Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-23 / 300. szám

PESTMEfrYEI HÍRLAP • IC ÜLŐ Ni KIA DÁSX XIV. ÉVFOLYAM, 300. SZÄM 1970. DECEMBER 23., SZERDA 77 millióval több! Befejezte az évet az fiTV December 18-án befejezték az éves tervet az ITV nagykő­rösi üzemegységében. A terve­zett 151 millió forintot 17 mil­lióval teljesítették túl. December végén tehát az ITV számításai szerint már az új esztendőben járnak. Az első villanyösszeadó Olivetti gépet, amelyet terven felül készítet­tek a vállalat dolgozói a váro­si pártbizottságnak ajándékoz­ták, hogy az adminisztrációs munkát ezzel is könnyítsék. Nem lesz fennakadás a gázban! A gázcsere-telepen előrelát­hatólag nem lesz torlódás. A csütörtöki nyitva tartás az esetleges keveredések elkerü­lése miatt a szokásos lesz: 8 órától 12 óráig és fél 2-től 5 óráig tart nyitva. Posta az ünnepek alatt Az ünnepek alatt mindennap reggel 8 órától 13 óráig felvé­teli szolgálatot tartanak a pos­tán. A távbeszélő-szolgálat min- . dennap éjjel-nappal működik, a megkésett jókívánságokat itt is lehet tolmácsolni. „Kecskeméti játékszín 71" A vidéki színjátszás élvo­nalába tartozó kecskeméti Ka­tona József Színház törekvése, hogy a differenciálódó közön­ségigényeket minél teljesebb mértékben kielégítse. Ezért is tartanak viszonylag sok ősbe­mutatót és visznek színre el­felejtett, régi színpadi műve- ■ két. A színjátszás kereteit most- újabb lehetőséggel bő­vítik. „Kecskeméti játékszín, *71” elnevezéssel — stúdiószín­házát szerveznek. Modern ma­gyar és külföldi színdarabo­kat mutat majd be a stúdió- színház 1971 január második felétől kezdve. Januárban tartják az ÁFÉSZ részközgyűléseit Az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet igaz­gatósága a héten kibővített ülést tartott, melyen az 1971 januárjában sorra kerülő részközgyűlések megtartását beszélték meg. Molnár László igazgatósági elnök elmondotta: ezeken a részközgyűléseken Nagykőrö­sön, Kocséron és Nyársapáton beszámolnak a tagoknak az ÁFÉSZ munkájáról és ered­ményeiről, ismertetik a terve­zett alapszabály-módosítást, s az új választásra kerülő kül­döttek személyére vonatkozó­lag jelölést eszközölnek. A részközgyűlések után tart­ják majd meg februárban a szövetkezet küldöttközgyűlé­sét, melyen a tárgysorozat ke­retében az új küldöttek meg­választása mellett intéző bi­zottságot, nőbizottságot és tag­bizottságot választanak. Horváth Lehel, dr. Tőrös László és mások hozzászólása után a részközgyűlések és a küldöttközgyűlés előkészítésé­re bizottságot alakítottak, melynek elnökéül Freitág Bé­la felügyelőbizottsági elnököt kérték fel. ALBÉRLETEKBŐL - FŐBÉRLETBE A csendes, halkszavú Németh Franciskát már évek óta is­mertem, és csodáltam. . A „mai fiatalok” népes tá­borába tartozik ő is, mégis, amit csinált, azt kevesen vál­lalták volna. A vasútnál dol­gozott, pénztárosként, s öccsét három évvel ezelőtt magához vette, hogy neveléséhez min­dent biztosíthasson. Dolgozott a szolgálatban, utána pedig nem az albérletbe tért meg szomorkodni helyze­tén. Mosást, vasalást, takarí­tást vállalt, szövetkezeti lakás­ra gyűjtött, hogy végre saját otthona lehessen. Arra számítani sem mert, hogy egyedülálló nő létére ál­lami lakást kapjon. Nem is kapott volna, ha a város veze­tői nem ismerik maguk is Franciska szorgalmát, igyek- vését. Így lett a sokszoros albérlet­ből a Kecskeméti úti lakás fő- bérlője. ízlésesen berendezett lakás, bútorait az új bútorboltban vette. A nagy szobát magának, a hálófülkét öccsénék rendezte be. Hogy mennyire örülnek a lakásnak, azt látni kellene. — Nem tudok betelni az új otthonommal, s amit el sem tudtam eddig magamról kép­zelni, néha percekig tétlenül ülök, gyönyörködök, álmodo­zom. Laci, az öcsém is ugyanígy van, első dolga volt kidekorál­ni a falat képekkel. Frédikkel és Bénikkel. Maga takarítja a szobáját, s amióta itt lakunk, jónéhány ötöst hozott haza az iskolából. Ezután sem maradok tétle­nül. Felvettek a vasúti tiszt­képző iskola levelező tagozatá­ra. két beszámolón vagyok már túl, négyes eredménnyel. A munka mellett — még sokan megszólítanak, ha látnak —, hogy legalább hozzájuk men­jek még el, dolgozom is. Meg­szerettem ezeket az embereket, akik a bajban segítettek raj­tam. Tudom, hogy rajtam kívül még nagyon sok igényjogosult várt lakásra, s hogy mégis megkaptam, azt nem is tudom hogyan köszönjem meg. Talán úgy, hogy az öcsémből való­ban értékes embert nevelek. Franciska főbérlő lett. De emlékéiben még sokáig kísért az albérletek sivársága, a ma­guk kiszolgáltatottsága. Az, hogy még az* is meg kellett fontolniok, hogy mikor men­jenek át a közös üvegesen, hogy ne csapkodják az ajtókat, ne „csatoráljanak”, ahogy mondta — kedves humorral. És köszöni a boldogságát. Akik maguk idézik elő a bajt Ebben az esztendőben szinte egymást érték a hírek. Ellop­tak innen ezt, elvittek X-től amazt, betörtek hozzá és a többi. A rendőrség minden esetben megindította a nyomo­zást, amelynek eredményeként előbD vagy utóbb kézre került a tettes. Mégis amikor ezeket a soro­kat írom, arra gondolok, hogy alapjában véve ezek az embe­rek megérdemlik, ami velük történt. Régi közmondás, hogy az alkalom szüli a tolvajt. S nem maga a kínáló alkalom-e, hogy sublótfiókokban, ládák­ban tartják az emberek a sú­lyos tízezreket, a kulcsot a ka­pufélfára akasztják, vagy a lábtörlő alá teszik. K. J.-né már tanult az ese­téből. 50 ezer forint eltűnésé­ről tett jelentést a rendőrsé­gen. A nyomozás során kide­rült, hogy maga sem tudta, mennyi pénze van. Végül meg­találták az elemeit 60 ezer fo­rintot, amit a lánya vitt el, s eldugta a. kéménybe. A másik eset szenvedő ala­nya S. J., akinek május és ok­tóber között tűnt el 40 ezer forintja egy ládából. Beteg volt, kórházban feküdt, ezért vette ilyen későn észre pénze eltűnését. A nyomozás még tart. Az OTP népszerűsítése nem feladatom, s higgyék el, egy fabatkát sem kapok érte, még­is csak azt tudom ajánlani azoknak, akik megtakarított pénzecskéjüket szeretnék biz­tonságba tudni, tegyék be ta­karékba. Valamivel biztonságosabb, mint a sublótfiók, és még ka­matozik is... (Szabó) Maroknyi kiskutya Szűcs Jánosné kezében a kiskutyával jött ki a tanyá­ból. Maga kezdi a beszélgetést a kutyusról. — Nem adnánk el, nincs az a pénz. Csöpi a család ked­vence. Amióta megszületett, a gyerekeknek már se’ a rádió, se’ a televízió nem kell. Ügy látszik, a Bánomban is nagy becsülete van már a szép kiskutyáknak. (Fotó: Fehér) Orvosi ügyelet A karácsonyi ünnepeik alatt péntek reggeltől hétfő regge­lig ügyeleti szolgálatot tarta­nak a Magyar utcában a se­bészeten. Az ügyeletes orvos a 216-os telefonon értesíthető. Az ünnepek alatt dr. Som- lyai Károly lesz az ügyeletes orvos. ( ★ A súlyosan beteg kisgyerme­keket a gyermekkórházban el­sősegélyben részesítik. Könyvtárnyitvatartás Csütörtökön a városi könyv­tárban gyermekeknek délután 1—3 óráig, a felnőtteknek dél­után 3 órától 6 óráig van köl­csönzés. December 25—26—27-én szü­netéi a könyvkiadás. December 28-án. hétfőn ha­sonlóan a csütörtöki nyitva- tartás szerint kölcsönöznek könyveket. Húsz nap alatt 1 millió Aranyvasárnap a lakberen­dezési áruház is nyitva tartotta üzletét, de nem volt akkora forgalma, mint a szokásos hét­köznapokon. Csak az okozott örömet az áruház személyze­tének, hogy ezen a napon ér­kezett be az a vevő, aki egy­millió forintra kerekítette ki az eddigi bútor és egyéb cik­kek eladásának összegét. Szép rekord, hiszen mind­össze húsz napja létezik ez az új áruház, és húsz nap alatt 1 millió forint nem kis summa. APRÓ FIGYELMESSÉG A Rákóczi utcában Soltész boltként titulálják az ÁFÉSZ házi boltját. A környékből so­kan keresik fel, mert minden fajta élelmiszer kapható ben­Mosl karácsony előtt őrölt mákkal és őrölt dióval kedves­kedtek a vásárlóknak, hogy ennyivel is kevesebb munkát adjanak a háziasszonyoknak. A tanó közbeszól December 15 én — több fi­gyelmet kérünk — címmel le­velet közöltünk Szabari Mária tollából, amelyben panaszolja, hogy a Vénusz esszpresszóban hosszas várakozás után meg­kapták a kért jaffát, illetve kávét. Majd a kiszolgáláskor a felszolgáló ölébe öntötte az italt Szabari Máriának. Cikkünkre Albert Pálné vá­laszolt, amelyben elmondotta, hogy az eset valóban megtör­tént. Az egyik gyakorlott fel­szolgálónőjük betegsége miatt a presszó egyik fiatal dolgozó­jának kellett helyettesíteni. Közben jelentkezett egy má­sik vendég, Lepsényi Sándor, aki a két cikk elolvasása után elmondotta, hogy az eset való­ban megtörtént, csupán az a szépséghibája a felháborodás­nak, hogy a társaságban levő férfi véletlenül lökte ki a fel­szolgáló kezéből a kávét és így borult a vendég ölébe. EZELŐTT 104 ÉVVEL kiilö- iJiös esemény zajlott le a nagy­kőrösi gimnázium igazgatói • irodában. Egy sovány, nyurga ifjú jelent meg, akinek a sze­mében furcsa tűz lobogott, de arcán sok álmatlanul töltött éjszaka hagyott nyomott. Fel­vételt kért Deák József igaz­gató úrtól, aki még Aranynak is tisztelő jóbarátja volt, hi­szen egykori neveltjei kocsi­ján ő vitte ki a nagy költőt is a tetétleni halomra, melyet azután az, ply megragadóan megénekelt. Megkérdi az igaz­gató: — Aztán hogy hívnak? Hoz­tál-e valami felvételi iratot? Mert a hetedik osztályba na­gyon megválogatjuk ám az embéreket: egy év múlva érettségi!... Egyébként na­gyon szokatlan az időpont is: második félév közepén csak nagyon kivételes esetben ve­szünk fel növendéket... — Bizony, nem hoztam én semmi írást. Szarvasról jövök, nevem Petőfi Zoltán ... KITÖR AZ ÁMULAT az igazgató arcán, nyomban be­siet a szomszéd tanári szo­bába, ahol szinte vágni lehe­tett a pipafüstöt. Behívja az ptt levő tanárokat, tódulnak is azok ki, Petőfi fiát látni. A „Sasfiók“ Nagykőrösön Legjobban igyekszik Szilágyi Sándor, a nagy történész. Arany kortársa, aki legtovább itt maradt a „nagy tanári kar­ból”. Idekötötték már családi viszonyai is: itt ment férjhez unokahúga, Pettkó Irén, egy fiatal tanárhoz. — Hogy kerülsz te ide — kérdi Szilágyi, aki apját is jól ismerte —, miért hagytad ott Szarvast? Hiszen ott közelben laknak rokonaid is... — Igen, apám eltűnése után hamarosan nagybátyám, Pet- rovics István fogott szárnyad alá. Egy darabig Csákon, eb­ben a kis Békés •megyei köz­ségben gyakomokoskodtam mellette a gazdaságban. De aztán a tanulásvágy megint elfogott. Beiratkoztam a szarvasi gimnáziumba. Hanem itt rossz társaságba kevered­tem. Most idejövök, hátha si­keredne kiemelkednem ebből az irányból. Úgy tudtam, itt tanárkodik keresztapám, Arany János ... — ö ugyan már nincs itt, pár éve felment Pestre —, de mi éppen olyan szeretettel fogadunk, mint ő tette volna. Szeretnénk segítséget nyújta­ni talpraállásodhoz, már csak édesapád emlékéért is. Egye­lőre nem írhatunk be iratok híján — de itt maradsz, szer­zünk neked jó lakóhelyet, lá­togathatod az előadásokat. Közben megkérjük Szarvasról az elmeneteli bizonyítványo­dat ... A ITT! ARCÄN a kényel­metlen érzés vonása futott át — látszott, hogy nemigen örül a bizonyítványnak. Másrészről jólesett neki, hogy annyira tö­rődnek vele. Jó emberek közé került, nem marad a szabad ég alatt... ★ NEMSOKÁRA MEG IS JÖTT a „Tanbizonyítvány”, ami most a nagykőrösi' Arany János Emlékmúzeumban ol­vasható. Bizony, nem sok vi­gasztaló van benne. Erkölcsi viselete többnyire törvénysze­rű (a mi időnkben a „sza­bályszerű” már komoly meg­rovás volt!), figyelme feszült, szorgalma kellő. Az osztályza­tok mellett többnyire 1-es szám áll, ami a régi rendszer szerint „primát”, azaz elégsé­gest jelöl. (A hírhedt „szekun- da”, azaz „másodrendű Clas- sis” jelentette az elégtelent.) A prímával át lehetett menni a következő osztályba. Dr. Törös László (Folytatjuk) SPORT ATLÉTAEDZŐK TATÁN Kovács Nándor, a Nagykő­rösi Pedagógus, atlétáinak ed­zője nemrég Tatán kétnapos atlétaedzői továbbképzésen vett részt. Beszélgetésünkkor így számolt be ottani élmé­nyeiről. — Szakáganként került sor az edzői értekezletre, én a sprinterekén vettem részt. A csehszlovák válogatott keret edzője tartott beszámolót a rövidtávfutók képzéséről, va­lamint a világ élvonalában levő lengyel vágtázok edzés­módszereiről, amelyeket a cse­hek is alkalmaznak. Két ér­dekes gyakorlatot is tanultam, amit már gyakorolnak is a körösi atléták az edzéseken. A lépéshossz 4—5 centis megnö­vekedésével, az eredetivel azonos energiabedobással, jó technikai fogással 4—5 tized­del is javulhat a sprinterek eredménye. Ez a váltóknál hatványozódhat. Reméljük, az új módszer ha­tását sikeresen kamatoztat­ják majd az 1971-es verseny­évadban a Pedagógus-atléták! Sportmozaik A 224. számú ipart szak­munkásképző iskolában csü­törtökön este sportértekezle­tet tartottak, ahol a fiatalok sportolásáról volt szó. Az atléták is edzenek, a leg­nagyobbak az Arany János gimnázium tornatermében. Velük is bővült az egyébként is csaknem teljesen lekötött tornaterem zsúfoltsága. Most, a téli szünetben edzőtáborozá­sok miatt javul a helyzet. Ja­nuárban aztán ismét rövidül­nek az edzésidők ... Bár min­denki tekintettel van ott a másik kérésére, ismét felve­tődik, immár ki ' tudja há­nyadszor, a városunkban levő sportlétesítmény- és tornate­remhiány. Vajgy szélmalom­harcot folytatunk?! Folytat­juk! ★ 17 résztvevővel rendezik a 21-es AKÖV helyi telepén az üzem egyéni felmérő asztali­tenisz-versenyét. A legfőbb cél itt az olimpiai eszmével azo­nos, s így is értékelik: minden egyes induló kap oklevelet. (Így is lehet kedvet csinálni valamihez.) ★ Pénteken tartották a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség városi értekezletét. A Kinizsi labdarúgó szak­osztálya ezúton mond köszö­netét azoknak, akik a pacal­vacsorán közreműködtek. Kü­lön szeretettel gondolnak Lá­zár József szakács munkájára is. Közgyűlés: 28-án A Nagykőrösi Kinizsi Sport- egyesület december 28-án, hét­főn tartja szokásos évi küldött- közgyűlését a Sportotthonban. Az egyesület szakosztályai tagjaik arányában képviselte­tik magukat a 18 órakor kez­dődő sportértekezleten. S—Z mit Utunk ma a moziban? Egy férfi, aki tetszik nekem. Az Egy férfi és egy nő című film rendezőjének, Claude Lelouchnak legújabb alkotása. Főszereplő: Annie Girardot és Jean Paul Bel­mondó. Csak 14 éven felüliek­nek! Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Ember és ember I. Előadások kezdete 5 és 7 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents