Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-23 / 300. szám

1970. DECEMBER 23., SZERDA. r**T mecvei k/CíHap Andjelko Gerokski ezredes, a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja, a jugoszláv néphadsereg napja alkalmából kedden fogadást adott a nagy- követségen. A fogadáson megjelent Csó­rni Károly altábornagy, a ma­gyar néphadsereg vezérkari főnöke, a honvédelmi minisz­ter első helyettese, Oláh Ist­ván vezérőrnagy és Kaszás Fe­renc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettesek, Barity Miklós, a Külügyminisztérium csoportfőnöke, továbbá a Hon­védelmi Minisztérium és a társ fegyveres erők több ma­gas rangú képviselője. Ott volt a Budapesten akkreditált dip­lomáciai képviseletek több ve­zetője és tagja, továbbá B. P. Ivanov vezérezredes, a Ma­gyarországon ideiglenesen ál­lomásozó szovjet csapatok pa­rancsnoka és I. V. Tutarinov vezérezredes, a Varsói Szerző­dés egyesített fegyveres erői­nek magyarországi képviselő­je. Metró, 1970. XIL 22. 12 óra 9 perc Eltűnt az uto'só földdugó is A budapesti metróépítés tör­ténetében december 22-ét je­lentős dátumként jegyzik fel: kedd délben (pontosan 12 óra 9 perckor) a Batthyány tér fe­lől közelgő mechanikus alagút­fúró pajzs áttörte az utolsó néhány méteres „jölddugót”, s ezzel teljes hosszában elkészült a kelet-nyugati metróvonal második, 3,5 kilométer hosszú szakasza. A gondos számítások meghozták az eredményt, a két alagút a legnagyobb pontos­sággal találkozott. Félreértett humanitás Petőfi Sándor négy eszten­dővel ezelőtt került a nagykő­rösi Dózsa Termelőszövetkezet élére — elnöknek. Előtte a .Helvéciái Állami Gazdaság igazgatója volt. Nehéz örök­séget vett át: Klingl József, a termelőszövetkezet távozó el­nöke több milliós veszteséget hagyott maga után. Az emberek szemében fel­csillant a remény: talán majd most jobbra fordul sorsuk. Ha Petőfi Sándor el tudott vezet­ni egy olyan jó nevű és ha­talmas állami gazdaságot, mint amilyen a helvéciai, ak­kor elboldogul itt, Nagykőrö­sön, a Dózsa hétezer holdjá­val is. Ennyit tudtak akkor új elnökükről, s hozzá még any- nyit: agrármérnöki diplomája van. Azt viszont már senki nem kérdezte meg Petőfi Sán­dortól, hogy miért is távozott a Helvéciai Állami Gazdaság éléről. Tanai István, a Nagykőrösi Városi Tanács elnökhelyette­se ezt így fogalmazza meg: — Tudomásom szerint Pe­tőfi Sándornak azért kel­lett eljönnie Helvéciáról, mert otl már kitelt a sorsa: vezetése alatt mintegy húsz- 'millló forintnyi veszteséggel zárt a gazdaság... Akkor, négy esztendővel ez­előtt, Petőfi Sándor nagy len­dülettel kezdett hozzá a zilált anyagi helyzetbeh levő terme­lőszövetkezet talpraállításá- hoz. Üj szakvezetést szerve­zett, a főmezőgazdásztól a fő­könyvelőig. Kezdeti munka­lendülete bíztató ígéret volt, úgy tűnt, levonta korábbi te­vékenysége tanulságait: ren­det, fegyelmet, következetes munkát követelt mindenkitől, így magától is. S hogy jelent­keztek a szívós munka első eredményei, elbízta magát, újra azzá lett, aki korábban volt: kapkodó, következetlen vezetővé. A megalapozatlan kísérle­tezgetések egész sora kezdő­dött a gazdaságban. A szap­pangyökér termesztéstől a gé­pi fokhagymaültetésig, a min­den áron való gyümölcstele­pítésig. i Telepítettek például ötven hold meggyet, megfelelő ta­laj előkészítés , nélkül. Az „eredmény”: a meggyfák je­lentős százaléka kipusztult, s ma faár az ötven hold telepí­tés szanálásáról tárgyal a ter­melőszövetkezet vezetősége. ' Petőfi Sándor kapkodását és következetlenségét mutatja az is, hogy két esztendő alatt megpróbálkoztak a napos li­ba, a hízott liba, a növendék- lúd, a gyöngyös, a bronzpuly­ka és a broiler pulyka tenyész­tésével, valamint a keltetés­sel. A keltetőgép kivételével az egész baromfitenyésztési program ráfizetésessé vált. Az ok: sem megfelelő takar­mányalapról, sem a szükséges elhelyezési lehetőségekről nem gondoskodtak. A következ­mény: négyezer broiler puly­kából kétezer-ötszáz elhullott. És még súlyosabb veszteség érte a gazdaságot a gyöngyös esetében. A tizenhétezer da­rabból kilenc és fél ezer hul­lott el, ebből egyetlen hét le­forgása alatt hétezer-százhat- vanhat. Történt mindez 1969 szeptember első hetében, ami­kor váratlanul beköszöntött a hideg, esős idő, mely az álla­tokat a szabad ég alatt talál­ta, fáztak, összebújtak, meg­fulladtak. Ugyancsak a pulykaprogram kapcsán az elmúlt esztendő végén kétmillió forintos szer­ződést kötöttek a Baromfiipa­ri Országos Vállalat kecske­méti gyáregységével. A pénzt ez év januárjában a vállalat a termelőszövetkezetnek átutal­ta. Ebből az összegből egy­millió-négyszázezer forintot a gazdaságnak 1971 végéig visz- sza kellett volna fizetni, hat­százezer forint .pedig a válla­lat hozzájárulása lett volna a beruházáshoz. A pénzt elköl­tötték, de a baromfiprogram máig sem valósult meg. Hogy hova lett a kétmillió forint? Egy másik szerződés értelmében kísérleti paradi­csomfeldolgozó üzemet kívánt létesíteni a termelőszövetke­zet. Az épület elkészült, közel egymillió forintos költséggel, minden bizonnyal a BOV-tól kapott pénzen... Sorolhatnánk még hosszan a meggondolatlan kísérletezgeté­sek és a megalapozatlan intéz­kedések egész sorát. És be­szélhetnénk arról is, hogy jó néhány esetben — valamennyi százezer forintokba került a gazdaságnak — az elnök egyszemélyben döntött, még a vezetőséget sem kérdez­ve meg elhatározása szüksé­gességéről. így vásárolt pél­dául kétszázhetvenezer forin­tért két bolgár lánctalpas trak­tort, amelyet nem tudnak használni a gazdaságban. Pe­dig ugyancsak nagy szükség lenne jó erőgépekre a termelő- szövetkezetben. Gépparkja szinte teljes egészében elavult,’ s valamennyi gépük együttvé­ve nem ér többet egymillió fo­rintnál. Petőfi Sándor megvásárolta öt szín elúregyárlott elemeit amelyek ma is ugyanúgy pi­hennek a gazdaság udvarán, mint amikor ideszállításukkor lerakták őket. Hatszázezer fo­rintot fizetett ki értük, felállí­tásukról azonban máig sem gondoskodott senki. Pedig ugyancsak nagy szükség lenne a gazdaságnak az ilyen épüle­tekre. Érdemes felidézni a termelő- szövetkezet elmúlt négy esz­tendejét — o számok tükré­ben. 1967-ben a gazdaság fel­halmozott termelési értéke hu­szonegy és fél millió forint volt, a költség összege pedig huszonhárommillió. 1968-ban maradt a másfél milliós több­let — a költségösszeg javára. 1969-ben azonban ez az összeg már ötmillióra nett, 1970-ben pedig a húsz és fél milliós hal­mozott termelési értékkel szemben harmincegymilliós költségösszeg áll. Amikor összecsaptak a hul­lámok Petőfi Sándor feje fe­lett — a termelőszövetkezet jelenlegi vesztesége kilencmil­lió forint —, felmentését kérte a közgyűléstől. Természetesen levélben — mert betegállo­mányba vonult... Az október végén megtartott közgyűlés elfogadta a lemon­dását, s helyette Papp Istvánt választotta meg elnöknek. Le- I mondott a főkönyvelő és a fő- ! mezőgazdász is. Ezzel a dolgok látszólag rendeződtek volna. ! ám közben megindult a szaná- j lási eljárás a termelőszövetke-, zet ellen. Miként áll újra talpra a nagykőrösi Dózsa Termelő­Ma az új elnök, Papp István sem tudja. Petőfi Sándor havi fizetése hatezer forint volt. Ennek az összegnek a nyolcvan százalé­kát kapta kézhez havonta. Az idén tavasszal, a zárszámadó közgyűlésen — amikor már közismert volt a gazdaság csődje — ötszáztízezer forint jutalmat osztottak szét. Petőfi Sándor ebből hétezer-kétszáz, a főmezőgazdász hatezer és az akkori párttitkár négyezer­nyolcszáz forintot kapott. A tagság évi átlagjövedelme ugyanakkor tizenkétezer-száz- ötvenegy forint volt. A városi tanács azóta határozatban kö­telezte mindhármukat a juta­lom visszafizetésére. Ezt az összeget vonják is a volt fő­mezőgazdász és a volt párttit­kár fizetéséből, a volt elnöktől azonban nem, mert azóta is betegállományban van. Néhány elgondolkoztató ta­nulsága akad ennek az ügy­nek. Az első: miért választot­ták meg Petőfi Sándort el­nöknek, ha tudták róla, miért távozott a Helvéciai Állami Gazdaság igazgatói posztjáról? A másik: azzal a „nemes gesz­tussal”, hogy önként lemon­dott elnöki tisztjéről, befeje­zést nyert volna az ügy? És a kilencmilliós veszteség? Azzal mi lesz? Azt ki téríti meg? Az állam —vagyis mindannyian? Félreértett humanitás lenne ennyiben hagyni Petőfi Sándor vezetői „munkálkodását”. Ha valaki nem érti a dolgát, ak­kor ne vállaljon vezetői tiszt­séget, vagy ha vállal, viselje is a felelősséget. Ez az igazi hu­manitás. Prukner Pál Kongresszusi versenyben Az árammérőgyárban van mit mérni Ez év tavaszán hírt adtunk a gödöllői árammérőgyár kol­lektívájának kongresszusi versenyfelajánlásairól. A vál­lalások még az elmúlt év vé­gén születtek, előbb felszaba­dulásunk 25. évfordulója, majd a párt X. kongresszusa tiszteletére. A gyár dolgozói akkor — természetesen — nem sejtették, mekkora erő­próba elé állítja majd egész népünket a nagy' természeti csapás: a kelet-magyarországi árvíz. — A pusztítás híre nálunk is nagy visszhangot vert — emlékezik a nehéz napokra Kürti István terv- és munka­ügyi főosztályvezető. — Egy­más után jöttek a párttagok, szakszervezeti bizalmiak, KISZ-isták: segítsünk. t Két hét sem telt bele, s má­jus 30-án — szabad szomba­ton — megszerveztük az első árvízi műszakot. A munkás­állomány létszáma gyárunk­ban 2269. Az árvízi műszak­ban 2050 dolgozó vett részt. Jóformán csak a kisgyerme­kes anyák és a távolabb lakók maradtak otthon. Ök viszont pénzadománnyal járultak hoz­zá a károsultak megsegítésé­hez: a gyűjtés több mint 25 ezer forintot eredményezett, az árvízi műszak után pedig 193 ezer forintot utaltunk át az árvízi bankszámlára. Az első árhullámot követte a második. A Ganz Műszer Művek dolgozói ekkor elküld­ték képviselőjüket a természe­ti csapás színhelyére, hogy személyesen ajánlja fel segít­ségüket egy rászorulónak. A választás Tuba Pál százszáza­lékos rokkantra esett. A mun­kások elhatározták, hogy új­jáépítik a nyolctagú család jánkmajtisi lakóházát. Tuba Pál még megérhette, hogy sze­me előtt nőttek napról napra magasabbra a falak. A már akkor is súlyos beteg ember még láthatta, amikor kitűzték a felpántlikázott nyárfaágat a tetőre. Az új házba azonban már nélküle költözhetett be a család november 4-én ... — Hogy valamiképp még segítsünk a családon, össze­szedtük a gyár üdülőjéből a nélkülözhető bútordarabokat, s elvittük nekik. Aztán el­hangzott a kormány felhívá­sa: növeljük egy százalékkal a nemzeti jövedelmet, az árvíz­károk pótlására. Ebből ránk konkrétan az a feladat há­rult, hogy készítsünk TERVEN FELÜL 10 ezer darab árammérőt az újjáépülő házakba. Így talál­kozott a segítőkészség a nép- gazdasági igényekkel, s a má­sodik árvízi műszakot úgy szerveztük meg augusztus 8- án, hogy az a terven felüli árammérők gyártását szolgál­ta, s a munkabéreket — 125 ezer forintot — megint csak átutaltuk az árvízkárosultak­nak. Annál is inkább elismerést érdemel az árammérőgyáriak áldozatkészsége, mert a terv­feladatok is maximális erőfe­szítést követeltek tőlük. Ter­melési tervük 7 százalékkal nagyobb volt a tavalyinál. Krónikus létszámhiányuk pe­dig az idén sem csökkent. Az évi tervüket mégis, már no­vember végére túlteljesítették: hét százalék helyett 8,1 száza­lékkal termeltek többet, mint az előző évben. — Sajnos — fűzi hozzá Kosztolányi Imre versenyfele­lős — azt a célunkat, hogy a tavalyihoz képest jelentősen csökkentjük a felhasznált túl­órák számát, annak ellenére sem sikerült elérnünk, hogy különböző intézkedésekkel, belső átszervezéssel igyekez­tünk enyhíteni a létszámgon­dokat. Az előzmények ismere­tében viszont annak is örülök, hogy sikerült a tavalyi szin­ten maradnunk a túlórafel­használásban. — Vállalásaik között szere­pelt néhány kiemelt gyártási feladat: a gyártmány összeté­tel javítása különböző speciá­lis, új műszerek javára. Ezt a felajánlást TELJESÍTETTÉK? — Nagyrészt igen — kap­csolódik be a beszélgetésbe Reményi Pál programosztály­vezető. — A VK - típusú kap­csolóóra és a DHm típusú há­romfázisú mérő tavaly még sok műszaki problémát oko­zott. Az idén már jó minőség­ben és nagy szériában gyártot­tuk mindkettőt. Konstrukciós és technológiai problémák ez évben már csak a Deprez mű­szereknél voltak; a negyedik negyedévben ezeket is megol­dottuk, aminek a jövő évben érezzük majd . a hatását. — Hogyan fejlődött a gyár­ban az újítómozgalom? A ver­senyszerződésben az áll: arra törekednek, hogy a szocialista brigádok az eddiginél is aktí­vabban vegyenek részt az újí­tómozgalomban. — Számszerű fejlődést nem tudunk felmutatni, de az utó­kalkulált eredmények azt tük­rözik, hogy az elfogadott újí­tásokból eredő megtakarítások összegé csaknem félmillióval több a tavalyinál: 1300 000 forint. — Véleményük szerint mi volt az idei gazdasági év leg­értékesebb eredménye a gyár­ban? Olyan eredményre gon­dolok, áminek kivívásához a kongresszusi versenyvállalá­sok is hozzájárultak? Nem beszéltek össze, mégis, szinte egyszerre mondják: — Az a 100 000 normaóra­megtakarítás, amit kisebb részben normakarbantartással, nagyrészt pedig műszaki fej­lesztéssel sikerült elérnünk. Nyíri Éva EgyJ}:s alkoholstatisztika Szeszes ital a tejboltokban Az országos helyzethez ha-, sonlóan Budapesten is számot­tevően nőtt az alkoholfogyasz­tás. Jelenleg 1910 vendéglátó­ipari egységben szolgálnak fel szeszes italt. Ugyanakkor ma már a zöldségüzletekben, tra­fikokban, sőt a tejboltokban is kapható szeszes ital. A Vöröskereszt felméréséből egyébként kitűnik, hogy a fő­városi közúti balesetek majd­nem tíz százalékának okozói it­tas gyalogosok. A munkahe­lyeken a balesetek 40 százalé­kának, a halálos szerencsét­lenségek 30 százalékának a káros szenvedély az oka. A Fővárosi Bíróság kimutatása szerint a házassági bontóperek 40 százalékának fő oka a há- zastá'rs — többnyire a férj — túlzott alkoholfogyasztása; az állami gondozásba vett gyer­mekek 50 százaléka szintén a szülő vagy a szülők alkoholiz­musa miatt kerül intézetbe. Matild nővér szövetkezet — nem tudni,még. I sonkából is van bőven. Tahiban, a Kék Duna Szakszövetkezet húsüzemében már szilveszterre készülnek. Szállításra vár az ízes lángolt kolbász, (Foto: Urbán) — Harrninchármas! — Sok­féleképpen lehet egy szót ki­ejteni. A 33-as sorszámú beteg úgy érezhette, hogy már a be­hívásban is van valami meg­különböztetett kedvesség, ami csak neki szól. Vác körzeti orvosi rendelőjében a betegek türelmesen várnak, s ebben nagy része van Matild nővér kedvességének. — Nem fárad el a rendelé­si idő végére? — kérdezem Bulucz Imrénét, Matild nő­vért. — A munka nem fáraszt engem. Jó légkörben jó dol­gozni és nálunk jó. Az ápolónő reggel fél nyolckor már in­jekciózza a betegeket, s ha so­kan vannak, tizenegyig is el­húzódik a rendelési idő. Ez­után az otthon fekvők követ­keznek. Bulucz Imréné gyalog vagy kerékpárral, úttól, időjá­rástól függően elindul, hogy ellássa a segítségre szorulókat. Most is ápol egy súlyos, daga­natos beleget, akinek senkije sincs. A nagy távolságok miatt naponta csak három-négy helyre látogathat, hisz három órakor kezdődik a délutáni rendelés. Rendszeresen felke­resi az utógondozottakat is, róluk negyedévenként' jelen­tés készül. Erre panaszkodik. — Nagyon sok az adminiszt­ráció, szívesebben foglalkoz­nék a betegekkel. Bulucz Imréné magas, csi­nos asszony. Nem gondolná az ember, hogy már három uno­kája van: — Úgy hallottam: egyszer hűtlen lett az egészségügyhöz? Igen, 1958-ban. Vidékre köl­töztem. Négy évig a dunabog- dányi földművesszövetkezet eszpresszójában voltam üzlet­vezető. Megszereztem képesí­tést is, mégsem maradtam, ha már türelemre van szük­ség, ha emberekkel kell fog­lalkoznom, akkor inkább a be­tegeket választom, mint az it- tasokat. Huszonnégy éve va­gyok ápolónő. Előbb a Fasor szanatóriumban, azután a Szo­bi utcában, majd nyolc évig az Ortopéd Klinikán voltam. Az igaz, más egy klinikán dolgoz­ni, mint esőben, sárban órá­kat gyalogolni, mégsem bán­tam meg. Most már könnyebb a kijárás, mint korábban. Hat évig másnaponként Pilisszent- lászlóra is mentem,' mert a mi körzetünkhöz tartozott. Heten­ként egyszer most is rende­lünk ott, de kaptak ápolónőt, aki helyben lakik. Azért bő­ven akad Pilisszentlászló nél­kül is tennivalója. S. L Fogadás a jugoszláv nagykövetségen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents