Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-28 / 99. szám

MONOP'VIDÉEI A PESTMEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA­XIII. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1971. ÁPRILIS 28., SZF.RDÁ MÁJUS ELSEJE MONORON Egész napos majális az új sportpályán Mini-vidámpark — Csehszlovák vendégcsapat Spenger Istvántól, a monori községi pártbizottság titkárá­tól tudtuk meg: az idei május elsejei ünnepséget különösen szépre tervezik. A helyi vállalatok már csaknem valamennyien megtervezték a dekorációt, amellyel a hagyományos felvonuláson szeretnének kitenni magukért. A május 1-i program nagy­községünkben az előzetes in­formáció szerint így alakul majd: háromnegyed 10-kor kezdődik a főtéren a hagyo­mányos felvonulás. Számítha­tunk meglepetésekre is, amint az a készülődésből kiderül. A felvonulás után Kovács István, a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának munkatársa mond ünnepi beszédet. A délutáni program is szí­nes lesz: egész napos majálist ren­deznek az új sportpályán és a közeli réten, ahová kivonulnak a Róna és a monori Kossuth Tsz sütö­getői, sőt, fő majd a kon- dérokban birka- és mar­hagulyás is. Kora délután a meccskedve­lőknek szerez majd kétszer 45 [ perc drukkolást a monori j öregfiúk csapata. A csehszlo- | vákiai Sturovó öregfiúk csapa­tával mérik össze erejüket. A réten mini-vidámpark várja a gyerekeket és a fiatalokat, egész „szórakoztató üzem” vo­nul ki hajóhintával, láncos körhintával, céllövöldével, sik­lóval. Akik nem fáradnak el egész nap — este is folytathatják. A strand kertjében tánc lesz, s bált rendeznek a monori művelődési ház­ban is. Szórakoztató programban tehát bőven lesz részünk. Csak el ne mossa az eső ... SZERDAI MOZAIK Áramszünet lesz ma reggel 7-től este 6-ig Üllőn, Gyomron és Péterin. Ismét tűzkerék Május 2-án, vasárnap este 6 órai kezdettel Vecsésen, a művelődési házban vendég­szerepei az ott már egyszer nagy sikert aratott fővárosi Tűzkerék l eategyiittes. Holnap Üllőn SÁNTA FERENC ÍRÓ Holnap, csütörtökön, Üllőre látogat Sánta Ferenc író. s a művelődési otthonban este 6 órakor találkozik olvasóival. Ez alkalommal a vecsési Jókai együttes bemutatja az író no­vellájából írt Biró Juli című színművet. Fejlődés előtt a donori-erdő Felüljáró, úttörőotthon, óvoda, meleg víz Megkerült az elveszett táska Eteléit heti, szerdai szá­munkban közöltük egyik bu­dapesti olvasónk levelét, amelyben a lapon keresztül a nyilvánosság segítségét kérte a húsvétkor, Monoron, a vas­útállomáson elveszett táskája (benne okmányai és pénze) megkerüléséhez. Most újabb, néhány soros levéllel kereste fel szerkesztőségünket, amely­ben megköszöni levele, köz­readását, s egyúttal közli, tás­kája az iratokkal és a pénzzel megkerült. Nem lopták el, mi­ként azt hitte, valamilyen — számára érthetetlen módon — elvesztette. Egy Bielik neve­zetű váltóőr találta meg, s le-, adta a Nyugati pályaudvaron. Olvasónk újabb kérésének szívesen teszünk eleget: kö­szöni a vasutas példamutató és emberséges magatartását. Az Üllő és Vidéke ÁFÉSZ múlt évi eredményeit értéke­lik május 1-én reggel 8 órai kezdettel az üllői művelődési otthonban, majd megjutal­mazzák a kiváló dolgozókat. A hivatalos községi felvonu­lás és ünnepély után az ÁFÉSZ dolgozóit megvendé­geli a sportpályán. Az úttörők járási kézilabda- döntőjét ma délelőtt 9 órai kezdettel rendezik meg Mono­ron, a strandon. MAI MŰSOR Tudományos ismeretterjesztő előadások Monor, szülők akadémiája, Kossuth iskola, 18 órakor: Vi­lágnézeti nevelés, mi a világ­nézet, van-e 'élek, előadó: Rétvári Gyula. Bénye, ifjúsági jogi sorozat, általános iskola, 16.15 órakor: Állampolgárok jogai és kötelességei. Mozik Maglód: Egy kínai viszon­tagságai Kínában Nyáregyhá­za: Erotissimq. Űri: Az élet dolgai. Vecsés: Egy férfi, aki tetszik nekem. Monori-erdön — leszámítva í a külterületeket — 1200 em- | bér él. Sajátos helyzetben | vannak: látszólag teljesen ön­álló településen laknak, de va­lójában Monor község szer­ves részeként tartják szá­mon őket. A vonatról leszállva, a tele­pülés legrangosabb épületébe, az iskolába igyekszem. And- rássi Győző megbízott igaz­gató itt él 1965 óta, ismeri Monori-erdő minden örömét, gondját, szívesen is beszél ró­luk. — Akkor kerültem ide, amikor az új iskolát megnyi­tották. Előtte egy kisiskola, három tanteremmel, és osz­tott tanítás folyt. Most abban, a régi épületben van a nap­közi otthon, a konyha és egy® szolgálati lakás. — Hadd vessem közbe: szükség van-e ott a sokat vi­tatott fölül járóra? — Határozottan kijelenthe­tem: nem. Sőt, a fölüljáró szinte akadályozza a közleke­dést: a napközi konyhához a fölüljáró miatt csak nagy ke­lővel, vizes, pocsolyás terü­leten és a sportpályán át le­het a szenet, az élelmiszere­ket, egyebeket szállítani. A szekerek, gépkocsik elakad­nak. A gyerekek nagy része innen, a központból és Bénye- Üjtanyáról jár a napközibe, hosszú, sáros úton tudják csak megközelíteni. Télen alig van csapás a hóban, sokszor sírva érkeznek a kicsinyek. A fölüljáró másik oldalán, az öregtelepülésen alig lakik egy-két olyan család, akinek iskolás gyermeke van. Persze, nem csupán az a megoldás, hogy elvigyék a fölülj árót, a napközit szeretnénk betelepí­teni ide, az iskolába. — Van-e ezzel kapcsolatban ■már elképzelés? — Ügy tudom, már folynak tárgyalások az ipari vállala­tokkal. A napközi helyére va­lamilyen kis üzemet telepíte­nének — ezzel munkaalkal­mat teremtenének 50—60 helybeli asszonynak. Mi pedig azt tervezzük, hogy a közel­jövőben épülő úttörőotthon­nal egy időben ide, az iskola udvarára építenénk fel a napközit is. Az úttörőotthon­hoz már összegyűlt tízezer fo­rintunk, ezt a gyerekek klub­délutánok rendezésével, cu­korkaárusítással, őszi társa­dalmi munkával hozták ösZ- sze. Patronálónk, a Budapesti Kőolajipari Gépgyár már el­készítette az úttörőotthon tervrajzát. Két helyiségből áll majd, egy kicsiből és egy nagyteremből, de ez utóbbit széjjelnyitható deszkafallal választjuk el. Ezzel megold­juk majd a műsoros ren­dezvények helyiséggondját, de a felnőtt lakosságnak is helyet adhatunk gyűlések, összejövetelek rendezésére. A napközi otthon terveinek el­készítésével kapcsolatban is írtunk már levelet a Kőolaj­ipari Gépgyárnak, egész biz­tos; elvállalják a tervezést. — Hogyan alakult ki ez a gyümölcsöző kapcsolat a gép­gyár és a monori-erdei iskola között? — Négy évvel ezelőtt ol­vastunk egy hirdetést az új­ságban, hogy a Kőolajipari Gépgyár ad el olcsón mérleget és egyéb olyan dolgot, amire nekünk szemléltető eszközök készítéséhez szükségünk volt. Bementünk a gyárba, s ott ta­lálkoztunk a munkások kö­zött olyan monori-erdeiekkel, akiknek a gyerekeit tanítot­tuk. ök adták az ötletet: ke­ressük meg. a .gyár vezetőit és próbáljunk velük patronáló kapcsolatot létesíteni. A z öt­let bevált, a gyár vezetői na­gyon szívesen fogadtak ben­nünket, meghívták a tanuló­kat is látogatásra, azután ők is eljöttek hozzánk. Utána megkötöttünk egy társadalmi szerződést, melynek értelmé­ben mi minden évben ipari tanulókat adunk a gyárnak, műsoros esteket rendezünk dolgozóiknak a gyár kultúr­termében — ők pedig film­vetítőállványt, mászórudat, vas virágállványokat, szem­léltető eszközöket készítettek nekünk. Ellátták anyagokkal a szakköröket, televíziót hoz­tak nekünk. És bármilyen tervezési munkát elvállalnak,- amit kérünk tőlük. — Mi hír az óvodáról? — Az óvoda beindításához már csak a „kalap” hiányzik. Vagyis: van már óvónőnk — egy helybeli asszonyka, aki most Vecsésen dolgozik. Nyáregyházára ment férjhez, de itt építkeznek, Erdőn. Az épület is meglenne, egy cso­portos óvoda céljára kitű­nően alkalmas, nagy telekkel, kerttel. Csak éppen ki kell fizetnie még a tanácsnak a vételárat. Szeptember 1-én azonban egészen biztos, in­dul az óvoda, ezt már tudjuk. — Mi hír van a strand me- legvizfeltárásával kapcsolat­ban? — A télen jártak már. itt szakemberek, megnézték a strandot. Ügy hírlik, való­színű, lesz meleg víz. Az szin­te biztosra vehető, hogy me­legfürdő létesítéséhez lesz megfelelő víz, de vannak olyan elképzelések is, hogy amennyiben plusz negyven fokon fölüli vizet találnak, akkor esetleg . mezőgazdasági, célokra is lehetné hasznosí­tani. A monori Kossuth Tsz kertészetét talajfűtéses mód­szerrel lehetne a strand vizé­vel ellátni, de hallottunk ar­ról is, hogy a vetőmagfel­ügyelőségnek is lennének tervei, elképzelései ezzel kap­csolatban. Mindenesetre a te­lepülés fürdőjellegét nagy­ban elősegítené, ha lenne me­leg víz, hiszen már most gom­bamódra nőnek ki a kis hét­végi házak, új parcellákat ■mérnek. — Elegendő-e az üzletháló­zat? — Sajnos, egyelőre még csak a vendéglátóipar vezet — csár­dák, presszók, vendéglők bő­séggel találhatók is. Egy ■élelmiszerboltunk van — itt árusítanak hetente két alka­lommal húst —, egy tsz-zöld- ségesböltun/k és most, a na­pokban nyílt egy kis maszek zöldségesbódé. Reméljük, az illetékesek nem elégednek meg csak ennyivel. F. O. NOTESZLAPOK Indul a mozgó­urna Vecsésen, irány: Zentaiék, a Gizella utcában. Az édesapa, Zen- tai Zoltán előző nap hozta haza feleségét a kór­házból, a csöpp kis Valéria öt napja született. Éviké már három­éves, örül a kis­testvérkének, bol­dogan mutatja a vendég bácsiknak, néniknek. Boldog a család a szép új házban, s míg a lezárt borítékok az urnába hull­nak, Valika a csipkés pólyában, a hófehér ágyacs- kában szép nyu- gbdtan alszik... ★ Barna János autón hozza-viszi a bizottságot, Ró­zsa utca, Ágnes utca, Ágoston ut­ca, Munkásőr ut­ca... Hét ágyban fekvő beteg vám a körzetben ... Kiss Imre bácsit a fe­lesége ápolja, együtt szavaznak otthon, a betegágy mellett... A 2. számú ve­csési szavazókörbe kedves család ér­kezik a Jókai ut­cából. A legkisebb, a kedvenc. Jó­zsika. „Ha ez a kicsi nem volna, már nem is élnék, de értük mindent érdemes”, — mondja Újlaki Jó­zsi bácsi, aki kö­zelebb van a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez és Jó­zsikának ő a déd- nagypapája, a nagyapát a hábo­rú vitte el. „Most béke van, szép ez az élet, hát ez a betegség, meg az öregség, az más... Apám azt mondta mindig, bottal csak az úr meg a koldus jár, én most mégis kettőt kell, hogy kézbe vegyek. Azért sok­szor még így is kivitetem magam a határba, öröm nézni, micsoda szép minden .. Leül, megpihen egy kicsit, aztán együtt indul haza a család. Az úton a legkisebbre, meg a legöregebbre kell vigyázni. 3iivel etessem ? Gyomron sokan tartanak állatot, sertést nevelnek, hizlalnak, aprójószág is van majd minden udvarban. Most itt van az aprójószág, a csibe, a kacsa beszerzésé­nek ideje, de bizony tartóz­kodnak a napos baromfi rendelésétől a háziasszo­nyok. Imitt-amott ugyan kotyog már tyúkanyó a tojáson, vagy már gyűjtik a jó szemestojást alája, de... — Mivel etetem? — te­szik fel a kérdést a házi­asszonyok. Malacot kellene venni, ez a gond másutt, nem is kis gond ez. hisz’ ahol föl­nőhet a jövő évi zsír, hús, ott bizony az nagy segítség. Most is a család takarékja egy jól megtermett sertés úgy karácsony ' táján. A háztartásokban adódó etet­ni való ugyan pótol valamit, de nem mindent, kell még a zsákból is az élelem jócs­kán. Gyömrőn ez eddig nem is volt gond, mert el­mentek és árpát, kukoricát, baromfi, és sertéstápot vá­sárolhattak minden időben, mennyiségben a Termény­forgalmi Vállalat üzletéből. Az ára is elfogadható volt. A gyömrőiek meglepetésére az üzlet megszűnt, de meg­nyugtatásul cédulácska ad­ta tudtul. a piactéren áru­sítanak tovább. Tudomá­sul vették, és mentek a piacra kis kilós és nagyté­teles, mázsás mennyisége­kért. Aztán egy szép na­pon arra eszméltek, bezárt ez az üzlet js. Jó alkalom a konjunktú­ra kihasználóinak, hogy ugrásszerűen felszöktessék az árakat Ha ezen a helyzeten sür­gősen nem változtatnak az illetékesek, bizony keve­sebb csibe csipog a gyöm- rői baromfiudvarokban majd a nyáron és nem lesz annyi disznótoros sem ka­rácsony táján. S ez pedig nem csupán a háztartások kára. a népgazdaságé is. Fekete Gizella GYOMRO Bitskey Tibor estje Több mint másfél órás nagy sikerű, önálló műsort adott a közelmúltban Gyömrőn Bitskey Tibor. Oldott, kötetlen másfél óra volt. Bitskey éle­téről, szerepéről beszélt, s közben legkedvesebb verseit mondta el, így tette kerekké, teljessé a színészportrét. Mint ismeretes, Bitskey Rákoske­resztúron született, s mikor erről beszélt, a hallgatók ki­csit még közelebb éreztek őt. Az elmondott versek közül különösen nagy tetszést arat­tak Móra Ferenc: Hegedű cí­mű verse, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc költeményei, a részlet a Trisztánból és az Orrmonológ a Cyranóból. A gyömrőiek közül sokan látnák mielőbb viszont közsé­gükben a művészt. F. G. Még mindig árulják, még mindig veszik a giccsekct a mo­nori piacon. Péterffy felvétele Csak a kerekek maradtak épen Mint a tegnapi lapok meg­írták, szombat hajnalban Üllő és Vecsés határában súlyos közúti baleset történt. Ifj. D. Béky János üllői lakos lovas kocsiján több tsz-tag háztáji terményével a lőrinci piacra igyekezett, amikor hátulról nagy sebességgel a lovas ko­csinak rohant a Budapesti Betonútépítő Vállalat teher­autója, melyet Déri Gábor ve­zetett. A lovas kocsi a sza­bályszerű oldalon haladt, sza­bályszerűen ki volt világítva. A teherautó a lovas kocsit I mintegy 30 méteren maga előtt J tolta, s úgy összezúzta, hogy csak a kerekek maradtak épen. A lovas kocsi hajtóját a men­tők súlyos koponya- és borda­töréssel az Amerikai úti agy­sebészetre szállították. A ko­csin ülő Gregus István köny- nyebben sérült meg. Az össze­tört kocsi rúdja a ló testébe szűrődött, s a szerencsétlen állat a tett színhelyéről mint­egy 30 méterre vonszolva ma­gát, kimúlt. F.M SAKK, MEGYEI BAJNOKSÁG Gödöllői TÖV ÁLL—Gödöllői EAC 6:4 A gyömrői sakkozók eddig két mérkőzést játszottak a me­gyei bajnokságban Váctól 8:2- re, Aszódtól 5,5:4.5-re kaptak ki. Vasárnap az első győzelmet aratták. Fábián, Mészáros. Monduk, Biró, Bugyi és Erdő­közi megnyerte játszmáját míg Viczina, Kindernai, Tóth l Lajos és Tóth II. Lajos vere­séget szenvedett. Különösen szép játszmában győzött Fábián Béla. Az első táblán egy II. osztályú minősí­téssel rendelkező versenyzőt győzött le. A leghosszabb par­tit Bugyi Kálmán vívta. A négyórás, maratoni küzdelem után a 75. lépésben a gödöllői ellenfél feladta a küzdelmet. Május 9-én Vácott játszik a gyömrői sakkcsapat G. r

Next

/
Thumbnails
Contents