Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-31 / 305. szám
1970. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK ;T^íiWöP 5 Csillagok Földi csillag égre készül, égi csillag földre hull. Nem helyet cserélnek, — hiszen csak az egyik éghet változatlanul. Borbély Tibor A NEGYEDSZÁZADOS ÚTTÖRŐMOZGALOM Könyv és múzeum az évfordulóra JELENTKEZZENEK A RÉGI ÚTTÖRŐK! Jó a telefon Zsámbckon és Dobogókon Több panasz érkezett szerkesztőségünkbe, hogy a megyében rosszak a telefonok. A Posta Helyközi Távbeszélő Igazgatóságán érdeklődtünk és megtudtuk, hogy a zsámbéki vonal már három napja használhatatlan. A hiba oka a szakemberek nyelvén a „lég- vezetékes tömegzavar”, ami lefordítva annyit jelent, hogy a gyakori hőmérsékletingadozás elszakítja a vezetéket. S bár Zsámbéknak három vonala van, valamennyi hibás volt szerdáig. Az egyik vonalat sikerült megjavítani szerda reggelre, így a község elzártsága megszűnt. Valószínű, hogy hamarosan használható lesz a másik két vonal is. A dobogókődet hiába próbálkoztak a telefonokkal tegnap. A vonalban két helyen is zavar keletkezett, a pilisszántói és az ürömi légvezetéket tette tönkre az időjárás. A posta karbantartói mindent elkövettek, hogy helyreállítsák az összeköttetést s a hibát szerda délig/sikerült elhárítaniuk. A megye többi telefonvonala használható. Történelmi dátum nius 2-án zászlót bontóit a magyar úttörőmozgalom.' S négy esztendővel később, 1950- ben megnyitotta kapuit a vörös nyaikkendősök paradicsoma, a csillebérci nagytábor. Talán ez a két legfontosabb évszám a jövőre 25. születésnapját ünneplő úttörőszervezet történetében. Szerte az országban készülődnek a negyedszázados jubileumra.- S hogyan köszönti az évfordulót a Magyar Úttörők Szövetsége Pest megyei Elnöksége? A kérdésre Haness László megyei úttörőtitkár válaszol. — Korabeli dokumentumok felhasználásával 160 oldalas könyvet adunk ki, s ebben örökítjük meg a megye úttörőmozgalmának negyedszázados történetét. Másrészt pedig a gyömrői úttörőházban múzeumot nyitunk. — Hogyan valósítják ezt meg? — Másfél hónappal ezelőtt baráti találkozót rendeztünk a fővárosban, a IX. kerületi Há- mán Kató úttörőházban, az egykori vezetők tiszteletére. Olyanok jöttek el, akik még jelen voltak annak idején a mozgalom bölcsőjénél, s valamennyien szívügyüknek tekintették a gyermekekkel való fokozottabb törődést. Ezért szívesen vállaltak úttörővezetői munkát. Régi, megsárgult fényképek, naplók, albumok kerültek elő, s az emlékek felelevenítése közben számos hasznos anyagot gyűjthettünk 1946. jú- mind az úttörőmozgalom történetét feldolgozó könyv, mind pedig a múzeumunk számára. De ez még nem elegendő. — Tehát várják a további jelentkezőket? — Igen. Ezúton is kérjük a mozgalom egykori vezetőit, úttörőit, legyenek segítségünkre a könyv megjelenésében, s a múzeum létrehozásában. írják meg nekünk levélben azokat a kedves eseményeket, amelyekre ma is szívesen emlékeznek vissza. Címünk: Magyar Úttörők Szövetsége, Pest megyei Elnöksége, Budapest, XII. Nagy Jenő utca 5. Előre is köszönjük... (falus) VIDEOTON Csak a tranzisztoros autórádió A székesfehérvári Videoton Rádió és Televízió Gyár rádiós üzemei kedden — két nappal a határidő előtt — teljesítették 1970. évi tervüket. A rádiós üzemek több mint 200 000 készüléket szereltek össze, amelynek harminc százalékát öt országba — a Szovjetunióba, Lengyelországba, Vietnamba, Svédországba és Svájcba — exportálták. A Szovjetunióba például 11000 autórádiót szállítottak. 19S0-ben csökkentették a gyártandó zseb- és táskarádiók számát, viszont növekedett az autórádió-gyártás. Ez utóbbit teljesen tranzisztorizálták. Az év sikerei közé tartozik, hogy megvalósították a kis- és nagyteljesítményű tranzisz- torizált sztereorádió gyártását. Az új típusokkal együtt a Videoton az" idén már tíz rádiócsalád bevált készülékeit adta a hazai kereskedelemnek. illetve külföldi megrendelőinek. Szűrik a Keselyhegyit JANUÁR Í-TÖL Sokoldalúbb tájékoztatási nyújt az Újítók Lapja A huszonhárom esztendeje megjelenői az új iránt érdeklődő munkások és műszakiak kedvelt orgánuma, az Újítók Lapja 1971. január 1-től a Magyar 'Iparjogvédelmi Egyesület, a MTESZ tagegyesületének lapjaként jelenik meg, miután megvált eddigi irányító szervezetétől, az Országos Találmányi Hivataltól. A változás <r tartalom gazdagodását hozza magával. A lap számot ad a kiemelkedő hazai és külföldi találmányokról és újításokról, a licencia és knowhow üzletkötésekről,, a belföldi és nemzetközi iparjogvédelmi szakirodalomról. Ismerteti az itthon és más országokban bejegyzett védjegyeket, rendszeresen hírt ad a gyárak, vállalatok külföldi cégekkel létrejött kooperációs együttműködéséről. Az Újítók Lapja az eddigi gyakorlatot követve továbbra is figyelemmel kíséri a jelentős hazai találmányok sorsát, ismerteti a feltalálókat, újítókat érintő törvényerejű rendeleteket. A műszaki haladás, az ipar- jogvédelem lapjaként az eddiginél sokoldalúbb tájékoztatást nyújt a, technikai, technológiai fejlődés hazai és külföldi eredményeirőL Január 1- től kiváló iparjogi és műszaki szakemberekből álló szerkesztő bizottság irányítja a lapot, amelynek főszerkesztője továbbra is Tokár Péter, Sok hektó bort kimért az elmúlt napokban — az ünnepi asztalokra — Assenbrenner Pál, az újhartyáni Új Élet Szakszövetkezet pincemestere. Felvételünkön is éppen a Alkalmi öltözködés Az elkövetkező hetek — amelynek sorát a szilveszter nyitja meg — sok lehetőséget adnák a társas szórakozásra. Most, amikor a divat éppen változóban van, de nagyon sokrétű, talán még nagyobb gondot jelent, hogyan öltözzünk az alkalomnak megfelelően. Talán hasznát vehetik, ha néhány rajzot közlünk. Az első rajzon: Brokátból, Az tíj évben még több, korszerű töltőállomással állunk kedves ügyfeleink rendelkezésére. EREDMÉNYES, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT ÉS híres Keselyhegyit tölti a mérőkannába. Foto: Gábor HÍREK#HÍREK + HÍREK + HÍREK-t HIRES K Vhíre k.^ híreb 4- hírek+híré:k -f- hí MA, 1970. december 31., csütörtök, Szilveszter napja. A nap kél: 7.32, nyugszik: 16.02 órakor. A hold kél: 9.44, nyugszik: 19.49 órakor. A rádió és a televízió mai műsora JÓ UTAT KÍVÁNUNK! aíFOP bfnMn-oiaj — vagy fémszálas, mintás jer- seyből készült a régi mini ing- ruha. Hosszából esetleg levághatunk, elöl mély hasítékot hagyunk egészen a gombolásig. A második rajzon: Hosszú ujju fekete selyemruhából az ujját kivesszük és ezzel pié- szerűen, tunika jelleggel meghosszabbítjuk a ruhát. Mell alatt készen kapható gyöngyfűzéssel díszítjük. Nádor Vera KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi induló. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 4.33—-7.59: Hajnaltól reggelig. Zenés műsor. Közben: 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. Utána: Körzeti időjárásjelentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. Kb. 7.45: Mit főzzünk. A Lányok, asszonyok főzési tanácsadója. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.20: Haydn- művek. 9.00: A tudományos közélet fóruma. III. rész. 9.30: Köny- nyüzene Kubából. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásje- lcntés. 10.05: Zenekari muzsika. 11.29: Az élőnépdal. 11.39: Holnap közvetítjük... A Bécsi Filharmonikusok újévi hangversenye a bécsi Musikvereinsaalból. Tallián Tibor műsora. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Geológus kalapáccsal az Andokban. 14.00: Kettőtől hatig. A Rádió kívánságműsora. Közben 15.00: Hírek. Időjárás jelentés. 17.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 18.00: A Rádió Dalszínházának bemutatója. Hét pofon — musical hét részben. VII. (befejező) rész. 18.35: Hilde Gtíden énekel. 18.48: Hallgatóink figyelmébe! 18.50: Hírek. Idő járás jelentés. 19.00: Taps. Made in Hungary, avagy előkészületek egy fesztiválra. 20.00: Null — nulla. A Magyar Rádió és Televízió közös szilveszteri műsora. 24.00: Himnusz. Utána. Táncoljunk. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Verbunkosok, népdalok. 8.49: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.04: Mi- nibocs. Mesejáték. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben: 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: A zene hullámhosszán — folytatása. 11.50: Magánvélemény közügyekben. Szántó Jenő műsora. 12.00: I Könnyűzenei híradó (ism.). 12.30: Rádióreklám. 12.33: Saint-Saens: j Az állatok farsangja. 13.00: Hírek. ! Időjárásjelentés. 13.03: Győri stúdiónk jelentkezik. 13.20: Operahár- 1 masok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Hangfelvételi érdekességek. Máder László és Solymosi János rendhagyó műsora. 14.29: Rosemary Brown és a szellemek. Varga Bálint zenés szeánsza. 14.59: Derűs percek. Az Ifjúsági rádió műsora. 15.15: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. 16.00: Hírek. Időjárás jelentés. 16.05: Operacsillagok — operaslágerek. 16.35: Külföldi Kulturális híradó. 16.56: Az évszázad nagy Beethoven előadói. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Nóta- és népdalcst. 19.04: Gounod: Faust, ötfelvonásos opera. Közben: 19.54: Jó estét, gyerekek! Meseműsor. 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. 20.10: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 20.59: Petőfi koszorúi. Versek. 21.12: Az operaközvetítés folytatása. 22.00: Táncoljunk. 24.00: Azonos a Kossuth rádió műsorával. URH 16.00: Hírek. Időjárás jelentés. 16.05: Jack Dieval—O." Gartenlaub —G. de Fatto: Dzsessz oratórium. 16.45: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 17.0#: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.05: Hanglemezparádé. 18.55: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa francia népdalokat énekel. 19.05: Leopold Stokowski lemezeiből. 20.13: A dzsessz kedvelőinek. 21.03: Vastaps. Jack London regényének rádióváltozata. 22.00: Táncoljunk. TELEVÍZIÓ 9.00: Szünidei matiné. 1. A kovács és a szegénység. Lengyel bábfilm. 2. A dobos. NDK bábfilm. 3. Ivan Szemjonov három napja. Szovjet ifjúsági iilm (ism.). 16.58: „Váci utcán, Váci utcán •• .*.* Húsz perc Korda Györggyel. 17.20: Reklámműsor. 17.25: Amikor én katona voltam. Magyarul beszélő jugoszláv rövidjátékfilm- sorozat. 7. A bosszú. 17.50: Hírek. 17.55: Reklámműsor. 18.05: Maigret felügyelő. George Simenon bűnügyi regényének magyarul beszélő angol tévéfilm-változata. „A hét kis kereszt”. 18.55: Nótaszó. 19.25: Esti mese. 19.40: Tv- híradó. 20.00: NulltNulla. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió szilveszteri vetélkedője. A játékot vezeti: Szepesi György és Vitray Tamás. KI). 0.03 Szilveszteri randevú. Kb. 0.20: A varieté csillagai. A párizsi Moulin Rouge műsorából. Kb. 1.45: Táncoljunk. Háy Mi Erősen felhős, enyhe, párás, helyenként napközben is ködös idő. Többfelé újabb eső. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1—plusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 2—6 fok között. — A Belkereskedelmi Minisztérium értékelte az élel- miszerkeresfcedelemnek az olcsóbb cikkek értékesítésében kifejtett tevékenységét. Ennek alapján dr. Sághy Vilmos, a miniszter első helyettese 20 vállalat és szövetkezet, valamint a KÖZÉRT Élelmiszerkereskedelmi Iroda vezetőjét dicséretben és pénzjutalomban részesítette. A jutalmakat szerdán adta át a minisztériumban Molnár Károly főosztályvezető. HUSZONHAT EVVEL EZELŐTT, 1944. december 31-én végezték ki a fasiszták Háy Mihály újság- írét, az illegális kommunista mozgalom kiváló harcosát. Hetvenöt éve, 1895. decemberében született Fegyvemeken. 1918 novemberében belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába: a Magyar Tanácsköztársaság idején részt vett a Vörös Hadsereg harcaiban. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsbe emigrált, majd 1921 nyarától 1928-ig Berlinben élt, ahol a Németországi Kommunista Pártban tevékenykedett. 1929-ben —■ a KMP Külföldi Bizottsága megbízásából — pártszervező munkára hazatért. Itt azonban hamarosan letartóztatták, s 1933- ban szabadult csak a börtönből. Illegális párttevékenységét tovább folytatta, de 1935-ben ismét csendőrkézre került; újabb öt esztendőre bebörtönözték, majd 1941-ben két évre internálták. Hazánk német megszállása után Háy Mihály illegalitásba vonult, s részt vett az ellenállási mozgalom szervezésében. 1944. december 31-én a nyilasok kezére került, akik kivégezték. CASALS 94 ÉVES Jó erőben és egészségben ünnepelte kedden 94. születésnapját Pabío Casals, a világhírű spanyol csellóművész. Casals 15 éve PueHo Ricoban él. . — E héten több repülőgépes társasutazást indított az IBUSZ Leningrádba. Ma, az év utolsó napján, az utasok részt vesznek azon a nagyszabású szilveszteri ünnepségen, melyet a külföldi országok látogatói részére rendeznek. — A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közli, hogy a totó-lottó kirendeltségek ma a szokásos csütörtöki, január 1-én pedig a rendes pénteki nyitva tartási rendjük szerint állnak a fogadók rendelkezésére. — A MAHART tápéi hajójavító telepén szerdán vízre bocsátották az év utolsó kishajóját. Az 50 tonnás teherbírású uszály az Alsó- Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság megrendelésére készült. Az új tiszai vízijárművet elsősorban folyamszabályozási, valamint árvízvédelmi munkáknál használják fel. Szilveszteri mentesítő járatok A karácsonyi erőpróba után a szilveszter, illetve az új év újabb nagy feladatok elé állítja a vasutat Már szerdán (pénteki menetrendnek megfelelően) több vonatot indított a MÁV a szokásosnál. A fővonalakon kettő-kettővel több szerelvény indult a budapesti pályaudvarokról. A vasút vezetői ama is gondoltak, hogy sokan ruccannak le vidékre ünnepi asztalravalóért, ezért Kiskunhalasra és Soltvadkert- re ugyancsak kettővel több vonat ment a szokásosnál. Ma lesz a legnagyobb a vidékre áramlás, ekkor mintegy 38 mentesítő vonat szállítja az utasokat. Mivel sokan nem tértek vissza karácsony után a fővárosba, a MÁV számít arra, hogy különösen 3-án és 4-ére virradó éjjel lesz a legnagyobb a forgalom, ez alkalommal a fővárosba szerdától hétfő reggelig összesen 91 rendkívüli — menetrendben is szereplő és 97 mentesítő vonat közlekedik. — A Magyar Vadászok Országos Szövetsége Nimródéremmel tüntette ki a tur- kevei Kossuth Vadásztársaságot. o Megszüntetik a mezőtúr— túrke vei vasútvonalat A Szolnok megyei Tanács végrehajtó bizottsága határozata alapján megszüntetik a Mezőtúr—Túrkeve közötti kisforgalmú vasútvonalat. Ennek feltételeként korszerűsítik a két nagykunsági várost összekötő közutat. Mezőtúron autóbusz-pályaudvart, Túrkevén négy fedett autóbuszvárót építenek. Közvetlen autóbuszjáratot indítanak Túrkevéröl Szolnokra. Túrkeve és Mezőtúr, valamint Túrkeve és Kisújszállás között kellő számú autóbuszt állítanak forgalomba. Ezúton mondok hálás köszönetét mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik édesanyám La- bancz Amkrusné temetésén megjelentek. sírj ir., koszorút, virágot helyeztek. Leánya, özv. Fapp Dé- nesné.