Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-07 / 262. szám

nn megyei

1970. NOVEMBER 7., SZOMBAT

11

Az elsodort folklorista

A Balaton-part egyik luxus- éttermében találkoztam a folklóristával. Vakító fehér vászonkabátban száguldozott az asztalok közt. Deltás ifjú volt, kamasz-mosolyú, némiképp Vittorio Gassmannra emlékeztetett. Vérbeli fizető-pincér lépult a bal felső zsebében. Korántsem mappa, jegyzettömb, mint a folkloristáknál. Később derült ki, hogy a népek belső természetrajzára kiváncsi. Egészen eredeti kísérleti módszert alkalmazott.

Letette asztalomra a számlát, és kijelentette:

— Kereken harminckettő a Colával.

Gyorsan átfutottam az étlapot. öthuszat számolt a levesért, háromnegyven helyett. Tizenötkilencvenet a szalontüdőért, spagettivel, aminek az étlapára potom tizenegy forint. Gyors fejszámolás, hat

r/////////////////////////////////////////////////w/////////////////////////////////^;

SZOLGÁLTATÁS

VÖRÖS TÉR

(Miklosovits L. rajza)

< rsS^SSSSS^SSS^SSSSYJYSSSSSS/^SSSS^/^SSSSSTyyy^ASSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSAl \

Vlagyimir Iljicsről

Jalena Sztaszova emlékezéseiből

rult a helyzet, md tagadás, loptak. Kiásták, amit a föld rejtett, letörték, s nyersen fölfalták a kukoricát. Éhség ült a falvakon, ha akartak volna, akkor sem tudtak volna mit elrekvirálni. Mégis, először nem az étel volt a fontos. Hanem a lőszer. „Az legyen, Gorin elvtárs.” Verekedtek. Igazából nem tudták, miért teszik. Ahhoz meg nem értettek, hogy megfogalmazzák az érzéseiket.

Szergej Ivanovics Gorin? A százados kérdő tekintettel nézett az előtte álló katonára. Magyarul beszéltek, mindkettőjük akadozva. Oroszra váltottak, így könnyebb. Azért persze a magyart gyakorolni kell. Mindkettőjüknek. Rövidesen átlépik a magyar határt. Parancsba jött, hogy a százados kutassa fel a hadosztályban az esetleg magyarul tudókat. Szívták a cigarettát. A századosnak dohánya volt. Go- rinnak újságpapírja. Jó vastagot csavartak. Sokáig tartott. Kiültek a fedezék elé, a sárga agyagra. Apjukról beszéltek. A századosé már meghalt. Gorin sóhajtott. Az övé él. Ha él, valahol a hátországban. Mert evakuálták őket, amikor jött a front, ezt még megírták neki. Azóta nem kapott tőlük levelet. Ennek több, mint három esztendeje. A százados nem szólt semmit. Merően a földet nézte. Nagysokára mondta: „Itt születnek.” Előre mutatott, arra, ahol a távolban a föld az éggel Ölelkezett.

Ült az asztalnál. Nézte, ahogy a testes asszony a tűzhelyhez lép, majd lassú mozdulatokkal fölemeli a fedőt a fazékról. Ismerős mozdulatok. Mintha anyját látná. Mintha odahaza ülne, a konyhában. Valamit szólni kellene. Azt suttogta halkan: „mama”. Az asszony hátrafordult, s mivel nem értette, mit mondott a fiú, bátorítóan nevetett. „A mamám messze van.” Hirtelen mondta, nem is tudta igazán, miért. Hiszen persze, hogy messze van. Ezer versz- tákra. De ő nem így gondolta. Hogyan? Másként. De ezt nem tudja kifejezni. Ehhez nemcsak beszélni kell tudni magyarul. Érezni is. Talán akkor megfogalmazhatná, s megértené ez az asszony a tűzhely mellett. Tyúkot főz. A tyúkot ő hozta. Nem a legszabályosabb úton jutott hozzá. Ha magának kellene, biztos nem teszi. Ám ott fekszik a százados, láztól cserepes száját nyalogatja, kötésein átüt a vér, s azt mondja mindenki, holnapig nem marad meg. Neki viszi. Ügy hitt benne, mintha mágikus erő rejlene a tyúkban. Ez megmenti a századost. Küldönc jött az utcán, az asztal mellől látta. Hívták, tolmácsolni kell, az ezredes hidat akar építtetni a falu melletti mély vízmosás felett, hogy a németek hátába kerülhessen ne csak az embereivel, de az ágyúival, tankjaival is. Ment. „Vidd el a tyúkot a kórházba, Szicskin kapitánynak.” Az asszony nézte. „Jó?” Az asszony bólintott. Olyan volt, mint a Mama, Mint a Mama, amikor ő eljött,

Az egyik kérdőíven abba a rovatba: „Milyen nyelven beszél?”, ezt írta: „Francia, angol és német nyelven rosszul, olaszul egészen gyengén”.

Személyes tapasztalatomból két esetet mondhatok el ezzel kapcsolatban.

1920-ban, pártunk IX. kong» resszusa előtt, Moszkvába ér» kezett a Francia Szocialista Párt küldöttsége, hogy az orosz elvtársakkal tárgyaljon egy sor kérdésről. Tanácskozás közben —, amely a dolgozó- szobájában folyt —, Lenin magához hívott, és így szólt:

— Kérem, üljön mellém, és segítsen ki, ha egy-egy szónál megakadok, de ne halkan mondja, mert a suttogás megzavarja a gondolatmenetemet. Inkább hangosan szóljon: pem baj, ha elfelejtek egykét szót

A másfélórás beszélgetés során mindössze egyszer-kétszer kellett kisegítenem, olyan ragyogóan beszélte a francia nyelvet

4 Komintern II. Kongresz" szusán, 1920-ban, Vlagyimir Iljics bírálta a Német Kommunista Párt tevékenységét és az olasz Giacinto Menotti Serrati vonalát. Amíg a Német Kommunista Pártról volt szó, németül beszélt, de amikor áttért a Serratit érintő kérdésre, franciául folytatta. A Kreml Palota Andrej- terme tele volt külföldiekkel, és emlékszem, milyen elismerő zúgás futott végig a sorokon.

Szeretnék még valamit elmondani arról a periódusról,' amikor együtt dolgoztam vele 1919—20-ban.

Hogyan folytak a KB ülései? Ha az értekezletet tíz órára tűzték ki, akkor Vlagyimir Iljics negyed tizenegykor feltétlenül megnyitotta az ülést. Tizenöt percet adott „kegyelemből” a pontatlanoknak. Az ülésen órával a kezében figyelte a felszólalásokat: mindössze két perc időt engedélyezett. Gyakran mondotta:

— Elvtárs, ideje befejezni, már így is fél perccel többet kapott.

A jelenlétében nem lehetett dohányozni... Kezdetben a dolgozószobájában volt egy tábla: „Dohányozni tilos!” De a látogatók nem mindig tartották be a szabályt. Gorkij például nagyon sokat dohányzott. Távozása után Vlagyimir Iljics nyomban kinyitotta az ablakot. Egyszer behívatta a gondnokot, és így szólt hozzá:

— Le kell venni ezt a feliratot. Felesleges kirakni olyan felszólításokat, amelyeket nem tudunk betartani. Ez csak a fegyelem megszegésére szoktatja az embereket.

Vlagyimir Iljics nagyon be-í csülte a saját és mások idejét. Ha valakinek megígérte, hogy fogadja, és az adott időpontban mégsem kerülhetett erre sor, akkor személyesen beszélt az illetővel telefonon — nem a titkárján keresztül —, és állapodott meg más időpontban...

nak elnökét, Vlagyimir Iljics Lenint.

A fiatalember megijedt, és szaladt Vlagyimir Iljicshez bocsánatot kérni, ö ezt felelte:

— Nincs miért bocsánatot kérnie. A parancsnok rendeleté a Kreml területén törvény. Hogyan sérthettem volna meg azt akkor én, a Népbiztosok Tanácsának elnöke? Én hibáztam, önnek igaza volt.

Eszembe jutnak még ilyen esetek. 1917—20 között (a központi bizottság titkára voltam akkor) Nagyezsda Konsztan- tyinovna és Marija Iljicsna személyesen és telefonon is közölték velem:

— Hozni kell valami intézkedést. Vlagyimir Iljics annyira agyondolgozta magát, hogy már aludni sem tud, és amikor azt mondjuk neki, hogy pihennie kell, csak legyint és így felel: „Nincs időm rá”.

Telefonáltam a központi bizottság tagjainak, hogy hozzanak határozatot Lenin szabadságolásáról.

— Vlagyimir Iljics — közöltem vele —, van a központi bizottságnak egy határozata, amely ennyi meg ennyi nap szabadságot ír elő önnek.

Nagyon haragos hangon válaszolt:

— Mikorra parancsolja, hogy kivegyem a szabadságo. mat?

ä jVem vitatkozott, ha már ; megvolt a központi bi- j zottság határozata, de haragudott: mivel a szervezeti sza- $ bályzat szerint a határozat- hozatalnál jelen kell lennie $ annak az elvtársnak, akire 5 vonatkozik, mi pedig a távol- 5 létében és akarata ellenére $ döntöttünk így. De mikor ki- J vette szabadságát, nem foglalkozott hivatalos ügyekkel: va- ! dászni járt, gombát szedett, : horgászott, szigorúan betar- 5 tóttá a határozatot.

^ Jellemző, hogyan gondosko- ^ dott ő maga is az elvtársak- $ ról, amikor azoknak pihenésre | volt szükségük. :

5 Egyszer közölték velem: $ Feliksz Dzerzsinszkij már ^ annyira túlzásba viszi a mun- $ kát, hogy vért köp, s amikor ^ azt mondják neki, pihennie ^ kell, csak legyint, és tovább ^ dolgozik. Meg kellett ezt mon- ^ dánom Vlagyimir Iljicsnek. ^ Fél óra múlva telefonált ne- ^ kém:

^ — Kérem, írjon egy határo$ zatot: „F. E. Dzerzsinszkij kö- ^ teles kivenni két hét szabadsá- ^ got, és azt Narofominszkban

5 eltölteni”.

^ De miért éppen Narofo- ^ minszkban? Akkoriban ott ^ működött a legjobb szovhoz, | tehát a beteg Dzerzsinszkij | mindent megkaphatott, hogy ^ megerősödjék.

^ Pedig Vlagyimir Iljics más- ^képp is intézkedhetett volna: ^ engedélyezi Dzerzsinszkijnek ^ a szabadságot, és utasítja Szta- ^ szovát, hogy keressen megfejelő helyet. De nem, ő maga ^gondolt át minden részletkér- ^ dést...

§ Vlagyimir Iljics rendkívül

6 szerény volt.

nyilván, jobbra is. A vízmosás ^ nyújtotta rés maradt szabadon, ^ s ezt a lehetőséget ragadta $ meg az ezredes. Gorin ott bak- ^ tatott a vállalkozás parancsno- ^ ka, egy gránátszilánk-csúfítot- ^ ta arcú főhadnagy mellett. ^ Minden eshetőségre adták a ^ főhadnagy mellé. Ha ház esne ^ az útjukba, azaz „tanja”. Go- ^ rin mosolygott, s kijavította ^ az ezred törzsfőnökét: „tanya”.* A törzsfőnök legyintett, s újra $ azt mondta, „tanja”. Gorin $ ment a főhadnagy mellett, s $ nézte az eget, hátha fölbuk- $ kan valahol egy csillag. Mióta $ Magyarországra került, még $ nem látott csillagos eget. Min- $ den este, minden éjszaka bo- $ rús, felhős volt, nem bukkan- $ tak elő a csillagok. Apja sok- i szór hallott története jutott az 5 eszébe, az éjszaka, a három i halott, s a kúszás a senki $ földjén, odaátra ... Mire haj- 5 nalodott, az üteg beásta magát,! s ők megindultak a tankok ! mögött, előre, azaz visszafelé, i ahol az övéik voltak. Közöttük § ott bújnak a lövészárokher- $ nyók, teli... Már nem gondol- : hatott semmire, a tankok tü- : zet nyitottak, lánctalpuk esi- ; korgása fölgyorsult, „hurrá! | hurrá!” töltötte meg a levegőt. : Ugrott, lőtt, újból szökellt, ro- > hamsisakokat látott, vele ; szemben fölvillanó torkolat- j tüzeket, s apró ütést érzett, j Furcsa —, gondolta, mintha j egy bogár repült volna ne- j kem.^

Szergej Ivanovics Gorin ne- : ve együtt hangzott el másik százhuszonhéttel. Ennyi volt a gárdahadosztály aznapi vesztesége.

s a Mama már nem sírt az állomásnál, már nem integetett. Már csak bólintott, mert eny- nyi ereje maradt. Már az ajtónál volt, amikor visszaszólt a tűzhelynél álló asszonynak: „Ugye elviszed, mert lehet, hogy nekem már máshová kell mennem, úgye elviszed ... mama?” Az asszony fölkapta a fejét, s inkább megérezte, mint értette, hogy ez a nagy mélák fiú mit gondolt. Bólintott megint. Elment a fiú, el, aki érte jött. Maga maradt a tyúkkal. Hullani kezdett a könnye, nem értette, miért sír, hiszen vele nem történt semmi sem.

A híd erős volt. Hatalmas szálfákat döntöttek ki a falubeliek, abból rakták a tartókat, keresztbe, rövidebb törzsekből a testet. Szögletesre faragott, de még nyers gerendák alkották a padlózatot. Erős volt, de azért az első tank óvatosan kúszott föl rá, s át rajta. A hidat építő falubeliek ott álltak, s meredten nézték. Az ezredes azt mondta, ha a híd megmoccan, agyonlöveti őket. Valamennyit. A bíróval kezdik. Mert szabotálnak. A németekhez húznak. A tolmácsfiú, amikor lefordította, azért hozzátette: „ne vegyétek komolyan, ezt csak úgy mondja, hogy rátok ijesszen, hogy rendes legyen a munka”. Mosolyogtak a fiúra, az ezredes türelmetlenül kérdezgette, mit nevetnek... A hídon két század, s egy tankszakasz, meg egy üteg ment át. Éjjel volt, csak sejtették, hogy tőlük balra már németek vannak, s

V lagyimir Iljics rendkívül

' fegyelmezett volt. 1918- ban, hamarosan azután, hogy Pétervárról Moszkvába telepedett át, családjával együtt beköltözött a Kremlbe. A Kreml parancsnoka, Malkov elvtárs, a Vlagyimir Iljics lakásába vezető folyosóra állandó őrt állított az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság Iskolájának növendékeiből. Sok fiatalember volt közöttük, akik nem ismerték Lenint személyesen. Egyszer Lenin, hazafelé tartva, már az őrhöz ért, amikor észrevette, hogy nincs nála az igazolványa. így szólt:

— Ez az én lakásom ajtaja.

— Azt én nem tudhatom — felelte a növendék. — Parancsot kaptam, hogy igazolvány, nélkül senkit se engedjek be.

Vlagyimir Iljics elment a parancsnokhoz, egyszeri belé- ! pési engedélyt kért, és így tért : haza.

Amikor az ügyeletes jelen- I tette parancsnokának, hogy I valaki igazolvány nélkül I akart bemenni, az megkérdez- i te:

: — Tudod, kit nem engedtél

: be?

i

| — Nem tudhatom!

! — A Népbiztosok Tanácsáforint hetvennel csapott be ^ „Gassmann”.

Tárgyilagosan szóvátettem: |

— Van egy kis differencia, ^ látom, nem étlapról dolgozik. &

Mosolya, akár a tettenkapott sihederé. |

— Pardon, uram, hat hét- ^ ven visszajár. Naponta változ- ^ nak az árak, tetszik tudni. És ^ én nem vagyok magoló típus. ^ Nincs rá időm. Rohanó század- ^ ban élünk.

! — Inkább a hasára üt. ^

■ s

i — Eltúlozza, jó uram —, ^

: tiltakozott. — Inkább az érzé- §

: seim után megyek. Rendsze- ^ i rint eltalálom. Véremben van ^

\ az ilyesmi.

• — Pedig étlapról egysze-1 : rűbb lenne. Időt takaríthatna § j meg. Az is előfordulhat, hogy ^ j reklamálnak.

: Gassmann nyeregben érez- ^

: te magát. Fölényeskedett: i — Egy-kettő, ha akad. Fe-1 ; hérholló. A mi vendégeink S j nagyvonalúak. Sok a külföl- $

! di. Boldog, ha megússza eny- ^

! nyivel.

! — És az itthoniak? Nem ^

! szeretjük a bűvészmutatványt. ^ ! Ez nem jutalom játék.

! — Mennyire téved! Persze ^

! van, aki okoskodik, mint ura- ^ ! ságod. Akadályozza szegény^ ! pincért • a munkájában.

! — Pompás megfigyelő. S ^

; ami fő, kötetlen módszerrel § ! dolgozik. §

S S

! — Azt hiszem. Az üdülő ^

! érezni akarja, hogy nyaral.^

* Lustálkodik keveset. Nem ki- ^ | csinyes. Irtózik a számoktól. ^ 5 Néplélektan ez, uram. Ahány ^ 5 nemzet, annyiféle arcjáték, ^ ! gesztus a fizetésnél.

; Megsüvegeltem magamban ^ i Gassmannt. Ez igen! Néplelket ^ ! tanulmányoz, számlarendezés $! ä ürügyén! |

! — Valóságos folklórista ma- $

; ga, barátom —, lelkesedtem, &

s N

^ — Annak készültem. Habár ^

| elsodródtam kissé. Tudja, a ^ ^ nők. Ma már csak hobby. Ki- Sj $ sérletezem. Tanulmányozom a ^ $ vendég arcát... Egyszer meg- $ ^ írom.

^ — Addig is megtalálja a $

$ számítását. Kérem a hat hét- $ $ vénét. 5

$ Pajkosan mosolygott, mint t | egy gyereklelkű óriás kamasz. $ ^ S máris rohant friss vadász- * | területek felé.

Hunyadi István ii

3

lí írucbádogháza hajdanában szegényes kisközség volt, de ^ n hogy a hetedik határban megépült földrészünk legnagyobb $ cserebogár-tenyésztő telepe, ahol ipari célokra idomított boga- ^ rakat szaporítottak külhoni megrendelésre, a falu izmosodott, ^ gazdagodott. Neonfény ragyogott fel a szövetkezeti italbolt ^ homlokzatán. A tanács kiköveztette a község alján kacskarin- ^ gózó Bugyuka-patak fenekét, mivel a forgalom azon zajlott, ^ lévén a patakmeder a legjobb közút az egész járásban. Nyílt ^ még három tánciskola, egy virágkereskedés meg két nyilvános s telefonállomás. Igaz, hogy ezekben egyelőre nem volt készülék, ^ de igen szépen festettek a szederfák árnyékában.

E fák alatt szokott összegyűlni a falu népe, hogy csöndes $ egyetértésben átkozza a televízióját, padlókefélő gépét, villany- ^ tűzhelyét, mosógépét és a technika egyéb csodáit.

Ha Tutajos Mózsi bácsi, a nyugalmazott harangozó nemta- ^ nulja ki sebtében a villanyszerelést, bizony, háztartási gépek ^ nélkül marad Kurucbádogháza. De hát Tutajos bácsi szorgal- ^ más ember volt, s jó pénzért jószívű, így hát lassanként min- ^ denki sorra került. S

Mózsi bácsi azt mondogatta, hogy ő Csaba királyfi, a le- í gendás hun vitéz. De hát ezt a kis hóbortját elnézték neki, s 5 csak akkor került bajba, mikor felszerelték az első telefonokat ^ a fülkékben. Ezeket Tutajos bácsi kiszerelte, és Noé bárkájá- ^ nak motorját akarta megépíteni belőlük. ^

Mint Kurucbádogháza egyetlen és legidősebb huligánját $ telefonrongálásért elítélték Mózsi bácsit, s bizony, a rossz gé- $ pék rosszak maradtak, mert nem volt ügyes kéz, amely életre $ keltse őket.

Csak a lakosság esett kétségbe, de nem a tanács. Megke- $ reste az illetékeseket, és segítségüket kérte a szolgáltatóház ^ megépítéséhez.

Az emeletes remek csak részben népesült be. A földszinti * üzletsort elfoglalta egy gomböntő, egy teknővájó, egy harang- ? öntő, egy esőcsináló meg két sírásó. |

Az emelet üresen maradt. Egyetlen szerelő jelentkezett, de 5 arról is kiderült csakhamar, hogy szélhámos, mivel gépjavítás $ helyett babból akart jövendölni az ügyfeleknek.

És mégis lett megoldás.

öt idős egyén érkezett egyenesen a fővárosból. Beköltöztek $ áz emeletre, kikönyököltek az ablakokba, és elégedetten néze- $ gették az eléjük táruló tájat. Nagy sokaság gyűlt a cigarettázók 5 álá. $

— Mikor kezdik a munkát? — kérdezne Terka néni.

— Reggel.

— Hozzám jöjjenek először. Nem működik a rádióm.

— Megnézzük. Megvesszük.

— Rosszul mondja — nevetgélt Terka néni. — Megjavít-; |uk! Ezt akarta mondani, ugyibár?

— Jól mondtuk, lelkem — verte cigarettája hamuját Terka 5 néni fejére a legidősebb egyén. — Megszabadítjuk magukat a 5 sok kacattól. Igaz, hogy nem vagyunk szerelők, de annál jobb; öszeresek.

Darázs Endre S