Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-14 / 11. szám
1971. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK MST *i eg vei kMítíop HALÁSZTELKEN, a Szerszámgépipari Művek fejlesztő- intézetében sok érdekes gépet, műszert készítenek. Ezek közé tartozik a képünkön látható, oldalazóbcrendczéssel ellátott fu- ratküszörűgép is, amelyből hét darabot gyártottak. Egyet francia cég megrendelésére, a többi pedig — a köszörülést próbák után — részben exportra, részben pedig a hazai üzemekbe kerül. Foto: Gábor AZ ORSZÁGBAN ELOSZCTR Szakorvosok vizsgálják meg az egész lakosságot Ceglédkercelen A reggeli nyolcat el sem ütötte a toronyóra, a kultúr- házban mégis pezseg már az élet. A színpadot függöny takarja, de akármilyen darab tömegjeleneténél mozgalmasabb a nézőtér és mindenki főszereplő itt. A belépőt mérlegre állítják, majd mérce alá, mert testsúlyán kívül a magasságát is megmérik. Aztán három asztal közül az egyik mellé leültetik. Kettőnél fiatal orvos, egynél még fiatalabb orvosnő kérdezi ki alaposan. Nemcsak testi panaszokra kiváncsi, megtudakolja aprólékosan attól is, aki makkegészségesnek vallja magát, milyen a lakása, hol, milyen munkakörben dolgozik és munkahelyén meg Koronauradalomból tangazdaság L I. Antal, ha Pesten kocsiba ült, Hatvanig a saját birtokán utazhatott. De először meg kellett azt szereznie, mivelhogy e Mária Terézia udvarában tevékenykedő zseniális jogász, a „vitám et sanguinem” jelenet rendezője egyszerű horvát kis- nemesként kezdte, a szülei bizonyára sertéssel kereskedtek. A tehetség — egy ember jó és rossz tulajdonságainak nem köznapi együttese — és az időpont találkozása hasította ki a gödöllői tájban a Grassalko- vich uradalmat. A török kiűzése utáni birtokrendezés, kétszázesztendős okmányok megszerzése, megvétele, eltüntetése, meghamisítása. „Sok nemes vér zsírját, te átkozott, nyalod!” — énekelték I. Antalról" országszerte. Birtokosként jó szervezőnek, a patriarchális viszonyok hívének, igazi barokk főúrnak bizonyult. A kastélyt is ő építtette, a besnyői kapucinus kon- ventet is ő telepítette. Fia, XI. Antal, a herceg, rokokó főúr, külföldön él, tékozol, otthon csak zsigerel. Fia, III. Antal, ha lehet, még rosszabb. De a földesurai kezéből kicsúszott birtokot a satnya utódok el nem adhatják, hiéna uzsorások le nem foglalhatják: hit- bizomány. Rajta a számvevők, főtisztek, ispánok személyétől, munkájától függően váltakoznak az állapotok. A legfőbb formáló mégis az adottságokon: a gazdasági fejlődéskényszer, a nyugaton uralkodó mezőgazdálkodás nyomása. IV. Antal nem született. A birtok 1867-ben koronauradalommá lesz. A nagyatyától unokáig ívelés, hanyatlás közben benépesül egy kietlen táj, ínalakult egy tájhaza — melyben most is megleljük az egységet, s a hagyományt — egy életforma-gazdálkodási forma. A török után csak néptelen- ség, sás, puszta, erdő. 1747-ben már százharmincötezer holdon tizenhét község, Kerepes, Csömör, Galgamácsa, Kartal, Szód, HéVízgyörk és a többi. A besnyői kapucinus konventet nem véletlen hozták, ügyeltek rá, hogy a letelepedő jobbágyságban a Bécsnek kedvesebb katolikus elem legyen többségben. Magyar, szlovák, német népességből vegyes falvak jöttek létre általában. Sok földön először ritka népesség, (egy jobbágytelek hu- szonnégy-harminc hold szántó) a középkorias életviszonyokat élesztette fel. A földesúr és jobbágy közötti szerződésben, a robot, terményadó kiszabásában kevés számot találni — utak, belső piac hiányában, az osztrák vám miatt inkább szükségletre termeltek. A terheket nem egy-egy jobbágyra, de a községre vetették ki. A falvak a középkori életközösséget idézik, bizonyos földközösséget is találunk. Azután a kevés földön sűrű népesség, a piac is bővül, s itt az úrbárium, amely állandósítja az egész, fél, negyed, nyolcad telkeket. A földesúr a megművelt községi föld rovására terjeszkedik, nem megy a távoli pusztába: szűnőben a földközösség, ami különösen a legszegényebb zsellérséget sújtja. A szántóföld, beltelek utáni szolgáltatásban megjelenik a pénzadó, a földesúr is csak pénzért adja ezután még a makkot is az erdőn. A hárpm Grassalkovich idején állnak át a gödöllői uradalomban a középkorias önelZ ásról a piacra való cionálisabb termelésre. A gödöllői birtokon is a mind kevesebb, tehát jobban kihasznált földön a pihentetéses művelésről áttérnek a ganajozás- ra: szántó, rét, ugar elkülönül. Főként rozsot, zabot, kendert, majd káposztát termesztettek, de termett még búza, árpa, köles, tönköly, pohánka, foglalkoztak dinnyével, később babbal, borsóval, lencsével is. 1740-től kukoricát vetettek ugarra, dűlőkre, á XIX. század elején meghonosodott a burgonya. Sok volt a gyom, mert nem kapáltak, a boglya csak lassan hátrált a kéve elől, az aratószerszám főleg a sarló. Az uradalomban kivált nem folyt minőségi művelés, mert „csak halvány s rossz illatú virágokat termesztett a kénszerítve dolgozó kéz”. Kivételt képezett a szőlő, de annak művelését pénzzel fizették. Szőlőt 1710-től a parasztság is telepített, a jobbágyi szőlők területe tízszeresét képezte az uraságinak. Az erdőben, rengetegben amúgy is bővelkedő tájon, délebbre, a XVIII. században még erdősítettek is. Később az erdő fogyatkozásnak indult. A rávitt állatok, különösen a sertés, pusztították a sarjakat, de az uradalom is sokat vágatott: a fa ára harminc év alatt a háromszorosára nőtt. Ahogy fogyott erdő, ugar, rét, legelő, a ridegtartás úgy nehezedett. E vidéken kevés lovat tartottak, ezek sebesek voltak és apró termetnek — a tenyésztésbe már az állam próbált beavatkozni — és elsősorban a szárazmalmokban, nyomtatásnál használatosak. Ellenben ©gy egésztelkes gazdánál négy, tíz ökör is találtatott. A szarvasmarhát télen nyáron a szabadban tartották, s csak az 1770-es évektől váltotta fel a rideg gulyát a csorda; majd a bővebb tejtermelés is megindult. Míg a ridegtartásban az állatok télen szénát kaptak, s kora tavasszal már a hó alól ették a füvet — Tessedik nyomán később terjedni kezdett a lóhere, lucerna. Az uradalomban számos majorság épült. A tőke ez időben még a háttérben állt a természet s a munka mögött. Az üzemtőke a szekértől, kötéltől, lánctól, ekétől szántóvasig, állatbélyegzőig, faggyúig, puttonyig, száz és száz dologtól száz meg száz más tárgyig terjedt, de ezek zömét helyben készítették. Az épületeik, malmok, présházak, méhesek, a faluban az istállózásra, takarmány tárolásra valók többnyire vályogból, sározott vesszőből emeltettek. A község, az egyt elkies nemestől a házat- lan zsellérig aztán már csak jövedelemforrás á földesúrnak: pénzt, igás, vagy gyalogos robotot, dézsmát adnak. (1796-ban például az uradalomnak csak bárányból kétezer darabot.) A gazdák húzódoznak a már pontosan kijelölt, a földközösségből nem gyarapítható, mind értékesebb föld feldarabolásától: a földnélküliekből toborzódik, szaporodik a cselédség. A legelső tisztviselő a főtiszt, az ispánok a mezőn foglalatoskodnak, a számtartók a számvitellel, a számvetők a pénzüggyel, a tiszttartók csak gazdasági teendőkkel, a kaszmárok a magtárral, a kulcsárok a pincével. A vincellérek a szőlőkben vezetnek, a pintérek a bort kezelik, a hajdúk a jobbágyokat munkára hajtják. Földmérőt, ügyvédet, vadászokat, méhészeket, erdőmestereket és egy sereg „szabad jobi)ágy” vargát, tímárt, péket, süvegest, kőművest, fazekast, molnárt találunk az uradalomban. Mit látott a német, francia utazó vagy a közelgő reformkor szellemét érző magyar? Sok falu oly rendetlen, hogy félő, a paraszt nem talál haza a szekerével. Sokan felhányják a magyar jobbágy kényelmességét, mely részben a tö- i rök kor öröksége: akármennyi termett, úgyis elvették. A rossz utak miatt a nagyon jó esztendőkben is csak elvesztegették a termést. Egyik évben éhinség kísértett, köszöntött, a másikban rájukrogyott a csűr. Mivel a termelés csak lassan racionalizálódott, sokáig „minden az áldott természetre hagyaték”. „A paraszt virtuskodik az aratás nehéz munkájában, de télen elhever a marha mellett hónapokig”. „Magyarország a verebek paradicsoma”. — háborog- nak a reformerek. A tizenkilencedik század aztán végbevitt, később rögzített, leragasztott, és önnön reakciójává fordított sok gazdasági reformot. A legnagyobb figyelmet kapott erdő, s a vad, e szép dolgok reprezentációk: mint díszletek, kulisszák szükségesek a tulajdonosoknak a nagy alkudozásokhoz. Padányi Anna otthon adnak-e okot idegességre a körülményeik. Megmérik a vérnyomását is. A kikérdező orvos a válaszokból megtudja, ha valamilyen betegség miatt a kikérdezett kezelés alatt áll^ vagy állott és eszerint irányúja a terem szélén lepedőfüggönyökkel, deszkafalakkal elrekesz- tett nyolc rögtönzött rendelő- helyiség egyikébe. Mindegyikben más-más betegségek szakorvosa várja a pácienst, hogy tüzetesen megvizsgálja. Nemcsak ismert betegsége jelenlegi állapotáról akar meggyőződni, azt is kutatja, szen- ved-e valami más, rejtett betegségben. S ha úgy gyanítja, amennyiben nem a saját szakmájába vág, átküldi valamelyik szomszédos „rendelőbe”, illetékes szakorvos elé a pácienst. Előfordul persze, hogy a kikérdezés után semmiféle betegségre nincsen gyanú. A pácienst ilyenkor a 8-as rendelőbe küldik, ahol az egészségeseket vizsgálja fáz egyik belgyógyász orvos. Megtörténik egyszer-másszor az is, hogy két-háromféle betegséget konstatál egyetlen „egészségesen”. Legvégül a tüdőfényképszű- rő masinához jut a páciens. Itt már csak néhány percet tölt. Ceglédbercelen hetekkel ezelőtt hírül adták, hogy a ceglédi kórház kivonul a községbe és megvizsgálja az egész lakosságot. Nem meglepetés tehát számukra, ami a kul- túfotthonban január 4-én reggel elkezdődött és eltart, amíg a tüdőszűrés, január 21-ig. Azt viszont csak a legbeava- tottabbak tudják, hogy Magyarországon, és mért a külföldi szakirodalomban sincs rá semmi utalás, talán az egész világon ez alkalommal legelőször vizsgálják meg szakorvosok néhány nap alatt egy egész község lakosságát Ceg- lédbercel mind az ötezer lakosát, mindenkit, aki tüdőszűrésre kerül. Aztán, majd valamikor februárban a kórház gyermekszakosztálya száll ki a községbe és rákerül a sor a 14 éven aluli gyermekekre. De hiszen éppen egy észtén' deje kezdték meg és ez év végéig be keli fejezniük a körzeti orvosoknak a lakosság- szűrést. — Igen — mondja dr. Kar- say János, a község egyik körzeti orvosa — s kollégámmal együtt körzetünk lakosságának felét megvizsgáltuk egy esztendő alatt. Most azonban két hét alatt az egész falu sorra kerül. A ceglédi kórház igazgatója, nyolc szakorvosa és három másik orvos jött ki Bercedre laboratóriumi és orvosi asz- szisztensnők, ápolónők kíséretében. összesen 40 fő, valóságos kis hadsereg. Sok célja van ennek a most folyó vizsgálatnak — halljuk dr. Unoka József kórházi igazgató főorvostól. — Az Egészségügyi Világszervezet különböző területeken, más-más klíma- és munkaviszonyok, szociális körülmények között élő lakosság egészségi állapotát, a különböző betegségek előfordulási arányát kívánja összehasonlítani. Ehhez itteni komplex szakorvosi vizsgálatunk szintén szolgáltathat értékes adatokat. Persze, bennünket hozzánk közelebbi célok vezetnek. Abból, hogy felmérjük Ceg- lédbercel lakosságának egészségi állapotát, kórházunk egész felvevő területének helyzetére következtethetünk. Elsősorban arra, hogy mekkora az igény a területi kórházrendelőintézet iránt. További cél, hogy területünkön a krónikus betegek gondozása, az itteni tapasztalatok felhasználásával a lehető legjobban megszervezett legyen. Legfontosabb természetesen, hogy a felderített betegséget még korai stádiumban illetékes szakorvos vegye kezelésbe. Ez a beteg szempontjából rendkívül nagy jelentőségű, de nem kisebb a szakorvos részére sem, mert ugyanebben a betegségben szenvedők tömege kerül hozzá és így óriási tapasztalatokra tehet szert, gyakorlati tudása gyorsan fejlődik. Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessek, bőven lesz beteg. A most folyó ceglédberceii vizsgálat során a naponta megjelenő 350— 400 ember 10—15 százalékáról derül ki, hogy beteg, de nem is tud róla. Most, mielőtt még a baj elhatalmasodhat szervezetében, kórházbfí, esetlég klinikára vagy szükség szerint rendelő- intézetbe kerül, vagy közvetlenül a körzeti orvos veszi gondozásba. Az összegyűlt hatalmas adatanyag statisztikai és tudományos feldolgozása a gyógyító munkával egyidejűleg megkezdődik. Hosszú, nagy munkáról van szó és csak ha már befejezték, akkor döntik el a kórház területén, mikor és melyik községben kerül sor hasonló komplex szakorvosi szűrővizsgálatra. Szokoly Endre HEVSZ A Zala megyei Állami Építőipari Vállalat újabb nagy építési feladatokat vállalt egyik legnépszerűbb gyógyfürdőnk, Hévíz fejlesztésére. Az építés alatt levő 400 személyes SZOT-szállón kívül újabb 407) személyes kórházszállót emelnek. Megkezdik ezenkívül a 460 vendég elhelyezésére alkalmas szálloda építését is, amely 18 emelet magas lesz. A hévízi gyógyüdülő fejlesztésének újabb mecénása az országos takarék- pénztár: a negyedik ötéves tervidőszakban négy, egyenként 120 személyes korszerű társasüdülőt építtet a fürdő területén. Több nyelvű táblák Baranyában Baranyában, hazánk egyik legnagyobb nemzetiségi területén, több nyelvű tájékoztató táblákat helyeznek el azokban a városokban és falvakban, ahol a lakosság számottevő részét teszik az idegen anyanyelvűek. Szalántán — a megye egyik legnagyobb délszláv lakta falujában — például a Hu- nyadi János Termelőszövetkezet székházán a magyar nyelvű névtábla mellett elhelyezték a horvát nyelvűt is. A magyar, délszláv és német lakosságú Mohácson, a városi tanács határozata alapján, háromnyelvű táblák kerültek a kulturális intézmények homlokzatára. A szókimondás vámszedői nem hallgattak rám. £n leszek az okos. A látszatra karakán, szóki* mondó magatartás mögött te* tát ilyen alamuszi, gyáva okoskodás húzódik meg. C*ya- va, veszélyes és káros. Mert mi történik egy ilyen levél vagy felszólalás után? Minden bizonnyal vizsgálat indul. Elhangzott, leíródott ugyanis a jelzés, még a felszólítás is a vezetőkhöz, hogy tegyenek valamit. Nem lehet szó nélkül elmenni mellette, hisz lehet, hogy minden szó igaz. Megkezdődik a vizsgálódás, amely sok ember idejét igénybe veszi, közben esetleg méltánytalanul zaklatnak embereiket, nyugtalan perceket szereznek nekik. Végül is tisztázódik az ügy. Mint ahogyan az említett levél esetében már tisztázódott is. Valóban járta egy időben hasonló szóbeszéd, amit a levélíró szorgalmasan összegyűjtött. Ám kiderült, hogy az egészből egy szó sem igaz. Mendemonda volt az egész. Kellemetlen dolog ez az érintetteknek még akkor is, lia nem veszik figyelembe, hogy egyesek még mindig adnak a „nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél” — féle okoskodásra. Ilyen ügyek megfelelő és igazságos lezárása az lenne, ha a rágalmazót, a felelőtlen vá- daskodót büntetnék meg ilyenkor. De lehet ezt az adott esetben? Nem lehet, mert ő megmondta, hogy nem biztos a dologban, ő is csak hallotta, az illetékesekre bízta, megvizsgálják vágy sem. A kör tehát bezárult. A vizsgálatot mellőzni nem lehetett. Amikor kiderült, hogy nem igaz a bejelentés, a bejelentőt mégsem lehetett felelősségre vonni. Nincs tehát mentség az ilyesmi ellen? Van. Megvan a módja annak is, hogy az ilyeneket, a szókimondás és őszinteség légkörével visszaélőket, a demokratikus közéleti szellem vámszedőit clhallgattassuk. Le kell leplezni őket. Nyíltan, azon a fórumon, ahol az ő állításaik elhangzottak. Ott, azok előtt, akik ellen vádaskodtak. így, ha jogilag nem is, de erkölcsileg megfelelő megtorlást kapnak. Talán elmegy a kedvük a felelőtlen jelentgetéstől. Meg kell értetni az ilyen hajlamú emberekkel, hogy társadalmunk nyílt, őszinte légköre, a bírálat szabadsága nem jogosít fel senkit a megalapozatlan fecsegésre, arra, hogy hetet-havat összehordjon. Mindezt azért is meg kell tenni, hogy az egészséges közéleti szellemet erősítsük, az igazi bíráló légkört erősítsük. V. J. Különös felszólalást hallottam egy tanácskozáson. A felszólaló hosszasan sorolta a hibákat. Olyan dolgokat mondott el, amelyeknek egy részéről maga is csak hallott. Állításait úgy kezdte, hogy „nem győződtem meg róla, de azt beszélik...”, vagy: „Lehet, hogy nem igaz, de egyesek azt állítják, hogy ...” Amikor felszólalása végére ért, hozzátette: „Én elmondtam, amit akartam. Az illetékesek majd döntenek, mit használnak fel a jelzéseimből. Elmondtam mindent úgy, szívem szerint, ahogyan gondolom. Mert tudom, hogy nálunk ma nyíltan és őszintén lehet beszélni. Nem tesz senki lakatot az ember szájára. Nem kell az őszinte beszéd miatt megtorlástól félni...” A felszólalást hallgatva, egy hasonló hangnemű levél jutott az eszembe. A minap került a kezembe. írója két évvel távozása után ült le, hogy terjedelmes bejelentést tegyen a volt munkahelyén tapasztaltakról. Korrupcióval, elvtelen rokoni kapcsolatok kihasználásával, a bírálat elfojtásával és megtorlásával, fekete úton szerzett jövedelmekkel vádolta a vezetőket. Befejezésül azt írta, hogy ö nem tudja eldönteni, mindez igaz-e vagy sem. Való igaz, nálunk egészséges közszellem uralkodik. A kommunisták, a pártszervezetek, a sajtó még egyenesen buzdítói is, bátorítói ennek a szókimondó magatartásnak mindenütt, ahol esetleg még szükség van rá. Léteznek még olyan kiskirálykodásra hajlamos emberek, akiknek nem nagyon tetszik az őszinte, bíráló légkör, nem az ő világuk az. A két idézett példa azonban másra is felhívja a figyelmet. Ugyanis nemcsak egyszerűen szókimondást, hanem valamilyen sajátságosán torz álláspontot is tükröznek. Valami ilyet: Én elmondtam, amit akartam, a következményekért nem vállalok felelősséget. Pontosabban, még azért sem, amit mondtam. Mert hozzátettem, hogy magam az állítottakról nem győződtem meg. A felelősség tehát áthárul arra, aki a szavaim nyomán esetleg intézkedik. Egyrészt ilyen meggondolást takar az idézett módszer. Másrészt azt is: Ha nem hallgatnak rám, és nem indítanak eljárást, vizsgálatot a jelzéseim alapján, én akkor is fedve vagyok. Ha később valamiben mégis igazam lesz, én odaállhatok, hogy jeleztem, kérem,
