Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-21 / 273. szám

1970. NOVEMBER 21., SZOMBAT resT ßiecvei k/CA*Íop ÜNNEPLŐ POSTÁSOK Egy hónap, tizenkétmillió újság Jobb lenne, ha másként fo­galmazhatná minden ember, de sajnos mindenki . csak ugyanazt mondhatja: húsz év, két évtized hamar elrepül. Ez­zel a két iksszel a háta mögött ünnepelt tegnap a Budapest Vidéki Postaigazgatóság hír­lapszolgálata. Húsz esztendeje, hogy a lapok terjesztésével foglalkoznak. Az igazgatónak, Nagy Bélának, nehéz is, köny- nyű is volt a dolga, amikor méltatta a lepergett időket és erőfeszítéseket. Nehéz, mert lehetetlen csak töredékét is visszaadni annak, mennyi gond, személyes áldozat fogja össze ezt a két évtizedes épít­ményt. Könnyű, mert a szá­mok magukért beszélnek. A tegnapi kis házi ünnepségen elmondhatta többek között, hogy az idén szeptemberben több mint tizenkétmillió lapot vittek el az olvasókhoz... Megható percek tanúi vol­tak az ünnepség résztvevői, amikor a legjobbaknak át­nyújtották az elismeréseket. A posta kiváló dolgozó kitün­tetését vette át a vecsési hi­vatalvezető és egy dabasi kézbesítő. Miniszteri dicsére­tet, vezérigazgatói elismerést, pénzjutalmakat nyújtottak át sok embernek. A hivatali ju­talmazásokkal együtt közel százezer forintot osztottak szét a hírlapterjesztésben leg­többet munkálkodó, legszor­galmasabb postásoknak. Ké­pünkön: néhányari a megyei ünnepeltek közül. Vevőszolgálat — Japán mikroszkóp — Optikai játék AZ OFOTÉRT KARÁCSONYA Az OFOTÉRT egész sor új­donsággal, 40—50 millió fo­rintos árukészlettel készült fel a karácsonyi vásárra. Egye­bek között a tavalyi 15 ezer­rel szemben 25 ezer, többsé­gében olcsó, ajándékozásra al­kalmas fényképezőgépet hoz­nak forgalomba. Örökvaku, diavetítő, filmfelvevő és leadó is nagy választékban áll a ka­rácsonyi vásár vevői rendel­kezésére. Már az üzletekben van a 100—300-szoros nagyí­tással dolgozó japán mikrosz­kóp és a 7 fajta műszer ösz­szeállítására alkalmas opti­kai játék. Az OFOTÉRT — más vál­lalatok kezdeményezéséhez kapcsolódva — szintén beve­zeti a vevőszolgálatot, amely november 20-tól a 184-622-es telefonszámon elsősorban ajándékozási tanácsokkal szolgál. A vállalat január 1- től 7 budapesti szaküzletében, valamint miskolci, pécsi, sze­gedi, debreceni és győri bolt­jaiban megkezdi a hallásjaví­tó szemüvegek árusítását. FOGÁSZATI HÓNAP Több tévé, mint fogpaszta Minden év novemberében fogászati hónapot rendez az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Felvilágosító Központja. Ilyenkor minde­nütt az országban orvosok, az CSALAD ES OTTHON Mit vegyek karácsonyra? ? Pedagógia — Hadd játsszon szegsfiy- ke, hiszen egész nap nem lát bennünket... (Zsoldos rajza) Kereskedelmi berkekben már hetek óta karácsonyra készül mindenki. Mit szokás ilyenkor ajándékozni? Min­dent, többek között hozzátar­tozóinknak ruházati cikkeket is. Ezekből mutatta be legsi­keresebb termékeit a Divat­áru Nagykereskedelmi Válla­lat. Női fehérneműből újdonság az átlátszó, nagyon élénk szí­nű nylprínt. Változatos hím­zéssel hozzák forgalomba a szolid krisztinákat. Képünk kismamáknak való végig hím­zett fazont mutat. (1.) Megle­petés a nálunk eddig még nem árusított tökéletesen testszínű melltartó, fűző, osztrák Tri- umph-gyártmány. Férfiingekben még mindig nem aratott olyan babért a pamut-polyester keverékű alapanyag, mint ahogy meg­érdemelné. A szintetikus ing jobb a nylonnál, ha az előírá­soknak megfelelően kezeljük. Szennyesen sem szabad ösz- szegyűrni, vállfán kell tarta­ni. Korszerű mosószerekkel, kézzel mossuk. Vasalásra nincs szükség, mert az ing nyugtalan felülete a test me­legétől kisimul. 12 színben árusítják a holland Terlenka márkát normál és karcsúsított szabásban. A boltokban is árusítják már a fiataloknak való nyloncsipke alkalmi in­geket. Hosszú, átdobós sálak ké­szülnek kötött és horgolt kivi­telben midi és maxi kabátok­hoz, teenagereknek való szín­összeállításban. Választékot bővítenék az osztrák és nyu­Gyümölcsösébe, kertjébe, telkére gyümölcsoltványok, bogyósgyümölcs-bokrok, szőlőoltványok, díszfák, rózsatövek, díszcserjék, fenyők, örökzöld lomblevelű cserjék, ezüstfenyők NAGY FAJTAVÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK PONTOS KISZOLGÁLÁS, KEDVEZŐ ARAK, SZAKTANACSADAS GÖDÖLLŐI ÁFÉSZ GYÜMÖLCSFALERAKATA Gödöllő, Szabadság út (a palotakerti HÉV-megálló mellett). gatnémet, kézzel festett se­lyemsálak. Pamut típusú, szintetikus keverésű a képen látható Ri- golettó köntös, amely otthon­ra és utcára egyaránt hord­ható. (2.) Megtudtuk azt is, hogy di­vatos férfi a jövőben geomet­riai mintájú nyakkendőt hord. Karácsonyra ízléses ajándék­dobozban, hozzáillő zsebken­dővel árusítják hagyományos és 9 centis szélességben. , A bőrkesztyűhiányon segít az egyiptomi import, gyer­mekkesztyűből százezer párat hoznak forgalomba, míg a nőknek velúr-simplonból, skayból gyártottak kesztyű­ket minden színben. Kedvelt ajándék még az ernyő, de ösz- szecsukható típusból most is kevesebb lesz a szükségesnél. Annál nagyobb a választék a női táskákból, angol és olasz gyártmányokból, knauts-lakk- ból. A táskák formája és szí­ne a ruhához igazodik, ennek megfelelően méreteik jóval nagyobbak az eddigieknél. k. m. egészségügy valamennyi dol­gozója és a Vöröskereszt aktí­vái fokozottabban hívják fel elsősorban az iskolások, de az egész lakosság figyelmét *a fog­ápolás fontosságára. A „Jó fog — jó egészség” hónap munkájáról és az egész­séges fogakért folytatott ál­landó küzdelemről, de annak nehézségeiről is tájékoztatón informálták a sajtót. A felvilágosító központ ve­zetőjének, dr. Métneki János­nak bevezető szavai után dr. Tóth Károly, a szegedi, dr. Berényi Béla, dr. Balogh Ká­roly és dr. Tóth PM, a buda­pesti orvostudományi egyetem tanárai szólaltak fel. Egymás után négy orvosprofesszor fog­lalkozott tehát a tárggyal, és ez mutatja leginkább," hogy milyen rendkívül fontos kér­dés szerepelt a tájékoztató na­pirendjén. Feltárták az előadók azt is, hogy a sok évtizede épült bu­dapesti fogászati klinikán kí­vül kifejezetten erre a célra nem emeltek épületet, de fo­gászati kórházat sem eddig az országban. Az emberek közül pedig még mindig sokan későn vagy egyáltalán nem fordul­nak fogorvoshoz. Szintén felszólalt a fogápoló szereket előállító és terjesztő vállalat képviselője, akinek egy mondatát idézzük: „Van falu, ahol szám sze­rint több a tv, mint ahány tu­bus fogpaszta fogy.” A lottó nyerőszámai: 22,24,29,74,82-n tt i T :+hírekThírek+hírek f híre r+hé HÍREK + HÍREK -f- HÍRÉK-f HÍREK h'HÍREí KTHÍREKiÉHÍREKHÍRIk^-HÍHÍ JVA A , 1970. november 21., mrt. szombat, Olivér nap­ja. A nap kél: 6.57, nyugszik: 16.02 órakor. A hold nyugszik: 12.50, kél: 23.55 órakor Felhőátvonulások, már ke­vesebb esővel. Mérsékelt, nap­közben kissé megélénkülő dé­li, délnyugati szél a Dunántú­lon átmenetileg északnyugati­ra fordul. Az évszakhoz ké­pest enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: 5—10, legmagasabb nappali hőmér­séklet: 12—17 fok között. HEVESI GYULA nyolcvan Evvel ezelőtt, 1880. november 21-én született a nemrég elhunyt Hevesi Gyula vegyészmérnök, Kossuth-díjas akadémikus, a magyar munkás- mozgalom kiváló harcosa. Te­vékenyen részt vett a Kommu­nisták Magyarországi Pártja alapításában, s ő szerkesztette az első magyarországi kommu­nista folyóiratot, amely Inter- nacionale címmel jelent meg. A Magyar Tanácsköztársaság ide­jén a szociális termelés népbiz­tosaként dolgozott, majd a fe­hér terror elől emigrációba kényszerült. 1921-től a Szovjet­unióban felelős iparszervezési posztokat töltött be; az üzem- szervezés, a műszaki káderkép­zés, a műszaki tájékoztatás kér­déseivel, valamint az újítómoz- galom megszervezésével foglal­kozott. Hazatérte után 1818—51 között ő vezette az Országos Találmányi Hivatalt. Ezt köve­tően előbb az MTA műszaki tu­dományok osztályának titkára, majd az Akadémia titkára volt. Az MSZMP VII. kongresszusa, a Központi Bizottság tagjává vá­lasztotta, s haláláig tagja volt a párt vezető testületének. — Megyei tanácstagok fo­gadóórái. Dolányi László ma délelőtt 9 órától 12 óráig Túrán, a tanácsházán, hét­főn Mészáros József Tápió- szelén, Bíró Béla Vácott fo­gadóórát tart. — A paraszti életkörülmé­nyek változásairól tart elő­adást szerdán délután Urbán Ernő, Szigetújfalun, a Béke Tsz-ben. — A Volán 20. Vállalat (MÄVAUT) közli, hogy a ceglédi 1. számú helyi jára­ton az Albertirsa—Mikebuda és az Albertirsa—Dánszent- miklós—Csetneki szöllők au­tóbuszvonalakon „helyreállt” az eredeti menetrend. — Pénteken délután a Farkasréti temetőben volt az 58 éves korában elhunyt Szöllősy Klára József Attila díjas író, műfordító búcsúz­tatása a végső nyugalomra helyezés előtt. — 78 éves korában el­hunyt Lengyel István újság­író. Temetése vasárnap 12 órakor lesz a Rákoskereszt­úri köztemetőben. —* Tegnap országos ta­nácskozást tartottak a szak- szervezeti könyvtárigazga­tók. — Egy vasúti teherszerel- vény egyik kocsija kisiklott csütörtökön délelőtt Pécel és Isaszeg állomás között, és a felső vezeték is leszakadt. Személyi sérülés nem tör­tént. A helyreállításig egy vágányon bonyolították le a forgalmat. A kora esti órák­ban befejezték a javítási munkálatokat és ezzel sza­baddá tették a másik vá­gányt. — Országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak vasár­nap Kókán. A sérültek hazatértek Már zavartalan a közlekedés a HÉV gödöllői vonalán Őrizetbe vették a balesetért felelős szolgálattevőt Csütörtökön este 11 órakor a Gödöllő felé haladó HÉV Ár­pád-földön, a Szabadföldi út A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig... 5.00: Hírek. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6.00: Hírek. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. 6.40: Rá­dióreklám. 6.45: Hallgatóink fi­gyelmébe! 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. 7.30: Üj könyvek. 7.45: Orvosi tanácsok. 7.50: Múzeumok és kiállítások programja. 8.00: Hí­rek. 8.05: Műsorisrúertetés. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.49: Üj le­mezeinkből. 10.00: Hírek. 10.05: Népdalgyűjtőúton Kodály Zoltán nyomában. I. rész (ism.). 10.25: Rádiószínház. Julika. Rádiójáték. Irta: Soós György. 11.22: Gyulai Ernő: Magyar táncok. 11.29: Ope­racsillagok — operaslágerek (ism.). 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakok­tél. 13.53: Lógás. 14.03: Kóruspó­dium. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj Zenei Üjság. 15.00: Hírek. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak! 16.05: Rá­dióreklám. 16.08: Szombat délután. 17.00: Hírek. 17.05: A Szombat dél­után — folytatása. 17.30: Beetho­ven összes szimfóniái — III. rész. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: 139—660: A Magyar Rádió automata közön­ségszolgálata. 22,00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk! 24.00: Hírek. 0.10: Melódiakoktél. 0.55: Hírek. 1.00: A Melódiakoktél folytatása. 1.58: Himnusz. PETŐFI RADIO 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rá­dió műsorával. 8.05: A lepecsételt asszony. Részletek Polgár Tibor— Kristóf Károly dal játékából. 8.30: Külpolitikai figyelő (ism.). 8.45: Nóta- és népdalest (ism.). 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 10.00: A zene hullámhosszán. 11.00: Hí­rek. 11.05: A 7"iné hullámhosszán — folytatása. 11.50: Bélád! Miklós könyvszemléje. 12.00: Kamarazene. 13.00: Hírek. 13.03: Három Vivaldi versenymű. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Lemezmúzeum (ism.). 14.20: Orvosi tanácsok (ism.). 14.25; Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.20: Falvakban, mezőkön. 15.50: Fú­vószene. 16.00: Hírek. 16.05-17.05: Napraforgó. 17.05—17.45: A hét műsorából. 17.45: Kommunista arcélek: dr. Schönstein Sándor. 18.00: Hírek. 18.10: Verbunkosok, népdalok. 18.45: Jó estét, gyere­kek! 18.55: Muszorgszkij: Borisz Godunov. Négyfelvonásos opera. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Az operaközvetítés folytatása. 21.01: A Rádió Hangmúzeumából. 21.07: Az operaközvetítés folytatása. 21.45: Indiai találkozás. 22.00: Az opera- közvetítés folytatása. 23.00: Hírek. 23.lS: Mozart-művek. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. URH 16.00: Hírek. 16.05: Louis Armst­rong élete — zenében. I—II. rész (ism.). 17.45: A makrancos király­lány. Részletek Szőnyi Erzsébet gyermekoperájából. 18,00: Hírek. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: A Svájci Olasz Rádió szimfonikus zenekarának Bartók-hangversenye a luganoi Apollo Színházban. 20.02: Giccs, sláger, ponyva. II. rész (ism.). 20.33: Zenélő Nagyvilág. 21.20: Kamarazene. 23.00: Hírek. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: Négy falu Egyetértése. Me­zőgazdasági riportfilm (ism.). 9.35: Halál a függöny mögött. Magya­rul beszélő csehszlovák film (ism.). 11.00: Séta a moszkvai Kremlben. Szovjet kisfilm (ism.). 13.23: Tele­sport. Bp. Honvéd—MTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Kispestről. 15.20: Reklámműsor. 15.25: Szemes Piroska: Mondd a neved (tévéjáték, ism.). 16.50: An­tenna. 17.30: Reklámműsor. 17.35: Hírek. 17.40: Amikor én katona voltam. Magyarul beszélő jugo­szláv rövidjátékfilm-sorozat. 1. Üdvözöljük a bevonuló elvtársa­kat. 18.05: Tábortűz. A Vándor Sándor kórusfesztivál ünnepélyes megnyitóhangversenye. 18.45: Szabó Pálra emlékezünk. 19.15: Ci­cavízió ... 19.30: Tv-híradó. 20.00: Házassági évforduló. Fehér Klára tévékomédiája. 20.40: Legkedve­sebb verseim. Major Tamás mű­sora. 21.10: Egy nagyváros dala. Stockholm. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.10: Éjszakai előadás. A kopár sziget. Japán film. és a Sóderbánya HÉV-kitérő- nél kisiklott. Utolsó előtti ko­csija oldalra dőlt és egy veze­téket tartó vasoszlopnak csa­pódott. Henics Ferenc kistar- csai lakos a helyszínen meg­halt, kilencen pedig megsebe­sültek. A rendőrség vizsgálata szerint a balesetet Hamál Jó­zsef forgalmi szolgálattevő fi­gyelmetlensége okozta, mert a szerelvény alatt váltót állított. A rendőrség Hamál Józsefet őrizetbe vette. Mint megtudtuk, a baleset sérültjei már valamennyien elhagyták a kórházat, hazatér­tek otthonukba. A Budapesti Helyiérdekű Vasút forgalmi főosztályveze­tőjétől érdeklődtünk, okozott-e fennakadást a baleset a teg­napi forgalomban. Az osztály- vezető elmondotta, hogy ma reggel menetrend szerinti idő­ben indultak a szerelvények, mert éjszaka egy rohambrigád a baleset színhelyén új vá­gányt épített. Reggel hét óra­kor már a felborult szerel­vényt is elvontatták. Az uta­sokat egyébként, akik a ki­siklott szerelvényen tartóz­kodtak, egy Gödöllő felől ér­kező HÉV-vel tovább szállítot­ták lakhelyükre. — Dunakeszi—erdőkertes! karambol Újpesten. Újpes­ten, a Fóti út és a Labda­rúgó utca kereszteződésénél Nyíri László 29 éves duna­keszi gépkocsivezető sza­bálytalan kanyarodás köz­ben tehergépkocsijával ösz- szeütközött egy motorkerék­párral. Papp Ferenc 31 éves erdőkertesi lakatos, a mo­torkerékpár vezetője súlyo­san. utasa könnyebben meg­sérült. Mindkettőjüket kór­házba szállították. Eljárás indult a tehergépkocsi veze­tője ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents