Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-28 / 305. szám

Különös karácsonyi ajándék A szeretet ünnepe — és már régen nem vallási ün­nep csupán — a karácsony, mégpedig mindenfelé, ahol az emberek, lehet mondani: vallási különbségekre való tekintet nélkül, karácsonyt tartanak. A szeretet ünne­pe, tehát semmiképpen nem a bombázásoké. És mivel foglalkozott az Egyesült Államok katonai légi hadereje a karácsonyi ünnepek alatt? Bombázásokkal „foglalko­zott”, súlyos légitámadásokat intézett a Vietnami De­mokratikus Köztársaság területe, lakóházai, kórházai, lakosai ellen. Most már nem is beszélünk arról, hogy Washington a szabad világ bajnokának, a demokrácia letéteménye­sének szereti mindig kinevezni önmagát. Hogy — egye­bek között — a kereszténység megőrzését is jelszavai közé iktatta. Most már nem is beszélünk arról, hogy mindezek a jelszavak miként egyeztethetők össze a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak éppen kará­csonykor történő súlyos bombázásával? Most már csak arról beszélünk: miként egyeztethető ez össze azzal az ország-világ színe előtt tett ígérettel, hogy az Egyesült Államok beszünteti a VDK bombázá­sát? Igaz, ezt az ígéretet a Fehér Háznak nem a jelen­legi, hanem az őt megelőző ura: Lyndon B. Johnson tette elnökségének utolsó heteiben. Ám utódja, Ri­chard M. Nixon azzal vette át a kormányrudat John- sontól, hogy vállalta annak korábbi kötelezettségeit. Sőt azt ígérte, hogy ő, egyedül ő tudja igazán kivezetni az Egyesült Államokat a vietnami háború kátyújából! Vajon a VDK elleni bombázások felújításában látja a háborúból kivezető út módját? Ez éppolyan zsákutca és hamis politika egyben, mint volt a — ugyancsak már Nixon elnöksége alatt végrehajtott —- kambodzsai és laoszi intervenció. A légi agresszió egyébként maguktól az agresszorok- tól is áldozatokat kíván. Sok gépüket lelőtte a VDK légelhárítása, pilótáik közül pedig öten fogságba estek. Nixon annak idején megígérte azt is — és ezt elsősorban az amerikai népnek ígérte meg —, hogy kiszabadítja a VDK fogságában levő amerikai pilótákat. Ehelyett — számukat szaporította. Pedig — változatlanul fennáll az amerikai foglyok hazahozatalának lehetősége. Persze: nem a bombázások révén. Hanem a DIFK-nek a párizsi értekezleten még július elsején előterjesztett hétpontos átfogó rendezési javaslata alapján. Egyetlen szál amerikai pilóta sem marad vietnami fogságban, ha egy szálig hazaviszik a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai katonákat. Ez a vietnami rendezési terv lényege. Július elseje óta lett volna idő megtárgyalására, de még a végrehajtására is. Adhatott volna szép kará­csonyi ajándékot is önnön nemzetének és a világnak Nixon. Ehelvett újabb amerikai bombázás volt Wa­shington különös karácsonyi ajándéka. A adlág közvé­leménye pedig egészen egyértelműen vélekedik erről. Farmernadrág Budakalászról Idén 9 millió 600 ezer négy­zetméter anyag hagyja el a Lenfonó és Szövőipari Válla­lat budakalászi gyárát. E nagy mennyiség egy része háztartá­si textília, lepedő, terítő, kony­haruha stb., a többi pedig nyo­mott bútorszövet, függöny. A mennyiség nagy, a tervezett­nél azonban kisebb, s ezt két tényező magyarázza: ez évben ISO dolgozóval csökkent lét­számuk, s kisebb lett a belke­reskedelem igénye is. A buda­kalásziak exportkötelezettsé- geiknek eleget tudnak tenni, idén 3 millió 200 ezer négyzet- méter anyag jut el külföldre. 1970-ben 14 millió forin­tos, 71-ben 21 milliós, jö­vőre pedig 31 millió forin­tos nyereséget terveztek. És, ha már az 1972-es évnél tartunk, írjuk le, hogy nem­csak a nyereség lesz több, de a termelés mennyiségét és mi­nőségét is fokozzák: jövőre 11 tniüió négyzetméter textília gyártására készülnek. Mind­ezt különösebb beruházás nél­kül szeretnék elérni, ugyanis a len-, kenderipar rekonstruk­ciós programja a bankon még nem jutott túl. Börzék István igazgató sze­rint a nagy terveket csak a brigádokkal való összefogással lehet megvalósítani. A jövő évi feladatokat most üzemré­szekre, munkakollektívákra osztják fel, s együttesen kere­sik, hogyan lehetne az állás­időket csökkenteni, miként segíthetnének a brigádta­gok a fiatalok betanításá­ban. Ma a szövődé összlétszámának egyharmada szülési szabadsá­gon van. A tervekben szerepel, hogy k jövő évben több nyersszöve­tet vásárolnak, például lengyel kooperációban, de hazai üzer tnekből is. Igaz, jobb lenne, ha maguk állítanák elő az alap­anyagot, de ez nem biztosít­ható, s ezért az együttműködés a kikészítő üzemrész folyama­tos termelésének feltételit te­remti meg. 1972-ben javítani fogják az üzemszervezést, igyekeznek a gazdaságtalan termékeket korszerűekkel fel­váltani. A jövő évben új termékek­kel jelentkeznek a piacon: szintetikus kevert fonalakból készült farmernadrággal, akrill függönyökkel, abroszokkal. Évente 6—800 különböző új mintát terveznek, a jövő évi minták egy része elkészült, s az első negyedévben új kol­lekciókkal várják a belföldi és a külföldi kereskedőket. F. P. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XV. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM ARA BO FBB.B.ER 1971. DECEMBER 28., KEDD AzUSA feSúgiioiia a VDK bombázás A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riuma hétfőn nyilvánosságra hozott nyilatkozatában be­jelentette, hogy 1971. december 28-án számos amerikai repülő­gép-kötelék Nghe An tarto­mányban megsértette a VDK légiterét és Thanh Hoa, vala­mint Quang Binh tartomány lakott térségeit támadta. Az amerikai repülőgépek Thanh Hoa tartományban a tartomá­nyi székhelyhez közel eső tér­ségeket és egy kórházat bom­bázták. A vasárnapi bombázások so­rán újra támadták a legendás hírű Ham Ron hidat Thanh Hoa közelében, s közvetlenül a híd felett lelőttek egy FE—4— H típusú gépet. Ez volt a szá­zadik gép, amelyet a híd hős védői lelőttek. Az amerikai haditengerészet és légierő repülőgépei hétfőn, egymást követően a második napon folytatták Eszak-Viet- nam különböző területeinek bombázását — jelentette be a saigoni amerikai hadvezetőség. A bombázásokat Nixon ameri­kai elnök kifejezett parancsá­ra rendelték el. 1968. november 1-e, a VDK-t sújtó általános bombázások hi­vatalos beszüntetése óta az Egyesült Államok összesen hét alkalommal kezdett egy vagy két napig tartó tömeges mé­retű légitámadásokat északi te­rületek ellen. Az amerikai légierő hétfőn — helyi idő szerint az esti órákban — újabb légitámadást hajtott végre Eszak-Vietnam ellen — közölte a saigoni ame­rikai parancsnokság egyik szó­vivője. Saigonban úgy tudják, hogy a tömeges légitámadásban két­száz vadászbombázó vett részt. Laird amerikai hadügymi­niszter hétfőn azzal vádolta a VDK-t, hogy „megsértette” azt az állítólagos „egyetértést”, amelyre hivatkozva az Egye­süli Államok 1968. novemberé­ben beszüntette a VDK bom­bázását. Mint ismeretes, a VDK sohasem ismerte el érvé­nyesnek a bombázás beszün­tetéséhez kapcsolt egyoldalú amerikai kikötéseket, amelyek­re Washington azóta is hivat­kozik a VDK elleni támadásai megismételt felújításának iga­zolására. Az amerikai hadügyminisz­ter hétfő déli sajtóértekezletén azzal indokolta a VDK elleni tömeges bombatámadásokat, hogy szerinte „Hanoi nem tar­totta be a bombázás beszün­tetésekor létrejött egyetértést”. A hadügyminiszter vádpontjai: dél-vietnami városok elleni aknatűz, a demilitarizált öve­zet megsértése, továbbá „fegy­vertelen amerikai felderítő gé­pek lövése”. NEW YORK Vietnami túlélők a Szabadság-szobor karjában Tizenhat amerikai békehar­cos bezárkózott a New York-i kikötőben levő Szabadság-szo­bor karjába, hogy tiltakozza­nak a vietnami háború folyta­tása ellen. Ed Damato, a viet­nami háború ellen küzdő had­viseltek szervezetének New York-i összekötője kijelentette, hogy a 16 békeharcos turista­ként ment be az óriási szobor belsejébe. A szobor kinyújtott karjában elzárták magukat. Az akció a tervek szerint pénte­kig tart. A Szabadság-szobor karjának hossza 18,8 méter, szélessége 3,6 méter, és üreges belsejében 30—40 személy tar­tózkodhat. Damato újságírók­nak felolvasta az akcióban részt vevő fiatalok nyilatkoza­tát. Ez így hangzik: „Mi, a Vietnamot túlélők új nemze­déke azért határoztuk el ezt a jelképes akciónkat a Szabad­ság-szobornál, hogy erkölcsi támogatást nyújtsunk mind­azoknak, akik nem hajlandók gyilkolni.” A bolgár párt- és elutazott Hanoiból A Hazafias Népfront tiltakozása a barbár támadás ellen Békés falvak és városok la­kóit ismét veszély fenyegeti: a Vietnami Demokratikus Köz­társaság légterében újra fel­tűntek az amerikai légierődök és a Phantomok. Három évvel azután, hogy Johnson ameri­kai elnök hivatalosan beszün­tette a bombázásokat, Nixon engedélyt adott a tömeges lé­gitámadások felújítására. — A világ békeszerető köz­véleménye — így a magyar társadalom is — felháborodás­sal és megütközéssel fogadta az újabb barbár bombázások hírét. Bizonyos, hogy az újabb megpróbáltatás sem töri meg a vietnami nép harci erejét, a Tizenkét, úgynevezett Cs-lakást adtak át nemrég Rácke­vén. Az esztétikus, modern építmények jól illeszkednek a mű­emlék jellegű környezetbe. Foto: Urbán betolakodók elleni izzó gyűlö­letét. Ellenkezőleg: szeretteik elvesztése, falvaik és városaik feldúlása megacélozza erejü­ket, s egyben milliókat és mil­liókat szólít velük közös harc­ba. Egy táborba tömöríti vi­lágszerte azokat a józan gon­dolkodású milliókat, akik ed­dig is fölemelték tiltakozó sza­vukat korunk legvéresebb, legembertelenebb háborúja el­len, s most készek arra, hogy még messzehangzóbban tilta­kozzanak az alapvető emberi jogok durva eltiprása ellen. A történelem ítélőszéke előtt az újabb bombatámadásokért, ár­tatlan vietnami életek kioltá­sáért azoknak kell viselniük a felelősséget, akikben ismét fe­lülkerekedett a pusztítás szel­leme. Tetteiket számon tartja a világközvélemény. Fölmen­tést semmilyen körmönfont magyarázkodás sem adhat. A Vietnami Demokratikus Köz­társaság békés településeinek brutális bombázása lerántja a leplet az Egyesült Államok uralkodó köreinek igazi arcu­latáról. A magyar társadalom nevé­ben erélyesen tiltakozunk a bombázások felújítása ellen, és követeljük, hogy az Egyesült Államok azonnal szüntesse be a Vietnami Demokratikus Köz­társaság elleni barbár támadá­sokat! Felvételünk a Sztanko Todorov (a kép bal szélén) vezette bolgár párt- és kormányküldöttség Le Duannal, a Vietnami Dolgozók Pártja első titkárával folytatott tanácskozásán ké­szült Hanoiban. Vasárnap este Sztanko. To­dorov és Pham Van Dong ün­nepélyesen aláírták a bolgár— vietnami közös közleményt, ez­után került sor a két kormány közötti tárgyalások során lét­rejött egyezmények dokumen­tumainak aláírására. A két or­szág külkereskedelmi minisz­tere aláírta az 1972-re szóló áruforgalmi és fizetési megál­lapodást. Hétfő délelőtt elutazott Ha­noiból a Sztanko Todorov mi­niszterelnök vezette bolgár párt- és kormányküldöttség. Befejeződött a ny úlvadászat Öt vasárnap mérlege November 1-től december 31-ig: úgy szól a rendelet, hogy e két dátum között lehet nyúlra vadászni 1971-ben. De mivel azt is tartalmazza, hogy csupán öt vasárnapra szorít­kozzék ez az idény — a mos­tani vasárnappal véget ért a nyúlvadászat. Milyen eredménnyel? — kérdeztük Balázs Istvánt, a Pest megyei Tanács vadászati felügyelőjét. — Számszerű adattal erről még nem rendelkezem, de ál­talánosságban az volt a ta­pasztalat, hogy megyénkben az országosnál kedvezőbb a szín­vonal. Vagyis az átlagnál több a nyúl, egyszersmind a minő­sége jó: egészen nagy példá­nyokat is találtunk, színre, nagyságra, egészségi állapotra való tekintettel egyformán kedvezőek a benyomásaink. Kivétel, persze, akadt, így a Újévi ajándék Fürdőt avatnak a porkohászok A Porkohászati Vállalat dol­gozói sokat és jogosan panasz­kodtak a gyár szociális ellá­tottságára. Ezen a helyzeten kívántak változtatni, amikora vállalat vezetői elhatározták, hogy meglevő épületek átala­kításával — tehát viszonylag olcsóbban — 180 személyes korszerű fürdőt, öltözőt épít­tetnek. A munkák megkezdőd­tek, helyére került a tizen­nyolc tusoló, kialakították a melegpadlót, modern szellőző­berendezést építettek be, az öltöző egy részében a kétszek- rényes rendszer is megvalósul, vagyis az egyik rekeszbe ke­rül a piszkos munkaruha s a másikba a tiszta , utcai öltözet. A munkák befejeződtek, újévi ajándékként január 3-án a porkohászok fürdőt, öltözőt avatnak. a dombos tájakon — pél­dául Gödöllő vidékén — esetleg csalódottan tértek meg a vadászok. Az alföldi részeken, Monor környékén s egyebütt azonban elégedettek lehettek. Magam is részt vettem egy olyan körva­dászaton, ahol az első körben 176 nyulat lőttek. Szakember­nek ez úgy mond sokat, ha tudja: 72 puska volt csak - a kezekben. Egyébként arról is meggyőződhettünk, hogy indo­kolt volt a korábbi háromról két hónapra korlátozni a nyúlszezont. A vadászok meg­értették ennek fontosságát, fe­gyelmezetten tartották magu­kat az előírtakhoz. A cél ugyanis most az állomány gya­rapítása. — És januártól? — Február 28-ig zömmel a fácánokat lőheti a vadász. Nincs megszabva, mely napo­kon, a lényeg: kakasból csak annyi maradjon, hogy a maj­dan fészken ülő tyúkokat ne zavarhassák.., (k. n.) KÖZÉLET Táviratban fejezte ki rész­vétét Fock Jenő, a kormány elnöke Willi Stophnak, az NDK minisztertanácsa elnö­kének dr. Werner Titelnek, az NDK minisztertanácsa elnök- helyettesének elhunyta alkal­mából.

Next

/
Thumbnails
Contents