Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-01 / 1. szám

Pt» I AI FC hírlap ura. JANUÁR 1., SZOMBAT Ismétlés * KILENC ADÁSBAN A kritikusok dijáért Januárban kilenc adásban újra elhangzanak azok a zene­kari, kamarazenei és kórusmű­vek, amelyek 1971-ban kerül-, tel: a Rádió repertoárjába. Az összesen nyolc és fél órás mű­soridőben 31 zeneszerző ötven művét mutatják be a Petőfi rádió január 4-én induló ked­di, pénteki és vasárnapi, 13 órakor kezdődő adásaiban. A legjobb művek számára a Rádió zenei főosztálya a kö­zönség és a kritikusok díját tűzte ki, egyaránt tíz-tíz ezer forint értékben. Petőfi Döm Születésnapon, az évforduló előkészületeiről GYAKORLAT TESZI A MESTERT — TARTJÁK A VÁCI ZENEISKOLÁSOK IS. (Foto: Gárdos) K OBAIS YA SZÓK Ami nehéz, az szép is Gyimesi József, a Pest vidé­ki Kőbánya Vállalat szobi üze­mének vezetője: „A kőbányá­szatot régebben így jellemez­ték, emberek bunkóval. Lerob­bantak a nagy darab sziklák, az emberek ütni kezdték, de tudni kellett ám, hogy hová üssenek, mert a kő akármilyen ütésnek nem engedelmeskedik. A köztudatban úgy él a kőbá­nyászat, mint fegyencmunka, Jean Valjean-i kínszenvedés^ Mi kivettük az emberek kezé­ből a bunkót. Ma a munka ki­lencven százalékát gépek vég­zik”. Csapó Ferenc, a szobi kőbá­nya párttitkára: „1938-ban, 16 éves koromban a szobi kőbá­nyában kezdtem - a munkát, mint kavicstörő, a terméskö­vet fel kellett aprítanom 40— 60 milliméteres darabokra. Na­pi tizenkét óta alatt egy-mási fél köbméter sziklát törtem össze, egy pengőt kerestem, ez akkor nagy fizetésnek számí­tott. Apám egyébként ugyan­itt siklókezelő volt. 1941-ben otthagytam a bányát, mert ne­héznek találtam a munkát. Azév végén hadiüzem lett a szobi kőbánya is, engem visz- szatoloncoltak, csendőrökkel. 1942-ben megnősültem,143-ban újra itt akartam hagyni a bá­nyát, de Lenes nyilas főhad­nagy megfenyegetett, hogy be­zárat. Kilencen mégis elhagy­tuk az üzemet, egy hónapig kerestek bennünket a csend­őrök, de nem találtak meg. Egy hónap után elkaptak, Miskol­con két hetet voltunk dutyi­ban, aztán visszakergettek minket Szobra. A kilenc egyi­ke nászom lett, a másik a vál­lalatnál munkaügyi vezető ... A felszabadulás után Dorogra kerültem, a szénbányába 1947 —50-ig itt voltam csillés. Ek­kor anyósom meghalt, öt gye­rek maradt utána, hát vissza­jöttem a szobi bányához...” Gyimesi József, üzemvezető: „A bányához csak terepjáróval lehet felmenni, s a félcipő ne­hezen birkózik meg a sárral. A technológiánk nagyon egy­szerű, megfúrjuk a sziklafalat, robbanóanyagot helyezünk a lyukakba, robbantunk, a lerob­bantott követ három köbméte­res kotrógép gyűjti össze, s 27 tonnás dömperbe rakja. Aztán irány a törőgép. Emberi kéz érintése nélkül készül a zúzott kő”. Csüle Sándor, dömperveze­tő: „Két műszakban dolgozom, délután kettőtől tízig, vagy reggél ' hattól kettőig, szobi lakos vagyok. 1960 novemberé­ben jöttem ide dolgozni, ko­rábban Orosházán a kályhá­soknál segédmunkáskod tam. Itt fizikailag nem nehéz a munkám. A hatalmas dömpert könnyebb vezetni, mint egy teherautót, kuplung nincs, automatikus a sebességváltó, hidraulikus a kormánymű. A bányából a 15-ös törőbe vi­szem a követ, egy kilométeres az útszakasz. Latyakos időben rossz az út, dülöngél a döm­per, de csak kb. 15 kilométe­res sebességgel vezetem. Napi normám: 23 forduló, tegnap huszonkilencet fordultam. Négy-öt perc egy rakodás, be­felé és kifelé is négyperces az út. Jó időben megkeresem a havi 3000—3200 forintot, télen a 2200—2600-at. Egy kislá­nyom. meg egy kisfiam van. A feleségem is itt dolgozik”. Gyimesi József, üzemvezető: „A kőbányászok közül sok ve­zető lett, a vállalati központ­ban dolgoznak, a minisztériu­mokba kerültek, a most el­hunyt Somoskői elvtárs, a SZOT-titkára is kőbányász- dinasztiából származott”. Csapó Ferenc, párttitkár: I „Ötventől ötvenkettőig a viseg­rádi üzemben voltam rakodó, aztán háromhónapos pártisko­lára küldtek. Egyszerre kap­tam meg a kinevezésemet a Budapesti Kőbánya Vállalat üb-elnöki posztjára, s a járási pártbizottságrá. - dSgészerr hat- ’ vanig á pártbizottságon dolgoz­tam, különböző feladatokat lát­tam el. Azévben visszajöttem az üzembe, egy hónapig bá- nyamester voltam, utána a vállalat személyzeti vezetője 1967-ig, aztán újra vissza bá- pyamesternek, 1971. március eggyel az itteni kőminőségi vizsgáló laboratórium vezetője lettem. 1968 óta vagyok párt­titkár, feleségemmel 20 éve vagyunk párttagok”. Gyimesi József, üzemvezető: „A sziklafalba 80 mázsa lőszert is berakunk, az egész táj meg­remeg, amikor robbantunk. A melegedő > ablakára rostélyt raktunk, mert messzire repül­nek a kövek. Kár, hogy a köd miatt nem láthatjuk, milyen szép ez a vidék. A bányászok szeretik a tájat, a munkát. Ügy szokták mondani, ami ne­héz, az szép is”. Zimany Imre, lőmester: „1913-ban születtem, tizenhá­rom éves koromban — munka­könyv nélkül — álltam mun­kába a Sághegyben. Talicská­val rakodtam, toltuk a kocsit, ki a siklóig, aztán vártuk a másikat. Én bírtam a munkát, nem olyan gyerek voltam, mint a maiak. Míg el nem mentem katonának, addig ra­kodtam, később lettem hasíga- tó, aztán hazajöttem a Malom­völgybe, majdnem szerencsét­lenség történt, 1949-ben men­tem kőfejteni. Az ember köté­len lóg a sziklafalon, 25—30 kilós felszerelés a hátán, alatta 100—150 méteres mélység, elő­készíti a robbantást. És rob­bantás után lelöki a sziklafal­ról a mozgó kőtömböket. A mai robbantási technológia folytán kevesebbet kell a szik­lafalon akrobaíóskodni. Tizen­hat forintos az órabérem. Ha nincs lövés, a létszámhiány miatt mindenhová beoszta­nak”. Gyimesi József, üzemvezető: „A kőbányászok dolgozni sze­rető, egyszerű, igazságos em­berek — szélsőségesek, egy­szóval, bányászemberek. Az élet mostohasága tette őket cserzetté. Ahogy mondani szokták, szép szóval el lehet velük hordatni a hegyeket, dé egy marék földet sem visznek arrébb, ha rosszul szólnak hoz­zájuk”. Csapó Ferenc, párttitkár: „Már közeledik a dömper, ér­demes megnézni, hogyan tör- zúz a gép. Álljunk arrébb, mert a nagy súly megremeg­teti az egész építményt. Nagy lendítőkerék hozza működésbe a különleges acéllapokat, ott válik kaviccsá a hatalmas szikla is. Ezt a nagy követ fi­gyelje, most csúszott az acéltö­rők közé, látja, hogy reped, el­tűnt, nézze a szállítószalagot, apró kövek lettek belőle. És a szikrák, észrevette a szikrá­kat is?” Fóti Péter Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját ünnepeljük 1972 szilveszterén. A megyé­ben elsősorban ott nagy a ké­szülődés — a jubileumot ko­molyan veszik, a tevékenység­ben jelen vannak! — ahol élt, tartózkodott, vagy megfordult st költő. E helyek száma or­szágszerte, de a megyében is sok. A költő szülei is gyakran költözködtek — Petőfi pedig bevártdoroltá, megismerte majd az egész országot. Aszó­don, a Vác melletti hegyi fal­vakban, a Nagykőrös—Cegléd környéki tanyákon, vagy a déli részen, a Duna mentén—, szinte megyeszerte Petőfi-em- 1 ékekkel találkozunk. Dömsö­dön is. INádíedeles ház A költő ott-tartózkodását, az egyszerű községlakó is is­meri — de részlegeiről a helyi Petőfi Emlékmúzeumban ka­punk tájékoztatást. Több mint egy évtizede annak, hogy a I múzeumot alapító Szabó La- í jós — már nyugdíjas tanító — j szorgalmazására a község meg- j vásárolta ezt a mohával be- j nőtt udvart, e téglapadiós, fa­gerendás, nádfedeles, meszelt pincés, alacsony falusi házat, amelyben a szüleit látogató, de alkotó magányt is óhajtó Petőfi, Pálffy Albert barát­jával 1846 májusában szo­bát bérelt. A házat a Magyar Gyapjúfonó, a Csepeli Posztó­gyár, a Hazai Fésűsfonó dol­gozói építették újjá... Megtudjuk itt, hogy a költő — ha nem is egyszerre —, nyolc hónapot töltött Döm- südön..'. Meg, hogy milyen ünnepélyességgel fogadta ér­kezéseit a falu ... Ahogyan később is, mindmáig töretle- nüj ápolták kultuszát. A Du- na-parti tölgyfa alatt írott költeményét néhai Dezső La­jos „rektor tanító” megzenésí­tette. Ma is éneklik az isko­lában, „Piroslik már a fákon a levél”... Megtudjuk, hogy már régebben is alakult, te­vékenykedett a községben Pe- tőXi-emlékbizottság ... Azt is, hogy a költő halálának 50 éves évfordulójára színdelőadást rendeztek Dömsödön ... Ér­tesülünk régi emléktábla­avatásokról. Biztos, hogy az ilyen ün­nepségekben egykor a jólla­kottak, a megelégedettek, vagy lelkiismeretüket nyug­tatni akarók, a sürgölődők, a kisajátítók is kedvüket lelték, a költőről s 48-ról frázisokat pufogtatva, de elsikkasztva éppen Petőfi, s 48 szellemét. A Petőfi-kultuszt valójában mindig a nép szeretete, válasz­tása, hűsége éltette. Megkerült a 30 éve eltűnt 140 esztendős okmány A negyvenes években ismeretlen körülmények kö­zött eltűnt a Pest megyei Levéltárból a vármegye köz­gyűléseinek 1S26—29. évi mutatókönyve. A régi vár­megye közgyűlési jegyzőkönyveinek valamennyi mu­tatója megmaradt, csupán erről a három esztendőről: szóló veszett el. A régi okmány hiánya pótolhatatlan volt. Néhány napja valaki telefonon felhívta a levél­tárat és elmondótta, hogy társbérlője régebben disszi- dált, annak lakrészében most talált meg egy bekötött régi könyvet, amelynek kézírásos bejegyzései Pest megye múlt századeleji közgyűléseire vonatkoznak. Egy levéltáros nyomban elment a telefonon meg­adott címre, ahol nagy örömmel állapította meg, hogy a közel 30 esztendeje eltűnt mutatókönyvet tartja ke­zében, Megtalálója természetesen azonnal átadta a levéltár megbízottjának és a 140 éves okmány most már a többi mutatókönyv mellé, a polcra került. Csendesen letékenykedő kör Decsov Lajos, a helyi álta­lános iskola igazgatója, köz­ségi pórttitkár: ( — Tavaly március 15-én Pe­tőfi emlékének ápolására tár­sadalmi mozgalom indult Dömsödön. Támogatásával a tanácsülés is foglalkozott. A jelenlegi Piac-tér átalakítá­sát tervezzük: ott volt Petro- vics István mészárszéke, a ház még ma is áll. Egy másik, már kisajátított épület lebon­tásával tágítjuk a teret, a piacot áthelyezzük, és a te­rületet parkosítjuk. Középre a költő szobra kerül-E.célra a helyi Petőfi és az Aranyka­lász termelőszövetkezet 40—40 ezer, a Dózsa Tsz 60 ezer fo­rintot ajánlott fel. Az ÁFÉSZ és a Kiskunsági “Állami Gaz­daság ugyancsak 40—40 ezer i forintot adott, de ez utóbbi a szobor költségéit is viseli. Ám más is történt a Petőfi- évíordulóra Dömsödön. Egye­lőre csak 20 taggal, megala­kult a járási Petőfi irodal­mi társaság. Meglepetéssel fedeztük fel, mennyire nem szűk kereszt­metszetű ez a kör. Tagjai me­zőgazdászok ... orvosnő ... matematikatanár ... állator­vos. * Örömmel tapasztaltuk a ve­lük való találkozás során, hogy társaságuk'nem az életet nem élők, a szakmájukban sértő­döttek egylete. Kónya Miklós­áé matematika—fizika tanár például a neves fővárosi Arany János általános iskola és gimnázium tanárának, dr. L énárt Ferenc matematikus­nak — ki a matematikai meg­értés, gondolkodás lélektanát vizsgálja — irányításával kí­sérleti tokon tanít Dömsödön... Siket Gábor, az Aranykalász Termelőszövetkezet \ szőlésze, aki egykor érettségivel édes­apja nyolcholdas mintaszőlé­szetében gazdálkodott, majd már a termelőszövetkezetben, kertészeti technikumot és egyetemet végzett, ma 120 hold nagyüzemi szőlő, ugyanannyi nagyüzemi gyümölcsös és egy épülő szőlőfeldolgozó, bortá­roló kombinát felelőse ... Állatorvos, orvos, mezőgaz­dász, matematikatanár. Idő­hiánnyal küzdő értelmiségiek, telve a szakmai előrehaladás igényével, de rájöttek az ér­deklődési kör tágításának szükségességére. Már tudják, ha sokoldalúan fejlesztik ma­gukat. az hivatásszerű tevé­kenységüket is gazdagítja. Az irodalmi társaság prog­ramja szerény. (A termelőszö­vetkezetek jóvoltából már öt­ezer forintos takarékbetéttel rendelkeznek.) Kéthavonként találkoznak. Beszélgetnek, elő­adásokat tartanak. Szeretné­nek körükbe másokat is be­vonni. Március 15-én nyilvá­nos társulati ülést tartanak. Szélesebb körben is hatni "karnak. Ahogy Kónya Mik- lósné csöndesen mondta: „Eszükbe juttatni az emberek­nek, hogy a pénz nem a leg­fontosabb.” Legyünk hűek a fényképhez Í)H** Mit kívánjunk7 á Petőfí-év- fordulóra a költő emlékeze­téért Dömsödön és máshol, megyeszerte, országszerte te­vékenykedőknek? Hogy a Pe- tőfi-bálvány helyett — bál­ványt csinálni abból, aki bál­ványokat döntött? — fedezzék tel mindannyiunk számára az egyetlen róla maradott hiteles arckép, egy fénykép vékony, tűzszemű ifját! Azt, akinek ér­vényét nem csökkentik, hanem kiemelik a világ, a változott kor másfajta érzékelését kife­jező, azóta jelentkezett újabb művészi irányzatok is ... Ez a felfedezés majd saját tekinte­tünket is élénkíti, melegíti, tisztítja. P. A. Tájfun a tőkék között Szigetcsép betör a világpiacra o'szlik — ebben a kifejezetten szőlőre-borra szakosodott ke­rületében megvan ama teljes vertikum. A világhoz , igazodni Menjünk sorjában, mit is tesz ma a világhoz, sőt — látni fogjuk — a világpiachoz iga­zodni? Háromezer holdas a sziget­csépi kerület, ebből 1500 hold a szőlő, 400 a gyümölcs, a többi szántó, erdő. A szőlőül­tetvények átlagosan tízeszten­dősek — zömében a II. ötéves terv nagy telepítéseihez tarto­zók. (Hajdan is megtalálható volt persze ez az ősi kultúra a tájon; itt műveltek szőlőt a királyi családnak, itt kapál- ták-szüretelték az úgynevezett közjegyzői szőlőket, valamint a helybéliek szoléi sem hiá­nyoztak.) A megművelés lehe­tőségének egyik kulcsa: a munkaerő. — A környékbeli falvak la­kói egyre kevésbé dolgoznak nálunk: 1957-hez képest tíz százalékra csökkent az ará­nyuk munkáslétszámunkban. Kénytelenek vagyunk Vasból, Szabolcsból hívni embereket, most éppen nyugdíjas nógrádi bányászokkal tárgyalunk. Saj- 'nos, olyan a követelésük, hogy nehezen teljesíthető. Mert nemcsak 100—120 foriptot kér­nek egy napra, de ingyenes szállást, étkezést is ezen felül. Nagy Mihály, a fiatal igaz­gató és vezérkara természete­sen nem várhat holmi csodára munkaerő dolgában. De hát azért találták ki a gépeket, hogy helyettesítsék a fizikai erőt. Sajnos, bármennyire kényszerítő szükségesség is a gépesítés, a szőlőtermesztés te­repének még korántsem min­den részére találtatott föl ma­sina! Géppel és anélkül Lássuk tehát sorjábarf: mit lehet, mit nem lehet gépesí­teni, s melyek az akadályok? Hiszen ha valahol, úgy itt, az egyetemi tanárok és kutatók, no meg a szintén egyetemet végzett gyakorlati szakembe­rek összefogásával, mondhatni, ideális kerete van mindenfaj­ta újnak. A telepítés ma már hidrofúróval történik, igaz, mindegyik mögé ember is kell; de hát így mégis csak köny- nyebb, mint korábban, ásóval. Tavasszal az első munka a nyitás, ennek már csupán egyik része gépesíthető: az úgynevezett előnyitás. Traktor vontatja ezt a szerkezetet, gya­szigetcsépi kerületének (ide tartozik Budakeszi is) igazga­tója. — A homoki szőlőkben, mint amilyen központunkban, Szigetcsépen látható, termé­szetesen csak tavasszal kerül sor a metszésre, a nyitással egyidejűén. Bár ha meggondo­lom, jDizonyos előmetszést így decemberben is végezhetnénk, olyan jó az idő. Bezzeg tavaly ilyenkor már derékig ért erre­felé a hó. tós tartályok fahordóban tárolás évezredes technológiáját, úgy bízvást állíthatom: ezek a tartályok a korszerű mezőgazdaság, bor­gazdaság jelképei is. Borgazdaság, vagyis benne foglaltatik a fogalomban mind a szőlőtermesztés, mind a föl­dolgozás, mind az értékesítés; ahogy manapság kissé divato­san, ám mindenképpen idősze­rűen mondani szokás: a teljes vertikum együtt van itt. nem szabdalják ellentétes érdekek két-három részre a szorosan egybefüggő folyamatot. Nos, az egyetemi tangazdaságnak — amely egyébként három rész- re-ágazatra: a soroksárira, a lakihegyire és a szigetcsépire Decemberi metszés — hal­lott már ilyesmiről valaki? Persze, nem mindenütt lehet­séges, csakis az úgynevezett magasművelésű szőlőkben, mint amilyen Budakeszin is található. Itt van a Kertészeti Egyetem tangazdaságának egyik telepe. Hogy a még hát­ralevő tél a korai metszést megbosszulja talán? — Nem — állítja határozot­tan Nagy Mihály, a gazdaság Kétezer heki Csakugyan, napfény ömlik szét a tágas szőlősorokon, akárha a szüret napjait él­nénk. De hát az új bor fej­tésén is túl vagyunk, telve a pince. Harmincezer hektó bor fér el a gazdaság szigétcsépi pincészetében, a tárolók szín­ültig vannak. Azért nem írha­tok hordót, mert, amolyan jel­képeként a szigetcsépi kerü­letnek, kétezer hektós, rozsda- mentes acélból készült tartá­lyok fehérlenek messze a táj­ban. S velük kapcsolatban pincét sem emlegethetünk, hi­szen a föld fölött nyújtóznak, nem a mélyben. Továbbá, ha meggondoljuk, hogy mennyi legenda övezte a bort csakis

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents