Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-31 / 256. szám
8 "eV*Mirkip 1970. OKTÓBER 31., SZOMBAT Négy év képeiből. Nagykőrös, Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Mérlegen öt esztendő Életszínvonal kicsiben és naivban KESZTHELY VIIÁGTAKAREKOSSAGI NAP Kiknek kedvez Fortuna ? Helikon — homokon Különösen erős és mély alapokra építették fel az új Helikon szállót a Balaton keszthelyi partján. A Zala folyó hordaléka és az öböl fokozottabb iszaposodása miatt Keszthelynél néhány évtized alatt csaknem száz méterrel beljebb került a part. Az új szálló is ilyen feltöltött parti szakaszra épült. A szállóban 242 kétágyas szobát, éttermet, hatszáz adagos konyhát és drink bárt rendeztek be. A tervek szerint a jövő évben fogadják az első vendégeket. Gyümölcsösládák műanyagból Rendkívül könnyű, pasztellszínű műanyagládák gyártását kezdték meg a fűzfői Nitro- kémiánál. Osztrák gyártmányú speciális formasajtoló berendezést állítottak munkába, amellyel évente 50 tonna po- listirolból készítenek gyümölcsösládát. Az újdonsággal elsősorban az exportszállítmányokat teszik majd tetszetősebbé. Az oktatási reform nyomán a diákok osztályozását illetően is előtérbe kerül a korszerűsítés, az igazságosságnak, a realitásnak jobban megfelelő módszerek keresése és meghonosítása. Ennek főbb elveiről a Művelődésügyi Minisztérium közoktatási főosztályán a következőket mondatták: — Az értékelés, az osztályozás, végső fokon a tudás ellenőrzése terén annak a jó gyakorlatnak az általánosítását tartanánk célszerűnek, amely szerint az érdemjegyeket a tantervi követelmények teljesítésének sokoldalú és folyamatos ellenőrzésére és nem a mechanikus átlagszámításra alapozzák a pedagógusok. A tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy gyakran az osztályozás mechanikussá, gépiessé válik, különösen, ha nagyon sok tanuló van egy osztályban. — Alapvető jelentőségűnek tartjuk, hogy a tanulók ismereteinek ellenőrzése, produktumaik értékelése, tehát az osztályozás ne szűküljön le csupán az érdemjegyek megállapítására, hanem lendítő, serkentő hatású is legyen, ösztönözzön még jobb teljesítményekre, ne váltson ki bennük ellenkező irányú hatást. Itt arról van szó: A takarékoskodás a pénzzel egy időben született. Harpa- gon, Moliere világhírű színpadi hőse, még polgárháza rejtett zugaiban őrizte, gyűjtögette garasait, aranyait. Azóta sokat változott a világ, s az emberek rájöttek, hogy biztosabb helye is lehet a pénznek. 1824- ben megalakították az első takarékpénztárakat, s 1924 óta saját ünnepük is van a takarékos embereknek. Október 31. a világtakarékossági nap. Ezen a napon érdemes megnézni, hogy a megyeiek is tagjai-e a pénzgyűjtők táborának. Az OTP Pest megyei Igazgatóságának adatai szerint igen. Évről évre növekszik a megyei betétállomány. Míg 1966-ban csak 950 millió forint volt a megtakarított pénzük, idén év végére megközelíti az egy- millárd 800 milliót. Persze, ez csak az a pénz, amelyet lakhelyünkön teszünk a a pedagógusok ne azt nézzék elsősorban, hogy a gyerek mit nem tud, hanem azt, hogy mit ért el. Ezt kell értékelni oly módon, hogy további teljesítményekre serkentsük a tanulókat, és egyben azt is mutassuk meg, hol vannak a gyenge pontok, összegezve: a teljesítmény értékelésének, ellenőrzésének olyan pedagógiai eszközzé kell válnia, amely nem egy rideg aktus, hanem a fejlődésben levő gyerekek személyiségét fejlődésében tükrözi. — Véleményünk szerint az ellenőrzés, az értékelés eszközeinek sorában az írásbeli és a szóbeli ellenőrzési formát megfelelő arányban kell alkalmazni. Határozottan ellenezzük a kizárólagos vagy mértéktelen írásbeliséget, csakúgy, mint a mechanikus átlagszámítást. Magától értetődően az osztályozás, az ellenőrzés formai kérdései ugyanúgy a tanári szabadsághoz tartoznak, mint az, hogyan tanítja meg valaki írni, olvasni vagy számolni a gyerekeket. Az viszont, hogy az osztályozás reális, igazságos, a valóságos tudással összhangban legyen, a pedagógushivatásból eredő erkölcsi kötelesség, amit tételes szabályok is előírnak. nagy spórkasszába. Akik Budapestre járnak dolgozni, inkább a főváros takarékpénztárainak „vagyonát” gyarapítják. A cél ma már természetesen nem a vagyongyűjtés. Értékesebb használati tárgyakra, háztartási cikkekre, autóra vagy lakásra gyűjtünk. S a takarékba tett pénzünket az OTP közvetítésével kölcsön is adjuk azoknak, akiknek szükségük van rá. Idén például egymil- liárd 660 millió forintot használ a megye lakossága, a betétállomány 93 százalékát. Az OTP Pest megyei Igazgatósága a takarékossági kedv felélénkítésére 1968-ban a Kincsen kulcs akciót rendezte meg, majd tavaly a stafétabotsorsolást. Ennek a játéknak az a lényege, hogy az utóbbi hetekben vásárolt betétkönyvek mellé egy-egy számmal ellátott stafétabotot is kap a tulajdonos, s ha szerencséje van, a sorsoláson értékes tárgyjutalmat nyerhet. Idén ismét megrendezték a stafétabot-sorsolást, melynek első állomása — a hagyományokhoz híven — Vác. Fortuna istenasszonyt több mint négyszázan kísértették meg a Március 15-e téren, de csak azért négyszázan, mert a többi betétkönyvváltó éppen dolgozott, és betétkönyvét a stafétabottal átadta barátjának. Kétezer-hé tszáznyolcvan- heten váltottak Vácott és Vác környékén az utóbbi egy hónapban takarékbetétkönyvet Közülük kétszer négyszázhatan vettek részt a stafétabot-sorsoláson. Délután három órákor megkezdődött a játék. Róbert Miklós, az OTP Pest megyei Igazgatóságának osztályvezetője volt a sorsolás vezetője. Urbán Dezsőné három alkalommal jelentkezett — mint szerencsés nyertes. A 24 nyeremény közül — melyet a megye vállalatai és szövetkezetei ajánlottak fel, már csak húszért izgulhattak a váci és Vác környéki takarékos emberek. (S mint megtudtuk, Fortuna nem szeret sokat gyalogolni, hiszen Urbánné abból a 60 ezer forintból szerezte meg a tárgynyereményeket, amelyet öt évvel ezelőtt autónyeremény-be- tétkönyvbe tett be, és tegnapelőtt Wartburg de Lux kocsit nyert vele.) Az OTP Pest megyei Igazgatósága nem volt fukar, sőt a megyei vállalatok sem, hiszen még három pótnyereményt is kisorsoltak. Többek között az egyik férfinadrágot Róna Éva nyerte. Az első futam lezárult, hamarosan a dabasiák, ceglédiek, százhalombattaiak és gödöllőiek is izgulhatnak stafétabotjaik sikeréért. — m. k. a. — Napirenden: az iskolai osztályozás Mondják, jól élünk. Állítják az ellenkezőjét is. Akárcsak azt, hogy egyenletesen növekedett az életszínvonal, meg azt, hogy nem emelkedett. Több a jövedelem? Nagyobbak az árak is! Ahány ember, annyiféle nézőpont. Hol az igazság, ki állít valót? Hiszen aki egészen jól él, az is azt panaszolja: szeretne, de nem tud még jobban élni... Mit mondjon akkor az, aki valóban csak szerény körülmények között éli mindennapjait? Ahány ember, család, annyi „életszínvonal”? Igen, ha a nagy egészet molekuláira bontjuk. Az egész meg a rész is igaz külön-külön. Együtt azonban o való. Mert az életszínvonal: viszonyítás. HOZZÁTETT AZ ÉLET A harmadik ötéves tervről szóló törvény IV. fejezete 29. paragrafusának (3) bekezdésében ez áll: „A lakosság egy főre jutó reáljövedelme 14—16 százalékkal növekedjék. A parasztság jövedelme — a mező- gazdaság termelési eredményeire támaszkodva — az átlagosnál valamivel nagyobb ütemben emelkedjék.’’ Az életszínvonal: jövedelmek, élet- körülmények bonyolult kölcsönhatásának függvénye. Alakításában része van a bérnek éppúgy, mint az árpolitikának, a szociálpolitikának s így tovább. Jövedelmünk is kétféle. A személyes rendelkezésű jövedelem forrása a munka. A meghatározott rendeltetésű jövedelem pedig — mint amilyen az ingyenes orvosi ellátás, a bölcsődében levő gyermek költségeinek állami fedezete stb. — társadalmi juttatások formájában járul hozzá élet- színvonalunkhoz. Tény: a törvény megfogalmazta célhoz alaposan hozzátett az élet. A reáljövedelem a tervezett 14—16 százalékkal szemben 30—32 százalékkal nőtt az 1965—1970 közötti években, a reálbérek pedig 9 —10 százalék helyett 16—17 százalékkal emelkedtek. A parasztság személyes reáljövedelme elérte a munkásokét. Tehát minden rendben? Nagyban igen, hiszen az életszínvonal-politika célkitűzései teljesülnek, összességében minden társadalmi réteg jobban él. Kicsiben már nem ennyire egyértelmű a kép, s a társadalmi rétegek életszínvonalemelkedése ellenére egyénileg nem mindenki él jobban, mint öt esztendeje. NÖVEKEDÉS, GONDOKKAL A reáljövedelmek évi növekedési átlaga a második ötéves terv esztendeiben, 1961— 1965 között 3,7 százalék volt. 1966—1969 között 6,2 százalék. A lakosság főbb jövedelmi forrásokból származó pénzbevétele 1966-ban 98,1 milliárd forintot tett' ki, 1969-ben már 126,5 milliárdot. Tengernyi pénz. S hogy van, akinek fa- zéknyi, másnak csak bögrényi jut belőle? önmagában ez nem lenne baj, hiszen cél volt és maradt, hogy az életszínvonal elsősorban a munkával összefüggő differenciált reálbérek útján emelkedjék. A gond, a baj az, hogy ma még kevésbé van így. S ezért, hogy a családok esetében, az egy főre jutó jövedelmet tekintve — szakszerűen — „nagy a szóródás”. Azaz: azonos jövedelem esetében is jól élhet a háromtagú, s szerényen a hattagú család. Vagy: a jobban kereső, de szövetkezeti lakásban lakó esztergályos életszínvonala mérséklődik, míg gyengébb képességű, de olcsó állami bérlakást élvező társáé emelkedik... Furcsa? Igen. Ezért szükséges a munkával összefüggő jövedelmek nagyobb súlyt kapnia az életszínvonal emelésében. Gyors, ötletszerű felsorolás: a harmadik ötéves terv esztendeiben több ízben került sor bérrendezésre (textilipari éjszakai pótlék bevezetése, egészségügyiek bérének rendezése stb.)) Emelték az alacsony nyugdíjakat, ma ötven százalékkal több pénzt fizetnek ki nyugdíj címén, mint a második ötéves terv esztendeiben. Bevezetésre került a 44 órás munkahét. Hétszázezer család élvezi a felemelt családi pótlékot. Megvalósult a gyermek- gondozási segély. A szocialista iparban foglalkoztatottak havi átlagkeresete 1756 forint volt 1965-ben, s 1990 forint 1969- ben... Mindez része az élet- színvonalnak. A gondoknak is alkotóeleme. A MEGÍTÉLÉS MÉRCÉJE Jó dolog s nagy vívmány, hogy a lakosság 97 százaléka élvezi a társadalombiztosítást, s hogy a harmadik ötéves terv esztendeiben a nemzeti jövedelem 12 százalékára rúgtak a társadalombiztosítási kiadások. Az összes jövedelmek 75 százalékát teszik ki a munkával összefüggő bevételek, s 25 százalékát a társadalmi juttatások. Am a megítélés mércéje torz. Az emberek döntő többsége természetesnek veszi e juttatásokat, s nem tekinti jövedelmének, életszínvonala részének! Ahogy a 2—3 százalékos reálbér-emelkedést sem, amint ezt vizsgálatok igazolják, s ezért, hogy bár 1957 óta egyetlen esztendő sem akadt, amelyben ne emelkedtek volna a reálbérek, a családok nagy többsége csak a jelentős többletet — új kereső, nagyobb prémium stb. — hajlandó növekedési tényezőként elismerni. Azt pedig végképp nem, hogy a nemzeti jövedelemből nemcsak a fogyasztásra, hanem a felhalmozásra fordított hányad is az életszínvonal emelkedését szolgálja. Sokszor közvetlenül is, mint például a lakásépítés. (1966—1969 között évente átlagosan 62 ezer lakás épült.) Azaz: ma még az emberek nagyobb része csupán fizetését, a forintot tekinti „életszínvonalnak”. Baj ez? kibírható. Kevésbé, hogy a csupán forintokra redukált „életszínvonalat” a legtöbben elválasztják attól, amitől elválaszthatatlan: a munkától, a termeléstől, a javak előállításától. Holott csak a több munka. a jobb termék fialhat bukszát vastagító forintokat MIBEN MÉRVE? Végül is tehát miben lehetne, kellene mérni Nagyék, Kissék, Kovácsék, Szabóék életszínvonalát? Abban, hogy 1966—1969 között a nemzeti jövedelem évi átlagban hét százalékkal emelkedett s ez a legmagasabb növedési ütem modern történelmünk során? Abban, hogy 1965-ben 19 orvos jutott tízezer lakosra, s 1969- ben 22? Vagy abban, hogy a harmadik ötéves terv éveiben a kiskereskedelmi forgalom esztendőnként átlagosan 8 százalékkal, ezen belül a iparcikkeké 9,2 százalékkal emelkedett? Kukkantsunk asztalunkra? 1965-ben egy lakos 97 kg-ot fogyasztott tejből és tejtermékekből, 1969-ben pedig 111 kg-ot. Tojásból 188 helyett 218 darabot. Gyümölcsből 52,8 kg-ról 68,9 kg-ra nőtt a fogyasztás egy főre számítva. Babkávéból 69 dkg-ról 1,20 kg- ra. Nézzük meg, mi készült nekik a gyárakban? 1965-ben 103 ezer, 1969-ben 214 ezer villamos hűtőszekrény például... írjuk föl, mit látunk konyhájukban, szobájukban? 1965-ben ezer lakosra 114 mosógép jutott, 1969-ben 158. Hűtőszekrényből 25, iletve 80. Tv-ből 82, illetve 155. S még a személygépkocsi is... 1965-ben ezer lakosra tíz autó jutott, 1969-ben 19. Tehát? Döntse el mindenki maga, alaposan, tárgyilagosan fölmérve, jobban él-e, mint öt éve. A nagy többség csakis igennel felelhet. S hogy ehhez az igen-hez még egy támaszt adjunk: 1950-ben mindössze 300 millió forint volt a takarékban. 1965-ben 20,4 milliárd. S 1969-ben 35,1 milliárd forint..! Mészáros Ottó OKTÓBER 25-TŐL MEGUZBTf A MÖLCSFMYOK ÁRUSÍTÁSÁT termám a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság BORBÁSI FAISKOLÁJA DIÓSDON, a Gárdonyi Géza utcában (a balatoni út mellett) ÉRDEN, a Lenin út 27. sz. alatt, NAGYKŐRÖSÖN, a Petőfi utca 55/a. sz. alatt. FAISKOLA-TELEPHELYE: Kecskemét, Borbás 50. GYÜMÖLCSFAOLTVÁNYOK, DÍSZCSERJÉK, DÍSZFÁK, RÓZSÁK NAGY VÁLASZTÉKBAN
