Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-18 / 296. szám

• 9 Ötéves vízprogram A jobb kenyérért Megbeszélés a MÉM-ben Fock Jenő és Nyers Rezső fogadta Carlos Rafael Rodriguezt Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke és Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, a Politikai Bi­zottság tagja csütörtökön fo­gadta Carlos Rafael Rodri­guez államminisztert, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárságának tag­ját. A szívélyes, baráti légkör­ben folytatott megbeszélésen érintették a két országot köl­csönösen érdeklő kérdéseket. Komócsin Zoltán Pécsett Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára csütörtökön Pécsre látogatott. Délelőtt a párt székházában a megye gazda­sági, társadalmi és kulturális helyzetéről tájékozódott, dél­után felkereste az orvostudo­mányi egyetemet és eszmecse­rét folytatott az intézmény vezetőivel. Ezit követően az egyetem aulájában előadásit tartott az időszerű nemzetközi kérdésekről. • Vezetékek a folyó mellett • Jó vizet kap a Dunakanyar • 80 millió a társulásoknak • Új vállalat a két part ellátására • Tározó belvíz ellen Már sokszor leírtuk, s el­mondtuk, hogy a fővárost kö­rülvevő övezetben, Pest me­gye nagy területein igen rossz a vízellátás, s a helyi forrá­sok minősége meg sem köze­líti a kívánatos színvonalat. Mindez egyre sürgetőbbé tet­te, hogy változtassanak a helyzeten. A megye vezetői­nek erőfeszítése és az OVH vezetőinek segítőkész támoga­tása néhány év alatt jelen­tősen változtat a mai helyze­ten. Erről a programról, az új ötéves terv előirányzatai­ról tájékoztatta tegnap Dégen Imre államtitkár, az Orszá­gos Vízügyi Hivatal vezetője Cservenka Ferencnét, az MSZMP KB tagját, a Pest megyei Pártbizottság első tit­kárát, valamint dr. Mondok Pált, a megyei tanács vb- elnökét és munkatársait. tesen a másik part is. Hasonló, nagy arányú vezeték- és víz­en űrendszer-építéssel és össze­kapcsolással kell ellátni sok környékbeli települést, s egyik ágának az igen gyorsan fejlődő és máris időleges víz­hiánnyal küzdő Gödöllő váro­sát és környékét. Sajnos, a bal parti programra való­színű, hogy a legjobb esetben is csak a most következő öt­éves terv vége felé kerülhet sor. Erijükhöz és lehetősé­geikhez mérten a vízügyi ha­tóságok igyekeznek ‘ áz ere­detileg az ötödik ötéves tervre előirányzott balparti programot korábban elkez­deni, akár úgy is, hogy a jobb parton nagyobb tempóval, gyorsabb ütemben készül el a hálózat. Az így felszabaduló erők korábban láthatnak munkához a folyó másik ol­dalán. Ám addig is gyorsított tempóban kutatják Gö­döllő környékén a helyi vízforrásokat, hogy ha nem is kielégítő módon, de valamelyest biztosítani tudják az új lakóépületek s a fejlődő és újonnan lé­(Folytatás a 2. oldalon.) A legjelentősebb beruhá­zás elvitathatatlanul a Duna-kanyar jobb partján kiépítendő, úgynevezett regionális vízmű lesz. Jövőre kezdenek hozzá, s fel­tehetően már 1973-ban több település lakosai élvezhetik áldását. A fővezeték a Duna mentén halad Budakalásztól Tahitótfaluig, míg egyik ága a vízben szegény pilisi vidék felé fordul, hogy ott a karsz­tos területen biztosítsa az egyenletes és jó minőségű el­látást. Szóba került természe­Tegnap délelőttre dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese kenyérügyben hív­ta ankétra a megyei tanácsok végrehajtó bizottságainak me­MEMÓRIAFRISSÍTÖ ,A Szovjetunió kormánya hyilatkozatot adott ki Was­hington délkelet-ázsiai maga­tartásáról. Ebben a bonyolult és az eddiginél is nagyobb ve­szélyekkel terhes történelmi pillanatban a vietnami nép aligha kaphatott volna ennél a szovjet gesztusnál nagyobb, értékesebb segítséget. „Mindazok — hangoztatja a nyilatkozat —, akik szívükön viselik a nép békéjének és biztonságának érdekeit, felhá­borodással ítélik el az ameri­kai légierőnek a közelmúltban a VDK lakott települései ellen végrehajtott barbár támadá­sait, valamint az Egyesült Ál­lamok elnökének legutóbbi kijelentését, amelyben nyíltan fenyegetőzik a bombatámadá­sok felújításával egy szuverén és független állam, a VDK el­len.” Tömör, világos fogalmazás ez, amely bizonyos alapvető tényezőkre apellál, a józan észre, a humanizmusra, a nemzetközi jog szellemére és betűjére. Ezek a szovjet nyi­latkozat — és az egész szov­jet külpolitika — pillérei. Ami most történik Washing­ton részéről, nem más, mint kísérlet újabb nagyszabású fegyveres provokáció előzetes igazolására. A szocialista szuperhatalom, a Szovjetunió kormánynyilat­kozata memória-frissítőként szólt a Fehér Házhoz. Világ­méretű veszélyeket idézne fel, ha Nixon és tanácsadói egy pillanatra is elfelejtenék azt az alapvető tényt, hogy a vi­etnami nép nincs egyedül. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hoang Luong- nak, a VDK budapesti nagy­követének hazatérése alkal­mából, tevékenysége elismeré­séül a Magyar Népköztársa­ság Zászlórendjének I. foko­zata kitüntetést adományozta. Képünkön: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács élnöke átadja a kitüntetést a távozó nagykö­vetnek. szóló hosszú lejáratú árucse­reforgalmi és fizetési megálla­podásának, valamint a két or­szág 1971. évi áruforgalmá­nak szabályozásáról szóló jegyzőkönyv aláírásáról. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett Václav Hulával, a Csehszlovák Miniszterta­nács elnökhelyettesével, ter­vezésügyi miniszterrel az 1971 —75. évi népgazdasági tervek egyeztetéséről folytatott tár­gyalásairól. Dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhe­lyettese arról számolt be, hogy a napokban eredményes tanácskozásokra került sor Carlos Rafael Rodriguez ál­lamminiszterrel, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárságának tag­jával a két ország gazdasági és műszaki kapcsolatairól. Dr. Tímár Mátyás, a Miniszterta­nács elnökhelyettese Frances­co de Martinával, az Olasz Köztársaság miniszterelnök- helyettesével folytatott tárgya­lásairól tett jelentést. A kül­ügyminiszter beszámolt dr. Rudolf Kirchschlügerrel, az Osztrák Köztársaság külügy­miniszterével december 13-án VENUS—7 AGO LYÖ HEGYESHALOM—BUDAPEST—ZÁHONY Befejeződött a nyugat—keleti vasútvonal villamosítása Még a Földön ábrázolja felvételünk a Venus—7 szovjet automatikus űrállomást, amely december 15-én érte el a Venus bolygót. Szombaton ünnepélyes kere­tek között adják át a Buda­pest—Záhony közötti villamo­sított vonal utolsó (Debrecen Nyíregyháza közötti) szaka­szát. Ezzel befejeződik az egyik legforgalmasabb — nyu­gat—keleti irányú — vonal villamosítása Hegyeshalom— Budapest—Záhony között. A villamosított vonal teljes hosszán, vasárnap nulla óráitól indul meg az elektromos von­tatás, s emiatt — mint a MÁV-nál elmondták — meg­változik a személyvonatok menetrendje Szolnok és Zá­hony között. A változásokat a hivatalos menetrendkönyv és a kiadott 1. sz. pótrész tartal­mazza. Részletes felvilágosí­tást az állomások adnak. A Venus—7 szovjet bolygó­közi állomás útjának sikeres befejezése alátámasztja, hogy az emberiség a gyakorlati űr­hajózás korszakába lépett. Egy olyan korszakba, amikor ön­járó berendezésekkel kutat­hatják a Holdat és a bolygó­kait és automatikus állomások más bolygókról származó ta­lajmintákat hoznak — írja a Pravda, ismertetve a Venus—7 fő tervezőjének tájékoztatóját az űrállomás berendezéséről. A leszálló berendezés csak­nem gömb alakú, különlege­sen szilárd anyagból készült „golyó”. A gömb a legmegfe­lelőbb forma. Kis súly mellett igen nagy nyomást képes el­viselni. A „golyót”, mintegy hűtőszekrényben tartják, mi­előtt megkezdené önálló le­ereszkedését — mondotta a főtervező. ENSZ JUBILEUMI NYILATKOZAT Az ENSZ-közgyűlés jubi­leumi 25. ülésszakának, amely csütörtökön este ért véget, méltó megkoronázása volt a nemzetközi biztonság megerő­sítéséről szóló nyilatkozat el­fogadása, amelyet a hírügy­nökségek történelmi jelentősé­gű dokumentumnak nevez­nek. A 26 pontból álló dokumen­tum ünnepélyesen leszögezi, hogy „minden kormány köte­les tartózkodni az erőszakkal való fenyegetőzéstől, vagy annak alkalmazásától egy má­sik állam területével és poli­tikai függetlenségével szem­ében, és egyetlen ország terüle­te sem válhat katonai meg­szállás tárgyává erőszak alkal­mazásával és az ENSZ-alap- okmány előírásainak megsér­tésével”. Egyik ország sem sze­rezheti _ meg erőszakkal való fenyegetőzés, vagy annak al­kalmazása révén egy másik ország területét — semmiféle ilyen területnyereséget nem lehet törvényesnek elismerni. A közgyűlési vitában fel­szólaló Jakov Malik szovjet ENSZ-fődelegátus hangoztat­ta: a Szovjetunió e nyilatko­zat kezdeményezésekor abból indult ki, hogy aktív erőfeszí­téseket kell tenni a világszer­vezet központi feladatának, a nemzetközi béke és biztonság megerősítésének érdekében. zőgazdasági és élelmezés­üggyel foglalkozó elnökhe­lyetteseit, a megyei mezőgaz­dasági osztályok vezetőit és az ország valamennyi sütő­ipari vállalatának igazgató­ját. A miniszterhelyettes meg­nyitó szavai után Szilágyi Sándor, a MÉM közgazdasági főosztályvezetője ismertette a sütőipar fejlesztésének felada­tait. Elmondta, hogy a neve­zetes, 2026-os számú kor­mányrendelet életbelépése óta fejlődött ugyan az or­szág sütőipara, de közel sem olyan mértékben, mint tervezték. Ez a rendelet a termelőkapa­citás bővítését, műszaki szín­vonal növelését, a munkaerő­gondok megoldását és a ke­(Folytatás a 2. oldalon.) Gyors ütemben épül a metró Déli pályaudvari fel­színi csarnoka. A kör alakú épít­mény felszínén le­vő részének a be­tonozását már el­kezdték. Az épí­tők remélik, hogy a betonozási mun­kálatokkal még az idén elkészülnek. XIV. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM Áll.1 80 FILLÉR 1970. DECEMBER 18., PÉNTEK A Minisztertanács ülésének napirendjén a jövő évi tüzelőanyag-ellátás, a munkafegyelem megszilárdítása, az időleges munkakötelezettség PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke be­számolt a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé­nek december 2-i berlini ülé­séről. A külkereskedelmi mi­niszter beszámolt Nyikolaj Patolicsevvel, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszteré­vel folytatott tárgyalásairól, á Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió következő öt évre Eisenstadtban, illetve Sopron­ban folytatott nem hivatalos megbeszéléseiről. A kormány a jelentéseket tudomásul vet­te. A nehézipari miniszter a népgazdaság tüzelőanyag-ellá­tásának jövő évi biztösításá­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents