Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-28 / 99. szám
^-P ESmfc&YEI Hf R LA P ' KÚLÖNKIA PÁ SA" XV. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1971. ÁPRILIS 28., SZERDA MÁJUS 4-EN: Az első tanácsülés Május 4-én, kedd délelőtt 9 órakor a művelődési otthon emeleti tanácstermében tartja meg első tanácsülését az újonnan megválasztott városi tanács. Ház lesz a négyesből Ismét Kőrösre kacsintott a szerencse, egy magát megnevezni nem kívánó munkás- ember négy találatot ért el, é» 120 ezer forintot nyert. Megtudtuk, hogy régi lottózó, s a pénznek bizony jó helye lesz. Évek óta építgeti családi házát. A pénzből most egyszerre befejezheti az építkezést. Elhalasztották a kirándulást A Szabadság Tsz nyugdíjasainak május 8-ra tervezett kerekdombi kirándulását az Anyák napi ünnepségek miatt elhalasztották. A kirándulást május 15-én, szombaton tartják meg, amikor reggel 8 órakor indul az autóbusz a termelőszövetkezet alszegi klubja elől. Nyugtalan tavasz Május 9-én, vasárnap, esté fél 8 órakor mutatja be a kecskeméti Katona József Színház együttese a művelődési otthon színpadán Miljutyin: Nyugtalan tavasz című nagyoperettjét. Főbb szerepekben: Rózsa Sándort, Gyólay Viktóriát és Hetényi Pált láthatjuk. Május elsején: majális, egész napos sportprogram ugyancsak az ifjúsági park kosárlabdapályáján. A harciasabb sportok kedvelői hét sportág között válogathatnak. Tehetségkutatás indul, ki a legjobb lövő. Ez a Kinizsi-sporttelepen levő teniszpályán zajlik le 11 órai kezdettel. A labdarúgó-mérkőzések szüneteiben fél 12 órától ösz- szetett honvédelmi versenyek lesznek. A modellezők sem maradnak ki a bemutatók sorából. A csónakázó tavon a hajósok, az autómodell-pályán az autósok, és saját pályájukon a repülő- modellezők mutatják be tudásukat. Egy órakor rádiós rókavadászat lesz a labdarúgó-pályán. Ugyanebben az időben a teniszpályán az általános iskolások kézigránát célbado- bással bizonyíthatják be „szaktudásukat”. Az egész napos program után május 2-án megkezdődik a Nagykőrösi Nyár ’71 programja, amely az Állami Népi Együttes díszelőadásával nyílik. A hagyományoktól eltérően, a 27. szabad május elsejét nem köszönti felvonulás, hanem a körösiek egésznapos majálissal ünnepük a munka ünnepét. Délelőtt 10 órakor a cifrakerti szabadtéri színpadon Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára köszönti az ünneplőket. Az ünnepi beszéd után benépesülnek a sportpályák. Egész napos sportprogramot állítottak össze a rendezőszervek. Szinte valamennyi pálya foglalt lesz. Az érdekességek kedvelői női labdarúgómérkőzéseken is izgulhatnak, amelyek 11 ólától kezdődnek. 11 órakor kezdődik az általános iskolák női kézilabda körmérkőzése, valamint a férfi kézilabda körmérkőzés. Az ifjúsági park kosárlabdapályáján általános iskolai női és férfi kosárlabda-mérkőzések lesznek folyamatosan. Délután fél 2-kor, majd 3 órakor kezdődnek a középiskolai férfi kézilabda-, illetve női kosárlabda-mérkőzések Fogyóeszköz? AZ ÓNOZOTT CSÖVEK SORSA Sűrűn írunk a városunk különböző pontjain lefektetett vezetékeket befogadó árkok betemetési munkálatairól. Reméljük, a Kossuth Lajos utca — Biczó patika — szellőházi szakaszán is mielőbb sor kerül az árok betemetésére. De mi lesz a 49 ónozott cső sorsa? — amelyet a csatorna árkában felejtettek. Egy ilyen csőnek, amely 3— 4 méter hosszú, 34 forint métere. Gondoljuk, másutt is használható lenne, mielőtt az elcsenésük „folyamatba nem kerül”, vagy bele nem temetik a csatorna árkába. A cégtulajdonos vállalat kiszedethetné. Vagy arrafelé ekkora leltárhiány elszámolható — fogyóeszközként? Megkerült lottószelvények A POSTA DICSÉRETES FIGYELME Annyi minden előfordul az emberrel. Még az is, hogy „véletlenül” bedobja a postaládába a lottó igazoló szelvényeit. Kellemetlen ezt napok múlva, vagyis pénteki napon ^észrevenni”, amikor nézné az ember, — találkozott-e a szerencsével. Találkozott. Egy kettese van. Két havi és egy heti lottószelvényét nem otthon töltötte ki. Csak az igazoló szelvények maradtak a zsebében. Útja a postahivatal előtt vitt el. Szórakozottan a zsebébe nyúlt és annak rendje-módja szerint bedobta mind egy szálig a postaládába. Ám a nagykőrösi postán figyelnek mindenre. (Kevesen tudják, azért is írjuk meg.) A küldeményeket átvizsgálják és a „talált” igazolószelvényeket a kezelő leadja a főnöki irodára. Aki keresi — néhány ellenőrző kérdés után — kiválaszthatja eltűntnek hitt lottóvagy totószelvényét. Van ott több is. Nemcsak Somlyai Károlynéé került elő a postafőnökhelyettes íróasztalának fiókjából az elmúlit hetekben. Érthető Somlyainé „öröme”. Mi is örömmel írunk a nagykőrösi postások jó és becsületes munkájáról. Múzeum a várban Módosították a sárvári Ná- dasdy-vár hasznosításának tervét. Eszerint a fiatal város központjában fekvő szép, ötszögű, középkori erődítmény helyreállítása után kizárólag népművelési célokat szolgál. A rekonstrukciókhoz nyolcmillió forint támogatást nyújt a Művelődési Minisztérium. A vár főépületében 2000 négyzet- méter alapterületet kap a gazdag gyűjteménnyel rendelkező Nádasdy-múzeum. A könyvtár 14Ó0 négyzetméteren rendezkedik majd be, a művelődési otthon és a klub 600 négyzetmétert foglal eL IGÉNYES SZÓRAKOZTATÁS... Nagykőrösi Nyár 971 Gazdag, színvonalas műsorterv szeptemberig Egy egész évszak kulturális műsorát fogja egybe a Nagykőrösi Nyár ’71 programja, ami még a nyár megérkezte előtt, május 2-án kezdődik a Magyar Állami Népi Együttes vendégszereplésével. A művelődési otthon színpadán láthatjuk azt a nagyszabású táncösszeállítást, amellyel az együttes húszéves fennállását ünnepli. Ez az előadás este fél 8-kor kezdődik. Május 9—31-ig tart nyitva a művelődési otthon ifjúsági klubhelyiségében az Ezt csinálják Nagykőrösön című kiállítás. Ezen nemcsak az álta- j lános és közép-, valamint az | ipariskola vesz részt, hanem 1 szinte a város minden „hobbysa”, a modellezők, bábosok, a képzőművészkor tagjai. Az amatőrfilmek bemutatóinak lassan hagyománya lesz Kőrösön. Május 31-én ismét amatőrfilmekei láthat a közönség, a helyi alkotók mutatkoznak be filmjeikkel. A sport sem marad ki a műsorból, a tervezett Nagykőrösi Kinizsi—Magyar válogatott s a Nagykőrösi öregfiúk—FTC- öregfiúk mérkőzések időpontját még nem tudják a rendezők. Nagyszabásúnak ígérkezik a bábosok találkozója, amelyen a pécsi Bóbita, a kecskeméti Ciiróka és a nagykőrösi Csilla- gocska bábegyüttes vesz részt. Május 22-én és 23-án, szombaton és vasárnap óvodásoknak és iskolásoknak tartanak bemutatót. A konzervgyár füvószeneka- ra ismét ad csütörtökönként térzenét. A 21. heti lottósorsolás — május 21-én — jó műsort is ígér. Jancsó Adrienne-t és Bodor Tibort láthatjuk és hallhatjuk május 19-én a művelődési otthon tanácstermében irodalmi esten. Műsorukban a zeneiskola tanári karából álló kamarazenekar működik közre. A program összeállítói gondoltak a tanyaiakra is. A kiskörzeti mozi műsorán négy filmből álló sorozatot vetítenek, az elmúlt évek legnagyobb filmsikereit Aradszky László, Fenyvesi Gabi, Szécsi Pál, Poór/Péter, Késmárky Marika, Angyal János és Dévényi Tibor a szereplői a cifrakerti szabadtéri színpadon rendezett „Sláger- hullám” című műsornak. Az énekkarok találkozóján a ceglédi Vasutas, a Csepeli Autó, a kecskeméti és a hazai férfikar vesz részt. Darvas Józsefet várják az író-olvasó találkozóra, ahol a Kossuth-díjas író s a Magyar írószövetség elnöke válaszol az olvasók kérdéseire. Időpontot még nem tudnak a rendezők, mert Darvas József jelenleg külföldön tartózkodik. Az úttörőmozgalom jubileumi esztendejét a mozgalom 25 évét bemutató kiállítással ünnepük meg. Országos versenyt rendeznek az autómodellezők a Kinizsi-pályán augusztus 21— 22-én. A nyári műsor a KISZ Központi Művészegyüttes rajkózenekarának és a szólisták augusztus 22-i műsorával ér véget A vénasszonyok nyarán, szeptember 5—19 között látható a konzervgyári fotoszak- kör rendezésében Boiocska Péter fotókiállítása. Helyet kapott a programban még egy magyar film díszbemutatója is a főszereplők és a rendező részvételével. Az előzetes tájékoztatás szerint a Reménykedők című filmet pengetik le először az országban. Hangverseny a választók köszöntésére HANGULATKÉPEK 2: György napi vásár A választások miatt elhalasztott György-napi vásárt május 2-án tartják városunkban. Reméljük, az időjárás kedvező lesz, s a hagyományosan kialakult forgalmat bonyolíthatják le a vásározók. Eső áztatta szombaton este a határt, szinte viharos szél lobogtatta a zászlókat Nagykőrös házain. A város ünnepélyesen készült fel a választások napjára. Még reggel hat óra sem volt, az első szavazók már ott topogtak, várakoztak a szavazóhelyiségek előtt. A választási elnökség „főhadiszállásán”, a tanácsháza földszinti irodahelyiségében szinte negyedóránként csengett a telefon. Jelentések, utasítások hangzottak. Az elnökség tagjai már hajnalok hajnalán talpon voltak. Bizony, úgy délelőtt tíz óra felé nem ártott egy kiss frissítő, kedvderítő. Volt is! Mint húsvétkor az ünneplő házaknál a kölni szaga, úgy lengte be az egész tanács épületét a frissen főtt kávé illata. A szomjazok előtt pedig kellemes hőfokra hűtve, frissítőnek ott gyöngyözött- aranylott a csillogó poharakban a finom, vitamindús csipkeszörp. ★ — Hogy állnak? Jó napot kívánunk — köszöntünk be az egyik szavazóhelyiségbe. — Még csak az hiányozna, hogy álljunk! — hangzott a tréfás hangú válasz. — A "körzet több mint fele már szavazatát adta, pedig még delet sem harangoztak. Aki pedig ráérős, azt meggyőzik a lányaink ... Valóban, a fal mentén, hosz- szú pádon vagy nyolc KISZ-es lány várakozott a bizottság vezetőjének utasítására. — Lányok, a szomszéd utcában még öt házba be kéne szólni __ A kívánság még szinte el sem hangzott, máris vagy öten pattantak szolgálatkészen. A választási elnökségen reggel azt mondták: igazán komoly dicséret illeti a körösi KISZ- fia tál okát. A dekorálásban, szervezésben, futárszolgálatban egyaránt lelkesen részt vettek. ★ Az első szavazók a legtöbb helyen virágot, az életükben először szavazók, a tizennyolc évesek emléklapot kaptak. Megilletödve vette át egy fiatalember a díszes kis kartont. — Tetszik? — kérdeztem tőle. — Igen. De nem is ez az emléklap. Inkább az, hogy akármilyen nagy dolog volt, amikor megkaptam életem első személyazonossági igazolványát, ez az alkalom: az első szavazás joga értette meg velem, hogy felnőtt és teljes jogú állampolgár vagyok! ★ Az egyik körzetben napok óta nagy az izgalom. Hát hogyne: míg másutt egy, vagy két jelölt szerepelt a listán, a körzet lakói három tanácstagjelölt közül választják ki a számukra legmegfelelőbbet. Így döntöttek a jelölőgyűlésen. S most indultak a választók szavazni. Komoly arccal léptek be a fülkébe, majd ugyancsak titokzatos mosoly- lyal dobták az urnába borítékukat. A nap végén fellélegzett a szavazatszedő bizottság is amikor az elnökségtől megkapták az értesítést: a körzet lakóinak szavazataránya jó, a döntés megszülethetett. Á három közül egyik jelölt szavazati többséggel elnyerheti tanácstagi tisztét. Hogy ki nyerte el? Ez is kiderül rövidesen, amikor hivatalosan is nyilvánosságra hozzák a választások eredményeit. E. K. A Hazafias Népfront városi bizottsága és az Állami Zeneiskola által rendezett hétfő esti hangversenynek különös aktualitást adott, hogy az előző napon lezajlott választásokban részt vevő polgároknak nyújtotta át az iskola tanári kara a köszöntő „virágcsokrot”. Horváth Lehel, a Hazafias j Népfront városi bizottságának i elnöke, megnyitójában azt ki- ■ vánta, hogy ezt a koncertet még nagyon sok kövesse. Szükség is van a zene iránti érdeklődés felszítására. A város zenei hagyományait újra fel kell éleszteni. Hogy ennek van alapja, azt az általános iskolák énekkarainak elért eredményei, sőt még a zeneóvoda is bizonyítja. A zenei kultúra továbbfejlesztése csak közös összefogással valósítható meg. A megnyitó után először Corelli h-moll kamaraszonátáját hallottuk Német Margit, Dávid Sándor, Kovács Ildikó és Hartyáni Mária stílusos előadásában. A műsorból külön kiemelkedik még Kovács Ildikó nagyszerű gordonka- játéka. Osztatlan sikert aratott a zenekar előadásában Händel menuet-je, ami ismét bizonyítja a klasszikus zene népszerűségét. Á Csajkovszkij-muzsikát, az indulót a Diótörő szvit-bői megújrázta a közönség. A hangverseny közönsége bizonyára nem bánta meg, hogy meghallgatta a műsort, mert élményekkel gazdagodva térhetett haza. Bál a Rákóczi és a Szabadság Tsz-ben Április 30-án, pénteken, a Rákóczi Tsz KISZ-szervezete hált rendez a termelőszövetkezet irodájának épületében. A fiatalok este 7 órakor kezdik meg a mulatságot és hajnali két óráig rophatják a táncot. Május elsején a Szabadság Termelőszövetkezet asszonyai rendeznek bált, a szövetkezet Szolnoki úti klubhelyiségében. Náluk este 8 órakor kezd a zenekar. Szintén 2 óráig táncolhatnak. MULATUNK MA A MOZIBAN? Marie szeszélyei Egy kisvárosi szépségkirálynő és egy amerikai milliomos kalandjai. Színes francia filmvígjáték. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Magyar híradó. Ég veled város. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. S»P«0»R»T Hói labdarúgómérkőzés - V.: Hegedűs, Kecskés K. ll-es telep—1-es telep 1:0 (0:0) Nagykőrösön a múlt héten női focimeccs volt. A konzervgyári KISZ szervezésében az I- es telepi lányok játszottak a II- es telepiekkel. A felkészülés, az edzések már a múlt évben megkezdődtek. Az I-es telepieket Borbély Dezső és Hegedűs László készítette fel, a Il-es telepieknél Kiss Kálmán és Dávid Géza volt a szakvezető. Az első mérkőzést a Il-es telepiek nyerték meg. A mérkőzési utána nagy ünneplést mindkét csapat megérdemelte. összeállítások: ll-es telep: Lakos Etellca, Szűcs Mária, Zsikla Mária, Száraz Irén, Róka Antalné (Sári). I-es telep: Bán Éva, Vajtek Erzsébet, Té- nyi Eszter, Tóth Rozália, Ron- kó Aranka. Tűri Katalin. Csere: Tóth Karola, Lovas Ica, Karikó Ica, Bereute Mária. A kispályás mérkőzésen kiegyenlített játék folyt. A Il-es telepiek elhibáztak egy büntetőt, de utána a Grosits-erényeket csillogtató Bán Éva már tehetetlen volt, Rókáné igazi csa- társtílusban lőtt, lövésével szemben, i:0-ra nyert a Il-es telep. Győzelmük értékét fokozza, hogy cserejátékost sem szerepeltettek. A Il-es telepiek közül Szűcs Mária, Zsikla Vera és a gólszerző „Sárika” tűntek ki. A vesztesekből Bán Éva remekelt, Vojtek Erzsébet, Ronkó Aranka és Tűri Katalin dicsérhető. Jó mozgás, hangulatos sport volt, amely elősegítheti a munkaintenzitás növekedését is. Kezdetnek biztató, csak á kedv le ne lohadjon. Vasárnap Maglódon 1200, Pécelen 1500 néző volt kíváncsi a női focimeccsre. Férfibajnokira 200—300-an járnak. Pécsi Sándor Sporti övész-verseny Az idén rajtoló, 6 fordulós Hungária Ifjúsági Kupa, valamint a szintén 6 fordulóból álló Magyar Népköztársasági Kupa rajtját Postaverseny formájában bonyolították le. Az MHSZ Nk. Konzervgyár I. telepi lövészklub lövői két napon már minőségi fegyverekkel is versenyeztek, a tormási lőtér mindkét pályáján. Eredményeik: HÍR. Standard puska (fekvő 4 induló): í. Tóth Albert 60/523, 2. Czeczon 60/517, 3. G nagy 60/475. Standard puska (női): 1. Virág Katalin 60/512 Standard puska (összetett): 1. G. Nagy Albert 60/468, 2. Cze- ezon 60/442, 3. Tóth 60/441. Kisöbű sportpuska (fekvő): 1. Nagy Sándor 60/450. Standard pisztoly. 1. Bagi 30/266, 2. Ja- novics 30/261. MNK. Kisöbű sportpuska (fekvő): 1. Győri Antal 60/543, 2. Muhi 60/506. Kisöbű sportpuska (összetett): 1. Győri 60/488. Feltétlenül említést érdeme! a pisztolypályán „szereplő” automata célmozgató berendezés, amely még nagyban segítheti a körösi sportlövők fejlődését. SZERDAI SPORTMŰSOR Kézilabda Szolnok: Kilián FSE—Nk. Kinizsi barátságos férfi mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 16 óra: Nk. Kinizsi—Jászberényi Vasas barátságos mérkőzés. k «