Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

8 “'V/fívlm) 1971. MÄJÜS 1.. SZOMBAT KIN? DENES: Májusi tűzijáték Daily News és K1PSZER \ Napilapjaink száma jelenleg 26, ebből 21 a megyei, illetve 2 a városi lap. A különböző saj- \ tótermékek száma viszont 261. 2 Ezek között vannak képes he- J tiiapok, szaklapok, művészeti ^ és irodalmi folyóiratok, üzemi ^ újságok. Szép számban van- ^ nak idegen nyelvű újságok is. Ezek között van két naiplap is, ^ az angol nyelvű Daily News és f a német nyelvű Neueste Nach- ^ richten. A folyóiratók között í; az angol nyelvű Hungarian £ Review, a német Budapestet « Rundschau és a Neue Zeitung, | a szlovák Ludove Noviny és a 2 délszláv Narodne Novine. Ter- ^ mészetesen ezeken kívül je- í lennek meg időnként idegen ^ nyelvű tudományos, gazáasá- ^ gi, irodalmi és művészeti tó- 2 jékoztató jellegű sajtótermé- ^ kék. '/f Az említett 261 sajtótermé-| ^ künknek nagy része általáno- \ 2 san. ismert, és címének említé- \ 2 se után minden hazai lakos : 2 jól tudja, melyik lapról van | 2 szó. Vannak mégis olyan új- i « ságcímeink, amelyekből a nem ] ^ beavatott érdeklődő nehezen i ^ következtetne a lap jellegére, i ^ illetve rendeltetésére. Ilyen i ^ például a K1PSZER nevű új- ; 2 ság. Ki fejtené meg első hal- i 2 lásra, hogy mit takar ez a j cím? Pedig alapjában véve • 2 magától értetődő: KIPSZER;] f a Könnyűipari Szerelő és Épü- ] | letfcarbantartó Vállalat lapja. ] 2 Még egyszerűbb és magától I 2 értetődőbb a VOR Hírlap, \ % minthogy ez nem is íeliet más, ! 2 mint a Vörös Október Férfi- ] 2 ruhagyár Dolgozóinak Lapja — ] 2 mondhatjuk határozottan, ha ] 2 elolvassuk a fejléc alatti ma- ] 2 gyarázó szavakat. i DEKANY KALMAN: MARGIT NEM VÁRHAT 2 A lányok nagy izgalommal 2 fogadták: 2 — Hát megjöttél? 2 — Láttuk, amikor este le­2 szálltál a buszról! | — Mesélj! 2 A diák most kissé felülről 2 nézte őket. Szinte sugárzott. 2 — Ebből mindent megtud­2 tok — tett az asztalra egy 2 bőrkötéses, szürke albumot. 2 Tele volt fényképpel. 2 — Köszönöm a levelezőla­2 pót — húzta ki a széket maga 2 mellől a fekete hajú lány. 2 — A képeslapom Itáliából. 2 — A diák odaült. Egyedül ne- 2 ki írta, a fekete hajúnak, a 2 másik kettőről meg sem em- 2 iékezett. Tenger, pálmafák. 2 Terracinából küldte a lapot. 2 A lányok összedugták a fe- 2 jüket az album fölött. A diák 2 felütötte a fedőlapot. Egy híd 2 boltívén át kis folyó látszott, 2 a part mentén paloták. 2 — Saját felvételem, tizen­2 nyolcszor huszonnégyes na- 2 gyítás — kezdte magyarázni. 2 — De mit ábrázol? — térde­2 pelt föl a székre a fekete lány, 2 haja a diák arcához ért, szinte 2 cirógatta. 2 — Ez itt Velence, a vizek 2 városa. A képen a Canale 2 Grande, Velence legnagyobb 2 csatornája. Az egyik híd alól 2 fényképeztem. Ezt a palotát, 2 itt ezt a csipkéset, régen a 2 dozsék lakták, 2 Tovább lapozott. 2 — Jé, gondola! — kiáltott 2 fel a szőke, hármójuk közül a 2 legidősebb. A kis tanító ko- 2 moly szándékkal udvarolt ne- 2 ki. 2 A diák bólintott. Nem fű­2 zött hozzá bővebb magyaráza- 2 tot. 2 Újabb kép: 2 — Ez itt a Lidó. Fürdővá­2 nos a tengerben. Most megy le 2 a nap. Látjátok, hogy tükröző- 2 dik a vízen? Mi egy magas «épület teraszáról nézzük. Ez « vagyok én. Ez, aki könyököl a 2 párkányon. De ezt is én fény- 2 képeztem. Állványról, önkiol- 2 dóval... Ez itt a bazáros. Ezt 2 tőle vettem — halászott elő 2 egy pici bronzszobrot a zsebé- 2 bői. — A capitoliumi farkas, | amint a két csecsemőt szop- 2 tatja. Romulust és Remust. A 2 monda szerint ők alapították 2 Rómát, az örök várost. 2 A kis szobor kézről kézre 2 járt, s mire visszakerült hoz- 2 zá, harmatos lett a lányok te- 2 nyerétől. 2 — Mi ez a fölírás rajta? — 2 húzta végig ujját talapzatán a 2 fekete hajú. — Te el tudod 2 olvasni, Laci ? í — Semmi az — legyintett a 2 diák. — Ricordi di Roma. Em- 2 lék Rómából. 2 Aztán újra az albumot néz- \ ték. | Göndörhajú kisfiú guggol, 2 galambok között, amelyek a 2 kezéből esznek. Némelyik a 2 hajára is felszáll. Mindenféle 2 galambok. Ügy ellepték a 2 Szent Márk teret, hogy a kö- 2 vezet se látszott tőlük. y 2 — Irtó édesek — dugta ki nyelve hegyét a legkisebb i lány. Arcát szögletesre nyírt Eton-frizura keretezte. — Hozzád is ilyen közel merész­kedtek, Laci? — Ugyanilyen közel! A ga­lambok nem tesznek különb­séget. Jó volt ott lenni... — Beszélt, beszélt, ki nem fogy­va a szóból. Egyszerre úgy tűnt föl neki, mintha ez a lány, aki a szélien térdepel, Itáliában is mellette lett vol­na. Együtt csodálták a Lao- cont, meg az örök romokat. Ezzel a lánnyal és — ezért a lányért. Alkonyodott. Homály borult a szobára. Már csak a szemek világítottak. Legfényesebben a térdeplő lány szeme. Egész if­júságuk benne ragyogott. A gyermekkori vonzalom és az az új igézet. Fény. A diák fénynek nevezte. Mindenütt ott van. A tudásvágyban, a világlátásban. Mindenütt. S az arcához simuló haj érintéséből érezte, hogy belül, legbelül már egyek, bármi lesz is még ezután. A lányok képzeletében meg­elevenedett a mese. Pergett a film: a diák szavai pergették. A szélien térdeplő lány a foga kozott feledte a kisujját, ahogy a fiút hallgatta. Muzsikált a hangja, mint a zenélő óra ün­nepnapokon. Hétköznap a kö­zönséges óra jár, az csak ke­tyeg, meg csörög, amikor éb­redezni kell. Az édes mama órája. Terveit a ketyegése mellett szövögette. Magdus eljegyzése a tanító­val ma már befejezett tény: az etonírizurásnak kiszemelte a tanácstitkárt; a középső fe­ketével sem várhat tovább. Már túl sokáig tartogatta a diáknak. Oldalán nagy jövőt remélt a lánya számára. De a fiú .évekig távol lesz még. Jövőre érettségizik, azután egyetemre megy. Csali évek múlva lesz kész a férfi. Mar­git nem várhat addig. A há­rom közül ő a legszebb. Nem gubózhat be. Akkor a legki­sebb se mehetne férjhez, nem illik megelőznie a nővérét. Kopogtattak. Az asztal kö­rül fölriadtak. A szoba sar­kában hangosan ketyegett az óra. Szinte fájt most az éb­redés. Hosszú, szemüveges férfi lépett be az ajtón. Le kellett hajolnia, hogy fejét be ne verje a szemöldökfába. Nyomában az édes mama: — Hozta isten, Béla. Fog­laljon helyet, Béla! — tessé­kelte befelé kövér mosollyal. — Lányok, a villanyt! Mit vakoskodtok? Nem kell taka­rékoskodni az árammal. Tud­ja, Béla — hunyorgott a ki­gyulladó fényben — az én lányaim mind spórolósak! — Nem kellett most villany, édes mama — mászott le a székről a fekete hajú. — Laci mesélt. Észre sem vettük, hogy jön valaki. — Magdusom, terítsél meg, kislányom — mondta gyorsan, btizgólkodva a mama. — Mindjárt kész lesz a vacsora. — Ó. kézit csókolom — sza­badkozott a hosszú. Felgyújtotta a május a dombok oldalát Szirom-tűzvészben égnek lobognak a fák Tűzi játék a fákon! A csillagok hada leköltözött a földre május éjszaka j\| em búcsúzás ez, hiszen hamarosan visszaté­rek, tudod milyen az utazás háromszor hu­szonnégy órán keresztül? Én még soha nem ültem ennyit vonaton egyhuzamban, a napi bejárás Pestre az más, általá­ban ismerős arcok között ülünk, de képzeld csak el ma­gad most az én helyemben, amikor soha nem látott arcok és tájak között ülök és robo­gok a vonaton. Felbukkan a határon a vámőr, szinte sem­mit sem viszek ki, csak né­hány üveg kisüstit, amikor az öregem értesült létezésemről, azt mondta: most három na­pig vodkát iszom! A pálinka jobb, ebből elég három ded és kétszer látja a fiát, még ez a kétszerlátás sem pótolja a huszonöt évig nem-látás kese­rű valóját, fáj, hogy nem jö­hetsz velem, ritka élményben lenne részed, bizony: ritka él­mény, ha két férfi zokogni kezd, neked a gyermekkönny nem ismeretlen fogalom, lát­tál te már sírni és bőgni is engem, ha nevelőapám meg­vert a tehénlánccal, akkor is bőgtem, amikor a ballagásra karórát hozott, aztán mind­ketten leittuk magunkat Azóta a szemét sem úgy fordítja rám, hogy fájjon, me­séltem neked azt is, amikor négyéves koromban feleségül ment anyám hozzá, a térdére ültetett egy hét múlva már „kezével” hívott s a nevem nem is mondta ki csak nyol­cadikos koromban, pedig az iskola tanári közössége gra­tulált neki, ha kitűnő vol­tam, ilyenkor a foga között morgott valamit s a bizonyít­ványosztás után, villámló idő­ben kergetett legeltetni, sok­szor csodálkozom a tanulmá­nyi eredményeimen, a szom­szédék Marcijának külön könyvtára volt, mégis lema­radt tőlem két osztállyal, pe­dig az apja mindenféle házi­állatot vitt a tanítónak. Fél­tem a Marci ökleitől, erősebb volt nálam és az irigységét mindig ököllel fejezte ki, kora hajnalban megírtam a lecké­jét, és este helyette gondol­kodtam az orosz szavak jelen­tésén, furcsa petűk vannak az orosz nyelvben, nekem vala­hogy jobban ment az értésük, ötödikes .voltam, akkor kezd­tük tanulni. Aztán jött az ok­tóber, elégettük a nyelvtáblá­kat, a tűz alá én vittem pet­róleumot a lámpánkból, ezért a lopásért nem kaptam vacso­rát, novemberben új táblát és új tanítót küldött a tanács, felköthettük ismét a vörös nyakkendőt. Hidd el, aki nem érti a külföld nyelvét, legyen bármilyen nagy ember hazá­jában, olyan szánalmasan ki­csi odakint, hogy sími tudna a tehetetlenségtől. Megfogad­tam hát, hogy ezután perfekt megtanulom az oroszt. Apám szájából csodálatos dolog len­ne hallani a szavakat, itt mel­lettünk is búcsúznak, közeleg már a palacsintasütős „induk- tor”, nem búcsúzom tőled, azt hiszem, velem leszel végig ne­ked jobb a memóriád, hasz­nos lenne, ha eljönnél, előbb felismernéd az ezerarcú moszkvai állomáson az apó-, mat Siess háza, meg ne ázz,! nézd, olyan esőbe lógó az idő,] mint azon a húsvéton, amikor) elmondtam neked származá- i som és mongol* szemem tit-j kát. Te tudtad már nővérem-] tői régebben, úgy tették mint) aki meglepődött, de kellemes! meglepetést színleltél, hogy j nekem ne fájjon a zabiság.j Sokszor én is átkoztam anyá-: mat, minden mostoha ütést! miatta éreztem, már tudom,! hogy a háború nem kitöréstől- j békekötésig tart. Huszonöt év-) vei a véres füst után is ér-! zem a nyomát és érzed te is,! ha megölellek, engem érzel,! ilyenkor eszedbe jut a bújká-l lás, a félelem, az esztelenség, i pedig ma is ölnek, bujkálnak] és ömlik a vér. Ma is szülét-] nek zabik, nyugodj meg, teg-i nap óvatos voltam, mint más-j kor is, mindig félsz, hogy nemi jön meg, egyszer késett is, de| az idegességed miatt Lám, te is ideg* vagy néha, akkor — Maga csak ne tiltakozzon, Béla. Magányos fiatalember­nek mindig jól jön egy kis vacsora, családi körben. A diák elnémult. Hiába pró­bálkozott a társalgással a jö­vevény, nem tudott többé be­szélni. Ez nem a tanító, se nem a tanácstitkár, hanem az új állatorvos. Faluszerte beszél­ték, hogy Margit miatt jár a házhoz, de ő nem hitte. Most szemtől-szemben meggyőző­dött a valóságról. A találkozás szíven ütötte. Egyszerre meg­értette, hogy neki itt már nincs keresnivalója. Kiját­szotta őt az édes mama. Hóna alá csapta az albumot és elköszönt. Marasztalták, de ő ment. Margit kikísérte. Ki, egészen a kapuig. — Eljössz holnap? —nyúj­totta oda a kezét és sokáig otthagyta a tenyerében. — Lehet, nem biztos — en­gedte el a kezét a diák. Elsie­tett. Tudta, nem jön el többé. Még egy hétig maradt a fa­luban. Vánszorogva teltek a napok. Elromlott a vakációja. Elszürkültek a világjáró él­mények is. Látni sem akarta a lányt. Még a házuk táját is elkerül­te. Egyszer, véletlenül mégis találkoztak. De nem a faluban, hanem messze kint, a régi töltésen. Előbb a lány vette észre a diákot. A kerekező lány. A diák előtte nyargalt a folyó felé. Kék mackónadrágban volt, felül csupasz háta szin­te villogott a napsütésben. A lány belehajtott. Be akar­ta érni a futót. A távok; ág gyorsan fogyott. Már látta a futó hátán gyöngyöző verí­téket, meg a harmonikázó la­pockákat. Kezében a gom­bóccá gyűrt atlétatrikó. Azt mondta neki egyszer a diák, azért szereti a futást, mert elveri vele a falusi utak unalmát Kerékpárja nincs, hát futva teszi meg az utat Beérte a fiút Elsurrant mel­lette. Aztán fékezett és szoro­san az oldalánál kerekezett. Szoknyája oda-odalibbent a futó vállához. A fiú megremegett. A lány közelsége az izmaiba villanyo- zott Felfrissült, mintha csak most kezdte volna a futást Intett a lánynak, hajtson csak, bírja még ő az iramot Na­gyobb iramot is elbír. Nem beszélt, csak vágtatott. Könnyedén, egyenletesen, nyújtott lábbal. A földet is alig érezte. Szinte szárnyat adott a büszke gondolat: Tudja meg ez a lány! Hadd tudja meg, ki az, akit elcserélt! Tudja meg — utoljára! A lány szeme rátapadt. Már nem az utat nézte, hanem csak a futót, ahogy kerékpárján mellette száguldott. Fogta a látvány. Magas homlok, lükte­tő nyak, széles váll, keskeny derék. S ez az egész nyúlánk futás. Különös ízt érzett az ínyén. Ismeretlen, tiltott gyü­mölcsök ízét. Titkos erő húzta, egyre közelebb húzta a fiúhoz. Feléje dőlt a vázon, combja a vállához súrlódott, ahogy ] pedálozott. Szilaj fellobbanás gyorsítot­ta a kerekező iramát, ö meg a fiú, együtt. Együtt menni min­denhová. Gyűjteni a színeket, az emlékeket. Mindig együtt. , — Hogy futsz! — tört ki be­; tőle. — Hogy tudsz te futni, J Laci! ; Fény. káprázat. A nyár tü- i zes melege. Zengő mezei sür- > gönypóználi. Zengő szárnyalás, j De a rádöbbenés a futóra í sújt. Elviszik! — rándult * görcsbe egy izom a combjá­ban. Ehiszik ezt a lányt, aki­nek csupán az idő az előnye. A lábikra felé kúszó éles csavarodás. Lankadó lendület. A levegőt tátogva szedte. A lány még egyre repült, egyedül száguldott tovább, amikor a diák már leszakadt tőle. Futni már nem bírt. Bi­cegve kocogott. Azután meg­állt. Csak nézte, ahogy távolodik, szökik tóle a lány, kis szok­nyája kacéran repked a sasél­ben. Még egy villanás, aztán sem­mit sem látott már belőle születtél, amikor először vá­gott rám kapanyéllel az apóm. No, siess, mert fennmaradsz a vonaton, te is, leugrani pedig veszélyes, így ment el két ló­ba tegnap egy öregember­nek ... Ha időd van, menj ki nagyapómhoz, mór virágot is lehet kapni, és tedd rendbe a sírt, tavaly nyolcvan forintot adtam az őrnek, de a gyom azóta is hever a hanton. Anyádnak üzenem a legjobba­kat, ne aggódjon ő sem, visz- szajövök, hiszen nem disszi­dálni indulok, s ha éppen akarnék, Bécs felé indulna a vonat, de huszonöt év után az ember nem vágyik idegen si- mogatásra. Jól élünk majd, hidd el, te nem ütöd a fia­mat és én sem engedem, hogy káromkodjon. Látod, már esik az eső, menj, zöld a lámpa, engedd el a kezem. Jó lenne, ha egy éjjel mellettem feküd­nél, de jövök hamar visz- sza... Esernyőt hoztál? Jól van, vigyázz a lépcsőnél, el ne sodorjon a vonat. Szervusz. NŐI FOCI sak. A nézők azt is megbocsátják, ha a lányok „dajkálják’’ a labdát. Hiszen a áajkálás női tulaj­donság. Nem róják meg a lányokat azért sem, ha mérkőzés közben cicáznak. Hi­szen ez is nőkre jel­lemző. Az amazonok pe­dig meghálálják a szurkolók lelkesedé­sét. Szikráznak a fut- ballcipők. Egyáltalán nem játszanak kis- asszonyfutballt. Ép­pen ezért nincs köny- nyű dolguk a játék­vezetőknek. Hiszen melyik férfi tud el­lenállni huszonkét szemrehányó nő te­kintetének. Vajon melyik bíró nem hi­szi el a tiltakozó női jobbszélső védeke­zését: bíró sporttárs, én nem csináltam semmit. Higgye el, én ártatlan vagyok ... A női foci tehát tért hódított Óbudán. Ki­derült a mérkőzések folyamán az is, hogy a lányok sokkal ta­karékosabbak mint férfitársaik. Nagyon sokat adnak haza. Nekik ezért nem fütty, hanem elisme­rés jár, bíztatják őket a szurkolók: tanítsá­tok meg férjeiteket is hazaadni... Természetesen a mérkőzések kritikái is eltérnek majd a szokásostól. Leírják majd a kél női csa­pat ruháit, az iák szabását. Jellemző­BESZE IMRE: Nem búcsúzom tőled „Mindent bele, aranylábú lányok!...” Így buzdították nap­jainkban Óbudán a szurkolók a női focis­tákat. Igen kérem, megalakult több női labdarúgó-csapat, sőt rövidesen megindul a női focibajnokság is. Igen, az egyenlőség odáig terjedt, hogy leányaink már nem­csak az orvosi, a mérnöki, a jogi pá­lyán hódítanak teret, hanem a focipályán is. A női amazonok megjelenése osztat­lan sikert aratott. Egy-egy edzésen oly­kor többen szurkol­nak a lányoknak, mint férfikollegáik bajnoki mérkőzése­in. Ügy látszik, a fér­fiak a bundát szíve­sebben viselik el nő­kön. A mérkőzések izgalmasak, harcia­sül néhány kritika: „Lefkovits Éva tipi­kus futballt játszott, önző volt és folyton beszélt.” „Tetszett Kis Ilonka gólja és frizurája...” A csinos és tehet­séges női futballisták tehát tért hódítottak Óbudán. Nemcsak a pályán, a civil élet­ben is példamutató­nk. Valamennyien ta­nulnak, dolgoznak. Egyik sem autóért, lakásért rúgja a lab­dát. Kizárólag a gó­lért, a sportért. Ezért szeretik őket a szur­kolók. De talán nem­csak ezért. Jól ker­getik a kerekbőrt. \ Azonkívül szívesen; kimennek férfitársa- i ink azért is egy-egy l női focimeccsre, mert': ott nemcsak a labda' gömbölyű... i Abai Pál :

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents