Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-28 / 281. szám
r esi kite K'/Csi’kig) 1071. NOVEMBER 28., VASÁRNAP A tóalmási művelődési ház 10 tagú — általános iskolásokból álló — bábszakköre Nagy Mária tanár vezetésével a Ki mit tud? községi versenyére készül. A lelkes kis társaság tavaly októbertől négy előadást tartott, ebből az egyik másfél órás önálló est volt. A legközelebbi tervek között szerepel az, hogy az óvodásoknak mikulásra és karácsonyra műsort állítanak össze. A bábszakkör tagjai nemcsak lelkesek, hanem ötletesek is, bizonyíték erre például az, hogy bábjaikat sajátságos módon, lopótökből készítik. Foto: Gábor I OVAROSI SZÍNHÁZT I SII K • A Fényes szelek — a Huszonötödik Színházban NINCSENEK DÍSZLETEK. Hiányzanak a jelmezek. Függöny sem választja el a színpadot a közönségtől. A nyomtatott nagy „T” betű alakjára emlékeztető színpad „szára” benyúlik a széksorok közé. A nézőtér nem sötétedik el, a színpad nem világosodik ki. Egyformán világos nézőtér és színpad. A reflektorok fényhatását nem használják. Az előadás nem a színpadon kezdődik, hanem az előcsarnokban, a szereplők ott gitároznak, énekelnek, táncolnak. A helyét már elfoglalt. közönség kénytelen a nézőtérről az előcsarnokba kivonulni, ha látni akar. Körülállják a szűk előtérben a fiatal éneklő-táncoló-gitáro- zó színészeket. Egy sovány, vékony fémkeretes, kerek szemM/RE JÓ A MŰVÉSZET (6) Elektron a szekrényben Miért áldozott mindig is pénzt, fáradságot, energiát - művészetekre az emberiség, amióta csak leszállt a fáról es ketláb- ra állt? KÉPZELJÜNK EL egy teljesen zárt kis szekrényt, melyet belülről két részre oszt egy fal. Ezen a falon van egy kis lyuk. Most még azt kall elképzelni, hogy a kis lyukon at egy parányi anyagi részecske rendkívül nagy sebességgel szaladgál ide-oda. A kérdés-az, hogy az idő egy megmérhető pillanatában hol van ez a kis elemi részecske; a szekrény melyik részében. Azt gondolnánk, a válasz csak kétféle Téliét: vagy az egyik felében, vagy a másikban. Pedig ha a részecske elég kicsi, a sebesség pedig elég nagy, akkor a kétféle válasz közül egyik sem igaz; a részecske, mint energia, mint egy állapot, a szekrény mindkét felén egyszerre van jelen és egyszerre hiányzik. Elképzelni ugyan elég nehéz ezt, de a tudósok bebizonyították. Annyira ez a valóság, hogy a legpontosabb tudomány, a matematika képleteivel le is lehet írni ezt az állapotot. Magyarán: számolni lehet vele, építeni rá mint a fizika egyik törvényszerűségére. Mi köze a fizikának a művészetekhez? 'falán több, mint első pillanatban gondolnánk. A fenti példát, a szekrénylyukon át szaladgáló elemi részecskével, a modern fizika egyik legkiválóbb képviselője, Heisenberg írta le, hogy magunkfajta laikusok előtt megvilágítsa, miért oly nehez szemléletessé tenni és megértetni a modem fizika alapelveit. A példa mellett másról is írt. Arról, hogy Koppenhágában, ahol fiatal kutatóként munkatársaival új fizikai törvényszerűségekre jöttek rá, egy éjjel pihentetőül sétálva tette meg az utat hazáig. A természet csábítóan hirdette a tavaszt, az élet megújulását. S akkor megrettent. Vajon nem fogják-e szétrombolni az emberekben a hitét erről a harmóniáról? A feltett kérdésre nem válaszolt, de élete bebizonyítja, hogy a tudomány meg is ijed új felfedezéseitől, az nem akadályozhatja meg az ismereteik nyilvánosságra hozatalát. VÉGÜL IS MIÉRT érdekes mindez a művészetek szempontjából? Azért, mert az embereit túlnyomó többsége ma már elhiszi, hogy a világ, a természet nem olyan, mint ahogy harminc vagy ötven évvel ezelőtt az iskolában tanultuk. Elhisszük, hogy a természetben nemcsak harmónia van, hanem diszharmónia, nemcsak logikus törvényszerűségek, hanem a logikának ellentmondó részletek, nemcsak változatlanság, állandóság, hanem szüntelen változás és az állandóság hiánya — egyszerre. Igen, ezek az ellentétes dolgok egyszerre vannak jelen a természetben — mint az elemi részecske a szekrény két oldalán. Mármost ugyanazok az emberek, akik a tudománynak már mindezt elhiszik, nagyon gyakran tiltakoznak, ha a művészet sugall valami hasonlót. „A művészet hirdesse a harmóniát!” — hangzik gyakran ez a kifogás a mai alkotások ellen. „A diszharmonikus zene nem zene! Hol néz ki így egy emberi test, mint ez a madarfejű szobor?. Miért1 olyan a ló nyaka a képen, mint egy fahasáb? Miért nem az elején kezdődik a színdarab, s miért nem a történet végével fejeződik be? Miért-nem tudhatom a filmben, hogy ez a jelenet a valóságban játszódik-e le, vagy a hős képzeletében?” Rendszerint így fogalmazzák meg a kifogásokat, a modern zene-, képző- és színház-'vagy filmművészet egyes produkciói láttán. Ismételni kell: gyakran ■ugyanazok fogalmaznak így, akik nagy izgalommal olvassák például az Élet és Tudományt, s benne a kozmikus tér görbületéről, a jövő űr- utasainak földön kívüli „idő- eltolódásáról” szóló cikkeket. Am a művészetben ugyanennek a tükörképét nehezen vagy egyáltalában nem ismerik fel. Miért? Hát ugyanarról van szó a modern műalkotásokban is, mint a korszerű tudományban? Igen is, meg nem is. Egy műalkotás — akár régi, akár új — ritkán vagy alig vállalkozhat arra, hogy a tudomány új felfedezéseit népszerűsítse. Nem ez a dolga. A művészet mindig az emberről és az emberi kapcsolatokról vagy éppen azok hiányáról, ellentmondásosságáról szól. (S persze, a társadalomtudományok is szolgáltatnak éppen erről elég sok új információt.) Ám azok az emberek, akiket a mai művészet ábrázol, mi vagyunk. A ma, a most élő emberek. Akik — a művészettel együtt — többet tudunk a világról és magunkról, mást tudunk a világ egészéről, mint ötven vagy száz esztendeje. TUDJUK PÉLDÁUL, hogy e század a technikai civilizáció nagy korszaka, s azt is, nogy a világtörténelem legnagyobb embermáglyáján ugyanebben a században ötmillió emberi test füstje szállt a levegőbe. Megéltük,. hogy az első ember a Holdra lépett, miközben ugyanennek a nemzetnek a fiai ugyanakkor bombákat szórtak gyerekekre és asszony okra. Ismerhetjük Heisenberg magyarázatát a szekrényben cikázó elemi részecskéről. és láthattuk a modem fizika nagyobb dicsőségére a gomba alakú felhőt meg a hi- rosimai emberroncsokat. A képernyőn látjuk, hogy ugyanabban a percben a föld túlsó oldalán ki lő gólt az ellenfél kapujába, s nem tudjuk, hogy a szomszéd lakásban három napja elhagyatottan meghalt egy öregasszony! ! Mert mindez, együtt van jelen a világ „szekrényében”. Ami egy pillanatra sem jelenti azt, hogy nincs progresszió, hogy nincsenek félreérthetetlen tendenciák, hogy aí emberiség nem egyértelműen halad most már — Marx szavaival egy..yalódi,. egy'igazi törr ténelem felé. Mert ugyanebben a században zajlott le a forradalom, amely kaput nyitott e felé az új történelem felé! De csak harmóniát számon kérni a művészettől, amikor tudja, hogy a természet sem csak harmonikus, csak atlétatermetű szobrokat kívánni, amikor a művész tudja, hogy e század félelmei milyen görcsbe ránthatják a legdeltásabb férfisz.épségeket, mereven ragaszkodni az elbeszélt esemény időrendjéhez, amikor a művész tudja a pszichológustól, hogy a jelen minden tettében képviselve van a múlt, s az űrhajóstól, hogy ha egy kicsit eltávolodunk még a Földtől és a Holdtól, mennyire más időszámítást kell alkalmaznunk, mindezt számon kérni ilyen ismeretek mellett: a művészet egyoldalú korlátozását jelentheti! Akkor hát a művész csak a rosszat, a torzat, a logikátlant, az időtlenséget ábrázolhatja? Ez talán még egyoldalúbb és képtelenebb követelmény lenne. mint? ez a mostani, elég széles körben megfogalmazott igény: „A művészet úgy szórakoztasson, pihentessen, hogy közben harmóniát sugalljon — mert ez nyugtat. Erre a nyugalomra pedig olyan nagy szükségünk van a mai zaklatott, zajos világban, mint egy falat kenyérré.” a kívánság lényege itt alighanem a megfogalmazás. végén bújik meg. Aki munkáját csak fárasztó nyűgnek érzi, emberi kapcsolatai ziláltak, vagy egyáltalán nincsenek, vagy akár csak egyszerűen fáradt — s nem kevés ilyen ember van —, rendszer rint az tiltakozik fennhangon a- modern művészetek bizonyos formái, stílusjegyei ellen. Meg lehet érteni ezt a tiltakozást, s talán segíteni is kell, hogy afféle szódabicarbonát és idegnyugtatót pótló művek is szülessenek. Csak abba nem szabad beletörődni, hogy ez legyen a művészet mércéje, hogy ezek a tiltakozások szabják meg a művészet fejlődését, ennek megfelelően kapjon támogatást' vagy szégyenbélyeget egy-egy mű. Bcrnáth László üveget viselő, kordbársony far- mernadrágos, pulóveres fiatalember odalép egy-egy nézőhöz és Lenin műveiből idéz. Farmernadrágos, pulóveres, tornacipős fiúk és lányok ösz- szefogódzva, rohanvást berobbannak a színpadra, mozgalmi és népdalokat énekelve, hogy megkezdjék, és az előadás végéig egyetlen lélegzetvételnyi szünet nélkül folytassák azt a tömegtáncot, amelynek minden lépését táncoltuk fiatal korunkban felvonulások közben, gyűlések előtt és után, egymás kezét fogva. Ez a Fényes szelek előadásának vizuális képe, amelynek némely mozzanata azonban nem a rendező Jancsó Miklós filmjeiből már ismert, csupán külsőséges rekvizítumainak színházba mentése, hanem hiteles tárgyi bizonyítéka forradalomról, hatalomról, egyénről és közösségről, történelmi személyiségről, „történelemcsiná- lásról”, erőszakról, demokráciáról vallott intellektuális útkeresésének. A népi kollégisták lángolóan tevékeny, meghatóan tiszta, marxista-forradalmi ideális közösségét — az előbb már említett módon — ábrázolva nem konkrétan a negyedszázaddal ezelőtti magyarországi népi kollégiumi mozgalomról vall. hanem általában a forradalmi mozgalmakról. A díszlet, a jelmez, a világítási hatások hiánya, az előcsarnoki prológ, a színpad és a nézőtér közötti yálaszfal lebontása azt bizonyítja, hogy a rendező a közönséget nem nézőnek, hanem aktív cselekvőnek. illetve megagitálandó tömegnek tekinti. De olyan tömegnek is, amely résztvevője, fprmálója volt az elmúlt negyedszázad eseményeinek. MILYEN ESEMÉNYEKNEK? A népi-marxista forradalom győzelmének. A hatalom megragadásának. A hatalommal való visszaélésnek. Az ellentétek erőszakos megoldásának. Újrakezdéseknek. ítéleteknek és felmentéseknek. Jancsó Miklós — Hernádi Gyulával együtt írta a darabot, hasonló című filmjüknek leglényegesebb mozzanatait beépítve — nem ismer el igazi, általában vett konszolidációt a forradalmak győzelme után sem. Elve, hoáy a forradalmat csinálók- nak későbbi pozícióikban is, a saját területükön kell 'forradalmat csjnálniok. Ennek követel teret. Utal arra, hogy önmagában nem tisztázta a dátumokat — 1948, 1963, 1971? Céloz rá, hogy a mozgalom kezdeteinek aktív részesei előtt — zsákutcákat, tévedéseket is beszámítva —■ olyan pályák, pozíciók lehetőségek nyíltak meg. amelyek más eszközökkel, de biztosítják a forradalom továbbvitelének lehetőségét.' EZ A DARAB FELLELKESÍT. Elgondolkoztat. Aktivitásra serkent. Elszomorít. Ökölbe szorítja a kezet. Mély lélegzetvételekre késztet. Sírásra szorít. Megdicsőít. Nagv baráti vitaestékre emlékeztet, amelyről szomorúan vagy jóleső érzéssel térhetünk haza. A színészek kollektív csoportjából ki kell emelni Haii- mann Péter, Jobba Gabi, Zala Márk alakítását. B. Gy. (Foto: Gábor) Idegenforgalom az Operában Magyar énekesek, táncosok külföldön A- külföldi operahírességek közül ismét többen látogatnak decemberben Magyarországra. A hónap elején lép fal az Erkel Színháziban Tito Góbbi, ezúttal a Tosca Scarpia szerepében. Maria Biescu, a moldvai SZSZK érdemes művésze ugyancsak jó ismerőse a magyar operarajongóknak. A moszkvai Nagy Színház magánénekesnője a» Erkel Színházban az Aida és a Pillangókisasszony címszerepét alakítja. Anna Moffo, aki öt nyelven énekel, ezúttal a Pillangókisasszony címszerepét és a Bohémélet Mimijét tolmácsolja. A magyar énekesek, táncosak közül decemberben többen utaznak határainkon túlra. hogy eleget tegyenek külföldi meghívásaiknak. Orosz Adél és Róna Viktor Kubából egyenesen az NDK-ba repül, ahol a drezdai televízióban A hattyúk tava második felvonását táncolják. Dózsa Imre Svédországban vendégszerepei. énekesek közül Radnai György Kolozsváron, Ágay Karola Bécsben, Marton Éva Frankfurtban vendégszerepei. MOSZKVA -SZENTENDRE-MOSZKVA Orosz akcentussal, magyarul Mir Mihajlovics Novikov a hétmilliós Moszkvából érkezett a tizenkétezer lakosú Szentendrére. Nem turistaként — dolgozni. Hogy tizenegyed magával segítsen annak a feszítettbeton nyomócsőgyártó berendezésnek a szerelésében, üzembe helyezésében, amelyet a Szovjetuniótól vásárolt a Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyára. Otthon még a térképen sem találta ezt a kisvárost, s lám, tizenhárom hónap alatt menynyire szívéhez nőtt! „Kisváros — nagy múlttal” — mondja orosz akcentussal, de magyarul. „Mindig fogok emlékezni rá.” A szentendreiek sem felejtik el egyhamar Novikov mérnököt, aki példát mutatott pontosságból, fegyelemből, áldozatkészségből. Lépcsőfokok Mir Mihajlovics tízesztendős volt, amikor hazáját megtámadták a fasiszták. Apja a frontra ment, őt édesanyjával a hátországba vitték. Abba a városba, amelyet a nácik térképe régi nevén, Szimbirszk- nek jelzett, s amelyet kétszáz- millió szovjet ember Lenin emlékére Vljanovszknak nevezett. Négy évig nyújtott otthont Uljanovszk a moszkvai menekülteknek. Négy hosszú évig osztotta meg velük a város lakossága szűkös kenyerét ... — A háború' után tértünk vissza Moszkvába. Itt szereztem építészmérnöki diplomát 1955-ben. Első munkahelyem Novoszibirszk volt, az ottani vasbetonelemgyárban jártam végig a szákma lépcsőfokait. Voltam művezető, üzemvezető, termelési osztályvezető, főmérnök, majd igazgató. — Hány éves volt, amikor igazgató lett? — Harminc ... Innen Moszkvába mvtak, egy hasonló ffvár vezetését bízták rám. öt évvel később egy fővárosi tervező- intézet igazgatója lettem, majd a Szovjetunió építőanyagipari minisztériuma vasbetongyártási főigazgatóságának főmérnöke. Itt ért az a megtiszteltetés, hogy megbíztak az első, külföldre exportált szovjet nyomócsőgyártó berendezés üzembe helyezésével. „...csak kicsi-kicsit" Szívesen mesél fiáról, lányáról. Sokkal szívesebben, mint önmagáról. Mi tagadás, hiányoznak neki a gyerekek: haza kellett menniük, az iskola miatt. — Zeneiskolába járnak. Sajnos, a budápest.i szovjet kolónián ilyen tanintézmény nincs. Nem akartuk, hogy veszítsenek egy évet, ezért a feleségem hazavitte őket. — Milyen hangszeren játszanak? — Aljosa klarinétozni, Tá- nyecska zongorázni tanul. A tanáraik szerint tehetségesek. Érdekes család: építészmérnök apa, vegyészméfnök anya — és muzikális gyerekek. — Művészi pályára készülnek? Novikov mérnök nevet: — Nem lehet tudni — kezdi magyarul, majd anyanyelvén folytatja: — Aljosa minden iskolai dolgozatában így felelt a kérdésre — mi akarsz lenni? —: kazánfűtő. Tányecska pedig azt mondja, artista lesz. Kicsik még... Van idejük dönteni... Maukner Boldizsár, a szentendrei gyár igazgatója kávéval kínál bennünket. Méregerős rövid duplával, magyar módra. Mir Mihajlovics egy hajtásra kiissza: magyar módra. — Ez a szokás itt ragadt rám. Boldi bácsinál — meséli. — Viszek is haza magammal kávéfőzőt. És rengeteg emléket! Tizenhárom hónap alatt több barátot szereztem, mint egész életemben. És hazaviszem a megfeszített munka és a megosztott öröm ezernyi élményét. Tudja, hogy ezt a berendezést rekord idő alatt helyeztük üzembe? A magyar
