Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
4 “JzJCírlap 1970. NOVEMBER 7., SZOMBAT • • Ünnep a gimnáziumban A tanáriban. Beszélgetünk. A szoba puritán, azért barátságos. Hozzák a feketét Mennyien is vagyunk? Fodor Lászláf a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára, Német Ferenc és Hannes László titkár társai, a KISZ-esek. Polgár Ernő, a községi pártbizottság titkára, az újságírók, és a házigazda, Jónás Zoltán igazgató, a fel- wőttek. Beszélgetünk. Azért ünnep előtti, elfogódott a csend. Gyakori és hosszú a csend. Ritka és lázasan gyors a beszéd. Lenint és művét a szocializmust ünnepelj ük, itt Dunaharasztin a gimnáziumban, most és majd később, délután is. Egyszer sem ejtjük ki Lenin nevét. Szeméremből. Most is, itt is, mint mindig ilyenkor csak a szelleme velünk. Álmodozunk at realitásokról, a jövőrőL Almok. Üj iskola, új igazgató, új álmok, új tervek, új gondok. Másképpen tanítani, másképpen tanulni, gondolkodni, alkotni. Együtt rohanni a gyorsuló idővel, a tudomány fejlődésével és valahogyan biztosítani: az ember kerüljön ki ebből az embertelen iramból győztesként. Önmagáért, az életért, az emberiség jövőjéért. Fehér falak, tizenhét lelkes tanár, 227 tanulni vágyó diák, könyvek, tudás. Itt a faluban. A tanári tudás, a szuggesz- tív hatás, a tudásszomj és a tanulás egyenlő: önfeláldozó munkával, idegtépő, fárasztó ma és ebből a tanulás csupán csak egy. De ez az egy lehet olyan értékes, mint szomjúho- zónak egy pohár tiszta víz a Szaharában. Tanárokon, diákokon múlik, hogy mekkora súlyú lesz ez az egy. Falak, tanárok, diákok, könyvek. Tudás, realitás. Itt a faluban. Délután, ünneA H/a osztályban. munkával. Könnyíteni kéne ezen, finomítani kéne ezt. Segédeszközökkel, magnóval, dia- és nagyvetítővel, lemezjátszóval, mindennel. Az álmok szolídak... A tanárok, tanulók, tanító és tanuló, készségét, módszert is át kéne hangszerelni. A réginek mindenképpen hátat kéne fordítani. Rohan az idő. Kerékpárral nem lehet követni, utolérni. Talán, az évszámok biflá- zása helyett alkotni kéne, alkotóan tanulni, tanulva alkotni. Az álmok bátrak. És rangot kéne adni a gimnáziumnak. Álmok, holnapi realitások. Realitások. Megcsinálták a szaktantermeket A földrajzét láttuk. Jó és ötletes. Ott van a falon Stockholm. Az Antipassat és Afrika. Az olasz csizma és Budapest. Milyen hatalmas a Szovjetunió! Ezt és mindent, amit a falra raktak szemlélődni, nos, ezt négy évig nézni és elfelejteni, lehetetlenség. Az első osztályt már félhivatalosan matematikai tagozattá kiáltották ki. (Illetve nagyon is csöndben megtervezték az osztály jövőjét.) A tudást még a régi alapról követeli az iskolavezetés, de „megengedték” a gyermekeknek, hogy vigyázó szemüket minden nap minden órájában az egyenletekre vethetik. Rajtuk áll, az első osztályosokon, matematikai érdeklődésükön, hivatalosan is elnyeri-e a rangot az osztály. Mennyi hatás éri a fiatalt pélyes KISZ-taggyűlés mind a kilenc osztályban. Kedvesen invitálnak bennünket a tanulók, mi a II/a-ba megyünk. Régen nem érzett szorongó érzés, együtt énekeljük a Bun- kócskát, együtt mondjuk Vá- czi Mihály versét, együtt drukkolunk az aranyos, szép, fehér blúzos lányokkal a sikerért. Együtt örülünk a kedves tanárnővel a sikernek. Beírom a nem létező osztálykönyvbe a nem létező sorokat: „Gyerekek, találkozunk.. Mikor is? Ej, nem jó! „Gyerekek, találkozzunk mindennap, az életben!’’ 1948. május 1-re, ahogy visszaemlékszem, kötelező gimnáziumi ünnepség volt. Az igazgató beszélt, a diákok hallgattak, a kommunista párttitkár lánya szavalt, valószínű nem minden célzatosság nélkül jelölték ki pontosan őt, hogy mondja el József Attila gondolatait. „Odaát a városban, most különböző politikai áramlatok divatoznak. Tegyék az emberek, ha jólesik nekik, de itt nálunk, az öreg alma mater falai között még tartja magát a politikamentes tudomány, a tiszta tudás, csak ebbe higy- gyetek, mindég csak ebbe bíz' zatok...” No lám, mit nem képzelt az öreg reakciós diri. Micsoda balgatag álmai voltak Ilyen csúnyát még álmodni sem lett volna szabad, ez maga a li- d érc volt. Lenn, a gimnázium aulájában (oly jólesik ezt írni, egyébként zsibongónak becézik ezt a részt) himnusz hangjai, vers, Fodor László kedves szavai, leleplezi a dicsőségtáblát. Szép, fehér márványtábla, bele arannyal vésve Dante zsenije és az iskola három kitűnően végzett növendékének neve. Száz tiszta szempár, benne a kérdés, a gondolat, de jó volna ide felkerülni. — Miért ne? — válaszol a tekintetekre Jónás Zoltán igazgató köszöntőjében. Es megköszöni az iskola nevében a KISZ megyebizottságának az 1350 kötet könyveit, az új zongorát és a pénztámogatást, amellyel bőkezűen a gimnáziumot jutalmazta volt. „Szacsvai Zsuzsanna, Hegedűs Éva, Klenik József” — ma egyetemi hallgatók. („Tudni és haladni előre.”) Kiválóak a jók között, nevük aranybetűket érdemel. Realitás, beteljesült álom, itt az alma mater falai között, Dunaharasztin, a községben, 1970-ben. Szöveg: Suha Foto: Gábor Ai, ünnepség. Internacionalizmus a gazdaságban TAVALY ÉS AZ IDÉN ünnepelték az európai népi demokratikus országok felszabadulásuk negyedszázados jubileumát. A szocialista világ- gazdaság kialakulása, a fel- szabadulást követő történelmi fejlődés eredménye nem szerepel a naptárban piros betűkkel. Pedig azzal, hogy a szocializmus építése túlnőtt egyetlen ország, a Szovjetunió keretein, új korszak kezdődött a világgazdaság történetében. Így a proletár internacionalizmus, e politikai kategória, a szocializmusért, a társadalmi haladásért vívott erők nemzetközi méretű ösz- szefogása új, konkrét gazdasági tartalommal telítődött. Megkezdődött az azonos elveket valló, a közös társadalmi berendezésű szocialista országok gazdasági tömörülése. A szocalista országok külkereskedelmi forgalma gyorsan bővült, 1950 és 1968 között több mint megnégyszereződött. Még az 1950-es évek elején elkezdődött a műszakitudományos együttműködés is a szocialista országok között a dokumentációk és a tapasztalatok ingyenes cseréjével. Az 1950-es évek végén megtették az első kezdeményező lépéseket a szocialista nemzetközi munkamegosztás intenzívebb formáinak kialakítására a KGST keretében. Akkoriban még úgy tűnt, hogy a szocialista országok nemzetközi gazdasági együttműködésének mechanizmusában a döntő és meghatározó szerepet a központosított, nemzetek feletti tervezés játssza majd. IDŐKÖZBEN azonban a szocialista országok belső gazdasági mechanizmusa tovább fejlődött, reformokat vezettek be, növelték a pénz- és áruviszonyok szerepét, a vállalatok önállóságát, csökkentve a túlzott centralizálás mértékét a nemzeti tervezésben. így a szocialista országok gazdasági kapcsolataiban is növekedett a pénz- és árukapcsolatok, a vállalati kezdeményezések, a közvetlen nemzetközi együttműködések szerepe. Főként a műszaki-tudományos munkában kezdődött el a kutató és fejlesztő intézetek, a vállalatok összehangolt közös tevékenysége. De a termelés nemzetközi szakosítása és kooperációja is megindult. Elég csupán a nagy teljesítményű közúti járművek (az autóbuszok és a tehergépkocsik) főegységeinek és a Fiat-licenc alapján készülő szovjet Zsiguli szerelvényeinek alakuló nemzetközi kooperációjára utalnunk. Ez a folyamat a jövőben tovább bővül és mélyül. Valószínűleg még az új ötéves terv időszakában közös kutatóintézetek létesülnek, ahol a szocialista országok legjobb szakemberei együtt dolgoznak majd közö6 témákon, a Dubnái Nemzetközi Atomkutató Intézet mintájára. És újabb, nemzetközileg összehangolt kutatásokra és kísérletekre is sor kerül a KGST-országok közös űrkutatási programjához hasonlóan. Nem véletlen, hogy éppen a tudományosműszaki forradalom élenjáró ágaiban, például a számítás- technikába a legkedvezőbbek a közös kutatás lehetőségei, ezekben az ágazatokban ugyanis rendkívül gyors a fejlődés, éles a nemzetközi verseny és viszonylag kevés a nemzeti hagyomány, amely gyakran nehezíti az integráció térhódítását. S a közös fejlesztés és kutatás a termelés nemzetközi szakosításának és kooperációjának műszaki alapjait rakja le. AZ SEM VÉLETLEN, hogy az energiahordozók, valamint a nyers- és alapanyagok termelésében a legszorosabb a KGST-országok együttműködése. Főként a természeti kincsekben gazdag Szovjetunió szakosodott a szocialista országok iparosításához nélkülözhetetlen vasérc, koksz, hengerelt áruk, fa, kőolaj, földgáz stb. termelésére. Ezt még az extenzív fejlesztés létszükségletei diktálták. S miután a szocialista országok nagy ré sze jelentős feldolgozó ipart teremtett, s az intenzív fejlesztés útjára lépett, gazdasá gilag arra kényszerül, hogy a feldolgozó ipar nemzetközi szakosításával és kooperációjával is fokozza a nemzeti munka hatékonyságát. E gazdasági kényszer és érdekeltség azonban még nem általános érvényű, s így az integráció sem lehet teljes körű. Egyik-másik ország még jelenleg is növelheti termelését extenzív módon, új dolgozok munkába állításával, persze alacsony hatékonysággal és főleg saját szükségletre. A szocialista integráció ideálisan működő modelljét tehát nem alakíthatjuk ki máról holnapra. Jóllehet a cél, amelyet csak fokozatosan ér hetünk el, nyilvánvaló. A KGST-országok több mint 300 millió fogyasztójának szűk' ségleteit kell az anyagi és szellemi erők nemzetközi ösz- szefogásával minél hatékonyabban kielégíteni. A termelőerők és a fogyasztói piacok nemzeti kereteinek feloldása, integrálása meg csak éppen hogy elkezdődött. Csupán a termelés szűk körében sikerült az optimális nagy sorozatok számára 100—200—300 milliós fogyasztói piacot létrehozni. A KGST XXIII. ülésszakának határozatára a tagországok megkezdték az integráció elvi és gyakorlati kérdéseinek tisztázását, a szükséges intézmények, eszközök, módszerek komplex rendszerének kidolgozását. MA MAR NYILVÁNVALÓ, hogy a szocialista integráció kibontakozásához vállalati kezdeményezésekre, közvetlen nemzetközi kapcsolatokra éppen úgy szükség van, mint a tagországok párt- és kormányfőinek magasszintű elvi és gyakorlati állásfoglalásaira, a tagországok tervező és irányító szerveinek összehangolt közös munkájára. Az új ötéves tervek kétoldalú koordinációinál például már a nemzetközi munkamegosztás fejlesztésében leginkább érdekelt országokban határozott fejlődés tapasztalható. A munka nem korlátozott a tervkészítés befejező szakaszára, hanem azt megelőzően 2—3 évvel már elkezdődött. A tagországok tehát az információk kölcsönös cseréjén túl már menet közben erőfeszítéseket tehettek az ésszerűtlen termelési párhuzamosságok mérséklésére, gazdaságos közös gyártókapacitások létrehozására. Így az 1971—1975-ös évekre szóló magyar és szovjet nép- gazdasági tervek összehangolását a nemzetközi munka- megosztás új, haladó formái- I nak térhódítása jellemzi. Az új tervidőszakban növekszik a szakosítás és a kooperáció szerepe s ez hozzájárul kölcsönös áruforgalmunk dinamikus fejlesztéséhez. Nem véletlen például, hogy a tervtárgyalások záró okmányával együtt két másik újszerű dokumentum is aláírásra került AZ EGYIK MEGÁLLAPODÁS szerint hazánk áruszállításokkal hozzájárul a Szovjetunióban a papírkarton, az azbeszt, valamint a foszfortartalmú nyersanyagok és műtrágyák gyártásának fejlesztéséhez. S a Szovjetunió a magyar áruhitelt e fontos anyagok növekvő szállítmányaival fizeti vissza 1976 és 1990 között. A másik megállapodás a kémia legkorszerűbb ágának szakosításáról és kooperációjáról intézkedik. Hazánk alacsony oktánszámú benzinből évente több százezer tonna olefinterméket állít elő Lenin- városban. S az olefinekből részint hazai üzemeinkben, részint a Szovjetunióban, a magyar határ mentén fekvő Ka- luzsban polietilént és más műszak- és műanyag alapanyagokat állítanak elő optimális méretű üzemben, gazdaságosan, magyar szükségletre is. Tovább fejlődik az autóipari kooperáció. Hazánk mintegy 42 ezer autóbuszt készít az új ötéves tervidőszakban, túlnyomó többségét, csaknem 35 ezer darabot, főleg szovjet, NDK- és lengyel rendelésre. Az autóbuszokhoz és a nagy teljesítményű tehergépkocsikhoz viszont 200 ezer hátsó híd készül egyebek között a Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia részére. Hazánk viszont az autóbuszok mellső tengelyeit, automata sebességváltóit stb. importálja a KGST-országokból. A Szovjetunióból 1975-ben mór 43 500 személygépkocsit vásárolunk, köztük 30 ezer Zsigulit. Ezen belül 13 ezer Fiat-licenc alapján készülő szovjet autóért a kooperációs egyezmény értelmében magyar alkatrészekkel fizetünk. A NEGYEDIK ÖTÉVES TERV központilag kiemelt hazai programjai— a petroké- miához, a közúti járműgyártásihoz hasonlóan — szorosan kapcsolódnak a baráti országok távlati terveihez. Megemlíthetjük az alumíniumipar, a számítástechnika fejlesztését, a textilruházati ipar nagyszabású rekonstrukcióját vagy a szénhidrogének fokozott térhódítását. Valamennyi így vagy úgy érinti főként a Szovjetunió és még néhány más szocialista ország terveit, vásárlásait, eladásait. Mindez nem véletlen. Negyedik ötéves tervünk fő célkitűzése a hatékonyság fokozása, a gazdaság magasabb fejlettségi szintjének elérése. Kis országunk, amely évi nemzeti jövedelmének mintegy 40 százalékát a külkerereskedelem- ben kicseréli, csak akkor képes magasabb színvonalú, hatékonyabb munkára, ha hasznosítja a nemzetközi munka- megosztásban rejlő lehetőségeket. Ha megkülönböztetett módon fejleszti a hazai adottságoknak megfelelő, a külföldön is előnyösen értékesíthető termékeit, és importálja mindazokat, amelyek a baráti országokban vagy másutt a világon készülnek olcsóbban, jobb, korszerűbb kivitelben. Nemzeti érdekünk és határozott célunk a szocialista országok gazdasági tömörülésének magasabb szintre emelése. Pártunk és kormányunk gazdaság- politikája is következetesen internacionalista. A tények, a tettek bizonyítják, hogy ez a politika egyre kedvezőbb feltételeket teremt a vállalatok nemzetközi termelési és fejlesztési kapcsolatainak kibontakoztatásához, s kezdeményező módon hozzájárul a szocialista országok közötti gazdasági integráció térhódításához. Kovács József
