Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-08 / 186. szám
FEST UECtCI 1971. AUGUSZTUS 8., YASÄRNAP szívesen látják őket... Pest megyei lányok a helvéciai táborban A mindennapi brigádvezetői összejövetelen ma komoly téma szerepelt. Itt döntötték el, hogy ebből a csoportból Araszhegyi Kati pilis vörösvári és Barbi Hona dunaharaszti diáklány utazik hat napra Prágába, kiemelkedő munkája jutalmául. ügyeletet. Esténként még az emeleti szobákba is bemásznak. Néhány „elefánt” nagyságú szárnyas szörny társaságában az ágyak körül fogócskáinak. A békaügyeletes feladata, hogy a fellelhető papucsokkal addig hajigálja a Jól esik a zamatos dinnye. , > f. hívatlan látogatókat, amig elmenekülnek, vagy kinyúlnak a csatamezőn. Hiába, semmi különbség sincs a mai táborozok és a régiek között, hacsak az nem, hogy mi csak szórakoztunk, ők pedig dolgoznak is. És nem is akárhogyan. Mert Németh Klára táborvezető elmondta: sokan a lányok közül nemegyszer hat óra alatt 60—70 forint értékű munkát is végeztek. A négyhetes turnus alatt 800 Pest megyei diáklány töltötte ebben a táborban nyári vakációja egy részét. Közel 400 ezer forint értékű segítséget nyújtottak az állami gazdaságnak. Szívesen látják őket jövőre is. Szöveg: M. Kovács Attila Foto: Urbán Tamás Fogas kérdést rejt a városismereti vetélkedő próbalapja. Töprengés Kossuth szobra előtt. Jövőre is y-.«,. záznyöiéVaiiegy lány 5 " Pest megyéből, háfötii vjá tanárnő a monori gim- náziumból és a műszaki. Jani. Ez a stáb költözött le két hétre Kecskemét mellé, a Helvéciái Állami Gazdaságba, hogy segítsen a szőlő gondozásában, a gyü- mölcsszedésben. — Sajnos, kevés a gyümölcs és sok az éretlen szőlő — panaszkodnak a lányok. Ott csak munka van, semmi nassolás. i — Ez kritika? ' — Nem, csak jobb a barackosban. 1 — Azért ki lehet bírni? — Medicinrollerrel... j — ?... ; — Annyi a kaja, hogy lassító; gurulunk. / Ma például, resiítelt'tftáj left vacsorára." — Többet kell dolgozni. — Annál többet, mint amit csinálunk, már nem is lehet. Harminc forint a normánk, s negyven-negyvenkét forintot keresünk naponta. — A munkán kívül mi a program? — Ki mit tud?, barkochba, röplabdarangadó, pingpongcsaták, focimeccsek. Vasárnap a Szélidi-tónál voltunk békegyűlésen, hétfőn pedig Jakab- szálláson, a szomszédos táborban. Most indulunk Kecskemétre, városismereti vetélkedőre. Ennek az a lényege, hogy néhány adat alapján fel kell fedeznünk a várost. — Sztori? — Elrendeltük a békaA kora délután a takarításé, mert reggel bizony senkinek nincs nagy kedve partvist fogni. Az ügyeletes búcsút int, a lányok Kecskemétre indulnak...