Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-05 / 209. szám

1971. SZEPTEMBER 5., VASÄRNAP "xJúidap 5 — Még nem szűnik meg a tanyavilág Csökkenő lakosság, iparosodó falvak 'Beszélgetés Keszi Józseffel, a nagykdtai járási hivatal elnökével ' Európai, sőt bizonyos mér­cékben világjelenség a falun élők számának csökkenése. Pest megye számos községé­ben, különösen az utóbbi 10 esztendőben szintén megfo­gyatkozott a lakosság, de ez a csökkenés sehol sem olyan szembetűnő, mint a nagykátai járásban, ahol az 1960-as nép- számláláskor 69 608 állandó lakost írtak össze, tíz évvel később, 1970-ben viszont már csak 66 889 embert. Érthető, ha Keszi Józseffel, a járási hi­vatal elnökével beszélgetve, legelőször is erről a kérdésről esik szó. rok együtt, egy helyen vállal­hatnak munkát. Munkakörül­ményeikkel elégedettek. Szelén a Kohászati Gyárépítőben idén tett először szakvizsgát az első ötven iparitanuló. Egy ki­vételével valamennyi ottma­radt az üzemben. Amelyik el­ment, az is otthon vállalt munkát, a téesz egyik ipari melléküzemében. Községükben elhelyezkedő fiatalok nyákon, ők is közel akarnak lakni a munkahelyükhöz. Csak Nagykátán mintegy 2000, Tá- piószentmártonban 1200 ember lakik tanyán. Sokukhoz elju­tott már az áram, de még minidig töihb ezren világítanak petróleummal, bár anyagilag is szívesen hozzájárulnának a villanyvezeték kiépítésé­hez. Szűkölködnek több felé a jó ivóvízben is. Ezen is segí­teni kellene. Ahol sűrűbben állnak a tanyai házak, orvosi rendelőre lenne szükség, hogy a körzeti orvost ott kereshes­sék fel meghatározott időben a járóbetegieík. Tankkocsik — pihenőben Bag határában pihentek ezek az óriási tar­tályszállítmányok a délutáni csúcsforga­lomban. A négy és fél méter átmérőjű fém­tankok a bocsi sörgyárba utaznak. Az út Kiskunfélegyházáról öt napig tart. hiszen néhol ha­talmas kerülőket kell tenni a felüljárók, különféle vezetékek elkerülése matt. Összesen 45 tartályt szállítanak a Volán különleges szállítási csoportjának munkásai. Fotó: Urbán Zavarok a tápellátásban 7000 ipari munkahely — A lakosság elvándorlásá­nak oka — állapítja meg az elnök — nem annyira az egy­ke vagy az egyse, hanem a rossz közlekedési viszonyok és még inkább a helyi munkale­hetőség hiánya —, volt. A járás sok községében nincs vasút, vagy ha van, a falutól messze van az állomás. Ma már az autóbuszközlekedés je­lentős javulása mellett sokat könnyít az ingázók helyzetén, hogy a járásban lakó dolgo­zóit saját autóbuszán háztól - házig, hozza-viszi több buda­pesti vagy más városbeli vál­lalat. Így azután egyre keve­sebben igyekeznek lakóhelyet keresni munkahelyükhöz kö­zelebb. De az elvándorlásnak ennél is komolyabb ellensze­re a munkahelyek szaporodá­sa. A járás területén 1966-ban csupán 1500 ember helyezked­hetett el az iparban, ma az ipari foglalkoztatottak száma közel hétezer. — Emlékszünk, írtunk is ró­la többször — jegyezzük meg —, milyen nagy erőfeszítése­ket tett a járási pártbizottság, a községi pártszervezetek, a népfront, valamennyi társadal­mi szerv és a tanácsok, bele­értve az azóta megszűnt járási tanácsot is, hogy minél több munkahely legyen. — Az eredmény: több nagy­üzem. Nagykátán a Telefon­gyárban már 600-an dolgoznak, rövidesen ezerre emelkedik a létszám. Tápiószelén a Kohá­szati Gyárépítő Vállalat üze­me 500 embert foglalkoztat, a Kiima Ktsz pedig Szentmár- tonkátán 200-at. A tápiósze- csői Egyetértés Tsz szövő ki­egészítő üzemében is ugyan­ennyi nő dolgozik. De ezek csak a legjelentősebbek. Mint­egy 2000 asszony, lány külön­böző kisipari és háziipari szö­vetkezetek bedolgozója. Kó- kán és közvetlen környékén több százan foglalkoznak go­belinkészítéssel, arrafelé az régi hagyomány. — Mégis csökken a lakosság létszáma? — Eléggé. Tíz év alatt pél­dául Kókán 270 fővel, 5109- ről 4839-re csökkent. A fo­gyatkozás rekordját azonban Tápiószentmárton tartja, ahol 6818 ember élt 1960-ban, tíz évvel utóbb pedig csak 6112, tehát 706 fővel kevesebb. Egyetlen községe a járásnak Tápiószecső, ahol növekszik a lakosság, de ennek aránya sem közelíti meg a szentmártoni fogyatkozást. Szecsőn a leg­utolsó népszámlálás 5932 la­kost talált, amíg az előző 5375-öt, vagyis 557 a gyarapo­dás. Ebbe a községbe, jó vas­úti összeköttetése miatt, az or­szág más részéből sokan köl­töznek családjukkal együtt, hogy budapesti munkahelyük­höz közelebb lakjanak. Min­denesetre a járásban az elván­dorlás méretei néhány éve na­gyobbak voltak a mainál. — Nem fenyegeti tehát töb­bé a járást az elnéptelenedés? — Az ipartelepítés hatása tulajdonképpen most jelentke­zik. A Telefongyárban jófor­mán csupa fiatal dolgozik, sok az ifjú házas, tehát házaspá­— Nem az a célunk, hogy járásunk a városok iparának ne szolgáltasson munkaerő­tartalékot. Az ipari munkát kereső munkaképes lakosság teljes foglalkoztatottsága hely­ben amúgyis lehetetlen. Ám, aki nem szívesen vállalja az ingázást, találjon lehetőleg itthon megélhetést. Különben is az eljárók zöme előbb-utóbb elvándorló lesz és a városok meg közvetlen környékük túl­népesedését fokozza, ami sok szempontból egészségtelen az egyén és a közösség számára. Lényegesnek tartom, hogy ez­zel szemben az ipari munkás­ság ma már komoly politikai tényező járásunkban és ez egészséges fejlődés. — A járás azonban válto­zatlanul mezőgazdasági jelle­gű. Igaz, a téeszek is sok ipa­ri melléküzemet hoztak létre, mégis az iparfejlesztés talán növeli a mezőgazdaság mun­kaerőhiányát? — Mifelénk, legalábbis egyelőre, nincs a mezőgazda­ságban aggályokra okot adó munkaerőhiány, annak ellené­re sem, hogy a fiatalság nem nagyon érdeklődik az egyre erősödő állattenyésztés és a növénytermesztés iránt. Mégis öt esztendő alatt a mezőgaz­daságban foglalkoztatottak száma 13 ezerről 11400 főre csökkent anélkül, hogy érezhe­tő lenne a hiány. Ennek el­lenére, mielőbb javítani kelle­ne a munkafeltételeken, Városiasodás és a tanyák — A járási hivatal felé igye­kezve, feltűnt itt Nagykátán a sok új épület és építkezés. — Nagykáta járási székhely és lassan várossá fejlődik. A szűkös lehetőségek közepette is egyre több épületet emelnek most és a következő eszten­dőkben is. öt vagy tíz év múl­va város lesz a község. Ter­mészetesen, ha lassúbb ütem­ben is, a többi község fejleszté­se szintén folyik. Sőt a tanyai településekére is sor kerül rö­videsen. — Hogyan? Hiszen eddig csak a tanyavilág megszün­tetéséről esett mindig szó. — A járás területén körül­belül 5000 ember, a lakosság­nak 7 százaléka él tanyán, vagy tanyai jellegű külterüle­ten jelenleg és minden bi­zonnyal még évtizedekig. Ok­vetlenül meg kell tehát szün­tetni az elmaradott körülmé­nyeket. A járási pártbizottság most foglalkozik a problémá­val és a járási hivatalnak is feladata elősegíteni, hogy a járás minden területén a köz­ségi színvonalat megközelítő módon élhessenek az embe­rek. — Mi lehet az oka, hogy a tanyai lakóhelyhez ennyire ragaszkodnak az emberek? Egyáltalán nem hajlandók be­költözni a községbe? — Elég sokan otthagyták már a tanyát, de nem sokáig maradt üres a házuk. Mások költöztek a helyükbe. A ta- n^avilág fennmaradása nem az építkezési költségek hiá­nyán múlik, sokkal inkább a téeszek megerősödésén és a jó. biztos jövedelmen. Általá­ban téesz-tagok élnek a ta­Szálas tnhnrmányból nem lesz A megyében egyre több ál­— De a legégetőbb az isko­láztatás kérdésének megjaví­tása — hangsúlyozza az elnök. — Ötszáz gyerek jár tanyai is­kolákba, összevont, tanulócso­portokban folyik oktatásuk, mind a nyolc osztályé. Ilyen körülmények között nem cso­da, ha a tanyákról nagyon ke­vés gyerek tanul tovább és aki mégis, annak sok nehézség­gel kell megküzdenie, nem visz magával elegendő tudást. Tanyai kollégiumra lenne szükség. Tápiószentmárton- ban volna rá hely, csak az anyagi feltételeket kellene biz­tosítani. — És erre nincs remény? — Pillanatnyilag. Mégis re­mélem, lesz erre is pénz — erősen bizakodó hangsúllyal mondja ezt Keszi József. Szokoly Endre latot tartanak a termelőszö­vetkezetek, és a háztáji gazda­ságokban is szaporodik az ál­lomány. Az állatok takarmá­nyozása már évek óta gondot okoz nemcsak a megyében, de országszerte is. Mit1 esznek majd télen a jószágok, lesz-e elegendő szemes és szálas ta­karmány? Erre kerestük a vá­laszt a ráckevei járás közös gazdaságaiban. Az általános tapasztalat az, hogy a pillangósok jó termést adtak, mivel igen sok helyen már öntözik a lucernát. Ugyancsak nem lesz hiány si­lóból sem. Szinte valamennyi termelőszövetkezetben egy-két héten belül befejezik a siló- zást Munkájukat nehezíti — mint ahogy a kiskunlacházi Pereg Tsz-ben hallottuk —, hogy nem lehet kapni sehol az országban a silókombájnokhoz alkatrészt. Igaz, ők már befe­jezték a silókukorica betaka­rítását 84 holdon, de csak úgy, hogy a Kiskunsági Állami Gazdaságtól kaptak kölcsön alkatrészeket. A takarmánygabona minden termelőszövetkezetben jó ter­mést hozott. Átlagosan 15—27 mázsa között termett a búza, de a rozs is 12—15 mázsát adott holdanként. Kevésbé vannak azonban megelégedve a termelőszö­vetkezetek a triticáléval, mert ez a növény — híré­vel ellentétben — még annyit sem termett, mint rozs. ......MÁR AZ UNOKÁKAT VÁRJUK” A csapágygyár „magámidülői” A szabadság — vallják az emberek —, elsősorban nyáron szabadság, s mindenki június­tól szeptemberig akar üdülni. A SZOT-beutalók egész évre szólnak, számuk is korlátozott, s főleg kevés közöttük a csa­ládos. Ez szinte kényszeríti a vállalatokat, hogy saját erőből létesítsenek üdülőket, víkend- telepeket. Amikor a Diósdi Csapágygyárban arról érdek­lődtem, hogyan gondoskodnak dolgozóik üdüléséről, három címet kaptam. Gárdony A gyár a Velencei-tó partján, Gárdonyban vásárolt egy tel­ket házzal — közel a vízhez. Ezt családos üdülővé, hétvégi házzá alakítják át. Egyelőre még az építők „birtokolják” az üdülőt; a kivitelezést a Bentavölgye Tsz építőbrigád­ja végzi. Galambos József építésve­zető mondja: — Október 15-e a határidőnk. Kulcsátadásig vállaltuk a munkát. Éppen most kérek egy kis erősítést, mert kevés az öt ember. — Kezében a tervrajzzal ma­gyarázza: egy három szoba összkomfortos házat építe­nek. Két háromágyas és egy négyágyas szoba várja majd a vendégeket, lesz társalgó, fürdőszoba, konyha, kamra. A gyáriak alig várják, hogy elkészüljön a gárdonyi ház. Ha az idén nem is, de jövőre a horgászok találkozóhelye lesz. Tervek szerint a beuta­lásról a szakszervezeti bizott­ság dönt; a dolgozók önköltsé­gi árat fizetnek a lakásért, el­látásáról mindenki maga gon­doskodik. Aki nem akar étte­remben enni, az helyben is főzhet, hiszen a konyhában gáz, mosogató, fridzsider és teljes felszerelés lesz. A kertben, az olajfák alatt hinta, homokozó készül a gye­rekeknek. A ház mögött húzó­dik a csatorna, ahol a csóna­kok állnak. Így a vendégek szinte a házból csónakázhat­nak a tóba. Nem hiányzik majd a kis üdülőből a tévé, a rádió, a különféle társasjá­tékok és a 100 kötetes könyv­tár sem. A gyár olajkályhákat vásárol, hogy a ház késő ősz­szel vagy télen is használha­tó legyen. A KISZ-esek máris bejelentették: itt tartják majd a tanfolyamaikat. Gyenesdiás Gyenesdiás a Balaton túlsó végének csendes kis üdülőhe­lye. Itt van a Magnezit Mű­vek üdülője, ahová öt éve jár­nak a Diósdon dolgozók gye­rekei. A csapágygyár szerző­dést kötött a magnezittal, hogy minden szezonban két hétig — egy csoportban — húsz diós­di gyerek nyaralhat gyenes- diási üdülőjükben. Hamar híre megy, hogy a diósdiakat keresik. A két ne­velő, azaz a két kísérő szülő — Diks Sándorné és Orosz Im- réné — egy-kettőre összegyűj­tik egy szobába a gyerekeket. Amikor kérdezem, mit csinál­nak, hogy érzik magukat, Ica néni, Diks Sándorné középre állítja Szeibert Zsoltot és ka­tonás rendben soroltatja ve­le a programot: ébresztő, tor­na, fogmosás, reggeli, strand, ebéd, csendes pihenő. Közbeszólok: — Hagyjátok egymást aludni ebéd után? — Dehogy, kártyázunk... Elújságolják azt is, hogy a szellemi vetélkedőben nem hoztak szégyent Diósdra, most pedig éppen a pingpong-baj­nokságról hívtam el őket. Aki még nem esett ki a verseny­ből, visszakéredzkedik. — Jó a koszt? Hümmögnek: egyiknek igen, másiknak kevésbé. — Elég? — kérdem, bár tu­dom, hogy naponta ötször ét­keznek. Kórusban: — Ha nem, ké­rünk repetát. — Szeretnétek már haza­menni ? — Igen is, nem is... Balatonföldvár Aki Balatonföldváron nya­ralhat a diósdiak közül, úgy érzi magát, mintha hazamen­ne. A gyár 15 éve bérel szobá­kat Farkas Györgyöktől. A kapcsolat a tulajdonos és a beutaltak között szinte csa­ládias, ezért szeretnek idejön­ni. A vendégeket a társalgóban találom: a csendespihenő ide­jén senki nem alszik, együtt beszélget, borozgat az egész társaság. Dignisz Antal üzemfenntar­tási dolgozó 19 éve dolgozik a gyárban, feleségével, két kislányával jött Földvárra, rendszeresen visszatérő ven­dég, illetékes, hogy nyilatkoz­zék: — Szeretek ide jönni, mert mindig jól érezzük magunkat. A közeli Balatongyöngye ét­teremben eszünk, a koszt ki­fogástalan. Nem mondom, ta­valy gyengébb volt, de azóta változott az étterem vezetősé­ge, és azt is elintéztük, hogy mi külön felszolgálót kap­junk; így nem kell annyit vár­ni, mint más vendégnek. Azt mondják, kétszer annyi az igénylő, mint ahány hely van, ezért lassan már ide is csak kétévenként jöhetnek — hogy mindenkire sor kerül­jön. A gyár gondoskodik róla, hogy aki itt pihen, ne szen­vedjen hiányt semmiben. Min­den szobához egész szezonra strandbelépőt, kabint, gyé­kényt bérelnek, a beutaltak­nak nem kell semmit költe­ni, ha a strandra mennek. Az üdülőben állandó meleg víz, szárító, vasalószoba, kávéfő­zők, teafőzők, a kertben hinta, asztali biliárd szolgálja a ké­nyelmet. Farkas Györgyné így búcsú­zik: — Ismerjük a vendégeket, mindent megteszünk, hogy jól érezzék magukat. Végigkí­sértük a tizenöt év alatt a gyerekek növekedését, most már az unokákat várjuk. Soós Ibolya A taksonyiak például idén 30 holdon vetettek triticálét, de jövőre nem kísérleteznek már vele, a 11 mázsás hozam nem éri meg. Taksony volt egyébként az egyetlen község, ahol a gazda­ság vezetői nem panaszkod­hattak a várható kukoricater­mésre. Tavaly is 43 mázsa csö­vet szedtek le holdanként táb­láikról, ami talajadottságukhoz képest jó eredménynek számít. Becslésük szerint idén sem lesz alacsonyabb a hozam, mert nem kerülte el a közsé­get az eső, kéthetenként meg­öntözte a határt. A kiskunlac­házi Petőfiben viszont Hirsch- ler Mihály elnök arról panasz­kodott, hogy kukoricatermő területükből 100 holdat öntöz­nek, mégsem várnak jó ter­mést, mivel a forró napokon besültek a szemek, az öntözéssel pedig, ha segítettek is egy keveset a fejlődésben, le­forrázták a növényt. Az állatállomány takar­mányszükséglete a tapasztal­tak szerint a ráckevei járás­ban saját terményből biztosít­ható, kivéve a kukoricát, amelyből ezen a vidéken is a tervezettnél alacsonyabb ter­mésre számítanak. S még egy, amiről nem sza­bad elfeledkezni, ha a téli ta­karmányellátásról beszélünk. Egyetlen gazdaságot sem ta­láltunk, ahol ne tették volna fel a kérdést az újságírónak: mi lesz a tápellátással? S az újságíró is csak ugyanazt tud­ta válaszolni, amit a Budapes­ti és Pest megyei Gabonafel­vásárló Vállalatnál hallott: a gazdaságok tápigénye olyan rohamosan növekedett, hogy a meglevő gyártó kapacitással ezt már nem győzik. Ezért szükséges, hogy va­lamennyi használaton kí­vüli kis keverőt üzembe helyezzenek, mert csak ez lehet a garancia arra, hogy elegendő táp jut az állatállománynak. S ezt még akkor is meg kell tenni, ha a manufakturális jel­legű üzem nem kifizetődő. m. k. a.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents