Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-28 / 279. szám
JK PESTME&YEl XIV. ÉVFOLYAM, 279. SZÁM 1970. NOVEMBER 28., SZOMBAT Szűcs Tokán vb-elnck beszámolója Négy év alatt 124 miliió forintot költöttek a város fejlesztésére A következő öt évre 220 milliós tenet készítenek A tanácstagi beszámolók sorában hétfőn este nagy érdeklődés mellett tartotta meg beszámolóját Szűcs Zoltán vb- elnök, a 2. választási körzet tanácstagja. Bevezető szavaiban elmondotta, hogy a tanácstagok tevékenyen működnek közre a város vezetésében, s megvan a lehetőségük, hogy véleményük érvényre jusson. Az utóbbi négy évben 620 közérdekű bejelentés érkezett a tanácshoz, melyek közül csak 79 volt magántermészetű. Minden bejelentést gondosan kivizsgáltak és a lehetőség szerint elintézték. A tanács jó viszonyt épített ki a helyi válllatokkal és termelőszövetkezetekkel, ami elősegítette a lakásépítéseket, s lehetővé tette a város szennyvizeit levezető gerinccsatorna és a gázvezeték megépítését. A lakossággal való kapcsolat is kedvezően alakult: a polgárok várösszeretetét legjobban bizonyítja, hogy a város szépítése érdekében végzett évi társadalmi munka értéke már megközelítette a 2 millió forintot. A városi tanács négy év alatt 134 millió forintot költött beruházásra, melyből 50 millió az állami hozzájárulás, a többit koordinációs alapon biztosították. A tervezett 776 lakás helyett 996 lakás épül a városban, melynek fele OTP-építkezés. A jövőben csak az kap lakást, aki legalább 20 ezer forint hozzájárulást befizet, ettől csak kivételesén térnek el. A kulturális fejlesztésre 15 millió forintot fordítottak. Az Arany János gimnázium felújítására 12 millió forintot, a művelődési ház rendbehozására 5 millió forintot költöttek. A következő években bővítik az óvodákat, mert jelenleg csak a jelentkezők 42 százalékát tudják felvenni. A tormásban új óvodát építenek. Bővítik az általános iskolai diákotthont is. A város egészségügyi ellátása elég jó, 2500 lakosra, de ha a kórházi orvosokat is beleszámítjuk, 600 lakosra jut egy orvos. Az utóbbi négy év alatt az egészségügy fejlesztésére' 7 millió forintot fordítottak. A következő ötéves tervben bővítik a szülőotthont, új rendelőintézetet építenek és korszerűbbé teszik a kórházat. Tervezés alatt van a következő években 78 millió forint költséggel megépülő ivóvízvezeték, melynek 6 forráskút ja a Törteli útnál készen áll, s a víztornyot a Kálvin téren építik fel. Tartósabb, jobb utakat kívánnak építeni. Egy kilométer tartós kocsiút 3,5 millió forintba kerül. Épül a gázvezeték is. A gáz legnagyobb fogyasztója a konzervgyár lesz. Bevezetik a gázt a középületekbe, az állami házakba, és a Ceglédi úti lakóte- tep házaiba. Más magánigénylő még nem sok van, s akad olyan ' állami házban lakó is, aki egyenesen tiltakozik a gáz bevezetése ellen. Bővítik a villanyhálózatot. A nagyobb beépítetlen telkekre, ' melyből több házhely kialakítható, telekadót vetnek. A kereskedelem terén főként az ÁFÉSZ és a termelőszövetkezetek létesítettek új üzleteket. A közeli években az ÁFÉSZ a Ceglédi úton ABC áruházat építtet, s egy vidéki vállalattal a Kecskeméti utcái áruház felállításáról is tárgyal a városi tanács. A Szabadság téri és a 'Kecskeméti utcai új házakban jövőre már megnyílnak az üzletek. A lakosság szükségleteinek jobb kielégítésére a városi tanács támogatja az idetelepülő vállalatokat. A következő ötéves tervben további 500 lakást szándékoznak építeni és 220 milliós városfejlesztési tervet állítanak össze. Harmos Jenő Lottótombola Az OTP helyi fiókja az idén is mgerendezi a hagyományos lottó-totó tombolát, a decemberi szelvények alapján. A sorsolás pedig 1971. január 7-én lesz. A szerencsés nyertesek — akik villany turmixgépet, kávéfőző , gépet, zsebrádiót és villany vízmelegítőt nyernek — szerencséjükről január 10-én értesülhetnek. Reméljük, a jövő évi nyertesek után nem kell nyomozógárdát indítani — mint a legutóbbi tombolán —, amikor a nyertes annyira inkognitóban maradt sokáig hogy még a nyereményét sem akarta átvenni. Uj ruhába öltözött a gimnázium épülete Miután a Ceglédi Építőipari Vállalat csak 1973-ra akarta vállalni az Arany János gimnázium teljes rekonstrukcióját és a tatarozását, a városi tanács, hogy a munkák hamarabb elkészüljenek,, azokat több kivitelezőnek adta át. Így az épület külső tatarozását és festését, az asztalosmunkák egy részét a Rákóczi Termelő- szövetkezet építő részlege vállalta, a helyi Építő Ktsz a többi asztalos és egyéb belső munkára szerződött, egy pesti termelőszövetkezeti részleg pedig a tető tatarozását fogadta el. Vállalását elsőnek a Rákóczi Termelőszövetkezet részlege teljesítette. A napokban lebontották. a gimnázium épülete elől az állványokat és mint az arra- járók jóleső érzéssel állapítják meg, az iskola épülete valósággal új ruhába öltözött. Rózsás László igazgató, a határidőre teljesített munkával meg van elégedve. Az Építő Ktsz is megígérte, hogy a december 31-i határidőre elvégzi a munkát. Csak a pesti termelőszövetkezeti részleggel van baj, többszöri . sürgetés dacára, nagyon lassan halad a tetőn a munkával. Tücsökhúson nevelődik a jó pulyka Mit mondanak a tenyésztők ? Minden esztendőben november végén és december elején kezdődik el a pulykaszüret, amikor a tenyésztők behozzák a városba eladni a tanyavilágban nevelt szép pulykákat, hogy azok finom pecsenyéjét, a bel- és külföldi karácsonyi asztalokra juttathassa el a kereskedelem. A keddi piac alkalmával az ÁFÉSZ Kálvin téri átvevőtelepére közel 350 pulykát hoztak be. Demeter Jánosné és Virág Józsefné megelégedetten méregették a szép jószágokat. A pulykakakasok 6 és fél kilósak, a tojók 4 kilogram körül mozognak. Az egyik tenyésztő; Donáth Dénes és felesége az Alsójárásról 19 pulykakakast és 6 tojót hozott átadásra, melyek 150 kilót nyomtak, s a 21 forintos árral, több mint 3 ezer forintot olvastak le részükre. Elbeszélgettem velük. Termelőszövetkezeti tagok vagyunk, és a háztáji gazdaságban jól jön a pulyikatartás. De bizony az sok gonddal, bajjal jár. Április végén keltetjük, s különösen akkor kell a pulykára nagyon vigyázni, amikor a „mérgét” " hányja. Ilyenkor tejes darával és túróval etetjük őket. Azután na- -gyon fontos nekik a legeltetés. Sok rovart is elfogyasztanak, mint a régi öregek mondták: Tücsökhúson nevelődik a jó pulyka! — És a legeltetésnél nagyon kell őrködni rájuk, hogy bele ne csapjanak a termelőszövet- | kezet árpa, vagy kukoricatáb- i Iájába. Az átadás előtti hetek- j ben pedig gyakran elő kell ! venni nekik a kukoricás, meg ■ az árpás zsákot, hogy a régi regula szerint: szép vörös legyen a fejük és fényes a tollazatuk. Ezen az úton jut el a pulyka a karácsonyi asztalokra. kopa ELŐADAS A MEGGYŐZÉSRŐL A nevelőszülők iskolája második előadását december 9-én (nem 19-én, ahogy ezt a meghívók hirdetik) tartja, dr. Be- rényi István. Előadásának címe: A meggyőzés és a kényszer szerepe a nevelésben. ÚJ KÉMÉNY A Rákóczi Termelőszövetkezet építő részlegének a termelőszövetkezetben végzett építkezések mellett, másutt is vállalnak építő munkát, s azt becsületesen meg is csinálják. A gimnáziumi tatarozás és festés után, most a városi kórház új gépházát építik, melynek 30 méter magas kéményt emelnek. Véradónap a Trafó Ktsz-ben Pénteken térítésmentes véradónapot tartottak a Transzformátor Ktsz-ben. 56-an jelentkeztek véradásra, hogy segítsenek embertársaikon. Triciklivel? Gyümölcsfacsemete- é$ szőlővessző-lerakat nyílt a Sallai Imre utcában Az Országos Ültetvényter- vező Vállalat . Nagykőrösön is létesített gyümölcsfacsemete- és ültetni való szőlővessző-le- rakatot, melynek vezetésével Lázár Albertnét bízta meg. A Sallai Imre 28. szám alatt megnyílt a lerakat. A vállalat a kiöregedett gyümölcsfák pótlását és az új, zárt és hétvégi kertekbe való szőlő telepítését kívánja elősegíteni. A lerakatnál minden gyümölcsnemből, a legjobb fajtákban I. osztályú, jó gyökérr zetű gyümölcsfacsemeték kaphatók, darabonként 11—23 forintos áron. A lerakat gyökeres szőlővesszővel is ellátja a vásárlókat. A hagyományos borszőlővesszők mellett, régebbi és újfajta csemegeszőlő-vesz- szők is vannak, Pannónia kincse, Irsay Olivér és egyéb fajtákban. A hazai alanyon nevelt vesszőknek darabonként 2—4, az amerikai alanyra oltott vesszőknek 6—8 forint az ára. Most is háromkerekű triciklivel szállítják a sütőipari tanműhelyből a friss péksüteményeket. A soros éppen Grizák János II-os sütőipari tanuló volt. Foto: Varga Irén „Ugyan, mit lehetne rólam írni?“’ Ajándékkávé Kedves meglepetés ért a nap az édességboltban. Need kiló Kolumbia kávét vet- n, a fizetésnél mellé 10 de- gramm Kongót kaptam. Így tudtam mfg, hogy az nnia, Rió fél kilogrammos, lamnt a Rió 35 forintos és a >lumbia negyedkilós csomag ;llé ajándékként 2 csomag -5 dekás kávét kap a várló. Az Omnia és a Rió negyed- lós-csomagjához pedig egy omag 5 dekás kávé „jár”. t. p. Ezzel a kérdéssel kezdte Torma Lászlóné a beszélgetést. Ugyan mit? — S azután gyűlni kezdtek a sorok a jegyzetfüzetben, s kibontakozott az arckép. —* Négy gyermeket neveltem föl, két lányt, két fiút. Nem panaszkod hatom, mert gyermekeim nagyon sok örömet jelentettek. A legnagyobb lányom jogász. Nemrég nagy ajándékkal lepett meg. Egyik nap azzal jött haza: — Tudja-e édesanyám, honnan jövök? Párt- taggyűlésről. Nem akartam addig szólni, amíg kezemben nincs a tagsági könyv! — Ennek az eseménynek nagyon örültem. Soha egy szóval sem mondtam a gyerekeknek, hogy legyenek párttagok, csak úgy neveltem őket, hogy érezzék, ott a helyük. Nem tévedtem. A másik lányom műtős, a nagyobbik fiam építőipari technikumba jár,' a legkisebbik autószerelő ipari tanuló. Az életemről? 1951 februárjában lettem párttag a férjemmel együtt. Alapító tagja voltam a Szabadság Termelő- szövetkezetnek, mondhatnám úgy is, hogy a legnehezebb éveket együtt húztuk le. Négy évig voltam párttitkár, majd amikor a ládagyárba kerültem 1959-ben, ott először alapszervi vezetőségi tag, majd a csúcsvezetőség tagja lettem. Két éve, amikor a Transzformátor Ktsz részlege megalakult, ide jöttünk a férjemmel. Üzemi adminisztrátor vagyok. Természetesen itt is folytattam a pártmunkát. Kezdetben 6 kommunista volt a pártalapszervezetünkben. ma 23 a taglétszám. A KISZ-ben 25 fiatal ismerkedik a mozgalommal. A párttagok és KISZ- tagok jól együtt dolgoznak, nálunk nem gond, hogy szerteszét dolgozunk. A legutóbbi választáskor nőfelelős lettem. Túlságosan sok dolgom nem lesz, hiszen a telepen 60 százalékban asszonyok dolgoznak, s a vezetők igyekeznek mindig úgy tenni, hogy az asz- szonyoknak jó legyen. Időt kaptak az asszonyok arra is, hogy ha elfáradnak az ülésben, akkor mozgással frissítsék magukat. Természetesen van az asz- szonyok között „furfangos” is. aki olyant kívánt, ami nem reális... Pártmunkám? Van mindig. Most fejeztük be az Asszonyok és a Szovjetunió képeslap terjesztését. A Pest megyei Hírlap terjesztésén is munkálkodunk, már több új előfizetőnk van. Sj'v. ' sz Nagyüzemi szőlőtermesztés Hétfőn a Hunyadi Termelő - szövetkezet klubjában két előadást is hallhatnak az érdeklődők. Az egyik este 6 órakor kezdődik, a nagyüzerni szőlőtermesztésről, előadója: Szabó Károly. A másik előadás este 7 órakor kezdődik, Tóth Mária tartja: Kemizálás a mezőgazdaságban, címmel. TERMALTQ A KÖLCSEY UTCÁBAN Sok panasz érkezik a Kölcsey utcából. A Baracsi úti termálkút ott elhaladó vízvezetéke ugyanis megrepedt, és a 16—18. szám környékén a ki- ömlő víz valóságos tavat alkotott, mely lehetetlenné teszi a gyalogjárón való közlekedést. A Kölcsey utcaiak mielőbbi orvoslást kérnek. mit Utunk ma a moziban? Egri csillagok, I—II. rész, ifjúsági előadás. Előadás kezdete: délután 3 órakor. i Hogyan fogtam el az őrnagyomat. Kalandos, háborús történet sok humorral. Színes NDK-film. KísérőmOsor: 70/2. Sporthíradó. Előadások kezdete: 6 és t órakor. SPORT • i A Kinizsi birkózói védik a Miskey- vándordijat 68 versenyzőt neveztek, de végül is 9 egyesület színeiben 36 sportoló indult szombatvasárnap a II—IV. osztályú országos, tiszteletdíjas, kötöttfogású, hagyományos, Mis- key Árpád birkózó-emlékversenyen. A viszonylag kevés induló ellenére, jó birkózást láthattak a nézők, mert az utóbbi évek egyik legkiegyensúlyozottabb mezőnye jött össze a sportotthonban. A győzte-, sek, valamint a körösiek helyezései : 48 kg-ban (3 induló): 1. Tar Lajos (Pécs). 52 kg-ban (3 induló): 1. Ábrahám Béla (Rába ETÓ), 2. Tóth Sándor (Nkőrös), 3. Bun- di Péter (Nkőrös). Tóth nagyon lelkesen küzdött, a fiatal Bundi is ügyeskedett. 57 kg-ban (4 induló): 1. Sáros« Tibor (Nkőrös), 2. Susán István (Szamuely SE). Az, egyik legszínvonalasabb dön-' tőt vívta Sárosi a nemrég az NB I-es CSE-t is megjárt, most katonaidejét töltő, körösi származású Susánnal. Lendület, bátor birkózás után a 3. menet közepén a rutinosabb Sárosi kétvállal győzött. 62 kg-ban (6 induló): 1. Idei Gyula (Kinizsi Húsos), 2. Bíró József (Nkőrös). E súlycsoportban volt a legnépesebb a mezőny. Biró jól birkózott. A döntőben — ami színvonalas volt — szívvel-lélekkel küzdött, ellenfele több esetben gáncsolt a szőnyeg széle körül (amit a bírók nem vettek észre). A döntetlen lett volna a reális, de itt a „név” győzött. 68 kg-ban (3 induló): 1. Tóth (Kiskunfélegyháza). 74 kg-ban (4 induló): 1. Seres (Kiskunfélegyháza). 82 kg-ban (4 induló): 1, Gonda (Pécs). 92 kg-ban (2 induló). 1. Barsi (Rába ETO). 100 kg-ban (2 induló): 1. Németh (Kinizsi Húsos), 2. Varga> A. (Nkőrös). Nehézsúlyban (2 induló): 1. Lajos Zs. (Debrecen), 2. Dányi 1. (Nkőrös). A Miskei-vándordíj idei védője a Nagykőrösi Kinizsi 18, 2. Pécsi Vasutas 14, 3—5. Kiskunfélegyházi Vasas, Kinizsi Húsos (Budapest) és Rába ETO (Győr) 10—10 (egyforma a helyezési arányuk is), 6. Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola SE (Budapest), 7. Debreceni Vasutas SC 6, 8—9. Esztergomi Vasas és Szamuely SE (Kalocsa) 6—6 ponttal. A legszebben birkózó kü- löndíjat Idei kapta, míg a súlycsoportok első 3—3 helyezettje tiszteletdíjat és érmet is kapott. Megtekintette a versenyt a volt körösi birkózó- edző felesége, özv. Miskey Ár- pádné is. Szombati sportműsor Torna Budapest, Játékcsarnok: férfi ifjúsági I. osztályú országos egyéni bajnokság. Győr: férfi ifjúsági II—III. osztályú országos vidéki egyéni bajnokság.