Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-07 / 56. szám
6 1971. MÁRCIUS 7., VASÁRNAP AGGTELEK Feliratvadászok a sziklafalon sziklafalain levő feliratokat a freskóhoz hasonló módon a természet rejtette el korom- és cseppkőréteggel, a kutatók remélik, hogy a besugárzásos fotomódszerrel sikerül életre kelteni az elhalványult, eltakart régi, esetleg több száz éves feliratokat. ÉTK-iroda Kaposvárott Információs irodát nyitott Kaposvárott az Építésügyi Tájékoztatási Központ. Az iroda Somogyon kívül Zala és Vas megye területén is tevékenykedik. A sorrendben a negyedik vidéki információs iroda legfontosabb feladata az építésüggyel kapcsolatos szakmai információ gyors beszerzése és továbbítása. Megkérdeztük az ÉVM-ben Milyen a lakott kisingatlanok sorsa BAJOR GIZI JÁTÉKAI Nőnapi történet (Zsoldos Sándor rajza) Emlékkönyv Az aggteleki barlangóriás titkait Kutató régészek, geológusok, biológusoK nepes táborához az utóbbi években újabb „szakág” képviselői társulták. írási ej tők, helyesebben feliratvadászok lelkes csoportja vizsgálta át módszeresen a sziklafalakat, és igyekszik eligazodni a kő- bekarcolt, a sziklába vésett nevek, dátumok szövevényében. E szemet gyönyörködtető cseppkő világában ugyanis az 1700-as évek végétől jóformán napjainkig sokasodtak a látogatók sziklafelületekre rótt feljegyzései. A nevüket, felfedező útjuk dátumát megörökítő látogatók között sok hazai és külföldi híresség, történelmi személyiség akad. Közülük például Petőfi Sándor és Vass Imre, a barlang legnevesebb múlt századbeli kutatója falraírt feljegyzését megtalálták már, de hiányzik például Csokonai Vitéz Mihályé, több neves hazai és külföldi természettudósé, akik a hagyomány szerint szintén megörökítették nevüket. Egy-egy jelentősebb kézjegy, vagy dátum felfedezése újabb láncszemmel egészíti ki a barlang múltba vesző történetét, s erre az izgalmas, hasznos nyomozó munkára vállalkoztak a feliratvadászok. Feladatuk nem könnyű, mert a leggazdagabb lelőhelyeken több száz, egymást átfedő, egymásra vésett, karcolt vagy faszénnel rajzolt név és évszám kusza szövevénye alkot kaotikus együttest. A sziklafalakra lerakódó cseppkőréteg, a hajdani fáklyák korma is nehezíti az írásjelek szétválasztását, megfejtését. A feliratok kutatói ezért a legkorszerűbb technika beve- aetését tervezik. A freskók restaurálásánál bevált módszert, az ultraibolya sugárzás mellett exponált fotózást próbálják ki a közeljövőben. Á freskóknál ugyanis a besugárzás hatására „földöntúli” fényben jelenik meg a régebben festett ábra a később felvitt réteg alatt, s ezt jól rögzíti a foto. Miután a barlang GALSAI PONGRÁC: XXIX. Gizi, persze, lekötelező hálát érzett férje iránt, aki megszerezte neki a „legalizált” könnyelműség örömét. De Paupera egész lénye idegen maradt tőle: idegen a kerek, nagy-tonzurás fej, a puha és élveteg arc, a vizeskék, semmitmondó tekintet, s idegen a természete is: egy hajszolt ember, akinek okosságát a telekspekulációk, ügyességét a kalmár-ötletek, bátorságát az üzleti kockázatok szavatolták. Paupera azonban jó volt hozzá. Szíves, áldozatkész, nagylelkű. Elnézte, sőt megértette a művésznő legköltségesebb szeszélyeit is. S úgy tetszik, Gizi bűntudatot érzett, hogy ezt a nagylelkűséget nem tudja viszonozni. Napi penzumokat adott hát magának. A lelkesedés és a hízelgő asszonyi szolgálat penzumaik Azt mondják, még a férjét megcélzó tréfákban is vonakodva vett részt Ebben az időben Gizi régi barátai: Roszt Károly dorogi mérnök és felesége (utoljára a világháború előestéjén találkoztunk velük) sűrűn megfordultak a Stefánia úton. Karcsi jókedvű ember volt. Zsebeiben krajcáros bazárholmikat hordott, mintha diákkora óta nem ürítette volna ki őket. Még mérnöki szakértelmét is arra használta fel, hogy leleményes eszközöket, hecces szerkezeteket gyártson: egy tömlővel fölszerelt gumicsövet például, amely az abrosz alá rejtve, megtáncoltatja az áldozat tányérját. Roszt Karcsi nemigen szívelte Pauperát. Annál jobb kedvvel ugratta hát. Amikor a bankár kanalát a levesbe merítette, az edény megbillent. Paupera először azt hitte, érzéki csalódás játszik vele. A tányér azonban, Roszt Karcsi bal kezének ütemes működésétől, megismételte a mutatványt. Újabb közelítés a kanállal. Megint egy billenés. Az áldozat most már óvatosan fölemelte a tányért, alá is kukkantott, de nem talált semmit. Míg aztán Gizi, a szégyenkezéssel és nevetéssel küszködve, leleplezte a trükköt. Pauperáné szerepét különben a bemutatók előtti napokban játszotta el a legnehezebben. Este, amikor a színházból hazajött, Erzsikét behívta magához, hogy átismételjék a szerepet. A férj sokszor ilyenkor is megpróbálta a kilincset. De az ajtó nem engedett. A szereptanulásról Szabó Lászlóné, sz. Vajda Erzsébet így számolt be nekem: — Gizi ezekben az években Aczél Margittal vagy velem tanulta a szerepeit. Délben, a színházi próbák után s este, előadás végén leheveredett a iíványra, félkönyékre támaszkodott, vagy kezét összekulcsolta a feje alatt; engem meg, a telefirkált szereplapokkal a kezemben, maga mellé ültetett, és felmondta a szöveget. Kitűnő memóriája volt. A szerepet többé-kevésbé már a próbákon megtanulta, csak néha botlott, egy-két szót tévedett. Ilyenkor, a legkisebb hiba esetén is félbe kellett szakítanom, s ő a végszótól újra kezdte. Játszani csak a színpadon láttam. Otthon soha. Tanulás közben a szavak pontosságára figyelt, a hangja is szürke volt, kifejezéstelen. Ez lenne hát Bajor Gizi? De ahogy közeledett a bemutató ideje, mind élénkebb és feszültebb lett, egyre kevésbé tudott ellenállni, hogy jelzésekkel is illusztrálja a szöveget: kezét csuklóból kissé kifelé fordította, a hajához nyúlt, vagy rebbenésnyi időre belegrimaszolt a tükörbe. Ezek a fél-gesztusok a játékötleteit jelezték, amelyekből színpadi figuráit megalkotta. Később, az előadáson viszont is láttam őket, csak akkor már „nagyban”, kibontva, a szó és a mozdulat teljes szépségében. Szereptanulás közben sohasem árulta el, hogy mit akar. De a jelekből megéreztem: itt valamit csinálni fog a színpadon. Azt mondják, ösztönös színésznő volt. Valóban. Játékötletei, amelyekkel nemcsak jellemezni tudott, hanem légkört teremteni is, úgy csapódtak ki a pillanatból, mint a repülő halak. De ezeket az ötleteket ritka tudatossággal kerítette hálójába, helyezte el a színpadi térben és időben. Pontosan tudta, hogy mi a sok és mi a kevés. Színészi gyakorlata megtanította: egy fölöslegesen elkapkodott gesztus, vagy kinyújtott szó ellenkező hatást válthat ki... EmVan a lakásfrontnak egy mennyiségileg nem túl nagy, de így is terhes hányada, amelynek helyzete rendezetlen. Megkérdeztük erről dr. Csabai Bélát, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium lakás- és kommunális főosztályának csoportvezetőjét. — Tudvalévőén van egy csoportja a zömükben inkább kisméretű ingatlanoknak, amelyekre furcsa kétarcúság nyomja bélyegét, elvi és gyakorlati szempontból is. Ezek, az előzőleg állami tulajdonú ingatlanok többnyire évekkel ezelőtt vevőre találtak, de csak egy részük arányában. A két- három-öt benne lakó család közül egy-kettő megvette az általa lakott résznek nagyjából megfelelő tulajdoni hányadot. A többi részben lakók — megmaradtak lakóknak. „Há- zibácsjj uk” pedig ettől kezdve az állam és a résztulajdonos közösen — minthogy az akkor szokásoí eszmei hányadukat értékesítették, osztatlan formában. Ez a helyzet áldatlan következményekre, végeérhetetlen vitákra, perekre vezetett. Nem szerencsés dolog az, ha valakinek az állam ésegy- vagy két állampolgár közösen kezeli a bérleményét —, sem a lakónak, sem a tulajdonosoknak nem jó. Történik-e valami ennek felszámolásáért? — Vegyes tulajdonú ingatlan — ezt mondhatom —, van is, lesz is. Hozzáteszem, hogy számuk nem jelentékeny: 2—4 ezerre tehető. Persze, ha csak lehetséges, az állam ezeket az ingatlanhányadokat is eladja, a bennlakóknak, vagy — ha azok lemondanak vételi jogukról — kívülállóknak. — A legutóbb kibocsátott és még érvényben levő rendelke- zés megnehezíti ezt, ameny- nyiben csak osztott tulajdonként való eladásukat engedi meg. — Az Igazságügyi Minisztériummal legutóbb lefolytatott megbeszélés nyomán leegyszerűsítjük a társasház- alapító okiratot. Tájékoztatót is közreadunk, amelyben ez benne található. Az ÉTK-n (Építésügyi Tájékoztató Központon) keresztül a közeljövőben szándékozunk kiadni egy lékszem, az egyik darabban — szerzőjét és címét már elfelejtettem — így csattant fel: „Veled megyek, punktum!” Azzal a kalaptűt hirtelen belebökte nagy, tüllfátyolos kalapjába ... Később elmagyarázta: ha a tű nem szalad be rögtön a kalapba, vagy a „punktum”-szónál nem ereszti le a karját, a hatás elmarad ... Ezekből az ötletekből később sem fogyott ki. Még az ötvenedik, századik előadáson is hozott valami meglepőt, s ahogy csökkent a lámpaláza, a bemutatótól a darab-temetésig, egyre gazdagabb színekkel játszott. A premier előtt különben alig lehetett ráismerni. Kötekedő volt, türelmetlen, ideges. Emlékszem, a Lili című Hervé-operett bemutatója előtt — egyetlen operettszere- pében nemcsak játszania kellett, hanem énekelni és táncolni is — az izgalomtól nem tudta bekapcsolni a ruháját; fogta hát, a drága ruhát hirtelen kettéhasította, összegyűrte, majd a fürdőkádba vágta. Nekünk, mindenkori „házi partnereinek” pedig megtiltotta, hogy részt vegyünk a bemutatón. Nyilván attól félt, észrevesszük, ha hibázni talál... Aztán furcsább babonái is voltak. Művésztársai mesélték, hogy a színpadra- lépés pillanatában az éppen kéznél levő tűzoltónak, jelképesen háromszor meg kellett köpdösnie a ruháját. S talán az izgalom szoktatta rá legkedvesebb játékára, a passzi- ánszra is. Babonás figyelemmel, szenvedélyesen csattogtatta a lapokat. Bebeszélte magának: ha a kártya „kijön”, sikere lesz... (Folytatjuk) füzetet, amely e házak kezelését ismerteti és kiadtunk olyan állásfoglalást is, hogy ahol a társasházzá-alakílás objektív feltételei hiányoznak, — ott ettől az illetékes helyi szerv eltekinthet. Ezt az állás- foglalásunkat megkapta az OTP központja is. Amint pedig a rendkívül szerteágazó munkát igénylő új lakásrendeletek feldolgozásán túlvagyunk, hozzálátunk a nagyarányú ismertetéshez. — Azt máris előrebocsátha- tom, hogy ha például valaki egy vidéki háznak esetleg csupán egy üvegezett verandáját, vagy hasonló helyiségét bérli, — ezt is megvásárolhatja. Nem ideális megoldás, de megnyugtatóbb, mintha egy másik tulajdonrészhez „csapva” másnak adnák el, nem a bennlakónak. Ilyen esetben az alapító okiratban meg kell állapítani a költségviselés részarányát, a tulajdoni hányadokkal megegyező módon. (Ez a probléma megyei vonatkozásban sokszor felmerült; eszerint tehát van rá megoldás.) — Készül-e valamiféle reform a társasháztörvénnyel kapcsolatban? — Igen. Sok minden megváltozott az idők folyamán, s ehhez igazodnia kell a rendelkezéseknek is. Azelőtt például szabály volt, hogy egy telken csak egy házat építhettek. Ma már a fővárosban gyakorlattá vált, hogy egy-egy nagyobb házhelyre több, többszintes épületet is felhúznak, természetesen az övezeti előírások szerint. A három ház, de közös telek speciális helyzetet teremt, — itt a karbantartásnak és a tulajdonközösségre háruló minden kötelezettségnek arányait pontosan rögzíteni kell. Hangsúlyozom, hogy a jogi ismerethiány, tájékozatlanság meglepően és általánosan nagy. — Hogyan lehetne ezt felszámolni, legalábbis enyhíteni? — A város és községgazdálkodás és az IKV-k számára már tavaly is tartottunk ilyen irányú oktatást. Sajnos, elégtelennek bizonyult. De ezenkívül is sok a teendőnk: felülvizsgálást igényel a forgalmi értékek megállapításának helyessége is. Az OTP ma köteles elfogadni a PIK értékelését. De a helyi tanácsok nem. A jogszabály csak any- nyit mond ki, hogy az elidegenítésre szánt ingatlanokat „a helyi forgalmi értéknek megfelelően” kell felértékelni. De az ingatlanforgalmi érték kialakításánál semmiféle kötött elem nem szerepel. Ebből az következik, hogy a helyi szervek belátása is alakíthatja, tehát ésszerűségi szempontok függvénye lehet és kell hogy legyen elsősorban. — Vagyis? — A PIK szeret úgy értékel? ni, hogy az állam „jól járjon”. De idézőjelben: nem veszi figyelembe, hogy a magasra értékelt, s emiatt eladhatatlan, de továbbra is az állam által kezelendő, tatarozandó ingatlan nem hasznot jelent az államnak, hanem egyre súlyosabb nyűgöt. A tanács akkor jár jól, ha (közgazdasági kifejezéssel) mielőbb leírhatja a hasznot nem, csak gondot jelentő kis ingatlanait. Ezért a helyi tanácsnak jogában áll a PIK-megállapította értékből is 10 százaléknyit engedni; bonyolultabb esetekben kimódolhatja a legésszerűbb megoldást a PIK-kel közösen. Tudnivaló, hogy a tanácsok a PIK-et olyasmivel is megbízhatják, hogy az szerezze be a szükséges társasház-alapító okiratot. — Az EVM irányíthatni az illetékes, de olykor meghökkentően tájékozatlan helyi szerveket, például ismertetőket küldhetné szét a követendő, azaz javasolt szempontokról. Mint egyik e témával foglalkozó cikkemben is megírtam, a megyei OTP tavaly minden egyes eladásra szánt többlakásos lakott ingatlant visszakapott a helyi tanácsoktól, — az eladatlanság oka: az ügyintézői kapacitás és a fel- készültség hiánya. — Mostanában dolgozzuk ki azokat a szempontokat, amelyek segítségével az ingatlan- közvetítést megreformálhatjuk. Rá kell térnünk a forgalmi érték szabályaira. Mindezen dolgozunk, és ismétlem, amint az átfogó, július elsején hatályba lépő lakásügyi jogszabályok megkövetelte munkákon túlvagyunk, mindenre sort kerítünk. Az új lakásrendeletek sok könnyítést, egyszerűsítést tartalmaznak az állampolgárok tulajdonában levő — illetve vegyes tulajdonú — ingatlanokra vonatkozóan is. Hogy csak két fontos részletet említsek: július elsejétől lehetővé válik, hogy a bérlő megállapodjon a bérbeadóval a lakás fenntartását illetően; a bérlő nem fizet lakbért, de karbantartja a bérleményét (megfelelő ideig). Vagy: bérlő által lakott ingatlanába a tulajdonos egyszerűbben beköltözhet, minthogy a cserelakás megfelelőségéhez fűzött követelmények is módosultak, olymódon, hogy bár a bérlő sem rövidül meg, de a tulajdonosra sem egyoldalúan csak ingatlana gondja, terhe jut, hanem birtokba is veheti tulajdonát. Ezekről részletesen és alaposan szól az új lakásrendelet. S ez utóbbit is azért érdemes kiemelni, mert egy lépést jelenthet az ingatlanok jobb állagmegóvása felé. Ez a szempont pedig — a szorongató lakáshelyzetet, az ingatlanállomány elégtelenségét ismerve — semmiképpen sem tekinthető mellékesnek — mondotta befejezésül dr. Csabai Béla. Péreli Gabriella A CEMENT-ÉS MÉSZMŰVEK VÁCI GYÁRA (DCM) az 1971-1972-es tanévre gépszerelő (lakatos) villanyszerelő elektroműszerész (érettségizett) csőszerelő (berendezésszerelő) hegesztő szakmunkástanulókat szerződtet Jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. (Ügyintéző: Lajtai)
