Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-15 / 165. szám
4 1971. JULIUS 15., CSÜTÖRTÖK Nyári színházi esték RAmdjana a Körszínházban M ár-már úgy vélte az utób- bi években a színházi közvélemény, hogy a Kalevala és az Isteni színjáték színpadi megjelenítése után aligha produkálhat meghökkentőt a Kazimir Károly nevével fémjelzett nyári vállalkozás, a budapesti városligeti Körszínház. S mégis. Az idén 14 estén át az indiai elbeszélő irodalom két legrégibb, mintegy kétezer éves alkotásának egyikét, a Rámájanát láthatjuk. No, persze, nem a teljes művet, hiszen azt hazájában ünnepek alkalmával, utcai előadásokban kilenc napon át is játsszák. Negyvennyolcezer sora imponáló költeményfolyam. De nem kevésbé imponáló ebből mintegy háromezret úgy kiválasztani, hogy kerek egész- szé álljon össze. Meghökkentésről írtam az elején az éveken át sorjázó vállalkozás kapcsán, de ezzel nem kezdeményezőinek szándékát kívántam minősíteni, sokkalta inkább szellemi tra- pézmutatványuk merészségét jellemezném vele. E tiszteletreméltó merészségnek megbocsátható, ha nem is mindig egységes színpadi anyag kerül e sajátos hangulatokra építő színház üvegfalai közé. Mint Salán ez idén is. Am e félmondatos megjegyzést máris sürgősen korrigálnom, helyesebben kiegészítenem kell. Egyrésizt azzal, hogy mindenképpen megtalálható így is a színház legfontosabb keEéke: a varázslat, másrészt felbecsülhetetlen értékű az a most már kétségtelenül megnyilvánuló tendencia, amely valamiféle világirodalmi ismeretterjesztés szolgálatába szegődött. Mint ez esetben is. A z ismeretterjesztés fogal- " ma széles skálán mozoghat. Itt természetesen alapvetően többről, igényesebbről, lényegesen másról van szó, mint egy nagy és egészében bemutathatatlan világirodalmi alkotás szemelvényes, illusztratív megelevenítésérők (Noha bizonyos esetben az sem lenne lebecsülendő és annak is meg lehet a maga művészi — mindenekelőtt előadóművészi — rangja.) A Körszínház azonban valóban színházat csinál. A cselekmény a hét könyvből álló eposz magvát képező középső öt könyvének lényegét adja, amelynek fő vonulata Ráma királyfi száműzetésének, felesége, Szitá elrablásának és visszaszerzésének ka,landos története. (Rámájana = Ráma vándorlása.) Ezenközben szemlélői lehetünk az udvari intrika cselszövéseinek és a hűséges királyfi-testvér önfeláldozásának éppúgy, mint Ráma harcának a tízfejű Rá- vanával, a varázserejű ráksa- szák fejedelmével, és örülhetünk szövetségének a nem kevésbé varázserejű, ám jóindulatú majmokkal, különösképpen Hanumán majomgenerálissal. M indezek szerint tehát a tör- * tenet építőanyaga meseelemekből áll, amelyben nem szokás túlzottan következetességeit, differenciált jellemeket számon kérni, a tettek mozgató rugóit túlságosan mélyen keresni. Ezúttal azonban az európai néző számára még az is mesebelinek tűnik, ami hazájában széles körben, nagy tömegekben élő szemlélet része, nevezetesen a végzet-gondolat, a hindu sorselmélet. A szanszkrit irodalom hőseinek — mint ez esetben a Rárnája- nának — cselekvéseit, indítékait gyakran ezért nem érti a más gondolatkörben felnőtt olvasó, néző, s a tétlen belenyugvás érthetetlennek tűnik számára. Márpedig mindez nem is elsődlegesen irodalmi, mesei elem, hanem a hindu élet valósága, s ily módon a Rámájanának néhány részlete is valójában a kor társadalmi valóságát ábrázolta. A mi számunkra e valóság érzékelése viszont inkább csak az olyan nyilvánvaló jelenségekben szembeötlő, mint a trónért folyó intrika, udvari cselszövés, száműzetés általánosabb érvényű jelenetei. U bben rejlik azonban az “ előadás legnagyobb buktatója is. Hangsúlyozza-e és mennyire az átdolgozás, a rendezés e korabeli társadalmi valóságot? Ezt a kétségtelenül egzotikus mesevilágot a társadalmi erők küzdőterévé tegye-e? (Ami egyébként valószínűleg az is volt a maga korában.) Vagy netán menjen még tovább: adaptálja kissé a mi valóságunkra is, mutassa föl a legfőbb erővonulatokat, amelyek korokon túlnőve is élnek, módosulva a módösult társadalmi viszonyokhoz? Vagy maradjon a számunkra különös, távoli, rejtélyes világ színes, kultikus, folkloriszti- kus, mozgalmas megeleveníté- sénél? Szembetűnően ez utóbbi történt, de mintha a kitűnő rendező — aki így is megejtően szép előadást produkált — ezúttal saját magában sem tudta kellőképpen kiérlelni, melyik megoldásit válassza tulajdonképpen. Indokolatlanul keverednek disszonáns elemek, amelyek így egymás ellen hatnak, s ezáltal megsemmisítik egymást. (A legjellemzőbb példa erre a néhány elidegenítő elem, mint a cigarettázó, whiskyző ráksaszafejedolem, az esernyős királyfi és más hasonló, az előadás alapvető hangulatában, céljában teljesen funkciótlan kellék. Félreértések elkerülésére: nem az elidegenítés — némileg ugyan inkább divatoskodó, ám bizonyos esetekben helyénvaló — alkalmazása ellen szolok általában, hanem itt és ez esetben érzem feleslegesnek, sőt, zavarónak, még akkor is, ha ezzel valami időkön túlit, felülit akar érzékeltetni.) Talán módunk lesz majd 1 hallani arról is, hogy az indiai szem és fül hogyan fogadja be ezt a háromórányi Rámájanát. A mi hazai nézőinknek mindenképpen eredetien érdekes estét szerez a meseszövevénynek gazdag faiklórkincsbe, zenébe, dalba, táncba ágyazása. Mindebből a szanszkrit eredetiből dolgozó Jánosy Istváné a megkapóan gördülő, élvezetes fordítás és összeállítás érdeme, a színpadra alkalmazás ötlete, munkája és a rendezés pedig Kazimir Károlyé. Felsorolhatatlanul sok közreműködő népesíti be a mozgalmas színpadot. Közülük Venczel Vera a mesében is leginkább köznapi emberi érzelmeket sugárzó alakját (Szitá, Ráma felesége) emeljük ki, valamint Horváth Teri, Bánki Zsuzsa (Dasharata két felesége) antik tragédiák hősnőit formázó fegyelmezetten éles vonalú figuráját, Mécs Károly (Ráma) valóban mesebeli hősét, s hasonlóképpen Csíkos Gábort (Ráma öccse). És talán még a sor elejére kívánkozna Esztergályos Cecília is, aki hálás szerepét (Hanumán majom) az oly annyira veszélyes túljátszás helyett ezernyi derűs, könnyed, kedves pillanattal formálta mókás-valóssá. Rajkai Györgynek az őserdei akrobatamutatványokra is alkalmas díszletmegoldása és Mialkovszky Erzsébet jelmezei lényeges alkotóelemei a látványosan nagyvonalú előadásnak. Lőkös Zoltán Úri muri a szigeten A z újságokban megjelenő kritikák szerint lehetetlen jó színdarabot pódiumra állítani szabadtéri előadáson. Pedig visszatérni a természethez, ahonnan az élet elindult — s maga a színházművészet is —, csábító feladat. Nyaranként, mikor a színháznak otthont adó épületek bezárnak, elindulunk a csillagos ég alá felfedezni a régi misztérium- játékok hangulatát, a vérbő komédiákat. A szabadtéri színpadok kul- túrkuriózumok lettek. Műsorpolitikájuk a különlegesség címszó alá rendelve leszűkült azokra a színjátékokra, melyek patinája, egzotikuma, monumentalitása specifikum- \ má avatja őket, s szabadtérie- sítve kedvére játszhat a rendező velük; ötletekkel, bliok- famgokkal. Ezekről laptársaink megírták: könnyűek, szépek, kedvesek, kellemes nyári szórakozást biztosítanak a nézőknek, de többnyire óvakodnak „szinházként” bírálni. Marton Endre merte vállalni a kockázatot, s nem patinás, egzotikus, monumentális színdarabot választott a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei premierjéül, hanem Móricz Zsigmond Űri muri-ját. Nagy Péter így ír Móricz drámáiról: „Az a tömörség, az a sajátos stílus, amely Móricz novelláit, regényeit jellemzi, szétfolyik drámáiban...” Az Űri muri című regény, melyet 1927-ben írt, szintén jobb, mint a drámai változat, méigis sikeresnek tekinthetjük a választást, és élőnek, hitelesnek Szakhmáry tragédiáját A margitszigeti Űri muri- tói egyik-másik kollégám a csillagos eget, a szélsuhogtatta fákat kéri számon, mely nem illik a darab hangulatához. A történet két legfontosabb színhelye Móricz drámájában a két tanya — ahol minden valószínűség szerint csillagos az ég és a fákat suhogtatja a szél. Az ellenvetés jogos: nem a naturalizmus korát éljük, nem Antoine színpadán állunk, ahol a hentesüzletben igazi marhafelsál lóg, hanem a XX. század kegyetlen-politikus színházában. Mélyebben kifejezhető a két tanya avult mámora, az egyéni tragédiákat elfojtó úri muri. Azonban nyáron, szabadtéri színpadon adódik a fűszagű rendezés, a látványos himtók bejövetele s kimenetele, a cigányzene, a naturalista korrajz, mely nem nyomja el a tartalmat, csak máshogyan közelíti meg. A főhős Szakhmáry Zoltán alkotni, teremteni, építeni akar. Környezete azonban irtózik a mintagazdaságtól, kinevetik, bukást kárálnak, s felesége is gátolja, gyűlöli munkáját. A tanyából paradicsom, kertet varázsol egy sumtnás- lány kedvéért, akitől sízerel- met vár, de abban is csalódik. Elkeseredésében mulatni kezd, közben mindennel leszámol, fölgyújtja tanyáját és mellbe lövi magát. A vörös petárdák belfecsapnak a színpad szalmatetős házába, füst borítja el a nézőteret is, alig látjuk a meghajtó színészeket. És Szakhmáry vívódásain keresztül megelevenedik a millenniumi kor, a Csulik, az Ábelok Móricz által oly jólismert világa. Közben csillagos az ég, a szél meg-megsu- hogtatja a fákat — sőt időnként egy-egy autó dudaszava is behallatszik —, Borbiró hatalmas kuvaszt fog pórázon, Szaikhmáry hintója előtt igazi lovak, s szól a cigányzene, lányok táncolnak, folyik a bor a szabadtéri színpadon. Látványos, a szó pozitív értelmében, mert a tartalomért adja a látványt, nem önkényesen varázsol igazi dínom-dánomot Marton Endre lóval, kuvasz- szal, nótákkal. Hanem azért, mert a szabadtéri színpad ezt a formát igényli, s mert nyár van és felhőtlenek az esték. 4 z újságokban megjelenő 1 kritikák szerint lehetet, len jó színdarabot pódiumra állítani szabad téren. Mert megtiltják a látványosságot, s nyáron is irtóznak a nem elvont rendezői elgondolásoktól, s felejtik: az igazi játék is lehet dráma, ha nem a konfliktusokat hintjük tele habcsókkal, cukormázzal, marcipánnal, ha komolyan játszunk. Marton Endre hozzáértéssel, komolyan játszik. Bessenyei Ferenc nem dek- lamál, nem élvezi — csak a dalokban, ott viszont kitűnően — hangját, és megfogja Szakhmáry Zoltán belül forrongó egyéniségét, csakúgy, mint a feleségét alakító Ronyecz Mária, aki á hideg szerelmet, a fűzőkbe csomagolt mindenféltő úri hölgyet állítja elénk. Básti Lajos katonatisztje nem elég kemény és katonás. Az est két legnagyobb színészi teljesítménye a Csörgheö Csu- lit megszemélyesítő Kállai Fe renc harsogó földbirtokos-parasztja és a lecsúszott dzsentrit, Lekeczeyt alakító Ungvári László nagy igazságokat kimondó részegese. Az Űri muri nem színházi — szabadtéri színpadi élmény. Tamás Ervin Szimfonikus muzsikálói a láncdalfesztiválig Augusztus 19—24: a magyar könnyűzene napjai Nagyszabású vállalkozásra készül a Magyar Rádió szórakoztató zenei részlege és az Országos Rendező Iroda. Augusztus 19 és 24 között a fővárosban megrendezik — Nyáresti szórakozás címmel — a magyar könnyűzene napjait. A nyitó koncertet a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara adja. A programban szerepel Gershwin Kék rapszódiája, néhány részlet a Porgy és Bess című operából, egyveleg a Cherbo- urgi esernyők című nagysikerű film zenéjéből, s néhány hazai kompozíció is: Gyulai Gál János Vásártér és Jereb Ervin Kártyák című szerzeménye. A közreműködők között lesz Sudlik Mária, Begá- nyi Ferenc, Antal Imre és a Harmónia énekegyüttes. A „Szóljatok szép szavakéiért Szerdán a Művelődésügyi Minisztériumban Garamvölgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes a Szocialista kultúráért oklevéllel és jelvénynyel tüntette ki a „Szóljatok, szép szavak” irodalmi vetélkedő eredményes lebonyolításáért, szervezéséért Faggyas Sándort, a Magyar Rádió osztályvezetőjét, dr. Straussz Jó- zsefné rovatvezetőt és Asper- ján György szerkesztőt. Miniszteri dicséretben részesült Déry Éva rendező, Kertész Zsuzsa bemondó és Szántó Csaba gyártásvezető. 1816. július 15-én indult az első vonat Pestről Vácra. Ma ennek emlékére táblát lepleznek le a budapesti Nyugati pályaudvar falán és a MÁV vezetői a meghívottakkal kiilönvonaton utaznak Vácra, ahol ugyancsak a jubileum tiszteletére a vasútállomáson rendeznek ünnepséget. Ezen a napon nyílik meg a városban a „125 éves a magyar vasút” című kiállítás. A tüskés hajú, kicsiny---------------------- — baj szú, ny urga fiatalember talán nem is most 125 esztendeje, azon az emlékezetes ünnepélyes megnyitáson ült fel a Pestről Vácra induló első vasútra. Lehet, hogy nem volt ínyére a felse- reglett díszes közönség, a nádor családjával és udvarával, az előkelőségek gyülekezete, a nép- és országelnyomók reprezentatív hada, amelyet 1846. július 15-én már régóta szik- rázóan gyűlölt. Lehet, hogy várt huszonnégy órát, amíg a hivatalos ováció elcsitult, a vonal „a közönséges közlekedésnek átadatott”, s csak aztán lendült neki a vasutazásnak, hogy két álló napon át élvezze a technika új csodáját, a láb- nyűvő fáradság nélküli, gyors helyváltozás, soha nem tapasztalt gyönyörűségét. A 23 éves Petőfi Sándor, akikor már neves költő és megbámult gyalogló, aki keresztbe-hosszába talpalta a széles hazát, minden bizonnyal az első magyar vasúti vonal legelső „kéjutazója” volt, nem Pestről Vácra és Vácról Pestre akart menni, hanem a vasúton akart tartózkodni, az utazás élményét akarta kóstolgatni, ízlelni, amíg csak be nem telt vele... [V lő fi testi-lelki barátjá------------- nak, a Nemzeti Színház nagy művészének: Eg- ressy Gábornak fia, Ákos, félszázaddal az esemény után, Petőfi Sándor életéből című regényes rajzolatában, meg- emlékszik erről a vasutazásról. Azon a nyáron, dömsödi tartózkodásából Pestre visszatérve, Petőfi ismét mindennapos lett az Egressy családnál, az akkori Kerepesi, mai Rákóczi út és a Síp utca sarkán álló, hajdani Marcibányi-féle épületben. „Miután Petőfi mindennap megfordult házunknál — írja Egressy Ákos —, olykori elmaradását mindig valamely különösebb dolog, vagy esemény közbejöttének kellett tulajdonítanunk ... Az első eset volt az, mikor egyhuzamban két napig nem láttuk. Nem tudtuk, hol, merre van. Senki se sejtette az okát elmaradásának. Az időben nyílt meg az első magyar vasút: Pesttől Vácig. Harmadnap beállít hozzánk Petőfi és elmondja, hogy a két napot folyvást az új vasúti vonalon töltötte. Két napon át, mondja, folytonosan utazott, reggeltől-estig. Pestről Vácra és onnan vissza, mégpedig első osztályú fülkében. Ott írta verseit és egyéb fogalmazványait. Kettős ünnep volt ez ránézve, mondá, egyik: az első hazai vasút megnyílta — a másik: az összes költeményeinek az első megjelenése. A kéjutazásra bőven telt: a kiadójától kapott nagyobb pénzösszegből ...” Az anekdotikus história----------------------------- magvána k hitelét Petőfi életírója: Ferenczi Zoltán is valószínűsíti, megerősíti. Nagyon is egybevág a 23 éves költő minden előrelendítő újért lobogó alkatával az első magyar vasútvonal megnyitásának maga módján való ünneplése, a magányos, szinte rejtett élményformálás, amellyel a vasútrobo- gást vére ritmusával egybehangolta. Részleteiben azonban a nem ellenőrzött emlékezés megtévesztette Egressy Ákost, s mint éppen a 125 éves magyar vasútról írott újságcikkek némelyikének Petőfivel foglalkozó részletéből kitűnik, az Egressy-emlékezésnek az élmény és a költői alkotás vulgarizált kapcsolatát illető utalása ma is félrevezeti a taüfor- gatókat Rosszul emlékszik Egressy, mikor a kettős poén kedvéért olyasfélét mondat Petőfivel, hogy 1846 július derekán ösz- szes költeményeinek első megjelenését is ünnepelte. Mint a Pesti Divatlap 1846. július 4-i száma hírül adta, Emich Gusztáv az időben valóban elvállalta a költő addig megjelent költeményeinek megjelentetését, mégpedig 500 pengőforint tiszteletdíj ellenében. Lehet, hogy Petőfi kapott is valamelyes előleget, de ’ az Összes Költemények csak a következő év március 15-én kerültek ki sajtó alól. Ám minthogy a Pest—Vác közti menet díja első osztályon oda és vissza 3 forintot tett ki, s napi négyszeres tur-retur utazásnál több nem volt lehetséges, Petőfi kétnapi vasutazása semmiképpen nem kerülhetett többe 24 pengőforintnál. Erre pedig a „kiadójától kapott nagyobb pénzösszeg” nélkül is futotta. Az elmúlt évtizedekben-------------------- nemegyszer bukkant fel a mostani jubiláló cikkekbe is átkerült hamis közhely, hogy Petőfi Vas-úton című költeményét az 1846 júliusi vasutazáskor rögtönözte. „Alig van európai költő, aki olyan elragadtatással társította volna a szabadság eszméjével s olyan ünnepélyesen építette volna bele kulturális és forradalmi koncepciójába meg a hazai tájba a vasutat, mint Petőfi a Vas-úton című versében’’ — írta Turóczi-Trostler József, s ez a magas értékelés is érzékelteti: ilyesféle kis remekművek születéséhez hosszabb érlelődés szükséges. Lehet, hogy, mint Egressy Ákos közli, Petőfi tényleg írt verseket 1846 júliusi vasutazása közben, de a Vas-úton című költeményt másfél esztendővel későbben, 1847. december 13- án megtett váci utazása után alkotta, amikor feleségével, Júliával Vácott tartózkodó szüleit látogatta meg. Különös és megvilágosító tanulmány Szendrey Júliának ugyanerről az útról feljegyzett fellengzős- patatikus emlékezése kéziratos naplójában, összevetve a szinte meglepően hasonló elemekből sarjadt, de rajongó áradásuk mellett is szigorúan komponált forradalmi hevükben is reális Petőfi-verssorokkal. Egy több mint hetvenesz- tendős visszhang, a MÁV Északi Főműhelyének dolgozói által 1899-ben, a költő halálának 50. évfordulójára kiadott Petőfi-album hasonlóképpen e fentemlített tévedésből indul ki. Ugyanis az emlékalbumot jelképes tiszteletdíjriak ajánlják fel Petőfinek azért a versért, amelyet akkor írt, amikor ráült az első magyar vasútra... De csak a kiindulópont volt téves, következtetésük és követelésük becsületet szerzett a századvégi vasutasoknak. Ezt írták: .. megmondta, hogy ha kevés a vasutakhoz a vasunk: törjük szét a láncokat! — Igen, le a láncokkal a munkáskézről ...! Dicsérjük a nemzeti haladás, művelődés istenét a leghatalmasabb hymnusszal: a kalapácsoknak a vason csattogó zenéjével!” Békés István PÉT ÓFI-ALBUM.. SnuvESZTErit: CZ. CZAKŐ KÁROLY. MAGYAR MUNKÁSOK PETŐFINEK. MM'.TAti Am.hvvam-t.uí miihelyrarl» iiitinkásui'ninsl «cp tisztclrtdijal Iggfjíjf fizetnek Petőfinek. * . Tiszlrletdíjal azért a versért. melyei kikor írt. mWön ráült a* ebua magyar vasútra, ami akkor a haladásnak világra szóló vívmánya volt. A küllő ezt azonnal átérczle, * lelke mélyéből üdvözölte, I-ánglrlke szárnyai mindig olt hígnak röpülni a magyar munka clölialadollságának. jelképei elöli, mini a galamb a Noé -bárkája fölött. » vezet ni fogja • magyar munkát a legmagasb nemzeti czélok felél »Ezek a föld erei. •• bennük árad a mancllstgN így lelkesedik a lég- eszményibb szellem a legreálisabb haladási eszköz elöli- A műveltség és a baladás elölte ryy. A baladás az eszköz, a ttnlvellség a ezé!: de mind- kellőnek magyarnak kell .lennie. — ez volt l'eloli jelszava, az »Apostol» küllőjéé, s a magyar munkások követik IVlolil. az ö apostolukat. És azt is megmondta ú. bogy ha kevés a vasútokhoz a vasunk: törjük, szét a lánczokal! Igen, le a láncznkkal a munkáské/ről ép u£> mint a gondeterol Vannak vasárnapjaink, a mikor ...........................epriünk. He a berke* na pok » munka ünnepnapjai S ekkor dicsérjük a nemzed haladás, műveltség isiénél a leghatalmasabb hviimuszsznl: a kalapácsoknak :• vason esallogö zenéjével! - „ Tisztelet r zenének, a Ti zenélrlínck. csak ez szál! verseny! »R Mr • köllo énekével! , RAKTOK I.AJOU-•-iääBBw'" A MÁV Északi Főműhelyének dolgozói által 1899-ben kiadott Petőfi-album. Egy ifjú ember
