Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-20 / 298. szám
6 1970. DECEMBER 20., VASÁRNAP SASS ERVIN: Három szívem A felmondás specialistája Hogyan keletkezett a matriarchátus? mert nehéz a kilépő helyett új § munkást találni. Tanító ala- $ posan ismerte ezt a helyzetet. ^ — Bemész a főnöködhöz, ki-1 jelented, hogy az a raktár, ahol 5 dolgozol, jégverem. Kérsz új 8 kályhát. És meszeltessék is ki ^ a raktárt. Különben felmon-^ dasz. Jött a kályha, és természete- ^ sen ki is meszeltettek. Tanító 8 pedig elégedetten fogott kezet 8 önmagával: régen húzódó ügy 8 végére tett pontot a célzás a $ felmondásra. — Szeretnék fizetésemelést, ^ Tanító. Mit csináljak? ^ — Egyszerű, fiam. Ma fel-^ mondasz, holnapután emelnek $ neked egy forinttal. Gyere, ^ megírom a felmondólevelet. & Irt, diktált, valóságos fel- ^ mondási tanácsadó irodát nyi-í tott. 8 — Te, holnap kijelented, $ hogy elmész. A szemben levő ^ szövetkezetnél két forinttal ^ többet kapsz. Ide a rozsdást,^ ha nem emelnek. | A kényszer sok esetben iga- ^ zolta a Tanítót, azaz hogy fel- ^ mondani tudni kell! § s Néhány napja elmélyed ten 8 járt-kelt a gyárudvaron. í* — Most ne zavarjatok —8 utasította el a többieket. Ed- ^ dig mindenkin segítettem, ^ most rajtam a sor. Én is eme- ^ lést kérek. Azon gondolkozom,^ mivel járulok az igazgató szí-$ ne elé. ^ M ásnap kora reggel a Ta- | nító egyenes tartással és 8 határozott léptekkel indult az| igazgatói szoba felé. Barátai^ felé cinkos mosolyt dobott az ^ udvaron, mint aki jelzi, hogy ^ így kell ezt csinálni, gyerekek! | . Csak az ebédnél mutatkozott ^ újból. A szokásos kimért moz- ^ dulattal előkelőén kanalazta a^ levest A többiek megrohan-^ ták. — Mesélj, mi történt, hogy ^ volt? — kérlelték. — Felmond tam. — Na és? ... — És? ... elfogadták. Abai Pál 8 Valahol szauruszok töttek, de lehet, hogy dino- üvöl- az is mamműtök. Hosszú Nyelv így szólt az urához: — Idefigyelj, Muszklihegy, egy nyavalyás kis rostélyosnak való hús sincs itthon, te meg egész héten a kőheverőn henteregsz. — Elhallgass, Hosszú _ Nyelv, mert különben ... — mordult rá Muszklihegy. A neandervölgyi barátai helyeslőén bólogattak. Az asszony alázatosan kiódal- gott a barlangból. Bogyót, gyümölcsöt gyűjtögetett ebédre. Eltelt egy hét, eltelt a másik is. Muszklihegy lustán majszolta a bogyókat, amelyeket a neje hordott haza. Közben megtanult dominózni és bi- liárdozni, szombatonként pedig meccsre járt. Ismerték az összes neandervölgyi sörözőben, ő is ismert ott mindenkit. A barlangból már régen hiányzott a hús, és a levegőben pirítós kenyér szaga terjengett. Érlelődött a lázadás. Ekkor törzsi gyűlést hívtak össze. A gyengébb nem részéről Hosszú Nyelv volt az előadó. Röviden ismertette a nemzetközi helyzetet, azután áttért a legaktuálisabb problémára: a férfiak ellustultak, nem járnak vadászni. Az élelmiszeripar a legnagyobb nehézségekkel küzd a nyersanyaghiány miatt. Mit tegyünk? — tette fel végül a kérdést. Az erősebb nem képviselője válaszolt: ’ — Mi, férfiak, már régen elemeztük a helyzetet, és arra a következtetésre jutottunk, elegünk van már abból, hogy mindenről mi gondoskodjunk. Aktívan be kell vonni titeket is a haladásért folytatott harcba, asszonyok. Éljen az emancipáció! . .. Másnap reggel az asszonyok indultak el vadászni. A férfiak számára megkezdődött a matriarchátus- nak nevezett aranykor. R. B. három szívem hogyha volna szerelmedért mind dobogna fekete éj hogyha lennék hideg arcom melengetnéd fényes hajnal hogyha leszek elfutok a felhők felett ellopom a piros Napot s kitűzök egy új csillagot Egy hét az Albatrosban ma ablakod a tengerre néz holnap hogy is volt álom az egész ma vulkán ködült kráterébe látsz holnap nincs ösvény oda se találsz ma sziklacsipkék klasszikus zene holnap egy pillanat ma kellene ma megejtenek lágy pinéta-ligetek holnapra ölelésüket majd hiheted ma „ANNA MARIA LAURO Ferry boat” holnap csak képeslap lesz a hajód ma utolsóelőtti nap gyors lázroham holnap ISOLA VERDE nincs több egy ha van ma még csodálhatod bármerre mész holnaptól ablakod a tengerre néz (Forio d’Ischia) UTSSSSSSSSSSSSSSS/mssSSSmsSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ■/S/SSSSSSSSSSSSSSS/S/SSSSSSSSS/SS/SSSSSSSS/SSSSSS/SSSSSSSSSSSSS/SS/SSSSSSSSS/SSS//SSSSSS/SSSS///SSSSSSSSSSSSSSSSSS/SS/SSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSfSSS/fSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SfSf Mm<5$ ISTi/flAJ: ALOMVONAT © — Nézze fiam, ez itt börtön. Jobb ha már az első pillanatban az eszébe vési, itt nincsenek erős fiúk, értve? Az elítéltnek még akkor sincs igaza, ha igaza van. Értve? Ezért jobb, ha lecsatolja azt a fene vastag izomzatút, és csendben marad. A ring, a rácson kívül maradt. Értve? Na fiam, és most elmehet; A bokszról meg majd később beszélgetünk. Sajnálom magát. Jó bunyós volt. Nevét gyakran olvastam az újságokban. Hány éves, huszonkettő? Nahát, akkor semmi az a két év. Még lehet kezdeni utána. Értve? Jól viseljük magunkat, ez a lényeg. Egy pofon és vége a kedvezménynek. Értve? A börtönőr elvezette. Fejét meghajtotta az alacsony ajtó- hasadékban és belépett a zárkába. Hátán feszült a darócruha, az ujjak csak csuklójáig értek. Inkább túlméretezett egyetemistának nézett ki, mint elítélt bűnözőnek. Az orra nem volt laposra verve. Mindig védte. A zárkában tizen voltak. Már várták. A börtönben nincs titok. Különben is nagy szám, ha egy híresség érkezik. A bunyósra pedig már régen vártak. Kíváncsiak voltak, mekkora fiú lesz a kint ünnepelt sztár, ha felhúzza a csíkost. Néhány meglepetést tartogattak számára. „Egy ágy üres. Legalábbis azt hiszem, nincs rajta semmi. Ha felállók rá, még az ablakot is elérem. Nem is olyan rossz hely. Csak kibírni. Nem pofázni, kibírni, nem pofázni.” — Jónapot. Ide osztottak be. Én vagyok az új. — És leült az üres ágyra. Hátulról ketten meglódították. Térdre esett. Izmai megfeszültek. A többiek kihívóan várták, mit felel a bemutatkozásra a bajnok. A nagy bunyós nem ütött. Lassan fölemelkedett, leporolta a térdét. Fejét oldalra billentette, s végignézett a társaságon. „Rohadtak. Szemetek. Az anyátokkal, azzal szórakozzatok ...” Aztán a sarokba húzódott. Várt egy kicsit és újra megszólalt: — Jónapot. Ide osztottak be. Én vagyok az új. Melyik ágy üres? — Az ott, a klozet mellett. Nehezen aludt el. Ügy fájt valami a tarkában, hogy egyszerűen fuldoklóit tőle. Egyszer az NDK bajnokától kapott a gyomorszájára, akkor érzett ehhez hasonlót. A srácok kihúzták a görcsöt belőle. De most nincs itt senki, aki segítsen, és állatian fáj. Az agyában zakatolt a csend, a félelem, az iszonyat és maga sem tudta még mi. „Kibírni fiú, akkor sem ütni, ha a fejedre tojnak. Piszkoskodjanak csak. Egy pofon és még a lehetősége is oda a harmadolásnak. Két évet el-lehet-visel- ni!” Elaludt. Arra ébredt, hogy éktelenül röhögnek körülötte. Lehúzták a nadrágját, és durva fekete cipőkrémes kefével a lába között nyulkál- nak. Felr-'n tóttá a pokrócot, alatta visszahúzta az alsónadrágját. Érezte a sötétben is, hQgy elvörösödött. A szégyen és a düh kergette benne a vért. A legközelebb állót fellökte. Az ajtóhoz ugrott, és dörömbölt. Az őr felrántotta a lesőablakot. — Mit akar? — Semmit — válaszolta. — Marha — mormolta magában az őr. — Minden újoncra rájön a happáré az első éjszaka. Majréznak a sötétben. — Legyintett és becsukta az ablakot. Bent elcsendesedtek. Csak a csap csurgóit, a bunyós mosakodott. Egy-egy álmos röhej még felbüfögött a sötétben. A bunyós felhúzta a térdét az ágyon és átkarolta. Sírás közben aludt el. ★ f Álomvonat. — Jó srác vagy te Bandi. Nekem elhiheted, jó srác vagy te. — Mit sóderolsz itt, Irén. Ismerem én a csajokat. Ha nem akarnak lefeküdni, beledumálják a krapekba, hogy nagy jóravalóságot rejtenek. — Hát idefigyelj, én levetkőzöm neked, látod itt a szoknyám. A kardigánom. A kombiném. Nesze a melltartóm is. A bugyit is akarod? — Akarom ... — És most? Essél nekem. Tépj szét, harapdálj össze. Tegyél magadévá. Na, mire vársz! Tudod jól, hogy én szeretni akartalak, nemcsak szeretkezni veled. Meg az egészet egyáltalán nem tudom elmondani. Fázom, te meg ott állsz, úgye, hogy csak a szád jár. — Bandi mozdulni akart, de nem tudott, a kezét erőlködve nyújtogatta, a lábát mintha lebetonozták volna. — Öltözz fel — suttogta, de a lány nem nyúlt a ruhája után. — öltözz fel — mondta hangosabban. © — Öltözni! Nem hallja — üvöltötte az őr. — Ez itt nem edzőtábor. — Körülnézett, néhány pillanat alatt magához tért, ránehezedett az, ólomszínű börtön, a sok fekete vaságy, az ágya mellett zubogó vécé.. Kiugrott az ágyból. A hokedlin nem találta a ruháit. Körülnézett. — Valaki eldugta a cuccomat. Ne csinálják ezt velem. — Az őr bekiabált: — Maga még mindig gatyában áll? — Szinte szégyellősen to- porgott a felöltözöttek között. — Ne csinálják ezt velem, jó? Mit akarngjí egyáltalán, hogy meddig bírom? Kétszáznyoic- van meccsem volt eddig, százhúszon kiütéses győzelmet arattam, százötvenkétszer pontozással győzterrt, nyolcszor vesztettem csak! Nem vagyok teljesen lerobbant fej. Most meg itt mi a francot akarnak tőlem? — kiabálta. — Ne üvölts, te állat! — mondta egy vörösképű, akit rögtön Vörösnek nevezett el magában — ott a holmid már rég a hátad mögött, nem látod? © „Száznyolcvan, már az egy- harmada lement. És még mindig bírom. Te jó isten, még hány nap?” — Bunyós, mosd ki a klo- tyót!. — Nem én vagyok a soros. — Halljátok? Hogy kinyílt a csipája. Itt mindenkinek legalább öt éve van, neki meg másfél. De ahogy sunyit, legalább fél évet elengednek neki. Ö meg statisztikát vezet, hogy ki, mikor a soros. Hát nem kéne beverni a pofáját? — Fogadjunk, Kondér, hogy három perc alatt elintézné. Na, ki fogad velem? — Én,— kontrázott rögtön Balog. — Én is... Én is ... — Nem bunyózok — mondta. > — Kondér, te benne vagy? Ha győzöl, a tied a dohány fele. — Én benne vagyok. Tőlem jöhet a bunyós. — Nem megyek. — Ha nem jössz, Kondér egyszerűen összetöri a pofádat. Széttolták az ágyakat, körülvették /őket, Kondér száz kiló színhús, igazi kocsmai verekedő. Nekilendül. — Ne üss, Kondér, ne üss... — Maga elé rátotta ökleit, reflexei kiválóan működtek. Egy pillanatra ismét a ringben érezte magát. Szeme összeszűkült. Világosan látta a zsíros, izzadt arcot. Könnyedén elhajolt az ütés elől. Záporoztak a csapások, de egy sem talált, ö nem ütött. — Üss, bunyós! Vagy már egy homokzsákot sem tudsz eltalálni — üvöltötték kórusban. — Üsd k! üsd ki! Kondér egészen megrészegült. Ütései csattantak a csu- paizom mellen, vállon. De igazából egyszer sem találta el ellenfelét. Valaki elgáncsolta Bandit. Estében beverte a fejét egy vaságyba. Kondér a zuhanó test után rúgott, s bakancsával álion találta. Egy pillanatra megszédült. És lassan felállt. Megrázta a fejét és mély, morgásszerű hang tört fel a torkából. Vörösképűt elkapta, felemelte, de nem vágta a falhoz. Lassan visszaengedte a földre. — Elég! — mondta halkan, s aznap már senki sem mert piszkoskodni vele. ★ Álomvonat. Hangorkán a lelátókon. O táncol a ringben. Mindenki biztatja. Hirtelen felfedezi Irén arcát. Egy jobb egyenese pontosan ül. Érzi a bizsergést, a vastag kesztyűn keresztül is. Aztán egy horog. Visszatáncol, egy sasszé a szorító sarkában. Aztán kilendül a félelmetes jobb, s az ellenfél a padlóra zuhan. Győzött. Átöleli, megcsókolja a vérző arcot. A klubban őt éltetik. Igyunk a bajnokra, aki éppen ma aratta százhuszadik kiütéses győzelmét. És ő Irént figyeli. Egy jóképű fiatal férfival beszélget. Mintha az asztal alatt felé nyújtaná a lábát. Éljen Bandi — kiáltja Irén és feléje nyújtja a pezsgés poharat. © Az ember gyakran érzi úgy, hogy nem bírja tovább. Akkor mindegy. Még a halál is jobb. Sőt, szinte áhítozik utána. De Bandi kemény gyerek volt, verték eleget életében, Az intézetben eltöltött évtized és a szorító, nem kedveli a kislányokat. És ha elhatározta, hogy jóvá teszi hülyeségét, akkor azt végre is hajtja. Csak az éjszakák ne lennének. A gyárban mindenki „Tanítónak” nevezte. Talán okuláréja vagy pedáns járása, vagy fölényes oktató magatartása ragasztotta rá ezt a nevet? Ki tudja! A lényeg, hogy már szinte közszájon forgott: majd a Tanító megmondja, mit kell csinálni ... Fordulj bizalommal a Tanítóhoz. Persze, őszintén azt is el kell árulni, hogy a Tanító általában nem mesterfogásokra, újításokra, serényebb munka- vállalásra oktatta, biztatta dolgozótársait. Ezekben a témákban ő is nagyon rászorult az alapfogalmak ismeretére. Amiben a Tanító kiváló volt, mindössze ennyi: jól, ügyesen adminisztrálta magát. Mások megtoldották ezt a jellemzést. Volt, aki zseninek, észkombájnnak titulálta. Nem lehet mondani, hogy mindenki kedvelte, de még akik nem szerették, néha-néha azok is oda- kérdezkedtek hozzá: Adj .tanácsot, hogyan lehetne gyorsan kis segélyre szert tennem? Ilyenkor feltolta drótkeretes • szemüvegét, és egyből sorolta a jobbnál jobb tippeket. Általában mindig mindenkinél megtalálta a rugót: betegség, tűz, baleset, szerelem, melyekre bátran kérhetett az illető. Nemcsak segélyek kérésében volt specialista, jól bevált receptje volt arra is, ha valaki egy-egy értekezletről akart távolmaradni. Ellenszolgáltatást sosem kért. Ha sikerült tanácsa alapján rendezni egy-egy ügyet, akkor önmagával fogott kezet, és a többiek felé' kacsintott: vegyétek tudomásul, Tanító csak egy van.., Különösen az utóbbi időben ; vontak egyre nagyobb és fé- Inyesebb glóriát őszbe csavaró- i dott üstöké fölé. Ö lett a gyár I „felmondásspecialistája”. Köz- itudomású, hogy napjainkban «nagy hiány van munkáskezek- iben. A régi szakembert nem [szívesen engedik el. De nem [szívesen engednek el senkit,
