Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-22 / 299. szám
, 1970. DECEMBER 22., KEDD 5 mmmm ARANYVASARNAP Ezért javaslom: szeressük továbbra is a beiglit, akkor is, ha az emberek degeszre tömött bugyellárisaikat manapság a rádióért és a tv-ért nyitogatják. És ne felejtsük: van az országnak olyan területe is, ahol vékonyabb idén a pénztárca. Az aranyvasárnapi körút végén és e beszámoló elején a sorok szerzője arra gondol, arra is gondol: de sokféleképpen lehet egy ország, egy nép életszínvonalát mérni. Lehet számokkal, de milyen szárazak a statisztika számai, bál-mennyire igazak is. De hát szürke minden elmélet, és zöld az élet aranyfája. Az állítás ebben a variációban: a száraz és merev számokat a boldog és izgatott vásárlók és a még boldogabb megajándékozottak keltik életre, maga az aranyvasárnapi vásárlók sokasága, az üzleti forgalmak lüktetése. Más: szeretetszínvonal. Mert ilyen is van, ez is mérhető a boltokban. Teljes a karácsony előtti hangulat, izgalom, válogatás. Eszünkben, szívünkben most nem magunk járunk, kitúrtak onnét (és mi örömmel hagytuk) rokonaink, szeretteink. Ezt a meleg harisnyát anyunak, ezt a szép nyakkendőt apunak, ezt a kedves, dörmögős mackót Petinek, aranyhajú, kék szemű alvóbabát Lilikének... Nem szeretem a beiglihumort. Enervált aszfalthumornak tartom, mert semmit sem vesz számításba, figyelembe. Talán azt a legkevésbé, hogy a múltban Magyarországon a beigli a jólét szimbóluma volt. És azt sem, hogy esetleg a Szamosköz- ben ma is (sőt talán tegnap is) a jólét, a karácsonyi boldogság szimbóluma az a nagyon lefitymált mákos és diós beigli. Talán, ha mégis megértem: van azért abban valami jóléthencegés és dicsekvés is: mit nekünk a beigli, amit egykor annyira áhítottunk. Hol van már a tavalyi hó? De, ha értem is ezt, a humor legfeljebb egy kényszeredett, bágyadt mosolyt csal az arcomra. bulgáriából importáljuk, itthoni ára 1390 forint, a készülék mindent tud. A magyar Szatmár ára 880 forint és rövidhullámon is behozza szobánkba a világot. Érdekesség? Talán az, ami bennünket is meglepett: mindenki nagyiképernyős tévét vásárol, a közép képernyős egyszerűen nem fogy. Az egyetlen hely az életben talán ez a vásár, ahol a parasztok és a cigányok egyforma arányban elegyednek. És a rendőrök és az URH-s kocsik. Mindezt csak később gondolja az ember végig, mert először a szem nem is képes bontani a képet, mindent egyszerre fog be a pupilla, forog uborkaszezonja. De hát ebben városban eleddig bútort nem árultak, talán ennek, még inkább annak tudható be ez, hogy a vállalat felvásárlói kultúrált, hozzáértő szakemberek, az általuk vásárolt és ide terített áru minden kényes ízlést kielégít. Csányi Attiláék betartják a kultúrált kereskedelem játékszabályait, sőt, néhány gesztussal meg is toldották ezt. Igazító szabóműhelyt nyitottak, díjtalanul szállítják a bútorokat a vevők lakására, az OTP-ügyintézés itt helyben történik, szaktanácsadással szolgálnak, bevezették az előjegyzési rendszert, bármilyen, a vevő által kiválasztott árura becserélik a hozott, használt tv-t, rádiót és háztartási kisgépeket. Mindez számukra nem üzleft, sokkal inkább reklám, a szó legnemesebb értelmében. Írhatnánk így is: a gödöllői ember, a vásárlóközönség kedves szolgálata. Sétálunk, a felvilágosítás tovább tart. örökzöld sláger a háztartási gép és a divatcikk. Most a maxikabát. És az olajkályha. Rengeteget eladtak már, most ismét egy nagyobb rakomány érkezik. A napokban megjött a japán és a Philips magnó is. És még egy kedves dolog: az üzlet egyik sarkában megnyitották az élőhalboltot. Karácsonyra kedveskednek a háziasszonyoknak. Aranyvasárnap, életszínvonalat, szeretetszínvonalat mérő vasárnap volt. Szöveg: Suha Foto: Gábor A tárgyra térve: SZENTENDRE 11 óra A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 2301. gosan. Nem sok anyagot kapunk hozzá, nincs idő. A zsúfolt üzlet türelmetlen, mindössze három hölgy szolgál ki. Félő, azonnal kitör a zendülés, ha nem állunk tovább. Igaz is, huszonháromsz. boltja. Üzletvezető: Gancz Sándor. Azelőtt csak így mondtuk volna: méter, és divatáru. Most is mondhatjuk, nyugodtan. Szép kelmék cserélnek itt gazdát és a divatárut is viszi a jónép, mint a cukrot. Az üzlet nyolc dolgozója ugyancsak szorgoskodik, hogy minden kívánságnak eleget tegyen. Vajon számolta már valamelyikőj ük, egy nap hányszor emeli le a színes Btószt és hányszor rakja visz- sza a fachba? És mindezt mosolyogva, kedvesen, a vevőnek, a vevőért. A bolt forgalma 1969-ben évi 7 millió forint volt. (Mennyi harisnya, kesztyű lehet ez?) Most csupán december hónapban egymillió forinton felül lesz a forgalom. Szép summa, dehát megdolgoztak érte a pomázi, csobánkai emberek. 11 óra 30. A kultúrcikk bolt tömve. Spát Jánosné üzletvezető engedélyt ad a fotós kollégának, sőt, meg is rendezi a képet Megkéri Sógor Editke 16 hónapos kisleány szüleit, ültessék bele a cukorfalat csöppséget a pulton parkírozó meseautóba. Itt most a fotos, a kép alanya és a helyzet rendezője között teljes a meghitt egyetértés. Csupán a forgató- könyvet kéne megírni, utólaezer forintot árulni mindennap, apró-cseprő' kis játékokból beszedve ezt a pénzt, nem gyerekjáték. A vásárlók persze boldogok és a három eladónő fáradt. VÁC 12 óra 10 Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 252. sz. üzlete. Nagy István üzletvezető kijön a pult mögül és azt mondja: — Kérem, egészen érdekesen alakulnák a napok, sok a munka, de nincs unalom. Mindennap más profil, más új szín. Kérdő tekintetemre magyaráz: — Tegnap a tévé volt a sláger. És a karácsonyfafüzér. Ma a rádió, nyomában a hajszárító. A hajszárítóból rövid három óra alatt 40 darabot adtunk el. Ügyes és praktikus kis szerkentyű, ára mindössze 220 forint. És három óra alatt közel 40 ezer forintot hagytak itt a vásárlók. Jó ütem, ma is, mint már napok óta, megcsináljuk a 150 ezer forintot. Pedig most a legmodernebb rádiók is, kivéve a sztereót, meglehetősen olcsónk és tetszetős külleműek. A Románcot sétál a kiszemelt portéka előtt, csak azután nyúl a buksza fenekére. Törökmézet veszünk, kár volt, nem az igazi már. GODOLLO (Jó tudni, szégyelljük is magunkat a kollégával, mert nekünk még mindig közép képernyős készülékünk van a szobánkban.) 12 óra 30 Országos állat- és kirakodóvásár. Ami itt van, az nem igaz, az nem lehet igaz! De amit itt van, az nagyszerű. Vidám vásár! Leromlott, ke- hes lovak, alkusznak a parasztok és a cigány lókupecek és temérdek Moszkvics, Wartburg és Volkswagen... Autók és a színes sátrak uralják a terepet. Fényes bútorok, visító malacok, halnyelű bicskák, fekete és vadítóan vörös női fehérneműk, melltartók... Hangos ordítozás, a színek kavalkádja, zúgó, monajló kakofónia. „A naptár, a kalendárium, itt kapható... a gyermek nem csavarog, ha ebből olvasunk neki... ne tátsd a szád, fiam, te is figyelj ide, Julcsi.” „Szentképet tessék és művészi festményeket...” „Idefigyelj! Ide nézz! Itt kapható a törökméz...” a kép, kaleidoszkópként jelenik meg a sárga lencsén. Azután nagynehezen talpraáll- nak, helyére kerülnek a formák, a színek, a dolgok. Azután fölfogjuk, hogy az árok szélén tüzet raktak a cigányok, mellé guggoltak, melegszenek. Körülöttük vakít a vájt teknő, árulnak ők mindent, kovácsolt vasat, szeget, szemétlapátot és seprűt. A lacikonyha súlyos szaga előbb kerül az orrunkba, mint képe a szemünkbe. A sült zsír illata körüllengi a sokaságot, jönnek az emberek valahonnét a sűrű bolyból, kezükben sült kolbász, fehér cipó, piros, zsíros szaft ragyog a bajszokon. És törökméz és vertkötél, ostorszíj és lószerszám... És itt helyben készül, fejmintára a csodálatos kocsis kalap, ahogy a tájjelleg megköveteli. És alku — és minden... Vajon mennyi portéka, mennyi forint cserél itt gazdát? Áll a vásár. Gyakori a tenyérbe csapás, a parolázás, boldog az eladó és boldog a vevő, szemlátomást. Pedig a parasztember nagyon akkurátusán vásárol, háromszor is ei14 óra ÁFÉSZ áruház. „Nagyváradon volt egy bolt, abban mindenféle volt.” A gondolat, a kis vers citálása kézenfekvő. Van itt minden, ami szem- szájnak ingere, fiatalok és idősek álmának beteljesülése ez az áruház. 1970. április 11-én nyitották, meglehetősen ünnepélyes keretek között és a „bolt” vezetői akkor mindent megígértek. Mi is itt voltunk, amikor az ígéretek elhangzottak. És az írott szó súlyával bizonyíthatjuk: amit akkor ígértek — mindent túlteljesítettek. Mindenekelőtt feltűnő a tisztaság, a rend és szokatlan a csend. A zene halkan, dúdolva szól, ez jó. És sokán vannak itt és csendben és ez még jobb. Az áruház dolgozóinak száma 105. És a vevőké megszámlálhatatlan, őket itt is csak milliókkal, forintokkal tudjuk mérni. Fölmegyünk az emeletre. Csányi Attila igazgató elmondja, akkor, áprilisban 56 millió forintos évi forgalmat terveztek. Most háromnegyed év alatt 70 millió forintot mutat a mérleg. Ebből 10 milliót decemberben hagytak itt az emberek. Minden osztály beváltja a hozzá fűzött reményeket. Érdekessége az áruháznak, hogy decemberben is nagy érdeklődést mutatnak a vásárlók az ízléses bútorok iránt. Pedig köztudott, hogy ez a hónap és január a bútor
