Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-07 / 56. szám

#*ts» HU. zJCírlap 1971. MÁRCIUS 7., VASÄRNAP A képviselő hétköznapid Harc az apró dolgokért Darvasi Pálné négy éve kép­viselő, kétszer szólalt íel az országgyűlésben, mindkét megnyilatkozása az emberek napi gondjairól szólt. Először arról beszélt, hogy a falusi asszonyokra mennyi teher ne­hezedik még mindig, mert hiá­ba tört be a városiasodé élet­forma falura is, a vidék el­látása nem mindenben meg­felelő — például akkoriban sok helyen nehéz volt besze­rezni a palackos gázt — a fa­lusi asszonyok jobban megér­zik az áruellátás zökkenőit. Azután ugyancsak egy sok problémával küzdő réteg, a nyugdíjasok helyzetével fog­lalkozott — azóta új nyugdíj- rendelkezéseik is születtek — és ugyanebben a felszólalásá­ban szót ejtett a fiatalokról is — készül az ifjúságról szóló törvény — és hitet tett az if­júság többsége, a mindenna- pok_ követelményeinek eleget tevő, józanul élő ifjak mellett. Második hozzászólásában fő­leg a kenyér- és a húsellátás­sal foglalkozott, személyes ta­pasztalatai alapján. Akkoriban éppen nem a legjobb minősé­gű kenyeret sütötték a váci járásban, és nem minden köz­ségben volt kapható hús. Ja­vaslatai nyomán például meg­vizsgálták körzetében és a já­rásban a kenyér minőségét, azóta az javult is; a húsellátás gondjait egy felszólalás nem oldhatta meg — ezt a képviselő is tudta —, de választóinak gondjai elől nem térhet ki, sőt, kötelessége az országgyűlés­nek tudomására adni azokat, javaslatokat tenni. A húsellá­tás is azóta javult. Öarvasi Pálné jól ismeri a ne­hezen, sok gonddal élő embe­reket, az alföldi tanyákra való, Endréd, Gyoma környékén született, az endrődi „lázadó vidéken”, s azonnal, ahogy le­hetett, 1945-ben belépett a pártba, szüleivel együtt. So­káig volt párttitkár, járási párt-végrehajtóbizottsági tag, jelenleg az alsógödi tsz ker­tészetében munkás, de emel­lett a közös gazdaság személy­ügyi dolgait is intézi. Váratla­nul érte, amikor 1967-ben kép­viselőnek jelölték, s egyszeri­ben 18 község lakossága nevé­ben foglalhatta el helyét az országgyűlésben. — Választóinak érdekét mi­ijei tudta a legeredményeseb­ben képviselni a négy év cíatt? — Nehéz lenne hirtelen ösz- szefoglalni, mert a képviselői munka nem látványos, sok ap­ró dologgal való foglalkozás­sal jár: harcolni pedagógus­lakásért, óvodáért, művelődési házért; az ivóvíztársulásokat támogatni, lendíteni rajtuk; szót emelni a Dunakanyar vá­ci partjának fejlesztéséért. A legnagyobb eredményemnek azonban azt tartom, hogy meg­ismertek az emberek, a vá­lasztóim — többször megfor­dultam választókörzetem min­den egyes községében — biza­lommal fordulnak hozzám akár legbensőbb magánügyeik­kel is. Azelőtt nem mindenhol tudták, ki is a képviselőjük. — Mi volt az, amiért leg­inkább meg kellett harcolnia? — Mindenhol egyforma se­gítőkészséggel hallgattak meg és a lehetőségekhez mérten intézkedtek is. Harcolni min­dig a legapróbbnak látszó dol­gokért kellett, például kis át­ereszekért a községi árkok fö­lé, vagy jelentéktelennek tűnő pótlásokért iskolákban, műve­lődési házakban, járdákért, mert ezek évközben váltak szükségessé, az év eleji terve­zésnél nem gondoltak rájuk és nem maradt rá pénz, akár két-háromezer forint sem ... — Milyennek kell lennie egy képviselőnek? — Ugyanolyan embernek, mint a többinek, csak tájéko- zottabbnak, a problémák iránt érzékenyebbnek. Én például sohasem felejtem el, hogy honnan származom, ez azon­nal meghatározza a munká­mat: segíteni, intézni az el­maradott községek, az elesett emberek ügyét. Darvasi Pálné hat gyereket nevelt fel — férje gépkezelő a Dunakeszi Konzervgyárban —, de már csak két gyerek él ott­hon. Három unokája van, ta­vasszal megérkezik a negye­dik. Az alsógödi tsz kertészeté­ben fizikai munkát végez — naponta átjár dunakeszi ott­honából — de most például a párttitkárt helyettesíti. Azon a napon, amikor be­szélgettünk, a következő volt a programja: járási tanács­ülés, a párttitkári teendők el­látása a téeszben, a közös gaz­daság személyzeti munkájáról készülő jelentés előkészítése a téesz vezetőségi ülésére; este fél hatkor ért haza. Otthon a szokásos házimunkák várták. — berkovits — KINEVEZÉS A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány Lakatos Ernőt, a Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatalának álta­lános elnökhelyettesévé, Si­mon Ferencet a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnökhelyettesévé nevezte ki. Májusban Erkcl-diákiinnepek Gyulán Ötödik alkalommal rende­zik meg májusban Gyulán az Erkel-diákünnepeket, ame­lyekre Békés, Csongrád, Bács megyéből, valamint Szegedről és Budapestről mintegy hat­ezer fiatalt várnak. A sereg­szemlén irodalmi, ének- és ze­nefelkészültségükről adnak számot a diákok. A házi selej­tező versenyeken az ifjúság tízezrei léptek dobogóra, a gyulai szereplésre pedig me£ gyei színvonalversenyeken je­lölik ki a legjobbakat. Az ötödik Erkel-diákünne- peken az arany-, ezüst- és bronzérmeken kívül a legjobb versenyzők megkapják a gyu­lai középkori vár emlékpla­kettjét, a képzőművészeti ver­senyek győzteseit pedig a Dü- rer-év tiszteletére Dürer-em- lékdíjjal jutalmazza a Gyulai Városi Tanács végrehajtó bi­zottsága. Hajrá, de hová? Akadtak könnyen lelkesedő, s ritkán mérlegelő optimisták, akik úgy vélték, hogy a gazda­sági reform bevezetése, minit a varázspálca meglendítóse tün­teti el a tervutasításos irányí­tási rendszer egyik kedvezőt­len jellemzőjét, az ipari ter­melés hullámzását, a hó végi, negyedév végi hajrát. Az alap­talan optimizmus, mint min­denben, ebben sem bizonyult indokoltnak. Három esztendő telt el a reform bevezetése, működése óta, de a hajrá — változatlanul virul. Ezekben a napokban — hisz’ márciust írunk, az első ne­gyedév harmadik, tehát átolsó hónapját — megint feszített a tempó a gyárakban. Többszörös akadály Panaszkodnak az emberek mindenütt, de különösen a gépipari, a járműgyártási és a híradástechnikai üzemekben: hol nincs mit csinálni, s tan- genek-lengemek — vagy éppen hazaküldik őket —, hol meg beleszakadnak a munkába. Szeretnének egyenletesen dol­gozni, de mindig csak szeret­nének. mert soha nem sikerül. A hajrá már ezért is rossz, káros. hiszen egyenlőtlenül terheli le a munkaerőt, ideges­séget, fáradékonyságot okoz, amiknek következményei — a tctív cuieirvutöaocfci ro ---, vágj cs ak nagyon kis mértékben származnak a művezetők, fő­művezetők, üzemvezetők tevé­kenységének hibáiból. A hajrá oka nagyobb, magyarázata a felsőbb irányítás munkájában található. Az üzem- és terme­lésszervezés rendkívül ala­csony színvonala, a vállalati belső' szervezet elavultsága, csigaléptü korszerűsítése mint ok, már világosabbá teszi a hajrát, mint okozatot. S még világosabbá válik az okozat, ha az anyagellátás tökéletlen­ségét, az iparirányítás — a fő­hatósági irányítás — tétovasá- gát is fölsorakoztatjuk az okok között, s végül odaállítjuk a szabályozó rendszer néhány ellentmondását is. (Az 1971. január 1-én életbe léptetett új szabályozó rendszer kihatásait legjobb esetben is csak a jö­vő esztendőben lehet fölmér­ni.) Elsősorban ezekben kell megjelölni a hajrá fönnmara­dásának, továbbélésének okait, kár tehát a művezetőket, üzemvezetőket szapulni azért, amiről nem tehetnek, aminek maguk is szenvedő alanyai. (Mert hallgatni elsősorban ők hallgatnak az embereiktől.) Jól vezetett, egyenletesen termelő, kiegyensúlyozottan dolgozó iparágban, üzemben, vállalat­nál ugyanis egész egyszerűen nem maradhat él egyetlen részleg sem, hisz’ elmaradása azonnal szembetűnik, intézke­déseket von maga után stb. Ott azonban, ahol a felsőbb irányítás is kapkod, rögtönöz, réseket töm be, vagy ahogy a munkások mondják, tűzoltó munkát végez, nem kivétel, hanem szinte szabály ugyan­ezek megismétlődése, „másolá­sa” a műhelyeikben. Ráadásul a közbeeső lépcsőkön állók to­vábbi mulasztásaival, ellent­mondó intézkedéseivel, kapko­dásával tetézve. Amikorra te­hát a termelési feladat eljut a gépnél, berendezésnél álló emberig, már csak a parancs alakjában jelenhet meg: tisz­títsák a gépeket — nincs anyag, félkész áru, alkatrész, rajz stb. —, s beírjuk az állás­időt mindenkinek, vagy ellen­kezőleg, mindent bele, embe­rek, most mutassák meg, mit tudnak, a főnökség még célju- talmat is bedobott... Ilyen légkörben, ilyen „szervezett­ség” mellett azonban az kerül háttérbe, ami a hajrá értelme lenne: maga a termék és an­nak minősége, kidolgozása, az­az értéke. Felelősök kerestetnek Az üzemekben — a fásult­ság jeléként — ma már termé­szetesnek, már-már törvény- szerűnek fogják fel a hajrát a negyedévek végén, s különösen az év negyedik negyedében megsűrűsödő légkört, hajszát, idegeskedést, kapkodást. Bár­hol érdeklődtem is, hogy ilyen kérdéseikért történt-e felelős- ségmegállapítás — még csak nem is felelősségrevonás, bár magam távolról sem tartom ezt elképzelhetetlennek —, mindenütt tanácstalan értet­lenség volt a felelet. Valami olyasmi: tulajdonképpen mit akarok, hisz’ régi örökség ez, isten átka, Attila ostora, nem lehet menekülni előle. Való­ban nem lehet? Ha valahol elkezdenék vizs­gálni nem magát a hajrát — mert annak kárhozta tását majd’ minden gyűlés szónoka szép szavakkal megteszi —, hanem azt, hogy miből, kitől, mikből, kiktől ered, ha lépés­ről lépésre nyomon követnék a sok apró mulasztást és mel­léfogást téves tervezést amik végül is a termelés erős hul­lámzásában összegeződnek, ak­kor rábukkannának arra is, hogy a hajrá nem isten átka és Attila ostora, hanem na­gyon is emberi termék. Az oko­zattól tehát végre az okhoz, okokhoz kellene eljutni. Mert a hajrá, mint lelkesítő jelszó, nem rossz. Am nagyon rassz, ha nem nézzük meg: hová, miért hajrázzunk. Mert akkor megtörténhet hogy célba érünk, csak éppen sokba kerül a győzelem. Mészáros Ottó KÉT CSALÁD - EGY TETŐ Pillanatkép, kérdőjelekkel — Itt Ácsán szégyen, ha az öregek panaszkodnak. Ritka, hogy a fiatalok külön költöz­zenek, azt nem nézik jó szem­mel. A családnak együtt kell élni, az a normális, az öregeket nem lehet magukra hagyni. Cziczka Mihályné, az acsai községi tanács gazdálkodási előadója szerint az együttélés­nek nincs semmi hátránya, mert általában két-, három­szobás házakban laknak a csa­ládok, az idősebbek nem za­varják a fiatalokat. — Az új házakat már úgy építik, hogy elöl két nagy szoba, ahol a fiatalok laknak, és hátrébb, a kert felé az öre­gek házrésze. Aztán elmondja, hogy van­nak kivételek is, ahol az öre­gek maradisága miatt a fia­talok más faluba költöztek, már magasabbak az igényeik, de az idősebbek ezt nem lát­ták be, nem engedték, hogy átalakítással fürdőszobát épít­senek a gyerekek. Németh József vb-titkár sze­rint például Csőváron, ahol ő inkább ismerős, több az együtt­élésből adódó viszály, s sze­rinte szükségképpen másutt is, legfeljebb nem beszélnek róla. Az öregek néha, azon a címen, hogy pénzzel járultak hozzá az új ház felépítéséhez, régi szo­kásaikat próbálják a fiatalok­ra erőltetni. A Szentendrei Városi Tanács igazgatási osztályának vezető­je, Mikó Tibor elfogulatlanul, és határozottan az együttélés ellen foglal állást. A vallási és egyéb előítéletektől kezdve — az újra, a másró való inger­lékeny reakciókig — annyi faj­tája adódhat az összeütközé­seknek, hogy kikerülni szinte lehetetlen, legfeljebb ideig- óráig eltussolni lehet. — Egyik tanácstagunk kis­lánya férjhez ment. Fiatal, csi­nos kislány, szeretett szórakoz­ni, nevetni, énekelni, mindig vidám volt. A fiú szüleinél laktak, akik nem tűrhették ezt a „léha”, „pazarló” természe­tet, megjegyzésekkel, örökös zaklatással tették lehetetlenné a kislány helyzetét. A házas­ság alig tíz hónap múlva fel­bomlott. Nekem is van egy 22 éves lányom, nagyon szeretem, de neki is» nekünk is jobb len­ne, ha külön költözhetne, mi­kor férjhez megy. Éppen ide­je volt az új lakásrendeletnek, kapjanak a fiatal házasok la­kást. Horváth Gyözőné, a Szent­endrei Városi Tanács admi­nisztrátora 26 éves, másodszor van férjnél, mért első házas­sága nem sikerült. A szüleik­nél laktak, egy szobában, és a férje nem jött ki a szülőkkel. Valamin mindig vita volt. Horváth Győzőné szerint, ha lakást kaptak volna, lehet, hogy másként alakul. Második férjével is a szüleinél lakik, egyelőre nincs különösebb probléma, hacsak a szokásos, napi idegeskedést nem számít­ja, ami a közös helyiségek használatánál óhatatlanul elő­fordul. Helyzetével most sem elégedett, szövetkezeti lakásra vár, reménykedik, ötéves kis­lánya jövőre iskolába megy, szeretne neki jobb körülmé­nyeket biztosítani. Fodor Károlyné a Pest me­gyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalatnál dolgozik, 1300 fo­rint a fizetése. Férje textilfes­tőgyárban szakmunkás, 2300 forint havi keresettel. Három­szobás lakásban együtt a fele­ség szüleivel, 20 éves öccsével, és 14 éves húgával. A hely na­gyon szűk, a 8 hónapos kisfiú ágya a konyhában áll. Szeren­csére ritkán veszekednek, anya és lánya jól megértik egymást. Nagyon szeretne mégis saját lakást, mert jóindulatúan ugyan, de minden mozdulatá­ba beleszólnak. Különösen ér­vényes ez a gyerek nevelésére, vagy a férjével való viszony­ra. Nagyon szereti a szüleit, de ha tehetné, már holnap el­költözne. „Akkor is, ha sem­mivel nem lenne nagyobb a hely, ha semmivel nem lenne korszerűbb a lakás.” Az alkalmazkodás képessége nincs meg mindenkiben, vagy ha megvan is, hosszú évekig állandóan gyakorolni: megle­hetősen fárasztó. Természete­sen, ahol nincsenek látványos összeütközések, veszekedések, ahol látszólag, vagy valójában megvalósul az együttélés har­móniája, ott is a fárasztó és kölcsönös alkalmazkodásról van szó. A közös érdek: a nyugalom és nem utolsósorban a környezet, a falu becsülésé­nek, tiszteletének kivívása egymáshoz simítja a szokáso­kat és a mindennapi élet szo­kásrendszerén alapuló maga­tartásokat. Ez viszont a sok egyéb probléma mellett, a fö­lös hagyományok, s szemlélet konzerválódásának veszélyé­vel fenyeget V. V. qese, a technológia megsértése — messzire gyűrűzik a terme­lésben. Az erkölcsi, emberi kárt azután alaposan megteté­zi az anyagi hátrány. A hajrá, a termelés lázgörbéhez ha­sonlító ingadozása többszörös akadályt képez a termelőbe­rendezések egyenletes kihasz­nálásában, az egy foglalkozta­tottra jutó termelés folyamatos növelésében, s az áruellátás zökkenők, fönnakadások nél­küli megszervezésében. A haj­rá tehát nem valamilyen sta­tisztikai, naptári stb. szem­pontból probléma; a legszoro­sabban vett gazdasági követ­kezményei miatt az. Természetesnek tartjuk, bogy a termelés soha nem le­het mechanikus függvénye a naptári időszakoknak, nem kö­vetheti szolgaian a hónapok, a negyedévek sorát Az eltérések mértéke, nagysága azonban már korántsem természetes. Ha az 1969-es esztendő tizen­két hónapjának átlagát száz­nak vesszük, akkor 1970 mély­pontja január volt — 95 száza­lékos szinttel —, csúcsa pedig 121 százalékkal a december... A két érték közötti, 26 százalé­kos eltérést már aligha lehet a szervezet ritmikus működését jelentéktelenül befolyásoló hő­emelkedésnek tartani. Láz ez, amelyet a szervezet — a szo­cialista ipar — újra meg újra átél, megszenved. A ház a betegség egyik tünete. A be­tegség pedig kezelést igényel. Az előbbiekhez visszatérve: 1970 januárjában és februárjá­ban a termelés alatta maradt az 1969-es év havi átlagának, hogy azután a negyedév végén, márciusban, egyszeriben 109 százalékra szökjön fel. A kö­vetkező két hónap ismét a „nyugi” időszaka: a termelés csak két, illetve egy százalék­kal több az előző esztendő ha­vi átlagánál. Júniusban viszont — negyedév vége, félév vége! — már 11 százalék a többlet, s ez így megy a további hat hó­napban is, hogy a láz decem­berben érje el csúcspontját. Ninrsenek ártatlanok Hosszú évekre visszamenő­leg sem lehet egyetlen olyan iparágat találni, amely ártat­lan lenne a hajrában. (A me­gyében működő ipari üzemek között is csak szabályt erősítő kivételként akad olykor, rövid időszakra egy-egy termelő­egység, de általánosságban és hosszabb távon, mind saját ta­pasztalataink, mind a hivata­los megállapítások szerint, va­lamennyi üzemre a termelés erőteljes hullámzása a jellem­ző.) A múlt esztendőben kü­lönösen a gépipar, a közleke­dési eszközök gyártása, vala­mint a híradás és vákuum­technikai ipar produkál szél­sőséges termelési értékeket, így például a gépiparban a mélypont és a csúcs közötti el­térés nem kevesebb, mint negyvenkét százalék! Azok a mindennapi gondok tehát, amelyek a munkások számára hol az állásidőben, hol a nagy hajtásban és a túl­óráztatásban öltenek testet — s ezzel befolyásolják a kerese­Tízéves gyűjtő­munka eredmé­nyeként hozták létre ezelőtt két évvel az abonyi falumúzeumot. A múzeumbarátok körének négy lel­kes tagja — Győ­ré Pál tanácstit­kár, dr. Készéi Gyula főállator­vos, Balogh Sán­dor református lelkész és Tömös- közi István helyi magángyűjtő — azóta is számos új darabbal gyarapí­totta a község múltját dokumen­táló múzeumot. Érdekességei közé tartozik többek között, hogy ez az ország egyetlen mag tárni úzeuma.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents