Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-07 / 56. szám

Nem furcsa, ha egyszer úgy komolyan belegondolunk: az emberiség egyik felének folytonosan harcolnia kell azért, hogy bizonyítsa az emberiség másik felének, ugyanannyit ér. Akikre ezt a bizonygatási szerepet ki­osztotta az emberi társadalmak története, a nők, s nem furcsa, hogy ők szülik az emberiség másik felét is...? Igaz, fejet hajtani is ezért szoktak előttük. Lássuk, miért lehetne még. És nemcsak ezen a napon. Millió napból egy A váci Híradástechnikái Anyagok Gyárának transzior- mátorkészíto üzemében dolgo­zik Bossányi Károlyné 42 éves munkásasszony. Váltott mű­szakban 8 órát ül a tekercselő- gép mellett. Óránként 47 dara­bot kell készítenie a rádióal­katrészekből. Egy műszakban körülbelül 400 darabot. A for­mákat kézzel teszi fel. A gép meghajtásával huzalt teker rájuk. A gépet megállítja, a formákat kézzel leragasztja, lepecsételi, leszedi. Óránként több száz mozdulat. Egy mű­szakban több ezer. Normában dolgozik. 1600 forint körül ke­res. Férje a húsipari vállalatnál gépkocsivezető. Két gyereket nevel. A lánya 19 éves, ugyan­ebben az üzemben dolgozik. A fia most végzi az általános is­kola 8. osztályát. Vácott lakik nagynénje földszintes házában, másfél szoba és egy konyha; fürdőszoba nincs. Cserépkály­hával fűtenek, televíziójuk, rá­diójuk, mosógépük, centrifugá­juk, hűtőszekrényük van. Lá­nya estin végzi a közgazdasági Bossányi Károlyné technikumot, fia villanyszerelő ipari tanulónak megy. — Ha délelőttös műszakban vagyok, háromnegyed ötkor kelek. Reggelit készítek, teát Lözök, a fiamnak összecsoma­golom az uzsonnát, amit az is­kolába visz. A gyárba gyalog jövök. Háromnegyed hatra be­érek. Átöltözöm. Hatkor kez­dem a munkát. Háromnegyed kettőkor elrakodok, összetaka­rítok a gép körül. Kettőkor öl­tözni megyek, hazafelé bevá­sárolok. Zöldségfélét, főzelék- riekvalót, néha húst vagy tész­tát, tejet, kenyeret, vajat, fel­vágottat. Szerencse, hogy nem lakunk nagyon messze, így’ is elég cipelni. Aztán hozzálátok főzni, levest is. Fél ötre kész van az ebéd. Megtérítek, ki­tálalom, azután összetakarítom i konyhát, elmosogatok. Hat óra felé végzek. Rendszerint ezután mosok, vasalok vagy varrók. Ha jó műsor van, né­zem a tv-t, aztán aki akar va­csorázni, annak adok, én nem szoktam már este enni. Ha­mar lefekszem, mert fáradt vagyok, elálmosodom. Tízkor már elalszom, ha senkinek sincs rendkívüli kívánsága. Elmondani semmi. De ha utánaszámolunk, reggel 5-től este 10-ig, ez naponta 17 óra, szüntelen munkában. Pihenés ezalatt a gyárban a félórás tíz­órai szünet; az a negyedóra, mikor ebédéi, és az a másfél óra, amíg este nézi a televí­ziót. És mit tesz a többi időben? Dolgozik, tehát pénzt keres, megszerzi és elkészíti család­jának az ételt, rendben tartja a lakást, gondoskodik minden­kinek a tiszta, vasalt ruháról, neveli a gyerekeket, akik neki számolnak be mindennapi gondjaikról, hozzá fordulnak segítségért. — Nincs ebben semmi külö­nös. Dolgozom, mint más. Nincs különösebb bánatom semmi. Az élet elég egyforma, de nem rossz. így természetes. Teljes emberként élni Tóth László és Nagy Katalin 1967-ben kötött házasságot. Azóta két kisfiúk született, az idősebb két és fél, a fiata­labb másfél éves. Tápiószelén laknak egy öreg házban, ame­lyet átalakítással tettek lakha­tóvá, az egyik szoba felét le­választották konyhának. Egy lavór forró vízben gyerekfe­hérnemű ázik. Másik része ki­feszített kötélen szárad. A na­gyobb gyerek testvérét kelte- geti a kis ágyban: öcsike kelj fel, kapsz vacsorát. A fiatal­asszony harmadik gyermekét várja. Egy hónap múlva szül. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett diplomás mezőgazdasági mérnök. Mióta férjhez ment, gyöke­resen megváltozott az élete, de ezt természetesnek tartja, és vállalja. Számított rá, semmi meglepetés sem érte. Eleinte nehéz volt megszoknia, hogy jóformán nincs egy perc sza­bad ideje sem, amit korábban olvasással, szórakozással töl­tött,. nem volt könnyű félbe­hagyni a munkát a tsz-ben, amit éppeh hogy elkezdett, s gondot jelent, hogy Szakítson annyi időt, ami alatt legalább a szakirodalmat olvashatja, nehogy lemaradjon, nehogy felejtsen. Kislányt vár, lekötik a gyerekek, a háztartás, a fel­tételek sem túl kedvezőek. Az arca boldog, bár állandó ké­szenlét, figyelem uralja. Egy év múlva újra dotgozni sze­retne, és tovább tanulni, szakmérnöki képesítést szerez­ni a meglevő mellé. A keze tü­relmes az asztalon, a gyerek ruháját igazítva, a szobában rakosgatva. Pontosan végzi minden feladatát, amit magáé­nak tud. És magáénak tud Tóth Lászlóné kisebbik fiá­val. minden feladatot, ami feladata lehet az embernek. Megkülönböztetés még sokáig A gödöllői árammérőgyár szakszervezeti bizottsága 1970- ben felmérést végzett. A gyár­ban dolgozó nők helyzetét vizsgálták. A felmerés adatai: A gyárban 2729-en dolgoz­nak. 1515 nő, tehát több mint 50 százalék. A gyári „vezér­kar” háromtagú, három férfi. A nyolc főosztályvezető között nincs nő. Üzemvezető hat van, valamennyi férfi. Osaítályveze­tő 34, közülük három nő. Mű­vezető 38, egy kivételével fér­fiak. A társadalmi-politikai veze­tésben: a párt vb-ben 5 férfi, 2 nő, a pb-ben 17 férfi, 10 nő, a szákszervezeti bizottságban 7 férfi, 6 nő, a műhelybizott­ságban a nők aránya 48 száza­lék, a KISZ vb-ben 13, a KISZ-bizottsógban 33, azalap- szérvezetek vezetői között 47 százalék. Itt tehát valamivel jobb a helyzet. Fizikai munkát 1274 nő vé­gez, három műszakiban. Közü­lük 181 szakmunkás, műsze­rész, esztergályos. 978 betaní­tott munkás — szalag mellett időhöz, helyhez kötve, a ba­kelit műhelyben présgépek mellett — dolgoznak. A bake­litműhelyben férfiak és nők ugyanazt a munkát végzik porban, zajban, az ormótlan régi gépeken, legfeljebb a nők nem emelnek 20 kilónál töb­bet A fizikai munkát végző fér­fiak átlagkeresete 1910 forint. A fizikai munkát végző, azo­nos körülmények között dol­gozó nők átlagkeresete: 1530 forint. A kereseti különbség átlagosan csaknem 400 forint. Bieliczky Tibor szb-titkár: — Kétségtelen, hogy az ada­tok csúnya képet mutatnak. (A kifejezés beismerést tar­talmaz, de enyhe.) Éppen ezért intézkedések egész során kel­lett életbe léptetnünk. Nagy volt a nyomás, sokan zúgolód­tak. A feszültséget még az is fokozta, hogy az újonnan be­lépőknek magasabb órabért adtunk, mint amit a régen itt dolgozók kaptak. Nagyarányú béremelést hajtottunk végre, hogy a kiáltó különbségeket megszüntessük. A nők minimális órabére eddig 6 forint, 6,50 volt. „Pla­fonjuk” 12—13 forint. A fér­fiak minimális órabére 7 fo­rint 20 fillér volt. „Plafonjuk” 15—16 torint. — Ezen a héten lép életbe . az igazgatói utasítás, amely szerint a legalacsonyabb ófa- bér egységesen 7 forint 20 fil­lér lehet. Ezenkívül a női munkahelyeken fokozatosan megszüntetjük az éjszakai mű­szakot, a töb' gyermekes asz- szonyokat felmentjük, ők nem is túlórázhatnak. — Véleménye szerint mi kellene ahhoz, hogy a nők helyzete igazságosan rende­ződjék? — Azt felsorolni is sok len­ne, munkakörülmények, fize­tések javítása, a társadalmi segítség, óvodai, bölcsődei he­lyek növelése... Egy biztos. Ezt pusztán saját erejére utal­va egyetlen vállalat sem ké­pes megoldani. Társadalmi méretű változás, intézkedések garmadája Kell hozzá. Érték, előítélet nélkül — Forradalmi változás kö­vetkezett be a nők helyzeté­ben. Saját tapasztalataim, a munkám, a környezetem alap­ján. Barna Eleonóra, a Nagyká­tai Járási 3 önyvtár vezetője körbemutat. — Akik itt dolgoznak vagy ide járnak olvasni, kölcsönöz­ni, önállóak. Kötelezettségei­ket maguk vállalták, nem rá­juk kényszerítették. — Nem túl nagyok a terhek mégis? — Kétségtelen. Kétszer, há­romszor nagyobbak, legalábbis a munltásasszonyok esetében. A gyereknevelés és a háztar­tás mellé a gyári munka, és esetleg a társadalmi funkció vállalása járult. — A társadalom még nem Barna Eleonóra, a nagykátai járási könyvtár vezetője. találta fel magát teljesen az új helyzetben. Sok nő vissza­kívánja a múltat. — Lehet. De csak, ha nagyon elfáradt. De ha visszatérne a múltba, nem érezné jól magát. Nem arról van szó, hogy egy okos ember „feltalálta” az emancipációt, s most megpró­bálják megvalósítani! Egy történelmileg, társadalmilag szükségszerű folyamat első ál­lomásainál tartunk. — Milyen a nők helyzete a magánéletben? Áru voltuk, ki­szolgáltatottságuk megszűnt-e? — Véleményem szerint, igen. Jóval több a kötöttségük ma még, mint a férfiaknak, de módjuk és lehetőségük van arra, hogy az életükön, ha va­lami miatt nem felel meg vá­rakozásaiknak, változtassa­nak. Értékük a társadalomban végső soron végzett munká­juktól függ. — Végső soron. De munká­juk elbírálása hányféle elő­ítélet miatt torzulhat?! — Szerencsére, egyre keve­sebb ilyen irányú tapasztalat van. A vezetésben, és minden más területen az eredményes­ség a döntő. Egyéni tragédiák persze vannak, és lesznek is, de ez már nem általánosítha­tó. A szórakozás, párválasz­tás, magánélet területén is megváltozott a szemlélet a nőkkel szemben, az idősebb nemzedéknél ugyan még to­vább élnek a hagyományok, de a fiatalok körében ugyan­azok az elbírálás szempontjai, a fiúknál és a lányoknál egy­aránt. — A nők tehát nincsenek ma már hátrányos helyzetben a férfiakkal szemben? — Nincsenek, s ha ennek még van valamennyi marad­ványa, az is el fog tűnni. A társadalomnak teljes embe­rekre van szüksége, a nőkben is, s ehhez a segítséget is meg­adja. Persze, van egy dolog, ami nehezíti a nők helyzetét, a fokozott felelősség önmaguk és nemük iránt. Mennyit ér a munka? Tápiószecsőn, az Üjpesti Fi­nomposztógyár kihelyezett részlegében műszakváltás van, fejkendős asszonyok, táskák­kal, szatyrokkal karjukon, egymást biztatva sietnek a buszmegállóhoz. A váratlan kérdés csak egy pillanatig hozza zavarba őket, aztán könnyedén, nevetve válaszol­nak. — Ha módja lenne rá, vál­toztatna-e a nők helyzetén, és hogyan? S. Balogh Istvánné szövőnő, 32 éves. — Lényegében ugyanúgy megkeressük a pénzt, s mi­vel elfoglaltak vagyunk, a férfiak is besegítenek a ház­tartási munkába, hogy halad­jon. Csak a gyermekgondozá­si segélyt emelhetnék __ Ba t a Jánosné 23 éves, gyer­meket vár. — Dolgozom, és a család­ban nekem van nagyobb sza­vam, mert gyereket is neve­lek. Már van kettő. Bata Istvánné vezető admi­nisztrátor, 34 éves. — Elégedett vagyok. Igaz, hogy sokszor elfáradok a munkától, de nem tudnám el­képzelni, hogy otthon üljek. Nem panaszkodhatom, a fér­jem mindenben segít. Pestre jár dolgozni, nekem ágyba hozza a reggelit. Igaz, hogy a gyerekről inkább én gondos­kodom. Kárpáti Gyuláné, a kivarró üzem vezetője, 42 éves. — Mióta itt dolgozom, há­rom éve, sokkal jobb. Azelőtt otthon varrtam, bedolgozó voltam, napi 10—12 órát töl­töttem munkával, mert a ház­tartás nem hagyja élni az embert, ez az id c veknek sem tesz jót. Mindig saját gondjai között őrlődik. Itt emberek között vagyok, velük foglalko­zom. Azelőtt sohasem tudtam pihenni. Mikor férjhezmen- tem, még elképzelhetetlen lett volna, hogy én is eljárjak dol­gozni. Azóta változtak az idők. László Margit 20 éves, szö­vőnő. — Szerintem még mindig sokkal nehezebb a nőknek. Háromszor annyit dolgoznak, mint a férfiak, mégis lenézik őket. Persze, van ellenpélda is, de ez még messze van, hogy ugyanazt a megbecsülést kap­ják, mint a férfiak. Csak ak­kor lenne egyenlőség, Nem hiszem, hogy ez megváltozik, mindig így volt, így is lesz. Pedig nem törvény ... Ha most fiatalként... A ráncos fejkendő mélyére gyömöszölt arc, bizonytalan mozdulatok, feldagadt, izületes kéz, bő szoknyák, egymás fö­lött emlékező ringassál, vala­mennyi fekete. Oláh Istvánné három éve gyászt visel, ak­kor halt meg a férje, 78 éves korában, ö 75 éves most, Isa- szegen él, vendéglőben ebédel, mert már nem bírja az ottho­ni munkát, elfáradt, nehezére esne főzni. Férje a MAVAD- nál dolgozott, földjük nem volt, csak egy szobakonyhás házuk és hat gyerekük. A leg­idősebb főmérnök, az öccse asz­talos, a középső lány háztartást vezet, nem dolgozik, a húga takarítónő Pesten, a harmadik fiú esztergályos, a legkisebb a MAVAD-nál állatgondozó. — Életemben mindig dol­goztam, mégse volt soha sem­mim. Csak a hat gyerekem, akiket felneveltem. Örülök né­kik, mindből ember lett. Jó gyerekek. Nyolc unokám van. a legidősebb most megy férj­hez. Bárcsak én lennék az ö helyében. Ha most élnék nem ilyen öregen, nem lennék már rabszolga. Nem kéne örökké dolgozni, látástól vakulásig, éj szalui is. Másként nem bír­tam volna őket nevelni, nap­pal munkát vállaltam házak­nál, kapáltam, vetettem, egész nap a földön, este, késő éjsza­ka végeztem a mosást, takarí­tást, tiszta, rendes legyen minden. Most már könnyebb a sors. Szabadok, mindenre van idő, szórakozni, tanulni. Hogy juthatott volna eszébe asszonynak ilyesmi! Legfel­jebb, ha gazdag volt, de nem volt szokásban. Egyetemet is végezhet. Minden megválto­zott ... Én néha nem is értem, csak irigykedem egy kicsit, mert mi van még nekem hát­ra, de főleg örülök. Félúton a jövőbe 3965-ben összesen 84 80Ö-an dolgoztak Pest megyében az állami iparban. 45 400 férfi, 39 400 nő. Tehát az ipari ter­melés több, mint 40 százalékát nők végezték. Számított adatok szerint azóta az iparban fog­lalkoztatott nők száma 20—25 százalékkal nőtt. A termelés­ben való részarányuk tehát kö­rülbelül 60 százalékos! > A számok önmagukért be­szélnek. És egvre sürgetőbbé teszik azoknak a társadalmi' feltételeknek a kialakítását, amelyek között minden nap nőnapot tarthatunk, azaz, a mind jobb lehetőség, és a mind jobb körülmények biztosításá­val elérjük, hogy valamennyi hétköznap könnyebb, gondta­lanabb legyen. Szöveg: Varga Vera Foto: Gárdos Katalin Gödöllőn az árammérőgyárban. Fogyasztásmérők készülnek itt szalag mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents