Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-14 / 164. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS« B—— ______ — __«_____ xy . Évfolyam, íei. szám 1971. július 14., szerda EMLÉKTÁBLA — KIÁLLÍTÁS — POSTABÉLYEGZŐ A tlokumvniumoh *‘»ff§ rvstzo I '»ivóié mortui Szombaton délután Vácott, a Lőwy Sándor Gépipari Tech­nikum dísztermében rendezte a MÁV Budapesti Igazgatóság a XXI. vasutasnap közpon­ti ünnepségét. Csütörtökön ismét Vác felé fordul az ország figyelme. Mint ismeretes, július 15-én lesz 125 éve annak, hogy a Buda és Pest vontatta első vonat befutott a váci állomás­ra. Nyolc kocsiból állt, 350 utasa volt, és új fejezetet nyi­tott a hazai közlekedés tör­ténetében. A nevezetes évfordulón dél­előtt 10 órakor dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes em­léktáblát leplez le a Nyugati pályaudvaron. 11 órakor kü- lönvonat indul azon az útvo­nalon, ahol az első szerelvény haladt 1846 júliusában. A különvonat 11.45-kor ér­kezik Vácra. A rendes járatú szerelvények kiindulása után, 12.15-kor kezdődik a jubileu­m. ünnepség a váci vasútál­lomás előtti — város felé eső — térségen. Tóth János vasútigazgató leleplezi az épület falán elhe­lyezett emléktáblát, majd a városi tanács és a vasutas­szakszervezet képviselői el­helyezik a megemlékezés ko­szorúit. A csütörtöki program a Vak Bottyán Múzeumban folytató­dik, ahol ünnepélyesen meg­nyitják a MÁV Budapesti Igazgatóságának jubileumi emlékkiállítását. Az anyag egy részét a Közlekedési Mú­zeum bocsátotta Vác rendel­kezésére, s több emléktárgy, fotódokumentum Vácott ma­rad* A posta is csatlakozott az ünnepséghez. A Marx téri, 1-es hivatal előcsarnokába levél- j szekrényt helyeztek. Tábla i hívja fel a figyelmet, hogy az oda bedobott küldeményeket az első miagyar vasút megin­dulásának 125. évfordulója emlékére alkalmi bélyegzővel látják el, és az évforduló nap­ján 15 órakor továbbítják. (P. R) A MÄV archívumából: Ilyen volt a váci állomás 1890-ben A napok óta tartó rekkenő hőség és a szárazság ked­vez az aratásnak. Hogy mennyire így van — tudtuk meg Török Antaltól, a járási hivatal mezőgazdasági osz­tályának vezetőjétől — szombaton a járás minden termelőszövetkezetében be­fejezték az őszi árpa ara­tását. A huszonnégy szövetkezetből tizenháromban vetettek őszi árpát, s az általános becslé­sek szerint 13,4 mázsát vár­tak holdanként. A kedvező 23 mázsás sződi tábla... Befejeződött az árpaaratás Jobb a termés a tavalyinál — Tanterem — mint gabonaraktár? időjárás segítségével a várt­nál jóval többet, 14,7 mázsát arattak. A legjobb termés a ke- menceieké: 22 mázsa, míg a legnagyobb vetésterü­let Sződön, az Egyesült Vi­rágzó Termelőszövetkezetben volt, 323 katasztrális hold. A múlt hét végén és a hét elején a búza aratása is el­kezdődött, elsőként Foton, Kisnémedin, Sződön és Vri- mosmíkolán. A becslések 14 mázsás termést várnak. A sződi termelőszövetkezetben az egyik táblán 23 mázsát, Kisnémedin 16-ot, Foton 12-t arattak holdanként. Az előzetes jelentések sze­rint a váci malom felkészült a kenyérgabona fogadására, bár raktározási gondjaik lesz­nek, mert a termés jobbnak mutatkozik a tervezettnél. A mezőgazdasági osztály tervei szerint a többlcttermést ideigle­nesen az iskolák tanter­meiben helyezik el. A járás területén az arató­gépek mind üzemkész álla­potban vannak. Hogy lesz-e fennakadás, az csak később, az aratás finisében derül ki. A 8873 katasztrális hold bú­zán kívül a tsz-ekben még 2598 hold rozs is aratásra vár. A gabonák károsodásáról eddig nem érkezett jelentés. Szempergés nincs, s ha az ara­tás továbbra is ilyen jó ütem­ben halad, jövőre is bősége­sen meglesz az ország kenye­re. cs. a. Gyűrűs búcsú A váci fonógyárban házi ün­nepség keretében búcsúztal- taK Gyurkovics Eleonórát, a bérelszámolás volt vezetőjét, aki négy évtizedes munka után nyugalomba vonult. Vuklovszki János igazgató köszöntőjében elmondta, hogy Nórika, Nóri néni — kinek, hogy — fogalmat jelentett a Rádi úti üzemben. 1931-ben lépett be először a gyárka­pun, hirmtali munkája mel­lett a kézilabdacsapatnak előbb játékosa, majd edzője volt. Tagja volt az énekkar­nak és az üzemi színjátszó csoportnak is. Mindenki sze­rette, tisztelte. A búcsúünnepségen átnyúj­tották neki a jubileumi ju­talmat, a kiváló dolgozó ok­levelet. Munkatársai egy pe­csétgyűrűvel lepték meg a nyugdíjba vonulót. Megdicsért pályamű Tavaly hirdette meg a NEB „A lenini népi ellenőrzés” cí­mű pályázatot. A beérkezett 40 pályamunka között volt Szikora Pál tanulmánya is. A zsűri véleménye szerint „alapos és körültekintő, már- már monografikus helytörté­neti jellegű pályázatok is szü­lettek. (Szikora Pál, a váci já­rási NEB 13 esztendejéről írt például ilyen pályaművet.) Erényük, hogy a népi ellen­őrzés tömegbázisának állan­dó és folyamatos ápolására hívják fel a figyelmet; s arra az ugyancsak állandó lehe­tőségre, Iwgy a népi ellenőr­zés — tömegbázis lévén — komoly segítséget adhat a he­lyi szervezeteknek, legyenek akár államigazgatási, akár gazdasági vagy tömegszerveze­tek.” A MÁV 125 ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGEI ÍGY IS LEHET Szobon 1969-ben — közel 5 milliós költséggel — műve­lődési ház építéséhez kez­dett a Szobi Járási Tanács, ezt folytatta az összeolvadás után a Váci Járási Tanács. Ám a kivitelező Pest me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat-képviselői — Korpás Sándor termelési osztályve­zető, Csőké Károly építésve­zető és Horváth Péter szak­Körül a Balatonon Jobb vendéglátás A Dunakanyarba látogató turisták és a helyi lakosság visszatérő panasza, hogy ke­vés az étterem és a meglévők túlzsúfoltak. A Dunakanyar Vendéglátóipari Vállalat úgy­látszik elfogadta a kritikát, az idén 25 milliót költ az új üz­letekre és korszerűsítésre. Szódavíz A járás északi községeinek jobb szikvízellátását szolgálja a Szob és Környéke ÁFÉSZ terve, miszerint a következő években felújítják és korsze­A váchartyáni Volán dolgo­zói kétnapos Balaton körüli társasutazáson vettek részt. Az IBUSZ rendezte azt a programot — kívánság sze­rint —, amely során a ma­gyar tenger ezernyi szépségét ismerhették meg a váchar- tyániak. Tihany—Földvár—Keszthely —Hévíz—Siófok volt az út­irány. Ezen az úton a fiata­lok fürdőzhettek, ám a más- irányú érdeklődést is kielégí­tette Galambos Ferenc alapos idegenvezetése. E táj ősi em­lékei és mai látnivalói felejt­hetetlen élményt adtak a vo- lánosoknak. Ezt nem csökken­tette a kánikula sem, hiszen az ellátás meglepően jó volt. A Balaton környékiek bebizo­nyították, hogy jó vendéglá­tók, a váci IBUSZ pedig a tö­kéletes szervezésről adott bi­zonyságot. A Volán kulturális bizottsá­ga következő programja: ko­raőszi Sopron környéki túra. —esi— Triplán Ismét felszedik a kompki­kötőt. Eddig kétszer építettek át a dunai lejárót, mert nem felelt meg a KPM követel­ményeinek. Néhány napja is­mét munkások dolgoznak itt, föltörték a kövezetét, mert legutóbb is túl ritkán rakták le a köveket, s a KPM szak­emberei túl szélesnek, egye­netlennek találták a betonfu­gákat. Tripla munka, tripla költ­ség ... vajon kinek okoz ez tripla élvezetet? Az átszervezések folytán a szobi helyi tanács bábásko­dása alatt fogják befejezni az építkezést. Az építkezés, illetve a pénzügyi fedezet körül sok volt a huzavona, de az aka­dályok végre elgördültek. Augusztus 19—20—21-én, a szobi napokon szerette vol­na a tanács a művelődési házat átadni. A jelenlegi helyzet alap­ján a legvakmerőbb jósok sem mernék állítani, hogy a színházteremben augusztus tizenkilencedikén a megnyi­tó ünnepségre, s a követke­ző napokban a tervezett rendezvényekre sor kerül­ipari építésvezető — nem ilyen pesszimisták. „Csak” azt ígérték a legutóbbi egyeztető tárgyaláson, ahol a tanács a fedezetigazolást még csak ígérni tudta, hogy minden tőlük telhetőt meg­tesznek. Ám kevés a festő­jük, festőt szerezzen a ta­nács! Másnap új munkásarcok jelentek meg az építkezésen, gyorsan húzták az új fala­kat, vakoltak, zsaluztak, be­tonoztak. A község derűlátó vezetői ma már biztosra veszik, hogy a szobi napokra megnyithat­ják a kultúra házát. rűsítik a letkési és a nagy­börzsönyi szikvizüzemet. INNEN - ONNAN (b.) hét. Grósz — A DCM és az egyre sza­porodó váci gyárak füstje miatt a város egyik, legége­tőbb gondja a parkosítás, amelyre a IV. ötéves tervben mintegy 15 milliót költ a vá­ros. — A következő 5 évben mintegy ötezer 120—250 négy­szögöles telket parcelláznak és adnak el a telekigényiők- nek a váci járásban, többnyi­re a Duna menti községek ha­tárában. i — Az Ipolyvidéki Erdő- és j Fafeldolgozó Gazdaság verő- | cei fűrészüzemében az idén | körülbelül 16 ezer négyzetme- j tér félkész parkettát és egyéb I fűrészárut gyártanak. ★ — A kereskedelmi és ven­Tetszettek hallani, hogy férjhez men­tek a Maleczki lá­nyok? Nem? Pe­dig igazi, nagy­községi esemény volt. Amikor a negyven jármű­vel felvonuló násznép leparkolt az anyakönyvi ke­rület környékén, a dunakeszi város­atyák örömköny- nyüt morzsoltak szét a szemük sar­kában: lám, elér­keztünk a fejlő­désben odáig, hogy többszintes várakozóhely léte­sítése vált szüksé­gessé. A dolog úgy adódott, hogy a boldog arák egy Ugyanazon órában fogadtak örök hű- léget, s így egy füst alatt bonyo­Lagzi lódott le mindkét lagzi is. De mi­csoda lagzi! A másfél száz ven­dég többségének a kertben terítettek. Volt ott kérem borjútól csirkéig mindenféle finom falat; úgy hírlik, hektós tétéiben fogyott a Medoc és á szódavíz, egyebekről nem is szólva. Két félidőben zajlott le a meny­asszonylánc is. Az Operaház táncka­ra életében nem látott annyi Adysl egy halom­ban, mint amit itt szurkoltak le fel­lépti díjként. Me­sélik, a rezvhez tartozott egy gi­tár is, ami véletle­nül összetört, mi­kor a művész úr után hajították. Dehát, ezek a ked­ves bohóságok te­szik feledhetetlen­né a mulatságot. . .. Persze, önök most azt hiszik, belőlem az irigy­ség beszél. Szó sincs róla. Semmi kivetnivalót nem találok a dolog­ban. Nem mon­dom, ha igazgató- tanítóéknál vagy egyszerű gyári fö- mérnökéknél tör­ténne mindez, ma­gam is megkér­dezném: mibül? De tudom, hogy a család baromfi­eladással foglalko­zik. És nyilvánvaló, hogy ez kötelez. T. Gy. déglátóipari vállalatok az öt­éves tervidőszakra több mint 70 millió forintos fejlesztést terveznek a váci járásban, 45 új üzlet és 17 vendéglő épül. ★ — A Pest vidéki Kőbánya Vállalat szobi üzemében éven­te 600 ezer tonna zúzott kö­vet bányásznak és dolgoznak föl — naponta 2500 tonnát. ★ — Átépítik a yácdukai ne­velőotthont. A mostani fiúin­tézet koedukált nevelőotthon lesz. Már korábban elkezdő­dött volna az építkezés, de a községben nem volt egészsé­ges ivóvíz. A törpevízrnü el­készültével ez sem lesz aka­dály. Az új épületek 1975-re készülnek el. ★ — A váchartyáni VOLÁN új profilként konténereket ké­szítess elvállalta a MÁV szál­lítóládáinak javítását. A SIKERES Az 1971. évi országos vidéki bajnokságon. Győrben a II. korcsoportban bajnokságot nyert váci negypárevezős. (Balról jobbra: Wollár Erika, Marosi Mária, Kozma Márta, Iván Ibolya. Középen: Kőhalmi Éva, edző.)

Next

/
Thumbnails
Contents