Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-20 / 298. szám

8 s^íírtop 1970. DECEMBER 20., VASÄRNAP Őshimzés 1500 éves árpa, búza, mogyoró, szalma Tucatnyi érdekes lelet ke­rült elő a közelmúltban a Ba­laton környékén. A keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársai a tó vízállásváltozásainak ta- numányozása közben Balaton- szántódon eddig ismeretlen földvár maradványaira buk­kantak. Ugyancsak vármarad­ványokat találtak Ordacsehi közelében, a „Kisvár” elneve­zésű határrészben, amely a XVI—XVII. századból való. A Fenékpusztán előkerült római kori hombárokban növénytani leleteket találtak. A hajdani pékség hombárjaiban árpát, kétféle búzát, mogyorót és szalmamaradványokat fedez­tek fel. A leletek, amelyek az V. század közepéről valók, rendkívül értékes adatokat nyújtanak ez időszak növény­talaj i ismereteinek gyarapítá­sához. Érdeklődést keltett az ötvöspusztai keleti gót sírból előkerült textildarabka, amely­ről kiderült, hogy hímzett vá­szonszövet. Szakértők szerint a lelet a legkorábbi hímzés, ame­lyet hazánk területén talál­tak. Miskolc, Győri kapu 21 hónap — 2400 lakás A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói befejezték a miskolci győri ka­pui új lakótelep utolsó tízeme­letes panelházának összeszere­lését. Az új városrész építését 21 hónappal ezelőtt kezdték meg, és azóta házgyári termé­kekből összesen 2400 lakást „raktak össze”, közülük több mint kétezret már át is adtak rendeltetésének. A négy- és tízemeletes épületekben kiala-' kított lakások fűtését, vala­mint melegvíz-ellátását a diós­győri Lenin Kohászati Művek­ből távvezetéken biztosítják. VITÁS MUNKAÜGYEK Ki fizesse a kártérítést ? Tárgyalási nap a Pest me­gyei Munkaügyi Döntőbizott­ságon. A tágas tárgyalóterem ajtaja előtt már reggel ki­lenckor többen várakoznak. Ma a Volán 1. szerepel a na­pirenden, a vállalattól felleb­bezés során idekerült ügyek havonta a 15—20-at is elérik. Sóik az üzemanyag-túlfogyasz­tásból, egyéb, a vállalati fe­gyelmi rencl megszegéséből keletkezett ügy, illetve a Vo­lán 12-es üzemegységénél sok ezeknek a száma. Így a gö­döllői, a váci és az aszódi fu­vartelep dolgozói közül többen megjárják a másodfokú ha­tóságot is. T. J. egy ZIL 38-as teherko­csi pilótája egyik hónapban 196 liter benzinnel nem tudott elszámolni, 588 forint megfi­zetésére kötelezték. A vállala­ti döntőbizottság előtt a rossz útviszonyokkal, a sok megál­lással indokolta az előírt nor­mán felüli, magas üzem­anyagfogyasztást. Fel is men­tették, de a vállalat fellebbe- .xett. . ,- A gépkocsivezető elmondja:..: .-tizenöt éve . van ennél .a cég­nél és ezt megelőzőleg soha nem volt túlfogyasztása. — Azon a januári napon derékig érő hóban szántóte­rületre szállítottunk sódert. Sokszor meg kellett állni, sok volt a rükverc, sőt, el is akad­tunk, lánctalpas húzta ki a kocsit. Elkéri a két menetlevelet és mutatja: mindegyikre sajátke- zűleg rávezette, rosszak vol­tak az útviszonyok. Miközben nézi a két dokumentumot, le­olvas róla valámit, ami ed­dig még nem szerepeit, s for­dulatot hoz az ügyben. Ugyan­is a menetleveleken ott van a bejegyzés: abban a hónap­ban két teljes éjszaka, a gö­döllői garázsban, ennek a *ZIL 38-asnak a motorját használták fel az elromlott kompresszor helyett levegő­termelésre. A vállalat jogásza azonnal ellenérvvel válaszol: a dolgo­zó rosszhiszeműen hivatkozik erre a körülményre. Az elő­írások értelmében az üzem­anyagot a gépkocsivezetőnek minden nap, amikor beáll a garázsba, fel kell vételeznie. Reggel, indulás előtt, meg kell győződnie arról; tele van-e a tank, ha hiány mu­tatkozik, pótolni kell, illetve az éjszakai különfogyasztást igazoltatni köteles. A pilóta azt állítja: emlék­szik, ezeken a napokon reggel felvételezte a hiányzó benzint, de hogy ezt elszámolták-e kü­lön, azt nem tudja. A menetlevélen sincs rá bizonyíték. A döntőbizottság tagjai ta­nácskoznak. Figyelembe vesz­nek minden körülményt. Meg­születik a döntés: mivel a dolgozó nem igazoltatta a le­vegő-termelésre felhasznált üzemanyag mennyiségét (hol­ott ezt a vállalati fegyelmi rendtartás előírja), ezt az eset­leges, de egyáltalán nem bi­zonyítható túlfogyasztást — figyelmen kívül kellett hagy­ni. Viszont a sóderszállításnál a rossz útviszonyok miatti túlfogyasztás jelentős részét beszámítják. De így sem tud­nak 107 liter üzemanyagot el­számolni. A teherautó vezető­jét 321 forint megfizetésére kötelezik. A másik ügy: ugyancsak túlfogyasztás, az előbbinél sokkal nagyobb mértékű. A gépkocsivezetőt a vállalati döntőbizottság felmentette, de a Volán igazgatósága felleb­bezett. Igaz, most már mó­dosítással: a legmagasabb normát' vette alapul, és még akkor is nagy fogyasztás, il­letve üzemanyaghiány mutat­kozott. Vita keletkezik. A döntőbi­zottság elnöke elmondja; a vállalat ezekben az' ügyekben úgynevezett alapbemérésen állapítja meg az adott teher­autó fogyasztását. Ezt rend­szerint jó állapotban levő köz­utakon, a gépkocsi vezetőjé­nek távollétében, más vezető végzi. Így a bizonyíték meg­bízhatósága nem lehet teljes értékű. A túlfogyasztás elbí­rálásánál terheléssel szállító gépkocsit kell megvizsgálni, tehát azt kell figyelembeven­ni, hogy milyen körülmények között; erdőben, hegyes tere­pen, vagy sok fordulót igény­lő szállításon dolgozik. A vállalat jogtanácsosa közli: a teherautók fogyasz­tását bizottság méri meg. Az érintett dolgozók azért nem vesznek részt rajta, mert többnyire ezt műszak után végzik, s ők nem ' maradnak ott, sietnek háza. Meghozzák a döntést. Mi­után a legmagasabb normát alkalmazták az elszámolásnál, teljesen nyilvánvaló a túlfo­gyasztás. Értékét a teherautó vezetőjének meg kell fizetnie. K. I.-t azért kötelezték 681 forint kártérítésre, mert egy hibás gépkocsival fuvarozott, nagy sebességgel hajtott és 12. Flámis Bözsi, aki a történet­be úgy cseppent, mint Pilátus a Krédóba, napok óta boldog révületben élt. Így fel sem tűnt neki, hogy bármerre megy, egy férfi követi. Ö már csak a szombatot várta, életé­nek ezt a nagy sorsfordulóját, szerelmének beteljesülését. A kisvárosi pletykákkal ellentét­ben, mely Csala I-gyel kötötte össze, a lány másba volt sze­relmes. Ezt a szerellhet azon­ban szülei szigorúan tiltották és kitagadással fenyegették miatta. Pedig szerelme egy íz­ben már szabályosan megkér­te a kezét. A szülők ellenke­zése a vőlegényj elölt korának szólt. Hámori Bálint az Alsó­széki Műszer Művek igazgató­ja, akit az olvasó, mint az ATC elnökét is ismeri, negy­venéves volt Flámis Bözsi pe­dig csak huszonöt-. A szerel­mesek egy ideig titokban "ta­lálkoztak, majd elhatározták, hogy szombaton Hámori szü­lővárosában, Mocsolán, a nyil­vánosság teljes kizárásával egybekelnek. Bözsi e napokban alig járt az utcákon. Néhány régi ba­rátnőjét látogatta csak meg, de tervéről nekik sem beszélt. Pénteken legszükségesebb emiatt szelepégés következett be. A teherautót a szobi fate­lepről a váci garázsba kellett vontatni. A pilóta ezt a megállapítást nem fogadja el, sőt, igazságta­lannak tartja és így méltat­lankodik: — Hét éve fuvarozok, ed­dig 57 ezer kilométeren ve­zettem és kérem még nem volt szelepleégésem... Kiderül: ezt a teherautót csak három napig vezette, a váltótársával együtt. Amikor átvették, már hibás volt, egy másik dolgozó — aki kilépett a Volántól, tsz-be ment, te­herautóra — már így adta le. A váltótársa észlelte, hogy a szelepek hibásak, be is haj­tott a váci főnökségre előző nap, de ott nem fogadták el a kocsit javításra. — Én kérem, mit tehettem? Az erdőgazdasághoz vagyunk küldve, a fát hordani kellett az állomásra. A vállalat képviselője meg­jegyzi: kötelessége lett volna a kocsival leállni, ehelyett a három nap alatt 400 kilomé­tert tett meg, mté csak a ko­csi felmondta a szolgálatot. A döntőbizottság elnöke a „vádlott” védelmére kel: — Ne tessék már kérem ezt a hibájául felróni. Az, hogy valaki igyekszik a munkáját elvégezni, nem lehet súlyos­bító körülmény. A területi döntőbizottság határozata: elutasítja a válla­lat fellebbezését és egyben felhívja a gépkocsivezető fi­gyelmét a tanulságra: rossz, hibás járművet nemcsak’ hogy nem köteles átvenni, de ilyen­nel nem is szabad dolgoznia. H. F. P. holmijait egy bőröndbe cso­magolta, majd a néptelen mel­lékutcákon át az autóbusz-pá­lyaudvarra vitte. Az őt köve­tő rendőrnyomozó hallotta, amint a pénztárnál a szombat reggel induló mocsolai járat­ra kért jegyet. ★ A felsőhegyesi rendőrkapi­tányságon Tábori főhadnagy és Sándor hadnagy tanácskoz­tak: — Kristóf ma reggel a Mű­szer Művek pénztárából tíz­ezer forintot vett fel. A pénzt a sportklub támogatására fenntartott keret számláján könyvelték el. A nyomozó je­lentette, hogy ezután a busz- pályaudvarra ment és jegyet rendelt a szombat reggeli mo­csolai kocsira — jelentette Sándor. — A mi emberünk Flámis Erzsébet mozgását figyelte és jelentette, hogy a lány szin­tén a szombati mocsolai busz­ra váltott jegyet — mondta Tábori főhadnagy, majd így folytatta. — A dolog tehát vi­lágos. Kristóf és a lány Mo­csolán találkozik. Ez hát az a táviratban megjelent hétfői ta­lálkahely. A táviratban jelzett Pestről érkező segélycsapatok- ról azonban semmi adatunk Nyomdakészen beszélt TALÁLKOZÁS AZ IGAZÁN KEDVES OLVASÓVAL Itt szó szerint érvényes, hogy egy gombostűt sem le­hetne leejteni. Az író—olvasó találkozó színhelye: a gödöllői járási könyvtár helyisége, zsúfolásig megtelt. Az érdeklődés — ez az idesereglettek zsivajából is kitűnik — rendkívüli. A gö­döllői járási könyvtárat vezető Kovács Sándorné, lelkes mun­katársai, egy fáradhatatlan társadalmi munkás: Tóth Re­zső nyugdíjas könyvtáros ki­tünően készítette elő a talál­kozót. Kérdések zápora Az előadó Móra Ferencről tfeszél — a közönség némán hallgatja Móra személyes is­merőjének, a vele meghitt baráti kapcsolatot tartott Ma­gyar Lászlónak, lapunk mun­katársának visszaemlékezését. Azután fölenged a csend, kér­dések záporoznak. , — Miért üldözte Mórát a Horthy-rendszer? — Volt-e katona a forrada­lom idején? — A Magyar Irodalmi Le­xikon szerint csak egy tan­könyvet írt. Vajon így van-e? — Milyen volt a kapcsolat Móra és Tömörkény között? — Milyen eredménnyel jár­tak az ásatásai? — Él-e még Szalai József, aki Móra életét megmentette a fehérterrortól? — Tanítoitt-e Móra Ferenc? — Miért szerepelt a fekete­listán? — Édesanyját hogy hívták? És a feleségét? Vólt-e gyere­ke? Alig győzik kivárni egymás érdeklődő kérdéseit és a vála­szokat És ha az irodalombarátok életkorát is tudjuk----érdeklő­dé sük annál figyelemre mél­tóbb. A járási könyvtár író— olvasó találkozója ugyanis most csak fiataloknak szól: 11—14 éves V—VI—VII. osz­tályosoknak. Az pedig egyér­telműen világít a kérdések ki­tartó türelmetlenségéből, a hol kedvesen gyerekes, hol tájéko- zottan komoly kérdések özö­néből, hogy nem bemagolt, eminenskedő kérdések ezek, hanem igazi olvasók kérdései. És amint az előadó — nem, mesélő! — Laci bácsi közvet­ninos. És azt sem tudjuk, hogy ki ellen, milyen támadás ké­szül. — Szerintem az lenne a jó megoldás, ha szombaton akkor csapunk le rájuk, amikor az edző a tízezer forintot átadja a lánynak — mondta Sándor. — Pillanatnyilag én sem lá­tok jobb megoldást. Megcsörrent a telefon, a fő­hadnagy felvette a kagylót: — Ez biztos? Köszönöm! — letette a telefont és Sándor­hoz fordult: — Bonyolódnak az ügyek. Most jelentették, Al­sószékről, hogy Hámori a szombati napra szabadságot vett ki és közölte a titkárnő­jével, hogy Mocsolára utazik. — Hámori, az ATC elnöke — morfondírozott Sándor. — Nem értem, miért csinálnak ezek ekkora felhajtást? Min­den esetre a konspirációban még kezdők. — Bízunk benne, hogy hol­nap már okosabbak leszünk. ★ Hála Spitzer több évtizedes profi ivó rutinjának, a Biener által ráállított két focistát az összes szeszfajokban túlitta. A kéf sportfiút a kórházba szál­lították, ahol csak a gyors gyomormosás mentette meg őket egy könnyen végzetessé válható alkoholmérgezéstől. A műveletet végző ápolósze­mélyzet méltatlankodva álla­pította meg: — Aztán még csodálkozunk, hogy itt tart a magyar futball. Képzeljétek, ha ezek a me­gyei bajnokságban ennyit isz­nak, mi lehet az NB I-ben. Spitzer Józsi kellemesebb ápolót kapott, öt Rita vette len feleleteit' és a szűnni nem akaró újabb érdeklődést hal­lom, arra gondolok: talán ép­pen ez az, amit szorgalmazni, fejleszteni kellene. Minél több író—olvasó találkozót annak a generációnak részvételével (de ilyen igazi, aktív részvéte­lével), amelytől várható az olvasómozgalom kiteljesítése. Ha a gyerekek valóban talál­kozhatnak olvasmányaik szer­zőinek szellemével, de nem konzervált, kötelező tisztelet­tel teljes távolságból, hanem valódi testközelségben —, ők igazi olvató nemzedékké cse­peredhetnek. így megszelídül­ne a sivár statisztika, amely még ma is a serdülőkorral egy időben lanyhuló, vagy megszűnő irodalmi érdeklő­désről árulkodik. Egy kis történet Semmi rendkívüli nem kell ehhez. Csak néhány jó szerve­zőképességű ember, akiknek szívügye a gyerekek olvasásra nevelése. Mint például a há­rom általános iskola pedagó­gusai, akiknek neveltjei ezek az értelmes fiúk, lányok. Mint Ghéczy Etelka tanítónő, aki a két kedves srácot betanította a bevezetőben elmondott Mó- ra-részl etekre. — Miről szeretnétek halla­ni? — kérdezi Laci bácsi. A kérdésekre elmondja: Móra Ferencet második apjának érezte, de visszategezni sosem tudta, éppen ezért. Édesapját sem tegezte. Azután Móra mesterségeit sorolja: volt író, meseíró, költő, régész, mú­zeumigazgató, szerkesztő — és mindenekfölött ember. Ha ak­kor már létezik a magnó, el­beszélését nyomban szalagra vehették volna, mert „nyom­dakészen” beszélt. Ez nála az írásművészet technológiájá­hoz tartozott. Egyszer egy kiásott sírgödör mellett ott tartott ebédidőben egy napszámost, beszélgetésre. ■ — Tudja-e* mit csinálunk itt? — A maga dóga! — Ezer évek előtt itt élt emberek csontjait keressük, beszállítjuk a mú­zeumba. Azt tudja-e, mi az a múzeum? — A jófene tudja! — Ennek a múzeumnak va­gyok én az igazagtója! (És egy szivart ad a napszámosnak. Az rágyújt, szív egyet-kettőt. Aztán köp egyet): — Ilyennek is kő lenni! A történetet — meséli Laci bácsi — kétszer-háromszor is elmondta neki Móra, de min­dig csiszoltabban, színesebben, így alakult ki benne egy-egy írás. És gyönyörű kézírása volt. De mintha egy csodála­tos szépen író török kézírása lenne: elolvasni nem lehetett. (És máris kézről kézre jár a gyerekek között a Móra által Karlsbadból Szegedre írott színes levelezőlap. Mert a Mó­ra életéről könyvet írt Laci bácsi ilyen rekvizítumokkal, fényképekkel, írásokkal fel­szerelve jött az ifjú olvasók közé.) „Úgy halljuk, hogy írogató...“ — Tudjátok-e, melyik a leg­nagyobb regénye? — Az Aranykoporsó! — Tudjátok-e, hogy életraj­zát az őt névadójául is tiszte­lő Móra Kiadó adta ki? — Olvastuk! — mutatja fel jó pár gyerek a könyvet. — Meglepődtök, ha elmon­dom, hogy kezdődött Móra írói pályafutása. Mint mú­zeumigazgatót kérték fel — így: — Kedves Igazgató Űr! Halljuk, hogy ön írással is foglalkozik. írjon hát nekünk egy tárcát Bankó Pistáról... Hát ezzel a Dankó-írássiail rob­bant be az irodalomba Móra. a prózaíró. Mert addig csak meséiről, verseiről ismerték, de ettől kezdve a lapot az 5 írásai kedvéért vásárolták. — Melyik volt az első re­génye? \ — Én azt olvastam a Kincs­kereső kisködmönben, hogy édesapja Móra kiskorában halt meg. így volt-e? — Igaz-e, hogy meg akarta keresni Attila sírját? — Létezett-e igazából Bice­bóca, és ha igen, él-e? — Hogy tanult Móra? — Felnőtteknek, vagy gye­rekeknek írt-e többet? — Olvastam, hogy több nyelven megjelentek a köny­vei. Hogyan lehetett még kí­naira is lefordítani? — Irt-e önéletrajzot? ... A gyerekek fáradhatatlanul kérdeznek, elmerülten jegyze­telnek. Ha a vacsoraidőt nem jelzi a gyerekeket kísérő pe­dagógus — talán másnap reg­gelig sem fogytak volna ki a kérdésekből. P. G. kezelésbe és bár a modern egészségügy fejlett eszközei­vel, mint például a gumicső, nem rendelkezett, ő is tudta, hogy lehet egy elázott férfit talpra állítani. Hála Rita oda­adó ü'’’’buzgalmának, péntek délutánra Józsi kinyitotta a szemét és tízpercnyi tétova vizsgálódás után felismerte a Z—28-ast. — A Z-akció indul! Spitzer József tartalékos honvéd, a Z—28 összekötője alázatosan­jelentkezem — motyogta, és fekvő helyzetében „vigyázz”- ba merevedett. — Vedd tudomásul, te ré­szeg disznó, hogy viselt dol­gaidat jelentettem a központ­nak. Te leszel a felelős, ha az akció elbukik. Ez most azért is nagy csapás lesz számodra, mert ugrik a 10 darab ezres és állásod sincs. Gruber, a -teg­napi nappal érdemeid teljes, el nem ismerése mellett felmen­tett fizetőpincéri beosztásod alól. Józsi megszelídülve kérdez­te: — Mit kell tennem? — Először is: amíg nem szólok, egy kortyot sem iszol. — De nehogy elfelejts szól­ni. — Én holnap reggel eluta­zom. Körülbelül délre érke­zem vissza. Eddigre szerzel nekem egy akkora lakást, vagy különtermet, ahol le tu­dunk bonyolítani egy érettségi találkozót. Húsz-huszonöten leszünk. Te leszel a felszol­gáló. Gondoskodj mérhetetlen mennyiségű italról, a terv sze­rinti álcázással... — Ne aggódj, minden rend­ben lesz. — A barátnőim a háromórás vonattal érkeznek. A buli kez­dete öt óra. — Parancsára főnöknő — mondta Spitzer és több kísér­let után végre sikerült feláll­nia. — A kéglire ne legyen gondod. A bulit megrendezzük nálam! — Nálad? — Igen! Tegnap este elje­gyeztem egy özvegyasszonyt. Négyszobás háza van és egye­dül lakja. Az úri-szoba akko­ra, hogy focizni lehet benne. — És mit szól ehhez a há., zi... szóval menyasszonyod? — Az ügy érdekében min­denre képes vagyok. Holnap . délelőtt amíg te Sóváradon vagy, elveszem feleségül és egy füst alatt lebonyolítjuk a lagzit is... — Óriási! Nagy ember vagy Spitzer! Valóságos hős! — Hátha még látnád őnagy- ságát! Egy veterán bányarém hozzá képest szexbomba, — szomorkodott Józsi, de aztán felderült: — Viszont másfél hold szőlője van, a pincéjében tíz év ter­mése érik és takarékbetét­könyvekből egy egészen szép kis könyvtárat gyűjtött össze. — Nem hátrány... — Nem! Ezenkívül csak egy nagy baj van, de ez végze­tes! — Sánta? Süket? — Rosszabb! — Púpos? — Rosszabb! — Bolond. — Még rosszabb! Halálosan szeret! (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents