Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-23 / 300. szám

1970. DECEMBER 23., SZERDA A csíkos trolibusz Jegyzetek a litván novellisztikáról Kis kelet-európai nép, amelynek nem ismerjük az irodalmát. Csak részben nyel­vi nehézségek miatt. Más részről irodalmunk beidegző- dött nyugat-európai orientá­ciója miatt. A Modern Könyv­tár új kötete, amelyet a kelet­európai irodalmak egyik kitű­nő hazai értője, fordítója és propagátora, Bojtár Endre vá­logatott és szerkesztett, az el­ső lépés a több évtizedes fi­gyelemkihagyás pótlásának út­ján. Bojtár Endre írja a kötet utószavában: „A tizenöt szerző írásából kicsendülő hang alighanem is­merős a magyar olvasónak. Minden bizonnyal megérzi e novellákból a kelet-európai jelleget, azt, hogy a történelem a litvánokat sem kímélte, hogy az ő földjük sem volt a béke szigete, hogy náluk is ezer poklon kellett átgázolnia- az embernek, s ezer pokol gázolt át az emberen. Az elbeszélés­nek mint műfajnak a fejlődé­se is hasonlatos — némi ké­séssel — a mienkhez: az alig száz éve született litván no­vella átment a realizmuson, a naturalizmuson, majd a szim­bolizmuson; az első világhábo­rú után — erősebben, mint ná­lunk — megérintette az avant­gárd, itt is elsősorban az opti­mista, konstruktív futurizmus, hogy aztán a harmincas évek­ben a tragikusabb hang váljék uralkodóvá. A következő tíz­tizenöt év kevesebb maradan­dó értéket hozott létre. A for­dulatot a litván irodalomban is 1955—56, a XX. kongresszus jelentette. Kötetünkben éppen ezért kizárólag azóta keletke­zett írásokat válogattunk.” Ismereteink nemcsak a lit­ván irodalmat, de a litván tör­ténelmet is tekintve, enyhén szólva hiányosnak mondhatók. S a hézagokat pótlandó, a kö­tet szerkesztője mintha kettős feladatot tűzött volna maga elé. Nem csupán a litván iro­dalom utolsó évtizedének, ha­nem a litván történelem utol­só évtizedeinek keresztmetsze­tét igyekszik a kronológiába állított részletekből — az egyes novellákból — egésszé szerkeszteni. ★ Tizenöt író húsz novellája. Ha az olvasó nem találomra válogat az írások között, ha­nem a szerkesztő által megha­tározott sorrendben olvas, e ti­zenöt író húsz novellájából, novellája által, ízelítőt kap a litván történelem utolsó ötven évéről. A közvetlen múltról élesebben, a fájdalomnak, a borzalmaknak, az örömöknek élesebbre exponált képét, a távolabbi múltról az utalások s a múlt kútjába alászálló em­lékezet homályosabb, sejtel­mesebb képeit. Szinte egy re­gény fejezeteinek szoros rend­jébe tapad ez a húsz novella. Mintha ott folytatná az egyik író az elbeszélést, ahol a má­sik abbahagyta. ★ Algirdas Pocius Tíz francia szó című novellájával indít a kötet. A novella hőse egy ta­nító, a nyelvek szerelmese és búvára, akit azonban nem hagy e nyugalmas világba be­lefeledkezni a történelem. A háború utáni évek Litvániája. Az erdőkbe húzódó, s onnan ki-kicsapó nacionalista csapa­tok-csoportok harcolnak és gyilkolnak az országban. Féle­lemtől terhes éjszakák. Velük, vagy ellenük? A kérdést min­den litvánnak, fél kell tennie, s mindenkinek válaszolnia kell. S ez nem nyugodalmas estéli játék. Puszta fizikai lé­tükkel kérdeznek és felelnek. Juozas Baltusis Egyenes utak nincsenek című novellájában, mintha ugyanaz a tanító buk­kanna elő. Mégis ' lényegesen különbözik társától, éppen a kor kérdéseire adott ellenté­tes válaszával. Ö döntött. A nacionalisták ellen harcol, s meggyőződéséért életével fizet. Felesége és kisfia egyedül ma­radnak. Az asszony az őrület szakadékénak szélén jár. For­dulatos sorsuk — és milyen is­merősen éles fordulatok! — egyszerre drámai és lírai rajza a novella. És a vérfürdőben magukra maradt gyerekek! Is­mét egy irodalmi búvópatak. Mintha Juozas Baltusis novel­lájában magára maradt kisfiú alakja bukanna fel Eugenijus Ignatavicius Erdei galambok című elbeszélésének gyermek­hőseként. Linas azonban telje­sen árva, gyerekfejjel kell vá­laszolnia a felnőttek a fegyverek — kérdéseire. ★ Az erdők elcsitulnak. De még mindig nincs idő a béke emberi drámáira: a sztálini korszak törvénytelenségei kö­vetkeznek. S a novellák egy­másba fűződve gyűrűznek a történelem vizein tovább. Persze nem minden tekin­tetben erénye egy nemzet no­vellisztikájának, ha alkotásai egy történelmi regény fejeze­teiként ennyire egymásbafűz- hetők. Ez bizonyos tekintetben valamiféle stiláris uniformi- záltságot is jelez. A novellák többsége „csökönyösen” realis­ta, s a realista stílusnak is a legbeváltabb formáival, fogá­saival él. Az egynemű megol­dások kényszere persze érthe­tő: a litván irodalom érdeklő­désének középpontjában eb­ben az időben elsősorban nem az áll, ami különbözik, hanem az, ami közös. A közösen meg­élt sors. Bojtár Endrének bizonyára igaza van, amikor azt írja, hogy az 1955—56-os esztendők Után fordulat állt be a litván novellisztikában. A közösség közös gondjaiból kibontakozó individuum már saját nyelvén, saját stílusában kíván beszél­ni a közösség múltjáról, jele­néről. ★ A fiatal és a legfiatalabb prózaíró nemzedék szabadabb lélegzetvétele közvetlenül le­mérhető a novellák stiláris változásain is. Erna Mikule- naite az asszociációs gondola­tok csapongását idéző, tündéri könnyedségű, mégis súlyos prózája, Leonidas Jacinevicius barokkosán zsúfolt, fojtogató atmoszférájú groteszl#-iró- nikus szemléletű írása jelzik a fordulatot. ,S a kötet leg­kiemelkedőbb írása: a húszon ­‘ 14. Mocsola főterén Kristóf fü- työrészve ugrott le a buszról. Nem nézett hátra. Tudta, hogy Biener embere követi. Ó leg­alábbis azt gondolta. Ha sejti, hogy a mögötte talpaló fiatal­ember nem az FFC megbízott­ja, hanem Szántó János rend­őr őrmester, a bűnügyi osztály egyik legtehetségesebb detek- tívje, nyilván eláll tervétől, hogy kullancsát benevezi az „ismerd meg Mocsolát” neve­zetű, a TIT által indított moz­galomba. Kristóf első útja a Délibáb presszóba vezetett. Itt ivott egy kávét, elolvasta a reggeli lapokat és kitöltötte a heti to­tószelvényét. Ezután bement a telefonfülkébe, felemelte a kagylót, ezt három percig tar­totta. Közben némán jártatta a száját, bólogatott és igyeke­zett nagyon elégedett képet vágni. Észrevette, hogy követő­je időnként ír valamit a blokk­jába és azt is látta, hogy majd szétveti a kíváncsiság ... Mosolygó arccal lépett ki a fülkéből és háromszor végig sétált a főutcán. Másfél órát szentelt a mocsolai honismere­ti szakkörök kiállítására, ahol elragadtatással szemlélte a di­cső mocsolai múltat idéző szablyákat, köcsögöket és ok­iratokat. Kulturális igényeit kielégítvén a mocsolai székes- egyházhoz ballagott, ahol fél órát töltött buzgó imádkozás­sal. A fiatalember persze ide is követte. Ö is térdelt, kezébe temette az arcát, és ujjai kö­zött leste Kristófot. Egyre gya­öt esztendős Saulius Saltenis „Sáhbadságom” című hosz- szabb elbeszélése már nem­csak a fordulatról beszél, ha­nem a litván irodalom mere­deken felfelé, az irodalmi csú­csok felé ívelő lehetőségeiről is. Saltenist már nem kötik sem történelmi, sem morális görcsök. Ez a novella, ez az író, mindent sejt, amit az em­ber racionális és irracionális lehetőségeiről egy író tudhat; egyszerre gyermekien játékos, csapongó, de bölcsességének fegyelmével anyagát tüzesre izzító, egyszerre mulatságos és tragikus — groteszk, egyszer­re a legszemélyesebb és a leg- történeilmibb. Köszönet hát e kötetért a fordítóknak, a szerkesztőnek és a kiadónak. És ezt a nevet: SAULIUS SALTENIS, ha fü­lünknek idegenül is cseng, jól jegyezzük meg! Mert nem idegen, legközelebbi roko- ,nunk-barátunk — legszemé­lyesebb ügyeinkről beszél. Nádas Péter núsabb lett neki az edző és egyre érthetetlenebb. Ezután Kristóf egy csemege üzlet előtt kígyózó sor végére állt. Egy óra múlva kgrült rá a sor. Szántó őrmester itt is pont mögötte állt. Nem kellett óva­toskodnia, mert Kristóf egy­szer sem fordult vissza. — Mit osztanak itt — kér­dezte, amikor az eladó elé ke­rült. — Banánt. De két kilónál többet egy embernek nem ad­hatok ... — Nem is kérek ... Utálom a banánt. De ha már ennyit vártam, mondja meg hány óra? A tömeg szitkozódása kísér­te az ajtóig. Közben az eladó Szántóhoz fordult: — Tessék ... — Nekem öt kiló kellel t vol­na. így tárgytalan — mondta és menni akart. — Rendben! Ez az előbbi bo­lond úgysem vásárolt — és máris mérte a nemes gyümöl­csöt. Szántó kát barna papír- staniclival rohant ki az üzlet­ből. Félt, hogy Kristóf eltűnt. Megkönnyebbülten vette ész­re, hogy az edző beállt egy csa­pat gyerek közé snúrozni. Ezt azonban hamar megúnta. — Ez bolond — gondolta Szántó őrmester. — Vagy rend­kívül ravasz... Az esti buszindulásig Szán­tó őrmester, Kristóf jóvoltá­ból, a gazdakörben meghallga­tott egy előadást a vegyszeres gyomirtókról, résztvett egy labberendezési kiállításon és egy ünnepélyes szoborleleple­zésen. Aztán visszasétáltak a Raktárépülettel bővül a Közlekedési Múzeum Mint ismeretes, a Minisz­tertanács legutóbbi ülésén országos múzeummá minő­sítette a Közlekedési Múzeu­mot. A Közlekedési Múzeum anyaga már régen kinőtte az épületet, hiszen csak a 16 gépből álló repülőgyűjtemény kiállítása is óriási helyet igé­nyelne. Üj otthon kellene a 30 ezer darabos fotonegatív- gyűjteménynek, a százezernyi képnek, műszaki rajznak, do­kumentumnak és a 60 ezer kötetes könyvtárnak is. A IV. ötéves tervben ezért kor­szerű raktárépületet építenek, Szegedi debütálok Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum képtárában vasárnap megnyílt az eddigi leggazda­gabb anyagú szegedi téli tár­lat, amelyet hagyományosan minden második esztendőben rendeznek meg. A kiállításon részt vevő 46 szegedi — főleg fiatal — alkotó között többen most debütálnak, először sze­repelnek műveikkel nagykö­zönség előtt buszhoz. A kocsi ajtajánál Kristóf megtorpant, hátrafor­dult, aztán látva, hogy a mö­götte álló úr két nagy papír­csomagot cipel, udvariasan fél­re állt: — Parancsoljon... — Csak ön után. Végre egyszerre préselődtek be a szűk ajtón. — Szintén Alsószékre? — kérdezte Kristóf, amikor lete­lepedett Szántó mellé. — Igen... Hazafelé Kristóf aróval tar­totta az őrmestert. Vidáman csevegett. Elmondta, hogy az emberek bejárják Párizst, Moszkvát, Londont és közben a lakóhelyükhöz közel eső vá­rosokat sem ismerik. Ezért bol­dog most, mert a felfedező iz­galmával becserkészte Mocso­lát. — Gyönyörű kis város — lelkendezett. — Ajánlom ön­nek uram, hogy ha időt tud szakítani rá, nézze meg maga is... ★ Hámori és Flámis’ Bözsi a buszmegállónál beszéltek meg randevút. Hámori a busz ér­kezése előtt egy fél órával már beállt a parkírozóba. Nem messze tőle lehorgonyzott a Warszawa is. Bözsi elsőnek ugrott le a buszról, egyenesen Hámori karjaiba. Megcsókolták egy­mást és elindultak a kocsi fe­lé. — Sietnünk kell. Mindjárt tíz óra ... — Késett a busz... A szü­leid hol vannak? — Tízre a tanácsnál lesz­nek ... Bözsi kísérője észrevette a Warszawában ülő Horváth sza­kaszvezetőt és amikor látta, hogy a lány beszáll Hámori ko­csijába, ő is beugrott a sza­kaszvezető mellé. — Mi újság? — kérdezte Horváth. ' — Semmi.. Ezek úgy vi­selkednek, mintha egy titkos T"V __1 __/ A nagy drámaíró, Katona mi eKmUZeUm József egykori szülőházá­ban Kecskeméten múzeu­mot nyitottak. A városba látogatók megismerkedhetnek az író életéről és munkásságáról összegyűjtött dokumentumokkal. 5 HOBBY Vadak útján A vadászat úgyszólván egy­idős az emberiséggel. A ter­mészettel folytatott ádáz küz- 'dglemben a vadak elejtése az ember alapvető tevékenysége volt, a mindennapi betevő fa­lat megszerzése mellett a vé­dekezést is szolgálta. Hosszú utat kellett megtenni addig, amíg ez a korábban a létfenn­tartást szolgáló tevékenység sporttá, egyéni kedvteléssé, hobbyvá szelídült. A vadász­nak ismernie kell a természeti — talaj, erdészeti, éghajlati — tényezőket — a vadak ana­tómiáját, természetrajzát, a lőfegyverek megválasztását, a célzás és a lövés technikáját, az elejtett vadak kikészítését, a trófeák értékelésének mód­ját, az egyéni és társas vadá­szatok jogszabályait. Az ér­deklődésen és a szakismere­tek elsajátításán túl olyan tu­lajdonságokra is szükség van, mint a bátorság, a jó reflex, a gyors eligazodás a természet­ben. Minderről pontos, bő tájé­kozódást kaphatnak az érdek­lődők, ha a Pest megyei’ Könyvtár irodalmi kalauza által. ajánlott könyveket meg­veszik, vagy bármelyik könyv­tárból kikölcsönzik. Javasoljuk, olvassák el Ben- cze Lajos: Balesetelhárítás a vadgazdaságban c. kiadvá­nyát, amely a vadászattal kap­csolatos egészségvédelemmel és az elsősegélynyújtással fog­lalkozik. Mikosdy András: Vadász ABC-je az alapelvek­kel, a lőfegyver megválasz­tásával, a célzás és lövés tech­nikájával, a felszereléssel és karbantartással, az egyéni és társas vadászatok különböző módszereivel foglalkozik igen behatóan. Páll Endre könyve a Vaddisznóról leírja becser- készésének módjait, zsigerelé- sét, a trófeák értékelését és konzerválását. A szakmai tud­nivalókat sok vadásztörténet­tel fűszerezi. A szlovák Salaj—Roszkopf szerzőpár a vadásztrófeák és vadászjellegű dísztárgyak ké­szítőinek szánták könyvüket, amely a preparálással és kar­bantartással foglalkozik. Sze­derjei Ákos—Róna István se­gédkönyvet írtak, amelyben 106 kérdés-feleletben a va­dászvizsga anyagát dolgozzák fel, míg Tolnai Kálmán a Va­dászok kézikönyvében vala­mennyi fontos, a hivatásos és sportvadászokat érintő kér­déssel foglalkozik. A vadá­szat írott szabályainak egysé­ges értelmezését és alkalma­zását, a vadászetika fejlesztői sét kívánja elősegíteni. k. m. A bélyegcsereberéről' Karácsonykor különösen so­kakat érdekel, milyen lehe­tőségek vannak a bélyegek külföldi ajándékozására, be­hozatalára, illetve kivitelére. A Magyar': illatéba "Válla­lat a “bélyeggyűjtők tájékoz­tatására közölte, hogy Ma­gyarországról bélyeget kivin­ni, vagy küldeni, illetve be­hozni, vagy küldeni a Magyar Nemzeti Bank engedélye nél­kül tilos, a vámáru-nyilatko­zatban feltüntetett, s ezer fo­rintot meg 'nem haladó tétel külön engedély nélkül is be­hozható. Külföldi filatelistával min­den magyar állampolgár foly­tathat cserét, ha a Magyar Bé­lyeggyűjtő Szövetségnekleg- alább egy éve tagja. Az en­gedélyezett kereten belül azonban kizárólag a MA- BEOSZ-on keresztül bonyo­lítható le a csere, amely csak a saját gyűjtemény fejlesz­tését szolgálhatja. szerelmi légyottra készülné- ■ nek... — felelte Fekete sza­kaszvezető. — Dörzsölt pasasnak lát­szik ... Szerencsére mi sem most léptünk le a fal védőről. Követték a FiatPt, mely a városi tanács előtt fékezett. Itt egy idős pár is csatlakozott hozzájuk. Velük is összecsóko- lóztak. — Furcsa — morogta Hor­váth. A csoport belépett a tanács­ház kapuján. A két rendőr kö­vette őket. Az anyakönyvve­zető előtt érték utol a társa­ságot. Flámis Bözsi arca felde­rült, amikor meglátta Feketét. — Ezzel a fiúval együtt utaz­tunk ... Öt megkérhetjük — mondta Hámorinak A választ meg sem várva a szakaszveze­tőhöz lépett: — Kedves elvtárs! Nagyon nevetséges helyzetbe keveredtünk... Elfelejtkeztünk a tanúkról.. Nem vállalná ... — Szívesen — mondta Fe­kete. — És a barátja, nem jönne másodiknak? — Kérem, ezer örömmel — lépett közelebb Horváth sza­kaszvezető, aki még most is azt hitte, hogy itt valami nagy átejtés készül. — Mi teljesen titokban aka­runk megesküdni — magya­rázta Hámori. — Én pedig szabályosan megszöktem otthonról. Maguk előtt bevallhatom, hiszen ko- maságba keveredtünk — ne­vetett Bözsi. Mialatt az anvakönyvvezető elhadarta beszédét, Fekete oda­súgta Horváthnak. ■— Szerintem ez az a „Z”- akció, ami a táviratban szere­pelt. — Lehet! A segélycsapat a két öreg. . A pénz biztos a nászúira kell — fejtette a rejt­jeles üzenetet a szakaszvezető. — És, hogy a szombat esti támadás alatt mit kell érteni, az ezek után nem lehet kétsé­ges... A két rendőr elnevette ma­gát, az anyakönyvvezető meg­fövő pillantással nézett rájuk. Véget ért a beszéd, aláírták az anyakönyveket, az anya­könyvvezető már tuszkolta is kifelé a kislétszámú násznépet, mert három pár várakozott a folyosón. A fiatal pár tüstént viharos csókolózásba kezdett, az öröm­szülők sírtak, a két rendőr pedig tahácstalanul toporgott. — Ne haragudjanak — ka­pott észbe Hámori... — Na­gyon köszönöm a segítségüket. Látják, mi nem rendezünk nagy cécót. De a szüleimnél finom ebéd készült. Megtisz­telnének, ha eljönnének ve­lünk. — Köszönjük, de szolgálat­ban ... azaz dolgunk van... — mondta Horváth szakaszvezető. — Nagyon sajnáljuk... De igazán ... Jöjjenek el — kérte Bözsi... A két nyomozó hallotta, amint Hámori anyja kioktatta a fiát: * — Legalább valami borra­valót adj nekik .. . Hámori a kezét nyújtotta. A kézfogás után mindkét szakasz­vezetőnek egy ötszáz forintos maradt a markában. — De kérem. Ezt nem fo­gadhatjuk el... — Akkor eldobják — neve­tett Bözsi és férjével együtt futni kezdtek ... — Nem kellett volna tovább menni velük? — aggályosko­dott Fekete. Horváth, a rangidős meg­nyugtatta: — Ezúttál a főnökség mellé­fogott. Ez igazi esküvő. Egy bunda miatt senki sem eskü­szik. Ezek bőgnek a szerelem­től. — És mit csináljunk a pénz­zel? — Befizetjük az árvízkáro­sultaknak és a csekkszelvényt elküldjük Hámorinak ... Ez történt Mocsclán ... (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents