Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-16 / 218. szám

PiST MEGYEI HiRlAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM 1971. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK 25000 VOLT Megszűnnek a vonatpótló buszok Mór most is tilos a felső vezeték érintése A hét elején Szöllősi József, a váci állomásfőnökség veze­tője, arról tájékoztatta mun­katársunkat, hogy a vác—szobi vasútvonal villamosítása a döntő szakaszba jutott. A vasútépítő honvédek reg­gelenként Nagymaros és Ze- begény között végzik a pálya­munkát. A felső vezeték sze­relésének munkaterülete a Vác—Verőce közötti kitencki- lométeres vonalszakasz. Napról napra sok nézője akadt a bravúrnak, mikor a vasútállomás területén elhe­lyezték az óriás oszlopokat. Egy-egy vaskolosszus 27 és fél méter magas. (Csak összehasonlításként em­lítjük a Kőkapu 15 méteres magasságát.) Így az állomás most még pirosló oszlopai jól láthatóak a város több pontjáról. Ezen a héten kez­dik meg átfestésükéit, huzalo­zásukat. Az állomás főnöke már most felhívja a figyelmet arra, hogy a vasút korszerűsítésével nö­vekszik az életveszély. Decem­berben, a rákapcsolás után, 25 000 voltos áram kering a földtől — a szabványelőírások­nak megfelelően — hat méter magasságban kifeszített huza­lokban. Már a megközelítésük is veszé­lyes: egy méterre a huzaltól — halálos áramütés éri az em­bert. Kevesen gondolnak arra, hogy a kifeszített vezeték a bekapcsolása előtt is veszélyt rejt magában, mivel feltöltő­dik elektromossággal. A na­pokban Gödnél egy vigyázat­lanul irányított daru ért a hu­zalhoz. A darusnak nem lett semmi baja, viszont a jármű­höz támaszkodó férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett. Egy jó hírt is közölhetünk azokkal, akik eddig kénytele­nek voltak igénybe venni a Vác—Szob között közlekedő vonatpótló autóbuszokat. Szeptember utolsó heté­ben, de legkésőbb október elején megszűnnek a kény­szerű országúti ingajára­tok. A hivatalos menetrend he­lyesbítése már megérkezett Vácra. (P. R) NŐKNEK - NŐKRŐL A járási pártszervezetek nő­felelőseinek a minap Orbán Józsefné, az MSZMP KB párt és tömegszervezeti osztályának munkatársa tartott előadást a tömegszervezetek váci székhá­zéban : „Nő a XX. században” címmel. Meghallgatták az elő­adást a Hazafias Népfront nő- bizottságainak vezetői is. Az előadás szervesen kap­csolódott ahhoz a sorozathoz, melyben a nőfelelősök, a nő­határozat kapcsán, megismer­kednek a „nőkérdés” társadal­mi okaival, történelmi hátte­rével s hogy miként véleked­nek róla a marxizmus klasszi­kusai. Az előadó képet adott a vi­lág asszonyainak politikai, gazdasági, szociális helyzeté­ről, a nők különféle mozgal­mairól. Ingyenes jogi tanácsadás Csütörtökön, 17 órakor ke­rül sor a következő ingyenes jogi tanácsadásra, a Lenin úti párt- és tömegszervezetek székházában. Ügyeletes: dr. Polácsy Beatrix, a Váci Ügy­védi Munkaközösség tagja. Minden tantárgy más teremben 90 NAPKÖZIS KÖZÜL 65 ALSÓ TAGOZATOS SZÖDLIGETEN Kiss Nándor iskolaigazga­tótól érdeklődtem, hogy — mi­lyen lesz az új tanév Sződli- geten? Sok gond és bizonyta­lanság volt az . elmúlt tanév­ben. A tanács tagjai az utol­só ülésen is érdeklődtek az is­kola körülményeiről. — Jó jelenség, hogy a köz­ség lakossága újra érdeklődés­sel fordul az iskola felé. Jó hírt is mondhatok. Felsőbb szerveink segítségével befe­jezhettük az öreg iskola fel­újítását. Korszerű világítású, meleg padlózatú termek vár­ták az alsó tagozat tanulóit. Kicseréltük az elavult ajtó­kat, ablakokat. Az épület meg­fiatalodott. Gond is van. A berendezés nagy része még a háború előtti. Van tennivaló az iskola környékén is. Re­mélhetőleg ezek megoldására is találunk módot. — Az új iskolában mi a helyzet? — Az „új iskola” elnevezés már nem időszerű. Inkább „nagy iskolának” nevezném. A műhely és a tornaterem itt is szükségmegoldás. — Ezek szerint nincs sok le­hetőség! — Azt nem mondtam. A körülményekhez kell alkal­mazkodni. Az új, korszerű épülethez pénz kell, a korsze­rű módszerekhez kevesebb pénz, több lelkesedés. Isko­lánkban szeptember 1-től az oktatás hatékonyságának nö­velése érdekében a szaktanter­mi rendszerre tértünk át. — Mi ennek a módszernek a lényege, és miért jobb a ko­rábbinál? — A tantermekhez nem a tanulócsoportok, hanem a szaktárgyak kötődnek. Így könnyebbé válik az órák elő­készítése. A szemléltető eszkö­zök állandóan rendelkezésre állnak. A tanulók vizuláis be­fogadóképességét fokozottab­ban kihasználhatjuk. Az egyé­niség kibontakoztatása is tá­gabb teret kap. A tanulók ér­deklődése jobban előtűnik, így segíthetjük a jobb pályavá­lasztást. A szaktantermí rend­szer feltétlenül korszerűbb forma, amit kellően kihasznál­va eredményesebb lesz az ok­tatás. — Ha tényleg ilyen jó, miért csak most vezetik be? — Először: néhány év Óta folynak ilyen jellegű kísérle­tek, nálunk is, másutt is. Má­sodszor: természetesen nem ez az egyetlen célravezető mód­szer. Keresni kellett a körül­ményeinknek legalkalmasabb formát. Harmadszor: sok szer­vezési problémát kellett meg­oldanunk. Nevelőinknek még több áldozatot kell vállalniok — főleg időben. Én minden­esetre bízom az eredmények­ben és örülök, hogy a nevelő- testület is az új mellé állt. — A tanulók minden tár­gyat más teremben tanulnak. Nem vezet ez fegyelmezetlen­séghez? — Az első időben feltétle­nül. A gyermekeket nem lehet egyszerűen átprogramozni, az új rendhez kell formálni őket. Nem kordába szorított, hanem Önmagukat fegyeímező embe­reket kell nevelnünk és — következetességgel — ezt el is érhetjük. — Az új tervek megvalósí­tásához sok sikert kívánok, de még mindig van kérdésem. A napközi körül mi a helyzet? — Nehéz kérdés. Sződliget nem tartozik ugyan hivatalo­san az agglomerációhoz, de a beköltözők ezt nem tudják. Innen a viszonylagosan magas létszámváltozás: 90 napközi­sünk közül 65 az első négy osztályból került ki. Szeptem­bertől három napközis csopor­tot indítottunk. így lehetőség van arra, hogy napközis ta­nulóink — akik csaknem tel­jes számban fizikai dolgozók gyermekei — nagyobb segít­séget kapjanak a tanuláshoz. A tervek megvalósításához erőt, egészséget, töretlen peda­gógiai optimizmust kívánunk minden nevelőnek. — Hadd kérjek én ennél egy kicsit többet. Megértést a köz­ség lakosságától, egy kis segít­séget a szülői munkaközösség­től. Szeretnénk, ha egy-egy szaktanteremnek patronáló közössége alakulna ki. —a.—ó. Négy kútnál lehet olajat venni Eddig 35 százalékkal több, mint tavaly Az elmúlt héten Vácott és a járásban levő TüZÉP-telepe- ken érdeklődtünk arról, nincs-e hiány szénben, fában, jó lesz-e a téli tüzelőellátás. Biztató válaszokat kaptunk. Hasonló reményekkel kerestük fel az Ásványolajíorgalmi Vál­lalat váci kirendeltségének ve­zetőjét, Kemencei Károlynét. — A tavalyi rendkívüli idő­járás következtében előfordult, hogy akadozott a fűtőolaj-ellá­tás, de ez nemcsak Vácott volt így. A közhiedelemmel ellen­tétben nem olajból volt hiány, ha­nem a szállító jármüvek birkóztak meg nehezen az időjárással. Jóval több olaj fogyott, mint máskor, részben mert nagyon hideg volt, a fagyok idején sze­reztek be nagyobb mennyisé­get. Az idén tovább nőtt az olajjal tüzelő családok száma, ez abból is lemérhető, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest az idén 35 százalékkal több fűtőanyag kelt el. De a régi olajkályha-tulajdo­nosok is jóval nagyobb táro­lókkal rendelkeznek. — Hol lehet a télen fűtőola­jat vásá-rolni? — Vácott négy helyen áru­lunk fűtőolajat. A Diadal téri központban nagy tételben egész évben árusítunk. Itt általában napi 20 tonna fűtőolaj fogy. A 41. számú benzinkút is egész évben árul tüzelőolajat. Októ­ber elejétől tart nyitva a deák­vári ABC áruház melletti mo- bilkút és tizenhatodikától üze­mel a Dózsa György úti eláru­sítóhely. — Hogyan készültek fel a té­li ellátásra? — A vállalat mindent meg­tett, hogy az idén ne legyen fennakadás. Helyzetünket kis­sé nehezíti, hogy a vasút villa­mosítása miatt a jövőben vasúton nem ka­punk fűtőolajat, a központ ígérete szerint azon­ban ezt is pótolják majd a szállítókocsik. Telepünkön 83 tonnányi olajat tudunk tárol­ni ami azt jelenti, hogy egy­két 'napos szállítási Kimaradás nem okoz gondot. cs. a. Csomag helyett értesítés A posta nem hajlandó a csomagokat a Földvári téri lakóknak kikézbesíteni. A múltkor, üdülés után, a na­gyobb bőröndöt a postára bíztuk, hogy a vonaton ne le­gyen külön gond vele. A cso­mag helyett azonban csak ér­tesítést kaptunk, mely sze­rint bőröndünket a főpostán átvehetjük. Ez pedig a Föld­vári tértől elég messze esik. Nem tehettünk mást, elmen­tünk érte. Szerényen megkér­deztük, miért nem hozza ki a posta a csomagot, mert úgy tudjuk, azt házhoz szokás szállítani. — A Földvári tér — mint új lakótelep — még nincs be­kapcsolva a posta forgalmá­ba, ezért oda nem szállítunk MIÉRT? Porosodó plasztronók A váci vívók sohasem nyer­tek világversenyt, nem tartoz­tak még a belföldi élvonalba sem. Azért jó néhány tehetsé­ges fiú került innen nagyobb egyesületekbe. Ha versenyre mentek, a szülők kerítették elő az Útiköltséget, ők vették a drága felszerelést is. Jó néhá- nyan szívesen vállalták az ál­dozatot. , Tavaly még két helyen is vívhattak a váci fiatalok: a Vörös Meteor kihelyezett szak­osztályában vagy a Híradás­technikai Anyagok Gyárának sportegyesületében. Az idm már egyik sportkör sem mű­ködik. Hogy miért? A Vörös Meteor állítólag te- remgondokkal küzdött, s / ja­nuár elsejétől a városi TS nem adott engedélyt a további mű­ködésre, mondván, fölösleges Vácott két vívószakosztály, s egyébként is, a Híradás min­denféle szempontból jobb le­hetőségekkel rendelkezik. Né­hány nappal ezután a HAGY Vasas vívószakosztálya is fel­bomlott. A rossz nyelvek sze­A játék szünetében rint azért, mert a labdarúgó- csapatnak kellett a pénz. De egy bizonyos. A vívószakosz­tály nem működik.^ A tőrök, a kardok, a fehér vívóruhák a szekrényekben porosodnak. Kár értük. cs. csomagot! — hangzott a vá­lasz. Megír öszön tűk a szíves felvilágosítást, a csomagot el­cipeltük a Földvári térre. Odahaza több lakótársunk­nak elpanaszoltuk a történte­ket. Volt olyan, aki úgy vél­te, hogy biztosan azért nem hozták ki, mert az utak még nem készültek el. Ez igaz volt két évvel ezelőtt. De azóta rpár van egy betonút, amely majdnem a lakóházakig ve­zet. Igaz, hogy ennek építése is félbemaradt, de azért járha­tó. Ezen szállítja a sütőipar a kenyeret, a FÜSZÉRT az egyéb áruféleséget. Még sö­rösautót is láttam bejönni ezen az úton. Igaz, hojy az utat még nem vették át. Ta­lán a posta ezért nem akar „törvénytelen” úton járni? L. Sz. I* Az utónévtár megtekinthető .1 városi tanács anyakönyvi hivatala megkapta a legújabb utónévtárat A leendő szü­lők, hogy könnyebben vá­laszthassák ki csemetéjük nevét, a kiadványt a hivatalos idő alatt megtekinthetik. Gyimesi felvétele Porfelleg a vá­sártér fölött. Már messziről hallani a hajastrombiták hangját, mely ösz- szevegyül a kör­hintákat kísérő beatzenével. Em­berek csoporto­sulnak a sátrak előtt, ahoi rekedt hangú árusok kí­nálják áruikat. A legtöbb sátor mö­gött ott áll a tu­lajdonos C rend­számú gépkocsija, de volt már kö­zöttük 1 jelzésű is. Rózsaszín törzsű pálmafára felkú­szó cilinderes ma­jom egy foxi pó­rázát tartja. Odább állványos fényképtartó. Benne Jézus-kép, de van olyan is, mely teltkeblű mini-bikinis höl- tgyet ábrázol, ki- nek-kinek ízlése szerint. Falvédői „Ahogy én szeret­lek, nem szeret úgy senki” fel­írással, rózsával, galambokkal. Le­het, hogy így fal­védőre írva hatá­sosabb. A szoká­sos festett fözölM- nalak iránt már A búcsú nem nagy a ke­reslet. Hiába raj­zoltak rá egy gó­lyát csőrében egy pályás babával s a felírás: „Minősé­get garantálom”. Az országút fe­lől énekszó hallat­szik. Egy csoport érkezik. Az áru­sokra csak ráte­kintenek, de men­nek tovább. Egy sánta fiatalember fújja a leghango­sabban: „Ekés vi­rágszál, hozzád esdeklünk...” A búcsúsok. Közöt­tük sok a fehér hajú öreg és a fe­kete fejkendős néni. Fiatal is akad. Cipőjük po­ros, bizonyára messziről jöttek. Nemsokára az ár­nyas Hétkápolná­hoz ér a menet. Egy részük mind­járt a templomba próbál bemenni. A többi szétszé­led. Két kisfiú áll az út mentén. Az egyik ünneplőbe öltözve. Fehér zokni, lakkcipő. A másik pe­dig csak úgy, ahogy azt meg­szokta. Kezében az imént vásárolt léggömb marad­ványaival, mely­ből szívással igyekszik kis lég­gömböket csinál­ni. Ha sikerül, elégedett mosoly fut végig az arcán. — Te csak egyedül- vagy? — kérdezi a jól öltö­zöttől. — Nem! — fe­leli a másik, de én kijöttem — s ek­kor érzi, hogy most neki is kel­lene kérdeznie va­lamit, de valami olyat, amely a helyhez méltó. — Mondd csak! Jársz te hittanra? — En nem! — , válaszolta a lég­gömbös. — De hát akkor te nem is lehetsz elsőáldozó — álla­pítja meg meg­döbbenve a fehér- zoknis. — No, mondd már! — felel rá emez — legfeljebb leszek második — és nagyot rúg az előtte levő fűcso­móba. L. Sz. L. s i! P ■ o ■ R ■ T LABDARÚGÁS A járási labdarúgó-bajnok­ság hatodik fordulóját szep­tember 19-én, fél négykor játsszák a csapatok. Kossuth-csoport: Vácduka— Esze Tamás (v. Hartai—Mé­száros. 10 órakor), Szokolya— Márianosztra (v. Heincz—Pri- béli), Sződliget—Kisnémedi (v. Huszár I.—Nagy N.), IpoJy- damásd—Orszentmiklós (Koz­ma I.—Fuchs), Kösd—Váci Híradás II. (v. Slezák—Hor­váth G.), Szód—Vácbottyán (v. Ledványi—Kóka), Verőce— Vácrátót (v. Strell—Báli). Rákóczi csoport: Nagyma­ros—Vámosmikola (v. Huszár K.—Vécsei), Bemecebaráti— Letkés (v. Kozma K.—Brus- nyicki), Rád—Csornád (v. Csi­kós—Galbács 3 órakor), Váci MÁV II—Püspökszilágy (v. Orgován—Vígh 11 órakor), Dunakeszi SE—Perőcsény (v. Várszegi—Jobbágy), Fóti Vas­utas—Ácsa (v. Nagy I.—Nagy K.), Kóspallag—Fóti SE II. (v. Wemke—Madarász). mi r*T>

Next

/
Thumbnails
Contents