Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-28 / 281. szám

1971. NOVEMBER 28., VASÄRNAP rt*T HEGYEI kSűrlap Európából elsőként a pakisztáni táboraiban Hazaérkezett Indiából a magyar békeküldöttség Szombaton hazaérkezett Űj- Delhiből az a magyar béke­mozgalmi küldöttség, amely — az össz-indiai béketanács ven­degeként — kéthetes látoga­tást tett Indiában, és átadta az Országos Bé­ketanács nagy értékű, gyógyszert, vérplazmát, takarót tartalmazó se­gélyküldeményét a pa­kisztániak menekülttábo­rainak. A delegáció vezetője, dr. Pe- thő Tibor, az Országos Béke­tanács alelnöke a Ferihegyi repülőtéren nyilatkozott az MTI tudósítójának: — A küldöttségünknek min­denütt magas szintű fogadta­tásban volt része. Találkoz­tunk és eredményes eszmecse­rét folytattunk a bókemun- káról indiai testvérmozgal- muek vezetőivel, fogadott bennünket Szvaran Szingh külügyminiszter, T. N. Kául külügyi államtitkár, s alkal­munk volt véleménycserét folytatni az indiai ENSZ-tár- saság vezetőivel, a Parlament különböző pártjainak képvi­selőivel. — Látogatásunknak mind a közéletben, mind az indiai saj­tóban igen élénk visszhangja volt. Különösen említésre mél­tó, hogy az ottani lapokban terjedelmesen foglalkoztak dr. Sik Endrének, az Országos Béketanács Lenin-békedíjas elnökének — a magyar saj­tóban november közepén pub­likált és általunk írásban is megvitt — nyilatkozatával. — A magyar békedelegáció az első küldöttség voilt Eu­rópából, amelynek lehetővé tették, hogy felkeresse a ha­tármenti övezetet, ahol köz­vetlen tapasztalatokat sze- »ÉaMateÉ^iaBftfeiPztáni mente küitek táboraiban uralkodó vi­szonyokról, a Banghla Desh- szervezetek tevékenységéről. Ugyanakkor több nagygyűlé­sen vettünk részt Új-Delhi­ben, Benaresben, Calcuttá­ban; Bombayben pedig talál­koztunk az indiai vezető la­pok szerkesztőivel. Mindenütt nagy elisme­réssel, örömmel fogadták, hogy a magyar békemoz­galom kézzel fogható se­gítséget nyújt a rászoru­lóknak. Az átadott küldeményen kí­vül felajánlottuk, hogy egy 200 ágyas kórház felszerelését is eljuttatjuk a menekültek­nek. Ifjú kirakatrendezők vetélkedője Kirakatversenyt hirdettek a kereskedelemben és az ifjúsá­gi szövetség illetékesei a fő­városban a szakma ifjú dolgo­zói részére. Mivel az ízlést, hozzáértést próbára tevő ver­sengés időpontja egybeesik az ajándékozási csúcsszézonmal, a szervezők elsősorban a fő­útvonalakon és a peremkerü­letek bevásárló központjai­ban levő üzletek kirakatait fi­gyelik kritikus szemmel. De­cember 6-án értékeli a zsűri a kirakat-szépségverseny ered­ményeit. Pilisi bányászok panasza Bezárták a bányát vagy csökkentették a létszámot? 1970. február 3-án megjelent riportunkban megírtuk: A pilisi szénbányaüzemet 1969. december 31-én bezárták. A bánya gazdaságtalanul ter­melt, egyre gyengébb minősé­gű rétegekhez jutottak, fel­színre hoztak kis fűtőértékű, 800 kalóriás szeneket is, ame­lyek termelési költsége ton­Beszámoló a váci áruházról Megnyitó: jövő év közepén? Legnagyobb ipari városunk­nak, Vácnak még ma sincs iga­zán városi mértékkel mért áruháza. Nem szólva az ott élő harmincezer emberről, a város vonzásába tartozik nem­csak a váci, hanem a teljes volt szobi járás, de még a szomszédos Nógrád megye egy része is. Imnem az emberek mind Vő era jármaik vásárolni. Illetve, ha ott nem találják meg azt, amit keresnek, bosz- ' szánkód va buszra szállnak, és beutaznak a fővárosba, ami újabb pénzkiadást és főleg idő­kiesést jelent. Közös költséggel A megyei és a városi ta­nács már 1968-ban szerette volna megoldani ezt a gondot. Többszöri megbeszélés után, 1968. május 9-én megállapo­dást kötöttek a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalattal: közös összefogás­sal modem, háromszintes ru­házati áruházat nyitnak'a Szé­chenyi utcában, a város leg­forgalmasabb centrumában, A vonathoz, buszhoz igyekvők mind ott járnak el a majdani áruház előtt A megállapodás értelmében az Í500 négyzet- méteres alapterületű épület költségeihez a megyei tanács 6,5, Vác 1,5, a vállalat 1,2 mil­lióval járul hozzá. Elsőként megindították a ki­sajátítási eljárást. Ez 250 ezer forintba került. Ezzel egyide­jűleg megbízták a Pest megyei Tervező Irodát a tervek elké­szítésével. Megállapodták ab­ban is, hogy a beruházó Pest megyei Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat a bonyolítást a Pest megyei Beruházási Vál­lalatra bízza, miután az ügyek vitelére megfelelő szakember­rel nem rendelkezik. Az épít­kezőé költségeit előzetes fel­mérés alapján 9,2 millióra tak­sálták, és a munkálatok befe­jezését 1970 decemberre tűz­ték ki. A Pest megyei Tervező Iro­da a kész terveket határidőn belül, 1969 tavaszára elkészí­tette. Igaz, az épület már va­lamivel nagyobb lett, 1870 négyzetméter. A városi tanács a. ruházati kiskereskedelmi vállalattal egyetértésben Vác város-járás Termelőszövetkezetednek Épí­tőipari Vállalkozását bízta meg a kötöttáras munkálatok­kal. Az építőik éppen emiatt nem lelkesedtek túlságosan. A köftöttáras megjelölés ugyanis azt jelenti ,hogy ha az építke­zésben-anyagárakban bármi­féle változás következik be, annak terheit nem háríthatják át a megrendelőre. Az építő- vállalat időközben megszűnt, jogutódját Pest megyei 6-os számú Építőipari Szövetkezet Közös Vállalata,. Vác néven hívják. Még korszerűbb lesz Az 1969. április 20-án meg­köteti szerződés szerint az építkezés határideje már nem 1970 december — ami nem is volt teljesen megalapozott dá­tum —, hanem ez év április 30-a lett. A munkálatoikat az eredeti terv szerint megkezd­elvtársak olyan precízen készí­tették elő a szerelést, amilyen­re még nem volt példa ha­sonló beruházások esetében. Három hónapot szántunk a szerelésre. S a harmadik hó­nap végén készen álltunk a próbaüzemre. — Ha nem kell megvárni a kiszolgáló üzemrészeket, akár mindjárt meg is kezdhettük volna a próbaüzemet — szól közbe Maukner Boldizsár. — Csakhát azok lassabban ké­szültek. Novikov elvtárs még abban is segített, hogy soron Ifíviili anyagszállítmányt kap­junk a Szovjetunióból, az üzem megkezdéséhez. — Én csak kicsi-kicsit segí­tettem — hárítja el Mir Mi- hajlovics szerényen az elisme­rést. — A vezérigazgatónak más a véleménye: ezért is tüntette ki november 6-án Novikov elv­társat az építőipar kiváló dol­gozója jelvénnyel. Harmadszor nyerte el ezt a kitüntetést a két hazai medália mellé. Mint egy óramű — Mi a véleménye az itteni munkásokról? — Derék emberek. Nekik köszönhetjük, hogy egy napig sem éreztük magunkat külföl­dön ... Amíg mi azon gondol­koztunk, mit csinálunk majd a szabad időnkben, ők már csa­ládiasán gondoskodtak rólunk: magukkal vittek országjáró kirándulásaikra, színházláto­gatásokra, meghívtak az ott­honukba, befogadtak baráti körükbe. A munkában még a gondolatainkat is ellesték. Ügy dolgoztunk együtt, magyarok, szovjetek, mint egy finom óra­mű megbízható alkatrészei. Együtt éjszakáztunk, ha baj .volt, együtt törtük a fejünket a legjobb megoldásokon, és együtt örültünk az apróbb-na- gyobb sikereknek. A búcsúva­csorán, amit tiszteletünkre — milyen patetikus ez a szó, de nem jut eszembe jobb — ren­deztek a gyár dolgozói nemré­gen, mindenki a kis szovjet kollektíva érdemeiről beszélt. Most, hogy nincs módjuk be­leszólni — mondja nevetve —, hadd helyesbítsek: az itteni magyar dolgozóknak legalább akkora érdemük volt abban, hogy a berendezés a próba­üzem első percétől kezdve mi­nőségi árut termelt! Társaim­nak, s nekem, nagy öröm volt együtt dolgozni az itteniekkel. Búcsú Mir Mihajlovics hazafelé ké­szül. Még néhány nap és vi­szontlátja szeretteit. Aljosát, aki klarinétozni tanul és pil­lanatnyilag kazánfűtő akar lenni; Tányecskát, aki várja a megígért rágógumit, és felesé­gét, aki legutóbbi levelében azt írta: „Ne hoznál nekem, semmit, csak siess haza .. Esténként csomagol és bú­csúzik. Kezébe veszi a gyáriak­tól kapott csikóbőrös kulacsot s míg helyet keres számára a bőröndben, az első napokra emlékezik: arra, hogy rideg szállodai szoba helyett barát­ságos lakás, igazi otthon várta őket. A mérnök kollégákra és a nyelvi nehézségeken is úrrá levő, nagyszerű szakmai-embe­ri együttműködésre. Búcsúzik munkatársaitól, a szentendrei öreg házaktól és a gyári fiata­loktól; búcsúzik a Vártól, s a budapesti utcáktól, ahol estén­ként kirakatokat nézegetett. Itthon már elvégezte fel­adatát. Otthon újabbak várnak ró. Nyíri Éva Foto: Urbán tők, de rövidesen különböző akadályok jelentkeztek. A költségek az időközben végre­hajtott tervmódosítások miatt 11 millióra emelkedtek. Ez még nem is okozott különö­sebb gondot, hiszen már ak­kor nyilvánvaló volt, hogy a 9.2 milliós keretet túllépik. Nagyobb baj" volt, hogy közbe­szólt a Tisza áradása, az árvíz okozta helyreállítás elvitte in­nen az építőanyagot. Főleg a cementhiány miatt állt a mun­ka. Amikor ezt nagy üggyel- bajjal megoldották, vízbetörés keletkezett, éjjel-nappal szi­vattyúzni kellett, hogy az ala­pozást tovább folytathassák. Ezért az új átadást 1972. ja­nuár 10-ben jelölték meg. — Biztos, hogy ezt a határ­időt sem lehet megtartani — nyilatkozott Kalmár István, a Pest megyei Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat igazgató­ja. — Amikor 1968-ban meg­rendeltük az áruházat, az ak­kori legmodernebb elgondo­lásokat vettük figyelembe, s ezt közöltük a tervezővel. A nyírbátori áruház berendezé­se volt a modell. Csakhogy, azóta eltelt három év, s 1972- ben már nem lehet olyan üz­letet nyitni, ami jó volt ré­gem Azóta a kereskedelemben megváltoztak a kiszolgálási formák. Nemcsak az élelmi­szerben, de a ruházati cikkek eladásában is szinte egyed­uralkodó’lett az önkiszolgálás, önkiválasztás. Más követelmé­nyek szerint- kell egy ilyen boltot berendezni, úgyneve­zett fogas-, illetve csaposmo­dul bútorzattal. Ennek megfe­lelően most mi adtunk módo­sítást az építőknek. A belső berendezést is ők készítik jól felszerelt műhelyeikben. Újra kell tervezni — Időközben a városi ta­nács építési engedélyt adott a Vác és Környéke ÁFÉSZ-nek Is iparcikk-áruház építésére. Az engedély pontosan a mel­lettünk lévő telekre szól. Így lényegében a két áruház iker­áruház lesz. Folytatólagos a kirakatsor — bárhová lép be a vevő, a másik áruházban is talál vásárolnivalót. — Az újabb gond és ha­táridő-eltolódás azonban 1 ép­pen ebből az építkezésből fa­kad. Üjra kellett tervezni a csatornarendszert, az útbur­kolást, meg kellett változtat­ni az olajfűtést és -tárolást, és egy sor más berendezést. Az építőipari vállalat ezekbe hi­vatkozva újabb határidő-mó­dosítást nyújtott be, rövidesen tárgyalásra ülünk össze az összes érdekeltekkel. Belát­juk, hogy a jövő év január tizediki átadás nem reális, de legalább márdius végéhez ra­gaszkodunk. Ha egymás kö­zött nem sikerült most már tovább nem halasztható ha­táridőt kikötni, akkot a dön­tő bizottsághoz fordulunk, amelynek az ítéletét és az esetleges kötbérezését mind­két félnek el kell fogadnia. ★ A két vastag dossziét kitevő iratoknak, levelezésnek ez a summája. Végeredményben mindenki álláspontja elfo­gadható. A váci vásárlókat azonban csak az érdekli, líogy mielőbb új, modern, gazdag választékú üzletek nyíljanak. A sok huzavona drágítja az építkezést, ily módon az ösz- szes érdekelt rosszul jár. Leg­rosszabbul mégis a vásárlók. Komáromi Magda nánként 260—270 forintra rú­gott, viszont 120 forintért ér­tékesíthették csupán. Ez a rá­fizetés már évekkel ezelőtt megpecsételte a bánya sorsát: halódott, s a létszámot és a termelést állandóan csökken­tették. A kormány távlatokban gondolkozó, korszerű energia­gazdálkodási politikája — amely a szén helyett a kő­olajra és a földgázra, épít — a szénbányászat termelésének tervszerű csökkentését céloz­za. Legelőször a gazdaságtalan bányaüzemek termelését szün­tetik meg. Ezért zártak be a pilisi bányát. A kormányzat azonban gondoskodott azokról a bányászokról, akik a meg­szűnő bányák miatt más mun­kahelyekre, más szakmákba kerültek. 1969. április 24-én meghozták a 2007-es rendele­tet, amely szerint a volt bá­nyászoknak az új munkahe­lyükön elért kisebb jövedel­mét kiegészítik a keresetkü­lönbözet 80 százalékával, és két évig továbbra is élvezhe­tik a régebben őket megillető szociális kedvezményeket. A pilisi üzem dolgozóinak meg­ígérték, hogy alkalmazzák a 2007-es rendeletet: vagyis, aki nem akar a Dorogi Szénbánya Vállalat valamelyik másik üze­mében elhelyezkedni, annak .a rendelet szerinti szociális ked­vezményeket biztosítják. Köz­ben azonban változott a hely­zet: 1969. július 8-án a Nehéz­ipari Értesítőben napvilágot látott az említett rendelet al­kalmazásának néhány módosí­tása: 10/1969-es NIM—MŰM együttes utasítás érzékelteti, hogy csak létszámcsökkentés esetén lehet a szociálpolitikai intézkedéseket érvényesíteni. A kérdés tehát az: egy bá­nyaüzem bezárása létszám- csökkentést jelent-e vagy sem? 1969. április 24-én az MSZMR Budai Járási Bizott­ságán tárgyalásra ültek össze a dorogi vállalat képviselői­vel, ahol — a jegyzőkönyv sze­rint— Lázár Emil igazgatóhe­lyettes kijelentette, hogy a kül­színi létszámra a dorogi válla­latnak nincs szüksége. Július 1-én 12 dolgozót saját kérésük­re áthelyeztek a Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vállalat­hoz, és részükre a 2007-es ren­delet alapján a jövedelemki­egészítést és egyéb szociális juttatásokat két évig folyósí­tották. A bányánál maradt munkások számára a vállalat intézkedési tervet dolgozott ki, amely alapján 1969. november 24-én kérdőíveket osztottak ki a dolgozók között három lehe­tőség választását felcsillantva: vagy marad a dolgozó tovább­ra is a vállalat valamelyik üzemében, vagy elmegy a pi­lisi telepet megvásároló Kő­faragó- és Szobrászipari Vál­lalathoz, vagy választhat egy harmadik munkahelyet; a két utóbbi esetben — a kereset- csökkenés ellensúlyozására — alkalmazzák a 2007-es rendele­tet. A dolgozók többsége a kő­faragókat választotta, hogy to­vábbra is helyben, Pilisszent- ivánon dolgozhassanak, ne kelljen utazgatniuk Dorogra, vagy máshová. 1969. december 5-én azonban a dorogi válla­lat a kőfaragókkal kötött szerződést módosította: közöl­te, hogy nem áll módjában az áthelyezéssel átmenő dolgo­zóknak a jövedelemkiegészí­tést folyósítani, mert a 10/1969 NIM—MŰM utasítás ezt nem teszi lehetővé. Ugyan­akkor megerősíti, hogy a kül­színi létszámra továbbra sem tart igényt, pedig 500 dolgozó­ja hiányzik. 1969. december 14-én szerződés módosítást ké­szített a dorogi vállalat a 2007- es rendelet alkalmazásával, de amikor kiderült, hogy több mint 200 pilisi dolgozó kéri át­helyezését a kőfaragókhoz, ak­kor az áthelyezésekről szóló aláírt nyilatkozatokat össze­szedték’ és újakat adtak ki, amelyen már nem szerepelt a 2007-es rendelet alkalmazása. 35 föld alatti fizikai dolgozót megkérdezésük nélkül áthe­lyeztek Dorogra, pedig ehhez közös megegyezés keld, mivel a kollektív szerződésben a do­rogi és a pilisszentiváni üze­mek külön telephelyként sze­repelnek. A külszíni fizikai dolgozóknak és az adminiszt­ratív dolgozóknak nem aján­lott fel a vállalat új helyet bá­nyaüzemnél, mégsem alkal­mazták rájuk sem a rendele­tet. A rendkívül ellentmondó in­tézkedések növelték, a bizony­talanságot, a dolgozóik elkese­redését. A kőfaragó vállalat több mint ötmillió forintért vette át a pilisi telephelyet, olyan meg­állapodással, hogy a felszaba­duló létszámot áthelyezéssel átveszi a 2007-es rendelet al­kalmazásával. 229 volt bánya­üzemi dolgozó került így 1970. január 1-én a kőfaragókhoz. Ezek a dolgozók panasszal for­dultak a Dorogi Szénbányák vállalati munkaügyi . döntőbi­zottságához. A panaszt eluta­sították. Ezután a 229 ember fellebbezett a Komárom me­gyei Területi Munkaügyi Dön­tőbizottsághoz, amely szintén elutasította a kérvényt, hivat­kozva arra, hogy a jövedelem­kiegészítés csak annak jár, akinek munkaviszonya lét­számcsökkentés következtében szűnt meg. De az ő munkavi­szonyuk nem szűnt meg, ha­nem áthelyezték őket a kőfa­ragó vállalathoz. A panaszosok beadvánnyal fordultak a Komárom megyei Főügyészséghez, ahol megálla­pították, hogy a területi mun­kaügyi döntőbizottság határo­zata törvénysértő, mert: a dolgozó munkaviszonya meg­szűnik, ha más vállalathoz he­lyezik át. A 2007-es rendelet végrehajtásának módosító in­tézkedései nem befolyásolják a rendelet alkalmazását az emlí­tett panaszosok többségére. A főügyészségi óvás után vissza­került az ügy a területi döntő- bizottsághoz, ahol ismét meg­állapították, hogy amíg a 2007- es határozat a jövedelemkiegé­szítést valamely bányaüzem bezárásához kötötte, addig a módosító végrehajtási utasítás a létszámfelesleg intézményes elhelyezéséhez köti. Mivel közben rendkívüli szénigények keletkeztek, létszámhiány kö­vetkezett be, ezért a vállalat a dolgozók munkájára tovább­ra is igényt tartott. Az újabb elutasítás után ismételt fel­lebbezés következett a Komá­rom megyei Főügyészséghez, amely most — ellentétben elő­ző döntésével — elutasította a panaszosok beadványát. Ez­után a 229 ember a Legfőbb Ügyészséghez fellebbezett. Né­hány nappal ezelőtt jött a hír: a Legfőbb Ügyészség is elutaz sította a beadványt. A munkásokkal kötött szer- ződést — 1969. decemberében — vagyis, a 2007-es rendelet alkalmazásával történő áthe­lyezéseket nem módosították, csupán egy munkásgyűlésen bejelentették, hogy a rende­letet nem alkalmazzák. Egyol­dalú munkaszerződés-módosí­tásból hátránya a dolgozóknak aligha születhet. 229 dolgozó — akik persze nem egyformán jogosultak a panaszban foglaltak, orvoslásá­ra —, most elkeseredett han­gulatban él. Többségük sokkal kevesebbet keres, ezért élet­színvonaluk sokat csökkent. Az az érzésük, hogy becsap­ták őket. Tény: a munkások nem ihat- ják meg a nem előrelátó ter­vezésből adódó kapkodások, ellentmondó intézkedések ke­serű levét. Tehát létszámcsökkentés — vagy bányaüzem bezárása? A kettő nagyon is összefügg. An­nál is inkább, mert a dorogi bányákban — vízbetörés miatt —, mostanában úszott el há­rom akna is, amelyek tovább nem üzemeltethetők, és feles­legessé vált 450 dolgozó, akik egy részét Tatabányára helye­zik — ha azok azt vállalják. Tehát létszámhiány Dorogon ma már nemigen lehet — sőt.' Berkovits György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents