Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-15 / 165. szám
Koszigin hazautazott Mongóliából Alekszej Koszigin, azSZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke hazatérve a Mongol Népköztársaságból, a repülőgép fedélzetéről üdvözlő táviratot küldött Ce- denbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Mongol Minisztertanács elnökének és Szambunak, a nagy népi hurál elnöksége elnökének. Másfél millió munkás sztrájkol * az Egyesült Államokban Szerdán általános sztrájkba léptek a „Bell Telephone System” telefontársaság alkalmazottai. A társaság mintegy 500 000 dolgozóját tömörítő szakszervezet elnöke sajtó- konferencián kijelentette: a munkabeszüntetés mellett döntöttek, mert holtpontra jutottak a társaság vezetőségével folyó tárgyalások. Több hete folyik a „Western Union” távíró cég Újabb kivégzések Marokkóban ? (Folytatás az 1. oldalról.) és azzal vezényelték a nyári palotához, hogy II. Hasszán élete veszélyben van. A belügyminiszter szerint a puccsistáknak egyetlen céljuk volt, a király meggyilkolása, a további fejleményekről azonban nem volt elképzelésük. A tisztiiskolásokat szombaton két csoportra osztották fel a nyári palota elleni akcióra. Egyik csoport sem tudott a másikról. Az összeesküvés több vezetője a király születés- napi vendégei közölt volt, s ezek korábban abban egyeztek meg, hogy kék vagy sárgás inget hordanak az ünnepségen, hogy felismerjék egymást. Ufkir maga is sárga inget akart az ünnepségre felvenni, az utolsó pillanatban azonban inget váltott, mivel felesége azt mondta, hogy a sárga ing „nem pasz- szol nadrágjához”. Nyugati diplomaták közlése szerint Rabatban szerdán nyugalom volt tapasztalható. Egyiptom rabati nagykövete felvilágosítást kért a marokkói külügyminisztériumtól a líbiai nagykövet és a nagy- követség tagjainak sorsáról. Arab diplomáciai források szerint a külügyminisztérium nem volt hajlandó felvilágosítást adni. Rabatban úgy tudják, hogy a líbiai nagykövet és a nagykövetség tagjai házi őrizetben vannak. Tripoliban és több más lí- i biai nagyvárosban szerdán j újabb tüntetések voltak, ame- ! lyek résztvevői tiltakoztak a rabati kivégzések és a líbiai nagykövetség személyzetének őrizetben tartása miatt. 17 000 dolgozójának sztrájkja, s hetek óta nem veszi fel a munkát 45 000 kikötői rakodómunkás és rézipari dolgozó. Pittsburgban két hónapja tart a nyomdaipari alkalmazottak bérkövetelési sztrájkja. A munkabeszüntetés következtében május 14-e óta nem jelenik meg a két vezető helyi lap, a „Pittsburgh Press” és a „Poest-Gazette”. Washingtonban ezalatt folynak a tárgyalások a vas- és fémipari dolgozók szakszervezetei és a legnagyobb amerikai fém- konszernek képviselői között. Annak ellenére, hogy Nixon elnök személyesen avatkozott bele a munkaügyi konfliktusokba, és megpróbálta kényszeríteni a 350 000 tagot tömörítő szakszervezeteket a monopóliumok feltételeinek elfogadására, az amerikai kommentátorok borúlátóan vélekednek a problémák augusztus 1-ig történő sikeres rendezésének lehetőségéről, amikoris lejárnak a régi kollektív szerződések. Tárgyalásokra került sor a 650 000 tagot számláló postás szakszervezet és a munkáltatók között. E fiónap végéig a sztrájkmozgalom 1 600 000 dolgozót érint az Egyesült Államokban. Megsemmisítik a régi készleteket? MEGFONTOLT MAGATARTÁS Az amerikai hadsereg parancsnoksága bejelentette, hogy Arkansas államban megkezdték az előkészületeket az ott felhalmozott bakteriológiai fegyverkészletek megsemmisítésére. E bejelentés nyilvánvaló célja: megnyugtatni az amerikai és a nemzetközi közvéleményt, amely komolyan aggódik az amerikai bakteriológiai és vegyi fegyverek felhalmozása miatt. Az amerikai Szoldateszka, miközben megsemmisíti a régi készletek egy részét, intenzív munkát végez a legújabb bakteriológiai és vegyi hadviselési eszközök kutatasd és tökéletesítése területén. A Pentagon adatai szerint az amerikai hadsereg tudományos laboratóriumaiban 15 bakteriológiai fegyverfajtát „tanulmányoznak”, köztük a bubópestis, a kiütéses tífusz, a tularémia kórokozóit. 18 ország határozati javasiatsr a Kínai Népköztársaságot vegyék fel az ENSI-he Tizennyolc ország állandó ENSZ-képviselői kedden határozati javaslatot fogadtak el. Az ENSZ szeptemberi közgyűlése elé terjesztendő okmány követeli, hogy a Kínai Népköztársaságot vegyék fel az ENSZ-be és Tajvan képviselőjét zárják ki a világ- szervezetből. A határozati javaslat hangsúlyozza, hogy a Kínai Nép- köztársaságnak a Biztonsági Tanácsban is el kell foglalnia az állandó helyét és ott élnie kell az őt megillető jogokkal, köztük a vétójoggal is. A határozati javaslatot a következő 18 ország ENSZ- képviselői dolgozták ki: Albánia, Algéria, Kuba, Guinea, Irak, Mali, Mauritánia, Pakisztán,, Kongó (Brazzaville), Tanzánia, Románia, Szomália, Szudán, Szíria, Jemen, Dél-Jemen, Jugoszlávia és Zambia. SPRINGER ÉS AZ EGYHÁZ Axel Springer, nyuganémet és nyugat-berlini sajtókirály összeütközésbe került az evangélikus egyházzal. Természetesen csak anyagi okok miatt. Springer tiltakozott az ellen, hogy egy évre kétmillió márka egyházi adót vetettek ki rá, és azt közadók módjára állami segítséggel behajtották, sajtókirály az- érvelt, hogy lakóhelyét Nyugat-Berlinbe helyezte át, s ezzel automatikusan megszűnt a HamA zal fő burg tartományi egyház tagja lenni, Nyugat-Berlinben viszont az úgynevezett régi luteránus egyház tagja lett, ez az egyház pedig önmaga szedi be az adót, s azt nem bízza rá az államra. Springer még tovább is ment, s visszaköveteli a korábbi években kifizetett négymillió márkányi egyházi adót is. PÁRIZS JVöi alak u fa iáé fi a kutanai dísssaetn Ivn Franciaországban szerdán országszerte megünnapslték július 14-ét, a Bastille-börtön bevételének és lerombolásának 182. évfordulóját. Az ünnep alkalmából egyórás díszszemlét tartottak a francia főváros legszélesebb, nyílegyenes sugárútján, a Champs- Elysées-n. A szemlét a hagyományoknak megfelelően — a köztársasági elnök, Georges Pompidou fogadta. A katonai felvonulás szervezői szemlátomást egyszerre akarták érzékeltetni a francia fegyveres erők technikai színvonalát és történelmi múltját. Bemutatták egyebek között a francia atomütőerő stratégiai ballisztikus rakétáinak kilövésére alkalmas szállítójárműveket, azS. S—11 és HawkAz utóbbi két esztendőben a nemzetközi hírügynökségek jelentéseiben és a külpolitikai publicisták kommentárjaiban egyre sűrűbben szerepel Olaszország helyzete. Az 19G9-es úgynevezett „forró ősz”, az álékor indult és azóta is tartó hatalmas sztrájkmozgálomnak, az ezzel párhuzamosan sorra következő kormányválságok irányították a világ figyelmét ennyire Olaszországra. Miközben a belpolitikai nehézségek mélyültek, pozitívumként lehet megállapítani, hogy Róma kormánya legalább külpolitikai mozgása terén igyekszik határozottabb arcéit mutatni. Arról természetesen nincs szó, hogy Itália akár közös piacbedd, akár a NATO-ban viselt tagságáról lemondani óhajtana. Arról azonban beszéltetünk, hogy egyre realistább és megfontoltabb magatartást tanúsít a világ problémái iránt e két szervezeten belül is. A napokban folytatott például eredményes tárgyalásokat Moszkvában Aldo Moro külügyminiszter, alá, mént emlékezetes, nemrégiben hazánknak is vendége volt. Ezek az egyre gyakoribb látogatások a szocialista országokba Róma érdeklődését fejezik ki a mi világunk iránt, s törekvését a békés egymás mellett élésre, a kapcsolatok javítására. Konkrétan szólva: a mediterrán térségben Itália magatartása a közelében zajló közel-keleti konfliktus rendezését illetően egyre konstruktívabb. Ami p>edig Euró- p)át illeti: Moro moszkvai tárgyalásain is kitűnt, hogy Itália híve az összeurópai biztonsági konferencia mielőbbi létrejöttének. Feltehető, hogy a római külpolitikai vonalvezetés to. vábbra is ebben a helyes irányban halad, és ha pozitív elgondolásait mind sűrűbben ismerteti nemzetközi fórumokon, akkor ennek visszahatása az olasz belpolitikai életre is kedvező lesz. MEGTORLÓ MERÉNYLET BELFASTBAN Automata fegyvertűz egy brit járőrre Bernadette Devlin, aki Észak -1 rországot képviseli a brit parlamentben, londoni sajtóértekezletén bejelentette, hogy a jövő héten Londonéerrjbcn vizsgálatot indítanak a brit katonák által meggyilkolt két északír állampolgár ügyében. Az észak-írországi angol karakétákat, a Mirage—4-es és a Mirage—3 típusú vadászbombázókat. Újdonsága volt a díszszemlének a katonalányok felvonulása: a közelmúltban képezték ki a három fegyvernemnél az első női alakulatokat. A hivatalos nemzeti ünnep este utcabálokkal és tűzijátékkal zárult. tonai parancsnokság szerint a két személyre azért tüzeltek, mert azok kezében fegyver volt. Szemtanúk szerint azonban ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Űjabb angol katona vesztette életét Belfastban. Szerdán hajnalban egy négytagú járőr kocsijával automata fegyverek tüzébe került, a bennülők egyike röviddel a kórházba szállítás után meghalt. Két napon belül ez volt a második halálos végű támadás brit katonák ellen. Az elsőért, amelyet hétfőn követtelt el, az IRA, az Ír Köztársasági Hadsereg vállalta a felelősséget. Az ezt bejelentő közlemény hangsúlyozza, hogy a merénylet megtorlás volt az angolok által megölt két északír állampolgár haláláért. KORTEREKORD Az Előre című bukaresti napilap híradása szerint Erdélyben, Balázsfalván egy mezőgazdasági technikumi tanár olyan körtefajtát talált, amely évenként kétszer terem. E körtefajta szaporításával és feljavításával olyan kertet létesített, amelyben a negyedik évben már 11-szer adtak termést a fák, a kertben még akkor is bőséges a termés, ha az első kivirágzáskor a fákat fagy, dér vagy jégeső éri. A fák 12 naponként virágzanak ki, és őszig 11- szer" hoznak gyümölcsöt: ebből 5—6-szor teljesen beérik a gyümölcs. A körték rendkívül ízleteseit, és súlyuk gyakran meghaladja a A biztosítás díja július 1-től 31-ig pótlékmentesen fizethető. A befizetés igazolására a postautalvány feladóvevénye szolgál. ALLAMI BIZTOSÍTÓ resi tt ÉGJ 1971. JULIUS 15., CSÜTÖRTÖK \