Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
BEFEJEZŐDÖTT AZ ORSZÁGOS NŐKONEERENCIA ’ Szombaton a Pártámén t kongresszusi termében foüytat- ita tanácskozását az országos jnökonlerencia. Az elnökségben 'helyet foglalt Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle főszerkesztője, Pullai 'Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Keserű Jánosáé könnyűipari miniszter, Varga Gáborné, az országgyűlés álelnöke, továbbá társadalmi, politikai és kulturális életünk számos ismert személyisége. i A délelőtti plenáris ülés elnöki tisztét Szabó Piroska, a HNF budapesti Bizottságának alelnöke töltötte be, aki elsőként Vályi Péternek adott szót A Minisztertanács elnökhelyettesének nagy tapssal fogadott beszéde után a konferencia munkabizottságainak vezetői összegezték a szekcióviták tapasztalatait. Ezit követően a jelenlévők az európai biztonsággal és a nemzet-, közi szolidaritás kérdésével foglalkozó határozatot fogadtak él. A konferencia munkáját Erdei Lászióné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke összegezte, majd újjáválasztották a Magyar Nők Országos Tanácsát, s a tanács megválasztotta tisztségviselőit. (Vályi Péter beszédét, a szekcióvezetők beszámolóit, a határozatot és az országos tanács tisztségviselőinek névsorát a 3. oldalon közöljük.) Véget ért a KIOSZ VI. országos küldöttgyűlése Szombaton folytatódott a KIOSZ VI. országos küldött- gyűlése. Felszólalt a tanácskozáson Faluvégi Lajos pénzügyminiszter is. A párt és a kormány megbecsülését fejezte ki a kisiparosság munkája és társadalmi szervezeteik politikai tevékenysége iránt. Hangsúlyozta, hogy a szolgáltatási igények kielégítésében nem nélkülözhető a kisiparosok tevékenysége. Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára méltatta a kisiparosoknak a mozgalomban kifejtett tevékenységét, különösen aktív részvételüket a községfejlesztési tervek megvalósításában. A sok tapasztalatot, hasznos észrevételt tartalmazó vitát dr. Gervai Béla, a KIOSZ elnöke foglalta össze. Ezután sor került az országos szervek tisztségviselőinek megválasztására. A KIOSZ elnökévé ismét dr. Gervai Bélát, helyetteséül Gömöri Lajost és Keményt Endrét választották. PEST , MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEG.YEI BIZOTTSÁGA:ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 857. SZÁM ARA | FORINT 1971. OKTOBER 31., VASÄRNAP Leonyid Brezsnyev Párizsból Berlinbe érkezett « Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának hatnapos franciaországi látogatása szombaton délben ünnepélyes aktussal ért véget: az Elysées-palotában Pompidou elnök és Leonyid Brezsnyev aláírta a Szovjetunió és Franciaország együttműködésének alapelveit rögzítő okmányt. * Szombaton délelőtt, tíz őrá után az Elysées-palotában újabb, szélesebb körű tanácskozás folyt le, amelyen Pompidou elnökön és Leonyid Brezsnyeven kívül francia részről Chaban-Delmas miniszterelnök, Schumann külügyminiszter, Giscard d’ Es- taing gazdasági és pénzügy- miniszter, Ortoli iparfejlesztési és tudományos kutatásügyi miniszter, valamint a francia miniszterelnökség és külügyminisztérium több vezető _ tisztviselője; szovjet részről pedig Kirillin miniszterelnök-helyettes, Gro- miko külügyminiszter, PatoVÁC: URNA AZ EMLEKMU FALABAN Ünnepségek országszerte a Nagy Október tiszteletére Megkezdődtek az előkészületek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 54. évfordulójának megünneplésére. November 6-án este Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára méltatja a rádióban és a televízióban a Nagy Október jelentőségét. Ugyanazon a napon, délelőtt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa koszorúzási ünnepséget rendez a Szabadság téri hősi emlékműnél. A Kossuth téren, a Parlament előtt, felvonják az állami zászlót, amely november 7-én délben, zenés őrségváltással tisztelegnek a fegyveres testületek tagjai. A gellérthegyi felszabadulási emlékműnél ugyancsak katonai tisztelet- adás közepette vonják majd fel- a nemzeti színű lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. Az évforduló estéjén V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti rendkívüli és meghatalmazott fragykövete a rádióban és a televízióban méltatja az októberi forradalom jelentőségét. Fővárosszerte a szovjet hősi emlékműveknél koszorúzásokra. az iskolákban, művelődési otthonokban ünnepségekre kerül sor. A rádió és a televízió műsorában is több aktuális program szerepel. A Kossuth adó Álla Rogyionova szovjet írónő Áttörés című drámájának rádióváltozatát tűzi műsorra. A televízió Kantáta címmel szovjet és magyar költők műveiből a Nagy Októbert felidéző összeállítást sugároz. Megyénkben Vácott rendezik meg r. központi ünnepséget, november 5-én, délután 2 órakor, a Konstantin téri szovjet hősi emlékműnél. Cserven- ka Ferencné, az MSZMP KB tagja, a Pest megyei Pártbizottság első titkára mond beszédet. A nagygyűlésen az emlékmű falába helyezik azt az urnát, amely az Omszkban hősi halált halt magyar internacionalisták sírjáról vett földet zárja magába. Áz urnát a szovjet testvérmegyében járt Pest megyei pártmunkásküldöttség hozta magával. November 4-én délután 2 órakor, a fővárosi MEDOSZ- székházban, a Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezetének Pest megyei Bizottsága rendezvényén Arató András, a megyei pártbizottság osztály- vezetője mond beszédet. I Országszerte a hagyományok jegyében ünnepük a történelmi évfordulót. • ^ ^ i , p.. i - j-1 . p. Számitokozpontot létesítettek a KOAAPU I L.K. Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Az új berendezés segíti az oktatást és a hallgatók szakköri és tanulmányi feladatainak elvégzését, de felhasználható a mezőgazdasági nagyüzemek tervkészítésénél is. A komputert Lengyelországból vásárolta az egyetem. Búcsúlátogatás az Elysées-palotában. Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára Pompidou francia államfő kíséretében elhalad a köztársasági gárda üdvözlő sorfala előtt. Koszigin befejezte kubai látogatását Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke befejezte négynapos kubai látogatását és szombaton repülőgéppel hazautazott Havannából — jelentik a hír- ügynökségek. Koszigint a repülőtéren Fidel Castro, Osvaldo Dorticos, Raul Castro és más kubai vezetők búcsúztatták. A testvéri barátság és a szívélyesség légkörében megtart tott tárgyalások eredményeit a szovjet—kubai közös közleményben rögzítették, amelyet november 1-én hoznak nyilvánosságra. licsev külkereskedelmi miniszter és a szovjet delegáció több más vezető munkatársa vett részt. A tanácskozás résztvevői délben az Elysées-palota dísztermébe vonultak, ott Pompidou elnök és Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára aláírta a Franciaország és a Szovjetunió közötti együttműködés alapelvcit rögzítő okmányt. (A dokumentumot lapunk 2. oldalán, kommentárunkban ismertetjük) Az aláírás után az elnök és az SZKP KB főtitkára szívélyesen kezetszorított egymással, majd az Elysées-palota kertjében a két államférfi éllépett a köztársasági gárda tisztelgő díszszázada előtt. Az Elysées-palota lépcsőjén Pompidou elnök szívélyesen búcsút vett Leonyid Brezsnyev- től, akit Chaban-Delmas miniszterelnök kísért ki az Orly- repülőtérre. Leonyid Brezsnyev Párizsból Berlinbe repült és onnan tér majd vissza Moszkvába. Kíséretének tagjai közvetlenül Moszkvába repültek visz- sza. A fellobogózott schö- nefeldi repülőtéren az NDK fővárosa lajtosainak ezrei lelkesen fogadták a baráti látogatásra hazájukba érkezett Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkárát és kíséretét. Leonyid Brezsnyev repülőgépe pontosan 14 óra 57 perckor szállt a repülőtér betonjára. ? Leonyid Brezsnyev fogadására a schönefeldi repülőtéren megjelenítek a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagjai, és póttagjai, Erich Honeckerrel, a párt első titkárával és Willi Stoph miniszterelnökkel az élükön. Leonyid Brezsnyev melegen köszöntötte Erich Honeckert és Willi Stoph-ot, üdvözölte a Politikai Bizottság tagjait és póttagjait. Rövid beszélgetés után a vendégek és vendéglátóik gépkocsiba szálltak, és Leonyid Brezsnyev Nieder schönhausen- ben levő szálláshelyére hajtattak. Végig a városon a berliniek tízezrei üdvözölték Brezsnyevet és a vele érkezett szovjet vendégeket, éltetve a két nép barátságát és szoros összefogását A Varsói Szerződés katonai tanácsának ülése Az együttes intézkedési tervnek megfelelően október 26— 29-én Ivan Jakübovszkijnák, a Szovjetunió ’marsalljának, az egyesített fegyveres erők fő- parancsnokának vezetésével megtartották a Lengyel Nép- köztársaságban az egyesített fegyveres erőik katonai tanácsának soron levő ülését és a Varsói Szerződéshez tartozó országok hadseregei vezető kádereinek tanácskozását. Az ülésen és a tanácskozáson összegezték az egyesített fegyveres erők 1971. évi operatív és harci gyakorlatának eredményeit, összehangolták az 1972. évben sorra kerülő együttes intézkedéseket és megvitattak más olyan kérdéseket, amelyek összefüggnek a hadsereg és a haditengerészeti flotta harci felkészültségének tökéletesítésével. Az ülés és a tanácskozás gyakorlatiam és baráti légkörben, a kölcsönös megértés és az összes résztvevők nézet- azonosságának szellemében ment végbe. A katonai tanács tagjai és a tanácskozás résztvevői szemlét tartottak a lengyel néphadsereg alakulatainak gyakorlatai fölött és megismerkedtek a hadsereg kiképzésénél alkalmazott anyagi bázissal. BUDAPEST Otto Winzer hazautazott Otto Winzer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere — aki Péter János külügyminiszter meghívására ötnapos hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban — szombat délelőtt feleségével és kíséretének tagjaival elutazott Budapestről. A vendégek búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János és felesége, Marjai József külügyminiszter-helyettes, . Kovács Imre, hazánk berlini nagykövete, valamint a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt a búcsúztatásnál dr. Herbert Plaschke, az NDK budapesti nagykövete és a nagykövetség több diplomatája. (Otto Winzer magyarországi látogatásáról közleményt adtak ki, melyet lapunk 2. oldalán, kommentárunkban ismertetünk.) HÚSÜZEM ÉPÜL APAJON A Kis-Dunamenti ÁFÉSZ tervei Decemberben ül össze a Fogyasztási Szövetkezet VII. országos kongresszusa. Erre készül a Kis-Dunamenti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet is Kiskunlachá- zán. A tagság a legutóbbi kongresszus óta nőtt. Nemcsak számszerűleg gyarapodtak, hanem aktivitásban is. Mind többen mondják el hasznos javaslataikat, bíráló észrevételeiket. A régi bóltok korszerűsítése mellett Kiskunlacházán és Ráckevén ABC-áruházat nyitottak, s azokban bevezették a háztáji termékek eladását is. A mezőgazdasági nagyüzemek fokozódó termelőeszköz-ellátását azzal segítik, hogy mind több műtrágyát, növényvédő szert, vasárut kínálnak. Kiskert és kisállattehyésztő társulásokat alakítanak, szakcsoportokat hoznak létre, kiegészítő ipari termelést honosítottak meg. Bővültek kapcsolataik, több közös társulásban vesznek részt. Apajon rövidesen húsüzemet létesítenek. Mindennek ellenére a lakosság áruellátásában még sok a zökkenő, elsősorban a kenyér, a hús és a tejtermékek minősége, illetve késedelmes szállítása miatt. Az üdülőterületeken sok új vendéglőt nyitottak, vagy átépítettek. A legtöbb vendéglátóhelyen kapható már hidegmeleg étel, de a forgalom háromnegyedét még mindig az ital biztosítja. Az MSZMP Központi Bizottsága meghívására október 24— 30. között Magyarországon tartózkodott a Német Kommunista Párt öttagú tanulmányi küldöttsége, Vilhelm Spr engednek, a vezetőség tagjának vezetésével. A küldöttséget fogadta Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. A BKP Szófiai Bizottságának küldöttsége, amely Geirgi Jordanovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának, a szófiai pártbizottság első titkárának vezetésével a budapesti pártbizottság vendégeként tartózkodott a fővárosban, szombaton este elutazott. Miroslav Válek, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturálisügyi minisztere, aki részt vett a művelődésügyi miniszterek budapesti tanácskozásán, szombaton elutazott hazánkból. Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes és Han Szu Gil, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külkereskedelmi miniszterhelyettese — a két ország kormány- delegációinak vezetői — szombaton Budapesten aláírták a két ország közötti, 1972. évre szóló árucsereforgalmi és fizetési megállapodást. t ♦