Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-21 / 275. szám

re n »ccm ^iríop 1971. NOVEMBER 21.. VASÁRNAP Dr. Elektric Műveltségvizsgáló robot a pilisi könyvtárban Szellemes szerkesztésű gép csinál kedvet a pilisi fiata­loknak új ismeretek szerzésé­re. „Dr. Elektric professzor” szemvillanással nyugtázza, ha a betáplált kérdésekre a vizs­gázó megtalálja a helyes vá­laszt. A nehezebb kérdéseknél nagy zajjal még a kalapját is megemeli. A „professzor” tes­tét alkotó tábla két részre osz­lik: az egyiken a kérdések vannak, a másikon a válaszok. A választ a cédulák alatti pontok összekötésével kell megadni. Ha megfelelő ponto­kat kötünk össze, a szemek felgyulladnak. Pwtré — kandalló mellett Házasságkötő terem Leányfalu első házasságkötő terme decemberben nyílik, a nemrégiben felavatott művelő­dési házban. A termet, a pos­tával társbérletben szqkösködő községi tanácsgyűlések, ta­nácsülések céljaira is haszno­sítja. Hűvös őszi eső áztatja a jár­da nélküli utcát, a sárga ho­mok azonban szomjasan szív­ja magába a vizet. Egy-egy szakaszon, ahol magasabbra nőttek a fák, elszáradt levelek borítanak zizegő-zörgő szőnye­get az útra. Túl az iskolán, ikerházak sora. Tanítólakások. Két szoba, konyha, mellékhelyiségek s köröttük jókora kert... Négy esztendeje épültek a házak, akkor kapott lakást az egyik­ben Plathy Iván is, mint a tá­borfalvai , általános iskola orosz—rajz szakos tanára. Jó gazdához illően már a kapuban vár. Bevezet a ház­ba, egyenesen a jókora vajszí­nű kandalló mellé. Diákévek — Vigasztalan idő. Ez a nyirkos hideg az ember csont­jáig ér... —* didereg fázósan és a kandalló fölé dugja két kezét. — Praktikus megoldás — jegyzem meg a számomra kü­lönleges építésű cserépkályha láttán. Babról Japánba: utaznak a falovak A falovacskákat egy utazó citera oldalára véste Svehla Pál műkedvelő fafaragó. Nemrég a bagi művelődési házban mutatták be munkáit, előzőleg Túrán, Hévízgyör- kön és Aszódon vett részt ki­állításon. Már nyugdíjas vagyok, az­előtt az Újpesti Faárugyár­ban dolgoztam. Ott, a mun­kásszálláson kezdtem a fara­gást. Időm volt, szép fa is akadt, gondoltam, megpróbá­lom. Az utóbbi tíz évben min­den szabad időmben faragok. — Üzletet lát benne? — Nem én! Ez az egyedüli kedvtelésem. Az esztergálás- ban segít a vöm — ő is asz­talos, van a házunkban egy kis műhely, ott dolgozunk. El­adni? Minden családtag min­den darabhoz ragaszkodik, ha valaki mégis elkér egyet- egyet, és odaadom, haragsza-. nak rám. Legutóbb egy világot körül- utazó főiskoláscsoport jött ide Floridából, * Galgavölgy nép­művészetét tanulmányozták. Az lett a vége, hogy elvit­ték a fából faragott vadász­figurámat. — Látom, még most is fáj­lalja. — Ami igaz, az igaz. Ezt aligha csinálom meg mégegy- szer; három hétig dolgoztam rajta, nem teljes műszakot értve, mert ötszázért még be­segítek a tanácsnak a fuva­rozásba. Előkerül néhány elismerő oklevél, a Tanácsköztársasági Művészeti Szemle alkalmából rendezett járási kiállításra be­küldött munkák dicséreteként kapta. — Ez volt az első faragá­som — mutat egy falra akasz­tott, sakktáblára applikált ló­fejre. Majd egy tetszetős ital­készletet tesz az asztalra, kö­zelről is fonott hatású, de va­lójában egy darabból, nagy gonddal kifaragott kétdecis üveg és külön az apró pohár- kák. — Nem is tudom, mit mu­tassak, van itthon még egy­két állatfigura meg dísztárgy Minden eseményre kémek, az­tán elfelejtik visszaadni. Bé­res János népdalénekes a bagi művelődési házban ismerte meg a dolgaimat,, épp Japán­ba készül, azt kérdi, csinál­nék-e neki egy citerát, régi népi szokás szerint lófejek­kel díszítve. Miért ne? Kín­lódtam aztán vele eleget. Ez az első túlhosszúra sikerült. A másodiknál az volt a kí­vánság, hogy az egyik lovacs­ka vad legyen. Ez már meg­felelő. Itt minden lófejet más­más fából faragtam, egyik sárga, másik barna, a harma­dik majdnem fekete. Hasztalan próbáltam ki­édesgetni Svehla Pálból, hogy vajon mennyit fizetnek neki, váltig azt hajtotta, hogy ő csak időtöltésből farag. Vit­ték már munkáit Ameriká­ba, Franciaországba, Olasz­országba, Svédországba, so­kan megfeledkeztek még a legapróbb viszontszívesség- ről is, de nem baj. — Ha egyszer szívesen csi­nálom! Egy nyakba akasztha­tó láncot például félévig fa­ragtam, egyetlen darab já­vorfából. Már az sincs meg. Elkérte valaki. í Pérelí Gabriella — Valóban, ezen a tájon ez a fajta kályhaépítési mód nem divat. Előnye, hogy ez a köz­beépített, másfél centi vastag öntöttvaslap hamar felizzik és jóval korábban adja a mele­get, mint ahogy a cserép fel- melegszik. Égy kályhásmester­től tanultam, akinek a főisko­la éveiben segédkeztem — árulja el titkát, aztán magya- rázólag még hozzáteszi: — egy diák mindig pénzszűkében van. Ellestem a fortélyát s amikor ide kerültünk, magam építettem meg — Hobby? — Csináltam már egy bará­tomnak is. Az sokkal szebb. A nyáron pedig Szigligeten épí­tettem egyet. A házat apám vette (a rajatanszék vezetője a pécsi főiskolán) az öt gyereké­nek, hogy legalább a nyarakat együtt tölthesse velünk. Meg afféle alkotóház is: a felső emelet egyetlen hatalmas műterem. Ott én is leülhetek a festőállvány elé. — A festészet hobby vagy hivatás? Körülmutat a szobában. — Apám képei. A hajlamot tőle örököltem. Nem véletlenül végeztem el a felsőfokú tanító­képző után a felsőiskolán a rajzszakot. Három év Óta azonban, amióta népművelési felügyelőnek neveztek ki a já­ráshoz, csali ritkán jut arra időm, hogy ecsetet vagy rajz­krétát fogjak a kezembe. Nem­csak a napi oda-vissza utazás viszi el a szabad időmet. Nem érzem hivatalnoknak magam, aki ledolgozza a nyolc órát és ezzel véget ért a napja. A mű­velődési házakban este kezdő­dik az élet... Kert és katedra — Nem sajnálta otthagyni a katedrát? — Nem hagytam ott. He­tenként egy napot' ma is taní­tok az ócsai gimnáziumban. Nem a pénzért teszem; tizen­nyolc forintot kapok egy óráért, fontosabb ennél az eleven kapcsolat, a diákokkal és pedagógusokkal. A népmű­velő elsősorban rájuk számít, ha csinálni akar valamit... — Más hobby? Kimutat a kertre néző abla­kon. — Három éve tizennyolc őszibarack-csemetét ültettem. Az idén hozott termést először. Mindössze néhány kilót, amennyi Anikónak kellett... A küenchónapos Anikó a másik szobában alszik. Ildi, a nagylány (első osztályba jár) az imént érkezett haza az is­kolából s most a tanító néni anyukával sustorog valamit. A három éve ültetett őszi- baraolo-csemeték, melyek idén hozták meg első termésüket, akaratlan asszociációt ébresz­tenek bennem. Ezekben a he- tekben-hónapokban érlelődik annak a három éve elkezdett közművelődési munkának az eredménye-gyümölcse is, melynek egyik elindítója ép­pen Plathy Iván volt a dabasi járásban. Népművelés helyett Nem is tényként közlöm ve­le mindezt, inkább csak han­gosan gondolkozom azokról a változásokról, amelyek egyre erőteljesebben átformálják a járás arculatát Figyelmesen végighallgat, csak aztán fogal­mazza meg a véleményét. — Koburgéknak, amikor e tájat birtokolták, kisebb gond­juk is nagyobb volt annál, hogy kulturált életfeltételeket biztosítsanak az itt élő embe­reknek. Gyakran még munkát sem tudtak a számukra bizto­sítani. Ezt csak azért említem, hogy világosan lássuk: milyen messziről kellett elindulni. A másik gondolat: parasztvidék ez ma is. Igaz, ma már az, hogy parasztvidék, egészen mást jelent, mint akárcsak né­hány esztendővel ezelőtt is. Igényeik vannak az emberek­nek és lehetőségek is, hogy ezeket az igényeket kielégít­hesse. Ha csak annyit mondok ennek bizonyítására: egyre több házban ott a televízió a maga világra nyíló ablakával, azt hiszem, nagyon sokat mondtam. És még nem min­dent. Mert néhány esztendeje ebben a járásban is már köz művelődésről beszélünk a ko­rábbi népművelés helyett S hogy amit mond, valóban igaz, nyomban példákkal is bizonyítja. , — Ki gondolt volna arra még néhány esztendeje, hogy egy év alatt tíz-tizenkét kiál­lítás nyílik majd Dabason, aho1 nincs múltja sem a kép­zőművészetnek, sem a tárlat­látogatásnak, mi több, még csak kiállítási terme sincs. Vé­leményem szerint az, ha va­laminek nincs múltja, nem jelentheti azt, hogy jelene sincs. Az élet bizonyította en­nek igazát. A két esztendeje alakult Nagy István képző- művészeti csoport tagjai a Nemzeti Galériában rendezett megyei tárlaton sem vallottak szégyent. Vagy azzal: ha egy­szer Dabason jár, nézze meg a kiállítási termünk (a járási hivatal díszterme) látogatási naplóját. Ezrek és ezrek ír­ták be nevüket és véleményü­ket egy esztendő alatt. Kö­zülük nagyon sokan addig még soha nem jártak tárla­ton. — És a változásnak más jelei is vannak — célzok arra a' nagyszerű kezdeményezésre, amely s megyében itt kezdő­dött elsőként és itt is érték el a legnagyobb eredményeket: a művelődési házak közös fenntartására gondolva. Összefogással — Ezt is az élet diktálta így — summázza tömören a vé­leményét. A járás tizenhét községéből mindössze négy­ben volt művelődési ház, hét­ben pedig csupán művelődési otthon. Ma sincs ilyen intéz­ménye Gyálnak (életveszé­lyessé nyilvánították), Alsó- némedinek (már nem lehetett felújítani), Taitárszentgyörgy- nek, Pusztavacsnak, Kakucs- nak és Felsőpakonynak. De a meglevők fenntartását és rendbehozatalát sem tudta ér­demben magára vállalni a he­lyi tanács. Az összefogás Her- nádon kezdődött (a termelő- szövetkezettel), folytatódott Sáriban (szintén a közös gaz­dasággal), Gyónón (azÁFÉSZ- szel). Hárman fogtak össze Űjhartyánbam 1 a tanács, a szakszövetkezet és az ÁFÉSZ. És most van alakulóban Ör­kényben egy négyes társulás: tanács, termelőszövetkezet, ÁFÉSZ és szakszövetkezet vállalja közösen a művelődé­si ház rendbehozatalát, fenn­tartását. Sokáig beszélgetünk még a járás közművelődésének új vonásairól. Arról, hogy iro­dalmi esteket rendeznek a járásban most élő vagy ré­gebben ott dolgozó írók-köl- tők részvételével. Hogy de­cember 21-én, Kodály szüle­tésének kilencvenedik évfor­dulóján megrendezik az első járási kórustalálkozót és ar­ról is, hogy milyen Eredmé­nyekre vezetett már eddig a néprajzi kutatómunka. * Prukner Pál A RÁBA Diplomát nyert a brémai naptárversenyen A vidék második legna­gyobb üzeme, a 18 ezer dol­gozót 'foglalkoztató győri Ma­gyar Vagon- és Gépgyár — ahol évente mintegy ötmilli- árd forint értékben gyárta­nak korszerű vasúti és közúti járműveket — nagy gondot fordít világszínvonalon álló termékei propagálására. A Brémában megrendezett nem­zetközi naptárversenyen, ahol neves szakemberekből álló zsűri »döntött a legjobb alko­tásoknak kijáró oklevelek odaítéléséről, az MVG-falinap- tár negyven ország 880 nap­tára előtt nyerte el a nemzet­közi diplomát. A művészi igé­nyű Rába-naptár Szerkesztését és tipográfiai tervezését Pus­kás Csaba, a gyár sajtóirodá­jának vezetője,' a grafikai munkát Lakatos Gy. László grafikusművész készítette. A kivitelezés a Glóbus Nyomda dolgozóinak keze munkáját dicséri. Mire jó a művészet ? (5.) „Szórakozni akarok" Miért áldozott mindig is i pénzt, fáradtságot, energiát a művészetekre az emberiség, amióta csak leszállt a iáról és [ kétlábra állt? I „Miért nem hoznak be szexfilmeket? Hagyják a sok szöveget! Én azért váltok je­gyet a moziba, mert szórakoz­ni akarok!” AKI FILMMEL KAPCSO­LATOS közönségleveleket ol­vas, vagy amkétokra jár, bi­zonyos, hogy Szó szerint is ta­lálkozik ilyen kifakadások- kal. Lehet, hogy a bevezetés más, de a második mondat rendszerint így fejeződik be: „Szórakozni akarok!” Tény és való: mindeh em­ber — kivétel nélkül — azért néz filmet, színházat, televí­ziót, olvas regényt, verset, no­vellát, hallgat zenét, mert szórakozni akar. Azért kell! ezt előrebocsátani, mert so­kan úgy gondolják, hogy aki Bartók-muzsikát hallgat, vagy Jancsó-filmet néz, az tulaj­donképpen unatkozik, csak nem vallja be. Jobbik eset­ben azt feltételezik, hogy az illető meg akar tanulni va­lamit. A szórakozás ellentété­nek ugyanis igen sokan az unalmast, illetve a tanulást tartják. S az unalmasság te­kintetében igazuk is van. Az tényleg kínos dolog. De már az iskolák hibája, hogy a leg­több ember a tanulást száraz­nak, unalmasnak tartja.! Ez nem szükségszerűt További nagy kérdés: ki, mikor, min unatkozik? Az iskolákban alkalmazott nem szerencsés módszereket a művészet nehezen tudja jó­vátenni, de azt talán bebizo­nyíthatjuk, hogy a tanulás, vagy legyünk pontosabbak: az új ismeretek szerzése igenis szórakoztató lehet. Talán elég hivatkozni a tévé Delta cí­mű, tudományos ismeretter­jesztő műsorára, amely a kü­lönböző statisztikák szerint az egyik legnagyobb nézőszámot elérő adás. > „Igen, ha tanulni akarok, akkor iskolába járok, vagy a Deltát nézem, de ha szóra­kozni akarok, akkor mást mu­tassanak!” EL KELL ISMERNI, ha egy műalkotás, legyen az re­gény, film. színdarab, bármi, csak ismereteinket gyarapít­ja, akkor lehet jó lecke az iskolában, jó Delta-műsor a tévében — de nem művészet. * Vizsgáljuk hát meg köze­lebbről ezt a „szórakozás” szót, hátha sikerül eloszlatni a körülötte terjengő homályt. Az bizonyos, hogy a szórako­zás valamilyen időtöltést je­lent, méghozzá nem munká­val töltött időt. Régi nyel­vünkben úgy is mondták in­kább, hogy „elmúlatjuk” az időt, amiből a “mulat szó tar­talmául ma már csak az ita­los-táncos időtöltés maradt. 4 szórakozás bizonyára több en­nél, még ha igaz is, hogy ál­talában a munka utáni idő­töltés egyik fajtáját értjük alatta. Az is bizonyos, hogy aki éppen szórakozik, az többnyire megfeledkezik ma­gáról, elfeledi személyes ügye­it, gondolatai elkalandoznak, izgul vagy nevet, szomorko- dik vagy elandalodik. Orvo­sok megmérték, hogy ilyen­kor a vérkeringés meggyor­sul, a lélegzet szaporább lesz, vagy éppen lelassul. Ezek a tünetek mindenki­nél jelentkeznek. Nincs em­ber, aki másképpen szóra­kozna. A nagy eltérések ott mutatkoznak, hogy kinek mi­től lesz szaporább a lélegzete, magasabb a vérnyomása, ki min nevet, kinek mikor ka­landoznak el a gondolatai. NÉZZÜNK PÉLDA UTÁN. Egy tisztes kinézésű ember megy az utcán! Teljesen vá­ratlanul elesik — a fenekére ül — és csodálkozva körül­néz. Ha látjuk az esetet, fel­tétlenül elnevetjük magun­kat. Reflex ez. Tudjuk, hogy neki lépnie, járnia kellett volna, ez lett volna a termé­szetes. Ehelyett váratlanul le­csücsült. (Egy várható moz­gásfolyamat váratlan, índoüo- iatlan megszakadása, íme: minőén humor forrása.) Ez a fenékre ülés egyeseket szóra­koztat; de a produkció ko­rántsem művészeti jellegű. Más példa, jaques i aty, a kitűnő francia színész-film­rendező Ply lime című filmjé­ből való. Az előkelő étterein portása véletlenül összetöri az üveg bejárati ajtót, csak a nagy, kilincset helyettesítő réztányér marad a kezében. Jön a főnöke, kívülről meg új vendégek közelednek az ajtóhoz. Ijedtében a réztá­nyérral úgy „nyitja ki” a le­vegőt, mintha ott lenne az üvegajtó. A jelenet humora sokrétű, művészi. Jellemzi a hőst, a helyzetet, az esetet. Különösen, hogy a nyitást, csukást sokszor megismétli — ez megintcsak humorforrás mígnem hajnalban egy részeg a portás karja alatt, négy­kézláb kimászik az „üvegaj­tón”. Ez a jelenetsor már nem nevettet ideg annyi embert, mint az egyszerű fenékre- ülés, de azért még elég so­kat. Azt viszont még keve­sebben tartják mulatságosnak — pedig az —, amikor Hamlet Polóniusból bolondot csinál. Ezek azonban mind humoros hatások. A szórakozók ará­nya drámai jellegű művek­nél még radikálisabban csök­ken. SOKAN ÜGY VÉLIK, min­den az iskolázottságon mú­lik és a nézőstatisztikák fel­színes elemzése ezt igazolni is látszik. Pedig az iskolázott­ság valószínűleg nem a leg­főbb választóvonal. Sokkal inkább az, hogy valaiki mi­lyennek tekinti az életét, mi­re tartja magát, milyennek ér­zi a lehetőségeit. Akit mun­kájához semmi sem köt, csak a kenyérkereset súlyos kény­szere, aki nem hisz abban, hogy személyes sorsán — s főként a világén — valamit is változtatni lehet, aki becsü­letes ugyan, de csak leélni és nem megélni altarja az életét, az természetesen olyan szó­rakozást kíván, amely kikap­csolja saját életéből. Van persze — szerencsére egyre nagyobb számban —sok olyan ember is, aki hisz az élet megjavíthatóságában, sze­mélyes sorsuk alakításában, a megszerzett ismeretek és él­mények gazdagító hatásában. Az, ilyen emberek számára a szórakozás sokkal tartalma­sabb. Mivel nem utálják a valóságot, hanem nagyon is kíváncsiak rá, a műalkotások­ban tükröződő valóságot is izgalommal, érdeklődéssel fi­gyelik. (Ami nem azt jelen­ti, hogy a szórakozás szániuk- re egyenlő a tanulással. Ép­pen úgy izgulnak, nevetnek, sóhajtoznak, mint mindenki más — sőt jobban, gyakrab­ban, mert a művészet sokkal több ilyen alkalmat biztosít számukra. AM, NAGYON PROBLE­MATIKUS, sőt alighanem ha­mis az az elmélet, amely a .táncdalt vagy operettet azért .védelmezi, mert ez „tíí” a ko­molyabb művészetekhez. Van jó táncdal és operett, nyil­vánvalóan soha nem is men­nek ki a divatból. Ám azok, akik az először felsorolt, zárt embertípushoz tartoznak, a műélvezetet, a szórakozást a táncdalnál, a magyar nótánál, az operettnél be is feiezik. Ez a mérce számukra, elért uta­sítanak el minden mást. A táncdaldömping, az operett-, vagy műdalkultusz — ha va­lóban kultusszá válik — vég­képp lezárja az embert, meg­akadályozza, hogy kinyíljon a művészetek és az élet gaz­dagabb tájai felé... Mérhe­tetlenül nehéz hát a művé­szetek irányítóinak feladata, hogy az egyszerűbb szórako­zási igényeket kielégítsék, 4 •közben ne a zártságot, hanem az emberi nyitottságot növel­jék. Bernáth László t t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents