Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-09 / 108. szám
IÁ. PEéTMEfrYEI XV. ÉVFOLYAM, 108. SZÁM jgflJ-éLE. • icüITon kiaoa sa~ 1971. MÄJUS 9., VASÁRNAP Koszon i; ás Emlékezünk a győzelem napjára Ma délelőtt 10 órakor a város politikai és társadalmi szervei helyezik az emlékezés virágait a Felszabadulási emlékmű talapzatára, visszaemlékezve a fasizmus leverésének napjára, amelynek évfordulóját ezen a napon ünnepeljük meg, immár huszonhatodszor. Megváltozik a rendelési idő A rendelőintézetben május 17-től megváltozik a rendelési idő. A délelőtti rendelések a körzeti orvosoknál egy órával korábban kezdődnek, csupán a délutáni rendelési idő kezdete változatlan. A hármas és négyes üzemi körzet továbbra is a szokott időben rendel. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ BUDAPESTEN Május 12-én, szerdán délelőtt a zenepedagógusok Pest megyei szakszervezeti bizottsága a Pest megyei állami zeneiskolák 20 éves jubileumi ünnepségének keretében a Fészek klubban sajtótájékoztatót tart. A tájékoztatót Hargitai Károly, a Pest megyéi tanács művelődésügyi osztályának Vezetője tartja. Rákszűrés — nőknek A rendelő intézet nőgyógyászati osztályán rendszeresen végeznek rákszűrő vizsgálatokat, amelynek célja az, hogy az esetleges megbetegedést idejében felfedezzék és gyógyítsák. Ezért érdeke minden 35 éven felüli nőnek, hogy önként jelentkezzék a vizsgálatra. A torlódások elkerülése érdekében abban a hónapban keressék fel a szakrendelést, amelyikben születtek. Ezen a tavaszon 5785 facsemete került földbe a város különböző útjain, utcáin. A napokban a Termelőszövetkezetek Erdőgazdaságának vezetői az erdőfelügyelőséggel végignézték a frissen ültetett fasorokat, és megállapították, hogy ahol a lakosok gondozzák a fákat, nagyon szépen fakadnak a csemeték. A Kecskeméti utca lakóit azonban arra kérik, hogy ne csak a belső fasort, hanem a kövesút mellett levő fákat is locsolják. Szomorú tapasztalat, hogy a karók eltünedeznek a fák mellől. Jó lenne, ha végre mindenki megértené, hogy a szép utcai fák értékesebbek, mint a néhány filléres karó ... A facsemeték nagy részét a Borbási faiskolából, kisebb részét pedig a Szőregi Virág és Dísznövény ÁFÉSZ-től, valamint Zalaegerszegről szerezték be. A gazdaság csemetekertjében is nevelnek fákat, ezekből ültetik be a város zöldövezetének parkjait, és csak kisebb részük kerül az utcákra. Közben természetesen pótolni kell az erdőkből kitermelt fákat is. ősszel tovább folytatódik a fásítási akció, 2215 kisfát ültetnek, és ekkor pótolják a hiányzó vagy kipusztult kisfákat is. Fejlesztik a körösi GEV-telepet Zsákvarrodát és raktárt építettek Az Országos Göngyölegellátó Vállalat Pesti úti telepén a mértani pontossággal összerakott ládahegyek között, újjáalakított épületben zsákvarrodát és zsákraktárt rendeznek be. A jövőben az ország jelentős részét innen látják el burgonya és hagyma tárolására szolgáló „GEV” zsákokkal. — A ládagyártást is fokozzuk — mondták a telepen. Üj dolgozókat vettünk fel. — Jelenleg félmillió darabból álló ládakészletünk van, melyeket saláta, retek, szamóca, alma, szilva és egyéb gyümölcs export és belföldi csomagolásához szállítunk a MÉK-nek és egyéb megrendelőknek. Főleg Bács megyébe és a Nyírségbe. Narancsládákat és készítünk külföldre. — Munkaerő gondjaink nincsenek. Dolgozóinkat rendesen megfizetjük. Teljesítménybérben folyik a munka. A férfiak átlagosan havi 1800—3000, a nők 1700—2500 forintot keresnek. Beszélgetés közben a körösi MÉK-től jöttek teherautóval a saláta szállításához exportládákért. Mint mondták, eddig közel 30 ezer dabot vittek el. K. L. ELŐSZÖR A TESTÜLETBEN A vb tagja Az üzemben a nőbizottság titkára. A gyermeknevelés gondjainak enyhítéséhez, a második műszak könnyítéséhez kellett segítséget nyújtani — ha ilyen kéréssel hozzá fordultak. Üj üzemben, de régi, megszokott bajokkal, örömökkel kellett bajlódnia. Nem érezte tehernek — szívesen tette —, hiszen, sünikor ezt a megbízatást vállalta, tudta, ezért nem jár köszönet. Amikor tanácstagnak jelölték — büszkén, de nem titkolt szorongással fogadta. Túl a választás izgalmain, a minap megjelent az alakuló tanácsülésen. A szorongása feloldódott — megsokszorozódott a fiatalok száma az új tanácsban. Nem volt egyedül. Amikor elhangzott a javaslat — legyen a városi tanács végrehajtó bizottságának tagja —.meglepődött. Az eskütételnél — nem szégyen ez — a kisdiák izgalmával mondta az eskü szövegét Az új tisztség nem tette sem elbizakodottá, sem bizonytalanná. Társai, barátai, az Iro- dagéptechnikai Vállalatnál most is segítik első lépéseit. Csakhogy most egy egész város ügyében kell hangját hallatnia. Nem lesz könnyű — de az első lépéseket már megtette. Lehetőségei nagyok. Még jóval a harmadik X-en innen van Csókás Ferencné. Foto: Kiss András Konzervgyárak csereegyezménye Üdülés az NDK-ban és Csehszlovákiában A Nagykőrösi Konzervgyár^ ral kapcsolatban álló csehszlovák és NDK-beli konzervgyárakkal kötött egyezmény alapján 36 dolgozó csereüdültetésére nyílik alkalom. Az üdülési díj személyenként 252 forint. Az üdülők saját maguk intézik az útlevél- és valutaMentes... A háziasszony aggodalmaskodva tette szatyrába a kávécsomagot. Milyen lehet es a koffeinmentes kávé? — lehetett kiolvasni tekintetéből. A pénztárosnő a néma kérdésre nyugtatóan válaszolt, hangosan: ugyanolyan ez, mint a többi, csak éppen nem káros a szervezetre. Tehát jobb. A koffeinmentes kávé ezzel a kijelentéssel diadal- másán vonult be egy mai háztartás falai közé, jelezve azt, hogy újabb támadás indult káros szenvedélyeink ellen. Elfoglalta helyét a polcon, ahova hamarosan odakerül a nikotinmentes cigaretta és a szeszmentes rum is. De nem szólok ellene, mert arra kell gondolnom, hogy hány ember életét édesítette meg a cukormentes cukor. Csak aggodalmaskodom, mint a példabeli háziasszony, hogy ez a „mentes” túlságosan is divattá válik. Például a kelésmentes és sütésmentes kenyér, a pontosságmentes közlekedés. S ami viszont biztatóbb lenne, egyre fogy a száma a bosszúságmentes napoknak, a borravalómewtes szakmáknak. Igaz, viszont, hogy egyelőre gondterheltmentesnek kell lennünk: az embermentes földet szerencsére még nem találták föl. Miklay Jenő kérelem elintézését. Az NDK- ban a szász-svájci részen, Csehszlovákiában pedig Lo- penyikben üdülnek a „cseresek”. A külföldi konzervgyárak dolgozói a balatoni üdülőben nyaralhatnak. Balaton-Máriafürdőn és Siófokon június elejétől, szeptember elejéig üdülhetnek a gyár dolgozói. Jelentkezni a szakszervezeti bizottságon lehet május 22-ig azoknak, akik tavaly nem vettek részt szak- szervezeti üdülésben. Nagykőrösi nyár '71 Ezt csinálják — kiállítás Május 9-én, délelőtt 11 órakor egy kiállítás megnyitójával folytatódik a nagykőrösi nyár ’71 programja. A művelődési otthon ifjúsági klubhelyiségében az iskolák, különböző szakkörök, valamint a hobbysok munkáiból rendezett „Ezt csinálják Nagykőrösön” című kiállítást Harsány: András, a városi tanács művelődési osztályának vezetője nyitja meg. Május 10-iől május 31-ig Irtják a ragadozó madarakat A Termelőszövetkezetek Erdőgazdasága a Cegléd—Nagykőrös—Kecskemét közötti be- tonúttól nyugatra a csemői, la- josmizsei és kecskeméti határig terjedő területen május 10- től május 31-ig a szárnyas és szőrmés ragadozó állatok irtására mérgezett csalétkeket helyez el. A jelzett területeken táblák figyelmeztetik az arra járókat, hogy a kihelyezett csalétkekhez nyúlni, azokat elvinni nem szabad. Különösen a gyermekeket óvják a szülők, hogy ebben az időben ne kószáljanak a jelzett területeken. MOZIMŰSOR A követek nem gyilkolnak. A 118-as szoba rejtélye. Szinkronizált NDK bűnügyi film. Kísérőműsor: Kalocsai rapszódia. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Matiné Adj pacsit, Pajti! Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor Isadora. Egy világihírű táncosnő élete angol filmen. Főszereplő: Vanessa Redgrave. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadás kezdete: 6 és 8 órakor. A z új asszony megállt az ajtóban, és elnézte az intézet öreg kocsisát, amint lovával bíbelődik. Városi lévén, nem értette ember és ló mély együvétartozását. Valamikor ugyan olvaso.tt valamit, talán Csehov írt egy öreg fiákeres- ről, aki embereknél nem talált meghallgatásra, a lovának panaszolta el bánatát. Emlékszik rá: a ló okos szemeivel megértőén nézte gazdáját, és meleg párát fújt az arcába. Régen volt. Azóta elszokott a könyvektől és az efféle érzelgősségtől. Állt és nézte Holló József sürgölődését, amint lovát kedves szóval noszogatta, felhámozta, és a szekérbe fogta. — Mintha menyasszonyt cirógatna — húzta el száját az új asszony, s valami irigység fogant a szívében. Az öreg Holló József fél szemmel az ajtó felé lesett Az új főnökasszonyra, aki — bár az étkezde felügyelője — amolyan tés- asszonyos úrhatnámsággal bánt vele. Akár egy kocsissal. A tömzsi asszony hosszú fekete haja féloldalt a vállára omlott. Ez maradt hajdani szépségéből. Az öreg elmosolyodott, he- herészve szólt a lovához: — Hm. Olyan sörénye van, mint neked. Hollófekete. Befogad juk-e a Hollócsaládba?... Így hármasban lennénk. Még nevetgélt magában, aztán felült a csézára, és csendes poroszkálásra nógatta Holló lovát P ár hónap múlva az intézeti istállónál megszólította a hollóhajú asszony. Éppen mikor fáradt lovát fogta ki a csézából. — Mondja Józsi bácsi, nem öregedett ki ez a gebe a csézából? — Hát... nem jár hollóbeszélt vele, mint az emberekkel. Napokon át valami keserűség emésztette. E gyszer, úgy estefelé, kiment az udvarra, megnézte az ócska istállót, s a megrokkant ajtót pászítgatta. — Tán... itt még ellehetne. A kertből kerülne egy kis here, venne hozzá valamit. Hasznosíthatná éppen... a háztájiban. Szántásban, boronálásA három holló szárnyakon! — Tréfálkozott az öreg. — Szégyen ez már az intézetre, hallja-e. Veszünk egy kis furgont — mondta komolyan az asszony. Az öreg nem szólt. Hazament, leült a kis székre és gondolkodott: eladják a Hollót? Ki veszi meg? A sintérek, más nem. Tizenöt éve dolgoznak együtt, burgonyát és más élelmiszert fuvaroz az étkezdének. Csikókorában került mellé, a keze alá, nevelte. S most sintér kézre engedje? Magányosan állt az öreg Holló József. Felesége hat éve meghalt, fiai elkerültek innen. Egész nap ezzel a lovai foglalatoskodott. Okos, jóravaló állat. Többet ban besegítene a szomszédoknak. Másnap reggel egyenesen a hollóhajú asszonyt kereste. — Hát mi lesz a Hollóval? — kérdezte. — Jövő héten viszik a vágóhídra — hangzott a válasz. Józsi bácsi hümmögött, topogott, aztán bizonytalankodva megjegyezte: — Én... megvenném. — Mennyit ad érte — villant a fekete asszonyszem. — Van egy kis spórolt pénzem. Kétezer forint... — Kétezer — mosolygott magában az asszony — ennyit ad a vágóhíd is! Szeretné az öreg becézgetni, cukrot és répát dugni a jászolába — gondolta és hallgatagon nézte a kocsis várakozó arcát. Régóta begyében van ez a nagy megértés, ami közöttük van. Meg a cukorcsenés az intézeti kamrából a ló számára. Valami érthetetlen bosszú lobbant fel benne, amit maga sem tudott megmagyarázni. „Egy frászt kapsz, nem lovat!” — támadt fel benne az indulat. Aztán szelíden mondta: — Nagyon szeretné, Józsi bátyám? — Hát tizenöt éve együtt járunk. Megszoktuk egymást. Higgye el, annyira bízik bennem a Holló. Szégyellném, ha csalódna., Az asszony gúnyosan mosolygott: — A vágóhíd négyezret ad. Nem károsíthatom meg a cégünket Az öreg Holló József még állt egy kicsit: mit szólhatna a felsőbb igazság ellen. A pénz segítene csak a Hollón. Szomorúan indult az istálló felé, ahol lova rövid horkantások- kal fogadta. A hollóhajú asszony elégedetten ült asztalához. Mint a szigorú bíró, aki példás ítéletét hirdetett. Most megkapta. Az öreg ló eltűnését senki sem vette észre. És azt sem, hogy nem leli helyét a furgon mosására fogott öreg kocsis. Miklay Jenő 5 ■ P • O • Re T Tornaversenyek Az Arany János Gimnázium tornaterme volt a színhelye a megyei férfi tornász-csapatbajnokságnak, 3 kategóriában. Felnőtt II. osztályban a NK. Pedagógus: Török, Szabó, Hen- gán, Varga, Szűcs, Bélteki — összetételű csapata győzött 263,9 pontos teljesítményével. Ifi II. osztályban csak területi küzdelem lesz, mert csak nálunk van a megyében csapat. Az ifi III. osztályú CSB-t későbbre halasztották, mert az ellenfelek technikai okok miatt nem jöttek eL öt megye (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Pest, Szolnok) legjobb fiútomászai voltak hivatalosak a 2-i, Kiskunhalason lebonyolított területi fiú seregszemlére. A Nk. Pedagógus 12 fiatalja közül kilencen bejutottak az országos döntőbe. A következők: 1954- es születésűeknél: 1. Donát 49 ponttal. 1955- ösök: ... 2. Rácz 33, 2. Hengán 30 pont. 1956- osok: ... 2. Király Miklós, 3. Kovács István. 1957- esek: 1. Harsányi 49, ... 4. Párizs 21 ponttaL 1958- asok: 1. Király Sándor 40, ... 4. Zsoldos Péter 22 ponttal. Azért ilyen szokatlanok a pontszámok, mert szerenként, + az összetettben elért 1—6. helyezésért az atlétikai pontozásnak megfelelően 7—5—4— 3—2—1 pontot kaptak a versenyzők. Donáth és Harsányi így a maximális pontszámot kapta (49-et). VASÁRNAPI sportműsor Asztalitenisz Kecskemét: K. Spartacus —Nk. Kinizsi NB III-as férfi bajnoki mérkőzés. Atlétika Gödöllő: megyei ügyességi csapatbajnokság. Birkózás Abony: ifjúsági kötöttfogású egyéni és csapatverseny az Alföldi Kupáért. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 9 őrá 30 perc: Nk. Toldi ITSK ifi—PE- NOMAH (Vác) ifi, 10.30: Nk. Toldi ITSK—PENOMAH női, 10 óra: Nk. Kinizsi ifi—Bem SE férfi megyei bajnoki mérkőzés. Szigetszemtmiiklós: SZTK— Nk. MEDOSZ megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 9.30: Nk. Kinizsi serdülő—Mezőfi SE (Kecskemét) serdülők, 11: Nk. Kinizsi ifi II—Dunakeszi Vasutas ifi, 13: Nk. Kinizsi II— Dunakeszi II NB tartalék, 15: Nk. Kinizsi ifi—Fóti SE ifi, 17: Nk. Kinizsi—Főt megyei bajnoki mérkőzés. 21-es Volán-pálya, 15: Nk. Volán—Törteli KSK járási bajnoki mérkőzés. Múzeumi pálya, 16: Nk. MEDOSZ—Abonyi TSZ SK II járási bajnoki mérkőzés. HÉTFŐI SPORTMŰSOR Atlétika Kinizsi-sporttelep, 8 óra: az úttörő-olimpia városi atlétikai és négytusa, valamint kisdobos háromtusa döntői. — SZ — Befejeződött a fásítás tavaszi szakasza A CSEMETEKERTBEN NŐ AZ „ERDŐ"