Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-10 / 238. szám

1970. OKTÓBER 10., SZOMBAT rwi Já m hegyei IMS £­7 Csere és hiányzás A labdarúgó-csapatok helytelenül értelmezik a csere-szabályt. A mérkőzés jegyzők jnyvébe három cse­rejátékost lehet ugyan be­írni, közülük azonban csak kettő szerepelhet. A megyei és területi baj­nokságban sajnos tovább tart a szomorú divat, az ifjúsági csapatok késése, il­letve távolmaradása. Hogy csak néhány legutóbbi példát említsünk: az I. osz­tályban a Gödöllői Vasas —Tököl, valamint az Uj- hartyán—Kartal találkozó nem került sorra, s mindkét meccs két pontját 0:0 gól­aránnyal, az előállók javára írták. A területen a Duna- varsány—Pécel, a Kistarcsa —Ráckeve, az Abony—Bu­gyi KSE, s a Pilisi KSK— Farmos találkozó maradt el. Természetesen e mérkő­zések két pontja az előálló csapatokat illeti, sőt Far­mos felnőtt csapatától két büntetőpontot levontak, hi­szen ifi gárdájuk már má­sodszor nem állt ki. ROGBK FINÁLÉ Atlétikai MB IB Dunakeszin A Fonó az Üllői úton FTG-MTK rangadó A labdarúgó NB I-ben háromhe­tes szünet után folytatódik a baj­nokság. méghozzá sűrített tempó­ban, ugyanis a hétvégi fordulót szerdán újabb követi, s október 18-án a tizedik fordulót játsszák. A hétvégi nyolcadik forduló már ma megkezdődik: Vasas—Duna­újváros (Fáy utca, 14.30), Csepel —Diósgyőr (17). A vasárnap 14.30- kor kezdődő találkozók sorában szerepel az FTC—MTK rangadó. A műsor: Ferencváros—MTK (Népstadion), Szombathely—Salgó­tarján, Rába ETO—U. Dózsa, Vi­deoton—Komló, Tatabánya—Sze­ged, Pécs—Bp. Honvéd. KK-DÁTUM A Csepel és a Slávia Prága meg­egyezett a Közép-Európai Kupa labdarugó-mérkőzés időpontjá­ban. Az első találkozóra november 11-én kerül sor Prágában, a visz- szavágót pedig november 18-án, 16.30 órai kezdette], villanyfény mellett rendezik meg Csepelen. A labdarúgó NB II kilencedik fordulójában mindhárom Pest megyei csapat idegenben szerepel. A listavezető Ceglédi Vasutasnak nehéz dolga lesz Budafokon, s kérdéses, hogy a Kossuth KFSE tovább gyűjtögeti-e pontjait. Az NB IU-ban csupán Vác élvezi a pályaelőnyt, s esélyesként áll ki a Mag­nezit ellen. Az idegenben szereplők sorát Szigetújfalu már ma megnyitja, az élcsoportban tanyázó Növényolaj ellen. A megyebajnokságban a Nagykőrös—SZTK, Isaszeg—Bu­daörs, Kartal—Főt és Törökbálint—Váci VSE találkozó ígérke­zik a legérdekesebbnek. A területi A csoportjának két mérkő­zésén szigetiek találkoznak egymással (Csepel Autó—Dunavar- sány, Szigethalom—Ráckeve). A B csoport élmezőnyének tagjai — Pilis, Üllő, Öcsa, Gyömrő — idegenben szerepelnek. A kézilabda Nemzeti Bajnokságban a hajrá következik. Két férfi NB I B-s csapatunk már ma lejátssza mérkőzését. A kiesés ellen küzdő Váci Fonónak nincs túl sok esélye az éllo­vas Ferencváros otthonában. A férfi NB Il-ben, mint ismere­tes, Dunakeszinek már csak egy pont kell a csoportelsőséghez. A nőknél, ahol két kieső van, egyik csapatunknak mindenképp búcsúznia kell, s hogy melyik lesz ez, annak eldöntésében so­kat számít a vasárnap. A megyei férfibajnokságban — ahol eggyel több, még hárem forduló van hátra — a Ceglédi Épí­tőknek már csak egy pont kell az elsőséghez, s a pálya előnyt él­vezve, ezt minden bizonnyal már most vasárnap kivívja. Az atlétikai férfi NB 1 B újabb erőpróbájának Pest megye ad otthont Dunakeszin vetélkedik ma és vasárnap Pest és Csongrád megye, valamint a TFSE válogatottja. A rögbi Duna­kanyar Kupa a tizedik fordulóval a fináléhoz érkezett. Szombat ATLÉTIKA. Férfi NB I B. Kele­ti csoport. Pest megye—Csongrád megye TFSE (Dunakeszi, 15.30). GYEPLABDA. NB I. Gödöllői Vasas—Budai Pedagógus (14.45). KÉZILABDA. NB I B férfi: FTC —Váci Fonó (Üllői út, 15.30), Mis­kolci Bányász—Csömör (15.30). LABDARÜGÄS. NB III. Duna menti csoport: XV. kér. Növény­olaj—Szigetújfalu (Czabán Samu tér 15, Molnár Gy.). RÖPLABDA. NB IL férfi. Fejér megyei SZTC—Gödöllői EAC (Szé­kesfehérvár, 15.30). VASARNAP ASZTALITENISZ. Megyei férfi CSB. Dunakeszi Mechanikai Labor II—Abony, Kartal—Tápiószele, Nagykörös n—Dunai Kőolaj, Bu­dakeszi—Vecsés, Cegléd VSE n— APRÓHIRDETÉSEK A Pest-Nógrád megyei Állat- forgalmi és Húsipari Vállalat Ceglédi Gyára azonnali felvételre KERES férfi és női segéd­munkásokat. Jelentkezni lehet: a Ceglédi Gyár, Munkaügyi Osztályán. A Budapesti és Pest megyei Gabonafelvá- sár’ó és Feldolgozó Vállalat felvételre ké­rés fiatal érettségivel rendelkező munka­erőt, villanyszerelőt, gép- és gyorsírót és segédmunkásokat. Je­lentkezés: Budapest IX., Soroksári út 33. Munkaügyi o. Tele­fon: 140—211. __________ Dé l-Pest megyei Láb­belikészítő Ktsz (Ceg­léd, Rákóczi út 3. sz.) felvesz azonnali belé­péssel gyakorlott bőr­díszművest és szíj- gyártó szakmunkást. Príma állapotban 1963-as Volkswagen el­adó. Vác, Haraszti Er­nő utca 19. _________ Az onnal felveszünk monori üzemünkbe általános szaktudású villanyszerelőt és gyors- és gépírni tudó adminisztrátort. Fize­tés kollektiv szerződés szerint. Jelentkezni le­het: Vetőmagtermel­tető és Értékesítő Or­szágos Vállalat Pest­vidéki KözDontlánál, Topolcsik János üzem­vezetőnél, Monor, Ady E. u. 61._______________ Be ton- és Vasbeton- Ipari Művek Váci te­lepe. (Vác. Kisrét dű­lő u. 1.) azonnali be­lépéssel felvesz vassze­relő szak- és betaní­tott munkásokat. Fel­vétel szem él vés jelent­kezés • ecetén. Felvételre keresünk fűtőt, valamint mű­anyaglapok elektro­mos nr^cjeléséré férfi dolf*o"ót. Jelen+kezé^ • PEVDT. Érd. Szamos u. 8. Kontráné. 16 évtől 50 éves ko­rig női és férfi segéd­munkásokat felve­szünk, betanítást igénylő gépmunkára. Részmunkaidőben is. Csavaripari Vállalat e.sz. Facsavargyára a HÉV római fürdői megállónál, Budapest, in.. Szentendrei út 20’ _____________ Rá mán dolgozókat budapesti, kistar­csai és váci munka­helyekre, kocsikísé­rőket budapesti mun­kahelyekre keres a GELKA Vállalat Anyag- és Áruforgal­mi Osztálya. Je­lentkezés személye­sen. Budapest VII., Dohány utca 98. sz. III. emelet 303. szám alatt, vagy Vác, Áp­rilis 4. tér. 14. szám alatt. Kőbányai Sörgyár fel­vesz női segédmunká­sokat és 18 éven felü­li férfi segédmunkáso­kat malátagyár! mun­kára. Jelentkezés: munkaerőgazdálko­dás, Budapest X., Maglód! út 17. ________ Fi gyelem! Szőlőolt- vány-szükségletét be­szerezheti ; csemege- és borfajták kaphatók, őszi és tavaszi szállí­tásra, Magony Imré­nél, Abasár, Rákóczi u. 16. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Szövőgyára azonnali belépéssel FELVESZ sző iTőket, szövőtanulókat, olaj- és szén­tüzelésű kazánhoz kazánkezelőket, fűtő segéd­munkásokat. Téli fűtési időszakra idény­munkásokat kedvező feltételek mellett alkalmazunk. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán: BUDAKALÁSZ, Szentendrei út 1—>3. Teher- és személy- gépkocsi vezetésből vizsgázott gépkocsi- vezetőt felveszünk. Jelentkezés Cegléd, Szabadság tér 5. MÁV Villamos Felső­vezeték Építési Fő­nökség (Budapest X., Kőbánya-Felső pu.) felvételre keres vas­ipari szakmunkáso­kat, női és férfi se­gédmunkásokat, bu­dapesti — váci mun­kahelyekre. Jelent­kezés levélben, a Sze­mélyzeti csoportnál: Budapest, Kőbánya- Felső pu. Férfi munkaerőt fi­zikai munkára felve­szünk. Munkásszállás van. Jelentkezni le­het : Mendel Tégla­gyárban _____________ Vá rosi Szülőotthon Szentendre, Ady End­re út 8., takarítónőt és konyhalányt keres felvételre. Jelentkezés a gondnokságon. Magyar vizsla, 6 hó­napos, kétszázért ház­hoz szállítva eladó. Cseh Sándor. Budaka- lász, Gyártelep. Nagykőrösön beköl­tözhető új ház eladó. Érdeklődni: Lencsés, V, dűlő 18._________ 29 856/1970. Trabant Limousine kiutalá­somat átadom. „Aján­lat 63236’* jeligére a szentendrei hirdető­bb___________________ Du navarsányban be­költözhető szoba­konyhás, mellékhe­lyiségből álló kétszá­zas telek gyümölcsös­sel eladó. Ságvári E. út 63. szám. Dolgozókat gyapjú- gobelin-hímző mun­kára felveszünk. Je­lentkezés : Budapest V., Alpári Gyula utca 8. III. emelet. _____ Ke rtésztechnikus má­sodállást vagy bedol­gozást vállal Gödöl­lőn és környékén. Gödöllő, Tavaszmező utca 11.______________ A Bábolnai Állami Gazdaság felvesz ser­téstelepeire mező- gazdasági és állat­egészségügyi techni­kusokat. valamint sertésgondozókat. Hosszúberkén eladó egy családi ház, a Pé­teri vasútállomással szemben, Hosszúbe­rek útja 37.__________ El adó Felsőnyár­egyházán szoba, konyhás ház, mellék­helyiségekkel. azzal beköltözhetően, 38 ezer forintért. Érdek­lődni lehet: Monori- erdő. Nefelejts utca 15. Majguth AntaL Váci Kötött II, Gödöllői Vasas- Perbál. ATLÉTIKA. Férfi NB I B. Kele­ti csoport: Pest—Csongrád—TFSE (Dunakeszi, 9.30). KÉZILABDA. NB H férfi. Bu­dakalász—Kilián SE (11), MAFC— Dunakeszi Vasutas (Budafoki út, 11). NB H női. Váci Forte—K. Hú­sos (10), Hódmezővásárhely—Ceg­lédi Építők (10). Megyei férfibajnokság. Nagykő­rös—Galgahévíz (11), Váci Sparta­cus—PSC (11), Csepel Autó—Abony (10), Domony—GEAC (9), Bem SE —Esze Tamás SE (10), Ceglédi Építők—Túra (10.30), Gödöllői Va­sas-Váci Híradás (10). Megyei női bajnokság. Nagykő­rösi ITSK—Dunakeszi Spartacus (12), Váci Forte II—Fóti VSC (9), Dunai Kőolaj—Gödöllői Spartacus (10), Solymár—Budaörs (10), Nagy­kőrösi Építők—GEAC (10.30), Szob —PENOMAH (10). KOSÁRLABDA. NB H férfi: Gö­döllői EAC—Egri Finommechanika (15.30), Csepel Autó—Bajai Vízügy (Szentkirály utca, 13.40). LABDARÜGÄS. NB II. Északi csoport: Vasas Izzó—Kossuth KFSE (Üjpest, Tábor utca, 14, Ba- csa). Keleti csoport: Szarvasi Spartacus—Vecsés (14, Hegyes), Budafok—Ceglédi Vasutas (14.30, Szegedi). NB III. Duna menti csoport: Sá­risáp—Pilisvörösvári SC (14.30, Je­néi), Váci Híradás—Magnezit (15, Kenyeres, Geese, R. Oszáczki), UFC—Dunakeszi Vasutas (Bécsi út, 10.15, Cseh). Északközép csoport: Gázművek—IM Vasas Aszód (Aquincum, 15, Daubner). Megyei bajnokság. A mérkőzések az elölállók otthonában 14.30-kor kezdődnek. Nagykőrös—Sziget- szentmiklósi TK (Petró, Bállá, Glózik), Bem SE—Maglód (Gom­bás, Bondár, Werner), Törökbá­lint—Váci Vasutas (Lauber, Mészá­ros, Kalotai), Budakalász—Gödöl­lői Vasas (Szendrő, Varga L., Schuck), Isaszeg—Budaörs (Vrez- gó, V. Oszáczki, Sándor), Bag—Üj- harlyán (Leilei, Antal dr., Hűvé), Kartal—Fóti SE (Pintér, Lukács, Verseczki), Tököl—Pomáz (Gróf, Ali, Aranyosi). Területi bajnokság. A-csoport: Kiskúnlacháza II. kér.—Alsógöd (Sülé, Gaál, Szécsényi), Csepel Autó—Dunavarsány (Vasas, Do­rozsmai, Temesvári), Kistarcsa— Halásztelek (Kerepesen, Opálszki, Sebőmén, Laczkó), Szentendrei Mathiász—Perbál (ízbégen, Egervá­ri, Böröcz, Császár), Solymár— Váchartyán (Töreki, B. Tóth, Szó- rádi), Szigethalom—Ráckeve (Ho- rányi, Kiss dr., Fiegler). B-csoport: Kakucs—Üllő (Andrá­si, Darula, Kovács L.), Ceglédi MEDOSZ—Péteri (Angyal, Luká- csik, Józsa), Aíbertirsa—Abony (Boltos, Demeter, Kaiser), Bugyi KSE—Malinovszkij SE (Érseki, Varga A., Endes), Túra—Pilisi KSK (Varjú, Hidvégi, Póth), Nagykáta—Gyömrő (Ladó, Hor­váth J., Tóth J. B.), Monor—Ócsa (Bujáki, Hegedűs, Badacsonyi). Tartalékbajnokság: Vecsés— Nagykőrös (11, Bernáth, Vándor), Dunakeszi Vasutas—IM Vasas Aszód (14.30, Tabányi, Uzelmann), Váci Híradás—Ceglédi Vasutas (12.45, Budai B., Csanaki). RÖGBI. A Dunakanyar Kupa fi­náléja Gödön 9 órától. Bp. Építők —Veresegyház, Gödi MTSZ—Pé- celi Spartacus, Erzsébeti Spartacus —MTK. RÖPLABDA. NB II férfi. Szé­kesfehérvári Volán—Gödöllői EAC (11), Testvériség—Szentendrei Spartacus (Timár u., 10.30). EGY HELLYEL ELŐBBRE Teniszparádé Alsógödön Vidéki versenyen ritkán lát­ható népes mezőny gyűlt ösz- sze az Alsógödi SE országos teniszviadalán. Több mint száz nevezés érkezett, s különösen a II. és III. osztályú küzdelmek hoztak érdekes, színvonalas játszmákat. Az elsőséget vég­eredményben Ördögh (BSE), illetve Alexi (Vasas) vívta ki. A II. osztályban a helyiek kö­zül Bánhidi Károly szerepelt a legjobban, bronzérmet szerzett. A III. osztályban Nándori At­tila a döntőig jutott, sérülés miatt azonban nem tudott ki­állni, így kénytelen volt az ezüstéremmel beérni. Az alsógödi teniszhírekhez tartozik, hogy az OB II B cso-i portjában 3. lett a csapat, amelyben Bánhidi, Nándori, Koós, Aradi, Papp, Bessenyöi, Tanács és Földesi jutott szó-, hoz. A teljesítménnyel a ta­valyi negyedik helyről eggyel előbbre rukkolt az együttes. S bár befejeződött az algö-- diek részére a versenyévad,' most sem csöndesek a pályák, a jó időt kihasználva továbbra is sokan forgatják az ütőt az edzéseken SPLITI KÖZJÁTÉK Bíróverés és tengerbe dobott autók A spüti bíróság 15—30 napi elzárásra ítélte a Hajdúk lab­darúgócsapatának 5 elkesere­dett szurkolóját, akik vezető szerepet játszottak azokban a hétfő és kedd esti rendzavará­sokban, amelyek annak hírére robbantak ki a tengerparti nagyvárosban, hogy a Jugo­szláv Labdarúgó Szövetség 3:0-as gólaránnyal az OFK Beográdot minősítette a vasár­napi Hajdúk—OFK Beograd találkozó győztesének. A mér­kőzés 2:2-re állt, amikor a második félidőben minden va­lószínűség szerint kővel meg­dobták Risztics játékvezetőt, aki az ütéstől elájult. A mér­kőzés akkor félbeszakadt. Splitben az igazságtalannak tekintett döntést követően a Hajdúk szurkolói többek kö­zött gépkocsikat dobáltak a tengerbe, autóbuszokat ron­gáltak meg, s az egyéb kárt több tízezer dinárra becsülik. A rendőrség később gyüleke­zési tilalmat rendelt el a na­gyobb tereken és a forgalma­sabb utcákon. Az 5 legvérmesebb Hajduk- szurkolón kívül még 52 spliti polgár részesült kisebb bünte­tésben Azt azonban nem lehet tudni, ki téríti meg annak a két autótulajdonosnak a kárát, akiknek a gépkocsiját a ten­gerbe dobták, mivel nem volt Casco-biztosításuk. Megyei asztalitenisz CSB Férfi felnőtt 1. Gödöllői V. 2. CVSE II 3. Abony 4. D.-keszi II 5. Perbál 6. Vecsés 7. Vác II 8. Tápiószele 9. D. Kőolaj 10. N.-kőrös II 11. Budakeszi 12. Kartal 13. GEAC 16 15 — 1 250 : 70 30 15 12 1 2 217: 83 25 14 11 — 3 200: 80 22 15 11 — 4 193:107 22 16 11 — 5 187:133 22 16 9 1 6 173:147 19 15 9 — 6 157:143 18 16 7 — 9 137:183 14 14 4 — 10 108:172 8 15 4 — 11 91:209 8 16 3 — 13 94:226 6 15 2 — 13 78:222 4 15 1 — 14 85:215 2 Férfi ifjúsági Fiatal még a magyar tollaslab­dasport — külföldön többen és nagyobb sikerrel űzik —, és csak ritkán hallatnak maguk­ról a hazai versenyzők. A hét vége azonban nagy eseményt tartogat a legjobbaknak. Ma és vasárnap a Játékcsamok- ban osztrák, csehszlovák, ju­Roham a rekord ellen Az 1968-as tokiói olimpia óta először intéztek rohamot a Szocsiban megrendezett atlé­tikai versenyen Valerij Bru- mel 1963 óta fennálló 228 cen­timéteres magasugró-világcsú- csa ellen. A 21 éves vilniuszi egyetemista, Kesztutisz Sapka 223 centimétert ugrott Fosbu- ry-stílusban, majd megpróbálkozott a 229 centiméteres fantasztikus rekordmagassággal, amelyen volt egy olyan kísér­lete, amikor már áthaladt a léc felett, és csak sarkával ütötte le. A 223 centiméteres eredménnyel Sapka az 1970. évi világranglista második helyére és az európai rangsor első helyére került. Minden jelentős szovjet ma - gasugróversenyen ott látható Valerij Brumel, aki hét éve tartja a magasugrás világcsú­csát. A 27 éves sportolót bal­esete és a megismételt operáció sem keserítette el, és a legújabb hírek szerint is­mét intenzív, de nagyon óva­tos edzéseket folytat. A szov­jet bajnokságon még nem in­dult el, de úgy nyilatkozott, hogy az első tavaszi versenyen ismét pályára lép. Míg a mexikói olimpia évé­ben, 1968-ban öt szovjet ma­gasugró ugrott 220 centimétert, ez évben — október elsejéig — már heten érték el ezt az eredményt. PEST MEGYEI HÍRLAP i Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága 4M A Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő i SUBA ANDOR »adja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili, Somogyi Béla u. t. IL em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, MZ—22A Gépíró szobák: 341—100/280, illetve 343—100/413. Titkárság: 131—343. Egyéb számok: 141—462, 141—233. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, > kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 30 forint. goszláv és NDK-tollaslabdázók részvételével nemzetközi via­dal lesz. A kétnapos nemzet­közi találkozó ma 15.30 óra­kor kezdődik a férfi és női pá­ros versenyekkel ★ Ma és vasárnap a Sportcsar­nokban lesz a II. Duna Kupa nemzetközi egyéni és csapat- cselgáncsviadal. Az elsőt ta­valy Növi Sadon rendezték; a magyar válogatott nyerte az összetett csapatversenyt, egyé­niben a 63 kilogrammos és a nehézsúlyú kategóriát. Rajt: hatkor Ma reggel 6 órától kétperces idő­közökben 53 magyar és külföldi gépkocsi rajtol a MUOSZ Népköz- társaság úti székháza elől a Ma­gyar Autóklub rendezésében sor­ra kerülő V. Interpressz-Rallye-n Az újságírók nemzetközi szerveze­tének hagyományos autóversenyét II. Tokaj Rallye-val közösen bo­nyolítják le. A sport- és túraka­tegória hat géposztályában ver­senyző kocsik 440, illetve 330 kilo­méteres küzdelem után a Buda­pest— Eger—Miskolc—'Tokaj— Mis­kolc útvonalat megtéve futnak célba. 1. Dunakeszi 2. V. Kötött I 3. Vecsés 4. Abony 5. Gödöllő 6. Vác H 7. Perbál 8. Budakeszi 9. CVSE 10. Tápiószele 9 9 ------- 72: 18 18 12 8 1 3 84: 36 17 9 7 1 1 63: 27 15 11 6 3 2 73: 37 15 12 7 1 4 72: 48 15 12 5 2 5 63 : 57 12 13 5 1 7 67: 63 11 11 4 1 6 55: 55 >9 12 1 — 11 10:110 í2 13-------13 15:li5~­Já rási foci Nagykáta Táplószentmárton—Pánd 3:1, Té- piószőllős—Szentmá rtonká ta 0:2 (félbeszakadt), Kinizsi SE—Üjszil- vás 0:1, Zrínyi SE—Kóka 5:4, Tá- piógyörgye—Tápiószecső 5:2, Tóal­más—Tápiószele 1:8, Tápiósáp—Té- plóbicske 10:1. Az élmezőnyt 1. Szentmártonkáta 13, 2. Tápióság 12. 3. Zrínyi SE 12. Jeges hír A nyolcszoros világbajnok szov­jet jégkorong-válogatott már meg­kezdte előkészületeit kilencedik VB-jére. Decemberben az Egye­sült Államokba látogat, ahol több mérkőzést játszik amerikai amatőr együttesekkel. Az út viszonUáto- gatás lesz, mert ezt megelőzőleg, az Egyesült Államok legjobbjai szerepelnek a Szovjetunióban, az Izvesztyija hagyományos nemzet­közi tornáján. MINDENT A 20 ÉVES ÚTTÖRŐ ÁRUHÁZBÓL! Óriási választék divatos kordbársony pantallókból: 10-es méret 15-ös méret Kínai szövetek tiszta gyapjúból, nagy választékban, 150 cm széles, Velúrszövet, 140 cm széles; Orkán bébi-overall, többféle szinben, 3-as méret: Kockás bakfis nadrágkosztüm, többféle szinben, 13—16-os méret: 330 Ft-tól 93 Ft 158 Ft 390 Ft-ig 183 Ft 602 Ft 576 Ft-tál A párosokkal kezdődik

Next

/
Thumbnails
Contents