Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-24 / 277. szám

Fények és öltések Hétfő esténként rendszere­sen húsz lány és asszony gyű­lik össze Cegléden, a Kossuth Művelődési Ház szakköri szo­bájában. A hímzőtű művésze­tét tanulják, egyszerű és kü­lönleges minták készítését, öl­tések módját. A szakkört dr. Vámosi Nándorné vezeti. Eb­ben a hónapban „télies kézi­munkákkal”: fali képek és su­baszőnyegek készítésével fog­lalkoznak. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉD» XV. ÉVFOLYAM, 276. SZÁM 1971. NOVEMBER 21., SZERDA A FENYŐFÁK árusítását december elején kezdik meg Cegléden, az ÁFÉSZ és az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat árusítóhelyein. Jó falatok, italok A községi tanács egyetérté­sével a Nagykőrösi ÁFÉSZ új italboltot épített, melyet né­hány nappal ezelőtt nyitottak meg Nyársapáton, ahol eddig nem volt ilyen jellegű kultu­rált esti szórakozóhely. A köz­ségben lakók rajta lesznek, hogy az új létesítmény való­ban betölthesse funkcióját. Autóbuszforduló készül A tervek szerint jövőre autóbuszforduló épül a Ceg­léden áthaladó 4-es főközleke­dési út mentén, a Matrózcsár­dánál. Ez a forduló ugyanis egyik előfeltétele annak, hogy a helyközi járatokat rendszere­zettebbé tegyék, bővítsék a vá­Az időjárás hirtelen téliesre fordult. A ceglédi határ egy pontján mégis sikerült tartó­sítani az örök tavaszt. Egy­szerűbb lenne azt mondani, aki nem hiszi járjon utána, de ma magunk is meggyőződtünk erről. Felkerestük a Magyar— Szovjet Barátság Termelőszö­vetkezet elnökét, Skultéty Jó­zsefet, aki elmondotta, hogy az összesen öt hektárnyi' alapte­rületűre tervezett üvegházak­ból már négy hektárnyi termel. Mindezt nemrég az döntötte el, hogy üzemképessé tudják e tenni a tizenhárom millió ka­lóriát termelő kazánokat. Sok izgalom kísérte a próbálkozásokat. Egy alkalommal a kiegyenlítő tar­tályok felrobbantak. Több vállalat, intézmény összefogá­sa tette lehetővé, hogy negy­vennyolc órával a fagyok be­állta előtt működésbe léphe­tett a melegítő berendezés. A szarvasmarha- és sertés­telepek évekig készülnek, ezt a növényházat egy éve kezdte építeni a termelőszövetkezet. Ráadásul itt sokkal bonyolul­tabb és modernebb technoló­giát, automatikát kellett meg­valósítani. Két hektárnyi területen szegfűt nevelnek, s naponta 5000—6000 szálat szállítanak el. Egy hektáron krizantém te­rem, ugyanekkora területen saláta. Speciális szállítójármű­veket szereztek be, azokon vi­szik a fővárosba az árut. Ösz- szes terméküket szerződéssel lekötötték a vevők, köztük a Hungaroflor Vállalat. Skultéty József elmondotta, hogy a gazdaság anyagi erejét teljesen igénybe vette ez a ha­talmas beruházás. A szakveze­tők nagy része csak ennek ki­Télre ébredt az ország szom­bat reggel. Az erős szál hatá­sára a vékony hórétegből már az első napon hóakadályok ke­letkeztek a járásbeli utakon, vasútvonalakon is. A KPM Közúti Igazgatósá­ga ceglédi kirendeltségének tájékoztatása szerint a Cegléd —Vezseny és Nagykörös—Ti- szakécske közötti útszakaszon volt hótorlasz, az út átmeneti­leg járhatatlanná vált. Itt éj­jel is dolgoztak a hómunkások, vasárnapra ismét járhatóvá tették az utat. Négy nagy teljesítményű hóekét, három vontatót „vezényeltek” az utakra; a só- és homokszórók állan­dóan járnak. Hétfő reggel is­mét minden út járhatóvá vált a járás területén. A szeles, havas idő máris zavarokat okozott a közleke­désben. A ceglédi vasútállo­más főnöke elmondotta, hogy a helyi vonatokat — előfűtve — időben tudják indítani. A távolsági járatok vasárnap 30 —80 perces késéssel érkeztek Ceglédre. A hóakadályok fő­leg a záhonyi és mátészalkai járatot késleltették. A legnagyobb gondot a keskeny nyomtávú vonal okozta, a törteli, illetve a csemői sza­kaszon, ahol kétórás késéssel közlekedtek a szerelvények. Nehezíti a felkészülést a mun­kaerőhiány: 40 pályamunkást, illetve hóeltakarító munkást vitelezését ellenőrizte. Több gond volt ezzel az építkezés­sel, mint az egész termelőszö­vetkezet irányításával. Vállal­ták a kockázatot. A növény­házakat csak a teljes elkészü­lés után, a jövő év elején kel­lene hivatalosan átadni, ők azonban nem várták meg azt az időpontot, tíz millió fo­rint értékű növénykultúra vi­rul az üvegtető alatt: már az idén hárommillió forint árbe­vételt remélnek belőle. A tsz a Nagykátai Kertésze­tudnának foglalkoztatni. Szük­ség esetén az egyéb munkate­rületen dolgozók is segítenek a munkában. Homokkal és hólapáttal fel­szerelve indultak útjukra az autóbuszok is a ceglédi pálya­udvarról. A síkossá vált utak a helyi járatok 15—20 perces késését idézték elő. A járási és városi rendőrka­pitányság közlekedésrendésze­tének ügyeletes szobájában sem pihentek a szolgálatot tel­jesítők: az első téli hétvégén öt közúti balesethez riasztot­ták a helyszínelőket. ti Szakközépiskolával áll kap­csolatban. Onnan várnak fia­talokat. Összesen száz-száz- húsz személyre lesz szükség. Érettségizett szakmunkásokra, felsőfokú technikumot végzet­tekre és kertészmérnökökre. A növényházak mellett kor­szerű szociális létesítmények épülnek. Laboratórium, csoma­goló, hűtőkamrák egészítik ki a komplexumot. A tsz Ceglé­den és más ellátatlan telepü­léseken jövőre virágüzleteket nyit. Ekkor már négy-ötmil­lió szál szegfűt termelnek. Két tehergépkocsi, szerencsé­re, csak anyagi kárral járó balesetet idézett elő. A szo­katlanul síkos úton figyelmet­lenül hajtottak, s árokba for­dultak. Ugyancsak a rossz út­viszonyok miatt ütközött ösz- sze két személygépkocsi is. Az útviszonyoknak nem megfelelő sebességgel közlekedett a 441- es számú útvonalon egy te­hergépkocsi. Vezetője nem tudta idejében lefékezni kocsi­ját, és elütött egy kerékpárost, akit könnyű sérüléssel szállí­tottak a baleseti kórházba. Cs. I. nek, amikor szükség lesz rá­juk. Az útviszonyok az olaj­ellátást most nem befolyásol­ják. Mivel a környező közsé­gekben sok az olajkályha- tulajdonos, gondoskodnak az ő ellátásukról is. INNEN - ONNAN Csak fiataloknak A honvédelmi filmklubban november 24-én a szakmun­kásképző intézet tanulóit lát­ják vendégül. Ezúttal A hajók a kikötőben robbannak című szovjet filmet vetítik. Az if­júsági klubfoglalkozás követ­kező összejövetelét november 28-án, vasárnap rendezik meg, ahol „Kell a jó könyv” című olvasómozgaJom pályázatra hívják fel az ifjú könyvbará­tok figyelmét. Decemberben: füge, narancs A FÜSZÉRT ceglédi kiren­deltségének tájékoztatása sze­rint december első hetében szállítják ki a boltokba a na­rancsot. Az előrejelzések alap­ján fügéből, datolyából és mo­gyoróból elegendő mennyiség kerül az üzletekbe, banánból viszont most sem lesz folya­matos az ellátás. T. T. Lányok a salátában Foto: Apáti-Tóth Sándor rosnak ezen a részén. LEANYVASAR CEGLÉDEN December 4-én este, a szol­noki Szigligeti Színház jóvoltá­ból, „Leányvásár” lesz Ceglé­den. A színház társulata ugyanis Jacobi-Viktor 3 felvo- násos operettjét mutatja be. Az előadás este fél 8 órakor kezdődik. A bérletek is érvé­nyesek. Nem ap az „olajforrás Cegléden az .utóbbi években egyre többen vásároltak olaj­fűtésű kályhát. Számoltak, összeadtak, kivontak, és meg­állapították, hogy gazdaságos számukra ez a tüzelőanyag, rá­adásul nem kell hamuzni, fát vágni, szenet hordani. Az utóbbi napokban gyakran lát­ni az utcán olajoskannát vivő embereket. A heti fűtőanyagon felül, előrelátóan gondoskod­nak tartalékról is. Az ÁFOR-telep folyamatos, jó ellátásról adhat hírt a ceg­lédieknek. Remélhetően a pót- szállítmányok időben érkez­SZEGFŰ, KRIZANTÉM, SALÁTA Vállalták a kockázatot Már termel a tsz növényháza Gondot sokast főtt a hóesés PÁLYAMUNKÁS KÉNE A VASÚTHOZ - SÍKOS UTAK, BALESETEK SZÁLL A DAL A Ceglédi Ősz rendezvénysorozatának részeként szomba­ton a zeneiskola hangversenytermében tartottak bemutatót a ceglédi iskolai énekkarok. A bemutatóról a magyar rádió hang- felvételt készített, s műsorára tűzi a legjobb kórusszámokat. Foto: Apáti-Tóth Sándor A legkisebbek mindennapjai Reggel a bölcsődében Reggel fél hét. A város fő­utcáján munkába siető embe­rek. Közöttük a legsietősebbek a mamák, akik a bölcsődék fe­lé igyekeznek. A kocsikban, tolókákban bebugyolált gyére­tek kucorognak, a sálak, sap­kák mögül piciny szemük ki­pislog a homályos reggelbe. Aki ebben az időben Ceglé­den a Rákóczi úti bölcsőde ab­lakai alatt halad, lármás csi- viteljés üti meg a fülét. Az ud­varon valóságos kocsi­és szánkópark fogadja a belépőt. Az „átve- vő”-szobában igazi bölcsődei hangulat. A meleg helyiségek­ben — gondozónők segítségé­vel — folyik az átöltöztetés. Lekerül az otthoni ruha, ci- pőcske, s aki minden zokszó nélkül tűri a mama közremű­ködését, az terül leghamarabb a barátságos nappali szobába. — Hány gyerekük van? — kérdezem a gondozónőt, akivel éppen két kicsi tipeg a szoba felé. — Hiányos a létszám, saj­nos, sok csemeténk megbete­gedett Három csoportunk van: a csecsemők, a tipegők és az ötéves „nagy”-ok csoportja. Reggel hattól este hatig vigyá­zunk rájuk. Ebiben a tizenkét órában sokat játszanak, de ta­nulnak is. Itt ismerkednek meg az első versikével a há­romévesek, és nálunk teszik meg első önálló lépéseiket az apróságok. — Orvosi felügyelet van? — Mindennap kétórás vizi­tet tart a gyermekorvos, áld figyelemmel kíséri a gyerekek egészségi állapotát. Reggel mi is ellenőrizzük az apróságokat, a mamáktól érdeklődünk hogylétiik felől. Erre nagyon vigyázunk, mert az időben fel nem ismert fertőző betegség járványt idézhet elő. Egy pillanatra bekukkan­tunk a mosdóba is. Rend, tisztaság mindenütt. Az egyik szobában viszont enyhe széngázszag terjeng. — Sajnos, többet kell szel­lőztetnünk a szükségesnél. A gépjavító állomás egyik bri­gádja felajánlotta, hogy besze­rel egy olajtüzelésű kazánt. Ebben reménykedünk. A játékpolcokon üres hely sehol. Ide ugyan nem férne még egy baba — gondolja a látogató. — Karácsonyra újabb játé­kokkal gyarapodunk — mond­ja a gondozónő. — A válasz­tásnál a műanyagból készült játékok kerülnek előnybe, gon­dolva a kicsik mohó játék- szenvedélyére. Itt bizony még szájba kerül a baba lába, és egy-két mackónak a füle hol innen, hol onnan kerül elő. Az lenne a legszebb kará­csonyi ajándék, ha elkészülne a központi fűtés a bölcsődé­ben. Cs.L Fűrész, kisbaba és nyúl Nyomravezető gumicsizma B. János 41 éves alkalmi ] munkás nemrég, amikor Al- j bertirsán az egyik háznál fát vágott és egyéb háztartási munkát végzett, egy pár hasz­nált gumicsizmát kapott a munkaadójától. Baki a csiz­mában éjszaka belopódzott F. J. albertirsai lakásába úgy, hogy a kamra ablakát kibon­totta. Eltulajdonított egy csá­kányt, egy kisbaltát, kereszt­vágó fűrészt s egy nyulat. Nem volt nehéz a tettest megtalálni; hiszen a gumicsiz­ma talpának a nyoma szinte a lakásáig követhető volt. En­I nek ellenére B. János csak a I nála megtalált csákány és fű­rész lopását ismerte be. Mint mondta, „ezek sem voltak a kamrában, kint találta őket a falnak támasztva”. Nyulat nem is látott, kisbaltát sem. A bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok és tanúval­lomások alapján a bűnösséget megállapította, és nem jog­erős ítéletet hozott: B. Jánost tízhónapi börönre ítélte tulaj­don elleni bűntett miatt. Ügyé­ben a végleges döntést a Pest megyei Bíróság hozza meg. Tanfolyam KISZ-vezetőknek Az KISZ abonyi végrehajtó bizottsága a KlSZ-alapszerve- zetek vezetői részére a télen továbbképzést tart. A helyi tanfolyamon az alapszerveze­tek vezetői, az elméleti okta­táson kívül, gyakorlati és mód­szertani ismereteket szereznek. MÉG AZ IDÉN Már-már az utolsó simításo­kat végzik a belső szerelők a Szövetség utcai OTP-házon. A huszonhat összkomfortos lakás műszaki átadása hamarosan megtörténik, és a kellő javítá­sok után, beköltözhetnek új otthonukba a lakástulajdono­sok. Az ígéret szerint erre a költözésre még ebben az év­ben sor kerül.

Next

/
Thumbnails
Contents