Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-10 / 8. szám
197t. JANTJÄR 1«., VASÁRNAP ^/CíÉ’ffSP 5 TSZ-ASSZONYOK - TÉLEN „Kell az a kis fagyszabadság — a háztartásra!'' Üdvözlet Opatijából Sedró János, a pilisi Üj Élet Tsz elnöke lopva egy pillantást vet az áliónaptárra — jócskán megtelt aznapi tennivalókkal —, aztán udvariasan hellyel kínál: készül az év végi leltár, megbeszélésre is kell mennie, de addig még akad egy „facér” háromnegyed órája. Az pedig éppen elég ahhoz, hogy megtudakoljam: hogyan gondoskodik a tsz vezetősége az asszonyok téli foglalkoztatásáról. Egy kis statisztikával kezdi: a szövetkezet dolgozó tagjainak száma 299, 48 százalékuk nő, 52 százalékuk férfi. Azaz... — Azaz, mire a cikke megjelenik — január elseje után .— Vagy harmincán mennek egyszerre nyugdíjba a növénytermesztési brigádokból. Mostanáig egyetlen nyugdíjasunk volt, a 187 járadékos mellett, s most egyszerre harmincán lesznek... Lám csak, hogy szalad az idő! Mintha tavaly történt volna, hogy dühösen nekiálltam a vagonkirakásnak ... Alig tudtam nyolc-tíz embert összeszedni, segítségül. Pedig, értékes rakomány várt kirakásra: műtrágya. Akkor, 1964-ben kaptuk az első nagyobb szállítmányt. ...Nehéz esztendő volt. Az elnököt leváltották, a tsz válsággal, szegénységgel küszködött. A csolódott tagság nem akart dolgozni a közösben ... Aztán lassan, egyesült erővel kilábaltunk a bajból — fejezi be az elnök, jókorát ugorva az időben, s visszakanyarodik a statisztikához: — -A»-asszonyok nagy része a növénytermesztési brigádokban dolgozik. Kora tavasztól — tél beálltáig. Amint a fagy felenged, megkezdik a csemeteültetést. Száznyolcvan hol- aon folytatunk tervszerű erdőgazdálkodást: ahonnan kitermeljük a fát, ott évről évre csemetével pótoljuk. A csemetét pedig nemcsak ültetni kell, hanem gondozni — nyesni, metszeni — is; az asszonyok hajtják végre az alléfá- sitási programot is. Mindezekkel egy időben, tél végén megkezdik a vetőmagnak tárolt, körülbelül 120 vagon- nyi burgonya felszedését a prizmákból; aztán jön az ültetés, mégpedig kézzel, mert ez nagyon kényes munka. Téli kényszerszünet csak a növénytermesztésben van nálunk, az sem tart tovább másfél hónapnál. Ehhez viszont ragaszkodnak az asz- szonyok. — Miből gondolja? — A tényekből. Patronáló üzemünk, az akkumulátor- gyár vezetői felajánlották, hogy a téli hónapokban munkát biztosítanak a gyárban az asszonyoknak, még az oda- visszaszállítást is garantálták, autóbusszal. Az asszonyok megköszönték — és nem vállalták. Kell nekik, azt mondják, az a kis „fagyszabadság”, rendbeszedni a háztartást. Egész évben napi tíz-tizen- két órát dolgoznak, rászolgálnak arra a kis téli pihenőre. Aztán ilyenkor előkerül a varrni-javítani való, kézimunkáznak, nagy takarítanak és — disznótorba járnak. — És a többiek? — Az állattenyésztőknél nincs holtszezon. Négy asszony a tehenészetben dolgozik, három a borjúnevelőben, ketten az üzemanyagkiadásnál, hatan a szövetkezet boltjaiban, tizenhatan a kertészetben... — A kertészetben — télen? — Télen-nyáron! Van hajtatóházunk, fóliaalagutunk, fóliasátrunk, összesen 1500 négyzetméteren nevelkedik a primőrpalánta. A tápkockás palántanevelésből a primőr leszedéséig sok munka vár ám az asszonyokra! — Végül aztán tizennégy leány, asszony dolgozik az irodákon, valamennyi „saját nevelésünk”: tsz-tag. — Nem beszélt az idősebb, nyugdíj előtt álló asszonyokról, akik már nem bírják a nehezebb mezei munkát. — Nem beszéltem, de ez nem jelenti, hogy megfeledkeztünk róluk — nyugtat meg az elnök. — Nekik raktár-, magtár-takarítással, télen zsákvarrással, zsákjavítással biztosítjuk a keresetet. Fél szemmel már percek óta figyelek egy képes levelezőlapgyűjteményt: a tsz-tagok írták, itthon maradt barátaiknak. Az egyiken ismerős palota, csodálatosan szép, kovácsoltvas-kerítéssel, kapuval; ez a fértődi kastély; egy másik lap a soproni Storno-há- zat ábrázolja; ez itt a Lőve- rek, az a kámoni arborétum. Három alkalommal összesen kétszázhetvenen jártak a tsz- ből tavaly kétnapos Sopron környéki kiránduláson. Aztán, vannak itt tengerparti tájképek is: valószínűtlenül kék ég, kék víz, kék hegyek; zegzugos dalmát utcácskák, apró bazárokkal, csacsifogatokkal: Opatija. A lapok hátán rengeteg aláírás. — Negyvenötén voltunk tavaly szeptemberben Opati- jában. öt napot töltöttünk a tengernél, a tsz költségén, negyvenöt tsz-paraszt! Lehet, hogy abban a szállodában laktunk, ahová azelőtt csak a Nyáry grófok juthattak el Pilisről?... A résztvevőket maguk a brigádtagok javasolták a jutalomutazásra, a kongresszusi verseny legjobbjai közül. Most már utána vagyunk, elmondhatom: titokban én is összeállítottam a listát, kit javasolnék, ha rajtam állna. Tudja mi történt? Az elnök lejjebb csavarja az olajkályha lángját, mintha egyszeribe melege lenne: — Negyvennégy név hajszálra megegyezett a brigádtagok javaslatával! Nyíri Éva SZEGFŰK A szombathelyi kertész-termelőszövetkezet üvegházaiból elindultak az év első export- szállítmányai. Húszezer szál, kartondobozba csomagolt piros, fehér és rózsaszínű szegfűt küldtek Ausztriába, 10 000 szál bimbós szegfűt pedig az NSZK-ba. Az export folyamatos. Jelenleg cserepes, zöldnövényeket, gondosan csomagolt fikuszokat, borostyánokat, pálmákat készítenek elő csehszlovákiai szállításra. lehet. S olykor még szavak sem kellenek hozzá. INTERJÚ II. — Ha olyat kérdeznék, ami bántaná, ne feleljen rá. — Minden kérdésre felelek! — Az intézetet börtönnek érzi a beteg? — Nem. Soha nem éreztem annak. Amikor olyan időszakaim voltak, hogy tudtam, vagyok, akkor sem fogtam föl, hol vagyak. Valami homályos kép volt bennem. Kórház, szanatórium, vagy ilyesmi... — Később? Amikor már gyógyulófélben volt? — Akkor már tudtam. — Nehéz volt? — Nem. Csak... — Csak? — Nem jött hozzám soha látogató. Bevittek az intézetbe, s ezzel leírtaik az élők listájáról. — Kérdezhetek? — Tessék. — Kiknek a látogatását várta? — (Az eddig mereven ülő ember első, a fegyelem bilincsét széttörő mozdulata; az asztallapra fektetett keze ökölbe rándul.) Az édesanyámét ... a nővéremét... talán a munkatársaimét ... — Senki nem ment? — Senki. — És amikor kijöhetett az intézetből? — Láttam, hogy félnek tőlem. A nővérem meg is mondta: ...ne gyere többé hozzánk, félnek tőled a gyerekek. — Megmondták a gyerekeiknek ? — Igen. OPTIMIZMUS Az 1849-ben kiadott Pallas Nagy Lexikona „Elme- betegségek” szócikkében a többi között ez áll: „Az elmebetegségek száma általános meggyőződés szerint folytonos emelkedésben van. Azonban tekintetbe kell venni, hogy az elmebetegek tényleges számának emelkedése nemcsak a sűrűbb megbetegedéseknek lehet eredménye, hanem, hogy azt más körülmények is okozhatják: így különösen az, hogy az elmebetegek irányában való általános laikus előítélet csökken abban a mértékben, amilyenben a betegség helyes megítélésével és ésszerűbb fölfogásával az idegenszerűsége háttérbe szorul, azaz, amilyen mértékben terjed az elmebajnak mint betegségnek humanisztikusabb fölfogása és az indokolatlan szégyen elnyomása”. EXOGÉN Az elmebetegségeket az orvostudomány két nagy csoportra osztja. Exogén és endogén csoportra. Előbbieknél okként kimutatható külső ártalom szerepéi, míg utóbbiaknál — az örökletes tényezőt nem kizárva — kimutatható külső ok nélkül következik be az elmebaj. Az asztal túloldalán ülő férfi az exogén esetek csoportjába tartozott. A sors vak csapásai terítették le. Tizenhárom éves kislánya, egyetlen gyerek, kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott, s egy teherautó halálra gázolta. A tragédia utáni hetedik napon, a kislány temetését követő első délelőtt felesége, aki súlyos műtéten esett át, s szülésre képtelenné vált, gyógyszerekkel öngyilkosságot követett el. Egy hét múlva a férfit súlyos tudatzavarokkal zárt intézetbe szállították. ADATOK Az országban 1952-ben 192, 1969-ben 566 elme- és ideggyógyász szakorvos dolgozott. Az elme- és idegosztályok, szakkórházak ágyainak száma 1950-ben 6857, 1969-ben 10 637 volt, 1969-ben száz dolgozóra hét elme- és idegrendszeri betegségben szenvedő jutott. Míg 1961-ben ilyen betegségek miatt száz dolgozóra számítva a táppénzes napok száma 105 volt, addig 1969-ben ez 121-re emelkedett. INTERJÚ III. — Örömét leli a munkában? Nem telefonközpont automatája az a berendezés, amely képünkön látható. A legkorszerűbb számítógépek egyike, mely nemrégen került a gödöllői Mező- gazdasági Gépkísérleti Intézetbe. Segítségével végzik majd el a különböző erőgépek összehasonlító vizsgálatát. Először azonban a számítógépnek kell jelesre felelnie. (Foto: Gárdos) Barkácsklub A „Csináld magad” mozgalom angyalföldi híveinek megnyitották a XIII. kerületi József Attila művelődési központ újonnan létesített barkács- klubját. A Népművelési Intézet támogatásával létrehozott barkácsműhely és klubhelyiség hetente három alkalommal nyújt hasznos — játékos szórakozást a barkácsolás kedvelőinek. Az eddigi jelentésiek szerint az új klub máris körülbelül félszáz tagot sízámlál. A foglalkozásokat szakiképzett vezető irányítja majd. A jól felszerelt műhelyben mintegy 150 ezer forint értékű fa- és fémipari kéziszerszám segíti a barkácsolók munkáját. A klub szerves részét alkotja a műhely mellett korszerűen berendezett műszaki kézikönyvtár, ahol a klubtagok a bankácsmunkák elméleti ismereteit sajátíthatják el. Az évente 250 ezer látogatót fogadó művelődési házban sorrendben a halódik klub kezdte meg működését. Volt-nincs falu @ A Hmm megvette vélne ® Egymilliót kértek érte @ Ma mér 300 ezerért is adnák A térképen még fekete pont, de a térkép hamis, mert ebben a faluban nem lakik senki. Még az a tizenkét ember is elment az ősszel, aki eddig ott élt. Tímár György ibafai plébános, egész könyvhegyet olvasott át, hogy megismerhesse a község múltját, 1332-ig tudott a falu krónikájában visszalapozni. Akkor említették először Gyürüfü nevét. Keletkezése a történelem homályába vész. Azt viszont biztosan tudjuk: 1970. november 2S-én elköltözött idős Huri Szabó József és felesége, az utolsó gyürüfüi család. Többször jártam Gyürüfün, ha behúnytam a szemem, magam előtt láttam házait. Most mégis alig találom az utat. A nyáron harangláb állt a falu közepén, mellette a nagy iskolaépület, s ezúttal csak romhalmazt találtunk a helyén. Csak az „alvég” meg a „felvég” régi, ha ilyen kis faluban alvégről meg felvégről lehet beszélni. — Természetesen. — S a munkán túl? — Albérletben , lakom. Az igazgató elvtárs segített hozzá. Ezért is, s minden másért nagyon hálás vagyok neki. — Egyedül van? — Talán lesznek újra barátaim. — Ha segítették is, de nehéz volt talpraállni ? — Nehéz. De akkor már én akartam. Én, nem tudom, érti-e...? — Értem. — Kérdezhetnék most én valamit? — Persze. Parancsoljon. — Miért akar ilyesmiről írni? — Talán... ne haragudjon, csak frázisokat tudnék felelni. Segíteni, a rehabilitációt, a társadalom segítségét a beilleszkedéshez... kopott szavak... — Csak azoknak, akik még soha nem voltak odabenn/ — Megbántottam? — Nem, dehogy. Csak más itt, s más ... Ez itt Cziegler Márton háza az alvégen. Tavaly ősszel láttam az öreget utoljára, költözés előtt. A fiát várta Pécsről, időnként az útra kémlelt, jön-e már a teherautó. Vagy fél vagonnyi téglarakás övezte, a lebontott istállót, a gazdasági épületek maradványai. Kaszanyelet faragott, ki tudja, miért. A Kertvárosban ugyanis — ahová készült — nincs mit kaszálni. Most már ■■majd egy vá'gori- nyi tégla vari a Cziegler-ház körül, de rierri viszi él senki. Pedig lett volna rá idő. Bekukkantunk a ház ablakán: malátakávés zacskó az ablakdeszkán, kifakult fénykép, korsó, lim-lomok. A ház kerekes kútján még ott a lánc és a vödör. A kút mély, vize kitűnő, de nem issza senki. A nyáron még lakat volt a házakon, amelyeket nem romboltak le. Ma már kevés a zárt ajtó, szabad a bejárás, bárki körülnézhet: üres szobák, törött rokka, ócska ágy, szalmazsákkal , csorbult köcsögök meg korsók, elnyúlt és foszladozó ruhadarabok, tintásüveg, tankönyvek, füzetek, borosüvegek, alján a megecetese- dett borral. Nyikorogva forog a szélkakas, a villanyórákon még ott vannak az ólomplombák, sértetlenül. Fenyők zúgnak, olyan szépen, ahogy a fenyők szólnak téli éjszakákon. A szomszédos Korpád község még reménykedik. Amikor észreveszi a Geodéziai Vállalat terepjáró kocsiját, megnyílnak a házaik ajtói. A kerítéshez jönnek és megkérdik: Mikor kapunk utat? A nyáron is ezt kérdezték. S hiába a magyarázat: Húsz éve még 35 család élt Korpádon, ma pedig csak 21. Fia ezt a 21 családot Pécsre költöztetnék, még egy uránvárosi panelházat sem tudnának megtölteni. Olyan panelház, melyhez hétmillió forintos neruhá- zással épült volna út — nincs. Itt viszont ezt kívánják: utat, hétmillióért. S amikor a számokra hivatkozunk, kész a válasz is: egy urán városi panelháznak nincs múltja, hagyománya. Korpádnak viszont van. Történelmi község. Korpádon kidőlt az iskola téglakerítése, majdnem eltor- laszolta a járdát. Senki sem takarítja el a romot — inkább kikerülik. S reménykednek, mert három hortobágyi juhászcsalád költözött a faluba az idén. Arról már kevesebben beszélnek, hogy ugyanannyi időközben el is távozott. Aztán mégis feleszmélnek, s szorongva nézik az üres házakat, a bezárt iskola gazos udvarát, az omló vakoliatú kultúrházat és Pécset, Bükkösdöt meg Csamótot emlegetik. Oda akarnak költözni. A tárgyila- gosabbak azt mondják, hogy két év múlva Korpád is Gyürüfü sorsára jut Nehéz megválni a falutól. Gyürüfü tanácstagja, az öreg Vajda Józsi bácsi például azt mondta, hogy utolsónak fog' elköltözni. Utolsó előttinek ment el. Akkor mán elszállították az oltárt, led öntötték a haranglábat és filmesek alkudoztak a faluért. A Hunnia Filmgyár meg akarta venni a kihalt község házait Azt beszélték, kitűnő háborús filmet lehetne Gyürüfün készíteni. Az ibafai körzeti tanács meg is kérdezte a Pécsre, Szentlőrincre, Bükkösdre meg Szigetvárra szétszóródott falu lakóit, mit kémek a még álló házakért. Mindenki benyújtotta a kívánságlistát s amikor összeadták a számokat majdnem egymillió forint „jött ki”. — Sok lesz kicsit! — töprengett a tanácselnök. — Nem adnak érte ennyit. — Dehogyisnem adnak! — mondták az egykori gyürüfűi- ek. — A filmeseknek még a bőrük alatt is pénz van! Nem volt! A tanácselnök szerint ma már háromszáz- ezerért is odaadnák a falut. Ternai József háza helyén lassan mindent benő a fű. Ternai József Ujpatacsra szállította háza tégláit, cserepeit, ajtóit és ablakkereteit, olyan új otthont épített, melyhez fogható kevés volt Gyürüfün. Disznót hizlalnak, tyúkokat tartanak, kukoricaföldet kapálnak, amelyet az ÁFOR-tól kaptak, illetményföldként. Könyvet olvas a 71 éves nagypapa, amikor belépünk hozzájuk. Azt mondja: sohasem olvasott még annyit, mint amióta Pécsett él. A volt gyürüfüiek könnye is kicsordul, amikor a falu nevét emlegetik. De egyetlenegy olyan gyürüfüivel sem találkoztam, aki hajlandó volna visszaköltözni. Nagy úr a vízvezeték, az aszfaltozott utca, a kényelem. Magyar László — Kérdezhetnék még valamit? — Tessék. — Most már nincs félelem önben? — Magam miatt nincsen. — És mások miatt? Az ablakon át a sűrűn hulló havat nézi, s nem felel. Mészáros Ottó
