Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-30 / 25. szám

T .um., mmm !X_P£StA\E&YEI HÍRLAP ' ICÚLON KIADÁSÉ XVI. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM 1972. JANUÁR 30., VASÁRNAP ÚJ NÉV - ÚJ FELADATKÖR Az egyéni és közös érdekek összhangját biztosítani A terme!és- és ellátás-felügyeleti osztály intézkedései A városi tanács mezőgazda- sági ügyekkel foglalkozó osz­tályát, mint már annyiszor az elmúlt években, nemrégiben ismét átszervezték, s neve is megváltozott: termelés- és el­látás-felügyeleti osztály lett. A termelés és gazdálkodás közvetlen szervezése, irányítá­sa az osztálynak már nem fel­adata. Inkább a termelőszö­vetkezetek működésének ál­lami felügyeletét látja el, a rendeletek végrehajtását el­lenőrzi, a törvényességet biz­tosítja. A termelőszövetkezetek ugyan önállóan döntik el, hogy miként kívánnak gazdálkodni, de az, hogy az állami pénzzel jól vagy rosszul bánnak-e, már nemcsak rájuk tartozik. A Rákóczi Termelőszövetke­zet például az elmúlt évben több százezer forintért olyan burgonyaszedő kombájnt vá­sárolt, amely naponta húsz holdon képes az elvetett bur­gonyát felszedni. Csakhogy e termelőszövetkezetnek mind­össze 60 hold burgonyavetése volt, semmi sem indokolta tehát a drága gép megvásár­lását. Ugyamez a termelőszö­vetkezet öntödét nyitott, s ab­ban olyasmiket kezdett gyár­tani, amelyeknek a gyártása semmiképp sem egy termelő- szövetkezetre tartozik. Ráadá­sul az öntöde balesetveszélyes pincehelyiségben műkö­dött, és a legelemibb biz­tonsági felszereléssel sem rendelkezett. A termelőszövetkezet tagsága, bízva a vezetőségben, nagy re­ményeket fűzött e mellék­üzemághoz. Az öntöde megnyitásával eleve nem érthettek egyet az állami felügyeleti szervek. Az volt a véleményük, hogy egy ilyen üzem legfeljebb néhány embernek hozhat csak átme­neti hasznot, a termelőszövet­kezet tagsága nem nyerhet rajta semmit. Az öntödének mellesleg működési engedélye sem volt. A termelőszövetke­zet vezetői, a többszöri fi­gyelmeztetés ellenére is csak tovább erősítgették, hogy az öntöde hasznára válik majd a közös gazdaságnak. Végül is a termelés- és ellátás-felügye­leti osztály vezetője bezáratta az üzemet azzal, hogy mind a gazdasági, mind a biztonsági feltételek hiányoznak életké­pességéhez. Ilyen és hasonló esetekben nemcsak joga, de kötelessége is az osztálynak, hogy — a termelőszövetkezeti parasztok védelmében — megelőzze az A Pest-Nógrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Ceglédi gyára az általános iskola 8. osztályát végzett, 17 éven aluli fiúkat iskoláz be az 1972/73-as iskolai évre szakmunkás- tanulónak. A tanulmányi idő 3 év, amelynek sikeres elvégzése után a tanulók húsipari szakmunkás­bizonyítványt kapnak. JELENTKEZÉS: Cegléd IV., Dohány utca 14. (Munkaügy). esetleges súlyos vesztesége­ket. Ugyancsak a Rákóczi Ter­melőszövetkezetben egy éve fi­gyelembe sem veszik azt a növényvédelemmel kapcsola­tos, mindenkire kötelező kor­mányrendeletet, mely kimond­ja, hogy a termelőszövetkezetek gazdálkodásában használt növényvédő szerek meg­szaporodása növényvé­delmi felügyelő alkalma­zását teszi szükségessé. A Rákóczi Termelőszövetke­zetben ilyen szakember nincs, noha bőven alkalmaznak mé­regtartalmú növényvédő sze­Ilyenkor a vasárnapi piaco­kon sok a tyúk és a kisebb- nagyobb csibe. A jó tyúk pár­ját 120—140 forintért árulják, a csibékért 60—80 forintot kérnek; általában kilogram­monként 25 forint körüli árak alakulnak ki. Láttam ötkilós kakast, melyet 120 forintra tartottak. A hízott liba kilója 30 forin­tért ment. Kéthetes tömésű pecsenyekacsáért 100 forintot kértek. Kis japán jérce, kakasával, 30 forintért kelt el. Egy idős asszony szép, nagy kenderma­gos tyúkot hozott a piacra. Kosarából szénát rakott alá, hogy meg ne fázzon a piac hi­deg földjén. — Mi az ára? — kérdezték többen. — Hetven forint, lelkem ... Vegye meg, tartani is aján­lom ... Megszámláltam, egy híján kétszáz tojást tojt a múlt évben. A világért sem adnám el, de nagyon kell az ára. reket. A csodával határos, hogy eddig még semmiféle mérgezés, vagy súlyosabb bal­eset nem fordult elő, de ab­ban bízni, hogy nem fordul elő ezután sem, kockázatos és felelőtlen bizakodás. A termelőszövetkezeti de­mokrácia, az önállóság csak ott lesz eredményes, ahol az egyéni és a közös érdekek összhangját megteremtik. A termelés- és ellátás-felügyeleti osztály is ennek az összhang­nak a rőegteremtését, illetve fenntartását hivatott elősegí­teni, biztosítani. (t. p.) Végül 65 forintban egyeztek meg. A tyúktojás ára 1 forint 20, 1 forint 40 fillér. — Vegyenek tojást! — bíz­tatta a vásárlókat egy tanyai asszony. — Tavaszig most már alig-alig tojnak a tyúkok! A boltban két forint darabja! Kőrösre egy-lsét autós pesti kereskedő is leruccan vásárol­ni. Ha megérkeznek, mindjárt élénkebb lesz a piac. A pes­tiek nem verik fel az árakat. Alku közben húzós szerszámukkal kétszer is megmérik a jószá­got. A tojást kedden az egyik autós 1 forint 20 fillérért vette. Az eladótól megkérdezte, hogy tojótáppal eteti-e a tyúkot, mert a táppal etetettek tojását a pesti vevők nem szeretik. Az csak természetes, hogy egyik tojás sem volt „tápos”. így aztán érthetetlen, hogy miért fogy annyi tojótáp a boltokban? K. L. Társas vacsora KÜLÖNÖS HETEK ezek. Nem virrad olyan hajnal, ame­lyen ne törne fel városszerte legalább húsz-harminc udvarban a halálfélelem sikolya. Ettől a sikolytól, persze, nem borzad össze senki, sőt alig várják, hogy gyorsan belefojtsák az áldo­zatba a szuszt. Már serceg a hagymás zsír, hogy a kicsordult vér egy részéből ízletes reggeli készüljön. — Disznótor — ábrándozik Feri is, a normás. — De mit ér az aranyos kedélyű társaság jó bor nélkül? Az ötlet egy szempillantás alatt pattant ki a fejéből. A házi telefonhoz nyúl. A kagylóban női hang trillázik: — Mi újság, Ferike? — Terikém! Nézze meg, ráér-e az szb-titkár. Mi történt, mi nem, de délutánra soron kívül összehívták az szb-t. — Életet kell vinni a munkába — kezdte a szakszervezet titkára. — Ügy gondoltuk, társas vacsorát rendezünk. Disznó­torosat, ha úgy gondoljátok! Mindenki lelkesült. Feri és Kovács szaki megbízást kapott, hogy a hetipiacon vásároljanak egy szép disznót, Molnár Jóska bácsi és Horváth Pista pedig kimegy Csemőbe jó bort nézni. — Végre valami! — sóhajtottak a részvevők. A VACSORÁT, amint szokásos, szombat estére tűzték ki. Molnár Jóska bácsi és Horváth Pista négy délután kóstolgat­ták a csemői szőlősgazdák borait. S a disznó? Feri bácsi pénteken talált egy megfelelő hí- zócskát a piacon. De hova vigye? — Elvisszük a gyárba — döntötte el —, van ott elég desz­ka is. Délfelé hát egy parasztkocsi döcögött be a gyárudvarra, sa- roglyája mögül meg egy csodálkozó, éhes disznócska bámult a ládákra. Lajos bácsi, az üzemmérnök nem nagyon örült a bevonulásnak. — Meghoztuk a disznót! — rikkantott Feri. — Ide? — háborgott Lajos bácsi. — Hát ugyan hova? Itt lesz a vacsora! Lajos bácsi továbbment. A többiek meg az anyagtér egyik sarkában szállást ütöttek össze a disznócskának. Nyomban megkezdődött a népvándorlás. Először az irodis- , ták jöttek felmérni a vacsorát. Aztán a gépüzemiek szállingóz- I tak ki egy kis cigarettaszünetíe. Séta a tyúkpiacon Véget ért a kocséri „kenyérharc" A tanyai boltokat is ellátják Vlqyázat, méreg! Irtják a rókákat A Kinizsi Vadásztársaság február 1 és február 10 között megkezdi a szőrmés és szár­nyas ragadozók kötelező irtá­sát. A mérgezett csalétkek Nyársapát—Gógány—Alsó­járás—Árbóz területén találhatók. Bár mindenütt táblák fi­gyelmeztetnek az elhelyezett mérgezett csalétkekre, a va­dásztársaság kéri a szülőket, hogy gyermekeiket ebben az időben ne engedjék az emlí­tett földterületeken kószálni. Az izgalom betegei 1971-ben nőtt a keringés­szervi betegek száma a város­ban: háromszázzal több, mint volt az előző évben. Nők akadémiája A zenéről Kedden este 6 órakor, a mű­velődési otthon emeleti klub­termében, Bálint Ferenc, a ze­neiskola igazgatója tart elő­adást az asszonyoknak a zene szépségedről. December 30-án, Nem lehet alkú tárgya címmel arról ír­tunk, hog ' a kocséri Új Élet Termelőszövetkezet csak a saját boltjában hajlandó ke­nyeret árulni, a tanyai bol­toknak nem szállít, holott a Pest megyei Tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tálya 1971. december 30-val megszüntette a III-as számú sütőipari egység nagykőrösi pékségében a kocsériaknak szánt kenyér sütését. A kocsé- riak is megkapták a hivata­los értesítést, az Üj Élet ve- j zetősége azonban hajthatatlan maradt, noha a termelőszö­vetkezet péküzemének felépí­téséhez állami támogatást kapott és a kenyérsütéshez is megkapja az állami támoga­tást. A Pest megyei Tanács me­zőgazdasági és élelmezésügyi j osztályának képviselője, az ÁFÉSZ és az Űj Élet Ter­melőszövetkezet vezetőivel a minap megbeszélést tartott a kenyérellátás körüli nézetelté­rések végleges rendezése cél­jából, s a megbeszélés ered­ményeként kompromisszumos megoldás született. Az Üj Élet Termelőszövet­kezet bezárja péküzletét, az ÁFÉSZ viszont átvállalja a pékségtől a szállítás költsé­geit. Az ÁFÉSZ gépkocsit vá­sárol, melyen a napi 15 má­zsa kenyér és péksütemény eljut minden élelmiszerüzlet­be, így a tanyaiakba is. Az Üj Élet Termelőszövetkezet még egy kemencét épít, hogy a napi szükségletet a későb­biekben is biztosíthassa. Amíg az igényelt mennyiségű kenye­ret, péksüteményt nem tud­ják helyben megsütni, az ÁFÉSZ Nagykőrösről pótolja a hiányt. A vita végére pont került. A kocsériak kenyérhez jutnak tehát, s az Üj Élet Tsz jó hí­rű péksége is betölti rendel­tetését, megértve, hogy nem szívességet tesz, hánem köte­lességét teljesíti, amikor a község és a tanyavilág ke­nyérellátásáról gondoskodik. T. P. Két bronz a megyei felnőtt asztalitenisz-bajnokságon Áprilisban már lesz tej az iskolákban Még ebben a tanévben, való­színűleg áprilisban megkezdi a Kecskeméti Tejüzem az is­kolatej szállítását a körösi ál­talános és középiskolákba. A tervek szerint 43 ezer két deci­literes, eldobható műanyagpo­hárba csomagolt tejjel látnák el a diákokat, s a II. negyed­évben már joghurtot is szállít­hatnak az üzletekbe. Eddig 18 ezer pohár joghurt szállítására vállalkozott a tejüzem, s a vá­lasztékot még tovább szeretné bővíteni. SZÜLŐK A MATEMATIKAÓRAN Az Arany János általános iskola harmadik osztályában csütörtökön nemcsak a gyere­kek izgultak a matematika­órán, hanem a szülők is: a kísérleti matematikaoktatás 23-án Cegléden a vasutas­sportcsarnokban rendezték meg Pest megye idei egyéni és páros felnőtt asztalitenisz-baj­nokságát páratlan népességű mezőnnyel. Tíz egyesület küld­te el versenyzőit, s egyszerre 6 asztalon kezdődött reggel a küzdelem, amely este 6 óra után fejeződött be. Elindultak az Nk. Kinizsi legjobbjai is a 70 versenyző között. Férfi egyéniben Erdei Pál és Kőházi Ferenc egy-egy ha­tos selejtezőcsoport győztese lett. Mindketten legyőztek NB Il-es versenyzőket is, de Kő­házi a 8 közé, Edéi pedig a döntőbe jutás során kapott ki a neves ceglédi G. Bírótól egy­aránt 2:1 arányban. Erdei, jól versenyezve, a megosztott har­madik helyen végzett. Férfi párosban a Kőházi— Erdei kettős, két ceglédi pár mögött, a megosztott harmadik helyet érte el remek verseny­zéssel. Vegyes párosban Erdei egy fiatal abonyi versenyzőt ka­pott társul, így az összeszo- kottabb ellenfelekkel szemben vesztettek. A két körösi asztaliteniszező helyezései, az erőviszonyokat tekintve, igen előkelőek s megérdemeltek. ★ 19-én 8:8-ra végződött a Gimnázium—Toldi barátságos férfi asztalitenisz-csapatmér- kőzés az élelmiszeripariak zsi­bongójában. Szabó (4), Nánási J. (4), Juhász, Molnár, illetve Péter (2), Perlaki (2), Faragó (2), Kovács F. (2) volt az ösz- szeállítás. A toldis lányok 6:3 arányban visszavágtak a gim­nazistáknak a decemberi vere­ségért. MEDOSZ-sakkversenyek A Mezőgazdasági és Erdé­szeti Dolgozók Szakszervezete a vállalat dolgozói és hozzátar­tozói részére sportversenyeket rendez ebben az évben: helyi jellegű, megyei és országos ve­télkedőket. A Nagykunsági Er­dő- és Fafeldolgozó Gazdaság nagykőrösi telepén, a volt lá­dagyárban, máris megindult a sakkverseny, amelynek első 4 helyezettje képviseli majd a Szolnok megyei márciusi ME- DOSZ-döntőben a NEFAG-ot. A sakkvetélkedőt más sport­ágak vetélkedői követik. Kezd a Volán is módszereit mutatták be a gyermekek szüleinek, és a ta­nultakról a gyermekek szá­mot is adtak. A szülők érdeklődését gyer­mekük oktatása iránt bizo­nyítja, hogy nagyon sokan megjelentek a meghívásra. A Volán labdarúgó-szakosz­tálya 21-én tartotta idei első gyűlését. Munkahelyváltozás miatt ezentúl Lapost Ferenc lesz az intéző. Továbbra is Fe­hér László vezeti az edzéseket, amelyeket, tornaterem hiá­nyában, 25-től kezdődően a 21-es üzem pályáján tartanak, örvendetes, hogy a Volán-köz­pont elfogadta a körösi labda­rúgók költségvetési tervét. ASZTALITENISZ Abony: megyei férfi ifjúsági és serdülő egyéni és páros baj­nokság. BIRKÓZÁS HÁROM ÓRA FELÉ Tóbiás bácsi, a délutános takarító, szólt az anyagtérí árukiadónak: — Egy disznót látok a máglyák mögött sétafikálni. — Szoktak — hagyta rá Feri bácsi. — Lógnak, ha csak nem lesi őket a csoportvezető. — De ez egy igazi disznó — erősködött Tóbiás. — Még szerencse, hogy csak egy — legyintett az öreg, és odábbállt. Tóbiás vállat vonva bámult az öreg után. Nemsokára besötétedett. Mindenütt csend volt. A hízó is elaludt bánatában. ELJÖTT A REGGEL. Alig fújta el a konzervgyár szirénája a hatot, vidám társaság indult a malacól felé. Az ól azonban csendes volt. Kecskemét: országos II. osztályú kötöttfogású verseny. Szigetszentmiklós: országos úttörő szabadfogású verseny. KOSÁRLABDA Gimnáziumi tornaterem, 9 órától: leány serdülő- és úttö- rő-villámtorna kecskeméti és nagykőrösi csapatokkal. SlZÉS — Nem érzi a veszélyt — dörmögte Feri, a normás. Nem érezte. Hogyan is érezhette volna, amikor nem volt a helyén. „ — Nem igaz! — sápadozott Feri. Szabóné, a konyhafőnök tért magához először: — Ott ment ki! — mutatott a félrebillent deszkára. Ott. De hol van? Sehol semmi nyoma. Ellopták volna? Bebújt a máglyák alá? Miközben tanakodtak, Feri, a normás, eltűnt. A portás látta, amikor kerékpárra pattant, és elkanya­rodott a Pálfája felé. Már nyolc óra is elmúlt, még mindig ott ültek tanácstala­nul az szb-irodában. Arccal az ablaknak. — Odanézzetek! — kiáltott hirtelen az egyikük. A portánál, a saroglya mögül egy szomorú, csodálkozó, de jóllakott disznócska tekintgetett az ismerős tájra. A kocsi mel­lett Feri. Kőszeg: a téli úttörő-olimpia országos síváltódöntője. S. Z. MOZIMŰSOR Csipkerózsika Grimm meséje, színes, szink­ronizált NDK-filmen. Kísérőműsor: Ösvadak a drezdai állatkertben. Péter- fillérek. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. Matiné: MI IS TÖRTÉNT voltaképpen? Az éhező disznócska, ki­szabadulva ideiglenes óljából, addig ténfergett az anyagtéri máglyák között, amíg a kerítésnél egy lyukra nem bukkant. A lyuk feltehetően az illegális ki- és bejárók számára volt fenn­tartva. Vacsoraidőre éppen haza is ért pálfájai otthonába a szö­kevény, ahol a kutyus örömteli csaholása közepette volt gazdá­ja boldogan visszafogadta. Csak hát Feri felfedezte a lyukat, ismerte a disznók szokásait, és egyenesen abba a tanyába szá­guldott, ahonnan szerzeményét a hetipiacra felhajtották. Talán mondanom sem kell, őt nem fogadták örömmel. Se a kutya, se a gazdája. De a disznócska a legkevésbé. Biró Ilona A császár parancsára Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor: Szelíd motorosok Szabadság és félelem. Szí­nes amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. Kísérőműsor: 76. Világmaga­zin. Magyar híradó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. T

Next

/
Thumbnails
Contents