Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-19 / 246. szám

8 res» éiEor körlap 1971. OKTOBER 19., KEDD Ifirandevú A megyei ifjúsági labdarú­gó-válogatottak tornáján szer­dán Dunakeszin vívja első mérkőzését a Pest megyei csa­pat Budapest V. ellen. A ke­ret tagjai szerda délelőtt 11 órakor a Nyugati pályaudvar indulási oldalán gyülekeznek. A következő játékosok hivata­losak: Varró. Sebők, Fodor, Ádám, Cere, Dudás, Antal, Tóth, Berta, Pandur, Horváth, Petrovics, Bolya, Darida, Ka- tócs. Tizedik forduló - tizenegy körösi góllal A megyei labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában a listavezető Nagykőrös hengerelt. Egy híján egy tucat gólt lőtt az idén fel­tűnő gyengén szereplő Ujliar- tyannak. Mivel a körösiek ve- télytársa a fóti gárda csak dön­tetlent ért el Szigetszentmikló- son, ismét egy ponttal vezet a Á Lehel hiába döngette Rétfalvi kapuját Mindenből egy — ez jel­lemezte a há­rom Pest me­gyei csapat va­sárnapi sze­___ replését. A Ko ssuth KFSE csak döntetlent ért el hazai pályán az él­mezőnyben tanyázó Nagybá- tony ellen. Vác kikapott a BVSC-től, s az ugyancsak ide­genben játszó Cegléd győ­zelemmel rukkolt ki Jász­berényben. Mint ismeretes, az 1970/71. évi bajnokság utol­só előtti fordulójában a jász­berényiek ceglédi győzel­mükkel megakadályozták a Pest megyei csapat NB I B-be jutását, most a Vasutas visszavágott ezért. KELETI CSOPORT Ceglédi VSE—Lehel SC 1:0 (0:0) Jászberény, 500 néző. V.: Pupp. CVSE: Rétfalvi — Zsemlye, Tóth, Vézner, Kubinyi, Halmi, Kábák II, Kökény, Kábák I, Liptai (Sárközi), Mihály. Az első félidőt kiegyenlített játék jellemezte. Az 50. perc­ben Fekete 20 méteres bom­báját Rétfalvi bravúrral tolta szögletre. Öt perc múlva Lip­tai megsérült, nem játszhatott tovább. Befejezés előtt húsz perccel született a mérkőzés egyetlen gólja. Kökényt sza­bálytalanul szerelték a 16-os és az oldalvonal közötti te­rületen. A szabadrúgást Kö­kény mesterien nyeste kapu elé, s a felfutó Tóth a léc alá fejelt. A második félidőben, de különösen a gól után játszott jól a Vasutas. A játékosok ügyesen tartották a labdát, s több szép támadást vezettek. A hazaiak az utolsó percek­ben mindent megpróbáltak az egyenlítésért — nem egy esetben tisztátlan eszközök­kel harcoltak — de a Vasutas védelme kitűnően állt a lá­bán. Cegléd nagy lelkesedéssel játszva, feledtetve a múlt heti vereséget, meglepő, de teljesen megérdemelt győzel­met aratott. A hazaiak gyak­ran távoli lövésekkel is kísér­leteztek. Rétfalvinak azon­ban ezen a napon nem lehe­tett gólt rúgni, a közeli és távoli próbálkozásokat rendre meghiúsította. G.: Tóth. Jó: Rétfalvi (a me­zőny legjobbja), Tóth. Halmi, Kábák II, Kubinyi. Ungureán László 1. Budafok 10 6 3 1 20- 9 15 2. K.-halas 10 6 2 2 13- 9 14 3. Előre 10 4 5 1 12- 7 13 4. KISTEXT 10 6 1 3 14-10 13 5. Szeg. D. 10 5 2 3 12- 8 12 6. DEAC 10 4 2 4 14-11 10 7. Cegléd 10 4 2 4 15-14 10 Láng 10 2 6 2 17-16 10 9. Gyula 10 3 4 3 10-18 10 10. Középül. 10 2 5 3 13-10 9 11. SZVSE 10 4 1 5 11-16 9 12. Postás 10 4 1 5 12-18 9 13. MGM Debr. 10 3 1 6 11-17 7 14. Szarvas 10 2 3 5 9-16 7 15. Lehel 10 2 2 6 8-13 6 16. Szóin. MÁV 10 1 4 5 13-20 6 ÉSZAKI CSOPORT Kossuth KFSE—Nagybá- tony 1:1 (1:1) Szentendre, 500 néző. V.: Schlick. Kossuth KFSE: Fekete — Vigh I, Megyeri, Popelka, Márkus II, Vida, Vass, Már­kus I, Buronyi, Hajdú, Pusz­tai. Már a meccs elején meglát­szott, hogy két jól felkészült csapat nagy iramú játéka kö­vetkezik. A számtalan ki­hagyott helyzet után a 18. percben a cselező Buronyit a védők a 16-oson belül el­kaszálták. A büntetőt Buro­nyi a bál sarokba helyezte. Két percre rá Szklenárt buk­tatták ugyancsak a büntető területen belül. A megítélt li­est Kupcsulik értékesítette. A 30. percben Márkus I elvi- hárzott a jobbszélen és éle­sen belőtt labdáját Palhuber vetődve nehezen fogta, A játék első része két egyenlő tudású csapat válto­zatos, élvezetes játékát hoz­ta. A második félidőben a fő­iskolások nyomasztó fölény­be kerültek. Formás helyese- rés támadásokkal közelítet­ték meg a vendégcsapat ka­puját. Levegőben lógott a győzelmet jelentő gól, de a bányászok jól záró védelme — sokszor 8—10 emberrel — sikeresen hárított. A játék­vezető sok hibával, erélytele­nül vezette a kemény talál­kozót. G.: Buronyi (11-esből). Jó: Vigh I (a mezőny legjobbja), Popelka, Márkus II, Hajdú, Buronyi. Vngi Sándor BVSC—Vác 4:2 (4:2) Szőnyi út, 800 néző. V.: Szlávik. V. Híradás: Drajkó — Mol­nár 1, Néder, Jeszenszki, Ottó, Pálinkás I, Laczkó, Pintér, Kriska, Bednarik Pálinkás II. Már az első félidőben kiala­kult a végeredmény. Igaz, szünet után állandóan a vá­ciak ostromoltak, de nem tudtak javítani, újabb gólt lőni a parázs hangulatú, sza­bálytalanságokkal tarkított ta­lálkozón. 3. MVSC 10 6 3 1 17- 7 15 2. Nagybátony 10 4 5 1 18- 8 13 3. Izzó 10 3 6 1 15- 9 12 4. Kazincb. 10 5 2 3 14-11 12 5. Leninváros 10 4 4 2 13-13 12 6. Nyíregyháza 10 4 3 3 10- 6 11 7. BVSC 10 5 1 4 18-16 11 8. KKFSE 10 3 5 2 8- 7 11 9. S.-újhely 10 2 6 2 10-10 10 Vác 10 2 6 2 12-12 10 11. Ikarus 10 3 4 3 15-17 10 12. Kisterenye 10 2 4 4 14-13 8 13. Esztergom 10 2 3 5 13-20 7 Gyöngyös 10 3 1 6 9-16 7 15. Rakamaz 10 2 2 6 15-23 6 16. SKSE 10 5 5 6-19 5 Kinizsi. A Bem SE—Pilis találko­zót a hazaiak nyerték, akik fel- nyomultak a harmadik helyre. Az NB 1-hez hasonlóan itt is sok volt a döntetlen. A már emlí­tett szigetszentmiklósi találkozón kívül Tökölön és Budakalászon osztoztak meg a pontokon. Nagykőrösi Kinizsi—Ojhartyán 11:1 (3:0). Nagykőrös, 400 néző. V.: Angyal. Sportszerű mérkőzésen Ilyen arányban Is megérdemelten nyert a jó napot kifogó körösi csapat. Az újhartyániak kezdetben még jól helytálltak, az első hazai gól csak a 25. percben esett, G.: Kecskés III (4), Kovács (3), Józsa (2), Szabó, S. Szabó, ill. Rizmayer. Jó: Szomolányi, Abonyi, Józsa, Kecskés III, Kovács, ill. Kiss, Csema II, Strupka. Pécsi Sándor SZTK—Fóti SE 0:0. Szigetszent- miklós, 300 néző. V.: Soós. Az SZTK nem tudta bevenni a kitű­nően védő Csillag kapuját. Csillag még egy 11-est is kivédett, a 37. percben Hollós! büntetőjét hárítot­ta. Az SZTK a játék alapján győ­zelmet érdemelt volna. Jó: Tálas, Szabó, Kiss L., ill. Csillag, Kalmár, Pektor. Becz András Bem SE—Pilisi KSK 2:0 (2:0). Cegléd, 400 néző. V.: B. Tóth. A nagyrészt pilisi szurkolókból álló közönség harsány bíztatása mellett indult a találkozó. A Bem SE fo­kozatosan átvette az irányítást, de több helyzete közül csak kettőt tudott értékesíteni. Ezután a pili­siek hagytak ki szépítés! lehetősé­get. Szünet után a széltől támoga­tott vendégcsapat naéy lendület­tel támadott, de a helyi védelem biztosan rombolt. Végeredményben a helyzeteket jobban kihasználó Bem SE megérdemelten nyert az igen sportszerűen és lelkesen ját­szó Pilis ellen. G.: Alapi, Papp, Jó: Badart (a mezőny legjobbja), Márkus, Alapi, Zátonyi, 111. Pálin­kás, Hriazik. Haffner Vladimír Üllő—Budakalász 1:1 (0:0). Buda­kalász, 100 néző. V.: Horányi. Az első félidő sajnálatos eseménye, hogy Wieszt összefejelt az egyik üllői védővel, orrcsonttörést szen­vedett, a mentők vitték el. A ve­zetést a 65. percben Üllő szerezte meg, majd a 80. percben Diós 11-es góljával egyenlített a hazai csapat. Csapkodó játék, gyenge színvonal jellemezte a találkozót. Mindkét csapatban csak a közép­hátvédek — Győri, 111. Molnár — jeleskedtek. Vészics János Budaörs—Pomáz 2:0 (1:0). Buda­örs, 200 néző. V.: Hidvégi. Jó ira­mú mérkőzésen a csatársorok kö­zötti különbség döntött. A helyze­tek alapján a helyiek nagyobb arányban is győzhettek volna. G.: Berger, Kiss. Jó: Böjté, Mezei, Berger, Kiss, 111. Nagy, Kincses, Németh. Kovács István Isaszeg—Maglód 3:1 (2:0). Isa- szeg, 300 néző. V.: Pintér. A válto­zatos jó iramú mérkőzés első fél­idejében a hazai fölény gólokban is kifejezésre jutott. A második félidő első 20 percében a többet támadó Maglód szépített. Ezután erősített a hazai csapat, s a 85. percben állította be a 3:l-es vég­eredményt. G.: Raffael (2), Zom- bart. 111. Fülek!. Jó: Keglovich, Hajdú, Raffael, 111. P. Nagy, Var­ga, Széman. Harmati Károly Váci Vasutas—Kartal 3:1 (3:0). Vác, 100 néző. V.: Aranyosi. A bajnokságban eddig gyengélkedő váci csapat, a 33. percben védelmi hibából jutott előnyhöz, majd 3 perccel később növelte előnyét. A 40. percben esett a harmadik hazai gól. A második félidőre a Vasutas Olimpiai emlékérem Az 1972. évi olimpiai ver­senyek alkalmából emlék­érmet bocsátanak ki hat­féle méretben. Az érem egyik oldalán Pierre de Coubertin- nek, a modern olimpia létrehívójának arcképe, valamint az eddigi olimpiák színhelye és éve látható. Az érem másik oldalán lévő rajz az 1972. évi müncheni olimpiát szimbolizálja. Függőben maradt a hatodik játszma Buenos A iresben vasárnap este játszották le a Fischer (amerikai)—Petroszjan (szov­jet) sak'kvilágbajnok-jelölti párosmérkőzés hatodik játsz­máját. Most Petroszjan játszott vi­lágossal. Ä Nimzovics-meg- nyitást alkalmazta. A játszma a 41. lépésben függőben ma­radt. Petroszjan borítékolta a 42. lépést A szovjet nagymesternek bástyája és 5 gyalogja van, míg Fischernek bástyája, fu­tója és öt gyalogja. A hírügynökségek megem­lítik, hogy a játszma közben egy ismeretlen személy az er­kélyről bűzbombát dobott a nézőtérre, de a két nagymes­tert ez nem zavarta a játék folytatásában. teljesen visszaesett, a vendégek többet támadtak, mezőnyíólényi; harcoltak ki, mégis csak a 84. percben tudtak szépíteni, lesgya­nús helyzetből. G.: Kenyeres, Mó­zes, Bónkúti, ill. Bereczki. Jó: Gu­lyás, Véglesi, Kiss M., ill. Tóth I., Bereczki, Tóth-Ilkó. Breznay István Tököl—Csepel Autó 0:0. Tököl. 200 néző. V.: Gódor. Két jó véde­lem és két gyenge csatársor küz­delme jellemezte az első félidőt. Szünet után feljavult a hazai csa­pat, de a csatárok több biztos helyzetet kihagytak. Alacsony színvonalú mérkőzésen az erősen tartalékos, hat ifijátékossal kiálló Tököl nem bírt a jól védekező, de kapura veszélytelen vendégekkel. Jó: Micheller, Mariin, Ambrózi, ill. Szerdahelyi, Szabó F.t Papp. Brundics Péter 1. Nagykőrös 2. Fóti SE 3. Bem SE 4. Isaszeg 5. Pilisi KSK 6. Budaörs 7. Maglód 8. Pomáz 9. Budakalász 10. Kartal 11. Tököl 12. SZTK 13. Váci VSE 14. Csepel Autó 10 15. Üllő 10 16. Üjhartyán 10 10 8 — 2 31- 7 16 10 7 1 2 19- 8 15 10 7 — 3 31-10 14 10 6 2 2 20- 9 14 10 6 1 3 16- 9 13 10 4 3 3 16-19 11 10 5 — 5 20-21 10 5 17-16 9 3 15-16 9 5 15-17 9 4 6-12 9 4 8-12 8 6 13-24 7 5 9-16 6 6 11-20 5 7 11-42 5 Elutaztak a kupacsapatok A héten tovább folytatódik a labdarúgók nonstop műso­ra. A hétvégi bajnoki forduló után, szerdán három csapat, az Ü. Dózsa, a Vasas, a Ferenc­város, kupatalálkozón lép pá­lyára. A bajnokcsapat és a piros­kékek hétfőn reggel repültek el Spanyolországba, illetve Skóciába. Kovács Imre, az Ü. Dózsa edzője a repülőtéren csak ennyit mondott: — Majd meg­látjuk, mi lesz Valenciában. Machos Ferenc ezt mondta az UEFA-kupa ellenfeléről: — Amit papírról meg lehet tudni egy csapatról, azt mind tudjuk. A hírek szerint a skó­toknak, a St. Johnstone csa­patának igen jó a csatársora, főleg két gyors szélsőjük ve­szélyes. Védelmük nem min­den esetben remekel. ★ Vasárnap este megérkezett Budapestre a Ferencváros lab­darúgócsapatának szerdai gö­rög ellenfele, a Panionios együttese. A Panionios tavaly ünne­pelte fennállásának 100. év­fordulóját. A klub Törökor­szágban alakult, s 1922-től működik görög földön. A csa­patnak korábban Bundzsák Dezső volt a trénere, most John Malet személyében an­gol edző az irányítója, aki a hétfői sajtótájékoztatón meg­lehetősen zárkózottnak mu­tatkozott, titlcolódzott. Így ar­ról sem nyilatkozott, hogy milyen összeállításban áll majd fel a csapata, csak a 16- os keretet ismertette. Qöntetlendömping A szombati Salgótarján—Ü. Dó­zsa mérkőzés döntetlené után va­sárnap újabb négy találkozó vég­ződött pontosztozkodással a lab­darúgó NB 1-ben. Meglepetés az MTK csepeli, valamint a Komló Fáy utcai pontrablása. Komló—Vasas 1:1 (0:0). Fáy ut­ca, 3000 néző. Bp. Honvéd—Egri Dózsa 3:2 (2:1). Kispest, 3000 néző. Tatabánya—Szombathely 1:1 (1:0). Tatabánya, 5000 néző. Csepel— MTK, 0:0. Csepel, 4000 néző. VM Egyetértés—Pécsi Dózsa 1:1 (1:0). Pécs, 4000 néző. Videoton—Diós­győr 2:0 (1:0). 4000 néző. Székesfehérvár, 1. Ü. Dózsa 8 6 2 — 24- 7 14 2. FTC 8 6 1 1 20- 8 13 3. Vasas 9 5 2 2 17- 9 12 4. Komló 9 4 4 1 12-12 12 5. Honvéd 8 4 2 2 14-10 10 6. Tatabánya 9 3 4 2 14-13 10 7. Csepel 9 3 4 2 11-11 10 8. Szombathely 9 3 2 4 10-10 8 9. SBTC 8 2 4 2 10-11 8 10. Rába ETO 9 2 4 3 9-12 8 11. DVTK 9 3 1 5 14-17 7 12. Eger 9 2 3 4 12-16 7 Egyetértés 9 2 3 4 10-14 7 14. Videoton 9 3 1 5 9-17 7 15. Pécs 9 — 4 5 2- 9 4 16. MTK 9 1 1 7 5-17 3 Újfalun csak 43 percig tartott... Duna mentén sze­replő két csapa­tunk szombati mérkőzéséről már beszámoltunk. A Dunakeszi Vas­utas otthonában biztosan nyert, míg Törökbálint alulmaradt az éllovas KELTEX otthonában. A vasárnapi folytatás sportszerűtlen epizódja, hogy Szi­getújfalun csak 43 percig tartott a játék, ugyanis félbeszakadt a mér­kőzés. Pilisvörösvár 5:Q-ás győze­lemmel vette a 10. fordulót. Vecsés alulmaradt otthonában, míg a to­vábbra is gyengélkedő Aszód ide­genben kapott ki. Duna menti csoport Szigetújfalu—K. Húsos 1:0 (fél­besz*»a.aui). Szigeiuj4.alu, 400 néző. V.: Szilá­gyi. öz. Vörös Meteor: Kovács — Giockl, Hartai, Burst, uunasz J., Erdei, Tóth L., Schuszter, Lerner, Fazekas, Kakenecker. A nagyiramú mérkőzés 30. per­cében vezetést szerzett Újfalu. A Húsos játékosok a gólt durvasá­gokkal próbálták ellensúlyozni. Ezt a bíró nem torolta meg eléggé. A 42. percben a vendégek baiszéi- sője Zelenák a heiyi jobbhát- vedet leterítette, majd Tótn Lajost és Lernert rúgtak meg. Erre a kö­zönség betódult a pályára, s a já­tékosok is dulakodni kezdtek. Bár öt perc alatt kiürítették a játék­teret a bíró nem vezette tovább a mérkőzést. PSC—Főv. Sütőipar 5:0 (1:0) Pilisvörösvár, 500 néző. V.: Hári. PSC: Gubán — Mogyorósi, Peller II, Szauter, Reményi, Peiler I. (Stifftér), Juhász II, Sodró, Mann- herez II, Fellegi, Háber (Juhász I). Közepes iramú találkozón — amelyen a vendégek olykor túlke- ményen játszottak — ha nem is meggyőző játékkal, de ilyen arányban is megérdemelten nyer­tek a hazaiak. G.: Fellegi (3), Háber, Juhász I. Jó: Mogyorósi, Reményi, Szauter, Fellegi. Kovács Tibor Középcsoport Baja—Vecsés 1:0 (0:0) Vecsés, 400 néző. V.: Heiliger­mann. V. VIZÉP: Drágán — Szűcs J., Nagy A., Pintér, Kiss A., Szűcs A., Albert (Fodor), Kuharszki, Fe­hér (Molnár), Krausz, Kiss B. Az első félidő nagy részében a hazaiak irányítottak. Kuharszki, Krausz és Kiss B. előtt nyílt gól- szerzési alkalom. A vendégek me­zőnyben ügyesen adogattak, de kapura nem jelentettek különö­sebb veszélyt. Szünet után feljött a Bajai Va­sas és kiegyenlítetté vált a játék. Vecsés a hajrában ismét fölény­be került, de a vendégvédők ka­pusukkal az élen rendre hárítani tudtak. Már az utolsó percben járt az óramutató, amikor egy Vasas támadás végén az őrizetlenül ha­gyott Goretich megszerezte csa­patának a győztes gólt. Vecsés elsősorban gólképtelen csatársorának ,,köszönheti” vere­ségét. A lelkesen játszó vendégek­nek a gólon kívül alig volt emlí­tésre méltó helyzetük. A mezőny legjobbjának kapusuk Maizlinger bizonyult. Jó: Nagy A., Szűcs J., Krausz. Fekete József A KELTEX—Törökbálint találkozó egyik érdekes jelene­tét ábrázolja képünk. Háromszéki, a bálinti kapus, előre vetőd­ve igyekszik menteni. Előtte egy fekete mezes Pest megyei játékos felugorva „biztosít”. A bal szélen egy világos mezes hazai sportoló. Eszakközép csoport Salgótarjáni Síküveg—IM Vasas Aszód 2:0 (2:0) Zagyvapálfalva, 50 néző. V.: Csi­szár. IM Vasas: Karlovics — Maldrik, Katonás, Arany, Hrencsár, Raffai, Tukora (Szászi), Magyar, Stefkó, Huszár, Gergely. A Salgótarján—Ü. Dózsa NB I-es meccs vonta el a közönséget. Kö­zepes iramú találkozón a többet támadó hazaiak megérdemelten nyertek, a továbbra is hullám­völgyben levő Aszód ellen. Bár helyzetük most is adódott, kétszer csak a kapussal álltak szemben a Pest megyei csatárok, még sem si­került a hálóba találniuk. A máso­dik hazai gólt egyébként egy pon­tatlan aszódi hazaadás előzte meg. Gyengítette a Pest megyei csapa­tot, hogy a gólerős Babinka a múlt héten bevonult, Tégen pedig betegség miatt hiányzott. Szatmáry Sándor Pont helyett büntetőpont Mint beszámoltunk a 60. perc­ben a játékosok verekedése miatt félbeszakadt a Ceglédi MEDOSZ— Farmos területi labdarúgó-mérkő­zés. A történtek miatt Boldizsár János, Kovács Lajos, Máté Lajos, Dorászi Károly és Kalmár Sándor ceglédi, valamint Vígh László, Ke- nyó Mihály, Varga Imre, Kenyó Lajos és Major József labdarúgó­kat az év végéig a játéktól eltil­tották. A mérkőzést a szövetség lejátszottnak tekinti, de pontot egyik egyesület sem kap, sőt, a két együttes összeredményébői e&y-egy büntetőpontot von le. A Ceglédi MEDOSZ labdarúgó-pályá­ját egy mérkőzésre betiltották, s a két vétkes sportkör soron követ­kező négy mérkőzésére szövetségi ellenőrt rendeltek ki. Nem először írunk arról, hogy az utóbbi időben elharapództak a sportszerűtlenségek. Ennek továb­bi elterjedését a szövetség szigorú intézkedésekkel igyekszik megaka­dályozni. Huszár Attilát a Csepel Autó játékosát, valamint a péceli Szabó Józsefet ez év végéig eltil­tották a szerepléstől. Megyei totóeredmények 1. Bem SE—Pilisi KSK 2. SZTK—Fóti SE 3. Tököl—Csepel Autó 4. Isaszeg—Maglód 5. Ráckeve—Perbál 6. Nagykovácsi—Veresegyház: 7. Ceglédbercel—Péteri 8. Iklad—Monor 2:0 0:0 0:0 3:1 2:2 0:2 1:1 0:0 KÖZGYŰLÉSI NAPTÁR Kedd Bélésgyár SE (Vác, 14.30). Egy tizenhármas A vasárnapi totófordulóban egy pályázó ért el 13 találatot, 609 14« forint nyereménnyel. Plusz egy találat nem volt. Tizenkettes 41, tizenegyes 522, tízes 4729 darab akadt. Nyeremények egyenként 9905, 778, ill. 129 forint. A jövő hét­re átvitt jutalomösszeg 737 170 fo­rint. Totóeredmények: x, x, 1, 1, 2, 2, X» 1» x, 1, 2, 1, 1, x. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm„ Somogyi Béla u. 6. II. em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér S. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. 142—220. Titkárság: 140—447. előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér I. sz.l. Előfizetési dl' 1 hónapra 30 forint. 1 k

Next

/
Thumbnails
Contents