Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-29 / 280. szám

1970. NOVEMBER 29., VASÄRNAP

hegyei

’^Ciriap

ŐSZI FÁK

(Horváth P. Kornél rajza)

*

Az ecset mestere

gam is. Egy kicsit távolabbról nézze, úgy még szebb... Nana! Ne menjen a kert végéhez, mert akkor nem látja a glóriáját. A máriáját! Ez békebeli glória ám, kedves Treszka né- ném. Látja, igazi körzővel készült. És a fejtartása ennek a Jézusnak... Ide nézzen! Itt a kezén ezt a két galambot figyelje... hercig, mi? Látja, ott hátul a háttérben, mind olajfa. Ezek az olajfák megérik a potom négy pirosat és ingyen kapja Jézust, a két galambot, meg a felhőket. És micsoda felhőket? Na, ne teketóriázzon néném! Művész vagyok, nem házaló! Nézze!... Így még jobban láthatja a Napot, az ott, mind flúdium, abban keringenek a szubsztanciák! Halála után a magáé is ott fog majd körözni. Közelről nézheti az űrhajókat is ... Én nem gondolkodnék kedves néném, azért a négyszázért. Hiszen ingyen adom... Ne kintről nézzék kedveseim, jöjjenek beljebb a kapun. Maga meg néném szaladjon a pénzért. Nyúljon könyökéig a szalmazsákba, megéri... Nézzék, nézzék csak! Ezek az igazi festmények. Valódi vászon, valódi olaj... Köphetik, dörgölhetik, gyűrhetik, moshatják, vasalhatják! Megtartja színét és kirúgja magát, mint az angol szövet. Aha, aha, látom a fia- ; talember a „Zenélő lánnyal”

; kacérkodik. Klassz, mi? ... Azt íelhiszem! Nem hamisítvány... [Figyelje a mellét, meg a ru- ; hája alól kilátszó térdét... Az lsem kutya, mi? Ha megveszi,

I nem kell nősülnie sem, ezzel !asszonyt visz a házhoz! Látja : ezt a paszujevő kis száját, mi- ílyen édesen csücsörít? Tarka- | barka ruhája megéri az öt : kossuthlajost. Ami a ruha alatt 1 van, azt ingyen adom ... Mit [beszél? Maga ne szóljon bele, í uram. Erre mondja, hogy jgiccs? Nézze meg a színkeve- : rést. Igazi okkersárga és cinó- ; bervörös. Ha Rembrandtnak, tudja ki volt az a Rembrandt? Na! Ha Rembrandt ilyen festékekhez juthatott volna, nem evett volna száraz kenyeret.

Feliks Derecki:

A FELFEDEZÉS

llosszú várakozás után vé11 gül is egy szövetkezeti lakás boldog tulajdonosa lettem. A bebútorozás, a berendezés rengeteg teendőt adott, és a szomszédaim természetesen ugyanebben a cipőben jártak. Reggeltől estig kopácso- lás, fúrók zümmögése hangzott mindenhonnan. De éjszaka, amikor a ház elcsendesedett, nekem úgy rémlett, hogy újra valami furcsa zajt hallok, az alagsor felől, ahol a pincék sorakoztak. Ügy tűnt, hogy valaki téglákat csapdos egy kalapáccsal. Eleinte azt hittem, hogy a szomszédaim egyike álmatlanságban szenved, de néhány hónap után megriadtam: azóta már mindenki tisztességesen berendezkedett, egy szög sem hiányzott sehonnan, a pincék felől pedig csak nem akart szűnni az a titokzatos zaj.

Végül is úgy döntöttem, megbeszélem a dolgot, a szomszéddal.

— Még hogy hallottam-e? — kérdezte meglepődve. — Teringettét, hiszen le sem tudom hunyni a szemem, mert a fickó egész éjjel kalapál.

Eldöntöttük, hogy expedíciót indítunk a pincébe. Elemlámpákkal felszerelve éjfélkor vágtunk neki. Mindketten

visszafojtottuk a lélegzetünket.

— Hallja, szomszéd? — suttogtam. — Valamerről jobbról jön.

— Akkor hát menjünk arra — felelte határozottan.

Egyszer csak téglafal magasodott elénk. A zajt most már egészen tisztán hallottuk. Legalább négy-öt ember lehetett a túlsó oldalon. Nagynehezen megtaláltam a kapcsolót, és felgyújtottam a villanyt.

— Ügy látszik, befalazták őket — mondtam.

— Ember, nincs egy percnyi vesztegetni való időnk, lyukat kell fúrnunk a falba — mondta a szomszédom aggódva.

A szanaszét heverő szer- számok segítségével nekiestünk a téglafalnak. A fal hamarosan engedett, s ekkor nem mindennapi látvány tárult a szemünk elé. Pompás, tágas szobát láttunk, s benne

Ugyan... Legalább előttem ne játssza meg a műértőt... Igaza van, galambom. Az úr a le-: vegőbe beszél... Ebből?.., Egyet ebből, egyet ebből. Ang- róban húszat engedek. 580 lesz a kettő... Ez a szoba dísze. Van ízlése, galambom. Szép őzikék, mi? Szerelmesek ... Hehe ... Uram! Ha sokat lázit, feljelentem üzletrontásért ... Hogy én ismerem-e Munkácsy „Ekcehomóját”? Nevetett uram ... Munkácsy is halála után futott be. Nekem még van huszonöt évem és én is befutok. A képeim negyven év múlva védettek lesznek! Ingyen takarékbetéthez jut, aki ezekből vásárol... Látja ezt az „Almahámozólányt”? Ügy árad belőle az élet, majd kilép a keretből... Miért? Ne röhögtessen, uram! Azért nem lépi túl a keretet, mert kerettúllépésért sokan lebuktak már! Van vádlija, mi? Nő ez, tetőtől talpig... Hogyan? Ki forgolódik a sírjában? Benczúr? A Gyula? Mindenki úgy forog, ahogy akar! Én sem loptam a tehetségemet... Van még kettő, kinek adjam? Ne tanakodjanak, mert elfogy. Ezt a „Keresztrefeszítettet?” Nem balhéból mondom, de szívemből csöpögött lábaihoz a vér, amíg keresztre feszítettük. Az asszonnyal ketten! Ö a kezét, én a lábát szegeltem az ecsettel. Művészélet, nehéz élet. Néha fizikai munkát is kell végezni... Helyes! Magának meg azt a „Dinnyés” képet... Háromszáz! Ez nem mirellit dinnye... Na végre! Látja uram, hiába csaholt.. Egy darab sem maradt. A művészetet viszik, mint a cukrot! ★

— Háromdeci tisztát... Hej,’ Helénkém, Helénkém! Aranyat ér a kezed ... Még háromdecit... Magának is, én fizetem! Művész vagyok kérem... Milyen művész? Ne kérdezzen bárgyúságot, édes csapos kartárs! Nézzen a hajamra, köny- nyű kitalálni... Az ecset mestere ... De ma eladtam a képeket és megnyiratkozom ...

(—e. —gy.)

Embernek gondolat a hatalma, attól lesz szabad. Semmi nyugvásnak meg ne add magad.

Hogy tudj, e kívül mid sincs.

Bárkié lesz csontod, s bár kőbe fagyj: a gondolat marad.

Az állatok erője ösztönük, virág, növény világba nő. Csak van a természet, e kénytelen, e rab.

Embernek hatalma gondolat.

s

sürgő-forgó építőmunkáso-; kát. Ahogy bennünket meg- $ pillantottak, a szájukat is el- i tátották a csodálkozástól.

— Mit keresnek itt kigyei- 5 metek? Ez a méltóságos Zas- $ kronczyk família palotája, ök 5 szegődtelek vala bennünket, $ azon céllal, hogy rendbeho-! zandjuk a termeket — mond- $ ta végül a művezetőjük, s a 5 vállunk fölött csodálkozva í pislogott a modern lépcsőházra.

Régies beszédmódjuk és szokatlan öltözetük elképesztett bennünket.

— Ez itt nem palota, és nem lakik benne semmiféle méltóságos Zaskronczyk família. Ez szövetkezeti ház, barátom. A huszadik században vagyunk.

— Istenem, istenem, hogy szalad az idő — kiáltott fel a művezető. — Rajta, emberek, dolgozzunk — sürgette a munkásait.

Én nem tudtam mire véljem a dolgot, de a szomszédom megnyugtatóan hátbave- regetett:

— Jól van, jól van, most

már legalább megnyugodhatunk. hsgy a véget nem érő tatarozás nem á mi korunk találmánya.

(Fordította: Zilahi Judit)

MOLDVAY GYŐZŐ:

Találkozások

A kelő Nap benned ágaskodik,

benned nyitja fel fátyolos szemét,

ablakok mind benned fényesülnek,

s tollászkodnak a lombos gesztenyék!

Benned indul a harmatos ösvény,

az első cinkepár, ha dalba kap,

te vagy kísborjak álmos remegése,

\ s a csorranó, friss tejszínen a hab.

| Benned nyílnak a hajnali rózsák,

a kiskapuk is benned csengenek,

§ benned szól az első istenhozta,

$ s az elbocsátó, bús istenveled! ^

*s S

sssssrsssssssssssssssssssssss.rsssssssssssssssss.'ssssssssssssssssssssssss;sssssssssss/**^

korkát tartunk. Tessék talán a szemközti patikában próbálkozni — mondta kifogástalan udvariassággal Aranka, majd, mintha mi sem történt volna, visszafordult kolléganőjéhez és folytatta: — És képzeld, akadt jelentkező is a hirdetésre! Méghozzá egy középiskolai kémiatanár!

— Egy kémiatanár? Hihetetlen. Arankám, hihetetlen!

Nyílt az ajtó, Sophia Loren jött be, fehér lovon ült, Wel- lington-csizma és bikini volt rajta, a fülében két kripton- égő lógott.

— Kérek harmincöt kiló málnazselét — mondotta egy kis felső-magyarországi akcentussal.

A két hölgy kicipelte a zselésdobozokat raktárból, segített felkötözni a nagy csomagot a lóra, majd szívélyes búcsút vett a kedves vevőtől, visszament a pult mögé és folytatta a diskurzust.

— És képzeld, Olgicám, az a tanár már kétszer volt nős, de

.kénytelen volt elválni, mert j mind a két felesége ugyanaz> zal a mozigépésszel csalta.

j — Te jó Isten! — csapta i össze a kezét Olgica, és nem ! tudott hová lenni a csodálko- ! zástól.

; Az ajtón most egy hirdető- ! oszlop lépett be, hosszú pórá- j zon vezetve egy bengáli tigrist.

! — Kérek hat deka krumpli! cukrot! De jó savanyú legyen! i — tette hozzá.

: Olgica kiszolgálta a vevőt,

! visszaadta az aprópénzt.

— Figyelek azért, Arankám,

> csak folytasd!

! — Persze, a Plomberger így

: is veszkődik érte és mindent : megtesz, hogy tessen neki.

I Még ősz csíkot is festett a ha- ! jába, mert a tanárnak is i olyan van ...

! Olga teljesen oda volt a

! meglepetéstől.

i — Még ilyet! Nahát — ősz i csíkot festetett a hajába! Örü- ■let...

j Az ajtó eiőtt megállt egy reI pülő csészealj, kiszállt belőle ! egy marslakó és azt mondta:

! —W5xyz3xyz3xyz3bbbrrrsss!

! —; Ik sprehe nikt dájcs —

I közölte lebilincselő mosollyal [Aranka. — Na, de a legjobbat ! még nem is mondtam! Tegnap leste bementünk a férjemmel a ; presszóba, hát ki ül ott? A [Plomberger a tanárjával! És i tudod, mi volt a Babán? Sö- I tétlila szoknya és méregzöld [kardigán!

i Olgicának még az álla is le-1 i esett.

I — Lila szoknyához zöld kar- idigán? Fantasztikus!!!

R. B.

ORSOVAI EMIL:

Embernek gondolat

— Nem festeni, eladni nehéz. Az az igazi művészet. Ugyebár festeni a festőművész is tud, de eladni csak az életművész. Melyik a nagyobb művészet? Az életművészet! És én az vagyok. Zseni. Nem is akármilyen, mert eladom a képeimet ... Akarom mondani He- lénkém, a feleségem képeit, mert festeni és eladni egy személyben lehetetlen. Főzés közben kapja el mindig az ihlet. Egyik legnagyobb művére, a híres „Naplementére”, a spenót-tükörtojással ihlette. Soha nem szakad el a valóságtól, az én kedves Helénkém. Erdei tájképeihez mindig favágás közben gyűjt erőt Művész a lelkem, nagy művész! No, de gyerünk, mert él kell adnom a festményeket.

★

— Adj Isten, néném! Kirtek tisztelhetem, kedves nénémet... Ügy! Treszka nénémnek... Nézze csak, kedves Treszka néném. Rögtön kiterítem a képeket ... Na látja, egy ember, aki házhoz szállítja a művészetet. Ezeket nézze, mamám. Ilyen képeiket még nem tapogatott. Érzi a fogásán? Kötényt nem szabnak jobb vászonból! Meg ami rajta van ... Aha, látom, az a Jézusos tetszik magának. Máriás huncut legyek, ha nem azt választanám maHirtelen haragú ember

A társaságban a káros emberi tulajdonságokról folyt a szó.

Droznicsek Árpád megmarkolta a szürkebaráttal töltött \ poharat, és így szólt:

— Én, kérem, hirtelen haragú ember vagyok. Ha dühbe ; gurulok, akkor nem ismerek pardont. 1958-ban került a válla- | latunkhoz Mladonácz Imre. A szomszéd íróasztalt foglalta el. | Nem volt ő sem felettesem, sem beosztottam. Teljesen egyen- | rangú dolgozók voltunk.

Egy szép napon megtudtam, hogy ez a Mladonácz közölte i a főnökömmel, hogy két garast se ér a munkám, és helyes len- j ne, ha velem töltenék be a felszabadult takarítónői státuszt. Na, i erre aztán felfutott bennem a pumpa. Másnap odáálltam a pi- i masz Mladonácz elé, és azt mondtam tömören: „Szívem teljes i melegével szeretem önt. Már rég ültem ilyen kedves, rokon- j szenves kollégával egy szobában. Tartsa meg az ég önt sokáig!” j És gyengéden megcsókoltam a borostás orcáját, jobbról-balról. j Időközben ugyanis megtudtam, hogy Mladonácznak befolyásos j támogatói vannak. Nem vagyok bolond, hogy hübelebalázs j módjára fejjel rohanjak a falnak.

Két év telt el.

1900-ban megtudtam, hogy leváltották Mladonácz legfőbb J patrónusát. No, erre aztán, amilyen hirtelen haragú ember va- j gyök, nem sokat kukoricáztam, hanem másnap odaálltam Mía- | donácz elé, mélyen a szemébe néztem, és azt mondtam: „Az! évek múlásával lelkileg sokkal közelebb kerültem önhöz. Ked- ! vés barátom, a családja jól van? Bizonyára gyerekei is ilyen! szelíd, szép emberek, mint ön. Tessék egy kis édesség! Bizo- i nyára örülni fognak otthon.” S ezzel átnyújtottam tíz deka sa-i vanyúcukrot. Időközben ugyanis arról értesültem, hogy Mlado- i nácz patrónusát nemhogy leváltották, hanem még magasabb j polcra helyezték. Nem ettem meszet, hogy fejjel rohanjak a j falnak.

Persze, én sem vagyok olyan ember, aki könnyen felejt. ! Huszonnégy év múlva nyugdíjba megyek. Akkor aztán, ami- ! lyen hirtelen haragú ember vagyok, odaállok majd Mladonácz! elé, és keményen megmondom a véleményemet.

Még óvatosan hozzátette: !

*

— Hacsak addig másképp nem alakulnak a körülmények... |

Galambos Szilveszter >

^ Az elegáns kis édességbolt $ pultja mögött élénk diskurzus- $ ban volt a két eladó. Az idő- ; sebbnek látszó, sovány, fekete $ nő vitte a szót:

5 — Képzeld, Olgicám, a

i Plomberger Baba, tudod, aki ; pénztáros itt a sarki illatszer- ; boltban, az a szemüvejges,

S nagyfogú nő, házassági hirde- ! tést adott fel az újságban.

! Az Olgicámnak nevezett ! gömbölyű, szőke hölgy ámul- ! dozott a hír hallatán.

I

! — Ugyan, ne beszélj, AranI kám! Az ő korában! Hiszen az i már vagy negyvenéves.

! — Negyvenhárom! — vágta

! rá a jól értesültek büszkesé- ! gével Aranka. — És tudod,

: mennyinek írta magát a hir- ; detésben ? Harminckilencnek!

— Nahát, hogy mik vannak!

; — hüledezett Olgica.

: Ekkor belépett a boltba gróf I Zrínyi Miklós, költő és hadve- I zér és megkérdezte, van-e tö- i rök áfium ellen való orvosság?

! — Csak gyógypemetefűcuWSSSSSSSSSSSSSSSSSJ'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS

KORA VASKORI BRONZ KARPERECEK

Karperecekből álló bronzkincset adományozott a nyíregyházi Jósa András Múzeumnak Nagy László, a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium igazgatója. A kora vaskor elejéből származó régészeti leletek Szilágyi Sándor, Zalka Máté u. 20. sz. alatti lakos házának építése közben kerültek a felszínre.

//////////A/////////;

Brassói Orbis Pictus

A Coménius-évforduló al- | kalmából az Akadémiai Kiadó j közzétette Coménius híres is-\ koláskönyvének, az Orbis Pic- j tusnak fakszimilekiadását. Az ! Orbis Pictust Coménius sáros- i pataki tartózkodása idején i (1650-től 1654-ig) írta, s elő- i szőr 1675-ben jelent meg latin : —magyar szöveggel Brassóban. \ A most közzétett fakszimile- j kiadás ennek a brassói kiadás- ; nak a pontos mása. >

Fantasztikus