Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-21 / 275. szám
12 ‘"^hfCíriajp 1971. NOVEMBER 21., VASÁRNAP A KPM Budapesti Közúti Igazgatósásának törökbálinti telepén csatarendben sorakoznak a hóeltakarító gépek. Mellettük készenlétben állnak a nagy teljesítményű szórókocsik is. A képen: az új Sehmidt-gyártmányú nagy teljesítményű hómarók, amelyek az idén először indulnak majd harcba a hótorlaszok ellen. Foto: Urbán Tamás Kodály-cmláörcircpségekre készül Kecskemét Kecskeméten, Kodály Zoltán szülővárosában elkészült a nagy zeneköltő és pedagógus születésének 89. évfordulója tiszteletére rendezendő eseménysorozat programja. Decemberben több Kodály- ünnepség lesz a megyeszékhelyen. Kiemelkedik a kecskeméti szimfonikus zenekar és a három kecskeméti kórus közös emlékhangversenye, amelyet december 13-án este a színházban rendeznek. Előadás hangzik majd el Kodály és a népzene kapcsolatáról, a hónap második felében pedig a Budapest Táncegyüttes emlékműsort mutat be Kecskeméten. PEST MEGYEI HÍRLAP S Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LORDS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vm.f Somogyi Béla u. 6. IL em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest, VIEL, Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100, 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elű- fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.>. Előfizetési d:| 1 bőnapra 20 forint. Megint nincsen öttalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 71 fogadóért el, nyereményük egyenként 51 604 forint. 3 találata 6532 fogadónak volt, nyereményük egyenként 280 forint. A két- találatos szelvények száma 156 902 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyereményösszegek az illeték levonása után értendők. Jubiláló gyufagyár Szombaton ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Budafoki Gyufagyár. A vállalat ünnepségén megjelent dr. Lénárt Lajos mezőgazdaság: és élelmezésügyi miniszterhelyettes. A gyárban évente 240—250 millió doboz gyufát készítenek. A negyedik ötéves tervben rekonstrukciót hajtanak végre. 1 Balekbál A Soproni Brdőmémöki és Faipari Egyetem hallgatói szombaton este rendezték meg a Liszt Ferenc Művelődési Központban a sok évtizedes hagyományokat ápoló „balekbál” -jukat. Super Trabantok Hatszáz forinttal magasabb az új kocsik ára A Trabant személygépkocsik gyártásában technikai módosításokat vezettek be. Az új kivitelű személygépkocsik — amelyek ülése például kényelmesebb, támlája állítható, s cserélhető huzattal készül — Trabant Super elnevezéssel kerülnek forgalomba. A technikai többletszolgáltatással, a személygépkocsik kivitele, biztonsága is javult. A módosítással és korszerűsítéssel értékarányosan új árakat állapítottak meg, ami azt jelenti, hogy a Trabant ára 600 forinttal emelkedett. A Trabant 601 Limousin Super 46 600 forintba, a Trabant 601 Combi Super 50 600 forintba kerül, s a 600 forintos áremelés érvényes a Trabant Hycomat típusokra is. A régebbi kivitelű Trabant kocsik gyártását megszüntették. Elismerő oklevéllel jutalmazták , az Állami Déryné Színházat támogató népművelőket Az Állami Déryné Színház az idén. ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból tegnap délután a Kulidh Gyula téri színházteremben elismerő oklevéllel jutalmazta a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztálya azokat a népművelőket, akik már hosszú esztendők óta támogatják a Déryné Színház munkáját. Deák Árpád, a dunaföldvári gimnázium igazgatója az ifjúsági előadások régi patrónusa. Hubai Győző, a Komárom megyei Tanács művelődési, osztályának vezetője, Németh Sándor körmendi, Sántha Miklós vásárosnaményi, Simon Endre budapesti és Tóth Oszkár letenyei művelődésiház-igazgató ugyancsak évek óta szervezi a színház közönségét MATHIASZ JÁNOSRA EMLÉKEZNEK Néhány nap múlva Mathiász Jánosra,'a világhírű szőlőne- mesítőre emlékeznek majd Kecskeméten. Az ünnepség bevezető eseményeként szombaton kiállítás nyílt a kecskeméti Katona József Múzeumban „Szőlő és bor ex- libriseken” címmel, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum anyagából. LAPZÁRTAKOR JELENTIK .leírhatatlan séták és vasúti pályák Péntek estétől tombol a hóvihar Szabolcs-Szatmár megyében. Egyre több útról jelentenek 50—60 centiméteres, sőt egy méternél magasabb hótorlaszokat. Járhatatlan a nyíregyházi—polgárdi út .ti" szavasvári szakasza. Nagyobb hóakadályok alakultak ki Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szolnok és Csongrád térségében. Járhatatlan lett a 4-es, a 33-as, a 35-ös, a 46-os és a 471-es főiitvonal. Számos autóbuszjárat szünetel Miskolc és Tiszavasvári környékén. A MÁV vezérigazgatósága felhívja az utazóközönség figyelmét, hogy számos vonat nagy késésekkel közlekedik s egyes vonalakon szünetel a forgalom, ezért utazás előtt forduljanak felvilágosításért a pályaudvarok információs szolgálatához. A megyében még csak készülnek a télre MEZŐ FERENC TÍZ ÉVVEL EZELŐTT, 196L november 21-én halt meg — 66 éves korában — Mező l elenc sporttörténet-iró, tanár. Pölöskefőn született, 18S5 márciusában. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után a budapesti Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet latin és görög nyelvből. Előbb Zalaszeut* gróton lett polgári iskolai tanár, majd Nagykanizsán, Uletve később Budapesten gimnáziumi tanár. Országos és nemzetközi hírnevet az 1920-as évek végén szerzett. amikor az 1928. évi amszterdami olimpia szellemi vetélkedőjében irodalmi bajnokságot nyert Az olimpiai játékok története című munkájával; ez könyvalakban 1929-ben jelent meg magyarul, majd 1930-ban németül is. Mező Ferenc a második világháború befejezése után a felszabadulástól 1953-ig mint minisztériumi főosztályvezető, a sportügyek intézésével foglalkozott. 1948-ban beválasztották a Nemzetközi Olimpiai ' Bizottságba, s megalakulásakor a hazai Testnevelési Tudományos Tanácsba; mindkét magas szintű testületnek haláláig tagja volt. Fontosabb művei: Magyarok az olimpián (1932), Negyven év a magyar sport múltjából (1935), Egyetemes sporttörténelem (1940), A helsinki olimpia (1932), A stockholmi olimpiai Játékok (1955), Az újkori olimpia Athéntől Melboume-ig (1956). Az újkori olimpia Athéntől Rómáig (1959). : NDK—magyar találkozó. A pátyi Petőfi Tsz-ben csütörtökön, a Hazafias Népfront megyei bizottságának rendezésében NDK—magyar találkozót tartanak. — A kereskedelmi választék a témája a Pesit megyei Népi Ellenőrzési Bizottság november 25-i ülésének, amelyen az ellenőrzések tükrében vizsgálják, hogy a kereskedelmi megrendelések mennyiben segítik elő a választók növelését Kiskunlacházán a TÜZÉP-telepen nagy a forgalom. Körülbelül kétszer annyian keresik fel ezekben a napokban ezt a tüzelőánisító helyet, mint a nyári időszakban. Áru van bőven. Háromszáz vagon szén és fa várja a vásárlókat. Mívatían vendég Róka a lakásban és az iskola kerítésén Már 71 veszett rókát találtak idén a megyében Két nappal ezelőtt a késő délelőtti órákban váratlan látogató okozott riadalmat Gyomron, Lovas Józsefék Dózsa György út 30. szám alatt) lakásában. Szellőztetés közben a nyitott ablakon keresztül róka ugrott a szobába. össze-vissza szaladozott a lakásban a bútorok között és rajtuk, aztán nekiesett a szoba sarkában levő gyermekjátékoknak, azokból többet szét is marcangolt. Az elősiető szomszédok agyonverték, de nem nyúltak hozzá, hanem azonnal értesítették az orvost és az állatorvost, Elővigyázatosságuk nagyon is indokolt volt, azóta kiderült, hogy veszett volt a hívatlan vendég. Az egész lakást nyomban fertőtlenítették. Sajnos, nem mindenütt járnak el ilyen óvatossággal. Ugyancsak csütörtökön a Tök községhez tartozó Anyácsa- pusztán tűnt fel egy „szelíd” Bóka. Agyonverték, ez rendjén való. Ám azután tetemét Bz iskola kerítésére akasztotok. Még szerencse, hogy á gyermekek, ismerve a veszélyt, nem nyúltak hozzá. A veszettség különben változatlanul terjed a megye területén. Ez idén már 71 esetben derült ki, csaknem mindig rókákról, hogy a járvány fertőzte meg őket. Hetek óta nem A Duna vízmélységéről vezetett feljegyzések tanúsága szerint 1895-ben volt a legalacsonyabb vízszint. Ehhez a vízmennyiséghez viszonyítják még ma is a vízállást, így ha a rádió 14 órakor 150 centiméteres mélységről szól, akkor az 1895-ös nullpontnál ennyivel magasabb a víz. A vízzel /foglalkozó szakemberek egyébként úgy vélték annak idején, hogy a 85 évvel ezelőttinél alacsonyabb nem lehet a Duna. Ha nem is alacsonyabb annál, de most is igen sekély, még a legöregebb révészek sem emlékeznek ilyen kis víz-' állásra. Pócsmegyeren a Börzsöny átkelő hajósai elmondták, hogy az elmúlt esztendők legalacsonyabb szintje sem volt kisebb 300—340 centiméternél, most pedig jó egy hónapja örülnek, ha a víz eléri a 280 centimétert, de többnyire csak két méter a mélység. Valóban áldatlan állapot, de ha a Tahitótfalu környékieket kérdezzük meg, akkor még furcsább: kevés híján gyalog is átmehetnek az egyik partról a másikra. A Duna mellett lakók több mint egy hónapja nem láttak folyami hajót, még a duna- bogdányi kőbányából sem szállíthatnak semmit. A Meteorológiai Intézet egyelőre csak reménykedésre ad okot. Néhány nappal ezelőtt ugyan megkezdődött már a vízszint emelkedése, mert az Alpokban, a Duna vízgyűjtőjében esett az eső, de az átlagos vízmélység eléréséhez még nagyon sok eső kell. M. S. Foto: Gárdos Megjött a tél. Lapunk élső oldalán hófúvásokról, hóakadályokról írunk, bár mindez még szerencsére elkerülte Pest megyét. Fotóriporterünk így hát arról készítette képeit, hogyan készülnek, miként várják a telet a megyében. ]M A . 1971. november 21., va- 4 sárnap, Olivér napja. A nap kél: 6.57, nyugszik: 16.03 órakor. A hold kél: 10.24, nyugszik: 18.20 órakor. HOLNAP* 1971‘ novemIIV/LiIHfir. ber 22> hétfő, Cecília napja. A nap kél: 6.58, nyugszik: 16.02 órakor. A hold kél: 11.02, nyugszik: 19.33 órakor. A Ráckeve—Makád útvonal északi részén a KPM Közúti Igazgatóságának dolgozói elhelyezik a hórácsokat. Hatezret raknak ki csupán Ráckeve környékén, ez 12 kilométer hosszúságban védi a hófúvástól az utat. (Felső kép.) Üllőn a Fő téren szalmaru- hába öltöztették a közkutat, így védik a fagytól. f Felhőátvonulások, legfeljebb egy-kót helyen hózáporral. Az erős, többfelé viharos északi szél, csak lassan mérséklődik, szokatlanul hideg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mínusz 4 fok között. — Fogadóórák. S. Hegedűs László, országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei titkára, szerdán 15— 17 óráig Pomázon a községi tanácsházán országgyűlési képviselői fogadóórát tart. Arany .István, a megyei tanács vb-titkára, november 22-én 9—11 óráig hivatali helyiségében tart fogadóórát. — Vasutas-tanácskozás. A Budapest Józsefvárosi Pálya- fenntartási Főnökség 600 dolgozójának képviselői, szocialista brigádvezetői tanácskoznak november 26-án délelőtt 9 órakor, a gödöllői állomás kultúrtermében. Ezen az értekezleten választanak küldöttet is a szocialista brigádvezetők országos találkozójára.