Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-29 / 306. szám

ÉS AfMEQYU.;TAI^Áq5J^pjA^ KAIRO Az ASZÚ KB közleménye 8-án hozott döntését, amely A görögországi Olympia rom­jai mellett a japán olimpiai bizottság magas rangú delegá­ciója jelenlétében kedden ün­nepélyes keretek között meg­gyújtották az olimpiai lángot, mely a február 3—13. között, a téli játékokon lobog majd Sap- poróban. . Egy fiatal, ógörög ruhába öltözött leány a hagyományok­hoz híven a felhőtlen ég alatt naptükör segítségével lobban- totta lángra a fáklyát, amelyet azután hat sportoló futva vitt Olympiába, ahonnan gépkocsin Athénba szállították. Fénykoszorú-műhoid A közös szovjet és francia békés célú űrkutatási prog­ramnak megfelelően, hétfőn a Szovjetunióban felbocsátottak egy Oreol (íénylkoszorú) típú- sú műholdat. A szputnyik a Föld légkö­rének felső rétegeiben a fizi­kai jelenségeket kutatja és a sarki fény természetét tanul­mányozza. A kísérlet során több or­szág földi geofizikai obszerva­tóriuma összehangolt geofizi­kai kutatásban vesz részt. Egy levél története Önállóság - sikerrel Teljesítette évi tervét a Porkoliászati Vállalat Expresszlevelet kézbesített . bi exportszállításokról, illat- tegnap, kedden a posta a me- ve azok nagyarányú növelé- gyei pártbizottságra. A levél- ■ séről, amelyekhez termésé­ben a Porkohászati Vállalat tesen fejlesztésre is szükség vezetői mondtak köszönetét az év folyamán kapott segítsé­gért s egyben közölték, hogy teljesítették eiz évi termelési tervüket. A megyebizottságra érkező levélnek története Van. A budaörsi üzem koráb­ban a Szerszám- és Gép­elem Gyárak gyáregysé­geként működött s 1971.- július 1-én nyerte el is­mét önállóságát. Az önállóvá' válás — amint azt a többi között Pálfi Kál­mán, a vállalat igazgatója el­mondotta — nehéz helyzetben találta az .üzemet. A sokol­dalú segítségnek köszönhe­tően, amelyben a megyei pártbizottság mellett a mi­nisztérium és a járási párt­bizottság is nagy szerepet játszott, a vállalat túljutott a nehezén és december 27-én 150,2 millió forintra teljesí­tette 150 millió forintos ter­melési tervét. Az. eredmény valóban fi­gyelemre méltó, mert az év folyamán, az ismert munka­erőgondok következménye­ként a tervezettnél 40 fővel kisebb volt a munkáslétszám, de a termékösszetételben en­nek ellenére folytatódott a korszerűsítés. Ez utóbbi kö­vetkezményeként eredeti, 33 millió forintot kitevő nyereségtervüket 35,2 millió forintra tel­jesítették, s ugyanaMtor sikerrel járt a kisebb közösségek segítségül hívása is. Valamennyi szo­cialista brigád elismerésre méltó munkát végzett, de közülük is kiemelkedik a bá­nyaszer számüzem Március 21 és Április 4. nevet viselő szo­cialista brigádja. Az igazgató a továbbiakban azt is el­mondotta, hogy legkelendőbb­nek vasporkohászati termé­keik bizonyultak, s azon belül ig a Zsiguli-programhoz készí- Jett különböző alkatrészek. Az tv folyamán különben a Por# tohászati Vállalat belépett áz exportálók sorába is. A második • negyedévtől kezdő­dően az angol Görling cégnek szállítottak többféle porko­hászati terméket s a továb­lenne, most folynak a tárgya­lások. > Az 1971-es esztendő hozta önállóság tehát sikerekkel kamatozott a porkohászok számára. Ezt bizonyítja az is, hogy szerződéses kötelezettsé­geiket 99 százalékban tel­jesítették, s hogy az év elején kialakult nehéz helyzet. ellenére, vala­mint annak figyelembevételé­vel, hogy év közben a nye­reség terhére jelentős bér- fejlesztést hajtottak végre, a vállalat dolgozói mégis a múlt évvel azonos nyereségré­szesedést vehetnek majd kéz­hez. (m. o.) Osvaldo Dorticos Torrado, a Kubai Köztársaság elnöke, kedden elutazott Moszkvából. Képünk repülőtéri búcsúztatá­sán készült. Dorticos mellett Alekszej Koszigin szovjet minisz­terelnök. / Osvaldo Dorticos Torr ado, kubai elnök, aki több napos baráti látogatást tett a Szov­jetunióban, kedden elutazott Moszkvából. Dorticos tárgyalt Alekszej Kosziginnel, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió minisztertaná­csának elnökével, és találko­zott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával. A tárgyszerű, baráti és szí­vélyes légkörben lezajlott tár­gyalások során a felek a két­oldalú szovjet—kubai együtt­működés továbbfejlesztésének kérdését vitatták meg. Érin­tettek több nemzetközi kér­dést is, és ismételten megerő­sítették a felek teljes nézet- azonosságát. arab népeket politikájának: alárendelve, az angol és nyu­gati imperializmus helyére lépjen. Egyben támogatásáról biztosította a kormány diplo­máciai erőfeszítéseit, amelyek: a világközvélemény előtt fel­tárták az izraeli és az ame­rikai álláspont lényegét — hangzik a közlemény. SZOCIALISTA BRIGÁDOK A lakosság ellátásának szó Igá latá han tartott a KPVDSZ megyebizottsága PÁRIZS A csütörtöki értekezlet elmarad Le Nguyen Thanh, a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság Párizsban tárgyaló kül­döttségének szóvivője sajtó- értekezleten jelentette be, hogy delegációja „tekintettel a VDK ellen irányuló amerikai bombatámadásokra”, nem haj­landó részt venni a csütörtök­re tervezett találkozón. Hasonló bejelentést tett Ly Van Sau, a dél-vietnami ideig­lenes forradalmi kormány kül­döttségének szóvivője is. Az Egyesült Államok és a saigoni rezsim delegációja úgy döntött, hogy szabotálja a vi­etnami kérdéssel foglalkozó párizsi értekezlet csütörtökre tervezett ülését. A két dele­gáció által kedden kiadott közös közlemény kijelenti, hogy az értekezlet elhalasztá­sával „Hanoinak a tárgyalá­sok iránti érdektelensége” és az amerikai légierő „fegyver­telen gépeinek lelövése ellen” kívánnak tiltakozni. A négyes értekezlet legkö­zelebbi ülésének időpontjáról később állapodnak meg. Ülést Január 11-én kerül sor a KPVDSZ-hez tartozó vállala­tok és szövetkezetek szocialista brigádvezetőinek megyei érte­kezletére. Ezt megelőzően a KPVDSZ megyebizottsága összegezte a tegnapi ülésén a szocialista brigád vezetők vál­lalati tanácskozásainak ta­pasztalatait, a verseny jelenle­gi helyzetét. Pest megyében idén 525 brigád versenyez' hárton- ezer-kilencszáz részvevő­vel. Ha a számokat az 1970-es ada­tokkal vetjük össze, visszaesés tapasztalható. A megyebizott­ság véleménye szerint ennek oka, hogy nem törődnek elég­gé a versennyel, ezt bizonyí­tották a brigádvezetők válla­lati tanácskozásai is. A tanácskozások tapaszta­latait összegezve megállapítot­ták: a beszámolók és a hozzá­A pilisi Hunyadi Tsz lakatosüzeme 1970 közepe óta üze­mel. Az EVIG-gel és a Villamosszigetelő és Műanyaggyárral kötött kooperációs szerződés szerint itt esztergálják a villa­mos motorok alkatrészeit, s a munkadarabokat ezután vissza­szállítják a két nagyüzembe. A 32 emberrel dolgozó lakatos­részleg évi 1 millió forintos hasznot hoz a termelőszövetke­zetnek. (Foto: Gábor) Egy évvel előbb kész a ceglédi gabonatároló Liszt - minden mennyiségben A Pest megyei és Budapesti Gabonafelvásárló és Feldolgo­zó Vállalat igazgatója, Cselle Ferenc tájékoztatott arról, hogy a tervezettnél többet, közel 14 ezer vagon kenyér- gabonát vásároltak fel ebben az esztendőiben. Ez a mennyi­ség — melynek minősége 25 év óta a legjobb — biztosítja a megye és a főváros teljes ellátását, sőt tartalékolásra is jut belőle. - v A lisztkészlet is több, mint ezervagonos, ami azt je­lenti, hogy őrlés után az előírt ideig tárolhatják, pihentethetik. Mindenfajta liszt van a rak­tárakban, a lakosságot éppen úgy, mint a közületeket és a sütőipart a bejelentett igé­nyek szerint tudják ellátni. Nem is volt gond a megyé­ben az ünnepek előtti „süte­ménygyártó korszakban”, min­den háziasszony megtalálta a boltban a tésztának valót. Elegendő lisztről gondoskod­tak az ünnepi kenyérsütés­hez is. Jeyenleg még-mindig 300 vagon gabonát tárolnak szük­ségtárolókban, amelyet azon­ban már nem őrölnek lisztté, hanem takarmányt készítenek belőle. A nagy termés miatt volt szüleség a kényszertá­rolásra, annak ellenére, hogy idén adták át a váci fémsi­lót és a budapesti Erőtakar- mánygyár fémsilóját. Ezzel a két létesítménnyel 1000 va­gonnal nőtt a Pest megyei gabonatárolótér. Jövőre azonban már nem lesz gond a termés elhe­lyezése, mivel Cegléden 2000 vagonos silót készí­tenek, melynek építését néhány na­pon belül befejezik. ‘ Hozzá­kezdhetnek a technológiai be­rendezések szereléséhez, s a Bács megyei Állami Építő­ipari Vállalat szervezett mun­káját dicséri, hogy az erede­ti, 1973-as határidő helyett már jövőre is tárolhatnak eb­ben az új gabonasilóban. m. k. a. szólások áltálában gazdasági problémákkal foglalkoztak. A vezetők a még hátralevő fel­adatok teljesítéséhez kérték a brigádok segítségét. Hiányos­ságként róható föl ugyanak­kor, hogy kevés szó esett a szocialista brigádok hármas jelszavának megvalósításáról. Elsősorban a tanulásra tett vállalásaikat teljesítik nehezen a brigádok. Gondot jelent, hogy a tagok mindegyike részt vegyen szer­vezett oktatásban, a szakmá­ban ugyanis sok az ingázó. Felvetődött a tanácskozáson, hogy a fluktuáció zavarja a brigádok munkáját, vállalásai«: teljesítését, s emiatt sokszor nehéz az értékelés. Néhány helyen azt kifogásolták, hogy a kollektív szerződésekben nem rögzítették a brigádok megbecsülését biztosító anyagi, juttatás mértékét. Általában elmondható, hogy a brigádok többet dolgoznak, mint amennyit a naplók tük­röznek. Szóba került a (válla­lati értekezleteken az is, hogy nem megfelelő a kereskedelmi dolgozók társadalmi megbe­csülése. A különböző fórumo­kon mindig csak a hibákat emlegetik, s érdemeikről, eredményeikről nem beszél­nek. A megyebizottság a tapasz­talatok alapján javasolta, hogy a szocialista brigádvezetők ja­nuári megyei tanácskozása után valamennyi vállalatnál, • szövetkezetnél ismertessék a gazdasági feladatokat, hogy a brigádok ennek szelle­mében tehessék meg vállalá­saikat, s teljesíthessék a szak­mai sajátosságokból adódó fel­adatokat: a lakosság ellátásá­nak javítását, a kiszolgálás színvonalának emelését s a dolgozók szakmai műveltségé­nek növelését. Táviratban mondott köszö­netét Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, Nyikolaj Pod- gornij, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsá­nak elnöke Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárá­nak, Losonczi Pálnak, az El­nöki Tanács elnökének és Fock Jenőnek, a Miniszterta­nács elnökének a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 54. évfordulója alkalmából küldött üdvözlő táviratukért. Köztársasági elnökké vá­lasztása alkalmából távirat­ban üdvözölte Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Gio­vanni Leonét, az Olasz Köz­társaság új elnökét. Látogatást tett Alois Indrá- nál, a CSKP Központi Bi- zbttsága elnökségének tagjá­nál, a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés új elnökénél Vince József, a Magyar Népköztár­saság prágai nagykövete. A baráti eszmecserén megvitat­ták az országgyűlés és a cseh­szlovák parlament közötti to­vábbi együttműködés fejlesz­tésének kérdéseit. OLYMPIA ismét kigyúit a láng... PEST MEGYEI VltÁC PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Az ASZÚ Központi Bizott­sága kedden este hivatalos közleményben számolt be az egyiptomi kormány, a parla­ment és a központi bizottság együttes ülésének döntéséről, . „A központi bizottság újó­lag megerősítette december szerint a harc a megszállt te­rületek felszabadításának egyetlen módja” — hangoz­tatja a közlemény. — A köz­ponti bizottság leleplezte az Egyesült Államok és Izrael azon mesterkedését, hogy az? Befejezte moszkvai látogatását a kubai elnök KV. ÉVFOLYAM, 306. SZÁM ARI SO FILI ER 197X. DECEMBER 29., SZERDA 7

Next

/
Thumbnails
Contents