Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-06 / 286. szám

pm me eve* 1970. DECEMBER 6., VASÁRNAP ART BUCII WALD Dialógus a válásról Szüreti mulatság „Az amerikaiaknak sokkal jobban tetszik a komor realiz­mus — magyarázta Usztinov. — Ezért az kell, hogy az egyik sarkon üvöltsön a szakszofon, az utca másik oldalán meg sír­jon egy gyerek.” Georg: — Jessy, nekem fel­tétlenül tárgyalnom kell ve­led. Jessy: — Kész vagyok elvál­ni. Georg: — De még azt sem tudod, hogy tulajdonképpen mit is akartam mondani. Jessy: — Az isten szerelmé­re, ne ordíts! Felnőtt emberek vagyunk, nem taknyos köly­kök! Georg: — Hát ordítok én? Jessy: — A mama előre fi­gyelmeztetett, hogy így fog befejeződni... Georg: — Micsoda?! — Egészségére váljék — kívánta Koppantó bácsi. — Nincs kedvük egy pohár riz- lingre? Jó szívvel adnám. A sajátom. Vagy tán danolnának egyet... Az öt férfiú szeme felszikrá­zott, és nagyokat nyelték. — Semmi nóta. Semmi bor. Nekünk éppen elég dolgunk van most — mondták ingerül­ten, és eltűntek egy szerény, keskeny ajtónyíláson át. — Hát ezek mifélék? — Eh — legyintett Koppantó néni. — A fene mindig ilyen­kor hozza ide őket. Ne törődj' velük egy cseppet sem. _ Már amit és ahogy tudtam, úgy és annyira segítettem, és el is feledkeztem a temetkezé­si alkalmazott külsejű sze­mélyekről. Csak alko­nyaikor találkoztam velük is­mét. Üveges szemekkel mered­tek a semmibe, és a tornác sarka, ahöl ácsorogtak, olyan volt. mint egy bús ravatalozó­helyiség. — Na, de hát igazán —kér­lelte őket Koppantó bácsi —, ^ ilyet csak nem tesznek velem! ^Most elmenni! 4 — Szép lányok vannak ám $ errefelé — mondotta Koppantó néni. — Már alig várják ma­gukat...! Fél óra múlva kez­dődik a mulatság! Hallottam, hogy azok mint hördülnek fel halkan. — Csak egy falast egyenek — kérte szépen Koppantó né­ni. — Bennünket nem lehet1 megvesztegetni — kiáltozták azok, és meglengették hervadt aktatáskájukat. — Hol a ko­csink? Most már Terka kérlelt. Gyönyörű volt, kívánatos. — És ha én táncoltatnám meg a kartársakat? — Mi már meg lettünk tán­coltatva — kesergett az öt ko­mor férfiú. — Hiszen itt min­den rendben van! A revizorok megtört csapata elsüvített. — Lett volna csak egyetlen hibácska — mondta Koppantó bácsi. — Az lett volna csak a mulatság. No, kölyök* — fejez­te be Koppantó bácsi a revizo­rok szüreti mulatságát —, nem hányhatod a szememre, hogy nem volt valami új is a mi szép szüretünkön! Darázs Endre tumultuózus jelenetek játszód­tak le. Egy nő sziszegni kez­dett, mert a pálmára ült és a rostok csiklandozták. Egy mérges ember, aki intézke­déseiről ítélve nyilván az igazgató volt, a csillárról za­vart le egy nézőt, majd az egyik asztal tetejéről kerge­tett el egy öttagú családot. Azután kizavart egy villany- szerelőt, akiről kiderítette, hogy maszek divatszalonja van és csak azért • állított be létrával a szállóba, hogy meg­nézhesse a divatrevüt. Per­sze, a rendcsinálás nem ment könnyen, az igazgató végül is megunta a dolgot, leült egy Székre és egy ideig ő is a ru­hákat meg a csinos manöke­neket nézte. Néha felállt és figyelmeztetett egy-egy vendé­get, hogy azok ráültek a do­bogóra és akadályozták a próbakisasszonyok felvonulá­sát. Amikor valaki egy széket tóit elém, azután feleségével együtt ráállt, úgy, hogy én semmit nem láttam, odafor­dultam az igazgatóhoz. — Kérem, csináljon ren­det! Idetettek elém egy szé­ket, és ketten ráálltak. Én nem látok semmit, a széket pedig tönkreteszik. F. KAMOV: MEGHIÚSULT EGYEZSÉG kanyarintottam hirtelenjében. A lista végén belevettem még, hogy új feleséget is kérek, és a jelenlegi főnököm legyen az én beosztottam .. — Túl sok kívánság — csó­válta meg fejét az ördög, ami­kor elolvasta a jegyzéket. — Ezt meg kell konzultálnom ... Elment, és másnap este visz- szatért. — Megbeszéltük a dolgot. Minden rendben volna, de van egy aggályunk. Nem tudjuk, hogy egyáltalán van-e lelked? _ — Ne viccelj velem! — kiál­tottam idegesen. — Én már ki­néztem magamnak egy jó ál­lást, és egy új, fiatal feleséget is! — Megkockáztathatjuk a dolgot, de csak egy kívánságo­dat teljesíthetem a majdani lelkedért... Egyetlen szusszanással ha­dartam/ — Kocsilakásfizetésemelésúj­feleségivánivanovicstörjekia­nyakát... — Elég! — kiáltott fel az ör­dög haragosan, és keresztet vetett, majd futva elmenekült tőlem. Ez lett a vége Meghiúsult az egyezség... (Fordította: Antalfy István) ’SSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS VIDOR MIKLÓS: VONATABLAK W>Z//////Z/Z//////////////W/////////////////////////////////////////////////////// \ . fi ­^ A ioiso szellőzőnyíláson 4 résnyi égdanab világított be a ^ zuhanyozóba. Szederje&lilá- ^ nak látszott ez a csík a fel- ^ szálló gőzökben. A meztelen, ^ erős mellkasú férfi fürkészőn ^ nézte, válla, nyaka csupa víz­5 gyöngy. Észbekapott, hogy 4 sietnie kell, leitatta magáról a § vizet, s hátrament az öltöző- ^ be. Már a tükör előtt fésülkö- ^ dött, mikor vállára nehezült ^ egy kéz. ^ Meglátta maga mögött a ^ művezető vájt, csontos arcát. ^ Egrinél sosem tudni, milyen ^ hangon szólal meg. Csupa ^ sörte a képe, szeme is öklelő. ^ — Beszélni szeretnék ma­^ gával.­^ — Most? — sebesen karórá­^ fára pillantott. 4 — Nem annyira égető, ha 4 nem ér rá. ^ — Jó lesz holnap ebédidő­$ ben ? § — Lehet — hagyta rá Egri ^ s kiment. | ö meg át az udvaron, egye- ^ nest a vasúthoz, hogy elkap- ^ ja a kettő ötvenötöst. Fejé- ^ ben az egész menetrend. Reg- § gélenként jó háromnegyed ^ órát utazott a Nyugatiból ^ Műszak után a három tizes- 4 sei fordult, Vagy ezzel a kettő 4 ötvenöt-őssel ment tovább egy ^ állomást. BUZSÄKI LÁNYOK — öcsi? — szólt utána. — Lement focizni a pályá­ra. I ehér köpenyben, bekö­tött fejjel lépett ki a házból Ilonka. Mint egy nővér. A já­rása is olyan célszerű, sietős. Kivágott orrú, fűzős cipője reggeltől estig le sem került róla. , — Megszögelhetnéd a na­pozóágyakat. — Hétig van időm. Távolian álltak egymás mellett. — Hozok ki uzsonnát. — Most ebédeltem. Az asszony a ház felé for­dult: — Imre! Imre! — s mikor a gyerek feje kibukkant, szigo­rún: — Meg ne lássalak, míg a fogalmazás nem kész! Itt a lankák közt más a le­vegő, átlélegzik a fák. Leku­porodott a zsámolyra, szétnyi­totta az első fekvőszéket, a szerszámok közt kotorászott. — Mit művelnek az embe­rek ,.. mindent csak szétnyúz­ni! Az asszony nézte tanácstala­nul, maga sem tudta, men­jen-e, maradjon-e. Közelebb lépett, hogy suttognia kelljen csak! Egyszer Piter Usztinov szí­nésszel és rendezővel arról be­szélgettünk, hogy miben kü­lönbözik egy és ugyanazon dia­lógus a válásról az angol, a francia és az amerikai színpa­don: Képzeljük el, hogy hogyan játszanék el ezt a dialógust az angol színpadon: George: — Jessy! Jessy: — Ho-v... George: — Már régen ké­szülök rá, hogy beszéljek ve­led egy dologról. (A valóság­ban két és fél felvonáson ke­resztül készülődik feltenni e kérdést.) t Jessy szigorúan: — Beszélj, Georg. George: — Én... Azaz, hogy... Jessy: — Gyanítom, hogy miről akarsz beszélni. George: — Nekem ez na­gyon kínos... Jessy: — Különben is már nagyon késő van. „ George: — Szerintem tökéle- 4 tesen igazad van. Whisky? $ Jessy: — Kérek. $ George: — Ez bizonyos mér- $ tékben az én hibám... Jessy: Ne hibáztasd magad, ^ George. George: — Jéggel kéred? ^ Jessy: — Nagyon kicsivel. 4 George: — De hisz te soha 4 nem szeretted a whiskyt jég - $ gél. $ Jessy:— Nem szerettem ... 5 George: — Hála istennek! ^ Jessy: — Miért? . George: — Azért, mert,nincs $ itthon egy csepp sem. (Nehéz- $ késén leereszkedik a karos- ^ székbe.) $ A franciák ezt a jelenetet ^ így alakítanák: Georg: — Kedvesem! Jessy: — Igen, drágám. Georg: — Meg kell hogy $ vall jam neked: van egy új $ barátnőm. Jessy: — Ezzel nekem sem- $ mi újat sem mondtál. És mi ^ lesz Máriával? Georg: — Azt még én sem $ tudom, 5 Jessy: — Szegényke. Be kell 4 ajánlanom a Modellházba. Georg (szemrehányóan): — 5 Ajánld, ha akarod. Eddig úgy- 5 sem voltál hozzá túl kedves. $ Jessy (még szemrehányób-) ban): — Ügy teszel, mintha j egyszer is meghívtad volna; hozzánk vendégségbe. Georg: — Igazad van, elmu- ! lasztottam. ' Jessy: — És ez az új nőd4 sokkal szebb nálam? Georg: — Sokkal, drágám. 5 Jessy: Nagyszerű. Különben j még féltékeny lennék. Georg: — Te hova'készülsz, 4 hogy így kiöltöztél? : Jessy: — Ezen a héten min • j dig randink van. Georg: — Hát Pierre Párizs- j ban van? Jessy: — Nem tudom. Leons viszont igen. Georg: — Ki ez a Leon? Jessy:. — Na, de Georg, kér- : lek!... Ha így folytatod, Tas-: san már egy lépést sem tehe- i tek!... ' ! s 4 Már a vidéki nagyszálló aj- $ fajánál baj volt: nem akartak I beengedni. ^ — Olyan Zsúfolt a hall és $ az ebédlő, hogy meg sem le- $ hét mozdulni — igyekeztek el- $ tanácsolni, de én nagy gya­5 korlatot szereztem a villamo­son és ide is sikerült befura- I kodnom. ^ A nézők száma pedig egyre $ gyarapodott. Sok széken ket- 5 ten ijltek, az ablakmélyedé- I sek megteltek, és amikor meg- ^ kezdődött a divatrevű, többen $ már a földön is elhelyezked- I tek. $ Miközben egymásután vo- ^ nultak fel a manekenek, még ^ mindig özönlöttek a vendégek. ^ Pedig ekkor már szigorú őr- I ség állta útját az érkezők- ^ nek. De az emberek lelemé- ^ nyesek, ha olyan helyre kell I bejutni, ahová nem akarják ^ beengedni őket. Nem is cso- ^ dálkoztam, amikor Kemene- I sit pincérkabátban pillantot- ^ tam meg. Jó trükk — gon- ^ doltam —, de még nála is job- ^ ban imponált nekem Kővári- ^ né, akivel egy házban laktam. ^ Ez a Kőváriné alacsony, kö- ^ vér, csúnya nő volt. Minden- ^ áron ott akart lenni a divat- ^ revün, ezért, amikor ki akar- ^ ták tuszkolni, hirtelen elha- I tározással fellépett az eme- ^ vényre és jobbra-balra for- $ dúlva végigment a nézők | ^ előtt. A bemondó, hogy meg- $ ^ mentse a helyzetet, így kon- 5 íf éráit: x S § — Egyszerű szürke kosztüm, ^ ^ alacsony, erős testalkatú, kö- $ ^ zépkorúnál idősebb nők ré- $ $ szére. $ \ N * A zsúfolt teremben közben $ DIVATREVŰ A megszólított egy pilla- 4 natig habozott, azután meg- 4 érintette a székem álló férfi Iá- bát. Az megfordult és amikor $ meglátta, hogy ki bökdösi, ^ örömmel kiáltott fel: — Szervusz, doktor! Mit $ csinálsz itt? Hiszen ilyenkor $ fogadóórád szokott lenni a ke- 5 rületi rendelőben. 4 5 Az „igazgató” csendesen vá- 4 laszolta: 4 5 — Ne áruld el senkinek, a 5 szálló új igazgatójának, adtam 4 ki magam, hogy megnézhes- $ sem a divatrevüt... Palásti László ; Borsodi krónikák \ A krónikaírásnak Borsodban \ régi hagyományai vannak. A S XIV. században Tokaj pusztu- § lásáról keletkezett siralmas j ének, Bocskai Izsák Tárcái \ pusztulását elbeszélő króniká- i ja jelenti a kezdetet. A felsza- ; badulás után számos értékes ; krónika született, amelynek! részben a felszabadulás ese- J ményeit, részben a termelő- > szövetkezetek fejlődését, a fal- : vák átalakulását örökítik meg. > A helytörténeti kutatás nap-; jainkban újabb lendületet j adott a krónikaírásnak. ! 4 ^ Egyik éjszaka eljött hozzám ^ az ördög. I — Miért hívtál? — kérdezte 4 szinte fenyegetően, í — Nem hívtalak... — tilta­koztam, és arra gondoltam: ez k szokásos ördögi módszer. Én ^ugyan nem hívtam öt, de így ^ könnyebben megismerkedhet ^ velem. 4 — Megint tévedett a diszpé­4 cser... — mondta. — De ha ^már itt vagyok, parancsolj ve­ilem. Árjegyzék szerint szolgá- ^ latodra állók ... ^ — Mid van? — kérdeztem. ^ — Szívesen teljesítem a kí­vánságaidat, te pedig ide adod 4 a lelkedet. 4 — Máris? — kérdeztem ^ megszeppenve. ^ — Nem. A lelked ráér ké­^ sőbb. Majd, az életed végén ... ^ — így már rendben van — jegyeztem bele. — Akkor halld V kívánságaimat: kocsi, ház és 4 jó állás. 4 — És még? — kérdezte, ^mintha kevesellné. ^ — Még annyit, hogy Iván ^ Ivanovics törje ki a nyakát... ^ — Kezdhetem? — kérdezte ^szolgálatkészen. — Vagy van ^ még valami? ^ Jegyzetfüzetem vettem elő, ^ és írni kezdtem a többi kíván- 4 ságaimat. Terjedelmes listát : Békétlenkedem a jóságos I őszben. I — Szüreti mulatság? Eh ... : Nótázás, Must. Csárdás. Bog- : rácsgulyás. Éppen úgy, mint ; száz éve, mint tán ezer éve. • Kedves, de unalmas. Semmi új > színfolt. A nemjóját... — ; szisszentem fel, mert nagyot j ugrott a kocsi, s én alaposan > belevertem térdemet egy kan­> na peremébe. Éreztem, tudtam, > hogy térdem táján új színfolt, ! mégpedig kékeszöld keletkezik, j — Márpedig lesz új — ígér­4 te Koppantó bácsi, és szíves ! szeretettel zötyögtetett föl, a í mélyútban, a fény borította ! dombtetőre. 5 A közös gazdaság kellemes $ külsejű présháza előtt Kop- ^ pantó néni, viruló lánya, a Ter- J ka és öt tragikus külsejű, ha- J'nyag eleganciával, de mérték- ^ tartással öltözködött, idősebb J férfi fogadott bennünket. 4 — Jó napot — mondták dü­j hősen, és egyszerre és lesújtva. ^ — Egy csöppet kijöttünk a le- s vegőre. Jessy: — Nem fogok vészé-^ kedni veled. így történt, és ^ kész. A részletek nem érdekel • 4 nek. I Georg: — Fogd be a szád. § Jessy: — Ne ordíts! § Georg: — Csak azt akartam^ mondani... 5 4 Jessy: — Az ügyvédeink^ mindent elintéznek! Georg: — Mit intéznek 'el?| Jessy: — Jó barátok mara-^ dunk. A gyerekeknek erről ^ semmit sem kell tudniuk. Georg: — Hova mégy most?$ Jessy: — Reno, Mexikó-Ci-^ ty, Tukszon. Képeslapot majd ^ küldök. Remélem, boldog le- 4 szel. I Georg (nehézkesen leül a § székre): — Erről egészen meg- ^ feledkeztem. Egyébként lehet- ^ séges, hogy úgy lesz. 4 4 (Fordította: Sigér Imre) ' — Beszélj a gyerekkel. — Baj van megint? — Én nem tudom, mi mozog ennek a fejében ... — hangsú­lyával mondta csak, amit el­hallgatott: „a te fajtád”. — Az iskolában? — Én már be sem merek menni... Eljátszaná az egész életét. Kopácsolt. Hát ez van, ha kijön. Mire Imre előkerült, már a kút pergőfájú lapját merte. Csak szennyezi a vizet. ÖsSzepászít ' négy deszkát, pánttal lefogja, a végét lefű­részeli, kész a kocsi. — Eredj csak a fűrészért. Ahogy a gyerek nekilódult, látszott, örül, ha inaskodhat mellette. Nemcsak a munká­ért, az apja miatt. Elmehetett volna ez is futballpályára a másik után. Ilonka mégis rá panaszkodik folyton. — Tartsd szorosan! — fek­tette le a deszkát. Mikor a fűrész élés sivítással keresz­tülvágta, megkérdezte: — Mi van azzal a fogalmazással... meg a többivel? A fiú rebbenő tekintettel kutatta rajta, mit tudhat. Ha a másik vonatot választ­ja, rég otthon lenne. Terka tán számított rá. Megint sa­nyarú képpel fogadja majd este. megáporodiik a levegő. Kedvetlenül tolta félre a deszkát, lecsapkodta kezéről a fűrészport. Elindult a gyü­mölcsfák felé. A gyerek szót­Az eget kémlelte, hűlő pa- razsszínét. Sem esni nem tud, sem kiderülni. Mit akarhat Egri? Utoljára akkor állította meg, két hete, mikor a festődébe bevezették a légtisztító berendezést. „Már nem köhögnek, mi?” — hunyorított. Csókolt volna ke­zet érte? Megváltotta jegyét —, s mintha csak ezzel, döntötte volna el, hogy nem haza megy, hanem Ilonkáékhoz. Iyenkor, szezonnyitás előtt, legtöbb a dolog az üdülőben. Legalább a gyerekeket is lát­ja. Ledöecent a fülke padjára, elkezdődött alatta a jól is­mert ringó zötyögés, már az járt az eszében, milyen virág- magot ültessen az első grupp­ba. Hátul a kamrában billeg a polc, a kút fedőlapja félig el­korhadt. Ügy vette számba a kilencperces úton a teendőket, mint három éve, a válásuk előtt, mikor ő volt még a gondnok. Imre, a nagyobbik- fiú sza­ladt elébe, nyomában a far­kaskutyával. Kék csíkos tri­kójában még soványabban hat, haja sörtére nyírva, minden tagja külön kaszál. Futólag megölelte, beküldte vele a táskát, s indult a szer­számokért.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents