Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES_A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA PEDAGOFON Érdekes módon segítik a jövendő pedagógusok képzését az esztergomi tanítóképző intézetben. Több éves kísérletezés után üzembe helyezték azt a pedagofont, amelyet az EMG esztergomi gyárának mérnökei, technikusai társadalmi munkában készítettek el Szilvái Gyula intézeti tanár elképzelése alapján. A nagy előadóteremben az általános iskolások padsorai mögött helyezték el azokat a fülhallgatókkal felszerelt padokat, ahol a jövendő tanárok foglalnak helyet. Egyszerre 80 tanítójelölt hallgathatja — a tanítási óra zavarása nélkül — a vezető tanár szakszerű magyarázatát Xuan Thuy, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkára, államminiszter, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetője, aki a magyar forradalmi munkásparaszt kormány meghívására hivatalos baráti látogatást tesz hazánkban, szombaton látogatást tett Péter János külügyminiszternél. A látogatásnál jelen volt Erdélyi Károly, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője és Gyenes András külügyminiszter-helyettes. Ott volt Hoang houng, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. A látogatást követően a Külügyminisztériumban megkezdődtek a tárgyalások. Házak, gyárak, lakások (6. oldal) A szovjet kultúra napjai J. A. Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere, az újságíróklubban találkozott a magyar sajtó, rádió és tv munkatársaival, és válaszolt kérdéseikre. Képünkön: Komját Irén üdvözli J. A. Furcevát (jobb oldalon), középen a tolmács. Budapestre érkezett — pénteken, a késő esti órákban — a szovjet kultúra napjainak irodalmi eseményein részvevő írók és költők küldöttsége, Georgij Markovnak, a Szovjet írószövetség titkárának vezetésével. A Keleti pályaudvaron a Magyar írók Szövetsége nevében Darvas József elnök és Molnár Géza külügyi titkár fogadta a delegációt, melynek tagja a magyar versbarátok által is jól ismert Robert Rozs- gyesztvenszkij orosz költő, Csingiz Ajtmatov kirgiz író, Rosztyiszlav Bratuny ukrán poéta, Szilvia Kaputyikjan örmény költőnő, Agnija Barto orosz prózaíró és Dzsuban Muldagaliev kazah lírikus. A szovjet kultúra napjainak magyarországi eseményeire szombat délelőtt újabb művészdelegációk érkeztek. A Ferihegyi repülőtéren fogadták a vendégeket. A Szovjetunió Művelődés- ügyi Minisztériuma színházi küldöttségének vezetője Kor- sunov, a szovjet kulturálisügyi minisztérium színházi főosztályvezető-helyettese. A szovjet képzőművészek szövetségének delegációját B. M. Nemenszkij festőművész vezeti. | A háromtagú újságíró küldöttséget is fogadták, ezt a delegációt B. D. Pankin, a Kom- szomolszkaja Pravda főszerkesztője vezeti. Megérkezett Lazarij Borman zongora- művész és J. Nyeszierenkov operaénekes is. J. Furceva miniszterasszony szombaton délben a Barátság Házában találkozott a Magyar —Szovjet Baráti Társaság Országos Elnökségének tagjaival. Ebből az alkalomból Nagy Mária, a társaság főtitkára átnyújtotta a magas vendégnek, az MSZBT aranykoszorús jelvényét, a két nép barátságának ápolásában szerzett kimagasló érdemei elismeréséül. A baráti találkozón részt vett Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese. Ott volt F. J. Tyi- lov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A szovjet kultúra napjai keretében szombaton két reprezentatív kiállítás nyílt a Műcsarnokban: az egyik a mai szovjet képzőművészetet, a másik a szovjet éremművészetet mutatja be a látogatóknak. Gus Hall Szegeden svéd—magyar szabadalom alapján épült fel az új lakónegyed — Tarjántelep — 62 méter magas „galléros” iker víztornya. A közös alapra helyezett ikertorony felső, kúpos pohár alakú tartálya nyolcszáz köbméteres, az alatta levő „körgallér” pedig ezerötszáz köbméteres. a nemzetközi kommunista mozgalom jelenlegi szakaszáról Gws Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára, interjút adott a Kommunyisztnak, az SZKP Központi Bizottsága elméleti és politikai orgánumának. „A nemzetközi kommunista mozA Szondu— galom fejlődésének igen bonyolult szakaszát élte át és helyes úton halad" — így értékeli Gus Hall, a nemzetközi kommunista mozgalom jelenlegi szakaszát. Gus Hall vélemény« szerint a lenini jubileum megünneplése új hatalmas ösztönző erő volt a marxista—leninista tanítások megszilárdításában. teremtett, az SZKP vezetősége nem vesztette el szilárdságát és világos maradt az irányvonal. Ez a vezetés megmutatta, hogy mélyen megérti a történelmi folyamatot és óriási pozitív szerepet töltött be a történelmi folyamat fejlődésében". Interpelláció Válaszol a megyei tanács elnöke Egy hétig szerepelt Pest megye a képernyőn. A legérdekesebb s a legtöbb néző által figyelemmel kisért program az interpelláció volt, amelyben a befutott kérdésekre a megye vezetői válaszoltak. Nem mindegyik került napirendre — ehhez kevés volt az idő —, e rovatunkban tesszük közzé a műsorban nem szerepelt kérdéseket és válaszokat. Tápai Albertné — Szűcs Ágnes, Érdről, a Móra utcából kérdezi: Miért nincs a házunkban villany? Dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács vb-elnöke válaszol. A községi villanyhálózat bővítésének helye és időpontja a községi tanács hatáskörébe tartozik. A községi tanács arról értesített, hogy a Móra utcát keresztező Melánia utcában a kisfeszültségű hálózatot a napokban készítették el. Műszaki átadása ebben a hónapban lesz. Ezt követően — amikor az elektromos művek a hálózatot áram alá helyezi — a kérdéses házba is bekapcsolhatják a villanyt. A hajdani dicsőség új fényei Pártértekezlet a budai járásban, Cegléden, a godolloi garasban \ (3-4. oldal) Tudomány és politika (4. o!da‘; A szecsöi csoda (5. oldal) Ember a kapuban Az űrrepülés első három napján a Szonda—8 televíziós felvételeket továbbított a Földre. A televíziós felvételek minősége jó. Szamarkand szombaton ünnepelte alapításának 2500. évfordulóját. Ebből az alkalom„GALLÉROS” I ból különösen sok turista kereste fel a csodálatos látniva- | lókat nyújtó ősi várost A birodalomépítő Timur Lenk sírja, az obszervatórium, ahol Timur unokaöccse, Ulug bég „feltérképezte a csillagokat", a Sir-Dor és a Regisztan a keleti építészet bámulatra méltó remekművei. Mindamellett a több mint 250 ezer lakosú Szamarkand korántsem valamiféle halott „múzeumváros". Az ősi emlékművek szomszédságában 13 emeletes szálloda, egyetem, tudományos intézetek növelik új fénnyel a hajdani dicsőséget PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIV. ÉVFOLYAM, 251. SZÁM ARA 1 FORINT 1970. OKTÓBER 25., VASÁRNAP Ma Budapestre érkezik dr. Kari Schiller, az NSZK gazdaságiiéi minisztere Vasárnap este Budapestre érkezik dr. Kari Schiller, a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságügyi minisztere, hogy eJeget tegyen annak a meghívásnak, amelyet dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter ez év márciusában az NSZK-ban tett látogatásakor adott át Dr. Kari Schiller kétnapos magyarországi tartózkodása során aláírja a magyar—NSZK hosszúlejáratú árucsere-forgalmi, gazdasági és együttműködési megállapodást Xuan Thuy Péter Jánosnál Péter János külügyminiszter szombat délelőtt hivatalában fogadta a hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett Xuan Thuyt, a Vietnami Dolgozók Pártja KB titkárát, államminisztert, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetőjét A Szovjetunió Kommunista Pártja vezető szerepéről szólva Gus Hall megjegyezte, hogy ez a vezetés „nagyon nagy mértékben hozzájárult a nemzetközi kommunista mozgalom sikeréhez, jelentős szerepet töltött be az események határozott fordulatában, mert minden óriási nehézség ellenére, amelyet az opportunizmus Október 22-én, amikor az állomás körülbelül 250 ezer kilométernyi távolságra volt a Földtől, pályakorrekciót hajtottak végre. A végrehajtott manőver eredményeképpen a Szonda—8 megváltoztatta útjának irányát és október 24-én megkerülte a Holdat A Hold felszínétől Való minimális távolsága 1120 kilométer volt Amikor az állomás a Hold térségében tartózkodott, tudományos megfigyeléseket végzett a Hold-körüli térség fizikai sajátosságairól és színes, valamint fehér-fekete felvételeket készített a Hold felszínétől. ósz az Alföldön megkerülte a Holdat A Szonda—8 automatikus űrállomás folytatja útját. A Földtől a Holdhoz vezető úton az irányító és mérőkomplexum rádiólokációs eszközeivel és a Szovjetunió obszervatóriumainak optikai eszközeivel meghatározták a pálya paramétereit. A programnak megfelelően október 21-én 65 ezer kilométer távolságból fényképfelvételeket készítettek a Földről. A Szonda—8 közeledik a Föld felé. A földi irányító központ és a Szonda—8 között megbízható a rádióösszeköttetés. A Szonda—8 fedélzeti rendszerei szabályszerűen működnek. HCB8B' * IMMBBBBBWWMBHBS3HHBMBMM Salvador Allende Chile köztársasági elnöke Salvador ATlende-t választották a következő hatéves ciklusra Chile köztársasági elnökévé. Szombaton délután együttes ülést tartott a chilei parlament két háza. Az egyetlen napirendi pont a köztársasági elnök megválasztása volt. A kommunistákat, szocialistákat, valamint más baloldali csoportokat tömörítő Népi Egységfront jelöltje Salvador Allende 153 szavazatot kapott. Ellenfele, Jorge Alles- sandri, a jobboldal jelöltje mindössze 35-öt. Hét képviselő tartózkodott a szavazástól, öten nem jelenteik meg. A magát marxistának valló Salvador Alíiende november 3-án lép a jelenlegi kereszténydemokrata elnök, Aduar- do Frei örökébe.