Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-14 / 164. szám

JóJ jön a diáksegítség A Rákóczi Termelőszövet­kezet kertészetében 24 általá­nos és középiskolás diák dol­gozik. Van mit. A szabadföldi paradicsomról régóta szedik a paradicsomot. Az üveghá­zakból eddig 100 ezer hegyes paprikát adtak el, és folya­matosan szállítják a fehér paprikát is. A diáklányok munkáját Antal Teodóra irányítja. — Honnan jöttek a lá­nyok? — Vegyes a brigád, gim­nazisták vannak meg Arany iskolások, valamint Petőfi is­kolások. — Hogy keresnek a gye­rekek? — Ötforintos órabért kap­nak, és napi 8 órát dolgoznak. Az eddigi munkájukkal elé­gedettek voltak a termelőszö­vetkezet vezetői. A brigádve­zető már jövőre is meghívta a lányokat dolgozni. — Jól érzik magukat a diákok a kertészetben? — Biztosan, hiszen akkor nem térnének vissza. Lassan már egész kis törzsgárda ala­kul ki az itt dolgozó diákok­ból. Fotó: Pallai József Körösi kollégisták a törteti homokon Hogy sikerült a felvételi V Rekord Július második vasárnapja két helyen is rekordlétszámot hozott városunkban. A cifra­kerti autóvásáron az idei leg nagyobb forgalmat bonyolí­tották le. A 30 Celsius fokon felüli hőmérséklet annyi em­bert csalogatott ki a strand­ra. hogy minden négyzetmé­terre jutott valaki, s a kis- medencékben még ennél is jóval többen. Jó lenne, ha a Róna büféje jobban felkészülne a vasár­napi nagyobb forgalomra, mert ilyen melegben minden­ki a hűsítőket igényli, s nem a bosszankodást. Műsoron hírül KÉPKIÁLLÍTÁS Szombaton délelőtt 11 óra­kor. a művelődési otthon föld­szinti klubhelyiségében nyílik meg Bozsó János kecskeméti festőművész kiállítása, ame­lyet két hétig nézhet meg az érdeklődő közönség. A Nagykőrösi Nyár ’71 mű­soron kívüli rendezvényét Csípő Balázs, a városi párt- bizottság osztályvezetője nyit­ja meg. Utam első állomása Farkas Lászlóék háza. Laci most vé­gezte a IV/a osztályt, siker­rel érettségizett. Az udvaron bútorok, tapé­tázzák a falakat. Laci a nyári konyhában kuksol. — Hát igen — mosolyog —, egy fejezet lezárult, végérvé­nyesen befejeződött. — Nem sajnálod? — A barátokat sajnáiom, akiket otthagytam. Négyévi barátság nagy dolog. (Ezt már, mint volt kollégiumi titkár mondja.) Valójában azonban mindenki várja, hogy tovább léphessen. Én a miskolci ne­hézipari felsőfokú technikum­ba felvételiztem — remélem, sikerül. — Milyen volt a felvételi vizsga? — Nagyot sóhajt. — Sokkal nehezebb, mint az érettségi. Beleizzadtam. — Közeli terveid? — Holnap leszek 18 éves. Ez az ember életének legszeLb évfordulója. Juhász Feri az erdőben la­kik. Csakhogy az erdőhöz, il­letve házukhoz óriási homok­tengeren át tudunk közel ke­rülni. Órákig gyalogolhatunk Farkas Lacival, aki útikalau­zom volt a tűző napon. A mamája fogadott bennün­ket. Ferike nincs itthon. Eluta­zott az építőtáborba, brigád­vezető lett. Nekik előbb kell elmenni. , . . s ~.v..; Brigádvezető. Mint a gimná­ziumban, itt is megbízható, csendes és szerény. Dolga végezetlenül vissza­felé indultunk, a nap most is tpzött, kicsit bántott, hogy Feriről mindössze ennyit tud­tunk meg. L. T. lan ii Inak a mezőgazdasági klub tagjai Hasznos gyakorlati újítást vezettek be a mezőgazdasági klubban. A szokásos szombat délutáni összejöveteleit nyá­ron nem a művelődési otthon­ban, hanem egy-egy tag zárt­kerti szőlőjében tartják. Legutóbb Csípő Ambrus és Csikai Pál klubvezető zárt- kertjében jöttek össze, ahol a helyszínen szemlélték és meg­beszélték, hogy melyek a kö­rösi talajunkra való legjobb szőlő- és gyümölcsféleségek, a legjobb növényvédelmi mó­dok. Gyakorolták a szőlő idő­szerű zöldoltását is. Az össze­jövetel végén pedig a klubve­zető szüreti tanácsokat adott, és megkóstoltatta a tagokkal 1908-as évjáratú borát. A klub emellett vidéki ta­nulmányi kirándulásokat tart. A múlt hetekben a Mathiász telepen jártak, most pedig a ceglédi kísérleti gyümölcsösbe készülnek. K T NAC1KQBÖ A_fCSrA\E&YLI HÍRLAP KtílÖN KIADASA XV. ÉVFOLYAM, 161. SZÁM 1971. JÜLIUS 1!.. SZERDA .4 szezon kellős közepén kevés a zöldbab - kél gyártóvonal pihen A konzervgyár Il-es telepé­nek három feldolgozó vonala közül csak egy működik. Az sem teljes erővel, mert bizony akadozik a nyersáruellátás. A nagy szárazság teszi, kevés a zöldbab és a minőség is függ­vénye az időjárásnak. Varsá­nyi Lászlóné és Király Ist­vánná a szállítószalag mel­lett válogatják a hibás hü­velyeket. — Akad benne válogatni való — mondja Varsányi Lászlóné, aki már 29 eszten­deje dolgozik a konzervgyár­ban. — Nehéz munka? — Nem. Csinálni kell! Közben megjön Gömöri Já­nosáé, a csoportvezető. — Mondd csak el azt is, hogy 40 éves korodban kezd- tél el tanulni és szerezted meg a szakmunkás képesítést. Ekkor már mosolyogni kezdett j Király Istvánná, így luatam I meg, állandóan noszogatják, hogy tanuljon. — Olyan ügyes keze van, hogy mindig ő ugrik be a kulcsembereket helyettesíteni. És mégsem akar tanulni. Pe­dig segítenénk neki —, zsör­tölődik mosolyogva a cso­portvezető. A szalag végén Szőke Al- bertné, a József Attila brigád vezetője fürge kezekkel rak­ja a zárógyűrűt az üvegekre. A József Attila brigád az- idén megkapta a vállalat ki­váló brigádja címet, s a bri­gádtagonkénti 1500 forint ju­talmat. ; — Mire költötték a pénzt? — Még megvan. De lesz he­lye. A pénz mindig jól jön. — Nehéz feladat a brigád­vezetőé? — Igen is, meg nem is. Még az a jó, hogy az asszonyok megértik, hogy mit kell csi­nálni. — Melyiket választaná a termékek közül, ha lehet­ne választani? — A bab is jó, meg a borsó is. Jobban 'mondva, mind jó lenne, ha lenne bőven belőle és nem akadozna a nyersáru­ellátás. — A szezon kellős közepén a konzervgyári szezonokra egyáltalán nem jellemző a munkatempójuk. Hogy lehet ez? — Mindennek az idő az oka — mondja Kaszap Amb­rus műszakvezető. Ebben a szezonban még egyetlen nap sem tudtuk elérni a napi ka­pacitást. Ennél többet nem is mondok. Ebben minden benne van. Jelenleg csak két műszakban dolgoznak az em­berek. Sz. M. Szurdoki fohász: ess eső! 20mázsás búzaátlagra számítanak Augusztusra: tbc-mentes állomány Már a hajlatos szurdoki föl­deken is sátorozik a kukorica. Most csövedzene, nagyon-na- gyon kellene az eső. A Hunyadi Termelőszövet­kezetben Huszár Kálmán el­nök kiadja az utasítást, hogy a Bezosztája búzából el- j sőnek a vetőmag-parcellá­kat arassák, hogy száraz időben kerüljön j magtárba a termés. Abban re­ménykednek ugyanis, amit a régi mondás tart: rossz idő után jó, szárazság után eső következik: A termelőszövetkezet elnöke az őszi árpa jó terméséről be­szélt. Átlagosan 22 mázsát ta­karítottak be holdanként, rozsból pedig 11 mázsa az át­lagtermés. A búza aratása is megkezdődött, 20 mázsás ter­mést várnak 1—1 holdról. Annál szomorúbbak a kilá­tások a kukoricánál és a ka­pásnövényeknél. A kertészet­ben nem lenne baj, de a ke­gyetlen időben alig győzik az öntözést, nem beszélve arról, hogy a szárazság elleni küzde­lem rengetegbe kerül. A termelőszövetkezet leg­főbb reménye a szőlő. 164 holdas szőlőtelepükről a tervek szerint 2700 mázsa sző­lőt szeretnének szüretelni, ez meg is lesz, vagy még több is terem, ha csak valamiféle katasztrófa nem jön közbe. Ennek elkerülésére, a baj megelőzésére^eddig már tizen, egyszer permeteztek. A tehenészetben tart az ál­lomány gümőkór-mentesítése. Augusztusra kicserélik az ál­lományt; az egyik szigetbecsei termelőszövetkezetből vásárol­nak gümőkórmentes tehene­ket. K. L. Hol mosdanak? - A kútnál! Mit tesznek a fiatalokért a Rákóczi Tsz kertészetében ? Kovács Judit és Cseh Irma ' még nagyon fiatal, rövid ideje , dolgoznak a Rákóczi Termelő- | szövetkezetben is. Kovács Ju- j dit március óta, azelőtt a I s ii P ■ O ■ R II T Véglegesen Nagykőrösön maradt az ÉDOSZ-kupa A területi ÉDOSZ által 1969- ben kiírt ÉDOSZ-kupát a va­sárnap rendezett versenyeken harmadszor nyerték el a kon­zervgyár sportolói, így a szép kupa véglegesen a Nagykőrö­si Konzervgyár sportolóié lett. Részletes eredmények Női számok: 4x100 méteres váltófutás. 1. Nagykőrösi Konzervgyár csapata (Nagy A., Fekete A., Bakos M., Péli I.). Távolugrás: 1. Fekete A., 2. Nagy A. Magasugrás: ...2. Fekete, 3. Nagy. 100 m síkfutás: ... 3. Péli I. ' Férfiszámok. 4x100 méteres váltófűtés: 1. Nagykőrösi Kon­zervgyár csapata (Orbán, Kecskés III, Rétsági, Suba). Távolugrás: 1. Rétsági, 2. Suba. Magasugrás: 1. Nagy L., 2. Rétsági. 100 m síkfutás: 1. Suba, 2. Orbán. Csapatszámok Asztalitenisz: 1. Nagykőrösi Konzervgyár csapata (Cza- gány, Szalai, Tóth, Pörge, Tö­rök, Perlaki). Sakk: ... 3. Nagykőrösi Kon­zervgyár csapata (Búz, Deák, Horváth, Nagy, Tillinger). Labd rúgás: 1. Nagykőrösi Konzervgyár csapata (Erdélyi — Botocska, Lugosi, Járó — Farkas, Pécsi — Danes, Bako­nyi, Kornyik, Csikós II, Sza­bó. Csere: Nyikos, Dancsa, Kurgyis, Vikartóczki). Az atléták 92 pontot, aszta­liteniszezők 6, sakkozók 3 és a labdarúgók 5 pontot, össze­sen 106 pontot szereztek. 2. PENOMAH 59 és 3. Gyürfő 25 ponttal. P. S. Sporthír Az NB III-as asztalitenisz csapatbajnokság őszi idénye szeptember 5-én kezdődik és december 5-én ér véget. Mint ismeretes, a Nagykőrösi Ki­nizsi férfigárdája 9 mérkőzés­ből szerzett 6 pontjával zárta a tavaszt. Jó előjel, hogy a 9 őszi találkozóból 5-öt hazai környezetben játszanak. Szerdai sportműsor Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 17 óra: Nagykőrösi MEDOSZ vegyes —Csepel SC Sportiskola ifi barátságos női mérkőzés. — S — MÉK-telepen volt alkalmazás­ban. Cseh Irma Üjszászról jött, ott dinnyéseknél dolgozott. Itt könnyebb a munkája. A pap­rika szedése közben állítottam meg néhány pillanatra őket, s arról kérdeztem, hogy élnek itt a termelőszövetkezetben? Kovács Judit már vitt haza fizetést, nem is akármilyet, a múlt hónapban 1700 forintot keresett. A közös kasszába ment a pénz, tv-re gyűjt a család. A kertészek munkája nem fehérköpenyes... — Hol mosakodnak munka után? — A hátnál. — Hol ebédelnek? — A raktárban, amit ma­gunk hozunk. — Befizetnének-e üzemi ebédre? — Ha lenne .. . A beszélgetés itt hamarosan félbeszakadt, mert sietni kell a paprikaszedéssel, indul az autó Pestre. Szabó Barnabás főkertész a munkaerőgondokról beszél. A kertészetnek G5 hold területre 15 állandó dolgozója van. s 10 jövő-menő. Most a 24 itt dol­gozó diák rántja ki a bajból a kertészetet. — Mi az oka ennek a ván­dorlásnak? — Közel van a gyár, csábít a 8 órás munkaidő. — Mit tesznek, hogy a fia­talokat idekössék a szövetke­zethez? — Hogy érti ezt? — Milyen szociális körülmé­nyeket biztosítanak számukra? — Zuhanyozó van, — de nem működik, rossz. — Étkeztetés? — A ll-es telepen mód len­ne rá, 5—7 forintos árban. Senki sem jelentkezeti. Min­denki otthonról hoz. Egyéb­ként is csak négy fiatalunk van. Az egyik Varga Katalin, aki a pomázi leánynevelő ott­hon lakója volt, már egy hó­napja dolgozik itt a termelő- szövetkezetben, segítünk neki abban, hogy a technikumi végzettséget megszerezze. — A többi fiatal? — Egyikük üt maradása sem végleges, még meggondol­hatják magukat. Egyik oldalról a jogos pa­nasz, hogy nincs fiatal mun­kaerő, a másik oldalról az ide­jövő néhány fiatal, akikbe tíz körömmel kellene kapaszkod­ni. Ez a termelőszövetkezet érdeke. A Kecskeméti utcában, az iskola és a piactér mellett senki sem látta szívesen a kor­szerűsítése ellenére zajos, lebuj Kispipát. A kocsmát a múlt héten be­zárták, s még ezen a héten szépen berendezve, új for­mában megnyílik. A vendég­lőben alkohol mentes vendég­látó és szórakozóhely: ínyenc falatok boltja nyílik. Az új bolt állandóan fris­sen sült hurka-kolbásszal, fel­Termelési gyakorlaton A toldisnk még nem fejezték be az iskolai tanévet. Bár az elméleti oktatásnak vége van, de folytatják a gyakorlatot a konzervgyárban. A konzerv VI-os üzemben Nagy Emma és Tóth Aranka, mindketten a IV/a osztály tanulói, az üvegek zárását gyakorolják nagy szorgalommal. ,(Foto: Varga Irén) vágottakkal. cukrászsütemé­nyekkel, presszókávéval, fagy­lalttal és más finomságokkal várja majd a vendégeket. Italul Colát és szesz men­tes üdítő italokat szolgálnak fel. Bort és sört is lehet vásá­rolni, de zárt palackokban, IV. osztályú bolti árakon — ut­cán át. Átépítik a Kossuth Lajos utcai Sellő kisvendéglőt is. Az átalakított kisvendéglő ugyancsak még ezen a héten megnyílik. —ó Üj főmérnök az építési és közlekedési osztályon címmel 1971. július 11-én megjelent hírünk sajnálatosan félre­érthető. Dr. Imecs Károlyné építészmérnök, a városi ta­nács építési és közlekedési osztályára főmérnöknek ke­rült, nem az osztály vezetője lett. A fiatal építészmérnöknő hosszú évek óta az első szak­képzett mérnök az osztályon. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Mesés milliók. Hamisítók és embercsempészek hálójá­ban. Színes NDK-film. Kísérőműsor: Lányok. Ma­gyar híradó. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Hálás köszönetünket fejezzük ki. rokonainknak, ismerőseinknek esi mindazoknak, akik édesanyánk, nagyanyánk, dédanyánk: özv. Es Hegedűs Sándorné sz. Sasy Mária! temetésén Nagykőrösön megjelen­tek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyez­tek. A gyászoló család. Kitiltották a jópipákat a Kispipából Korszerűsítették a Sellő vendéglőt

Next

/
Thumbnails
Contents