Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-25 / 251. szám

1970. OKTOBER 25., VASÄRNAP s“ígfCírlap 5 r M Ötvenezer matúrám Az idei tanévben a különbö- ' típusú középiskolákban nap­pali tagozaton várhatóan több mint 50 000 fiatal érettségizik, illetve tesz képesítő vizsgát. A gimnáziumokban a maturálok száma előreláthatólag 32—33 ezer között lesz. A gimnáziumi érettségi vizsgák lebonyolítá­sával kapcsolatban a Művelő­désügyi Minisztérium közokta­tási főosztályán elmondották: változatlanul kötelező a vizsga négy tárgyból: ma­gyar nyelv tb irodalomból, történelemből, matemati­kából, negyedikként pedig idegen nyelv, fizika, ké­mia és biológia közül vá­laszthatnak a jelöltek. A szakosított tantervű (tagoza­tos) gimnáziumi osztályokba járó tanulók számára a negye­dik kötelező érettségi tárgy a szakosítás jellegét adó tan­tárgy. Kettős szakosítás ese­tén a diákok maguk választ­hatják meg, hogy melyikből érettségizzenek. A főbb követelmények a különböző tantárgyakban általában azonosak az elő­ző éviekkel. Eszerint irodalomból az a fel­adat vár az érettségizőkre, hogy művészi és eszmei szem­pontból értékeljék, elemezzék az olvasott műveket. Történe­lemből az egyetemes és a ma­gyarországi fejlődést folyamat­ként kelil áttekinteni a vizs­gán. A b) altételek fő követel­ménye filozófiai, politikai-gaz- daságtani, politikai, jogi fo­galmak kifejtése, utalással egy-egy konkrét történelmi je­lenségre. A történelem érett­ségi vizsgán változatlanul ér­vényes a korábbi gyakorlat, hogy a tantárgy tantervi köve­telményei alapján fogalmazzák meg az a) és b) altételeket. Matematikából mind az írás­beli, mind a szóbeli érettségi központjában a feladat-meg­oldás áll. Étrend — a XI. századból 900 éves őszi barackmag Fejér megyében már a XI. században foglalkoztak gyü­mölcstermesztéssel — ezt bi­zonyítja az a 900 évesre be­csült őszibarackmag amely Székesfehérvárott, a Móri úton két XI. századbeli föld- besüllyesztett ház feltárásánál került elő. A két épülethez tartozó külső kemencében maradt nyomokból a régészek megállapították, hogy a XI. századbeli őseink igen egész­ségesen táplálkoztak. Az étel­maradványok szerint marhát, juhot, halat, víziszámyast és annak tojásait, vaddisznót és — az őszibarackmagról ítélve — gyümölcsöt fogyasztottak. Somos András professzor úr ÜJsághfr: Somos András Kos­suth díjas professzort, a Ker­tészeti Egyetem tanszékvezető­tanárát a Szovjetunió Lenin­ről elnevezett üssz-szövetségl Mezőgazdasági Tudományos Akadémia külső tagjául vá­lasztotta. Nyugodtnák látszik, nagy csönd van körülötte. Madárbú- gásos, hegyoldali helyen ülünk, az egyetem egyik szakköny­vekkel telt szobájában. — Hogyan lesz az ember kertész? — kérdez vissza, s fe­lel —, megköti az embert en­nek a tudományágnak a szere- tete. Már középiskolás korom­ban a növények titkait boncolgattam. „Mi végre a csodás szerkezet? Mi hajtja, s hogyan?... Jó adag prakticiz- mus is segített; egyszerűen a harmincas évek Magyarorszá­gában azt is figyelembe kellett venni, melyik pályán lehet el­helyezkedni. 1937 óta itt va­gyok az egyetemen, illetve jog­elődeinél. — Mi, Pest megyeiek, önt a magunkénak valljuk — mon­dom —, s osztozni szeretnénk büszkeségében és örömében. — Teljes joggal. Az egyetem tangazdaságának központja Soroksáron van, de földjei — mégpedig jó sok föld, 11 ezer katasztrális hold a megyében, Halásztelken, Szigetcsépen, Budakeszin, a Csepel-sziget többi részén. Közvetlen kap­csolatban vagyok a járási ve­zetőkkel, a tsz-ek, állami gaz­daságok szakembereivel. Ami több: 1962 óta tagja vagyok a Pest megyei Pártbizottságnak. Most is részt vettem a negye­dik ötéves terv kertészeti ré­szének kidolgozásában. A tanszékvezető ablakai ház­tetőkre, rozsdabarna fák ágai­nak felső csücskeire nyílnak. A levegőben őszi köd szitál, meszessé teszi a tájat. — Pancsovai Nándorral be­széltem önről a Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztá­lyán. Azt mondta: ön a fólia alatti zöldségtermesztés atyja, i — Hát még olyan idős nem vagyok, de talán ez nem is a kor függvénye. Valóban, ez a kedvenc kutatási területem. Megyei példával: 1970-re már 300 000 négyzetméterre nőtt a fóliával takart terület. Hogy viszonyítani lehessen: az or­szágban 10 000 000 négyzetmé­ter van. Tavaly még 7 millió volt, előtte félmillió négyzet- méter a fóliaterület. Az idén a 10 millió négyzetméteres terü­let közel 1 milliárd forint bruttó értéket hozott a ma­gyar mezőgazdaságnak. Nagy harc volt — mosolyog, s la­zábban ül a fotelban — min­dig a legnehezebb meggyőzni az embereket az új hasznossá­gáról. Megtámadtak, akadt, aki az egyik lapban közgazdasági abszurdumnak titulálta a műanyag alkalma­zását. Ma?... Elismerés. — Azt hallottam a zöldség­termesztési tanszékről, világ- viszonylatban is gyorsan tud­ja eljuttatni az eredményeket a gyakorló szakemberekhez. Rendelet a külföldiek magyarországi munkavállalásának engedélyezéséről A Magyar Közlöny szombati száma közli a munkaügyi mi­niszter rendeletét, amely át­fogóan rendezi a külföldiek magyarországi munkaválla­lásának engedélyezési szabá­lyait. A munkavállalásnak to­vábbra is előfeltétele a ma­gyarországi tartózkodási en­gedély, amelyet a belügyi szervek adnak ki. Űj intézke­dés, hogy a munkavállalási engedélyt ezentúl nem a bel­ügyi szervektől, hanem a me­gyei, fővárosi, megyei jogú várbsi tanácsok munkaügyi osztályaitól kell kérni. Azok a külföldiek, akiknek Ma­gyarországon lakhatási en­gedélyük is van, határozat­lan időre, egyéb esetben leg­feljebb egy évre kaphatnak munkavállalási engedélyt. A tanácsok munkaügyi szervei nyolc napon belül kö­telesek dönteni a munkavál­lalási engedélyek kiadásáról. Elutasító válasz esetén 15 na­pon belül panasszal élhet az illető külföldi a megyei (fő­városi, megyei jogú városi) tanács vb-elnökénél, aki ugyancsak nyolc napon belül dönt. Külön szabályok vonatkoz­nak azokra a külföldiekre, akik államközi egyezmény alapján vállalnak munkát, to­vábbá az előadóművészekre és artistákra. Nincs szüksé­gük munkavállalási enge­délyre azoknak a külföldi szakembereknek, akik nem rendszeresen előadásokat tar­tanak oktatási intézmények­ben, tudományos vagy egyéb rendezvényeken. — Nemzetközileg általában 10—12 év kell, mire a kísér­leti eredményeket az üzemek­nek átadják. Nálunk 3—4 év. Mi jól bevált módszert ala­kítottunk ki, szinkron-tanfo­lyamok módszerét. (Így hív­juk.) Tíz foglalkozást kapnak a hallgatók egy termelési idényben. A tanszék kísérle­ti eredményeit saját üzem­ben próbáljuk ki és a szak­embereknek mindjárt bemu­tatjuk. Otthon ők is bevezet­hetik. ... Tavaly 250-en jártak ide az ország minden részé­ből, szép számmal Pest me­gyéből. Az én elvem, s kedves kollégáim közül dr. Túri Ist­ván és dr. Zlinszky György tanároké is — akiknek fő ér­demük az új oktatási forma kialakítása. — Felkelteni, az érdeklődést a korszerű zöld­ségtermesztés iránt. Mi volt a helyzet azelőtt Magyaror­szágon? Egy-két bolgárker­tész képviselte a legfejlettebb színvonalat, őket lesték, ho­gyan is kell paprikát és egyéb zöldségeket termelni. Kis- parcellák, kézimunka, sok fá­radtság jellemezte a magyar zöldségkertészkedést. Alapjai­ban kellett a nagyüzemek szervezésével egy időben mindent megváltoztam. Kor­szerűbbé tenni, gépesíteni a termelést, öntözni, új módon trágyáz­ni.., Első nagy munkánk volt a fontosabb zöldségfa­jok optimális tenyészterület. igényeinek meghatározása. Ennek segítségével a terme­lést minden különösebb be­rendezés nélkül is lehet nö­velni, így például a paradi­csomot, régen lxl méteres sor- és tőtávolságra ültették. Aztán kiderült, sokkal jobb a 70x30-as, 5 tő 1 négyzetméte­ren. Káposztánál, papriká­nál, borsónál is hasonlóan a réginél sűrűbb térállást le­hetett bevezetni. Kikísérle­teztük, hogyan lehet ezeket a géppel művelni, s eljutottunk az ikersoros elrendezésig. Somos András professzor úr kezével parcellákra szab­dalja a szobát, hol paradi­csom, hol paprikatáblában ál­lunk, vitatkozunk, beszélge­tünk. — Nagy feladat volt — mondja — a szaporítási idő­pontok optimumának megke­resése. Magvetés, palántaülte­tés, tűzdelés ideje... Az ön­tözés. Hogyan? ... Mennyi le­gyen a vízadag, milyen a táp­anyag visszapótlás. Fő kutatá­si témánk lett előbb a hajtás is. Ennek eredményeként alakí­tottuk a fólia alatti termesz­tést, amely forradalmasítja ha­zánkban a zöldségtermesztést. Bulgáriában tartottam előadást erről, ott gyorsabban értették meg a jelentőségét, mint ná­lunk. Meggyőzni némelyeket, hogy jobb, olcsóbb, korsze­rűbb, mint az üvegablakos me­legágyak — nehéz dolog. A zöldségtermesztés legdrá­gább munkafolyamata a pa­lántanevelés, palántatermesz­tés. Ha ennél a kézierőt akar­juk továbbra is igénybe venni, elviszi a hasznot. Géppel, kon­centráltan — ez a jövő. Le­gyen az 1200 palántát nevelő üzem helyett 40—50, s onnan vigyék a palántákat szerte az országba. Lassan sötét függönyt von az este az ablak elé, de még boldogan magyaráz: szóba hozzuk a valamikori oly diva­tos korteskedő kertmagyar­országi gondolatot, amelyet, mint mondja, korszerűen ép­pen mi valósítottunk meg, de nem nadrágszíj parcellákon, nem véres verejtékkel, hanem hatalmas táblákon, gépekkel, automatákkal, kitűnő vegy­szerekkel, műtrágyákkal. Véle­ménye szerint még tovább le­het növelni a kertészeti ter­melést: „Búzával, rozzsal, nagy életnívót nem lehet teremte­ni”. A „Követek”, évente 2—3 egyetemet végzett diák megy is a világ legfejlettebb kertésze­tét, a hollandot tanulmányoz­ni, s egy év után jönnek visz- sza, terjeszteni a legjobb mód­szereket. A kertészet nálunk a szántóterületnek mindössze 10 százalékát foglalja el, de a nö­vényi termékek exportjának a 40 százalékát adja. Világos a feladat, merre hadadjunk. És miközben megnézem a paprikáról, paradicsomról írt és nagy nemzetközi elismerést szerzett monográfiáit, a 200- nál több szakcikkét, amelyek­ben a műanyagok mind na­gyobb felhasználásáért harcol, Somos András professzor úr mukássága egyik legnagyobb elismeréséről beszél. — Nagyon jó a szovjet ku­tatókkal a kapcsolatom. Rend­szeresen találkozunk, együtt beszéljük meg a gondokat, eredményeket A hazai zöldségtermesztés „nagy örege”, Somos András valóban nagy tudású férfi, de korántsem öreg, így minden reményünk megvan áldásdús működésének hosszú távú foly­tatására. Szüts Dénes Szabó Iván kiállítása Kiállítást rendeztek Szabó Iván szobrászművész alkotásai­ból a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai ter­mében. A szecsői csoda Tiszta forrásból — tiszta szívvel A fészekből a többinél gyengébb fióka kipusztul: ez a természet törvénye. A sok- gyermekes családban a gyen­gébbel az édesanyja kivéte­lez: ez pedig az ember tör­vénye, mely felülemelkedik a puszta biológiáin. A vézna gyerek később vagy beéri a neki jutott hátulsó hellyel a sorban, vagy másfelé próbál szerencsét, alkata szerint az eszével, tehetségével, fantá­ziájával, ravaszságával, ügyességével iparkodván ki- teljesáteni azt, amire a testi erejéből nem futotta. De hogy tudták volna taníttatni őt a hét testvére mellett, amikor náluk még egy hold sem ju­tott egy gyerekre? Szabóinas­nak állt Pestre. Az agyát, fantáziáját pedig mindössze képzelgéssel etette: mi lenne, ha neki egy saját színháza volna? És olvasgatott Tápiószecső népessége a környékbeli falvak közül a legépebben került ki a török alól: a további szaporaság is, a sovány föld, rossz futóho­mok is inkább a szegénységet növelte. Talán ezért őrződött olyan sokáig itt öltözetben, beszédben, dalokban, építke­zésben, bútorokban a népha­gyomány, mert nem volt elég pénzük felcserélni. Amikor Ofella Sándor hazakerült a Hangya boltjába — mert a szabászatot nem tudta eléggé megszeretni —, s persze haj­lamához híven a levente, le­gényegylet köreiben is mű- kedvelősködött, mi óvta meg attól, hogy a parasztok fölötti ajkbiggyesztéssel, frissen át­öltözve, városi ruhában, mo­dorral igyekezzen megtoldani kis hivatalát, jövedelmét. A közszellem, gyakorlat szerint a tanultabbak különbözni, tá­volodni igyekeztek — ő hoz­zájuk bújt, hasonulni akart. Néprajzosok, falukutatók mozgalmának híre sem jutott hozzá — tisztasága és tehetsé­ge volt az, amely a faluja kü­lönb színeire rácsodálkozott. Amikor negyvenötben, alig hogy megérkeztek, ukrán ka­tonákkal egy harsány, jóked­vű és emlékezetes műsoros ünnepséget ült a község fia­talsága, majd egy év múlva, bontott anyagból, együttes munkával emelt kultúrházat avattak — azóta sem került jobb művelődési otthon, csak egy régi kocsmát csaptak hozzá az eredeti épülethez — mintha tavaszi előszele lett volna ez a későbbi, külföldi sajtótól is riporttémára ér­demesnek ítélt kultúréletnek. (Egy angol újságíró bújta ér­deklődéssel a falujukat.) A hamar megalakított együtte­sek éléről emelte ki ötvenhá­romban aztán a felsőbb já­rási vezetés Ofella Sándort, a nyüzsgő, mozgó, versfaragő embert népművelési előadó­nak. Hogy attól kezdve ki­sebbségi érzések közt hányód­jon a hat elemije miatt mind­addig, míg le nem érettségi­zett. (Idő hiányában, hiszen esténként a népes családja ru­háit varrta — a szintén gim­nazista, majd érettségiző nagylányát kérte meg, mond­ja hangosan a leckéit.) Amely­től még válhatott volna fél­művelt, személyi kívánalma­kat, napi aktualitást kiszogáló csasztuskasizerzővé, kedv- és ízlésrontó kultúrbarbárrá, operett- és nótaestek szerződ- tetőjévé. De a jobbhoz-vonző- dását idő, iskola, munka és történelmi alkalom csak ki­bontotta. Végigjárom a szánalmas­megható kultúrházat, amely­nek hét éve leszázalékolt, be­tegállományból felépült füg­getlenített igazgatója. A le­bontott Nemzeti Színházból hogy, hogy nem idekerült, ko­pott piros bársonyzsöllyék- kel berendezett, barátságosra sikerült klubszobát, a leg­utóbb megnyitott ifjúsági pinceklubot, az új könyvtárat. Fényképekből, szavakból, pla­kátokból, albumokból, műsor­füzetekből kerekedik ki ne­gyedszázad kultúrélete. A be­járó munkássággal megte­remtett kapcsolat... A hely­beli, és a szomszéd község­beli cigányság fiataljaiból ala­pított, éveken át fenntartott nemzetiségi együttesé. Fejes Endre: A hazudós című da­rabját is előadták. Két lány közülük indulni akart, éne­kelni, egy megyei vetélkedőn: visszaküldték jelentkezési ívü­ket, mert keresztet rajzoltak aláírás helyett — nesze neked, népművelés... S a színját­szóké, akik hát a saját, a sza­badságharc alatt játszódó művét is előadták, amelynek az is helyi akutalitást adott, hogy a háromszáz éves tá- piószecsői plébániaépületben dőzsölt Jellasich, és itt kapta a hírt, hogy a magyarok győz­tek a bicskei csatában. Har­mincegy előadást ért meg a darab!... A húsz éve fenn­álló népi együtteseiké... De: — Annyit hallani, olvasni a kultúrházak állami támoga­tásáról. A miénk csak a három alkalmazott fizetését kapja, százhatvanezer forintos költ­ségvetéshez évi negyvenezer forintot. Hogy az összegből ki­jöjjünk, takarékosságból, meg kellett szüntetnünk a kézi­munkaszakkört, a nyárra le­állt a sakk-kör, az irodalmi színpad, a fotókör. Régi vá­gyunk egy falumúzeum: vagy harmincezer forint szüksé­ges hozzá, hogy megvegyünk egy parasztházat, de erre sincs pénz. A három asszonylánya kö­zül kettő és az egyik vő is, együtteseik tagja, vagy épp vezetője. A harmadik — vi­gyáz a másik kettő gyerekére is a sűrű próbák, vendégsze­replések idején: mert csak az elmúlt időben Decsen, Szakályban, Foton, Nagykőrö­sön szerepeltek együtteseik, mind a négy, az iskolásoké, a fiataloké, a menyecskekoszo­rú, s az „öregasszonyoké”, da­lokkal, táncokkal, népszokások megjelenítésével. Az augusztu­si falunapon pedig kétezer, népviseletbe öltözött, helybe- való vendéglátó és meghívott vendég rendezett lakodalmas felvonulást... De megmozdu­lásaikat még sokáig lehetne sorolni, sikereiket ecsetelni. A legkisebb fiú elindult sze­rencsét próbálni, és életét ki­teljesítette, szerencséjét fellel­te, ügyét diadalra vitte. Csen­des kis diadalérzet az, amely Ofella Sándor szívében dobog — de egyre állandóbb, bizto­sabb. A legnehezebb azokban az években volt, amikor or­szágszerte halódtak az öntevé­keny csoportok, mikor maga is már-már kételkedni kez­dett a sok megjegyzésre, „ma már az ilyen népművelés el­avult ... ugrálnak, gajdol- nak ...” Mi segített leginkább? A bartóki, kodályi életmű, a feltárások sugárzása, tanítása, gyakorlati vívmányai, lekottá- zott felmérése, öröksége. A ma és itt még érvényes parasziá életforma, hagyományvilág. De légióként a „hittünk benne” ereje. Igen, hittek benne, őt, és még páran, — nem kell hozzá soha több, csak az a pár ember —, hogy az újdon­sült bejáró munkás sem feltét­len krimiben és táncdalfeszti­válban leli passzív és manipu­lált örömét, ha nem hagyják magára. A végső bizonyságot, hogy itt nem együgyüség és széplelkű- ség üli időszerűtlen találkozó­ját— tán mégis a Röpülj, páva televíziós műsor hozta meg számukra, de a műsor, mely­ben a tévé nem csak mechani­kailag, de valóban adott; valóban sugárzott. S ben­ne fejkendős öregasszonyok mellett a fiatal tápiószecsői szövőnő, Gál Károlyné, egye­temi hallgató, tanárnő szom. szédságában. Mintha illusztrál­ták volna, hogy ami mint élet­forma megszűnik majd, ax mint szellem, mint tartalom, tovább él, s éltet. Padányi Anna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents