Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-10 / 239. szám

1971. OKTÓBER 10., VASÁRNAP ”Sy&£irlap 3 A iogászszövetségben Alkotmánymódosítd javaslatok A Magyar Jogász Szövetség elnöksége megvitatta az alkot­mány módosításával kapcsola­tos tervezetet. Áz ülésen dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke elnökölt. Az elnökség kifejezte egyetértését a módosítás irányelveivel és fő pontjaival. Ugyanakkor több javaslatot terjeszt elő az országgyűlés illetékes bizottsá­gának azzal az ajánlással, hogy azokat a végleges szöveg elkészítésénél vegyék figye­lembe. Profilváltozás — rekonstrukció nélkül Van annak már vagy hét esztendeje, hogy a Gyapjú­mosó- és Szövőgyár budakalá­szi gyáregységében jártam, s ami első pillarttásra szemem­be' tűnik: a változatlanság. A törzsgárdának köszönhető Kocsis Gábor gyártelepve­zető megerősíti a külső be­nyomásokat: , — Két dolog változott ná­lunk áz elmúlt években: a cégér és a profil. önálló üzemből egy nagyvállalat gyáregysége lettünk, és a la­kástextil — posztóáru, takaró — gyártásáról áttértünk a kártoltgyapjú termékek ké­szítésére. A szakszerű, tömör fogal­mazás számtalan műszaki- termelési problémát sejtet. Az üzem technikai színvonala, műszaki kultúrája korábbi profiljának még megfelelt. A mai követelményekkel vi­szont csak nehezen tud lépést tartani. Nehezen, mert a pro­filváltozást nem követte sem­miféle rekonstrukció. — Mindent, amit produkál­ni tudunk, a műszaki és szak­munkás törzsgárdánk hozzáér­tésének, odaadásának, tapasz­talatainak köszönhetünk — szögezi le a gyártelepvezető. A vállalathoz — budapesti törzsgyárán kívül — négy vi­déki gyártelep tartozik: a po­Cikkünk nyomán Nemcsak a szükséglakás - az eljárás sem el! cgadható Kovács Mihály egy eszten­deje jelenkezett először a szer­kesztőségben. Esetét — hogy „Ütban van egy ember” — 1970. december 13-án közöl­tük. Kovács Mihály, Pécel, Pesti út 6. alatti házingatlaná­nak elejét a KPM útkorszerű­sítés miatt kisajátította, de a nagyon rossz, régi házat min­denestül lebontják, nehogy baleset történjen. A nagy tel­ken álló, L-alakú épület egyik lakásában Kovács Mihályék laknak gyermekükkel, a má­sikban bérlőik: Jakusék. Ko­vácsék a kisajátítás idején vá­lófélben voltak, házasságukat jogerősen fel is bontották, a vagyonmegosztási pert azon­ban — a közös ingatlan ki­sajátításával kapcsolatos viták miatt — a bíróság felfüggesz­tette. Papírharc Megkezdődött a papírharc, amelyből az előző cikk is csak kóstolót adhatott. — Íme, né­hány szemelvény. 1965. IV. 2. Elrendelik a ki­sajátítást. — 1965. VI. 22. Jegy­zőkönyvben rögzítik, hogy K. M. csak bontásianyag-ellenér­tékét kaphat a házáért. — 1965. XII. 23. Házasságukat a bírói ítélet felbontja. — A bíróság felfüggeszti K. M. és volt fe­lesége vagyonmegosztási pe­rét. — A volt feleség „kilép” a vitából, ö megelégszik azzal, amit a KPM neki felajánl. — Az ingatlant a szakértő 200 évesre becsüli. — Az ingatlant a szakértő 150 évesre becsüli. — A szakértő szakértelmét a járási ügyész megkér­dőjelezi. — Jakuséknak két­szobás cserelakás, Ková­csóknak egyszobás jár. — Nem! Jakuséknak jár egyszo­bás, Kovácséknak jár kétszo­bás! — Nem!!! Kovácséknak is, Jakuséknak is kétszobás cserelakás jár! — „A cserela­kás nagyságának alapja: a megszűnt szobák száma.” — „A cserelakás nagyságának alapja: a megszűnt szobák alapterületének mérete.” Öt év után Eltelik 5, azaz öt év. Kovács már kártyavárat építhetne a papírkötegből. El is kelne. Mert a hadakozás végeredmé­nyeként az asszony egyszobá- összkomfortos, korszerű, lu­xuskivitelű, újonnan épült la­kást kapott egy e célra épült négylakásos kertes házban. Kovács pedig ismét csak új papírt kapott. „Félszólítom, hogy lakóhá­zából költözzön ki. Amennyi­ben a lakást nem hagyja el, karhatalmi kilakoltatást haj­tok végre. Aláírás: Pécel nagy»- községi tanács szakigazgatási szerve, Bagó Pálné.” Kovács fogta a papírt, és felkeresett a szerkesztőségben. Nem értettem a felszólítást: a szöveg fele lemaradt? Elfelej­tették közölni, hová költözzön ki Kovács? Levélben kértem a péceli szakigazgatási szerv vezetőjét, közölje, hová helye­zik át Kovácsot. Október 10- én megérkezett a válasz. „... Kovács Mihály... elvált felesége és gyermeke jogosult lakásra... A bíróság a lakást a feleségének és gyermekeinek ítélte. 1965-től tudja, hogy la­kásra nem jogosult... Ahe­lyett, hogy igyekezett volna megoldani lakásproblémáját, pereskedett... Magatartását tovább nem tűrhetjük, mert az épület lebontását csak ő akadályozza... A kilakolta­tást lakás biztosítása nélkül végrehajtjuk... ” Itt is kimaradt valami. Egy tény. Kovácsot a bontóperi íté­let nem ítélte a közös lakás elhagyására. A közös lakás számos helyi­ségből állt, kerti bejáratú volt. Különélésükkor a férfi provi­zórikusán, de szeparáltan le­választott magának egy lakó- helyiséget, egy műhelyül szol­gálót, és egyéb helyiségeket. Cserelakásra az elvált házasfe­lek mindegyike ugyanúgy jo­gosult. Mégis kilakoltatás Következett a papírharc újabb fázisa, az újságíró és az illetékesek között. Levél a pé­celi nagyközségi tanács illeté­keséhez — ismét! „A rossz hi- szemű, szocialista együttélés­re alkalmatlannak bizonyult, garázda elemeket sem lakot­tat ja az utcára. Nem értem az eljárást! Kérem felfüggeszté­sét.” A véleményeink —mint a későbbiekben kiderül — ki­békíthetetlenül ellentmondtak egymásnak. Végül felajánlot­tak szükséglakásként egy egészségtelen pincét. Kovács nem fogadta el a szükséglakás minimumát sem elérő odút. Erre: „ön megtagadta a hatósági karhatalmi kilakoltatás során rendelkezésére bocsátott he­lyiség kulcsának átvételét,... a szükséglakásba beraktáro- zott holmikért minőségi fele­lősséget nem vállalunk... Vissza kell utasítanom meg­állapítását, hogy pincekul­csát nem veszi át, mert az Ön részére biztosított szükségla­kás a vonatkozó jogszabályok szerint szobaminőségnek felel meg... 1971. III. 5.” Kovács megfellebbezte a ki­lakoltatást. De mindent hely­ben hagyott a járási hivatal határozata is. Kovács március óta nem kepes hozzájutni hol­mijához, mert ruhái, kabát­ja, ágyneműje, szinte minden létező ingósága a nedves pin­cehelyiségben van. Lakat alatt. Lebontott háza épen ha­gyott sufnijáról viszont a kila­koltatást foganatosítók lever­ték a lakatot, ottmaradt ingó­ságai azóta bárki számára el­érhetők. Ebben a sufniban húz­ta meg magát ő is, de most „át­költözött” a volt háza telkén megmaradt másik, még rosz- szabb sufniba. Legutóbbi jelentkezésekor elmondta, hogy a „vonatkozó jogszabályok szerint szoba­minőségnek megfelelő” helyi­ségben ma sincs villany, a padló átázott, a falak nedve­sek. mindene tönkremegy. A bódéban ez a veszély legalább őt nem fenyegette. Intézkedik a megye A péceli nagyközségi tanács legutóboi érdeklődésemet vá­lasz nélkül hagyta. Negyed­évig vártam a válaszukra. Az­tán megírtam az egész ügyet a Pest megyei Tanács vb-tit- kárának. A válasz egy héten belül megérkezett. „... A kisajátítást ’ követő lakás hatósági eljárást a me­gyei igazgatási osztállyal fe­lülvizsgáltattam. A vizsgálat eredményeként az igazgatási osztály, mellékelt határozatá­val, megsemmisítette az első- és másodfokú lakáshatóság határozatát ... és kötelezte az elsőfokú lakáshatóságöt, hogy 30 napon belül egyszobás, komfortnélküli lakást bizto­sítson a panaszos végleges el­helyezésére... A Pest megyei Tanács vb igazgatási osztálya hozott határozatának mikénti végrehajtását ellenőrizni fog­ja. 1971. szeptember 11.” Idézek a megyei tanács vb igazgatási osztálya által meg­hozott határozatból. „ ... A Pest megyei Hírlap szerkesztőségéhez írt panasza alapján az ügyet felülvizsgál­tam ... A helyes eljárás az lett volna, ha a kisajátítót a volt tulajdonosok elválás kö­vetkeztében arra kötelezik, hogy Kovács Mihály részére is biztosítson egyszobás la­kást ... mert a bontóper íté­lete szerint a közös lakás az elvált házasfelek között meg­osztásra került — elkülönült használat jött létre ... Kovács Mihály nem minősült rossz hi- szemű személynek, akit a la­káshatóság szükséglakásba is kiköltöztethet... Helyszíni szemle alapján megállapítot­tam, hogy a kiutalt helyiség még szükséglakásként sem fe­lel meg. Hátsó fala mennyeze­tig földfelszín alatt, ablaka a föld színével azonos, padoza­ta a föld felszíne alatt 25 cm- nyivel.. „ Határozatomat a 9/1970. korm. sz. rendelet 9. és és 10. paragrafusának figye­lembevételével hoztam meg. 1971. szeptember 13. dr. La- pusnyik András osztályveze­tő.” Törvényesen! A törvényt érvényre jutta­tó alsóbb fokú hivatalok ügy­intézőinek is ismerniük kell a törvényt Hiszen a törvény nem ismerése még az egysze­rű állampolgárt sem menti. Azt nehéz elhinni, hogy a törvény ismeretében intézked­tek és foganasították ilyen sú­lyos eljárást — a törvény el­lenében! Pérell Gabriella mázi, a váci, bodajki és a bu­dakalászi. Az egyesítéskor nem kisebb feladat állt a vállalat vezetői előtt, mint egységes műszaki színvonalra emelni a gyártelepeket, bevezetni a di­vat jellegű kártoltgyapjú pro­filt, és végül, a különböző, fél­vertikális jellegű gyáregysé­gekből kialakítani az egységes vállalati vertikumot. Segít a választék — Meg kell mondanom, hogy ez utóbbi érdekében történtek ugyan lépések, de e cél megvalósításától még messze vagyunk. A textilipar ma még nem képes akkora fejlesztési alapot létrehozni, amiből megvalósíthatná az általános rekonstrukciót, a kártoltipar helyzetét pedig az elavultságon kívül még az ár­politikából eredő értékesítési gondok is nehezítik. — Nevezetesen? — Köztudott, hogy a fésűs­gyapjúból készült áruk tetsze­tősebbek, mint a kártoltgyap­jú termékek. Ráadásul, a ket­tő közötti árdifferencia szinte jelentéktelen, így ez is inkább a fésűsgyapjú termékek vá­sárlására ösztönzi a fogyasz­tókat. — Mit tehetnek mégis, ilyen helyzetben? — Választékbővítéssel igyek­szünk versenyképesek marad­ni : bevezettük a fésüsutánza- tú, szintetikus fonal és kár­tolt gyapjú keverékéből ké­szült szövetek gyártását. Erre egyébként nerhcsak a hazai fésűsgyapjú komkurrenciája késztetett bennünket, hanem az importszöveteké is, ame­lyeknek népszerűsége nagy mértékben megnövelte a vá­sárlók igényeit — Említette, hogy a profil­változást, a magasabb techni­kai kultúrát igénylő termékek bevezetését nem követte re­konstrukció. Meddig lesznek így versenyképesek? Mik a kilátások? — A textilipar elavultsága a kormányt olyan döntésre ösztönözte, hogy a negyedik ötéves tervben a központi ke­retből 14 milliárd forintot biz­tosítson a rekonstrukcióra. •Vállalatunk össze is állította rekonstrukciós tervét, amely­nek megvalósításához 280 millió forintos hitelkeretre van szükség. Sajnos, a terv felülvizsgálatakor igényünket nem hagyták jóvá, és közöl­ték, hogy 1973-ban ismét be kell nyújtanunk; tehát a re­konstrukcióra csak az ötéves terv második felében kerül­het sor. Addig ki kell húz­nunk valahogy. Ne legyen veszteség — Mindezek az egész válla­lat gondjai, de nálunk egyéb problémák is jelentkeznek. Mindenekelőtt a létszámhiány, ami tavaly olyan méreteket öltött, hogy már-már veszé­lyeztette a terv teljesítését, ezért jelentős túlóráztatásra kényszerültünk. Tetézi gond­jainkat az is, hogy a gyermek- gondozási szabadságot igény­be vevő nőknek csupán tíz százaléka jön vissza hozzánk a három év elteltével, a több­ség más munkahelyet keres magának. Aztán: országos ta­pasztalat, hogy a textiláruk 1971-re tervezett fogyasztása nem realizálódott. A kereske­delemnek nagy készletei van­nak. ezért óvatosan rendel. Ebből viszont az következik, hogy vállalatunk negyedik ne­gyedévi kapacitása máig sincs teljesen lekötve. Sőt, már a félévi mérleg sem mutatott ki nyereséget. Most minden erő­feszítésünk arra irányul, hogy ne zárjuk veszteséggel az évet. — Milyen tervvel dolgoz­nak az idén,? — Az egész vállalat áruter­melési terve 4,5 millió négy­zetméter szövet, főként kár­tolt gyapjúból, és kisebb meny- nyiségben fésűsgyapjúból. Ebből mintegy másfél millió négyzetméter készárut mi bo­csátunk ki, beleértve azt a mennyiséget is, ami kikészí­tésre kerül . hozzánk, más gyáregységekből. Ny. E. Á munkaadó az ajtó előtt » köztisztviselő a nép " alkalmazottja. Egy­szerű kijelentő mondat, s a tény, amit kifejez, ter­mészetes. Ki más alkalma­zottja lehetne a köztisztvi­selő a proletárdiktatúra ál­lamában, s az azt megjele­nítő igazgatási szervezet­ben, mint a hatalom leg­főbb birtokosáé, a népé? Ki mástól függhetne emberi al­kalmasságának, szakmai hozzáértésének, a köz dol­gaiban való jártasságának elbírálása, mint a munka­adótól, a néptől? A szerve­zeti séma csak papíron, az elméleti levezetés illuszt­rációjaként ily’ világos, át­tekinthető. A gyakorlati ta­pasztalatok ellentmondá­sosak, egyaránt vannak „jó” és „rossz” köztisztvi­selők. Miért a macskakö­röm? Próbáljuk gyorsan megfogalmazni, ez esetben mit értünk jó és rossz alatt. Jól látja el a dolgát az, aki kedves, mosolyog, ígér? Rosszul az, aki rezzenéste­len arccal intézi az ügye­ket? Külsődleges jegyek ezek, s bár van jelentősé­gük, a lényeget alig befo­lyásolják. A köztisztviselő­vel szemben támasztott kö­vetelmények sokfélék, s hiába kedves, készséges va­laki, ha ugyanakkor cse­kély hozzáértéssel teszi a dolgát, vagy megfordítva, hiába próbál komorsággal, túlzott határozottsággal te­kintélyt teremteni magának a köztisztviselő, ha köbben döntései rosszak, határoza­tai megalapozatlanok. Tanácsi, s más, .köztiszt­ségnek számító beosztások betöltőivel beszélgetve sű­rűn elhangzik: környezet és egyén, munkastílus és szervezettség, írott jog és gyakorlati, rugalmas alkal­mazása áll bonyolult köl­csönhatásban egymással, s befolyásolja a dolgát vég­ző köztisztviselőt. Közre­játszanak másféle tényezők is, például a kívánalmak és a tényleges lehetőségek kö­zötti kisebb vagy nagyobb eltérés, az irányítás egyér­telműsége, a munka meny- nyisége, s így tovább. Nincs tehát könnyű helyzetben az, aki köztisztviselőként teljes becsülettel kívánja ellátni feladatát (Amit bi­zonyít például a tanácsi szakigazgatásban dolgozók sűrű cserélődése is; nem mindenki képes vállalni, s becsülettel betölteni e sajá­tos munkakört.) Minden ügy, minden akta más és más összefüggéseket rejt — egyetlen gyámhatósági eljárás átlagosan négy em­ber meghallgatásával jár, s ehhez jön még a papír­munka —, ahány ügyfél, annyiféle érzékenység, a panaszos nem mérlegeli a jogost és a jogtalant a ké­relmező nem akar mást hallani, csak az igent... Megfelelhet-e mindezek- iT1 nek a tágas vagy csöppnyi irodában, kis cím­mel vagy nagy ranggal te­vékenykedő köztisztviselő? Az élet bizonyítja, hogy ssok helyen ilyen, a növek­vő mércének is megfelelő emberek intézik a köz dol­gait (A megyében vannak tanácsok, ahol a szakigaz­gatás alkalmazottainak há­romnegyede tíz évnél ré­gebben tölti be munkakö­rét de az adóügyi, gyám­ügyi előadók közül sokan a tanácsok megalakulása óta közmegelégedésre végzik dolgukat.) Sőt éppen, mert sokasodik azok száma, akik értik, hogy mit vár tőlük az alkalmazó, s aszerint cselekednek, válik kirívóvá felháborodást keltővé azok esete, akik elfeledkeznek t i megbízatásuk eredetéről, akik nem szolgálni, hanem urat játszani akarnak. Akik összetévesztik a határo­zottságot a dölyfösséggel, a döntéshozatal jogát az akar- noksággal, a tekintélyt a gorombasággal, s nem a nép alkalmazottjának, hanem különleges előjogokat él­vező kivételezett állampol­gároknak tartják magukat. Nem minden ügyfél föld- reszállt angyal — hallani sűrűn tanácsok, irányító in­tézmények, különböző ha­tóságok irodáiban. Igaz. A tájékozatlanság, értetlen­ség, konokság, sőt, olykor — ne restelljük leírni, mert létezik — a korlátolt­ság rendkívüli módon meg­nehezíti a köztisztviselők dolgát Mégis, amikor vál­lalták, hogy a köz tisztvi­selői lesznek, akkor azt is tudomásul vették, hogy a legnehezebb szolgálatot kell ellátniuk. Nagy türelmet, tapintatot, értelem és érze­lem ötvözetét éppúgy, mint a hivatali rend sértetlensé­gét, jogszabályok tiszteletét megkívánó szolgálatot. S mindezt a percről-percre történő ellenőrzés légköré­ben, mert hisz, a köztiszt­viselő minden szavát, cse lekedetét mérlegeli az üg fél, de ugyanezt teszik f nőkéi, s a felsőbb irány... szervizetek is. f'soda-e, ha olykor el­^ fogy a türelem, ha a halmozódó tennivalók miatt nem eléggé alapos egyik­másik döntés, ha a hang­nem nyersebbre vált? Nem csoda. Ám ennek ellenére nincs mentség rá! A köz- tisztviselő soha nem fe­ledheti, hogy nem önmaga, hanem egy intézmény, egy testület, végső soron a ha­talom nevében jár el, s személyén, cselekedetein át az intézményt, a testületet, a hatalmat ítélik meg az ügyes-bajos dolgukat intéző emberek. Munkaviszonyban állpLt> néppel? Forma szerinti fur­csán hangzik, s papíron nem is létezik ilyen. A lé­nyeget, a tartalmat tekint­ve azonban ez a helyzet. Napról-napra, óráról-órá- ra a munkaadó maga ko­pogtat a hivatali szobák aj­taján, áll az íróasztal elé, nyújtja át kérelmét írási ban, mondja el panasz#' észrevételét, javaslatát szár1 ban, sürget intézkedést, kíJjj ván döntést, szorgalmaz be­avatkozást. A munkaadó maga, bár olykor „csak” idősebb asszony, egyszerű szavú munkás, szemüvegét sokáig keresgélő nyugdíjas, a szék szélén feszengő tsz- tag. Ám nem a beosztás, s nem is a megejelenés a mércéje annak, hogy az ügy maga, milyen intézke­dést kívánt A mérce az ügy jogossá­ga, indokoltsága, összhang­ja a közös érdekkel, s a megoldás lehetősége. Ha így mérlegel a köztisztvise­lő, ha minden esetben látja az ügyben szereplő embert, embereket, ha fölkutatja az összefüggéseket, akkor még a tagadó választ is elfogad­ják tőle. S itt, igenek és ne­mek, helyeslő és elutasító döntések, tiszta szívvel vál­lalt határozatok és cseleke­detek halmában rejlik a kö­zös érdek: a jelen jobbítá­sa, a holnap alapjainak tö­kéletesítése, egyéni meg kö­zösségi értelemben. Amiért tisztviselőket fogad föl, s foglalkoztat az alkalmazó, s amiért tehetsége, tudása, emberi erényei legjavát kell, hogy adja az — alkal­mazott Mészáros Ötté

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents