Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-10 / 8. szám
res i UECYEI kMMop 1971. JANUAR 10., VASÁRNAP MONORI INGA - OM-VISSZA A monori hajnal naponta csucsjorgcuommal köszönt be. 5800 enmer ül vasútra és buszra, a monori dolgozók 75 százaléka. Irány — főleg — Lőrinc, Kispest. Naponta 70 kilométert utaznak, hogy dolgozzanak. Monoron csupán 2800 „hazai” munkavállaló marad. Ennyi már nem elég, tehát járműre ültek a környező falvak, és bejárnak Mo- norra munkaerőt adni — csaknem 1700 ember. Nálunk mindenki ott dolgozik, ahol akar, és ahol számára munka akad. A sokat emlegetett munkaerőhiány szabad választást nyújt mindenki számára. Persze, még így sem választhat mindenki a lakóhelyén munkahelyet. Ha Monor már említett 1700 „vendégmunkását” helyiekkel helyettesítenénk, még akkor is több, mint 4000 monorinak kellene máshol vállalnia munkát. Tehát az ingázók korunk állandó utazói maradnak. Nehezebb körülmények között élnek, mint társaik. S ha szükség van rájuk, akkor életkörülményeiken is javítani kell. A monori bejárók értékes ingázók: 55 százalékuk szakmunkás, csak 20 százalékuk segédmunkás, a többi betanított. A monori ingázók, családjuk, vagy leendő családjuk mindenesei: 40 százalékuk nő. Ezek a monori munkások állhatatosak: 55 százalékuk törzsgárdatag. Beszélgetés a hajnali utcán: — Ügy tervezem, hogy hazajövök, nem utazgatok tovább, most nősültem és alig vagyok az asszonnyal. Csalogatnak, hívogatnak idehaza is többfelé. — Te könnyen megteheted, fiaíal, kezdő vagy, azt az órabért itt is megkapod ... Én tizenöt év után, most kezdjem elölről, kevesebb pénzért, piszlicsáré, komolytalan munkával ... Hol csinálnak itt szerszámgépet 7 Az utazás kényelmetlen; barátságtalan küzdelem egy talpalatnyi helyért, ahol az ember megvetheti a lábát. A bejárók kedvetlenek, szidják a vonatot és a buszt — vagy már megunták szidni; belenyug- vóan, akár egy lábon állva is alszanak, vagy kártyáznak. Az új, fél éve érvényes vasúti menetrend miatt még a monori nyugodtabb vérmér- sékletűek vérnyomása is felment. Kevesebb a vonat, rosz- szabbak az indulási és érkezési időpontok. Szeretnék, ha őket is megkérdeznék a menetrend összeállításánál, hiszen ők a vasút mindennapos vendégei — s a „törzsvendégeknek” illene kedvébe járni, Monornál is, máshol is. A fővárosi közlekedésből sem tapasztalnak mást, mint csúcsforgalmat. Mert amikor ők érkeznek, vagy indulnak, mindig az van. Mindezek miatt, aztán többször késnek el, mint helybeli munkatársaik, s a késésekért fizetnek — levonják a bérükből. Beszélgetés a vonaton: — Már megint elfoglalták a helyem, ... hé... pedig tegnap kiírtam, hogy ez az enyém... — Én is kiírtam, apa, te csak már az én nevem alá vésted. Különben ha hoznál egy üveg sört naponta, akkor se kapnád meg a helyem. — Snóblizzuk ki, aki nyer, az ül le. — Pálinkába snóblizok, helybe nem, az nem vicc... én egész nap állok ... A monori ingázók bére a következőképpen alakult az évek során: 1962-ben 1483 forint, 1964- ben 1578 forint, 1966-ban 1653 forint, 1968-ban 1730 forint. Ez az átlag persze csalóka, mert az említett 40 százalék bejáró nő nem keres sokat, az 55 százalék szakmunkás, pedig jóval többet — s egy családban többen is dolgoznak. Mindenesetre ezek az átlagbérek a hazai átlagkereseti viszonyokat figyelembe véve közepesek. Az ingázók általában jobban keresnek, mint akik helyben dolgoznak, mert a helyiipari vállalatoknál a jövedelem 1968-ban 1636 forint volt — tehát 100-zal kevesebb, mint az eljáróknál a mezőgazdaságban pedig 1200—1300 forint volt ugyanakkor az átlag. Tehát megéri eljárni? Úgy látszik, igen — nyolc év alatt több, mint 1300 fővel gyarapodott a Monorról ingázók száma, igaz, hogy a foglalkoztatottság mértéke is jelentősen emelkedett ugyanezen idő alatt — 53 százalékról, 75-re emelkedett a monori keresők aránya. A fizetések közti különbség egyre nagyobb. Beszélgetés a vonaton: — Tegnap nem tudtad megmondani, ma mondd meg: miért kapsz te minden órában három forinttal többet, mint én? Én is lakatos, te is lakatos... — Ja igen, csakhogy én egy sarokkal feljebb dolgozom, egy megállóval többet villamosok — nevet a másik —, no meg a differenciáltság.... Azonnali belépéssel FEL VESZÜNK kőműves, ács, asztalos, könnyűgépkezelő, vasbetonszerelő, villanyszerelő, tetőfedő, bádogos, vízvezeték- is fűtésszerelő, festő, lakatos, diszműbádogos, parkettás szak-, betanított és segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is), rakodókat, Panther autódaru-kezelőt, dózervezetőt (D-159-B), gépkocsiszerelőt, épitőgép-szerelőt, gépkocsi- és dömpervezetőket, takarítónőket és minden szakmába raktári segédmunkásokat, éjjeliőröket, nyugdíjas szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a Prosperitás Ktsz Munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola utca 45. ttám alatt — Ez a difi... ez nem tetszik nekem. Monorról több, mint 2300 nő ingázik naponta — csak 1200-an vállaltak otthon munkát Főleg a textiliparban dolgoznak, ők keresik a legkevesebbet. Rendszerint férjükkel vagy apjukkal ingáznak — ha hazaérnek, sietnek a konyhába; a bejárók nagy többsége nem veheti igénybe az üzemi konyhát, mert akkor lekésné a legközelebbi vonatot, vagy buszt. A községben kevés például az óvoda — ez is az eljáró nők gondja. » Viszont ahol egy gyerek van és mindketten dolgoznak, már többnyire található mosógép vagy hűtőszekrény — más háztartási gép még nemigen. A nők kevésbé szeretik az ingázást mint a férfiak — legfeljebb addig viselik türelmesen, ameddig lányok. Beszélgetés Pesten az állomás előtt: — Tíz percem még van, be kellene ugrani a csemegébe, aztán a húsboltba. — Én nem megyek, a múltkor is lemaradtam, mindenki ilyenkor vásárol. Inkább ordítsanak otthon, hogy nincs hús, de nem várok a következő vonatra. A monori új lakások tulajdonosai az utóbbi tíz év adatai szerint, 65 százalékban az ingázók közül kerültek ki. Az állandó eljárásnak tehát van eredménye. Berkovits György Szindbádtól a Hangyabolyig Befejezéséhez közeledik a „Szindbád” című Krúdy-fFm forgatása. A főszerepben La- tinovits Zoltánt láthatja majd a közönség. A három első filmes rendező is munkához látott. Kenyeres Gábor operatőr „Éleslövészet’’ című, mai témájú alkotásán dolgozik, Somló Tamás operatőr ugyancsak első filmes rendezőként forgatja Rejtő Jenő műveiből „Halhatatlan légió” című filmjét. Böszörményi Gábor: „A táncot tudni kell” című játékfilmjének most válogatja szereplőit. Palásthy György újabb alkotást készít a legifjabb mozilátogatóknak, „Hahó öcsi” címmel. Gábor Pál mai témát dolgoz fel „Horizont” című alkotásában. A vágószobában van már Sándor Pál új alkotása is, a „Sárika, drágám”. A napokban elkészül Szász Péter filmje, a „Kapaszlwdj a fellegekbe” című kétrészes, színes magyar—szovjet kop- rodukciós alkotás. Mészáros Márta most készíti elő, „Húszévesen meghalni" című új filmjét, amelyet Déry Tibor regénye nyomán forgat majd. Fábri Zoltán pedig Kaffka Margit „Hangyaboly’’ című regényéből készít azonos címmel játékfilmet. A rendező jelenleg a forgatókönyvön dolgozik. MATYÓFILM A Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztálya és a Népművelési Intézet megbízásából 30 perces kisfiknet készítettek a Matyóföld népművészetéről és díszítőművészeti szakkörök munkájáróL Beethoven-progmm A Fejér megyei Idegenforgalmi Hivatal elkészítette az idej,._ 13,.martonyásári Beetho- ren-hang verseny sorozat programját. Az idei premier június 26- án lesz, a martonvásári kutató- intézet parkjában levő szigeti „hangversenyteremben”. Akkor a Magyar Állami Hangversenyzenekar, Kórodi András vezényletével, a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Kórus közreműködésével, az első és a kilencedik szimfóniát tolmácsolja. Július utolsó szombatján — az évad második hangversenyén — két külföldi vendég- művésszel ismerkedhet meg a közönség. A Magyar Állami Hangversenyzenekart Jussi Jales finn karmester vezényli majd, Beethoven egyik zongoraversenyét pedig Sándor György, magyar származású, az Egyesült Államokban élő zongoraművész adja elő. Az est műsorán lesz a zongorahangversenyen kívül a Corio- lanus nyitány és a nyolcadik szimfónia. Az augusztus 28-i, utolsó hanversenyen Beethoven legnagyobb zenekari művét, a Mtssa Solemnist szólaltatja meg a Magyar Állami Hangversenyzenekar Forral Miklós vezényletével, a Magyar Állami Operaház szólistáinak, valamint a Budapesti Kórus közreműködésével. Mcilloltól a G A SOMMÁS PLASZTIKA VARÁZSLÓJA Kilencven évvel ezelőtt, 1881. január 10-én szüléiéit Debrecenben — és 76 éves korában Budapesten hunyt el —, Medgyessy Ferenc Kossuth-dí- jas szobrász, kiváló művész. Orvosdoktori oklevelének megszerzése után 1905—07 között Párizsban festeni és mintázni tanult. Kezdetben Maillol plasztikája ragadja meg; később a Hildebrandt-féle modern szobrászati elveket is magáévá tette. Még nagyobb hatással volt rá azonban az ógörög, az egyiptomi, a sumer és az asszír plasztika. A két világháború között kisplasztikák mellett több monumentális szoborra is vállalt megbízatást, és síremlékeket mintázott. Az 1930-ban a debreceni Déri Múzeum elé került allegorikus szobraival a párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyer. Szerte az országban sokfelé található művészi alkotása. (Jelky András emlékműve Baján, Szent István lovasszobra Győrött, Petőfi emlékszob- ra Debrecenben, a Rippl-Ró- nai-szobor Kaposvárott, a Mó- ricz-szobor Debrecenben stb.) A XX. század egyik legnagyobb magyar szobrászának művészetét a népi realizmus, a plasztika műfajtörvényeinek tisztelete és sommás formálás- mód jellemzi. K1FLISODRÜ A hét elején megkezdődött a termelés az érdi kenyérgyárban. A napi 50—60 mázsa kenyér mellett sok sütemény is készül. Bíró Jánosné alig győzi az automata kifligépet etetni: egy pillanat alatt összesodorja a tésztát. Foto: Urbán AZ EMBER ARCA INTERJÚ I. — Nem rossz önnek, ha a múltról kérdezem? — Nem. — A múltnak arról a szakaszáról? — Akkor sem. — Hány évig állt kezelés alatt? — Két év hét hónapot voltam zárt intézetben, s utána nyolc hónapot úgynevezett munkaterápián. — Utána rögtön ide, a ;.. gyárba jött dolgozni ? — Igen. — Ne haragudjon, ha kellemetleneket kérdeznék. — Nem haragszom. Ha ráálltam a beszélgetésre, a feleleteket is vállaltam. — Amikor a gyárba került, nem félt? — Féltem. — A munkától, az emberektől? — Attól, hogy kitudódik. — Ismeri valaki a gyárban életének azt a szakaszát? — Az igazgató elvtárs. — Csak ő? — Igen. ö vett fel. A gyógyintézet igazgató főorvosának kérésére. Valamikor együtt voltak pártiskolán, onnét ismerik egymást. Nagyon hálás vagyok mindkettőjüknek. — Mikor jött a gyárba? — Tizenegy hónapja. — Milyen beosztást kapott? — A végzettségemnek megfelelőt. Technikus vagyok. — Munkája? — Műszaki fejlesztés. — Ma már nem fél? — De igen. Attól, hogy kitudódik... ÖNVIZSGÁLAT Az embernek, ha előítéletei nincsenek is, ellenérzései vannak. Mégiscsak... Mi ez a mégiscsak? Szavak, melyek csöppnyi gyermekkortól rögződtek az agyte- kervényekben; a tévhitek, előítéletek zsírkrétája nyomán, letörülhetetlenül. A szavakban már nem hiszel. Tudod, hogy a bolond, a gyagya, a gügye, a hülye (a hűje a palánkok szürkéjén), az ütődött, a megfőtt agyú, a poshadt eszű, s a többi nem más, mint korban éretlenek játék szógolyója, vagy korban érettek, de észben éretlenek fecsegésének kartácstöltete. A szavakban már nem hiszel, s mégis, amikor fölnyitod a jegyzetfüzetet, kézbe veszed a tollat, igyekszel nem nézni arra az emberre, aki az asztal másik oldalán ül, s onnét jött. Onnét: az elmegyógyintézetből. Miért nem nézel arra az emberre? Miért nyúlsz cigaretta után, amikor még félig sem szívtad el az előzőt? Miért kezded el számolgatni a dohányzóasztalt takaró horgolt terítő csillagait — hány apró csillagból tevődik össze egy nagy csillag? —, ahelyett, hogy annak az embernek a szemébe néznél? Tudod, hogy az elmebetegség, mint neve is mutatja, betegség; kezelhető, gyógyítható, s ha nem, enyhíthető. Hát akkor mi munkál benned? Hány évtized, évszázad örökített viszolygása settenkedik elő idegszálaidon, miért tolulnak fel vihar-sebességgel szavak, emlékek nyavalya- törősökről, boszorkányként elégetett szerencsétlen elmebetegekről, szabályos rácsos ketrecekbe zárt „meg- rontottakról”, ördögűzésekről, ahol a korbács, a kín, a kiserkedő vér magát a kort, s az embert jellemezte. Az embert, aki hitétől elvakultan tisztán látónak vélte magát, s nem volt képes fölfogni azt sem. amit már előtte sok-sok évszázaddal kimondott egy ógörög tudor, Asklepiades: az elmezavar betegség. Nézz hát a szemébe annak, aki az asztal másik oldalán ül! EFEZUSI SORANUS Hadrianus alatt élt, orvos volt. Elsőnek látta meg, hogy a kényszer, nem gyógyszer, s hogy miként a betegségnek talaja legtöbbször a beteget körülvevő környezet, úgy gyógyulásának támasza is csak az lehet Vannak-e mai soranu- saink? Vannak! A hivatásból azzá lettek — ideg- és elmegyógyászok, ápolók, kutatók — mellett önkéntes, érzőszívű laikusok is. Mint az igazgató. Ajánlottak neki egy „bolondot”. Fölvette. S nemcsak fölvette, de a barát, az orvos kérésére, nagy tapintattal» észrevétlenül s mégis napról napra, figyelte, miként tér vissza egy ember oda, ahonnét a betegség ragadta el, a közösségbe. A közösségbe, amely sokféle emberből áll. Sokféléből: megértőkből, közömbösökből, kegyetlenekből, ostobákbőL Mert nemcsak a falu csúfolja, ugratja bolondját, de sűrűn olyan emberek is heccelődnék a dinkával, a flugossal, a nyomottal, a diliflepnissel, akik kultúr- lénynék tartják magukat Camus Pestis-e? Persze, hogy olvasták! Wagner? Csodálatos! Moore szobrai? Lenyűgözőak. S a kultúra máza alól hirtelen kibukkan a középkor inkvizíto- rának csuhája. Csak most nem máglyára küld, nem korbácsért int. Csúfol. Heccel. Suttog. Mutogat, összemosolyog. Szavaikkal ölni
