Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
2 1971. FEBRUAR 14., VASARNAR ™&Ciriap POMPIDOU HAIAÉRKCICTT 15 ezer kilométer Afrikában Ma indul Tito Kairóba MOSZKVA Óterrsterrterveset Az SZKP Központi Bizottsága határozatot adott ki, amely közli, hogy a központi bizottság jóváhagyta az SZKP XXIV. kongresszusának a szovjet népgazdaság fejlesztését célzó 1971—1975. évi ötéves tervre vonatkozó irányelvtervezetét. Szombaton délután visszaérkezett Párizsba Pompidou elnök ÍO napos afrikai körútjáról, melyek során 15 000 kilométert utazott és öt afrikai államban tett látogatást: Mauritániában, Szenegálban, az Elefántcsontparton, Kamerunban és Gabonban. Az elnök beszédeiben és nyilatkozataiban főleg gazdasági kérdésekkel foglalkozott és a francia sajtó jelentései szerint ezek a problémák nagy szerepet játszottak a meglátogatott országok vezetőivel folytatott tanácskozásain is. Pompidou elnök megígérte, hogy Franciaország tovább folytatja az eddigi gazdasági, technikai és kulturális segély- programokat, de nyomatékosan kiemelte, hogy a gazdasági kapcsolatok terén a fősúlyt a jövőben az állami segélyprogramokról inkább a magántőke intenzívebb beruházásainak fokozására kell helyezni. Szerinte ez a legjobb módszer az afrikai országok iparosításának meggyorsítására. Azt hangoztatta, hogy a francia—afrikai gazdasági együttműködés keretében a jövőben új formákat kell találni, itt szerinte a magántőkére vár a vezetőszerep. A francia kormány azzal kívánja ezt elősegíteni, hogy biztosítékokat nyújt az afrikai frankövezetben beruházásokat végrehajtó társaságoknak. Közös piaci partnereit is felkérte, hogy dolgozzanak ki egy olyan közös piaci garanciarendszert, amely „még nagyobb biztonságot” nyújtana az afrikai befektetések iránt érdeklődő társaságoknak. Ugyanakkor a meglátogatott afrikai országok vezetői megígérték a francia elnöknek, hogy a maguk részéről ugyancsak intézkedéseket fognak tenni a külföldi beruházások megkönnyítésére és előmozdítására. Az elnök beszédei során elismerte az afrikai országok ama panaszának jogosságát, hogy a nyugati ipari államokban mutatkozó inflációs folyamat megnehezíti gazdasági fejlődésüket, mert az iparcikk ára jóval gyorsabban emelkedik, mint az általuk szállított nyersanyagoké, és így azokért egyre kevesebb iparcikket tudnak vásárolni. Pompidou elnök kijelentette: szükségesnek tartja a nemzetközi pénzügyi rendszer normalizálását, mert látható, hogy a jelenlegi rendszerben zavarok mutatkoznak és a zavarok egyre veszélyesebbé váló inflációs folyamatot szülnek. Pompidou elnök afrikai útja végén Gabonban bejelentette, hogy rövidesen vezető francia üzletemberekből álló küldöttség fogja felkeresni az általa meglátogatott afrikai országokat, hogy a helyszínen megvizsgálják az őket érdeklő beruházási lehetőségeket Azt is bejelentette továbbá, hogy a közeljövőben konferenciára hívják össze a frankövezet pénzügyminisztereit, hogy megvizsgálják, milyen hatékony pénzügyi intézkedésekkel kell elősegíteni a magántőke afrikai beruházásainak fokozását Metszik a szőlőt (Folytatás az 1. oldalról.) hanem vezetési, üzemszervezési okok is befolyásolták. A zárszámadások mellett egy-két héten belül megkezdődnek a tervtárgyaló közgyűlések is, melyeken nem csupán az idei feladatokat vitatják meg a tsz-vezetők a tagsággal, hanem a távlati fejlesztési programot is meghatározzák. Feléledt a határ is. A járásban mintegy 600 katasztrális hold nagyüzemi, és 7—800 hold szórvány szőlőben kezdték meg a metszést A szántók hengerlésével még várnak, mert tapad a talaj. A nappali felmelegedés ellenére sem enged fel a fagyott föld, ezért az éjszakai kisebb fagyok még nem veszélyeztetik a vetést A melléküzemekben serény munka folyik. Különösen a szárítókban és a eavanyítók- bam, ahol a tavalyi termést dolgozzák fel, a múltban téli pihenőre kényszerített tagok Hamarosan — ha az időjárás megengedi — a pépek is kivonulnak a földekre, hogy megkezdjék a tavaszi vetéshez a termőtalaj előkészítését. (m. k. a.) Tito jugoszláv elnök ma kezdi meg Nasszer elnök halálát követő első hivatalos látogatását az Egyesült Arab Köztársaságban. Az egyhetes látogatás középpontjában a közel-keleti helyzet legújabb fejleményeinek megvitatása áll. Bélgrádban hangsúlyozzák, hogy Tito és Szódat a legnagyobb figyelmet azoknak az erőfeszítéseknek szentelik, amelyek célja, hogy meggyorsítsák a tárgyalásokat a válság békés rendezésére. . Tiío-Mtogatás kezdetekor a jugoszláv fővárosban hangoztatják : Jugoszlávia teljes mértékben támogatja az EAK erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a válság túljusson a holtponton. Tito lényegében ezeket a nézeteket fejtette ki azokban az üzeneteiben is, amelyeket a múlt hét végén a négy nagyhatalom vezetőihez eljuttatott. Ezekre az üzenetekre megérkezett Bejáródba Nixon amerikai elnök és Heath angol miniszterelnök válasza. A Szovjetunióval az elmúlt 8 Üjabb lépés tanúi vagyunk a Palesztinái ellenállási mozgalom módszeres gyengítésének útján. Február 11-én Amman ismét reguláris csapatok és a palesztin ellenállók ösz- szeütközésének színhelye volt. Egy nappal később, pénteken, már csak szórványos lövöldözés volt a városban. Ismét megindult a légi közlekedés és helyreállt a telefon-összeköttetés. A helyzet ennek ellenére változatlanul zavaros. A történtekről szóló palesztinai magyarázat merőben eltér a jor- dán hatóságok verziójától. Mindkét fél provokációval vádolja a másikat. Szombatra Ismertté vált azonban, hogy a legutóbb korántsem véletlenül kezdődtek lövöldözések Ammanban. Már napokkal korábban egyre fokozódott a feszültség a jordán fővárosban. A király oldalán olyan erők állanak, amelyek el vannak szánva arra, hogy véglegesen leszámolnak a pa- lesztinaiakkal. A palesztinaiak oldalán pedig erős csoportot alkottak azok a deszamterők, A nők és az ifjúság; a népfront és a szakszervezetek; a szövetkezeti tagság — mind óriási tömegeket foglal magába. A X. kongresszus rendkívüli figyelmet fordított a párt tömegeket irányító politikájára. A tömegszervezetek párt- irányítása az utóbbi években erősödött, hatékonyabbá vált a megváltozott módszerek hatására. A párt tömegszervezeteket irányító tevékenységéről kérdeztük Antalfia Jenőt, a nagy- kátai járási pártbizottság első titkí. it. A “ Hol érvényesült legjobban, az utóbbi időben a módszerek fejlődése, változása a párt tömegszervezeteket irányító tevékenységében? — A nők tömegeinél, hiszen a nőmozgalom éppen az utóbbi időkben alakult át, új szervezeti formákat vett fel, vállalatoknál, üzemeknél, intézményeknél, minden munkahelyen, ahol jelentős számú nő dolgozik, nőbizottságok alakultak Ezeket a nőbizottságokat a járási pártbizottságokon dolgozó függetlenített nőfelelös irányítja, szervezetileg tehát ez a változás. A módszerben T"dig az, hogy a nőmozgalom napban három magasszintű eszmecserére volt lehetősége Jugoszláviának, s ezeken a Közel-Kelet kérdései nagy súllyal szerepeltek. A Tito- üzenet átvételekor Brezsnyev tárgyalt a moszkvai jugoszláv nagykövettel, néhány nappal később pedig Gromiko szovjet külügyminiszter is fogadta a jugoszláv diplomatát. Bélgrádban Tito folytatott hosszabb eszmecserét a hivatalos látogatáson Jugoszláviában tartózkodó Paitolicsev szovjet külkereskedelmi miniszterrel. Mindezek a találkozók a helyzet részleteinek alaposabb megismerését szolgálták. ahogyan ez volt a célja Uva- lics jugoszláv külügyminiszter-helyettes közel-keleti villámlátogatásának is. A kairói EAK—jugoszláv megbeszéléseken jelentős teret szentelnek a két ország közötti kétoldalú kapcsolatoknak is. Elsősorban a gazdasági együttműködés kérdésednek. Jugoszláv részről meg kívánják vitatni az el nem kötelezettségi politika helyzetét is a világban. amelyek nem hajlandók elfogadni a király által diktált feltételeket. Ennek következtében nem teljesítik a két fél által januárban létrejött megállapodás egyik legfontosabb pontját, nevezetesen arról van szó, hogy a palesztinai milicisták- nak le kellene adniuk fegyvereiket a palesztinai felszabadítás: szervezet ellenőrzése alatt álló raktárakba, s ki kellene vonniuk deszanterőiket a városokból. Márpedig egyes értékelések szerint a milícia birtokában lévő fegyvereknek csupán 10 százalékát adták le a raktárakba, a többit illegálisan elrejtették. A királyi hadsereg számára ez megfelelő ürügy ahhoz, hogy razziákat és letartóztatásokat hajtson végre. Palesztinia körökben úgy vélik, hogy a király szisztematikus kísérletei az ellenállási mozgalom likvidálására szoros összefüggésben vannak azokkal a jordán törekvésekkel, hogy különbékét kössenek Izraellel. pártellenőrzése — éppen az előbb említett szervezeti változás miatt megerősödött, ezáltal a párt közvetlenebbül irányíthatja a nőbizottságokat, ebből pedig az következik, hogy áttételek nélkül érvényesül a párt politikája. A párt közvetlenebbül szerezhet tudomást a nők problémáiról. A — Miben látja a nők legfőbb problémáit? — A kongresszuson a nők problémái kiemelten szerepeltek, gondoljunk csak Kádár elvtárs zárszavára Járásunkban is küzdeni kell még azért, hogy a nők alkotmányban foglalt jogai ténylegesen is érvényesüljenek, ne szenvedjen élt hátrányt például a munkahelyükön beosztásban, fizetésben, vagy otthon a „harmadik műszakban”. Nekünk az a célunk, hogy könnyebbé tegyük a dolgozó nők életét, ha nincs bölcsőde — Nagykátán csupán 20 gyermeket befogadó van —, akkor építsünk — 50 helyes épül —, ha rossz, hiányos a szolgáltatás, akkor javítsunk rajta — például most épül egy szolgáltatóházunk. Mi egyre többet és hatékonyabban Igyekszünk foglalkozni a nők Dél-Vietnam harcosainak köszöntése Tíz esztendővel ezelőtt, 1901. február 15-én egyesültek a dél-vietnami nép fegyveres erői, hogy közös parancsnokság alatt harcoljanak az amerikai támogatást élvezd saigoili báli- rendszer ellen. A dél-vietnami nép fegyveres küzdelme már 1959 derekán megindult, a Diejn-rendszer elleni általános népfelkelésben minden tartomány tó község megszervezte önvédelmi osztagát. Amikor az egyesült népi hadsereg 1961-ben felvette a küzdelmet. velük szemben csupán a saigoni kormány hadserege harcolt, de a harc irányítását az amerikaiak végezték és ők adták a fegyvereket is. Négy év hősi küzdelmeiben a népi hadsereg térdre kényszerítette a saigoni zsoldosokat. Ekkor 1965 márciusában Da Nang- nál partra szálltak a „bőr- nyakúak”, az amerikai tengerész-gyalogosok, akiket az évek folyamán több mint félmillió amerikai katona követett. A dél-vietnami népi hadsereg erejét azonban nem törte meg az amerikaiak és zsoldosaik számbeli és technikai túlereje, szembe állították vele a szabadságért harcoló nép elszántságát és súlyos vereségeket mértek a betolakodókra. Az amerikai fél a tárgyalóasztalhoz kényszerült, s bár mindent elkövet a politikai rendezés megakadályozására, sorsát nem kerülheti el még akkor sem, ha a háború „vietnamizálá- sának” .jelszava hangoztatása mellett, harci cselekményeit, agresszióját kiterjesztette ma már egész Indokinára A dél-vietnami nép. ideiglenes forradalmi kormánya vezetésével, a DNFF és a dél-vietnami felszabadító hadsereg zászlaja alatt. Indokína többi szabadság- szerető népével karöltve, a szocialista országok és a világ haladó erői támogatásával ki fogja űzni hazája területéről az agresszoro- kat. A dél-vietnami nép fegyver es erőinek 19. születésnapján a magyar nép teljes együttérzéseiről biztosítja és köszönti a harcosokat és kívánja, hogy küzdelmüket mielőbb teljes siker koronázna. problémáival, hogy egyenjogúságuk ne csak deklaratív, hanem valódi legyen, érvényesüljön. De azt is meg kell mondani a nőbizottságoknak, hogy helyettük a párt nem dolgozhat, csak mögöttük áll... A — Nagyon sok sző esik, és esett az ifjúságról, a másik olyan óriási tömegről, amelynek megkülönböztető jegyet vannak. Milyen feladatai vannak a pártnak a KISZ irányításával kapcsolatban? — A KISZ-nél közvetlenül érvényesül a párt irányítása, de a KISZ olyan sajátos szervezet, ahol nem lehet a párt módszereit egy az egyben átvenni, mert másként kell hatni a fiatalságra. A KISZ-t afelé ösztönözzük, hogy hagyjanak el munkájukból bizonyos merevebb, hivataloskodó elemeket, legyen az ifjúsági szervezet még felszabadultabban, kötöttségmentesebben politizáló szervezet. A párt úgy Irányítja a KISZ-t, hogy tudatosítja: a fiatalok életkori sajátosságainak megfelelő módszereket alkalmazzon, ne direkt módon tevékenykedjen, több „játékos” elemet vigyen Urkockák Moszkvában filmet készítettek a Venus—7 automatikus űrállomás útjáról. Ez a kocka a kilövés pillanatát ábrázolja. A houstoni űrközpontban megkezdődött az Apollo— 14 legénysége által hozott holdkőzetek gondos vizsgálata. Sürgős belépésre keresünk: ■ gépészmérnököt ■ technológust ■ technikust ■ gyártmányszerkesztőt ■ gyártmányfejlesztőt FÓVÁROSI GÁZKÉSZÜLÉKGYÁRTÓ VÁLLALAT Budapest XIII., Révész utca 27/31. GUMIJA VITÁS: MONOR, Kossuth L. u. 72. Tel.: 160. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, magángépkocsitulajdonosok! Mezőgazdasági erőgépek, személyés tehergépkocsik KÜLSŐ ÉS BELSŐ GUMIJAINAK SZAKSZERŰ JAVÍTÁSÁT RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJUK Monori Járási Javító és Szolgáltató Ktsz Ammani verziók KONGRESSZUSI ÚTMUTATÁS Tömegek előtérben Beszélgetés Antalfia Jenővel, a Nagykátai Járási Pártbizottság első titkárával