Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-28 / 305. szám
Küldöttbeszámoló Négyen képviselték a váci fiatalokat a közelmúltban megtartott KISZ-kongresszuson: Kopornai Júlia, Szabó Magda, Szabó Károly és Pádár Sándor. Közülük ketten, Szabó Károly és Pádár Sándor a városi KISZ végrehajtó bizottság múlt heti ülésén számoltak be élményeikről. Egy sétabot végébe fejetlen szeget A kettős ünnepnapon hosz- szabb sétát tettem a városban. Mint már annyiszor, most is megragadott a város épületeinek változatossqga. Egy dologban azonban felfedeztem az egyhangú azonosságot: a szemetelek ötlettelenségében. A szövőgyár előtti formás virágágyakban hemzseg a cigarettásdoboz, oldalnyi újság- papiros, műanyag cukorkata- sak. Ugyanezzel a „díszítéssel" találkoztam a postapark, a Du- na-part s a deákvári lakótelep füvesített részein. Szerény javaslatomat most benyújtom a kommunális vállalatnak: egy sétabot végébe verjünk fejetlen szeget úgy, hogy a fémes rész szúrásra alkalmas legyen. Szünidős diákkal vagy nyugdíjas parkőrrel hajlongás nélkül szedessük fel a városszerte található hulladékot. Találmányom újszerű, tudomásom szerint még sehol sem alkalmazták. Az újítási díjért jelentkezem. Ha az idei keretből telik, még ezen a héten — ha már nem, akkor az új esztendőben, (—ő) Anyagi gondokkal kezdik az új évet A Madách Imre Művelődési Központ idei munkájáról December végén kulturális intézményeink is mérlegre teszik az 1971-es esztendő eseményeit, sikereit, kudarcait. A Madách Imre Művelődési Központ rossz tárgyi feltételei ellenére is a város legjelentősebb közművelődési centruma. 43 évvel ezelőtt épült, színpada korszerűsítésre szorul, nagytermének rossz az akusztikája. Kisebb termei is bővítésre szorulnának — végleges megoldást majd az új művelődési központ felépítése jelent Ennek ellenére nemes feladatokat tölt be. Hatósugara elsősorban a városra kiterjedő kulturális tevékenység segítése. Fontos feladata a községi kultúrházak módszertani segítése. Ki hinné, hogy a korszerűtlen épületben város egy-egy lakosa évenként átlagosan 10 alkalommal látogatja a rendezvényeket. A művelődési központ kihasználtsága idén is az esti órákban volt a legnagyobb. Az átlagos látogatottság 1968-hoz viszonyítva 36,6 százalékkal nőtt. A kiscsoportos foglalkozások voltak a népszerűek. Az állami zeneiskola elköltözésével sem lett „holtak háza” a Lenin úti épület, mint azt sokan jósolták. Jelenleg is 37 különböző csoportja működik, 1019 főnyi állandó tagsággal. Zöld, sárga, piros, fehér röplapok — egy-egy hónapi program. Sok munka, tervezés, erőfeszítés van mögötte. S a gondosan vezetett munkanapló azt rögzíti, hogy mi valósult meg az elgondolásokból. A moziban egy év alatt 117 filmet mutattak be a váci közönségnek. A Nagykorúság volt az első — és a Salud, Marija lesz majd a szilveszteri műsor. Innen indult a Vox Humana hazai és külföldi vendégszerepléseire. Itt készültek el a tárlati tervek, melynek eredménye 16 önálló kiállítás volt ~ 20 740 látogatóval. Most készül a jövő év pénzügyi költségvetése. Egyelőre 95 000 forint hiánnyal számolnak. Drágult a bér, a tüzelő, a nyomdaköltség. A mozijegyek ára nem emelkedett s a rendezvények belépődíjait sem lehet felemelni. A művelődési közipont vezetői az ideinél gazdagabb, változatosabb programot szeretnének készíteni. Már tavaszi hangversenyekről tárgyalnak, vendégművészek időbeosztását egyeztetik. Lesz sok kellemes meglepetés. Papp Rezső Klubavatás A múlt héten tartott váci járási közművelődési tanácskozáson még arról számoltak be a résztvevőknek, hogy hét ifjúsági klub működik a községekben. Azóta a szám változott: karácsony első napján Kismaroson bensőséges ünnepségen adták át a társadalmi munkában készült klubhelyiséget. A klub átalakítását, berendezését a fiatalok végezték el. Részben elkészültek az új klub jövő évi tervei is. Törpe rajzok 22-én délelőtt alsó tagozatos rajzversenyt tartottak az Árpád úti iskolában. A mintegy 30 „törpécske” a gyermeki világ apró eseményeit örökítette meg — bűbájosán. ’ A győztes az első osztályos Varga Zolika. Második helyezett: Magas Kati (I. c.) és Eleid Laci (II. o.) kollektív rajza. Harmadik lett Szovics Mária (III. o.), negyedik Ciffra Csaba (III. o.). Kiemelkedett még Mároki Mónika és Járási Borika festménye. A mennyiségtant tanította A vasárnapi lapok hírül adták, hogy elhunyt dr. Farkas Dénes volt püspöki helynök 'és jaki apát, a papi békemozgalom egyik kezdeményezője. Dr. Farkas a negyvenes években a váci gimnáziumban mennyiségtant és fizikát tanított, s igazgatóhelyettes volt. Lelkes támogatója volt Vácott az eszperantó nyelv tanításának. VÁCI UAPlfl * 91$; MEGY ff HÍRIAP kCHönkiacása XV. ÉVFOLYAM, 303. SZÁM 1971. DECEMBER 28., KEDD DUNAKESZI Javuló körülmények között A Dunakeszi Járműjavító ötös gyárrészlegében a vasúti kocsik négytengelyes forgóvázát javítják. Eddig mostoha munkakörülmények között, piszkos munkadarabokkal • dolgoztak itt a munkások. Ezért az üzem vezetői elhatározták a munkakörülmények megjavítását. Novemberben kezdték el a gyárrészleg átalakítását, melynek során elsőként öt kifőzőkádat állítottak be. A javításra váró alkatrészekét előbb kifőzik. s csak utána kezdenek (dolgozni véle. Átalakítják a darupályát is, s megoldják a műhely fűtését. Annál is inkább szükség van erre, mert az év végéig még 155 kijavított kocsinak kell elhagynia a járműjavítót — tájékoztatott Filip György gyárrészlegvezető.- S. L. VACHARTYAN Ahol becsülete van a nyugdíjasnak Szép példájáról hallottunk az öregek megbecsülésének. Bizonyítva, hogy a nyugdíjba kerülő munkatársakat nem felejtik el, de érdeklődnek irántuk, s figyelemmel kísérik őket. A Váchartyán és Vidéke ÁFÉSZ a napokban tartotta évzáró közgyűlését. Szép környezetben, Vácrátóton volt az ünnepség, és azon nemcsak minden szövetkezeti dolgozó, de a régiek, a nyugdíjasok is részt vettek. A törzsgárda- tagokkal együtt őket is megjutalmazták, majd fehér aszegy tál mellett búcsúztattak eredményes esztendőt. — Kocsival jöttek értünk régi munkatársaink, és az ünnepség után úgy is szállítottak haza bennünket — újságolta Herceg János bácsi, aki sok éven át vezette az egyik vácdukai szövetkezeti boltot... Megérdemlik a megbecsülést, hiszen a mai eredményekben még az ő — sokszor nehezebb körülmények között végzett — munkájuk is benne van. — esi — LÁTOGATÁS ORBOTTYANBAN Biztató, új kezdet Hideg decemberi hajnalon értem a tanyára, a kétszer szanált őrbottyáni Egyesült Barátság Termelőszövetkezet központjába. Régi, korszerűtlen istálló, gondba merült emberek, kerítéstelen tanya tar- kálja a tájat. Közel négyezer holdon alig maradt valaki, de aki itt maradt, az „csakazértis akarattal” meg akarja mutatni: lesz itt még termelőszövetkezet. Az elnök is az udvaron fogadott. Míg érdeklődtem az átvett örökségről és a jövő terveiről, négyen is megzavartak. Zúgtak a traktorok a földeken, fűrészgép és kalapács zaja hallatszott a műhelyek felől. — Alig egy éve kerültem ide mint főmezőgazdász — mondta az elnök. — Üres raktárakat és istállókat, kiöregedett gépeket és egy szanálási jegyzőkönyvet vettünk át, mely megtiltott minden beruházást. Ezzel az energiával, amit itt valamennyien belefektettünk ebbe a gazdaságba, másutt talán egy mintagazdaságot tudtunk volna teremteni. Mi örülünk, hogy évek óta először zárjuk mérleghiány nélkül az esztendőt. Az örökségként kapott 15 millió forint adósságból négymillió forintot törlesztettek. A földek évek óta nem voltak őszidőben megművelve úgy, mint idén. Nemegyszer nagy gondban voltak: hogyan fizessék ki a műtrágyát, az üzemanyagot és a dolgozók bérét. Sokan elvándoroltak, de azok, akik maradtak, ma már magukénak érzik ezt a gazdaságot. Egy kis statisztika a munkaerőgondokról: 3914 holdon 150 tag dolgozik, ebből 40 a férfi, 110 a nő. Egy műanyag és egy lakatos melléküzeme van a szövetkezetnek 165 alkalmazottal, itt 108 a férfi és 55 a nő. — Még nem ünnepelhetünk — folytatja az elnök —, de már bizakodunk. Tervünk: földterületünk egy részét szakosítjuk. Zöldségtermelésre gondolunk, és ebben komplex gépesítéssel szeretnénk munkaerőgondjainkon segíteni. 3000 négyzet- méteren fóliás melegágyat akarunk felállítani, és két piaci elárusítóhelyet létesíteni. Ezzel a környék, főként Vác ellátásához is hozzájárulnánk. A 12 millióval létrehozott öntözőmű tavának használati jogát az Országos Halászati Szövetségnek engedtük át, s magát az öntözőművet 1972-ben már üzemeltetjük. A hétvégi házakat építők és a vácrátóti botanikus kert látogatói részére a halastó mellett vendéglőt szeretnénk felállítani, ahol szőlészetünk és kertészetünk termékeit hasznosítanánk. Várjuk látogatását fél év múlva, akkor már vagy ötven szarvasmarha bőgését, bárányok bégetését,. vagy háromezer liba gágogását fogja hallani. s mi tagadás, nekünk, mezőgazdászoknak a traktor zúgása mellett ez a legkedvesebb zenénk. Betessékel áz irodába. Rakja elém a terveket. Számok, tele lelkesedéssel, hétköznapi harcokkal, de megalapozott közgazdasági gondolatokkal. Felszámolták az elmúlt vezetőségek nagystílű, drága álmodozásait, reális, de feszített tervet tűztek ki maguk elé 1971-re, de 1972-re is. Kell is ez a feszített terv, mert az adósságokat csak így tudják törleszteni, és csak e terv végrehajtásával lesz elégedett a tagság. A most megjelent szövetkezeti törvényről és a melléküzemekről szóló rendeletről beszélgetünk. Hosszabb fejtegetés kezdődik arról, hogy mi lesz a megszüntetendő melléküzemek felszerelésével? A magánszektort segítik vele, vagy a hulladéktelepre kerülnek a milliók? Nem mindegy ez, sem a szövetkezetnek, sem a népgazdaságnak. Üj ötlet születik: hozzanak létre egy szervet, mely ilyen felszerelések eladásával foglalkozna, a felszerelések nettó értékét kifizetné a szövetkezeteknek, s ezt az összeget a szövetkezet alaptevékenységének fejlesztésére fordíthatná. Megtudom, hogy a szövetkezet lakatos melléküzemében készítik az országban egyedül a mágneses szeparátorokat. Ezek a mező- gazdasági gépekbe beépítve a •termékből kiválasztják a vasszennyeződéseket, s megmentik a drága alkatrészeket. Búcsúzóul kezembe nyomnak egy meghívót a szövetkezet szocialista brigádvezetőinek értekezletére. Valami új, nagyszerűen biztató kezdődött el örbottyán- ban. Mészáros Gyula Á KARÁCSONYI CSÚCSFORGALOMBAN Jól vizsgázott a kereskedelem KEVÉS VOLT A KARÁCSONYFA A mindenkori ünnepi hangulat legjobb biztosítéka, ha bőven van az asztalon étel és ital, s a karácsony fényét emeli, ha mindenkinek jutott az ajándékokból. Az ünnep utáni első napon néhány üzletben arról érdeklődtünk, hogyan sikerült a karácsonyi vásár? A Széchenyi utcai 10-es népboltban Kara Tivadarné tájékoztatott. — Az ünnepek előtti napokban reggeltől estig tartott a csúcsforgalom. Több mint félm/llió forintot forgalmaztunk csütörtökön és pénteken. Jó részét külföldi és magyar italárukból. A polcokat azonban már feltöltöttük, így részünkről semmi akadálya annak, hogy jól sikerüljön az óév búcsúztatása. A karácsonyt megelőző héten — magunk is tapasztaltuk — alig lehetett bejutni az ajándékboltba. Agócs Dezsőné, az üzlet vezetője elmondta, hogy leginkább a praktikus ajándéktárgyakat keresték. Bőrdíszműből fogyott a legtöbb. A kis üzlet a csúcsforgalomban napi 50 ezer forint értékű árut adott el. — Megnőtt a tartós fogyasztási cikkek forgalma is, számszerűleg mégis a hanglemezekből fogyott a legtöbb — tudtuk meg a Március 15. téri Keravill boltban. Vác slágerlistáján Koncz Zsuzsa és Lehotka Gábor vezet. Bőségesen volt az üzletekben az ünnepi édességekből, elegendő hússal is ellátták a boltokat. Az utolsó három napban azonban már nehezen lehetett fenyőfához jutni. Szerdán, csütörtökön és pénteken este százak álltak sorban a piacon, a járás kisközségei közül jó néhány egyáltalán nem kapott fenyőfát. Jövőre erre több gondot kell fordítania a kereskedelemnek. cs. a. Torna, kismamáknak A váci Március 15. téri rendelőintézet első emeleti tornatermében január 6-tól minden csütörtökön délután 3-tól 4 óráig gyógytornász vezetésével terhességi tornát rendeznek a váci kismamáknak. Minden a gyógyulást szolgálja Az egészségügyi munka — politikai munka A beszámoló párttaggyűlések között volt egy, amely különösen számot tarthat az érdeklődésre, az egészségügyi pártszervezeté. Dr. Kondér Gyula titkár beszámolójában elmondta: ebben az esztendőben az előzetes tervek szerint tartották taggyűléseiket az egészségügy különböző területein dolgozó kommunisták. Természetes, hogy Kondér Gyula dr. beszámolójában sok szó esett a szakmáról, az osztályok nehézségeiről, például arról, hogy a MEDICOR még mindig nem szállított le minden felszerelést és műszert, s ennek következtében több osztályon műszerhiány van, ezek közül is a legsúlyosabb az orr-fül-gége osztály helyzete. A szervezeti életről szólva kitért arra is: bár minden hónapban rendszeresen az utolsó csütörtökön tartják a taggyűléseket, mégis többen megfeledkeznek erről. Így adódhatott elő, hogy a szervezet három tagja — mert rendszeresen, igazolatlanul távolmaradt — kizárta magát a tagok sorából. Nehezményezte a titkár azt is, hogy a taggyűlések gyakran passzívak, a jelenlevők nem vesznek alkotóan részt egy-egy kérdés megvitatásában. Ugyanakkor elismerően szólt arról, hogy több olyan lelkes és mozgékony tagja van az egészségügyiek KlSZ-szerve- zetének, akiket munkájuk alapján az ifjúsági szövetség ajánlott a pártba: dr. Bénik Gyulát, Fehér Károlyt és Ma- tula Istvánnét. A jövőről szólva elmondotta Kondér dr.: névre szóló pártoktatási programot készítenek, s jövőre minden taggyűlésen egy-egy bizalmi beszámol végzett munkájáról. Elsőként dr. Kollár Lajos, a kórház igazgatója kért szót. A jó munkahelyi légkör kialakításának fontosságáról beszélt, s arról, hogy a párttagok érezzék fontosnak az osztályokon hallott panaszok, észrevételek továbbítását a kórház vezetőinek. Majd dicsérte azt a munkát, amit az influenzajárvány nehéz napjaiban végeztek az orvosok és az ápolónők. Külön kitért a tanuló nővérek nagyszerű munkájára, akik fáradhatatlanul dolgoztak a járvány egész ideje alatt, olyan körülményeket teremtve az influenzaosztályon, amelyek vetekedtek egy-egy nagy kórházban tapasztalttal is. Ezek a hetek bebizonyították, jelentős munkaerő-tartaléka van a kórháznak, amelyre a nehéz viszonyok között lehet és kell építeni a jövőben is. Dr. Rigó János, a Semmelweis kórház igazgatója — aki a megyei pártbizottság képviseletében vett részt a taggyűlésen — arról beszélt, hogy a megyében példamutatónak értékelik a váci kórház területi munkáját, amit még tovább lehet és tovább kell fejleszteni. Hiszen az egészségügyiek munkája egyben politikai munka is, mely alakítja a közvéleményt. Riba László gazdasági igazgató elmondta: sajnos, a felszerelés hiányainak pótlására nem áll pénz korlátlanul a kórház rendelkezésére. Amit pillanatnyilag erre fordíthatnak, az legfeljebb az orr-fül- gége osztályon mutatkozó hiányok pótlására lenne elég. Dr. Korona Árpád igazgató- helyettes a betegek közérzetéről beszélt. Megengedhetetlen — mondta —, hogy bárki meg-' feledkezzék magáról az ápoló- személyzet közül, hiszen itt minden a beteg ember gyógyulásának szolgálatában kell, hogy álljon. S ebben kell minden kommunistának példát mutatnia! Figyelem! Vácott, a Földvári téri lakótelep közvilágítási hálózatát feszültség alá helyezték. Az elektromos berendezések érintése tilos és életveszélyes I