Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-23 / 300. szám

VÁCI VIAPLŰ «mm-* ii iiwBMdj^|Myijaa«BaBaMjiMriiaa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM 1970. DECEMBER 23., SZERDA ' Ifjúsági irodalmi est Nagymaroson A nagymarosi községi könyv­tár és a művelődési ház közös rendezésében a minap Jani- kovszky Éva ifjúsági író és olvasói találkoztak. A közvetlen hangulatú író— olvasó találkozón a gyerekek sok-sok kérdéát intéztek az íróhoz és elmondták, milyen könyveket szeretnek. Takács Márta előadóművész néhány szép verssel és novel­lával tette még emlékezeteseb­bé az estét. A találkozót könyvvásárlás és tombola fe­jezte be. Az ifjú olvasók türelmesen álltak sorba, hogy kedvenc írójuk közelébe jussanak és a szép este után egy-egy dedi­kált könyvvel ftérjenek haza. Cs. A. Megalakult a művelődési hús építését előkészítő bizottság Hétfőn délután megalakítot­ták a nagy társadalmi összefo­gással épülő új váci művelő­dési ház előkészítő és össze­hangoló bizottságát. Az ala­kuló ülésen — amit a városi tanácson tartottak — részt vett Papp József, az MSZMP városi bizottságának titkára és dr. Lukács Ferenc, a városi tanács végrehajtó bizottságá­nak elnöke is. A bizottság tagjai: Szűts Lajos, a városi pártbizottság osztályvezetője, dr. Monori Balázs, a városi tanács végre­hajtó bizottságának titkára, (Nehéz és pontos munka 10tonnás híddaruk között LÁTOGATÁS A HÁZGYÁRBAN I Kiszel János, a Hazafias Nép- I frontbizottság elnökségének ] tagja, Vogel Gyula, az öntöde I igazgatója, Papp Józsefné, a i Kötöttárugyár szakszervezeti bizottságának titkára és Győ­ri Józsefné, a Hámán Kató is­kola igazgatója. A bizottság megtartotta első munkaülését is. Céljuk az, hogy a tervezés és építkezés folyamán összefogják a társa­dalmi erőket, megoldják a fel­merülő nehézségeket. Rend­szeresen tájékoztatják a város közönségét és beszámolnak a város vezető testületéinek a munkák állásáról. A bizottság legközelebb ja­nuár 7-én ülésezik. Ezen az ülésen az ünnepélyes társadal­mi szerződéskötést készítik elő. B. A dunakeszi házgyár mére­teiben is lenyűgöző. S ha mind­ehhez még hozzáveszem a je­lentőségét, bizony, joggal mondhatom az elmúlt évtized qgyik legfontosabb létesítmé­nyének. A hat-nyolc méter magas épület belsejében mindenütt hatalmas oszlopok tartják a bosszant futó acélsíneket. A gályán 10 tonnás híddaruk gördülnek. A munka nehezét természetesen gépek végzik, de azért elmaradhatatlan a kézi munka. Szélesi Ádám a vasszerkeze- íet szereli. — Hogyan készül a ház­aiéin? — kérdezem némi cso­dálattal. — A vasszerkezetet rátesszük 3 sablonra. Rögzítő és feszítő csipeszekkel „belőjük”, majd betoljuk az adagoló alá. Az adagoló a sablont megtölti be­tonná,. Az első betonrétegre hungarocell szigetelőanyag ke­rül, erre a második betonréteg, és végül a külső borítás, a ka­vicsréteg. A munkásnak nincs sok ide­je a beszélgetésre. Másodperc­nyi pontossággal kell végeznie munkáját, egyik csoport sem várhat a másikra. Szélesi felhajtja a sablon ol­dalfalait, majd két társával az adagoló alá tolja a mintegy 60 mázsás szerkezetet. — Sokszor, sajnos, 30—Í0 méterre is el kell tolnunk. Ne­héz ilyen nagy tömeget meg­mozgatni. Arcán a fáradtság jelei:ala­posan megizzadt. Szélesi Ádámné együtt dol­gozik férjével. A sablont tisz­títja, söpri, olajozza Bélán Mi- hálynéval együtt. Két műszak­ban dolgoznak. Vácrátótról járnak be a házgyári busszal. Az öntök között nagyon sok fiatalt találok. Schóber Anna és Hencs Mária a kiszóródott betont lapátolja a sablonba. Mindketten vékonyak, csino­sak, de kicsit sápadtak. — Dunakeszin lakom, 16 éves vagyok. Nehéz munkát végzek, az igaz, de jól keresek. Sokszor bejövök szabad szom­baton, sőt még vasárnap is — mondja Hencs Mária. — Mit csinál szabad idejé­ben — kérdezem .tőle. — Táncolni megyek. Anna 17 éves. Vácrátóton la­kik. Itt az édesanyjával dol­gozik együtt. — Furcsán áll kezében a la­pát — jegyzem meg. \ — Inkább szokatlan, mint furcsa. De nemcsak lapáto­lunk, szerelünk is. — Mit hiányol a munkahe­lyén? — Ezért a munkáért többet fizethetnének. A másik: sze­retnénk több megbecsülést kapni a vezetőktől és a férfi kollégáktól. Fejünk fölött megjelenik a daru. A lelógó láncot hozzábi­lincselik a félkész elemhez. Lassan emelkedik, „úszik” a csarnokban, majd a billenő ak­nán keresztül távozik az asz­talosműhelybe. Nyári Ferenc ORVOSI ELŐADÁS, DIASOROZATOK, 11 FILM A JANUÁRI MŰSORBAN Kimagasló sláger nincsen a Madách Imre Művelődési Központ januári műsorában. A szakkörök működnek, hirdetik a megszokott programot. A pedagógusklub váci orvost hívott havi előadónak. Dr. Ri­gó János, a „Viroma” atyja tart előadást az egészséges életmódról. Az akvarisztikai szakkörben levetítik az Álla­tok mozgása című filmet; a né­met és az angol nyelvklub idegen nyelvű mozgóképeket vetít. A képzőművészeknél Térábrázolás a festészetben lesz a téma. A Dunakanyar Fotoklubban Mojzes Lajos tartja 1971-ben az első előadást Színek, utazá­sok címmel. Kocsis Iván szí- nesdia-sorozatot mutat be Szentendréről. Dr. Lévay György szlovákiai barangolá­sait mutatja be képben, szö­veggel. , A fotoklub januar 26-án közgyűlést tart. 11 filmet hirdet a januári műsor: Nagykorúság (szovjet —üzbég), Szerelmi álom I—II. (magyar—szovjet), Sárga ten­geralattjáró (amerikai), Ban­diták hálójában (angol), Fel­szabadítás I—II. (szovjet), Kaleidoszkóp (angol)," Fehér farkasok (NDK), Szép lányok, ne sírjatok (magyar), A hét aranyember (olasz—francia—*- spanyol), 12+1 (francia- olasz) és Magasiskola (ma­gyar). (P. k.) Ma kezdődik a diáktánctanfolyam A Madách Imre Művelődési Központban ma diák-tánctan- folyam kezdődik. Vezeti: Ké­kesi Ilona tánctanárnő. Je­lentkezni este fél hat órakor a földszinti táncteremben lehet. MOZIMŰSOR Vörös Csillag Ma a Befejezetlenül című magyar dokumentumfilmet, péntektől hétfőig az Érik a fény című magyar játékfil­met, hétfőtől szerdáig pedig a Rachel, Rachel című amerikai filmet vetítik. Rákóczi Ma és holnap a Bolondok hajója című amerikai, szom­baton és vasárnap a Távol napkelet című jugoszláv, jövő szerdán és csütörtökön a -Jöt­tem, láttam, lőttem olasz— spanyol koprodukciós film van műsoron. József Attila 24-én és 25-én: Két katona, meg egy lány című román— francia film, 28-án és 29-én a Háború és béke című szovjet film lesz műsoron. A FOORVOS VALASZA Maradt a sorszám December 6-i, vasárnapi számunkban az „Itt az olva­sók beszélnek” rovatban Rain János, a sződligeti szociális otthon lakója azt panaszolja, hogy a váci rendelőintézetben megszüntették a sorszámokat. A minap érkezett meg az intézetvezető főorvos válasza. „A Váci Naplóban” megje­lent cikkből nem derül ki, hogy melyik szakrendelésről van szó. Jelenleg a rendelőin­tézetben két szakrendelés használ sorszámot, a reuma és a szemészet. A reuma szakrendelés sorszámozása a régi módszer szerint történik. A szemészeti szakrendelés napi 50 sorszámot ad ki és azokat a betegeket meg is vizsgálja. Utasítottam a fenti két szak- rendelést, hogy az eddig be­vált sorszámos módszert a to­vábbiakban is használják. Dr. Gecseg Gyula, rendelőintézet-vezető főorvos Kitüntették a dunakeszi tűzoltókat Szombaton délután tartotta rendes évi közgyűlését a du­nakeszi tűzoltó testület. Kő­vári József tűzoltó főhadnagy számolt be az elmúlt hónapok munkájáról. Egyebek között elmondta, hogy a legtűzveszé­lyesebb hónapokban sem volt munkájuk a nagyközségben, két kisebb tűzhöz kellett ki- vonulniok, de ezekkel hamar megbirkóztak. A régi tűzoltószertár felújí­tására 100 ezer forintot kap­tak, a tanácstól pedig tízezer forintos támogatásit. A járási tűzoltóversenyen a felnőtt csapat az ötödik, az ifjúságiak a negyedik helyet szerezték meg. Még értéke­sebbé teszi ezt az eredményt, hogy ezeket a helyezéseket 150 raj közül nyerték el. Felszólalt Hegedűs János vb-elnökhelyettes is, aki el­mondta, hogy több mint egy­millió forintért építenek szék­házat Dunakeszi határában a tűzoltóegyesületnek. Ezután Kővári József főhad­nagy Borsos Józsefnek, Desits Zoltánnak, Hajnal Jenőnek, Czember Károlynak, Molnár Istvánnak, Szamber Jánosnak és Skáta Józsefnek jó munká­jukért elismerését fejezte ki. A 67 évvel ezelőtt alapított tűzoltóegyesület ez évi köz­gyűlése közös vacsorával ért véget. (s. 1.) Szabálytalanságok sorozata Mi történt a Zöldfában A rádió bemondta, a keddi lapok hírül adták, hogy a hét­főre virradó éjszaka tűz ke­letkezett a váci országút mel­lett álló Zöldfa vendéglőben. Kiss Imre tűzoltó alezredes, a váci tűzoltó-alegység parancs­noka így nyilatkozott a tűzről: — A váci ÁFÉSZ tulajdoná­ban levő Zöldfa vendéglőből vasárnap éjfélkor távoztak a vendégek. Elment a személy­zet is, de az épületet nem áramtala- nították, és az olajkazán­ban sűm oltották ki telje­sen a tüzet. Reggel hétkor észlelték az ar­ra járók az ablakokból kitörő füstöt. Értesítettek bennünket, és mi rövid idő alatt a hely­színen voltunk. — Addig a bárpult nagy ré­sze leégett, .s az épületben is kár keletkezett. Előzetes becs­lés szerint százezer forintnyi kár érte a köztulajdont, nem beszélve arról, hogy az ünne­pek idején nagy forgalom esik ki. Szabálytalanságok soroza­ta okozta a tüzet. Az alapvető tűzrendészen elő­írásokat sem tartották be. En­gedélyünk nélkül üzemelt a propánbutángáz-berendezés. A pincében szabálytalanul he­lyeztek el egy öt köbméteres olajtartályt. E fölött üldögél­tek — gyanútlanul — az étte­remben a vendégek. — Sajnos, a váci ÁFÉSZ nem először szegi meg a tűzrendészeti előírásokat. Emlékezetes a Csikós József utcai göngyölegek égése. Ott is nádszövet falú helyiségben tároltak félmillió értékű mo­torkerékpárt. Akkor az elnök­igazgató több ezer forint bír­ságot fizetett. Most eljárás in­dul a tűz körülményeinek tisz- . tázására, a felelősségre vonás, megállapítására. (p) 1971-TŐL húsos ételeket is gyártanak Százhetvenhárom-millió fo­rintos volt a Dunakeszi Kon­zervgyár idei terve. Seregély Erzsébet üzemgazdasági osz­tályvezető a minap arról tájé­koztatta a Váci Naplót, hogy a tervezett helyett eddig 199 millió forintot teljesített a konzervgyár. Még értékesebb ez a 115 százalékos teljesítmény, ha tekintetbe vesszük a nagy munkásván- donlást. Nem csoda, hát, ha ILYEN VOLT a Dunakanyar Aruház fehérneműosztálya az aranyvasárnapon: Vasárnap 14 ezer forintot forgalmaztak, csütörtöktől vasárna­pig pedig összesen 690 ezer forint volt a forgalmuk. Foto: Búzási. ebben az esztendőben jobban odafigyeltek a törzsgárdata- gokra. De egyébként is igye­keznek „megfogni” munkásai­kat: az elmúlt két év alatt 8 százalékkal emelkedett az óra­bérek átlaga az Óceánban. A jövő esztendei tervekről is érdeklődtünk az osztályve­zetőnél. — Uj üzemrészek lépnek be a termelésbe 1971-ben. Ször­pöket és húsos készételeket is gyártunk. A gyárban dolgozó nők helyzetén is igyekszünk javítani azzal, hogy lehetősé­get adtunk egy üzlet létreho­zására. Tehát az üzem terüle­tén bevásárolhatnak a házi­asszonyok. A jövő év másik újdonsá­ga lesz, hogy megnyílik az orvosi szakrendelés — mondta Seregélyi Erzsébet. A negyedik ötéves terv ugyancsak nagy feladatokat ró a konzervgyárra. Termelését egy negyedével, mintegy 600 vagonnal növeli, amit mintegy 40 millió forintos beruházás segít s. 1. Alapvető élelmezési cikkekben sehol sincsen hiány 66 FÉLE BOR A KARÁCSONYI PIACON Hétfő délután megbeszélést tartottak a FŰSZERT Derecs­ke-dűlői telepén. A nagykeres­kedelmi vállalat már túljutott a munka nehezén: a váci, a gödöllői, a balassagyarmati és a rétsági járásban gondoskod­tak arról, hogy időben eljus­son az áru a boltokba. Az értekezlet után tájékoz­tatást kértünk Kovács Barná­tól, az áruforgalom vezetőjé­től. Örömmel mondta, hogy az alapvető élelmezési cikkekben sehol nincsen hiány. Liszt, sukor, só, étolaj, zsír a rendelések alapján eljutott minden üzletbe. A FÜSZÉRT-dolgozók helyt­álltak a karácsonyt megelőző négy hétben. A január-novem­ber havi összesített áruforga­lom tíz százalékkal túlhaladta 1969 tizenegy hónapját. No­vemberben 55 millió 606 ezer forint értékű árut vittek el a tehergépkocsik a váci raktár­ból. Ha valamiből hiányt jelen­tenek — például finomabb tea­süteményekből —, azt más, hasonló cikkel azonnal pótol­ják. Az édesipari termékek, a szaloncukor, a csokoládéáru korán eljutott a kiskereskedel­mi egységekhez. Ki hinné, hogy az említett négy járás az idén november végéig- 37 vagon pörkölt kávét rendelt a tavalyi 11 hónapos 29 vagonnal szemben? A kávé­féléket hetenként ütemesen kapják az elárusítók. Kovács Barna elmondta, hogy a forgalomemelkedést elősegíti a választék bővülése. Az őszi mintabemutatók után a konzervfogyasztás két­szerese a tavalyinak. Húskonzervnél volt akadozása harmadik negyedévben; év végére a szükséges mennyiség rendelkezésre áll. Az italkedvelők nem kis örömére borból 66 féle minő­ség került a karácsonyi piac­ra. Népszerűek a szovjet és a lengyel vodkák — erről is gon­doskodtak megfelelő mennyi­ségben. Végül egy jó hír a disznó- ölöknek: a fűszerekből a ta-. valyi 92 vagont túlteljesítve, az idén már 98 vagonnal jut­tattak — időben — a városi és községi üzletekbe.^ (papp) — Felveszünk vizsgával és gyakor­lattal rendelkező tervstatisztikust* valamint gyors és gépírót. Jelent­kezés: Vác, Dózsa György út 53. — (Váci Autójavító és Fémipari Vállalat). i

Next

/
Thumbnails
Contents